Prágai Magyar Hirlap, 1931. április (10. évfolyam, 76-99 / 2593-2616. szám)
1931-04-05 / 79. (2596.) szám
20 csak meggondolta. S végire mégis csak mozdulni kellett, indulni, menni. Már az otthoni dolgokat i6 mind megtárgyalták. Ki van még meg a régi család óik közül? — Hál nekem el kell menni — száll <s vendég. — Így siet, kedves? — Indul a vonatom. Nagyon örülök, hogy itt voltaim, iliogy láttam magát. Tudja-e, hogy nem sokat változott. Most is a régi. — A régi •.. Maga is a régi... Nagyot sóhajtott g megszorította a kezét. Úgy is. maradt egy darabig s mintha e pillanatban elsnliogoit t voln a felett tűk az idd, de visszafelé. — Látja, igaza van, ha igv megbecsüli szegény jó Miska bátyáim emlékét. Igaza van. Olyan magyar ember azóta sincs töbíb. Tudja, nemi húsz pengőt, százat, ezret megér ez magának. Tizenkétezret, ahogy emlékszék. A két fehéret, a hires két fehéret, —- s letette a pipát, a szép tajtékpipát az asztalra. Az asszonynak elfanyarodott az arca s ott lebegett a nyelve hegyéin: ,.Na jól van, hát tizenkettőért is odaadom magának ... Magának... magának tizenkettőért. Nem tizenkétezerért, csak tizenkettőért■ De míg az ajka rettegett, elmúlt a pillanat s nem tudta kimondani, s a vendég, mint -akkor, hamar búcsút csapott s nem várt választ, csak menekült... 'Éppen úgy, mint akkor s ő ott maradt a meleg kézfogás után árván és boldogtalanul... Mikor az ura visszajött, kik?sérvén a vendégét, 5 még mindig ott ült a helyben, ahova leroskadt. — Mi lesz ebédre, ma műk a? — Az Isten verje meg... ezt a világot... hogy nekem ilyen emberrel kellett bekötni a fejem ... Egy szóval nem tudtál segítségemre jönni... Ha ember volnál, neked leél lett volna... Nem tudta megmondani, hogy mit Ikellett volna. Lanlkadtan és szerencsét leniül kiment a konyháiba. ^m<MA\AGÍARHIKa5I? 1951 április 5, vasárnap. REGÉLÓ ROMOK DIENES ADORJÁN Vágh Tamás: DAL Valamiko r déli báb o s madárdalos meleg nyárban jártam. Valamikor barnahajú «zép lány elé karomat kitártam, Ma már mind a múlté. elhagyatott árva legény lettem. A szivemben tél van s tán nem is igaz. hogy egyszer szerettem. X!. PALOCSA Hogy a szepesi Bétáik lovag milyen szolgálatokat tett III, Endre királynak, erről a krónikák nem beszélnek. De hogy e szolgálatokat megjutalmazta, erről már tanúságot tesz a fönnmaradt írás, mély szerint Detrik Paloosa vidékét kapta a királytól és itt proipniis suiptibus et laiboribus castrum admo- diraj decoratum focit, vagyis saját költségén nagyon díszes várat épített. Ugyan hiszen a vár e díszes voltát a nagytermészet is elősegítette, mert ott a palocsai völgy festői keretében, a Potprád folyó partján még romjaiban most is lenyűgöző a vár képe maga és annak környéke. Milyen „nagyon díszes" leheitett- hát akkor, midőn az égbe nyúló fellegvár, a kiugró tornyok és a csipkézett mellvédek oly büszkén és szilárdan állottak helyükön, mintha amjdan. még a világvége harsonájának hallatára -is gondolkodóba esni lenni reményük, lebocsáttassék-e a felvonó híd a harsona hangjára vagy nem. Még iákkor Palocsa vára ifjúságának, erejének és előnyös fekvésének tudatában volt. Mindezt s különösen a Poprád völgyén uralgó fontosságát Ili. Endre is látván látta s azért bizony hamarosan visszaszivia adományozását és Detrik lovagot a hadászatil-ag fontos Palocsáért Svábóeoal kártalanította. Detrik vállat vont: ' 1 . — Megfurám és megépítém az házamat md- kint az egér az ő lyu-kját, de énből az királ kiönt öze ónnal. Hát bizony azután majdnem három századon keresztül egymást „öntözték ki" a várból annak egyes birtokosai. A XIV. század elején a flórenci Sweton