Prágai Magyar Hirlap, 1931. május (10. évfolyam, 100-123 / 2617-2640. szám)

1931-05-31 / 123. (2640.) szám

1531 május 31, vasárnap

t>

Megmentették s csikágái busát

Gsíkúgó, május 30. Az amariikiai Fairm bo'atl órrfliáisi állami segítséggel hét hániap- pal ezelőtt megkezdte a búza stabilizálását és munkáját máig síikor koronázta. A termelők és a bankok meg vannak elégedve az eredmény cikke1]. A stabilizációs aíkció követkiezbében a mezőgazdák a yi- lágiJíiani áraknál 20—30 oomtteíl nagyobb belső áraikat érhettek el.

A Komárom melletti

Neszmély községben kilógták Scfiíífier df. bécsi bankár holttestéi

Budapest, május 30. (Budapesti szerkesztőségünk telefon jelenlése.) A Komárom melletti Neszmély községben tegnap délután egy férfi holttestét fogták ki a Dunából. Zsebében talált igazolványból megállapították, hogy az illető Schüller dr. bécsi bankárral azonos. Semmilyen küksérelmi nyomokat nem találtak rajta, sem értéktárgy, sem pénz nem volt nála. Az esetről értesd tették az ügyészséget és az osztrák követséget. Holnap érkezik Neszmélyre Schüller dr. öccse, aki Bécsben egyetemi tanár és aki gondoskodik bátyja hazaszállításáról. Sdhüller holttestét a Duna vize 200 kilométerre sodorta az öngyilkosság színhelyétől. A bécsi bankár, aki az Auspitz- Lieben u. Co. banknak volt a feje, egy héttel ezelőtt követte el a Becs melletti Kilzendorf- nál öngyilkosságát.

■HR8nn5E£9araHRHaBH«HMa

Az ageni íegyház egyik lakója nyolc évi hallgatás után beismerte, hogy ó gyilkolta meg a royalista León fiát

Fantaszíihusan hangzó vallomását lentartással fogadja az ügyészség Állítólag az anarchisták vérbirósága hajtiatía végre a halálos Ítéletet

Paris, május 30. Az ageni fegyház egyik foglya, aki szállodai tolvaj Iá sok miatt került a fegykáz falai közé, a napokban kihallgatásra jelentkezett és a szenzáció erejével ható vallomást tett.

A többszörösen büntetett tolvaj azt állítja, hogy ő gyilkolta meg León Danid cinek, a francia royalisták vezérének fiát.

A 15 éves Daudet Pilipp 8 évvel ezelőtt eltűnt a szülői házból, honnan előzőleg nem egyszer elkalandozott már kisebb összekoccanások után. Míg azonban a múltban pár nap múltán mindig előkerült a fiú, addig éz alkalommal hiába várták haza. Pár nappal f későbben

Páris környékén az országúton egy autóban akadtak rá a fiatal Daudotre, aki súlyos lövési sérüléssel feküdt a kocsi párnáin.

Az autó sofférje azt állította, hogy a gyermek ember öngyilkossági kísérletet követett el.

Daudet sérülése életveszélyes volt és az orvosok sem tudtak mar segiteni rajta. A kórházban kilehelte lelkét. Édesapja, a royalisták világszerte ismert vezére, fiának koporsója mellett megesküdött, hogy addig nem nyugszik, míg meg nem találja fiának gyilkosait és bosszút nem áll rajtuk.

ö ugyanis szentül meg volt győződve, hogy

rheumatikus betegségeknél (köszvémy, csuz) elismerten kitűnő gyógyító hatású. Elsőrangú, emésztést elősegítő asztali viz,

fia nem követett el öngyilkosságot, hanem politikai hátterű bosszúnak esett áldozatul. León Daudet mindent, megtett, hogy fia halálának rejtélyét tisztázza. Feljelentései.

alapján a francia államügyészségek és bi ró- ságok ismételten foglalkoztak az üggyel, amikor is

az apa egyszer az anarchistákat, másszor a rendőrséget vádolta a gyilkossággal, vádjait azonban nem tudta bizonyítani.

Ha az ageni fegyenc vallomása megfelel a valóságnak, akkor León Daudet igazolva van, amennyiben most már

bizonyítható lesz, hogy tényleg gyilkosság történt, amelynek értelmi szerzői valóban Páris anarchistái.

Achour, az ágeni. fegyház lakója évekkel ezelőtt a lyoni egyetemen jogot hallgatott és ebben az időszakban

sűrűn érintkezett anarchista körűikkel. Megbeszéléseiken elhatározták, hogy a fiatal Daudet-t csapdába csalják és elteszik láb alól. A halálos lövést Achour adta le a kiszemelt áldozatra, legalább is azít állítja, hogy az ö golyója oltotta ki a fiatal Daudet életét.

