Prágai Magyar Hirlap, 1931. április (10. évfolyam, 76-99 / 2593-2616. szám)

1931-04-19 / 90. (2607.) szám

^I^GAlMAGÍARKlRIiAP 1961 április 19, vasárnap. MESÉBEN JÁRTAM... Irta: Hegedűs Lóránt Hiiáivét vasárnapija hogy ránkviiradt, ki- 7dosAsrt: ő tökéletlen. Ezért szalad el önmagá­Alapttva 183S. Telefon 33. VJ S ^ V F dlasmü a A üveg, porcellán *0^$ nagykerekedé*©. $ KOSICE, Fő-utca 19. Nagy választék. Jutásayoa árak. i’üii b-eíboTiull az, égbolt ,s szakadt a meghasadt köd. Bár esernyő volt ínálam, nem nyitottam ki, hanem arra figyeltem, hogy ziuiboirogmaík a ködosepipieik a nemezkalaipem szélén. A kalap nem ác&o'tt át, hanem amiint tovább hatoltam bele a köd vidékbe-, valami olyan ztoegést hallatott, mint a sás, miikor egymásra hajol­va moz&iikáilgat a sekély vizen, Lassan egészen belevetettem magam a ködvilágiba s jártam a Magány tapadó útiját. A felhőik, amint lefelé lóbálták vizes testü­ket, minden kirándulót elriasztottak s üres volt a svábhegyi erdő, a Normafa lankája s a Jánoshegy kanyargós ösvényein, is csak a magam kopogása halLszott; osak a szakadó köd zizegett tovább a kalapon. Néha — rit­kán — mintha ánnyáikkép lenne, egy kerék­páros körvonala tűnt fel a ködfüggiöny leg­szélén s hamar tovasurrant. Két pnsíkós em­ber is menekült a zimankó elől. Azután sen­ki. Köd országnak nyilván nincs lakója, A cser jéken még ott lég nagybusam a ta­valyi barnára száradt levél: még nem volt elég ereje a tavasznak ahhoz, hogy lehányja a fonnyadt Múlt csuháját, A rügy, ahol vams még alig mézigás e csak bénít, a sűrűbb fa­csoportok tövén ütköztek már ki a gyöngy­virág levelei, de virág nlnc3 sehol s a levél is nagy sárga fagy-folt okát visel. Ködország még alszik, nincs ki födiébressze — ma már nem járnak szerte a világon Csipkerózsát csók-szóval keltő hercegek. Ködország nem beszél sokat. A csíz, az erdő nagy pletykája, ugyan már elkezdte örök disputáját a nagy debaterrel, a fekete rigóval, — de a vadgerle csak egyetlen egy­szer szólalt meg pihés turbékolásával az egész délelőtt. Ködmmzág inkább hallgatni szeret: az ő beszéde nagy, néma Mese. Zizegő súgás: titkos, mély beszéd. Mert Ködország a Mésehiirodalomban van e Mesék nagy gondját járom én ... Ködországot akkor miiért szeretem? Mert egyetlen darabja az Ember-világnak, a bel nem támad ágaskodó kérdés, csak folyton hull reánk a nagy Felelet. S ez a nagyhata­lom, az örök Felelet annyit tud beszélni, ha Így .szüntelen, zizaen a fejem fölött. Nem ismerem — mitől annyi bolond resz­ket — nem ismerem a halál gondolatát. Mert a tudatomba nem kerülhet más, csak oly kép, melyet túl tudok élni, tehát megfigyelni és megjegyezi, ezért sohasem fogom tudni a halálomat, mert azt a tudatom nem éli túl. Ezért nincs halál. Aminthogy ha valahol az óceán fenekén valamely óriási kincs úgy rej­tőznék. hogy azt soha ember meg nem tudja, inig a föld kihűl: akkor az a kincs nem len­ne sehol. Csak az van a világon, amit a lel­kem lemeze le tud rotografálni. A halálomat sobaisetm fogom fölvenni s ezért nincsen. Mesterséges kaprázat az elmúlás gyötrő gon­dolata: mikor