Prágai Magyar Hirlap, 1931. február (10. évfolyam, 26-49 / 2543-2566. szám)
1931-02-21 / 43. (2560.) szám
4 1931 február ti, noanimt tagjai tőképp beregszásziak, akik nem ismerik a nagyszöllősi viszonyokat és igy igen gyakran fordulnak elő túlzott és a tényeknek meg nem felelő adókivetéseik. Már tavaly tettem erre egy javaslatot és kértem, hogy as illetékes pénz ügy igazgatóság az adókivetőbizottságot Beregszászból Szökősre i helyezze át. Eddig semmisem történt. Hz államkölcsön és Ruszinszkó Már a mukkon beszédemben is megjelöltem azokat a szükségleteket, amelyek bőséges alkalmat adnának beruházásokra Ruszínszkóban. Meliorációs munkák, folyószabályozások, útépítések, vízvezetékek és uj vasúti vonalak építése, mind olyan szükségletek, amelyek nagyban hozzájárulhatnának Ruszinszkó gazdasági helyzetének megjavításához. Most azonban csak egyetlen egy körülményre akarom fölhívni az illetékes körök figyelmét: a viski hidra, amit mi már tiz év óta kérünk. Lehetetlen dolog, hogy egy 6000 lakosú község egy híd miatt teljesen el legyen zárva a világ- tó' és teljesen* hihetetlen, hogy ezen tiz év óta nem tudtak segíteni. A tervek •— úgy tudom — már készen vannak, de hogy a pályázatot kiírták volna, arról még semmit sem. hallottunk. * msa elsöpréssel fenyegeti Visheft Ezzel kapcsolatiban szükséges volna a Tiszának szabályozása is. Azok a mérnökök, akik a Tisza szabályozásán már eddig dolgoztak, tudják és igazolhatják, hogy a Tisza igen rakoncátlan folyó és azt is tudja mindenki, hogy ha a Tisza kiárad, pusztításaivá! óriási károkat okoz. A Tisza Visknek már eddig is nagy károkat okozott é6 fog még okozni, mert amint azt a szakértők állítják, a folyó most visszatér abba a medrébe, melyben 70—80 év előtt volt Ha ez megtörténik, akkor Visk községet valóságos végveszély fenyegeti és ezért kívánatos, hogy a hid megépítésével a folyószabályozási munkálatokat is elvégezzék és pedig komolyan, mert különben az egész vidéket a tavaszi áradások nagy katasztrófával fenyegetik. Téssi Ssaíárfeérdése Itt még meg kell említenem a técsői lakosságnak azt az aggodalmát, hogy a külügyminiszter ur a sévresi békeszerződésben megállapított határokat nem respektálva, a román kormánnyal, úgy látszik, önhatalmúlag egy megállapodást létesített, ami Técső közbirtokosságának, Técső községnek és a község iskolaalapjának és a kincstárnak is jelentékeny károkat okozott. Éppen tegnap volt ez ügyben Técs-őn népgyü- lés| ahol a lakosság elégedetlenségének adott kifejezést és határozati javaslatot fogadott el, amely többek között a következőket mondja: 1. Tiltakozónk az eHen, hogy a sévresi békeszerződésnek a határmegállapitő rendelkezését a külügyminiszterek egymásközti konferenciája megváltoztatta és megengedte, hogy a mai határ létesít tessék államnak és a román állam között, holott a hivatkozott sévresi szerződés úgy intézkedett nagyon helyesen és humánusan, hogy a técsői városhatár képezze a két állam közötti határt is. Követeljük, hogy a sévresi megállapodás visz- szaállittaseék és országunk határa a Tisza balpartján, Técső község volt eredeti határáig visszatolássá k. 2. Tiltakozunk az ellen, hogy az autonóm Ruszinszkó szejmjének, illetőleg a prágai parlamentnek hozzájárulása és ratifikálása nélkül a külügyminisztérium külön egyezséget létesített 1921 május 4-én Prágában a román kormánnyal és megengedte a mai határ létesítését. Fölkérjük a külügyminisztériumot és a csehszlovák állam összkormányát, hogy a maga polgárainak anyagi javait védelmezze meg. Követeljük, hogy minden a sévresi békeszerzö- désellenee utólagos megállapodás megsemmisit- tessék. 