mester ül belé, majd Dru- geth Füíöp szepesi helytartó várait szaporítja, később Giskra címen Írja rendeletéit a késmárkiaknak, Sárosnak és Abaujnak. Mátyás király visszafoglalja és elrendeli, hogy Szapolyai Imre szepesi gróf, nádor iktattas- sók a vár s tartozékai birtokába. De már öt óv múltán ismét Komorovszk-i huszita vezért találjuk P-alocsánl míg végre éppen Mátyás király halálának évében Korvin János szerzi meg a várat. Midőn a nagy király örökre lehunyta szemét, Szapolyai István sok főu-r élén kiadta a jelszót: — Elég volt a szájkosárból és a bolondból. Olyan; király kell npkünk, aki fölött ismét legesen mi uralkodjunk és nem ő mi fölöttünk. Egyesek ilyennek tartották Korvin János herceget, mások nem. Mondta Ujlaky. Lőrinc: — János herceg legyen a királyunk, ő képes csak a hazát igazságban vezérleni, mert Mátyás vér© ő. Mondták áz ellenkortesek: — Sánta király ütéseitől ments meg Uram minket. Menjen János Borbála mamához, a németek közé Poroszlóba. Hát az nem volt ugyan tisztességben járó beszéd, hogy János herefeg testi hibáját és származását belevonták a kortesfogások csavart ntásaiba: de ez is csak azt bizonyította, hogy a közvélemény nem tudott megegyezni a választandó király személyére nézve és a Mátyás vaskeze által féken tartott párío-sko- dásök szenvedélye hatványozott lebonyolítása nagyon hasonlított a múlt század végső éveinek képviselőválasztásaihoz. A jelöltek mindent ígértek, a voks azonban kérette magát. Montecuccoli ugyan nem élt miég -akkor, de elve már itt is érvényesült: pénz,, pénz és pénz. János herceg nagyon érezte ezt, mert jóllehet az ország leggazdagabb urai közé -számított, a korteskedés sok pénzébe került. Midőn pedig Ulászló megválasztása után mindenki elhagyta, várai egymásután csúsztak Id kezei köziül és a nagy Hunyadi-örökség a perek tömege alakjában csak a prókátorok zsebét táplálta: kénytelen volt azzal a Fran- gepán Bernáttail kibékülni, aki neki annyi borsót tört egyszer orra alá, -sőt Beatrix leányával házasságra is lépett. De ez a kimondottan érdekházasság sem tudta a lavinát megállítani. Ezen töprengett a szegény János herceg, midőn -a Vág mentén Árva várába igyekezvén, Trencsénlben megpihent. Ott a trencséni ferences barátok csöndes refektőriumában tárgyalgatott oda berendelt árvái várnagyá- val, a lomnici Horváth Mihállyal. De nem tudtak semmiféle módot kiíundálni a súlyos pénzügyi zavarok tisztázására. Mig végre a csöndesen, ott üldögélő páter Leooárdus guar- dián vágta el a gordiuszi csomót: — Ha nekem olyan két szép váram volna, mint A-rva és Lik-ava, bizony zálogba adnám én azokat ennek a böcsületes embernek itt la. János herceg az aezta,lra csapott kezével: ■ — Már hogy ez nekem nem törtetett agyamba! Nagy. eszed van, páterein. Dictum-factum, egy kis alkudozás után 'létrejött-az ügylet: Korvin János 11.870 forintokért zálogba adta, Árva és Libává várakat Horváth Mihálynak. János herceg 1504-ben elhalt és ez időtől kezdve két özvegyasszony bonyolíthatta tovább az ő pénzügyeivé Összefüggő várak zavaros sorsát. Akkoriban még nem létezett az a hosszúkás papiros, melyet talán azért neveznek váltónak, .mert hol kibocsátója, hol forgatója. hol pedig elfogadója váltogatja arcának színét annak lejáratára. Akkoriban a váltókat egyszerűen — a várak pótolták. Nem tudsz fizetni, atyámfia? boci csak ide akkor a váraddal. ... , , így járt János herceg Özvegye is. aki nem fizette a zálogpénzt elhalt férje két váráért, hát reábizta Szapolyai István özvegyére, Hedvig teschemi hercegnőre a készfizetést. Hedvig her- cegásézony pedig egy-lkettőre elintézte úgy a dolgot, hogy