Prágai Magyar Hirlap, 1931. április (10. évfolyam, 76-99 / 2593-2616. szám)

1931-04-01 / 76. (2593.) szám

A hassal affér A kassai ujonoszabaditási bűnügy hullá- anai egyre jobban vernek a magasba. A prá­gai Dvorák-affér óta az ujoncszabaditás pro­blémája ilyen hatalma® arányokban még nem került felszínre; sőt mondhatjuk azt is, hogy jogosan kiáltott fel a nemzőt védőimi minisztérium egyik magasrangu tisztviselő­je, aki a minisztérium részéről részt vesz a ki dós ügy kivizsgálá sálban, hogy ennél na­gyobb arányú afférja még nem volt a cseh­szlovák hadseregnek. Az ügy még a rendőr­ségi vizsgálat stádiumában van, minden óra újabb és újabb meglepetéseket hoz és tel­jes mértékben’ kibontakozik a bűnügy a ma­ga egész valóságában. Az történt, hogy való­ságos érdek szövet kezet alakult, amely ipar- sberüleg űzte az ujonoszabaditást, az illegá­lis üzletből állandó jövedelmi forrást csi­nált, ügynökökkel, félhajt ókkal dolgozott, egészen biztosan üzleti könyveket is veze­tett, amelyeket persze nem a pénzügyi ha­tóságok betek in lésére szánt, s provízióikat adott és dús profitot vágott zsebre. A katonai szolgálat alól bűnös utón való mentesülés nem annyiban bűnügy, mint pél­dául a rablás, lopás, sikkasztás, mert senki­inek anyagi megkárosításával nem jár, még az államot sem fosztja meg a szükséges ka­tonai emberanyagtól, mert. a kontingenst úgyis biztositiják. Mégis szigorú büntetés alá eső cselekmény, az állammal szemben elkö­vetett olyan vétség, amelyet a nagy állam- tudós, Jelűnek, helyesen jellemez ezzel a a fogalommal: szimbólikus bűntény. És mo­rálisan is elítélendő, mert erkölcstelen álla­pod az, hogy míg a katonaikötelesek kilenc­venkilenc százaléka egzisztenciájának rová­sára legszebb éveiből tizennégy hónapot hoz áldozatul az államnak, addig legyen egy százalék, amely pénzzel vagy összeköttetései ■révé® meneküljön a súlyos teher alól és igy jogtalan előnyhöz jusson azokkal szemben, akik becsületesek és állampolgári köteles­ségeiket fenntartás nélkül teljesitiik. Az ál­lamhatalmat fizikailag főleg negatív meg­nyilatkozásaiban észleljük. Nem vesszük észre, amíg nem adódik rá alkalom. Olyan, mint a levegő, amelyet beszúvuink, de nem is gondolunk rá, hogy vau. Csak ha a törvé­nyekkel ütközünk össze, csak ha adót vesz­nek el tőlünk, vagy katonai szolgálatra hív­nak be, avagy azt kívánják meg, hogy az ál­lam védelmében legfőbb értékünket, éle­tünket is kockára vessük a háborúban, ak­kor állunk szemben az államhatalommal mint megfogható és érzékelhető valósággal. Akik az ujoncszabaditásban részesek, ezt a kapcsolatot egyén és állam között bontották meg bűnös utóm. A kassai affér több szempontból érdemes meggondolásra. Elsősorban katonai vonatko­zásai figyelemreméltóak. A sorozás! rend­szer olya® reformjára van szükség, amely kizárja a bűn lehetőségét. A katonai szolgá­lat terhe alól tényleg csak az mentesüljön, akit szervi hiba miatt a megerőltető kato­naélettől valóban meg kell szabadítani. Va­lahogy az ellenőrzés megszigorítására van szükség, mert a többször felbukkanó afférok azt mutatják, hogy ha a reform és váltoizás nem következik be, akkor ez a visszás hely­zet számtalanszor megismétlődhet. De tanulsága van a kassai afférnak polgá­ri {szempontból is. A kereskedelmi morál szenvedett súlyos