3. Miután több, mint tiz esztendőn keresztül a técsői közbirtokosság, az állami erdőkinestár és a magánosok a magántulajdon, illetőleg állami vagyon kihasználásában vagy teljesen meggátoltattak, vagy részlegesen meggátoltattak, követeljük, hogy elmaradt haszon elmén mindhárom tényező megfelelő kárpótlást nyerjen, amely összeg a visszanyerendő terület indusztrializálására fordittassék. 4. Követeljük, hogy a Tisza balpartjáról a román vámhatóság a sévresi vámhatárra helyeztessék ki. Fölkérjük a külügyminiszter urat, hogy a Peage-vonal szerződésének megújításánál mint fontos ellenértéket használja föl e szerződés kedvező föltételek melletti megújítását a sévresi szerződésnek eredeti formájában való visz- Rzaálíitására, vagyis Técső határának teljesen csehszlovák imperium alatt hagyására. Hol van SzánthO László? Végül nem hagyhatom szó nélkül azt az emberrablást, amit tegnapelőtt Szánthó László nevű titkárunkkal Munkácson elkövettek és amiről alig tudom elhinni, hogy a belügyminiszter ur tudott volna a hatóságoknak erről a barbár ténykedéséről. Tegnapelőtt este megjelent Szánthónál egy detektív és fölszólította, hogy kövesse őt a rendőrségre. Szánthó a remlőrségi fölszólitás- nak eleget telt, a űetektivvel eltávozott hazulról, anélkül, hogy feleségének megmondták volna, hová viszik és azóta sem tudnak róla semmit. Szánthó felesége kis gyermekével betegen egyedül maradt - erről Fried munkácsi és Linnert beregszászi orvosok tanúskodhatnak —, férjét meg ismeretlen helyre vitték. Nagyon szomorú dolog ez és nem akarom azt a kifejezést használni, hogy az ilyesmi csak Afrikában történhetik meg. Hiszen lehetetlen dolog, hogy tiz esztendő után a republika megalapítása óta egy embert kiragadjanak családja köréből és ismeretlen helyre elszöktessék hatósági erőszakkal, ügy hallom, hogy át akarják adni a románoknak, amely átadásról már igen szomorú tapasztalataink vannak. Szánthó Lászlóval ezt a szomorú és kellemetlen játékot már egyszer megcsinálták a nyáron. Most azt mondják, hogy azért csinálják meg újból — bár az utóbbi időben nem követett el semmit —, mert jogerőssé vált a dolog. Nyáron tehát nem volt jogerős a kiutasítás és mégis kivitték a határra éjnek idején és kényszeritették, hogy a Tiszán át* * * keljen. Szánthó úszni nem tud és igy csónakban volt kénytelen éjnek idején a túlsó partra kerülni, ahol azonban tudvatévőleg nem akarták a magyar hatóságok befogadni Hogy ez milyen embertelen dolog, annak megítélését azon urakra bízom, akik beszédemet ed fogják olvasni. Én azonban már most sem tudok elég éle® kifejezést adni azon föb háborodásoninak, amit amiatt érzek, hogy a repubiika több, mint tízesztendős fönnállása után még ilyen embertelen cselekedetek előfor dúlhatnak. Ilyesmi » csak Ruezinszkóban történhetik meg! Csehszlovákia Romániába, Románia Magyarországra ioloncoita Szánttá Lászlót, Magyarország kiutasítja Hol leli honát a hontalan? Munkács, február 20. (Tudósitónk távirati jelentése.) Szánthó László, a kiutasított munkácsi keresztényszocialísta párt- titkár és lapszerkesztő, ma értesítést küldött Munkácsra, amely szerint a csehszlovák hatósági közegek kedden reggel Halmánál román területre tették át {Hintán Szatmárra vitték, ahol a román hatóságok megállapították, hogy semmi honossági vonatkozása nincsen Romániával és ezért még ugyanaz éjjel a magyar határra vitték és Csongor község közelében magyar területre tették át A rásárosnaméinyi 15- szolgahiróeág háronmapi tartózkodási időt adott Szánthónak, amelynek letelte után kitoloncolja. Amennyiben csehszlovák területre tolomeolják ki, a csehszlovák hatóságok ismét átteszik a határon. KÁT Nyugaton a helyzet — változott Nem