Prágai Magyar Hirlap, 1931. március (10. évfolyam, 50-75 / 2567-2592. szám)
1931-03-29 / 74. (2591.) szám
1931 március 29, ra&ám&p. Látogatás a sóvári plébánián Beszélgetés Dobránszky Jánossal politikáról, az elnöki adományról, az antiszemitizmusról és Mécs Lászlóról Podkarpatská-rusi borozó, Prága, Národní ír. 30. Kitűnő podkarpatská- rusi tájborok. Eperjes, március 28. Eperjesről, Sárosország fővárosából autóbusz visz Sóvárra. A koradélutáni nap melegen tüzel, do az országút árkában s a domboldalakon még vakítóan szikrázik a márciusi hó. Maga az országút s minden egyéb sáros, de olyan, amilyen csak Sárosban lobét, hogy méltó legyen a megye elnevezésére. Sóvár a szépmultu sófőzdéjé- ről és ősz plébánosáról, Dobránszky János főtiszt-ölendő urróil, a heted-hét-határ kedves János bácsijáról nevezetes. Dobránszky János kúriája a község közepén áll, tárt kapu fogad mindenkit, aki bánatát, vagy örömét, panaszát, vagy lelkét viszi oda. A plébános ur szívesen látja azt, aki ügyes-bajos dolgában hozzá fordul, fölkarolja hívei ügyét, senkit sem bocsát el üres kézzel s igy érthető, hogy a fehérielkü, aranyszívű és örökifjú falusi papot messze földön szeretik és tisztelik s nem akad ember, aki ellensége lenne. Régi szlovák család tagja, magyarul csak a középiskolában tanult meg, de származásának '„hátrányát14 — mint azt maga mondja —• sohasem érezte. Zsenge ifjúkora óta szlovák—magyar környezetben él, megszerette a magyarokat s ma, amidőn a magyarság kisebbségi sorsra jutott, még jobban szereti, még jobban a keblére öleli „azt a testvérnemzetet, amellyel nemzete egy évezred minden szenvedését éa örömét megosztótta“. Krisztus katonája, aki abban leli hivatását, hogy a gyöngét védelmezze. Ez az alapja a politikai eredójának is, ezért lett előbb lelkes híve, majd országos alelnöke és nemzetgyűlési képviselője az országos keresztényszocialista pártnak. A politikai mesterséget egyébként nem nagyon kedveli, sokkal jobban szereti az irodalmat, zenét, festészetet s mindazt, ami szívet-lelket üdít, nemesit. Kevesen tudják (ő maga meg szerényen elhallgatja), hogy mestere az ecsetnek a mint mn- asikus k nevet szerezhetne, ha nyilvánosságra hozná hangulatos, finommelódláju dalait, melyek közül egynéhány kéziratban forog barátai körébe®. Eperjesen sokan dúdolják a „Tornyok fölött röpködnek a sárgacsőrü hollók44 című mé- labus magyar dalt s éppen olyan kevéssé tudják, hogy azt Dobránszky János szerezte, mint . ahogyan nem igen tudják, hogy a „Magyar : költő dala44 a másik pap-költőnek, Mécs Lászlónak, a szerző unokaöccsének széü. A nagybácsit és unokaöccsét a közös hivatáson és a rokoni köteléken kívül igaz baráti szeretet is egybekapcsolja. Mécs László nem egy versének Dbb- ránszky János volt az inspirátora s a fiatal költő nem egy alkotását nagybátyjának dedikálta. Az esperes-plébános urat breviárium ozás közben leptem meg. Kora reggeltől késő estig tartó munkájának rövid szünetjében léptem be a már említett, mindig nyitott kapun, hogy elbeszélgessek Dobránszky János nemzetgyűlési képviselővel, a megye féhérhaju, de melegszívű János bácsijával. Elsőnek a politikával végezzünk: — Politika? Csúnya szó, mert sok emberi gonoszságot takar, *— mondja s gondosan félreteszi a breviáriumot. — A tradíciónak vagyok bive s fájdalommal kellett tapasztalnom, hogy az utóbbi években egyre szaporodott a panaszok száma, a régi egyetértést megbolygatták s ekkor úgy éreztem, ki kell állnom a „placcra44 és csatlakoznom kell azokhoz, akikben úgy ég a szép iránti szeretet tüze, mint bennem. Beálltam a sorba, mint közkatona s a legjobb igyekezetemmel harcoltam a harcolok az igaz ügyért. Nem kerestem az elismerést, nem kértem semmiféle funkciót s igy annál jobban esett az a bizalom, melynek jeleivel pártom és híveim eth almoztak. A nemzetgyűlésben természetesen éber figyelemmel kísérem az eseményeket, ott a pártom instrukcióinak megfelelő magatartást tanúsítok, de főleg kulturális ügyekkel foglalkozom, melyre