sérelmet, amikor egy pol­gári foglalkozású egyén, sapkagyáros, arra vetemedett, hogy üzletet kovácsoljon olyan alapból, amelyet a büntetőtörvény kárhoztat ée börtönnel sújt. A polgári morál lázad fel a gondolatra, hogy valaki egyetlen in­Curtius energikus válasza Briandnak és Hendersonnak H bécsi látogatás előzményei — Hz ellenérvek megcáfolása — ScMer Ausztria kétségbeejtő helyzetéről — Briand bukik? Berlin, március 31. Curtius dr. külügy­miniszter a tartományi képviseletek tanácsá­nak mai ülésén megtartotta nagy beszédét a német—osztrák vámszerződésről és válaszolt Briand francia és Henderson angol külügy­minisztereknek. Megállapította, hogy a né­met—osztrák szerződés nemzetközi vitája el­érkezett abba a stádiumba, amelyben nyilat­kozni lehet róla különösen azért, mert a kö­zel jövőben a népszövetség is foglalkozni fog vele. Briand a francia szenátusban megemlé­kezett azokról a veszedelmekről amelyek Közép- és Keleteurőpa államait gazdasági té­ren fenyegetik. Németországot is a gazdasági szükség kényszeritette a sokat körülvitatott lépés megtételére. Föltétlenül szükség van arra, hogy Középeurópa közgazdasági rend­szerét átszervezzék és az uj szervezkedésnek lentről kell megindulnia. A legelső föladat nagyobb gazdasági egységek teremtése és a magas vámfalakkal egymástól elválasztott államuk gazdásági közelebbhozása, továbbá a faelső piacok megnagyitása és ellentálló- képessé tétele. Az első európai államférfiu, aki a regionális szerződések mellett foglalt állást, Mironescu román külügyminiszter yolt. A csehszlovák kormány is állandóan azt a nézetet képviselte, hogy a népek összefogá­sára irányuló munkát olyan államok részle­ges összefogásával kell megkezdeni, amelyek egységét geográfiai tényezők determinálják. Schober kancellár folytatta a megkezdett eszmecserét és ugyancsak a regionális paktu­mok szükségessége mellett foglalt állást. A déleurópai agrárállamok tavalyi összejövete­lein szintén szóba került a regionális gazda­sági szerződések kérdése és valamennyi ál­lam képviselője egységesen elismerte e mód­szer helyességét. A skandináv államok, Hol­landia és Belgium szintén előkészületeket tet­tek a vámunió megteremtésére és köztudo­mású, hogy Jugoszlávia és Románia is meg­tette az első lépést a terv felé. Észtország és Lettország vámuniója évek óta létezik és az elmúlt év őszén Lüttichben komoly tárgyalá­sok folytak a francia—belga vámunió meg­teremtésére. A német és az osztrák kormány tervével ugyanebben az irányban mozog. A német és az osztrák terv nem olyan ex­kluzív, mint például a csehszlovák külügymi­niszter terve, amennyiben Dénes dr. eleve el­utasítja a bécsi kezdeményezést és a kisan- tant vámunióját tervezi Ausztria bevonásá­val de Németország ellen. A német—osztrák terv tisztán gazdasági jellegű és nem mond ellent a nemzetközi kötelezettségeknek. „Szó sincs arról — folytatta Curtius—, hogy meg­szegtük az 1922-es genfi jegyzőkönyvet Kez­dettől fogva tisztában voltunk azzal, hogy Ausztria függetlenségének megsértését min­den körülmények között kerülni kell. Éppen ezért olyan szerződéstervet dolgoztunk ki, terv-ondó révén, törvénybe ütköző cseleke­dettel többezres jövedelemre tehessen szert. Ha ez az imimoralilás elharapóznék, akkor csakhamar csilkágói earkölcsök bur ján ózná­nak