De nemcsak ezt a felderitétlenül maradt gyilkosságot ismeri be Aohour, hanem egy másik lopási bűncselekményt is, amely a maga idejében nem kis feltűnést keltett.

1927. januárjában Parisban ismeretlen tettes ellopta Fahkry Bey ékszereit, melyek 1 millió frank értéket képviseltek.

Achour most ezt a lopást is magára vállalja. Meglepő vallomása után nyomban Páris- ba szállították, ahol

először elmeállapotát fogják megfigyelni

s csak azután adják át a bűnügyi rendőrségnek, hogy utána noyomozzon fantasztikusan és h illetet lenül hangzó vallomásának.

£ retus örökség

Irta: Lőrmczy György

Senkit sem lepett meg túlságosam, hogy Porlaiky Sándor a vegy;észméruökii pályára indult. A Por- lakyaik tiz rozoga kúriáján, árud a porladd helyi terminológiában valamennyi a kastély óimét, rangját és nevét élvezte, némii feíjcsóválgatással fogadták ugyan a hírt, mert hiszem a hír forradalmi hír volt; Sándor megtörte a családi hagyományokat. Dekát — k:i tudja! Igen. A bofiomd is tudja, hogy bolondé a szerencse. Hátiha éppen Porlalky Sándor ez a kiváltságosain szerencsés bolond!

Ezzel a jóindulatú csavartntássail kihúzván a kérdés méregfogát. a bucsulátogatósok érzékeny pillanataira már csak ártatlan tréfák és szójátékok maradtak.

— Mivel mérik a vegyi kotyvaiékokat? Coflil- etock-kiaíl-e vagy hőmérővel? Mikor kezdik meg a vegyi szerek tagosítását?

Porlaky Sándor a 'búcsúzó atyafiakkal együtt nevetett. Inkább ő nevessen, mint rajta nevessenek. Bizony, még miaga se tudja, miivel mérik, mikor kezdik a vegyi szerek tagosítását. Azért megyen éppen, hogy utána nézzen az egyetemen.

Az egyetemen azonban mihamar háttérbe szorultak a titokzatos vegyszerek és pedig amnál- inkálbb, sót leginkább azért, mert Sándor urfi a vegyi udomáuyok templomiáiban gyönyörű kis vegyi boszorkányra akadt. Egyelőre csak annyit tudott a bájos találmányt'ói, hogy veszedelmesen szép, de a tapasztalt és hiánytalanul tájékozott másodévesek őszinte csettintgetései előzékenyen fölvílágo- sitották, már a beiratkozás zajos zsongásában.

— Détér Margit. Hivatalnok-kisasszony a Bacb- sbefim és Walther vegyészeti gyárában. Nagyon komoly leány. Sőt komoly tudós, máris. De hiszen éppen itt jön.

A szép Détér Margit odaért hozzájuk, éppen a beiratkozásról jött ő is. Kezében az index-özei. Porlaky Sándor bemutatkozón.

— Porlaky. A vegyészetiről.

— Teh á t kolléga ... *

Sándor aggodalmasan húzta össze a szemöldökét.

— Az angyaloknak nem lehet az ember kollégája.

Détér Margóit el se mosolyodon. Úgy látszik,

megszokta az ilyen banális bókokat. Úgy lett, mintha nem is hallotta volna,

— Azt mondta, hogy ön is.

— Igen, én is. De a nő itt ritkaság.

— A nő eeholse ritkaság többé. Különben is nálunk minden őlyan érdekes! A lombik, a göreb. Az élet és a halál problémája forr, keveredik, kihűl az üvegburákban és a bögrékben. Az ember úgy érzi, hogy a világon minden, csak vegyi aJiabu- Jás. Anyagok egyesülése, változása, fölbomlása. Helyzet változás. Az élet is, a halál is.

Sándor kissé .lebangolődot/l. Hát ez is? Hát a

szépség te? Ahelyett, hogy

....... Egyszóval: nem

sz

erette a tudós nőket. Tudákosságnafc, szeszélynek tartotta a nők 'adományát és tudomány- szomját.

—| Magok mindjárt az extrem Másokra gondolnak. Képzeletben már kavarják a lombikot. Azt hiszik, hogy benne ez Istent főzik.

A leány szeliden elmosolyodott.

— Ellenkezően! A lombikot Isiién kavarja. 6 főz.

És nekünk meg kell ennünk, amit ő főz, akár tetszik a koszt, akár nem.

Biztonságos nyugalommal beszélt. mintha mindaz, amit mond, miagától értetődnék. Hiszekegy. Miatyánk.

— Maga hisz... — szólt Sándor.

Margót kolléga habozás nélkül bólintott.

— Igen, hiszek. Persze, hogy hiszek.