az a körülmény ad nekem fokozottabb mértékben módot, hogy a szövetkezett ellenzéki pártok engem delegáltak a képviselőház kulturális bizottságába. — A legaktuálisabb kérdés magyar szempontból ezen a téren Masaryk elnök egymiillló- koronás adománya. Mi a nézete képviselő urnák, hogyan kell ezt az összeget fölhasználni? — Az adományt Masaryk elnök intenciói értelmében kell fölhasználni. Meg vagyok arról győződve, hogy ezek nemes intenciók s méltók a bölcs államfő múltjához. Bűnt követ el, aki ebbe a tisztán kulturkérdésbe a politika mérgét keveri bele. A politikának ehhez semmi köze. A millióból, Illetve annak kamataiból azonban csak azokat a valóban konstruktív tehetségeket lenne szabad istápolni, akik szépet, jót és jó tettekre serkentőt alkotnak. Kevesen vagyunk, tudom, de még igy is rostálni kell közöttünk. — Ezzel kapcsolatban, melhogy valaki félremagyarázza fő tisztelendő ur szavait, kérem, feleljen, mi az álláspontja az úgynevezett zsidókérdésben,? — Zsidókérdést nem ismerek. Előttem minden ember egyforma. Vallási téren tradicionálisan elvhü katolikus vagyok, de minden istenhivő vallás, tehát a zsidó vallás követőit is tisztelem és becsülöm. Az antiszemitizmust a leghatározottabban elitélem, mint ahogyan elitélek minden faji és felekezeti torzsalkodást. Mindkét kezemet nyújtom annak, aki netn ateista, hanem vallási alapon áll A zsidóság vallásszere- tetét őszintén tisztelem s áldozatkészségét gyakran követendő példaképpen állítom híveim elé és méltatom az iskoláik, valamint egyházi intézményeik terén való teljesítményeiket. Büszkén állítom, hogy számos zsidóvallásu jóbarátom van, akiknek barátsága nekem őszintén jólesik. — Nagyra értékelem ezt a népet, mely annyi szép és nemes eszmével ajándékozta meg az emberiséget s mégis olyan sok tragédiát élt át. Mécs Lászlónak van egy eddig még nem publikált verse, melyet nekem dedikált s amelynek kéziratát szeretetteljes gonddal őrzöm. „Égy nép tragédiája44 a eime. Ennek a versnek van egy mondata, amely megrázó őszinteséggel fejezi ki a zsidóság tragédiáját: „Lihegve vitted Istent s Bibliádat, amelyből egyre jobbam villogott a messiási álom a világra. Az égre tűzted még a cs&Hagot, utat mutasson vándor ezredesnek, megszülted a Megváltót a világnak, karácsonyfádnál más ok melegednek s te dideregsz most ablakuk alatt.14 = Mécs László! Milyenek látja, képviselő ur, a pap, a János bácsi Mécs Lászlót, paptársát é* unokaöccsét? — Mécs László minden sora magán viseli erős egyéniségének bélyegét. Az irás nála lelki szükség. Költői hajlama már kora ifjúságában jelentkezett. ötödik gimnázista volt, amikor már egyházi énekeket irt Az első verseit nekem mutatta meg s boldog voltam, amikor láttam, hogy a húgom fia nemcsak tehetséges költő, hanem vallásos érzülettől áthatott ember. — Gyerekkorában igen sokat küzdött. Atyja szegény tanító volt, aki a héttagú családot csak keserves munka árán tudta eltartani. Mécs László már mint kis diák igyekezett tehermentesíteni az apját, s ministrálássat kereste meg a reggelijét s korrepetitoroskodással a zsebpénzét. ösztöndíjas eminens diák volt. 1918-ban szentelték pappá, ma is büszke vagyok arra, hogy első miséjéhez én vezettem az oltár elé. Ez közvetlenül az államfordulat előtt volt. Egy hétre rá súlyosan megbetegedett 8 itt feküdt Sóváron. Lázában víziói és hallucinációi voltak. Olyan eseményeket látott, amelyek csodálatosképpen később beteljesedtek. Szomorú dolgokat jósolt, melyeket annak idején csak a betegségének tulajdonítottam és csak akkor döbbentem meg igazán, amikor azok fokozatosan valóra váltak. Erre az időre ma is irtózattal gondolok vissza, mert öcsém állapota a gondos ápolás ellenére egyre súlyosbodott 8 miután az orvosok föladták, már a halotti szentséggel is elláttam. Szerencsére a krízis elmúlt s a fiatal organizmus legyőzte a betegséget. Azóta is állandó kapcsolatban állunk s Mécs Lászlóból, a költőből, paptársamból és unokaöcsémből sok örömöm van ... (A