Prágai Magyar Hirlap, 1931. május (10. évfolyam, 100-123 / 2617-2640. szám)

1931-05-24 / 118. (2635.) szám

8

<T^<3J-MArá^-HTTaiai>

1931 május 24, vasárnap.

REGÉLŐ ROMOK DIENES ADORJÁN

XIV. Tarkő

Elhamvadt a ■tűz a vár ágyasházának kandallójában. Csak a parázs sziporkázik még és föl villanó fénye ilyen-olyan -alakokat rajzol a szoba .falára. Az izzó parázs tűz szem év el merőn néz farkasszemet a mozdulatlanul ott ülő Bántffy Dorka. Karjai ernyedten esüngenek le, szeme sírástól vörös, arcán a bánat ráncai s töménte- lensége. Ma vette hírét annak, hogy szivének szeretv-erszeretett egyetlen fia, Tarczay György megszűnt élni, nincs többé... Jarvorvna felől élesen támadja Tarkő várának falait az északi szél, amely néha a kandalló parazsát is fölvillantja. Bánffy Dorka hangokat hall a szél üvöltésében és alakokat lát -a parázs villanásaiban. A messze mailt képei, a vár eseményei, családjának története, fia kalandos élete, őrna-ga életének sivársága mind, mind elvonulnak ott előtte a sötét szobában.

Látta leikében ezt a kopasz hegyormot, midőn még emberkéz nem igazította el rajta a köveket lakóhelyül. De szólt az országát újraépítő IV. Béla király parancsa, hogy vár építtessék e helyen. És midőn ott lengett már a fölépült erős vár ormán a királyi lobogó: ugyan kinek adhatta volna azt másnak a király, mint annak, aki életmentője volt. A mohi csata borzalmai közepette egyik Tarczay-ős saját testével fogta föl a királynak szánt kardcsapást. Igaz, hogy ö maga is súlyosan megsebesült, de megkapta a flastromot sebére, midőn azt mondta neki a király:

— Kőnél keményebb volt e tatár tar koponyája. te nneghasitottad azt izmos karoddal királyod védelmében. Legyen hát tied az uj vár ott a sárosa ispán ág részein és nevezzed azt Tarkőnek.

Később a hatalmas Soós György, éppen úgy. •mint a- környék többi várainak ügyeibe. Tarkőbe is beleütötte orrát. De a Tarczayak (vagy Tarkövyek, ahogyan akkoriban nevezte magát a család) reákoppintottak e hatalmaskodó orra.

Nagyobb bajt okozott nekik Eperjes városa. Meghalt Zsigmond király és trónralépő vejének, Albertnek. vagy még inkább leányának, a-z uj Erzsébet királynénak, valami nagyon-nagyon szép s értékes koronázási ajándékot kívánt- volna adni a város. Magában a városban nem talált ilyet, körülnézett hát a vidéken. Tarkő akkoriban éppen olyan senkivára volt, mert ura többnyire külországokban kalandozott. No ez jó kéz, gondolták a város nagyfejei. Nekimentek a várnak s el is foglalták azt. A nemes magiét ratus a város tulajdonának jelentette ki a várat s azt mindjárt, mint ajándékot, föl is ajánlotta az uj királyi párnak. De bizony az udvar nem ért reá, hogy az ajándékkal gondoljon. Az utószülött László ... a lengyel királyival folytatott örökösödési háború ... Cesarini bíboros békeközvetitései ... a török betörések ... és végre magának, a trónushoz oly makacsul ragaszkodó özvegy Erzsébetnek halála ... sokkal nagyobb gondjai közé tartozott, mint Tarkő 'birtokbavétele. Ezt elvégezte Lip- tóujvár kapitánya, a vaskezü Tarczay László, aki annál is inkább megtehette ezt. -mert Ulászló lengyel király trónigényét pártolta és Erzsébet királynét elintézte egy mondattal:

—- Asszony kezébe nem jogar, hanem főzőkanál való.

Ámde saját várainak jobbágyi soriban lévő asszonyai kezében még a főzőkanalat sem igen tűrte meg: harapós natuTája sokszor 'bilincsekkel cserélte föl azt. Ezen és sok más c-sinyje miatt Hunyadi János kormányzó börtönét is megülte. Következett a Tamás. No. ez sem tudott nyugodtan maradni egy helyben. Igaz, hogy vitézkedő katona volt. kinek Mátyás király sok hasznát látta, de kalandvágya többnyire külországokba kergette őt is. Arra mégis ráért, hogy meghalni haza- jöjjön: vörös már- ványsiremléke ma- is megvan a héthár-si templomban. Fiában, Tarczay Miklósiban meghiiguit elődeinek sűrű vére. mert Istenhez huzó lelke megépíttette vele a- héthársi templomot és mint II. Ulászló udvari kamarása-, majd sárosi főispán, inkább hivatalnokember volt. Ez azonban nem zárta ki azt, hogy Mohács mezején hősi halált ne haljon hazájáért...