Ködországba érsz: túl vagy rajta. Mert itt nincs felhőrgadó kérdőjel, csak örök Felelet. Szerelmes vagyok Köd-or­szágiba, mert ő több mint Valóság, ő Mese. Se erdőn, se ritkáson, se ugaron, se udva­ron nem láttam állatot, mely a Halál gondo­latával kínozná magát. Nézz szemlébe őznek vagy kutyának, ketreces oroszlánnak vagy duruzsoló cioakölyökmek: mind tiszta a sze­mük. Mindből sugárzik az élet. Ben nők nincs halál. Az ember pedig magát legmagasabbra tartja miniden állat között s rettegő gőgjé­ben. mely a teremtés cél jónak képzeli magát, lesüllyed a legmélyebbre, le minden terem­tett lény alá, mely földön, föld felett vagy föld alatt jár. Lesüllyed lelke oly mélyre, hogy Halált képzel s ez a tragikus gyötrés tönkre teszi egész életiét. Rabja egy nem- létezőnek. Lelkét szöggé ralija egy hamis ve­ti tés: magát halottnak látja, amit sohasem fog látni s ezért belső lemezén soha meg nem jelenik. Nem is jelenhetik meg: mert nincs. A halál egy kísértet, mely rázza a sö­tétbe bujt emberiséget. Ködorszáigban ilyet ne'm ismernek. Nézz körül .itt. Hová lett? Nincs sehol. Mert itt nem zaklató Kérdések járnak, hapcim hull a végtelen Felelet. Ezért Ködországba csak egyetlen kapu nyí­lik. Másutt nem találsz belé, hanem csak az árok szélén ücsörögsz, mely tele vau tüskével s bogáncs kórájával. Kapuja Ködországnak csak egy van. Nagyon messze van tőled, tehát végtelen közel. Benned van. A kaput így hív­ják: Magány. Túl rajta több van, mint szag­gató, megvérző Valóság: ott lakik az örök Fe­lelni. mely Mese-országban hull alá szent zi- ze•/évsei, mint elmerült sás a mély vizen... (Viz és vadgerle, hangya és őz mind tőké­iéin -nők tartja magái. *az is. Csak az ember veri nemzedékek fejébe a másik halálos mar­tól. Ezért ma legtöbb ember utálja, önmagát. Innét a folytonos menekülés: „ki,ki,ki —■ saját magamból kü“ Folyton azt tanítják: az ember túlságosan szereti önmagát! Dehogy szereti. Mind álhir és gyöirés. Az ember nem szereti eléggé önmagát, mert ha szeretné, azt monda­ná: „be, be, Ködország mesevilágába b©“. Mert minden eml>er tökéletes, aráig kd nem jön a saját formájából. Mert folyton ikivá- igyunik magunkból s menekülünk saját szí­nünk elől, azért vagyunk tökéletlenek. Csak aki magát szereti, tud szere tetővel kicsordulni az Emiber-Világ s a Pü-fa-Világ felé... De akkor már belépett a „Magány" kapuján a nagy, szent Mesébe... — Hogy zizeg a köd a fejem fölött, mint rej­telmes suhanás! ügy látszik, az erdő szélére értem valahol Budakeszi felé. Mert a párafátyol függönyéi­nek már szélét látom s azontúl emberiigurák állnak s integetnek éis kiabálnak felém. Mint­ha homályos ablakon át jelennének meg élő kísértetek. Először nem értem őket. Most még jobban, Az „Echo de Paris" kérdi olvasóitól: mit gondolnak, jó dolog elnöknek lenni? Persze, nem dalárda, vagy állatvédő egyesület elnöké­nek, bár az sem rossz dolog, -egy bizonyos kor­ban, mikor az ember szeret már magas pódiu­mon ülni és csengőt Tázni, — hanem a Francia Köztársaság elnökének? Á lap abból az alka­lomból kérdi ezt, hogy, nem is egy hónap múl­va, május 13-án