Palocsa várát, mint.Fraogepán Beatrix engedményesé, végleg lomnicai Horváth Mihálynak, engedte át, viszont ő magának tartotta meg Árra és Likava várait. És ezzel a megoldással mindenki meg volt elégedve: Beatrix megmenekült a zálogpénz fizetésétől, a hercegasszony egy helyett két várat kapott, Horváth Mihály pedig beleült a szép palocSaí várba. Oly alaposan ült bele, hogy sem ő, sem fi ágon való utódai 351 éven át — kihaltukig —- bizony nem voltak onnan kimozdíthatok. Mindjárt a birtokátruházás után lomnicai elÖnerét a palocsaival cserélte föl és így ő volt tulajdonképpen a palocsai báró Horváth-család alapitó őse. Hát csak éldegélt a család ott Polőcsén csöndesen. No, már amennyire a magyar virtus és böcsület engedte a csöndességet. Mert- mikor a labanc megdön.gette 1707-ben a vár kapuját és nagy zenebonával bebocsáttatást követelt: már akkor miféle palocsai Horváth lett volna az, amelyik ezt ölhetett kézzel el tudta volna, nézni? Bizony elhangzott ott a várudvaron a legszebb kuruc nóta: —• Itt a német, kard ki kard, kurucok! És, a labanc sereg' vérző fejjel volt kénytelen Palocsa alól elhulló gni. Jött aztán az 1715-ik év, melynek egyik törvénycikke egyszerűen halálos Ítéletet'"mondott ki a várakra nézve: le kell azokat rombolni. ®ine mora et exceptione. Ugyan csattogott a csákány, dörgölt a százados falak alá odaak- ná-zott puskapor széles Magyarországon mindenfelé. Törvény, hát törvény, azt végre kell hajtani. Aza-z-bát hiszen azért kacskaringós a paragrafus, hogy abba bele lehessen akaszkod- n-i. Amely várra kimondották a királyi becslök, -hogy azt kastélynak e nem várnak minősítik: az tovább élhetett. Benfentes pártfogók Bécsiben s párnapi viganlakozás a becslők részére, rendesen megmentették az illető vár életét. így történt ez Paloosával is. Jóllehet nem rejthette véka alá hatalmas vári jellegét, m' Vj kastélynak minősíttetett és megmeneküli a pusztulástól. Vígan állta- tovább az idők romboló ostromát, mígnem a múlt század harmincas éveiben palocsai Horváth Ferdinánd báró a vár teljes fölujitását határozta el. Most már csakugyan csattogott a csákány a vár falain és a vidék nra-i meglepetéssel vették észre, hogy a várur telerakja óriási ablakokkal a várat, ott is, ahol nem kell. Felelte az idevádó kérdésekre a báró: . -! — A levegő:'élet. Sok levegő: sok életi'Sok ablak: sok levegő. Ergo sok és nagy ablak: ■ élet. Hát ez életfilozófiának jó, de nem építésze ti szakismeretnek. Nagyobbak voltak az ablakok, mint az ajtók, a szobák lakhatatlanná váltak, a család mindkevesebbet tartózkodott a-várban, mig végre az egykori büszke vár kezdte elveszíteni életenergiáját és laasan-lassan fölvette a rom címét és jellegét. 1 ,Á palocsai báró Horváthok utolsó férfi tagját még falai között temették el 1856-ban, pig női ágon a 'család 1873-ban halt ki palocsai báró Horváth Kornélia férjezett alapi Salamon Blek- né •személyében. Most a vár és tartozékai az alapi Salamon-csaiád tulajdonát -képezik. (A kővetkező közlemény április 19-ákÍL számunkban jelenik meg.) szörny irta. Az írást nem ismertem, de meg- éreztean, hogy ez volt a halott asszony utolsó üzenete. A borítékon ez állt: ,,E levelet bontsák fői egy évvel a halálom után.