Prágai Magyar Hirlap, 1931. március (10. évfolyam, 50-75 / 2567-2592. szám)

1931-03-22 / 68. (2585.) szám

a

1»1 májredms 22, vasárnap^pags-í^a.&íwr-httíIiK&

Egy rozoga, öreg tárházban akarják elhelyezni

a pozsonyi magyar gimnáziumé!

KuiturmeréiiFlet késiül a p®»rfí magirsrsÉg ellen — Ham ér véget a pozsonyi magyar diákok tizenkét esztendős kálváriája

Mégegyszer: a „generációs elmélet"

Déréit dolog — kedves fiatal barátaim, — hogy a Sarló prágai ülésével kapcsolatos cikkemre hivatalos feleletet adtatok „A Nap“-ban, mégha abban olyanokat is védelmetekbe vesztek, amiről vagy akiről én egy betűt sem írtam. Hogy bennetek él a betyárbecsület s a szolidaritás, megírtam jó- elöre, még abban a cikkben. Helyesen mondjátok, hogy jól ismerlek titeket, öt esztendő alatt sokat voltunk együtt egy tökéletesebb generációért, az ujarcu magyar fiatalságért. Verekedtünk érte másokkal! — ha kellett, egymással is. Ne essék félreértés: most is ugyanazért verekszünk. lön biztosan. Remélem, hogy ti is. — S ép ezért nagyon szeretném, ha megértenétek, hogy semmi okom, hogy megtagadjam magamat, a fiatalságomat, vagv a fiatalságot.

Csak arréSI van szó, hogy — a dialektika törvényei szerint — az évek alatti kööosün- h a fásban tanultam valamit tőletek: a valóság megismerés és a tényszcmlélet hangoztatása — no meg egy pár csúnya gixere- fcek — rábírtak arra, hogy veletek szemben is a teljes objektivitás mértékeit alkalmazzam. Megtettem. Ez, és csakis ez, néhány kedves hittel tett szegényebbé és érdekes tón yi smer etek keli gazdagab b á.

Mindjárt megértjük egymást, és ez a fő. Ennek a reflexiónak is csak ez az inditóoka: teljes őszinteséggel és a kötelező becsületességgel akarom előttetek megvilágítani, mi az, amit én úgy érzem, nem hagyhatok szó nélkül — éppen tielö tietek. Nem kifogásoltam én az általatok olyan sérelmesnek talált cikkben se a húszéveseket, se a „dinamikai életszemléletet”, nem tértem én el egy betűvel sem a fejlődés és a haladás gondolatától, egy jottávalJ sem hirdetek kevesebb jelentőséget és missziói a fiatalságnak és az ujarcu magyarokat ugyanolyan szeretettel hiszem és várom, sőt. Szeretném egészséges kifejlődésüket elősegíteni is. Ezért a hitért vállaltam népszerüt- fflenséget fölfelé akkor, mikor tiszta meggyőződésem úgy kívánta; de ugyanezért bátran és habozás nélkül merem vállalni a népszerűtlenséget lefelé, tiveletek szemben is, mikor a kritika és nyílt kibeszéd ideje elkövetkezett. Ez pedig elkövetkezett. S ha az én felhő szeretetemért harag és sértődés lesz a köszönet, csak azt fogja mutatni, hogy szükség van az egyenes beszédre, mert ékek verődnek fiatalok és fiatalok közé.. Erre semmi szükség, mert közös építő munka kell a kisebbségi magyarság érdekében.