... Bánffy Dorka- szemei könnybe borultak, midőn elméje az emlékek e pontjánál időzött. Nemcsak, mert Tarczay Miklósban, az elesett hősben hűséges hitvesét gyászolta akkoron, hanem azért is. mert az arra következő idők elhomályosították előtte Miklós emlékét. Hogyan volt ő képes arra. hogy megszegje az örök gyász csöndes fogadalmát- és ismételten kezét nyújtsa frigyesülésre egy férfinek? Olyan férfinek. .mint Loboczky Mátyás, aki nyomába sem érhetett első urának, aki mostoha-fiát. Tarczay Györgyöt gyűlölte, neki uton-ut-félen gáncsot vétett minden ügyei folyásában és akinek könyvi yü vére már Tarkő várát is elherdálta volna, ha Dorka rokonai nem állnak erősen talpukra s meg nem mentik azt. Most deres fővel szinte szégyelte e második házasságát és csak annyi mentséget talált reá, hogy hát magányos, gyönge nő volt., akinek istápra volt szüksége és aki fiának apát akart adni.

De Isten- jóra fordított azután mindent, igaz, hogy csak annak a Lo.boczkynak halála révén. Mert ah ... mily fényes, mily szépséges, mily édes idők következtek erre Tarkő várában. Midőn a, szépséges Izabella királyné Lengyelor- szágba mentében, vagy Sziléziáiból jöttében megszállt itt- rövidebb-hosszabb pihenésre. Midőn az udvari hölgyek s urak brokátos-ékköves öltözékeikben and'alogtak a várkertekben... Midőn a vár ura. Tarczay György a királyné udvarlására, sietett- és lebilincselve ennek, fön- t/uge, szenvedése, bájai a^al. terdet hajtott

előtte s fölkiáltott:

— Felséges asszonyom! egy életem s egy halálom, de ezt Izabella királynénak és szent ügyének adom. A mindenható Isten engem úgy segélyen.

És megpecsételte ez esküjét kihulló vénével, mert íme megkapta özvegy anyja a szivtépő híradást, hogy Tarczay György — az utolsó Tarczay — ott esett el Izabella ügyének védelmében, Nagyszöllős ostrománál...

Mind e képek s alakok végigvonultak ott a sötét szobában Bántffy Dorka lelke -előtt. Beszélt velük, szemrehányásokat tett nekik, segélyüket kérte árvaságában ... Az őr kürtjei ének harsogása, ébresztette föl busongó merengéséből.

— Ugyan ki jöhet e viharzó éjjelen — szóit magában —. aki gyászomat s bánatomat zavarja?

Nyílt az ajtó és Drugeth Györgyéé Tarczay Anna, Dorka leánya, lépett be.

— Anna, te? ... tudod már? ...

— Tudom, szegény jó anyám — felelte ez könnyáztatta szemekkel —, ezért is jöttem, ide kegyelmedhez árkon-bokron keresztül Homon- náról. Azonban jó Györgyünk elvesztése nem az egyedüli baj.— Ur Krisztus, mi lesz még?! . ..

—- Ferdinánd el van tökélve, hogy lefoglalja György birtokait. Kettős oka is v-an. erre a királyi tudósok szerint: a magva szakad ás és a hűtlenség. Hát ébbe sem én nem megyek bele, mint a család fönnmaradt leányága, sem kegyelmed nem nyugszik 'bele, mint György özvegy édesanyja.

— De mit tegyünk hát, Annám! — tördelte kezeit az özvegy.

— Mit tegyünk? Furcsa kérdés. Appellákink, opponálunk, rekuzálunk, prolatálunk. Ha ez nem vezet eredményre, akkor sírunk, nyelveIriai SZOMBATHY VIKTOR

Ugylátszik, ebben a faluban könnyű lábon halad" a sértődés, mert nem volt elég bajunk a tanítónő hosszú hajával, ami országos érdeklődés középpontjába került az újság utján és majdnem kisebbségi vita lett belőle, hanem egyéb haragok is estenek megint.