“ Az év ma letelt, ime, itt a levél. Lillán nem nézett oda, amikor férje a kandalló pereméről zárt levelet emelt le. —- Egy teljes évig éltem ezzel a levéllel együtt, — mesélt suttogva tovább a férfi-. — Sokszor föl akartam -bontani, hogy megoldjam a rejtélyt és fölfedjem a titkot. A levél tartalmából minden kiderült volna, de nem tudtam döntő elhatározásra jutni és inkább hagytam, hogy a bizonytalanság kínozzon. Ezt azért tettem, hogy ne szegjem meg a halott asszony parancsát. Tiszteltem végső akaratát és így mind nagyobbra nőtt körülöttem a titok. Azokban az órákiban, amelyeket ezzel a levéllel a kezemben itt töltöttéin el és a halottról ábrándoztam, a titok belenőtt a valóságba, A halott asszony kezdett formát ölteni, lelki szemeim előtt kiteljesedni. Fantáziámat a vágy kormányozta és az elérhetetlen utáni vágy fölcsigázta alkotóerőmet, amely kitermelte magából életteljesen ezt az asszonyt. Meg voltam győződve, hogy azért jött a házamba, mert szeretett és én értem ment a halálba... A rendőrség vizsgálata nem vezetett eredményre. Ha pedig el is értek volna eredményt, én magam, akadályoztam volna meg, hogy tudomást szerezzek róla, Azért akartam, hogy ez így történjen, mert éreztem, hogy már az első hetek után javulás állt be állapotomban. A rezignáció és a -búskomorság abban a mértékben hagyott alább, amilyen mértékben képzelőteheteé-gem kialakította az asszony alakját és életét. Élet volt ez az asz- szony az én legbelsőbb életemből, az én vérem véro: az én énem. Valami olyan történt itten, mint amikor a költőben megszületik regényének, vagy drámájának alak eső portozata. Szerettem ezt az asszonyt: láthatatlan énemet szerettem benne. Mindazt, ami én nem lehettem, ő testesítette meg. Beszélgetni tudtam vele és ezekben a hosszú beszélgetésekben vágyaim el- csöridesed-tek. Minden kérdésemre válaszolt, be-, szélt önmagáról, elmondotta a maga gondolatait. szenvedélyeit és érzéseit. Bstér-ől-osfcore ;gy -történt ez! Nem volt imáéra 'szükségem, cisak a levélét kellett%a kezembe venni. De szükségem volt. arra, hogy egyedül legyek ezzel az asszonnyal. Észrevettem, hogy azonnal elhagyott, amikor más emberek, tartózkodtak a közeliemben. Micsoda csodálatos- élet volt ez! Ha hazajöttem valáb onnét, nagy örömmel egyenest ebibe a szobába jöttem és elővettem a lever let, Olyan voltam, mint az ópium,szívó ember, aki idegen világokat lát és otthonosabbnak érzi magát bennük, mint a földön. Egy éjjel... egy éjjel... a halott asszony a szeretőm lett... A fiatal milliárdos mélyet lélegzett, Lillán keze után nyúlt és legyőzte szorongó érzéseit,• —- Egy éjjel... ezen az éjszakán mutattak be engem neked, Lillán ... tudod, Morri&on nagy társas estélyén ... Te nem tudhattad, nem sejthetted... hiszen te nem ismerhetted az én titkomat... Volt bennem annyi erő, hogy ne áruljak el semmit, amikor megláttalak... Életem legnagyobb, legm-egrenditőbb pillanata v-o-lt, amikor megláttalak és az első szavakat intéztem hozzád ... mert te voltál ő ... te voltál a halott asszony... így alakítottam ki őt önmagámból, így gondoltaim rá vágyaimban, olyann-álc álmodtam, mint amilyen te vagy. Tiéd az ő karcsúsága, tiéd az ő fátyolozott szeme, az ő mozdulatai a te mozdulataid . . . Te vagy ő! Beszélgettem veled és válaszaidból az ő gondolatait hallottam kicsengeni. Hangod is az ő hangja volt... Már azon az eflső estén. Szerelmed az ő -szerelme... Amikor Monrison estélyéről hazajöttem, reggelig párbeszédet folytattam a halott asszony levelével. Ez éjszaka -legerősebb volt a kisértés, hogy fölnyis- sam a levelet és ma sem tudom, honnan volt- annyi erőm, hogy a kísértésnek ellentál-ltain. Álom és valóság határ in esgyéjén álltam és talán ezért nem tettem. Azontúl majd mindennap láttuk egymást és én csodálhattam a csodát: vágyam valóságos éléibe szökkent. Igén, tevő! tál ő és ezért mondom, hogy azon az éjszakán, amikor veled megismerkedtem, a halott asszony a szeretőin lett... azon éjszakán a feleségem lettél... A halott asszony beleegyezését. adta ehhez a frigyünkhöz és a csodálatos teremtés... a halott asszony... ma is beleegyezést -bólint, hallom a szavát, hogy most itt ülök veled, most, hogy az év elmúlt'és fölbonb- hatom a tito-k-levelet. Ez az én csodálatos élményem, amit el akartam neked mesélni éis most a titkot a 'be kezeidbe teszem. Itt a levél. Nézd., pecsétje föltöretlen. Egy évig tartottam a kezeimben és nem bontottam föl. Föllbontjuk-e moet? .