Ebben a reflexiómban nem megyek tovább múltkori cikkemnél. De még világosabban meg akarom mutatni, mi vezetett annak megírásánál. S itt egy kérdésiek jogosult velem szemben: mért nem magán tevéi ben tettem meg kifogásaimat, minek a nyilvánosság? Nem kérdeztétek, de megfeleli) etek; tavaly tavasszal egy aggodalmakkal és figyelmeztetésekkel} tedd levelet intéztem a Sarló vezetőihez. Egy pozsonyi gyűlésen fel is olvasták. De feleletet rá máig sem kaptam. A másik ok pedig az, hogy öt éven át rólatok a nyilvánosság előtt irt kedvező kritikáim garmadája egyenesen kötelez, hogy újabb kritikáimat se dugjam véka aiá, mégha ez pillanatnyilag kedvezőtlen volna is rátok. Ezt a tiszta felfogás meg fogja érteni. Én ezzel a kritikával hosszú .hónapok óta vártam. Az események és egyeseitek magatartása azonban kikövetelték. Hogy pedig nekem szomorú és fájdalmas volt a dicséret helyett a kifogás, a hit helyett a féltő aggodalom szavait leírni s hogy csak hosszas meggondolás után engedtem ütésre a kezet, melyet addig veletek szemben csak simogatásra tanítottam, — azt bevallhatom és nem is szégyen- lem.

De másról beszéltem én. Nem személyekről, nem is eszméitekről — arról lesz még mód és alkalom diskurálni és minden must kiforr — másról. Arról, hogy egy nagyra- hivatott, értékes felkészültségű, aktív és j ószánd ék u fiataiemb erekből álló csoport egyes vezetői és tagjai újabban (Isten tudja miért) módszereikben, modorukban, önel- birálásukban és viselkedésükben hibát .hibára halmoznak s annyira, hogy a sok felesleges és néha nem is veszélytelen hiba közt egy szép napon szinte elsikkad az eszme és a mozgalom. Mindezek a hibák arra lehetnek jók, hogy egyrészt kompromittálják a haladás gondolatát a fiatalság előít, másrészt kompromittálják a kisebbségi magyar fiatalságot a társadalom előtt.

Elmondok egy pár jellemző esetet. ítéljetek magatok:

Én elkedvetleniéönek látom, hogy egyes fiataOok uj r.u magyarság helyett — más mondotta löbbarcu magyarságot csinálnak. Ettől egy ugrás a többkulacsu

magyarság. Elkedvetlenítő az egyenes, fiatalos vonal helyett a ..mindenkivel jóban í»,karunk lenni” csavarvonala. Egy szalag helyett ezért került tizegynéhánrr szinti a Táncsics sírjára. Ez nem megy. Nem megy, hogy szinte ugyanakkor, amikor a pozsonyi liberális és kapitalista körökben pártoló

Pozsony, március 21. (A Prágai Magyar Hírlap alkalmi munkatársától.) Pozsony magyar társadalmának körében — mint arról egyizben már röviden beszámoltunk — már régóta igen nagy izgalmat okoz a pozsonyi magyar középiskola sorsa. A magyar kisebbségi kultúrának egyik égetően súlyos problémája ez és sajnálattal leéli megállapítanunk, hogy a helyzet ahelyett, hogy a javulás útjára lépne, egyre rosszabbodik,, kielégítő megoldás helyett olyan tersek merülnek fel, amelyek pedagógiai szempontból kárhoz látandók és ötszáz magyar gyermek egészségét és tanulmányi előmenetelét veszélyeztetik.

Annikor az államtor dúl at bekövetkezett, a pozsonyi középfokú oktatás ügyét úgy oldották meg, hogy a Grössling ueeai modernül felszerelt királyi katolikus gimnázium épületében elhelyezték a csehszlovák tannyelvű reálgimnáziumot, amiig a német-magyar tannyelvű intézet részére az állam az evangélikus egyháztól a régi líceum épületét bérelte ki.

Az evangélikus líceum tannyelve az államfordulat előtt magyar volt.

Az iskolaépület felépítését és berendezését a magyar állam hatalmas szubvenciója tette lehetővé és úgy az állami szubvencióban, mint az egyháznak építkezésre felhasznált pénzében nagyon jelentékeny összeget tettek ki éppen a magyar ajkú állampolgárok hitközségi adói és önkéntes adományai. Nyugodtan mondhatjuk, hogy ebben a líceumban legalábbis éppen any- nyi tégla a magyaroké, mint amennyire a német evangélikusok tartanak igényt.