Elintézve nagynehezen a kellemetlen hosszu- haj-históriát, Borcsa nenőt mentünk meglátogatni, aki régi barátnőm már és mint ilyen, kiváló. Kendertilolás közben barátkoztunk egyszer régen össze, ott üldögéltem akkoriban a pelyva között többizben éts szent históriákkal mulattattam magam, amiből tömérdek volt Borcsa nenü raktárán. így szerettük meg egymás beszédjét és mindig is alig várom, hogy Borcsa nenő néhány friss hirt elmeséljen.

Piros pünkösd szombatja volt, mikor most bevetődtünk hozzá ismét. Rögtön frissen fejt tejjel kínált és túrós lepényt tett mellé az asztalra s megbeszéltük, hogy másnap, litánia után nagy elbeszélésbe fog.

Kihömpölyögnek a népek, tehát másnap a litániáról s csak Borcsa néni maradt a küszöbön. Persze, meg keli mondanom, hogy az uj templomot épppen építették, a régit- már lebontották s e szép nyári időben hol lehetett volna másiitt- megtartani a litániát, mint a templomnak testvérében, az iskolában. Ha északnak fordul az .ember a tanteremben, akkor iskola, táblával, szekrénnyel, képekkel. Ha délnek fordítjuk a padokat, akkor meg templom, mert azon a sarkán van a kis házi oltár, jobbra tőle a harmóniám, amin a tanító ur játszik.

Egyszóval pompás kis templommá alakult pünkösdi napon az iskola g ennek küszöbén álldogált Borcsa nenő. Tenyeres-talpas hatvanéves asszonyság. Hat szoknya rajta, olvasó a kéziben, meg imakünyv. Szokás szerint mezítláb. Nem, mintha szegény volna, de ebben a faluban az a divat, hogy öregasszonyok, körmeneti előéne- kesek mezítláb járnak templomba is. Divatnak olcsó. Nagyon ábrándosán pislogott Borcsa nenő, ahogy a népek ott magára hagyták és két meztelen öreg lábujja, humorosan felgörbült, olyan volt. mint két fenyegető mutatóujj. Azonmód lefényképeztem öreg ég kitűnő barátnőmet egyedül, mert a szép viseletben cifrálkodó többi nép, leányok és asszonyok semmiképpen nem voltak hajlandók a vén mezitlábossal egy képre kerülni.

Eloszlik a nép, mi kett-en visszakanyarodunk a templom-iskolába ég a hűvösben leülünk egy padra.

— Valami szép boszorkányos történetet! — biztatom Borcsa nenőt.

De ez csak ‘nem indul. Hiiiumög-hammog, gyötrődik, de nem kezd mesébe. H-osszu kelletlenkedés után kivallja, hogy illetlennek tartja a boszorkányos beszédet az ilyen helyen, ahol éppen csak most végződött be a litánia.

Borcsa nenő, a kitűnő mesélő és a boszorkány-históriák szakértője semmiképpen nem volt hajlandó tündérmeséket és rémes históriákat előadni a templommá alakított iskolateremben.

Ez a mély és komoly vallásosság meghatott s nem if- erőltettem a boszorkány-meséi. .Mesélőkedve v-olt azonban Borcsa nenőnek és ehnonilünk, karmolunk, harapunk. Ha ennek sem lesz foganatja, akkor elhallgatunk és beszélni fognak —•' ágyúink.

Sajnos, a két asszonynak mindjárt az utóbbival kellett is kezdenie védekezését, mert Ferdinánd király nagyon sietett jogait érvényesíteni és egy-kettőre odaállította a vár alá ostromló csapatát. Drugethné magával hozta Homonnán nélkülözhető várőrségét, Tarczaynénak is megvolt hűséges csapata a várban: dehát bármily hősiesen védekezett a két asszonv a várat képtelenek voltak megtartani, elesett az és a császáriak mindjárt föl is robbantották. Az Ur 1558-ik esztendejében. Ferdinánd a magvasza- kadást még csak elnézte volna, de nem így a hűtlenséget-. Különös kegyképpen a két asz- szonynak szabad utat engedett Homonnára, azonban a János király ügyét pártoló Tarczay György várának pusztulnia kellett, aminthogy vele pusztult el maga a család is.

Még azon évben a jászói konvent Dessewfíy Jánost iktatta- be a birtokba. No, bizonyosan megérdemelte, hiszen a magister curiae hivatalt viselte és viseli a család ma is a tarkői előnevet.