fel, amelyek a törvények kijátszáséival és megsértésével igyekeznek virágzó jöve­delmi forrásokat teremteni. A kiméi© tton megtorlás megszerzi az elégtételt, de a polgárság szempontjából az volna a megnyugtató, ha a jövőre nagyobb biztosítékokat nyújtana a sorozás egész rendszere, hogy itt nincs kint, nincs kibúvó, nem használ pénz, befolyás és vagyon, mert az állam által kirótt terhek egyformám ne­hezednek az egész közösségre. . amely lehetővé teszi az összes többi állam­nak, hogy egyenrangú félként beilleszkedjék a mi rendszerünkbe, azaz nincsen államjogi összeforrásról szó. A vámszerződést külön­ben is bármikor föl lehet mondani, ami az ál­lamok csatlakozása esetén lehetetlen volna. Egyelőre konkrét vádak még nem érték sem Ausztriát, sem Németországot és az ellenzék csupán általános kombinációk hangoztatásá­ra szorítkozik/*' Curtius ezután Luxemburg és Belgium vámuniójára mutat rá, amely Luxemburgot sokkal szorosabban Belgiumhoz fűzi, mint a bécsi szerződés Ausztriát Németországhoz. A helyzet szinte olyan, mintha Európában nem egyforma mértékkel mérnének s a genfi jegyzőkönyv külföldi kommentárjai gyakran úgy hangzanak már, mintha nem Ausztria függetlenségét akarnák megőrizni hanem el­lenkezőleg, a kis osztrák köztársaságot má­sodrendű .és csak utasításra cselekedni tudó Állammá akarnák süllyeszted!.'7* v«5sfceí küte ügyminiszter ezután az angol válasszal fog­lalkozóit, amely kilátásba helyezte, hogy a kérdéssel a népszövetségi tanács elé megy. Német részről nem tartják ugyan szükséges­nek a szerződés jogi alapjait íölülvizsgáítat- ní, de egy ilyen esetleges vizsgálattól a bécsi és a berlini kormánynak nincs oka félni s igy bizalommal tekint elébe. A német kormány csak abba nem egyezhet bele, hogy Genfben a két ország pusztán gazdasági megállapodá­sát a béke veszélyeztetésének tüntessék föl. A Németország ellen elhangzott vádak má­sik pontja az, hogy Németország és Ausztria a vámszerződés megkötésénél nem tartotta be a szükséges diplomáciai lojalitás szabályait. Curtius kijelentette, hogy leginkább ő tartja szükségesnek, hogy az európai külügyminisz­terek a feszültségek és a krízisek idején gon­dolataik kicserélésével megkönnyítsék a helyzetet. A világ előtt nem volt titok, hogy Németország és Ausztria gazdasági tárgya­lásokba bocsátkozott. A bécsi szerződés meg­kötése előtt azonban semmi pozitívumot a dolgokról nem lehetett elmondani, viszont, amikor az első lépés megtörténi anélkül hogy pozitívumokat eredményezett volna, Németország és Ausztria máris közölték a vi­lággal tervüket. Alighogy a hatalmak tudo­mást szereztek az eseményekről, azonnal de- rnarsot intéztek a bécsiés a berlini kormá­nyokhoz. Németország és Ansztria boldogok volnának, ha a nyugati hatalmak velük szemben állandóan ugyanolyan lojalitással viseltetnének, mint ők a sypgati hatalmakkal szemben. Ausztriát és Németországot nem szabad annyira korlátoltnak tartani, hogy titkos machinációikkal és szenzációs manőve­reikkel az egész világot maguk ellen akarnák hangolni. Amit a két állam akar, azt Curtius inégegyszer világosan összefoglalja: — A meglévő szerződések keretein belül a lehető leggyorsabban meg akarjuk szerezni a nagy nyomorban lévő országaink számára azokat az előnyöket, amelyek a gazdasági te­rület