A tapasztalatok után természetszerűleg felmerült a kérdés, vájjon egyáltalán szüksége volt az evangélikus egyháznak az iskolát kiengedni a kezeiből, hogy milyen személyi érdekek és szempontok játszottak közre ennek a kérdésnek az eldöntésénél s nem kevésbé érdekes az a probléma sem, hogy miképpen akarták átjátszani az egész iskolát kizárólag a német tanítás céljaira, hogy miképpen akarták az egyházban kisebbségben levő magyar evangélikusokat ennek a közös vagyonnak a rendelkezési jógáiból kiseimmizni és hogy milyen harcok árán sikerült a magyaroknak annyi ra-uien nyíre jogaikat mégis megvédelmeaniök. Ezek a kérdések a kisebbségi magyarság kultúrtörténete szempontjából annyira jelentősek, hogy végleges tisztázásra várnak.

tagokat vágnak le anyagi támogatásra, egyszersmind Stalingráddal is leveleznek és kávéházakban lehetőleg kommunista intel- lefctuellékiket mutatkozunk; hogy cikket ir a szocializmusról a Napban, de szívesen elmegy vendégnek dinasztikus érzésű grófok szalonjába; s mindezek mellett és után, akkor, mikor egy lapnál keressük a kenyeret, a lap írómunbatársairól kijelenti, hogy eladtátok miagatokat, rátok már szájkosarat se tesznek, a liliketeket megvették.*

Négy-öt évvel, nem sok, ennyivel tényleg idősebb vagyok, de esküszöm, hogy ha ezt a jóbanJevés tájfunt és ítélkező lelki- tojástáncot látom, tiz évvel érzem magiam fiatalabbnak nála.

Más: egy másik fiatalember von Haus &us nagyon jól szituált, amolyan tipikus szálén kommunista, akit a könyvhéten azzal tiszteltek meg, hogy előadási tartson a szlovenszkói magyar Írókról, olyan temetést rendezett a szlovenszkói magyar irodalom értékei fölött, hogy ha igaz lenne ez az elparentálás, azt kéne hinni, hogy itt a dekonjunktúra idején virágzó iró-börze vöm: úgy adják-veszik a kisebbségi magyar írókat, mint régen a $tínnes-részvényt. Honnan vesz egy ilyen egzaltált szalon- kommunista jogot és bátorságot, hogy például rólam és irótársaimról azt mondja, hogy fasiszta bérenc és áruló?

Ejnye, azt a sarlós kutyafáját, — hát ezt honnan az ördögből szedi?

Apropó: fasiszta és áruló, Nem inkább „fasiszta“-izü-e, hogy a sarló egyik gyűlésén, évelőjén, a legidősebb vezető egyszerűen kijelölte, kvázi kinevezte a tisztviselőket és a tisztikart: te ez leszel, te az leszel. Hát szavazás: demokrácia nincs, de fasizmust kiabálnak másokra? — Áruló? Móricz Zsigmondot, legnagyobb barátotokat, egyiktek Prágában így köszöntötte,

száz tanuló részére építették fel. Az uj viszonyok között a tanulók száma rohamosan növekedett, kétszeresére vagy háromszorosára emelkedett fel. Sok év óta hétszáz német és ötszáz magyar diák végzi tanúimányait a líceum épületében, összesen tehát

ezerkétszáz tanuló, vagyis éppen háromszor annyi, mint amekkora az intézet befogadóképessége.

Reggel nyolc órától este hét óráig, alig félórás délidéi megszakítással folyik a líceum épületében a tanítás. A termek kielégítő szellőztetéséről, a megfelelő seprésről, tisztogatásról tehát sző sem lehet. Alig végzik be a németnyelvű iskola tanítását, kezdődnek már a magyar előadások. A csehszlovák diákok kényelmes, tiszta helyisége kiben, higiénikus és jól szellőztetett tantermekben tanulnak csorbítatlan, egész órákban, ezzel szemben az ezerkétszáz magyar és német diák a két intézet össze zsúfolása következtében csupán háromnegyed órás tanórákban tanulhat, mert mádként nem futná az időből, hogy két tanintézet ezerkétszáz diákját egy épületben taníthassák.