a francia nemzetgyűlés uj köz- társasági elnököt választ, s az elnökjelöltek időnként nyilatkoznak a sajtóban és határozot­tan kijelentik, -hogy csakis a népakarat paran­csának engedve hajlandók elfogadni ezt a mél- j tóságot, melyet nem óhajtanak, mely számukra teher lenne, stb. Briand és Painlevé, polimer é-s Berard. egyformán tiltakoznak a gyanúsítás el­len, mintha kedvük vagy ambíciójuk lenne e d'usz-es, de terhes állás, — -s nemcsak e favori­tok, hanem elsősorban persze az önjelöltek nagy serege nyilatkozik fáradhatatlanul, hogy eszük ágában nincsen. S osak azért szólalnak, meg, hogy reájuk ne számítsanak... Más len­ne, ha a népakarat parancsolja: akkor persze, sóhajtva és kelletlenül, de nem lehetetlen, hogy e ng e'd-e lme.skednek. Így húzódoznak és fáznak tőle és tiltakoznak a francia -haza nagyjai, — azok, akikről szó lehet, s persze elsősorban és légióként, azok, akikről végképpen nem lehet szó. Az oddsokat az összes* lapok közük s a nagy fogadás elkez­dődött. Az „Eoho de Paris" nagyon alapos .ada­tokkal állította föl az egyes versenyzők esé­lyeit, s mellesleg kérdi, e nagy szemérmes ke­dés. szem forgatás és tülekedő huzódozás láttá­ra: mit is jelent az praktikusan m-a, francia köz­mé»g többen integetnek. Most már értem a hangjukat: Hogy eltéved­tem s lépjek ki hozzájuk ax útra. — Nem megyek. Gyertek ti ide! Találjátok meg a Magány nagy kapuját s rátok hull az Örök Felelet. Nincs kétség. Nincs horgos kér­dőjel. Nincs halál. Itt van Ködország — ab­ban, járom a Boldog Igazság útjait: a szent Me­sének végtelen birodalmát. társasági elnöknek lenni? Csakugyan olyan kü­lönös terheket jelent-e, hétesztendei önkéntes rabságot, kínos viziteket és fárasztó utazáso­kat, s máskülönben semmi egyebet? Az öreg „Franc-Nohain", aki a cikket szignálta, fölso­rolja az elnöki állás kellemességeit is — igazat keli adni nekik, nem a legrosszabb dolog, ami közpályán működő embert érhet, ha köztársa­sági elnök -kénytelen lenni hét esztendeig Fran­ciaországban. A pályázóknak a cikkíró határo­zottan gusztust csinál, és az egyszerű halan­dóknak összefut szájában a nyál: nem is olyan utolsó dolog, hét esztendeig az Elysóe-palotá- ban lakni, nyáron válogatni a francia állam vidéki kastélyai között, kényelmesen utazni, különvoiiaton vagy hadi-hajón, színházban, ló­versenyen és nyilvános ünnepségeken a leg­jobb páholyban ülni, s hét esztendőn át érde­kes ismeretségeket kötni, melyeket később, ha az ember már nem köztársasági elnök, szépen értékesíthet. A cikkíró meghatottan eleveníti föl emlékeit abból az időből, mikor Loubet el­nök és felesége vasárnaponkint nyitott Viktó­riában kocsik áztak a fontainebleaul erdőben, s Fal Hér es és Madame hűvös bridge-partiekat rendeztek nyaranta a rambouilleti palota kert­jében ... A cikk különben is hü kinyomata an­nak, amit a polgári illúzió a polgári karriér leg­felsőbb-fokú beteljesüléséről magának, összeál­modhat... Soka t kell f rakkot é-s szalon kabátot huzni. gyakran kell a cilinderrel köszönni, a nap bizonyos óráiban pontosan meg kell jelenni a. szalonokban és