— Én tudok, — hencegett Potrlaky Sándor,

A szép leány annál szerényebben riposztozott,

— Én hiszek is, tudok is.

— Az nem lehet Az ember vagy hász, vagy tud...

Margit néma indulattal felélt.

— Ha az ember nem hisz, akikor nem is tud. Mit tudhatna az, aki semmit ae hisz! ...

A lány hangjö csöngött, szelíden, lágyan- Sándor úgy érezte, mintha a porlalki fazsindellyé© kié templom csöngetyüje szólna. Még nem felejtette el Bábelért — Poriakot. Még érezte, hogy az Isten nem kiabál.

*

Körülbelül egy hétig neon találkoztak. Talán kerülték >is egymást. Az első szóváltás ellenséges 'hangulatot teremtett közöttük, noha azt az eÍrópult hét valamennyire megenyhiitette. Mert amikor ismét összeekadtafc, némi tartózkodással, de meleg, majdnem bizalmas udvariassággal köszöntötték egymást.

— Jó reggelt, Margit!

— Jó reggelt, Sándor!

Porlaky Sándor meglepődött.

—■ Maga tudja a nevemet is?

— Furcsa! — nevetett a leány. — Miért ne tudnám. Hiszen mag is tudja az enyémet.

— Az más. Olyan gyönyörű teremtés..,

Margit bosszúsan rázta szép fejét.

— Ugyan, né bolondozzék. Az ilyesmi nem komoly embernek való.

— Nem is vagyok én komoly ember- Porlaky vagyok. Igazi. >.

A leány a könyvein babrált,

— Nem szeretem a olniamuet.

— Hja, maga! De én méregke ve ró vagyok.

Pár pillanatig hallgattak. A csöndet a leány

törte meg.

— Nem érteni. Méregkieveről

— Hallotta maga a Parlakyafc hírét?

A Margit szép feje jobbra-balra billent. Vagy habozott, vagy gúnyolódott.

— No. Azt, amit. ügy egyetimást.

— Hát akkor tudnia kellene, hogy a Poriakyak között mindig van legalább is egy bolond. Eddig én voltam az. Jó bolond. Méregkeverő.

— Eddig? Tehát most már — nem.

Sándor elégedetlenül félrerántotta a fejét.

— Most már nem. Mőst már azt. hiszem, hogy

valamennyi Porlaky — bolond. A bolond Por- lakyak. ,

— No, no!

— Nahát, ha meg az öreg Kaimiiiló is! A tudós, a bölcs Kamólió!

— Hát azzal mi történt?

— Semmi. Csak épp, hogy meghalt. j

Margit nevetett. Nagyon szép fehér foga volt.

— Annál fontosabbat csakugyan nem is tehetett volna.

— Pedig beit. Minden vaginát a csillagokra hagyta.

— A csillagokra? Micsoda* csillagokra!

— Tudtommal csak az égen vannak csillagok.

Margit ugyanazon a hangon folytatta,

— Tudtommal a szinpad'on is vannak. Sőt az egyetemen, a költészetben, még az Akadémián is.

Sándor a fejét rázta.

— Porlaky Kaimáttó csak az égieket ismerte. Mindenét a Poriakon építendő csillagvizsgálóra hagyta. A porlaki csillagokra, amint végrendeletében irta. Kivéve egyet: a vak kutat.

— Vak kút? — nevetett Margit. — Az is bizonyosan valami furcsaság. Porlaki különlegesség.

— Persze. Nálunk minden különleges. Pláne, a vak kút. A sötét, rnédy üreg, amibe nézni se mernek, Rongyos, szemetes, piszkos a vize is. Boszorkányok fürdenek, mosakodnak benne. Még n marha ás elkerüli. Undorodik tőle.

— És azt nem hagyta a csillagokra Porlaky Kamilla.

— Nem. Azt miránk 'hagyta. A. Porlliakyakra. A Poríaky családra. A ti* Porlaiky-kuriáira. Vakot — a világtalanra.,

*

Ez a beszélgetés se javított a helyzeten. — Olyan okos, szép és öimbiciózus leányt ugyan hogy is érdekelhetne az örökös, akiit még az a bolond is bolondnak tart, aki örökséget haigy rá! Az örökös, akii egy tréfát örököl!

Sándor ugy kóválygott ezekben a napokban, mintha mindig be volna csípve. Gyanakodva nézte a világot; a-z egész világ ujjai] mutogat rá: ni, a 'bokraid Porlaky! Néha durva és cinikus röhögést hallóit a háta mögött: láthatatlan árnyékok szatíráit a vak kútiről- Vájjon balll!j'a-e a szép Détér Margit is?

A szép Détér Margit nemcsak, hogy nem felelt, de egy hónapig nem is mutatkozott a látóhatáron. Akkor, nagyfokára, déliben megjelent a Mensa eszkéta-asstalánál. Poriáíky Sándor is ott küzfcö- döbt az öt v-en filléres szerény menüvel,. Margit egyenesen hozzásietetl.