Hogy milyen óriási tanulmányi veszteséget jelent ez a körülmény, az rögtön nyilvánvalóvá válik, ha egyszerű statisztikai meggondolást teszünk. Minden magyar és minden német diák naponta átlagban hat negyedórányi időt, vagyis másfél órát vészit el. Ez havonként harminchat teljes órát jelent. Ezerkétszáz diáknál egy tanév alatt ez a veszteség 422.000 egész tanórára, tehető, az áHauifordulat óta tehát összesen 5,084.009 tanórával rövidítették meg a pozsonyi magyar és német diákokat.

Tehát csak tanidőben felbecsülhetetlen veszteség az, amit a magyar és német gyerekek szén'vednek a csehszlovák iskolás gyermekekkel szemben. Mekkora veszteség az tanügyi előmenetelben, kiképzésben, amit ez az ötmillió elvesztett óra jelent?

Az • iskola adminisztrációja természetesen szintén nem tökéletes.

A líceumnak három ura van: a német gimnázium igazgatója, a magyar intézet igazgatója és végül az evangélikus egyház. A háromféle igazgatásnak megint csak az intézet vallja kárát,

mert ahol sok a gazda, ott rendesen hiba mutatkozik az ügyek elintézése terén. Ha valami törik, romlik vagy valamit be kell szerezni, akkor egyik tényező a másiknak tologatja a reparációt, a kiegészítést, a beszerpódiumról: „mi azért neon tartjuk Móricz Zsigmondot árulónak...” Miért? Azért?! Azért, mert őstehetség, mert szeret benneteket, mert támogatott benneteket, meri áldozatokat hoz értetek?

Ejnye, fiuk, nem szégyenliéek, hogy ilyesmit nem tesznek lehetetlenné a soraitokban?

Vagy igaz lenne, amit hallottam, hogy levelekben dikíátori utasítások mennek, fenyegető megjegyzésekkel: „De jegyezd

meg magadnak, hogy ha nem követed... akkor lehetetlenné teszlek a sajtóban?”

Hát ez mi, fiuk? Hát ez megy? Hát ezt helyes litek?

Nem. Nem hiszem. Nem szeretném a fiatalságot, ha feltételezném, hogy Ilyesmit helyesnek tart. Nem' becsülném meg kétségtelenül ígéretes értékeiteket, ha feltételezném, hogy a hibákon nem akartok vagy nem tudtok segíteni, hogy a sallangot, a veszedelmes és kétes értékű caírangokar, a titánkodást, az ellenszenves és jogtalan pálcatörést és a többit eszméitek elengedhetetlen velejárójának tartjátok. Nem, nem. nem hiszem. De akkor meg értsük meg egymást és közösen dolgozzunk egy jobb fejlődés vonaláért, egészségesebb életért és korszerűbb magyar ifjúságért, mert a pózok xnagyarsága ma már akkor is korszerűtlen, ha fiatalok csinálják. A cél közös és magyar ifjúságról van szó. Meg kell egymást értenünk, meg kell egymást találnunk és segítenünk egymást, nemcsak külső, de belső veszedelmek ellen is. Mert hogy valami nincs rendjén, azt — tavalyi levelemben megírtam — s azt azóta kilépések és sarlósoknak > vaJlomásszerüen őszinte, kritikai Írásai igazolják.

Egyenesség és sorsvállalás nélkül semmilyen eszmét nem lehet jól szolgálni. Ki a szálkával a szemekből, hogy a másoké— lim ér véget a pozsoRendkívül hiányosak például a líceum tornacsarnokának szerei. Nagy részben annyira elhasználódtak, hogy használhatatlanok.

Ezeket nem pótolja senki, A nőméit diákok a csehszlovák intézet tornacsarnokába járnak át tornászni, a magyar tanulók ezt neon telhetik ÓS

igy a modern pedagógia egyik legfontosabb

követelménye, a testgyakorlás elveszejt a magyar diákság számára.

Lassan azután mindenki belátta, hogy a helyzet tarthatatlan s ezen változtatni kell. Megindult az akció, hogy az egy épületbe zsúfolt két intézetet szétválasszák. Meg is jött a hivatalos megnyugtatás, hogy a költségvetés kétmillió koronát irányoz elő az uj reálgimnáziumra. Valószínűnek látszott, hogy a felépítendő modem uj épületbe nem a magyar diákokat fogják átvinni, hanem nagyobbszó- mn német diákságot, de még az is megfelelőbb állapot lett volna a mostamimáiL Ehelyett azonban más következett be.