-.. s Li-lmn mindeddig nem. nézett férjére és csak most:, hogy elbeszélése véget ért, lassan fordult hozzá és a szemébe nézett. — Megte-sszük-e most? — kérdezte, a ..most." szót baiig.su-1 yozva, Úgy érted, hogy mindezek után... azt akarod mondani, hogy most, hogy te jöttél almost már nem kell a. halott asszony válasza számtalan kérdésemre, most, hogy benned föltárnád... Ez gondolod? Lilláin nem válaszolt. Ke-zét a férfi kezére fektette, amelyben a halott asszony levele nyugodott, — Azt hiszem ... ügy gondolom ___küldjük a titok-levelet utána, 'adjuk vissza a titkot a halálnak... — mondotta a férfi és keze a kandalló lángjaihoz közeledett a levéllel. A kéz ezen a rövid utón meg-megállt, mintha vissza akarna fordulni. Végül is azonban előr ©hatolt és egy lángnyelv, amely -mintha nyugalmából kizavarták volna, magasra ugrott, elkapta a boríték szélét. A halott asszony különös rrásvo- nalai fehére izzott-ak elő a hamuvá vált papír feketeségéből. * — Meggyógyult!,.,—<• mondotta Liláin másnap a híres amerikai pszichiáternek, — a kísérlet: kitünően sikerült. Tegnap az én jelenlétemben és saját elhatározásából égette el ol-vasatlanul a level-ot. Csodálom merész ötletét, kegyelmes uram! — Én pedig gratulálok ahhoz a bátorsághoz, amellyel ezt a merész dolgot véghez vitte, nagyságos asszonyom. Ha észrevette volna, hogy Ön nem halott... ...Búskomorsága tette lehetővé a k iséri et keresztülvitelét, —- felélt az asszony. —- Egyébként most már nem vagyok érte halott, hanem élek érte ... — Ehhez csak szerencsiét lehet neki kivánnr! : — nevetett a professzor és keményen megrázta ! 'páciensének a kezét, aki sohasem tudta, hogy j arhíres"tanár páciense- Colt és most boldog mo- j so-llyaí ajkai körüli jött le a villa lépcsőjén, j Szenes Erzsi uj verseiből: Ú IMENYASSZONY Irigyellek téged ó Menyasszony, aki clhiszed, hogy így rendeltetett s biztonsággal és bátran lépdelsz a szabad ég,alatt az ősi rítus szerint kiíeszitett sátor felé, ahol megáldja frigyedet a pap. Homlokodtól bokádig ér a fátyol s zsenge szivedben nem él még szenvedély. Lehettem volna én is ilyen s most itt élek elszakadva idegenben s nyugtalanságom mint egy ébresztő óra ketyeg és nem hagy nyugodtan. [ébreszt folyton és folyton Férfitől-férfiig érek s mikor legjobban égek értük, eldobnak, mint holmi lim-lomot. Állandóan méregre s gyilokra gondolok. Engem ncra véd sem Isten, sem törvény s talán sohasem vonuak föléin békéltető sátrat sem égi, sem földi kezek, hogy nyugalmamat megtaláljam. A SZERELEM . Enyhe tavaszi fuvalora a szerelem. Úgy ejt ineg újból és újból, ahogy a fákat ölelgeti minden tavasszal, élő, friss rügyeket tépűes száraz ágaikból. De mire virágbaborultan állok — mint a fák nyár derekán — 8 forróságra várok, úgy érzem hirtelen, mintha hideg acélpengéhez emelném a szivem. # NEM ÖSMERTELEK FÖL... Minek menjek most már tovább az nton? Mit adhat nekem az élet, ha nem ösmertelek fel, mikor először láttalak? ó miért nem szállt meg engem az Isten akkor, miért nem mondta., hon'v Veled kell mennem? És miért hívsz most folyton, mint egy tivoli ének. mikor már megbonthatatlan törvények állnak közöttünk, szigorúbban, mint • balál r