beszélgetésnek: vége. Mennem kell, hogy még elérjem az eperjesi autóbuszt. Dobránszky János egészen a küszöbig kisér; egyenestartá- su, magasnövésü alakja azután visszafordul. Még látom a szélben libegő fehér hajfürtjeit, azután már csak látni vélem, amint megint előveszi a breviáriumot, hogy ismét elmélyedjen benne.) Temvei László. HADIFOGLYOK EGY MEGRENDÍTŐ KÖNYVRŐL* Mas KARINTHY FRIGYES Budapest, március 26. A memoár-irodalom divatja még nJeon járt le, sőt egyre dagad — egyre mélyebbre, messzibb szalad vissza a multiba. Az utóbbi évtized legnagyobb könyvsikerei biográfiák, emlékezésiek voltak. A világháborúinál régebbi emlékezések is — de tagadhatatlan, hogy miagát a folyamatot, az emlékező tendenciát az úgynevezett háborús memoár-irodaiam indította meg. Hogyan, miért, miféle lelki szíküeég nevében? Amilyen bonyolult a kérdés a nemzetgaz- dász, politikus, ofcinyomozó történelmi materialista, sőt nacionalista fajbiológus számára, olyan egyszerű és világos annak a szemében, aki az emberek tarka töimegét csakúgy lelkes, jót és rosszat akaró, rajongó és gyűlölködő, építő és romboló, bűnt elkövető s bűnét megbánó Eleven- Valóságnak ismerte meg, mint önmagát, a magányos egyéint. Európa képtelen ostobaságot és gazságot követett el másfél évtizeddel ezelőtt, önmaga ellen, az egész kultúrvilág, az egész emberiség ellen, amelynek kiválasztott vezetője és irányítója volt, egy ezredéven át. Bűnéért és ostobaságáért azóta is bűnhődik. Nem tudni!, hány évre szólt- és szól még a Dolgok megsértett Rendjének ítélete (Spengler szerint ez az ítélet halálos volt), de nagyon természetes, hogy a bűnös, lelkiekben, tudatosan és tudattalanul, csakúgy viselkedik, mint akármelyik bűnöző a hosz- szan tartó vizsgálati fogságban: átrágja, emészti, forgatja, igazolni próbálja, magyarázza, elemzi — minden résztelében visszaidézi maga elé a helyűién, hebehurgya indulatban Elkövetett Tettet, hol bűnbánó megadással, hol ágaskodó életlösz főnnel igyekezvén, ez ömmiarcangolió éjszakák gyötrelmében, meggyőzni egy láthatatlan Ügyészt, aki majd felelősségre vonja, hogy nem tehetett mást. # A legyilkolt emberméltóság kísérlete látogatja Európát, cellája mélyén. Képe még nagyon is éles. Lelkét nem látni még, nem látni még a kárt, amit a gyilkosság okozott — ez a kísértet testi formájában jelentkezik: véres árnyék, szeker* Hadifogoly Magyarok Története, Atlieaaeum- kiiud'áa. óévei berepesztett koponyájából csurog a vér, üveges szemében a testi Irtózaifc vádja dermed. Panoptikum-figura. A kisér tetjárás nehéz óráiban, egyelőire, ezt a nagyon is érzéki ábrát rajaolgatjja maga elé a felzaklatott lelki ismeret. íme a háborús regények, harctéri naplók, csatákat rekonstruáló filmek döbbenetes hatásának titka. Vádló kísértetek ezek, amiknek látását vágyva irtózza, irtózva óhajtja rossz lelkiismeretünk — minél színesebb, tarkább, hangosabb a kétp, annál jobb — hadd lássuk a vért, a vért, a kiontott vért, majd aztán gondolkodunk fölötte, mit jelent számunkra: marasztaló verdiktet, vagy védő igazolást. # Mert maga a kép, a vér és a halál látomása, még nem Ítélet és nem tanulság. S éppen azért a frontokat és csatákat rekonstruáló művészet hatása éppen a tanulság szempontjából — korántsem olyan egységes, mint ahogy a naiv pacifista képzeli. Már egyszer rámutattam, hogy minden észszerű feltevés ellenére, ezek a háborús képek és leírások a közönségnek egyik felét riasztja és félemli'ti csak meg, teszi ellenségévé minden elképzelhető háborúnak — a másik fele egyenesen kedvet kap tőlük, gye rmekes s zád izmusát és m azodh izmusát korbácsolják fel, rejtett, sötét, lappangó indulatokat a lélek ősi mélységeiben. Az emberi vénnek — sajnos — igen szép, piros színe van: sznggesztiv sziin, szinte étvágykeltő. Érthető, hogy csak az érettebb, fejlettebb lélék halványodik el látásán, — a fejletlenebb, tökéletlenebb vérszemet kap tőle. S aztán, ha már megkapta, mindig akad a tökéletlen, de élettan Mag egészséges lélek kihasználására