— Magát keresem éppen.

— Engem? — osodálkozott Sándor. — De — őrült is.

— Még pedig nagyon fontos ügyben— Nekem semmi se fontos, csak maga.

Margit bosszankodott.

— Ugyan, ne okoskodjon. Jó üzletet ajánlok.

Sándor nevetett. Széket húzott a leány elébe.

— Jó üzlet! Nekem! Legalább üljön le a jó üzlettel.

— Köszönöm.

Letilt. Haját rendbeszedte, összedugta fehér uj- jacfcikáit.

— Megvesszük a veik kutat. — szolt csöndesen. És meglörölgelte a tányérját,

Sándor kacagott.

— A vak kutat? Jő ki© tréfa! Aztán miit fizessünk annak, alléi megveszi a vak kút gondját? Háliistennek! Ván hát a viliágon más bolond is, nemcsak Porlaky!

Détér Margit azonban nem nevetett. Tűr előlegen megvárta, miig Sándor kik ’cagja magát és a vak kutat, s normális hangulatiba zökken. Akkor aztán csöndesen folytatta, amit előbb megkezdett.

— A vak kutért vételár fejében annyit fizetünk, amennyi a Puriálky tíz kúria összes adóssága.

Sándor még mindig tréfára fogta a dolgot.

— Hát az talán kitelik a Rofhechild piros bugyelláris'áhőt. Talán.

— Ki. Egymilliót szánt: rá a Baoksbein és Walther-cég. Azonfelül minden kúria gazdája kap még készpénzben húsz-húszezer pengőt. Uj életet kezdhet valamennyi. A család regi fényében föltárnád.

Sándornak már lelohadt a tréfák nevető kedve. Ennek fele se tréfa! idáig nem viheti a tréfát senkiise!

— Miiyen szép álom!

— Nem álom; üzftet. Jó üzlet. A.zt hiszem, e vevőknek is, az eladóiknak is. Mi lenn jártunk Portáikon. Mindent alaposan megvizsgáltunk, szá- momszedtünk. A vak kutat, mindenestül.

— Sok szép szemetet találhattak benne

Margit könnyedén legyintett.

— Azt is találtunk. De találtunk olyan kincset, a csudálatos viz olyan vegyii eleméit, amikből e világ leghíresebb, legkapósabb, legértékesebb gyógytelepét csinálhatjuk mieg. Érti?

— Értem. Portáik lesz a világ közepe.

Igen, Poriak.

— Az öreg Kamilo is -mindig ilyesmiről ían- tazirozoítt mikor — berúgott.

Margit nem nevetett. Nagyon komolyan nézett Sándorra.

— Az öreg KamiHo Okos ember volt, Mikor berúgott, akkor & csillagokat látott. Az égen is. A veik kuliban ie.

Sándor már lelkesedett. Szinte belepirult a föl- hevülésbe. Valkimerö tervek cikáztak át a fején.

— Akikor csak a-z hiányzik, hogy éu, mint gazdag ember, vagyis minit megváltott, mint föltámadt. Porlaky, megkérjem a bájos megválté kezét,

Margit a fejét rázta. Olyan volt, -minit egy gitár. Mint egy pityergő elégia.

— Az az egy — lehetetlen.

— Ha az ember gazdag, akkor minden lehet,

— Én szegény vagyok. Mindaketten gazdagok leszünk. Ha maga ai enyém lesz.

A leány tiszta fehér homlokát lkát kemény barázda húzta át. De a barázdák mihamar eltűntek- Még azokon is uralkodott.

— Én sohase lehetek a maga felesége.

Sándornak a fejébe szökött a vér.

— Ki mondja art?

— Én, — felelte szediden a leány. Én, A Bar- bacsy Kristóf törvénytelen leánya: Détér Margit.

Sándor hüledezett. Dadogott.

— A... generálisé? ...

— A generálisé.

Hosszan, melyen hallgattak. Barbaasy Kristóf generális huszonöt esztendeig volt a Sándor nagynénijének, Portaky Gizikének a vőlegénye. Férj* sohase volt Gizii;-ének. Ugy létezik, más Girtkék kaparintották meg. Milyen bolond a* élet!

— Hát most már érti..

— Miit értenék?

— Hogy éu nem lehetek arra m#bó.. *

Sándor fölháborodott.

— Nem az a kérdés, hogy maga méltó-e én rám. Hanem az, hogy én méltó lehetek-e magához?

Nem várta be a Margit feleletét. Durván rántotta ajakéhoz a leány kis fehér kezét és szenve- delmesem, szerehues áhítattal, a rajongó félvad füzével megcsókolta.

A

I SÁLVA

FORRÁS