lehat másképp mondani. Csak igy: csudapola volt. Az volt. Csak volt. Katczin- sky, röviden Kát, a Remarque-film legmegrázóbb, legszimpatikusabb figurája, akinek lilinihaiála megdöbbentőbb a tömeghalál tetemgúláinál, a teffelcsszáju önkéntesek őrjöngő félelménél, a comb javé sztett fiú kórházi haldoklásánál, a lepke után nyúló hős várt-váratlan elomlásánál. Kát — ahogy a lapok írják — meghalt. Háromszoros haláláról írnak. Először a filmben, mint névtelen hős, az éhező hajtársakért tett élelemszerző körúton; másodszor a német tüntetők főleg Kat-ellenes ellenszenvének diadalában; harmadszor most halt meg. Valóságban. Mint Luis Wolheám. filmszínész, vakbélgyulladásban. Nem íróra alá Kát háromszoros halálát. Szégyen, nem szégyen, Chaplin alakításai óta nem maradt bennem maradandóbban IS] mars — talán emberare sem? — mint a Káté. Iga*, hogy re&gypotájn, tömpe orrát még jobban kiesufeló roppant feje hátborzongatóan au ti patikus az első pillanatban. Igaz, hogy csak ott melegedik fel elöszöT a szít Katezánsky iránt, mikor félrehúzott szájjal sajnálatot morog, hogy a gyerekeket mindjárt kiviszik drótakadályt vonni s leszállta a teherautóról a rémült kis csapatnak a granátsüvöltésbő! magyarázza a lecsapódás helyét. A gyerekek köréje bújnak, belecsámp ajk ódnak, as első könny itt bubik ki a szemekből. Kát roppant ember, szinte a* ősember ebben a filmben. Nevet, gúnyolódik, éhes, az éhező bajtársakért lop, szánva sajnálja őket, de mellenvágja, ha jajgatnak, leharapja a kétségbeesését, kicsufolja az örökös veszedelmet, — ő ebben a különös filmben a csnnya, a közönséges, az ős- egészséges, a fölületesen mély, a gorombán egyszerű, — ö az édes, a legjobban érző, a legrokons zen vés ebben igaz, ő a legemberibb. Vonit a gránát. Elképesztő, durva, egyszerű grimasz a Kát borostás pofáján: ebben a grimaszban ott a düh, a háláltmegvetés, a létkiizdelem öntudatlan reflexe és a kitanult ember raííinált nyugalma. — Söröznek a front-kan tinban. Kát elöl elfcapdoesák a sört. Két újabb grimasz. Megint, Még erősebb fintor. Morog, ordít, hadonászik, de nem üt, nem haragszik. Kát egész férfi. Tud. — Piszkos zsákjával kóborol a repülők-lőtte földeken, élelemért. Zzzzz! Repülőbomba. Levágja magát. Aztán soká nem mozdul. Mikor felemeli a fejét, ott a grimasz: megsebesült A grimasz most is ugyanaz. A többit tudjuk, viszi a fiú, újabb bomba, mikor a kötözőhelyre ér, Kát már nem él, a tarkóján folyik az agyvelő. K« a film kulmináció* pontja. Chaplin alán nálam ez a Kát a második, aztán soká nem jön senki. Csak azután a többiek. A második^ készülő Remarque-film komponál ói hajukat tépték dühükben: az első filmben megölték Kafazinskyt, a másodikban nem lehet játszatni, rémes, mit csináljanak. FoMmaeszák ? Igazuk veit. Rémes. Mit fog adni a második Mim, ha Kát, Luis Wolheim, nem lép föl benne. Az élet, a legnagyobb rendező, megoldotta a gordiusi csomót. Kát nem lép fel a második filmben. Többé semmilyen filmben nem lép fel. Nem kellett gránát, bomba, géppuskatüz hozzá, csak egy nyomorult, közönséges v&kbélgyuHadás. Kát roegörökitője nincs többé. Lnis Wolheim meghalhatott. He Kát többszörös halála — mese. Kát él, Kát morog, grimaszol, lop, éhezik, tetvezkedik, harcod, öl, bátorít, életeket ment és életeket szán végtelen szánalommal, ősegyszerü megértésével és átélésével annak a mindennek, amit életnek nevezünk, uj emberarc a legritkábban örökre megmaradó örök arcok között, nálam mindjárt Chaplin után a sorban. Kát, ez a Kát él, mozog, harcol, szenved, véd és beszél és grimaszol és grimaszában gazdagabbá teszi az életünket az ember megmutatásával, őrök úti társunk lett. A színészt