A közös magyar-német evangélikus egyháziban a német luteránusok vannak majoritásban. Azt akarják most, hogy a közös líceum épületét az állami német gimnázium kezére játszák át, a magyar gimnáziumot pedig egyszerűen kiteszik az uccára, mivelhogy az uj modern gimnázium épülete egyelőre csak a jövő század regéje.

Értesülésünk ezerint a német evangélikus egyház papi vezetői már megállapodtak az iskolai referátussal, hogy a líceum épületébe* egy szárnyait fognak építeni, amely a fennálló főépülettel a hétszáz német diáknak elégséges férőhelyet biztosit, az ötszáz magyar diákot pedig tanáraival együtt kiteszik az uccára.

Mert az a megoldás, amit előkészítenek, ecet jelenti,

A magyar gimnáziumot ugyanis a szlovák

luteránus egyház tulajdonát képező Védcőlőp uooai 65. számú házban akarják elhelyezni. Ez a ház eredetileg magánlakásnak épült, összesen negyvenkét kis szobája van, tehát legfeljebb 800 személy fér el benne. Nincsen folyosója, seim udvara, nincsenek higiénikus mellékhelyiséged. Ide akarják az ötszáz magyar diákot bezsúfolni Olyan toiíl- turbotrány lenne ez, aminőre modern államban nincs példa.

A pozsonyi magyar társadalom reméli,

hogy az iskolaügyi miniszter figyelemmel lesz a magyar diákság kulturális érdekeire is és nem engedi végrehajtani a készülő merényletet. :

bán levő gerendához nyúlhassatok. fis ha akadna olyan szájhős, aki a benneteket szeretettel és aggodalommal támogató fiatal írókra megint bérencei szájkosarat vagy árulót kiált: vigyázzatok! A* szokott lármázni, akinek a háza ég. Vigyázzatok és üssetek a szájára. És ilyenkor, fink, fiatalok, tiszta szávüek, kérdezzétek meg a régi Balogh Edgárt, hogy hogy is áll csak azzal az írók megvételével. Neki elmondtam, jó pár éve már, hogy egyszer, mikor már hatodik hónapja voltam állás nélkül, karácsony előtt, (mikor még jobban égetett a ninostelenseg nyomorúsága) ax Ady- harcok idején, odajött hozzám egy ur — Balogh Edgár egyidöben nagy hive és hü csatlósa volt az illetőnek — és azt mondta: Adok neked karácsonyra kétezer koronát, ha írsz egy cikket az ifjúság Ady-szeretete ellen.

Majd hogy meg nem vertem. És odahaza

nem volt karácsony. Az volt az én egyetlen karácsonyi ajándékom az árva családnak, hogy megmaradtam tisztának és fiatalnak.

Fiuk, barátaim, ujarcu magyarok, mi nem általánosítunk és egy-két eltévedt fin titkosan irányzott döfései és kótyagosságai miatt nem vesztünk el egy szikrát sem abból a szeretetből, amellyel a fiatalságot, ezt a nehéz életű, küzdő kisebbségi magyar fiatalságot szeretjük.

Azt érzem, megértettük egymást. Segítsétek elő magatok is az egészséges kibontakozást és a magyarság itteni helyzetével számoló felsorakozást. Első soraitok a közélet kapuja előtt állanak: aki belép oda, ahol mi 1 egfiatalábbákként dolgozunk, jegyezze meg, hogy itt élesebb a levegő, több a veszély s kevesebb a kímélet. De itt kell találkoznunk, kivétel nélkül mindazoknak, akik jobb jövőt akarunk.

Győry Dezső. 1

Az evangélikus líceumot annakidején a magyar állam szubvenciója segátségiével niégyzest.

I Nedves faiak szárazzá tétele

„áramló levegő" módszerével»

Teljes jótállással vállalja, felvilágosítással és díjtalan költségvetéssel szolgál: Sehuiz-féie építési r. t speciális osztálya, Bratislava, Laurinská 6.

7