megnagyobbitásából származhatnak. Ugyanakkor uj impulzust akarunk adni a vi­lágnak az európai gazdasági élet átszerve­zésére. A német külügyminiszter beszédének vége felé örömmel állapította meg, hogy a világ legnagyobb részén honorálni tudták a bécsi törekvéseket. Ha a szerződésterv egy-két he­lyen izgalmat keltett, ezt nem írhatja senki Németország, vagy Ausztria rovására. Oka az volt, hogy egyesek a gazdasági jellegű megállapodást politikai síkokra vitték át. Végül Curtius tiltakozott az ellen a vád ellen, hogy a német—osztrák szerződés veszélyez­teti a jövő évi lefegyverzési konferencia si­kerét. Egyetlen államnak sem annyira érdeke e konferencia sikere, mint Németországnak, vagy Ausztriának s épp ezért nevetséges volna e két államot a konferencia elgáncso- lásával vádolni. Schober a népszövetség ellen Bécs, március 31. Schober dr. osztrák al- kamoellár egy tegnapi sajtókonferencián hosszabb nyilatkozatot tett a német-osztrák váimuinió kérdéséből. Mindenekelőtt meg­állapította, hogy a világháború szétdarabol- ta az osztrák-magyar monarchia autoohton gazdasági egységét s igy Ausztria gazdasá­gilag életképtelenné vált és kénytelen volt jóformán év ről-évre Európa és a világ lelki- ismeretéhez folyamodni. A népszövetség 1922-ben nagyobb pénzügyi segítséget bizto­sított a kis köztársaságnak, de a gazdasági helyzetet igy sem sikerűit végérvényesen szanálnál. 1925-ben a népszövetség fölszólította Ausz­tria szomszédait, hogy gazdasági szerző­déseikben részesítsék előnyben a hibáján kívül óriási bajokkal küzdő köztársaságot, de a fölszólitás eredmény nélkül maradt és az osztrák közgazdasági élet egyre ve­szedelmesebb helyzetbe került. A továbbiakban Schober az 1930 szeptem­berében Genfibe® megtartott páneurópai konferenciáról a következőket mondotta: — Sajnálattal keli megállapítanom, hogy Genfibe® csak panaszokat hallottam, de egyetlen pozitívumot sem a jövőre vonatko­zóan. A konferencia eredmény© az úgyne­vezett páneurópai bizottság megalakítása volt, amely javaslatokat dolgozott ki. A ne­gatív megállapi tások láttára már akkor ajánlottam, hogy az európai népek általános összefogása előtt könnyítsék meg a regioná­lis szerződések megkötését, hogy ezzel elő­készítsék a nagy munkát. Kijelentettem, hogy ha a huszonhét többi európai állam várhat Páncurópa meg­teremtésére, mi osztrákok nem várhatunk rá, mert a gazdasági szükség, amelyet egyedül elszigeteltségünk okozott, rette­netes mértékben pusziit az ölő vámhatá­rok közé szorított kis országban. A hatalmak érvelésemet elfogadták és he­lyeselték. Január 15-én megjelentem a Pán- európa-bizoftság genfi ülésén, két napot töl­töttem ott, de pozitív eredményt nem ér­tem el. A továbbiakban Schober dr. kifejtette, hogy almikor Curtius dr. márciusban Becsbe jött, meg kellett tenni az első praktikus kí­sérletet a kibontakozás felé, mert különben az osztrák közgazdasági élet összeomlott volna. A német és az osztrák külügyminisz­ter eredeti szándéka az volt, hogy a vám­unió tervével csak a májusi tanácsülése® lépnek elő, de a méroius 24-iki párisi Pán- európa-tárgyalásokina való tekintettel eUha­NaS ***m,H,*t ** otdal ^ % x M‘ 76> í2593) «*»» Szerda * 1931 április í A szlovenszkói és ruszinszk ellenzéki pártok Egy.. ár. 1.20 Ke. .wtow

Next

/
Thumbnails
Contents