fogadat! am prókátor, rosszhiszemű gonosz, vagy jóhiszemű ostoba ál- próféta: néhány beteg okoskodó, ki a ^borban található igazság" analógiájára, a vérgőzös lélek igazságát hirdeti. És jönnek a teoréiioá/k, hogy háborúra igenis szükség van, hogy a háború nem is olyan nagy baj a kiöntött vér elhanyagolható mellék- tünete csak az üdvös és egészséges műtétnek, csap olásnak, ami nélkül okvetlenül gutaütést kapna a tulhevesen burjánzó emberiség, S a naiv pacifistának, aki: érzi, hogy neki igaza vau, de igazságát csak örkökéi dogmákkal tudja védeni, holmi tizparauosolat- beli „ne ölj!" princípiumok formájában — a csak a vértől szőrnyülködő impresszionistának a statisztikát vágják a fejéhez, mely -szerint (s ez igaz is) az a tízmillió ember, aki a világháborúban elesett, nemcsak hogy nem hiányzik Európából, de kétszeresen megtérült azóta, diadalmasan hirdetve, hogy ama bizonyos „műtét" nemcsak le nem rontotta, de inkább regenerálta a beteg testet. # íme, végre egy mű — egy mű, a háborúról, mely nem frontokat és csatákat, nem csurgó vért és freccsenő velőt idéz: s mégis, világosabban, s érthetőbben beszél minden háború lényegéről száz csataképnél, száz „elrettentő4' pacifista műnél. Ezt a könyvet emelje magasra az eljövendő, békés Európa hívője, ha majd a Véres Kísértet képe elhalványul s jön újra a Vérre Kísértő, hogy megingassa hitében. Ez a könyv ugyanis nem a t*eet — ez a könyv a lélek szenvedéseit beszéli, amin nem segít semmiféle statisztika. # Holott, külső formájában, maga a könyv se más, mint egy óriási panoráma, gigászi látkép, amiket adatok mérhetetlen sokaságából állított össze a lelkes szakértelem. Az elejéin térképet talál az olvasó. A térképen pontok és vonalak és foltok. Azt ábrázolják, hogy hámyfelé és mekkora tömegben sínylődtek, éveken át, a legkülönbözőbb országok minden társadalmi rendjéből összeterelt hadifoglyok — nem tízmillió, hanem százmillió, nem boldog halott, hanem boldogtalan élő, akiktől, külön-külön, többet rabolt el a háború, mint az életet — az élet tartalmát és értelmét rabolta el. És ezek a foltok és vonalak, mint a ki- üléses tífusz képletei, nem lokalizálődtak a fertőzés helyére, Európára — az egész földgolyón szét terpeszkedtek, elvitték a fertőzést Ázsiába és Afrikába, mint egy megbolygatott szervezet egymásbaáramló sejtjei: hasznos építőkövek a maguk helyén, rákos daganat okozói idegen területen. S utána, két köteten át, sokezer kép és ábra és rajz és vallomás, a kitárt mélység lávaömlése. Százmillió katona, a szétrobbantott hadseregek szertehulló, megint egyénné vált sejtjei, idegen föld szikláira dobva, ahogy önmagukra eszméltek, külön- külön, bezárva, lecsukva, megalázva emberi szabadságában, irgalma liánul büntetve az eredendő bűmért, hogy megszületett —- százmillió paraszt és munkás és kereskedő és ügyvéd és orvos és művész, egymás hegyéin-hátán, karámba terelt barmok, mégis embereik, dadogják itt el a léleknek minden Maziuri Csatáknál és Görbééi Áttörésnél gigászibb és borzalmasabb küzdelmét önmagáért, hogy Lélek maradjon, reménykedő, megkülönböztetett, egyedülvaló Csoda, Szabad Választás, a mindent porrá és tehetetlen kővé dermesztő egyformaság pokláibanA dantei látomás e®, a népvándorlások látomása — rabszijra fűzött százezrek, rabszolgakereskedő tízezrek igája alatt: a nyers Erőszak felszabadulása. Mi következhetett utána egyéb, rutirvt a népvándorlások után: középkor? Középkor és hanyatlás, visszasüppedés, klasszikus Fénykora után az emberi gondolatnak, a barbárság napjaiba. Gondola italain, eszmélten, Ön érzet telén, tudatiam korszellem, mely még pacifizmusának védelmére sem tud egyebet felhozni az ölés dogmatikus tilalmánál — mintha valóban nem volna rosszabb sora a halálnál, nagyobb bűn az élésnél? # Mi, egy eltűnt, halott kultúra utolsó „ci devanr^jni, még tud tunk. Alapítva 1833. Telefon 33* u s? F disxmfi A A üveg, porcellán nagykerekedése. q K O &I C E, Fő - utca 19. Nagy választék. Jutányos Arak, 4