A vár pedig negyedfél század óta sebzetten- romlottan tekintget le a vidékre és kénytelen tűrni, hogy a múltakról regélő köveit kegyeletben vájkáló kezek erre is, arra is fölhasználják. Aminthogy a múlt század kezdetén pálinkahá- zat építettek azokból. Pedig hiszen volt s van ott kő elég máshol is. De mikor ezek a kövek itt vérrel vannak átitatva — izmosak hát. Lecsapna e kegyeletsértőkre Tarczay György vasökle és könnybe borulna Bántffy Dorka két bánatos szeme, ha itt lennének, ha élnének.

De él a múlt maga és ez minden kődarabban, melyet őseink lába taposott, minden fűszálban, mely az ő nyughely ükön nő: él és tanít. Vagy talán vádol bennünket? ...

dott egy szent történetet, aminek csak a végeztével jöttem rá, hogy az évek óta aktuális históriát regéli el a konnersreuthi ceodalátó, stigma- tizá-lt német leányról.

— Szent újságokba vót, — vallotta Borcsa nenő áhítattal s elbeszélése csodálatos keveréke volt a tényeknek és az ut-ánköltésnek, az újságokban annakidején olvasott riportokkal, enma- ga fantáziájával és a magyar falu erkölcsi nézeteivel vegyesen.

így is váltunk el. Szent históriákkal szívesen mulattatott, de boszorkányos meséket ott, ahol a pap misézett, elmondani semmiképpen nem volt hajlandó.

Tetszett az eset s néhány hét múlva ez is sorrakerült az újságba, így, őszintén s hogy humor is legyen benne, Borcsa nenő délceg kiállásáról az került bele a sorok közé, hogy „a derék Borcsa nenő ábrándosán görbitgette öreg lábujját az iskola letaposott küszöbén!"

A továbbiakról megint csak az ottani ismerősök számoltak be. A P. M. H. jár a gazdakörbe, a szövetkezetbe és ha jól emlékszem, Bán Ambrus vette észre először a híradást s így ol- vasódottt aztán el az üzenet, ami Borcsa nenő- ről szól. Úgy ment szét a hír: „a mérnök ur vendége levelet irt Borcsa néninek az újságba."

Másnapra már tudta a fél falu. Ritkán kapcsolódik bele ez a falu a világ folyásába, akkor is legfeljebb úgy. hogy kigyul a Péterék szalma- kazla, vagy Bandvi Jóekáék eléneklik a harminc- kettes baka nótáját s bírósági ügy lesz belőlük, így. azonban, vén asszony csak most Íródott ki először. S éppen Borcsa nenő, az előénekee. Hogy megjárta!

Mivel Borcsa nenő olvasni csak babszemeket tud, felolvastatta az újságot. Eleinte mosolygott, — mint utólag jelentették, — később beborult azonban s ahogy az öreg lábujját hallotta emlegetni. csak eljajditotta magát:

— Noháot, — mondta ékes dialektusában. — ijjen szégyen! Az én láóbujjamat kiirnyi uj- sáógba!

— Bizony, könnyezett és átkozódott, Roppant meg volt- sértve és százszor is megbánta, hogy szóbaállott velem. Látva ezt a többiek, a derék Borcsa nenőt egyre ingerelték, aki végre is felbosszankodott és beállított a barátomékh'oz egy este. Azok azonban nem tudták már meg nem történtté tenni a dolgost, mosolygott az egész ház s Borcsa nenő erre beszüntette a köszönést, senkit se üdvözölt a barátomék családjából, még a cselédleánynak, aki pedig rokona volt-, annak is csak úgy foghegyről dobott oda valamit, ami. ha akarom, köszöntés, ha akarom, jókívánság a pokol kapuja irányában. Mert Borcsa nenő is csak egy bizonyos határig volt szent-életű, elvégre nem követelheti az ember senkitől, hogy karóra húzott mártír legyen földi életében. S ő mártírnak kezdte magát érezni.

— No. — mondja a barátom, miután elintéztük a tanítónő hosszú haját s már azt hittem, szent, a béke. — van itt még egy nagyobb haragosod. aki erkölcseiben súlyosan sértve érzi magái.

— Ha kínzói, se tudnék rájönni, kicsoda?

— Borcsa néni. Ö nem kért helyreigazítási,

Mielőtt

hezfyfl

fűző

summiharisnya

melltartó

szttsésieféi beszerezné,

tekintse meg

gazdag választékú raktárunkat ét gyfizédlfin meg

olcsó órainkról!

BLUMBERG

Kosice,

Hlavná <Fö) u. 89

Telel. 360

Fiók: Spisská Nová Vés.