dísztermekben, s éjszaka nem illik betört 'keménykalappal és pajkos nótákat énekelve mutatkozni nyilvános helyeken: de máskülönben nem a legrosszabb állás, -a akik szemforgatva tiltakoznak, ma ellene, azo-k, ha egyszer reáfanyalodnak, hét esztendeig meg­lepő béketüréseol bírják ki aztán. Mindenestül, igy fejezi be a cikkíró naivan, tegyük kezünket szivünkre ée valljuk meg, hogy tener ide, strapa oda, jó dolog francia köztársasági elnöknek lenni. Hát azt mi nem tudhatjuk, hogy jó dolog-e francia -köztársasági elnöknek lenni, -5 atai & probléma szociális o-ldalát illeti, különösebb iz­galommal sem tölt el a kérdés, — mert ha sok strapával jár is, kétségtelen, hogy e nehéz idők­ben, amikor nem osztogatják az állásokat, akad sok ember Franciaországban, akik talán jelen­tékenyebb képességekkel jelentéktelenebb állá­sokat töltenek be, mint az elnöki, de hogy a Harmadik Köztársaság megbecsüli záros határ­időre választott államfőit, s egy, legkényesebb igényeket is kielégítő, tisztességei ad nekik, amily enben hatal ombaszül ete tt szuverén ural­kodóknak sínes mindig részük, az bizonyom, A polgári világ faragott & maga képére egy méltóságot, amely külsőségekben alig különbö­zik egy alkotmányos uralkodó életének külső­ségeitől, — éppen csak, hogy nem • tart élet­fogytiglan, sokan várnak a sorukra, s hét., év után diszkréten jelentkeznek, hogy ők is itt vannak. Például Painlevé, aki most másodszor megy & sor alá... A francia köztársasági el- I nőknek hétféle címe -s megszólítása van, f> ud­vartartása sémiiben sem hagy kívánni valót hátra egy európai királyi udvarral szemben. Hatalma semmivel nem korlátozottabb, mint az angol királyé: máeszóval erősen korlátozott ugyan, de még mindig többet tehet, avatkozhat, beleszólhat, persze az alkotmányon kereteken belül, mint az európai szuverének nagy több­sége, például az olasz, & svéd, az angol, a belga uralkodói Protokollal é* alkotmánnyal meg van kötözve, de a hét esztendőre, amíg megbízása tart, állása talán stabilabb, mint & királyoké. -Szabadon nem mozoghat túlságosan, de, Franc- Nohain szavával, „senki nem akadályozza ab­ban, hogy régi barátait esténként hilliárdozni -hívja meg az Elyséebe..Civillistája mérsé­kelt, de azért francia, hogy beossza ... Talán -ez az egyetlen pont, ahol a franciák igényeket támasztanak elnökeikkel -szemben: a francia sajtóban néha el is sóhajtják magukat, hogy a dér-ék, takarékos, agglegény Doumergue után el kellene már egy gazdag elnök, aki nős, költ az állására, reprezentál, s egy Madame, aki di- ■ vatot irányit és szalont tart... A hétesztendei agglegénység után a francia burzsoázia szíve­sen látna, az államfő mellett egy „Madame !a Presideníe“-ot az Elyséeben, aki fogadja végre a főváros és a vidék kissé elhanyagolt hölgyeit, teákat ad és élénkíti a francia divatszalonok forgalmát. Ez groteszknek tetszik, de igy van. A Köztársaság igényt tart arra, hogy legyen egy „-első asszonya", — s az a francia ariszto­krácia, mely monarchi&ta tradícióit vitrinben őrzi s mindent elkövet, hogy. a republika nagy- fejűivel barátkozhasson, reklamálja