„Pro Rata“ tagoknak 6 havi hitei!

csak felmondta- a tej, vaj, tojás ée tejfel szállítását. Háztartásunkat érinti súlyosan tapintatlan- sá,god az öreg lábujjról.

S elmeséli az esetet, A roppant haragot, ami

a boszorkányos históriák kiszerkesztése, de különösen az ábrándos öreg lábujj miatt tört ki s vágta el a béke ágait.

Ejnye, ezt már aztán igazán nehezelleni kellene, ha Borcsa nenő se békülne meg. Ez már nagyobb sor. Tüstént gyerünk Borcsa nenőhöz.

Borcsa nenő éppen a rántani való csirkéket hajkurászta az udvaron, ahogy beléptünk és se látott, se hallott a nagy hessegelésben. Úgy vettem észre, nincs is kedve szóbaállani a vendégekkel, pedig máskor ugyancsak repítette szoknyáit s széket, aludt tejet, amerikai fényképeket hozott.

— Nem érek rá, — kiáltotta a csürajtóból s elő sem került onnan, mig Péter bácsi, hites ura, vállánál fogva nem tologatta ki onnan. Lesütött szemmel ballagott közelebb, látszott rajta, hogy annyi a mondanivalója, el se tudná kezdeni. Végre ig annyit szólt csupán:

— Azóta cipő van a lábomonü

És meg is mutatja sárban kopott, porban áztatott öreg cipőjét, Nagyobb itt a baj, mint első percre hinné az ember, ha köszönés helyett ez a dicsértessék!

— Hallom, haragszik!

Falun szokatlan az ilyen egyenes kérdés, szokva vannak a csavart beszédhez, ami nem egyenesen talál, ő is csak a szoknyája ráncát nézegette először, végre mégis kiböccentette:

— Hát haragszok, mert nagy csufsáógot csilláét ... Azóta is cipőbe járok, mert kisül a szemem, mindenki a lábujjamat vizsgállya.

Hosszú ma-gyarázgatás, elmélkedés hiábavaló lett volna itt. Annál jobban belekeveredtünk volna a szavak szálaiba. Észre se szabad vennie, hogy sértődésre oka volt. Mert nem is volt,

— Nézze, nenő. ezzel csak az van mondva,

hogy a maga lelke éppen olyan mezitelen állhat a templomi oltár előtt, mint a keze, vagy a lába mezítelen, mert egyiknek sincs hibája, kiállja az az Ítélkezést... v

Ez csavaros volt, nem is könnyen érthető, de legalább szép. Gyanakodva nézett végig rajtam s elismételte magában mégegyszer az egészet.

— Szóval jaót akart ezzel mondani? — kérdezte, hogy tisztázza a helyzetet,

— Csakis. Mert olyan hite. élete van magának, az ábrándjai olyan szépek, hogy az még a lábujján is meglátszik, azt rejtegetni nem kell. S ezt tudja mindenki.

Felcsillant fáradt két szeme.

— Aszongya. hogy sziépek az ábrángyaim?

— Azt. Szép szent ábrándjai vannak. Nincs magának szégyelni valója, se csizmásán, se csizmátlanul. S hadd tudja meg ezt a világ!

Ráncain simított egyet a jóság. Kedves, őszinte nézésének fénye ült az arcára. Most szép. boldog öregasszony volt.

Azzal fordult egyet, fordult kettőt, már hozta a széket, tette a küszöb elé. már cipelte a köcsögöt a finom aludt tejjel, kalácsot szelt s boldogan állott mellettem.

— Mer azt mondta, hogy olyan szépek az ábrángyaim, hát kibékülök.

Ráncos kezét felemelte:

— Pedig olyan gonoszok maguk, városi emberek!

Ránézek a lábára, hát megint nincs rajta cipő.

Lábujjai boldogan nyújtóztak, ábrándoztak, mint a börtönéből szabadult foglyok.

Egymásra néztünk és nevetni kezdtünk. Mit tehessen az ember jobbat ebben a válságos világban?

Bugsch villa Bugsch villa

SCHREIBER PENSIÓ

Tátra Lomnic Tatranská Lomnica

\ magas Tátrában az egyedüli megbízható szigorúan ortliodox kóser konyha. A Maga- Tátra legszebb pontján, KIö és utószezonban !0°/o kedvezmény. SCHREIBER Mór bőrű)

(A következő közlemény jumius 7-i számunkban jelenik meg.)

Borcsa nenö ábrándos öregujja

I M 11 Lsv !l

Ö kUSZODOn Pünkösdi interjú, haraggal