leghango­sabban, hogy az Elvsée agglegény-viresaftjá- nak vége szakadjon. Briand kitér előle, Dou- mernek dehogy is kell, Painlevé álmában sem gondol Teá, Poincaré -beteg, neki elég volt egy­szer, s Doumergue se vállalná el másodszor — de, hogy az elnökvála-sztó nemzetgyűlésen, a második szavazásnál, ez öt név közül valame­lyikét hirdetik majd ki megválasztottnak, s a kihirdetett lehorgaszt ott fejjel, de belényug- szik, azt biztosra lehet- venni. Terhes, kellemet­len, fárasztó, de ebben a republikánus világban, mikor tíz esztendő alatt féltucat trón omlott ötssze, nem a legutolsó, s nem is a legbizonyta­lanabb állás, francia elnöknek lenni. Királyok jönnek és királyok mennek, megle­petésszerűen, — a francia köztársasági elnökök legalább pontosan tudják, hogy mikor mennek és mikor jönnek. S ha a hét esztendő letelt, ak­kor kezdődik a polgári karriérnek az a békés, ökörnyálas utószezonja, amely megéri & hét esztendő strapáit: mert nyugalmazott köztársa­sági elnöknek lenni aztán igazán a legkelleme­sebb dolog, ami egy rendes polgárt, érhet. Ha egv francia kispolgár becsvágyó álmát meg- analizálnálk, az alján találnak biztosan vakarni hasonlót: a becsületrend Nagymezt éri szalag­jával a hason, köztársasági elnöki -nyugdíjjak egy vidéki város folyópartján ülni, tonniszei- pők-ben és szalmakalappal, nyájasan viszonozni a tiszteletteljes üdvözléseket, s halászni. Ex & maximum. Lehet, hogy Briand nem akar köz­társasági elnök lenni, — de soha nem lenne ki­fogása ellene, hogy élete végén.nyugalmazott köztársasági elnök minőségében halásszon Co- cherellesben. Nem lenne francia, p ami ezzel egyértelmű, nem lenne kispolgár és republiká­nus, 'ha szi-vőr mélyén nem álmodna erről. GARABONCIÁS Az én botom csörgés, mint bolondok botja: botom körül harminchét pacsirta repdets. Bölcsek kövét viszem dar óctarsely óimban. Kora tavas*. A föld költészettel terhe*. Költői álomból egyszer valóság le»z, szivárványból híd lesz, a tavaszból nyár lesz a káoszból szikla, a sziklából erdő, az erdőből szántó, a szántóból gyár lesz. De jó annak, akit nem köt senki, semmi! Mint a fecske Ősszel a tájat s a fészket, úgr elhagytam őket, költőket és nőikéit, bálványokat, amik babonázva néztek, szépség boszorkányát, boldogság bálványát művészet, tudomány, bűvészet bálványát- Pacsirfás botommal leik öl tóm valahol &z Isten-szerelem szűzen alvó lányát Tudom, vaunak kertek, a régen wófcrágoit paradiesomkertbői apró éden-rész ok: szerelem, barátság, rokonság, költészet, tudomány! Boruktól voltam én is részeg. Minden édón-részben ott a Tilalomfa! Kigvó-szem mágnesei, babemáz a Bűn! Ember legyen talpán, aki elkerülje s lelke vergödlietik, mint lepke a tűn! Azért én ezeket kerülöm s azóta a bölcseknek kövét érzem tarsolyomban, ahova értetem: tövisből virág lesz, haragból szeretet, kőből kalács nyomban. Csattogtatják foguk a nyeszlett ordasok, a vipera-!elltek mérgük felém hányják. Vándorlók s pacsirtáé botommal fel-költőm az Isten-szerelem szüzén alvó lányát. * 00 JO ELNÖKNEK LENNI? Irta: MÁRA! SÁNDOR (Paris)

Next

/
Thumbnails
Contents