búcsúztassák el. A inü túléli. .Terünk, Kát, tovább. (ALFA) nyozások folytán a „haerede oarente“ esetén a f»cus-ra való rieesaháramlás is mindjobban megritkult Azért már Nagy Lajos 1351-ben abból az alkalomból, hogy az aranybullát megerősítette, az ország karai és rendel egyetértésével eltörölte a nemes ember végrend el kezesi jogát s ezzel az egész negyvennyolcas időkig megalapította az ősiséget. így akarta elejét venni az aranybulla annak, hogy az egyház kezére folytatólagos hagyományozás folytán végnélkül! birtokállományok jussanak. Kell 6 még kétségtelenebb bizonyíték ar- ranézve, hogy az egyházi vagyon inkább roa- gánhagyományokból, mint tisztán királyi adományozásból verődött össze? Különben mi értelme lett volna az ilyen restrinkciós törvényhozási intézkedésnek, amiilyennel az aranybullában találkozunk? De bizony az ősök mélységes vallásossága még ezen a megszorításon is túltette magát és elég sűrűn kedveskedett még azután is az egyházaknak tekintélyes ingatlanokkal és alapítványokkal. Sőt volt idő, amikor a protestáns egyházaknak nyújtott hagyományok fölülmúlták még a katolikus egyháznak nyitott adományokat in. Későbbi időkben, egyenjogúság címén csak a görög katolikus püspökségek leltek kreálva királyi és nemzeti nagyleik őségből. A holt kéz pedig becsületesen, bár minden reklám nélkül, az alapítók szellemében » maga lélekmentő, sebeket gyógyító, szegényeket, betegeket, özvegyeket, árvákat gyámomé hivatását még a legkritikusabb időkben is szakadatlanul teljesítette. Tizenkét éve annak, hogy a csehszlovák repubiika fennáll. A múlt héten pedig az első három ezolvenszkói róm. kát. püspök egész csendesen Tedeumozotí tiz éves püspöki in- tionizációjuk alkalmából. Nagyon kiváncsi volnék azokra a statisztikai adatokra, amelyekből kitudódnék, mit nyújtottak eddig a köz javára az uj föildesurak (ma rád ék bi rto kosok), azon rengeteg sok adománnyal, segéllyel és jótékonysággal szemben, amit a holt kéz csak e három apostoli utód révén nyújtott a szegény templomoknak, a veszendő iskoláknak, a szemináriumoknak, a tanítóképző intézeteknek s mindenféle karitatív intézményeinknek? * Ma az egyháznak kezében istenüeg letett karitatív tisztség az állami protektorátus alá került, annyira, hogy még a mi saját híveinket s azoknak áldozatkészségét is a filantrópián túlmenő célzattal a maga érdekszférájába vonta be. Már pedig a krisztusi jótékonyságnak a megbénítása szakasztott olyan hiba, mint amikor különösebb szükség nélkül elvonják a kis csecsemőt az édes anyai emlőtől s cuclira fogják, amely nem tud lelkiséget és kimondhatatlan édességül anyai szere te tét fluktuálni a kisded vérsejtjeibe. Dőre, hamis, rosszindulatú jogi okfejtésre lett alapítva minden szekularizációé törekvés. Kétszeres bűn, vagy felületesség azonban az olyan könnyelmű kijelentések, mint aminőke! megkockáztatott ezen felvetett kérdés kapcsán a külügyminiszter url Te pedig kedves Atyámfia, sohse buzdulj előre haszonlesésből, a szekularizációnak ne vezett vagyonkobzáson. Abból bizony neked még csak az ádámcsutkája sem jutna. Francia országban is az egész konfiskált vagyon a ü- quidálorok kezén olvadt el, annyiraj hogy a liquidáeiós üzemre még rá is kelllett fizetnie az álla mnak, nem hogy haszna le ti volna belőle. * JFolyt köv.) Egyházi kérdések és sérelmek Irta: Dobránszky János nemzetgyűlési képviseld Ma szokás végig gázolni a múltakon, hogy semmisem tartson össze bennünket a múlt hagyományaival. Ez a metódus kisért minduntalan az egyházi vagyon kérdésénél is. Megállapították, mint tényt, hogy az egyház vagyona — értsd alatta mindég a katolikus vagyont — királyi adományból ered. Azok pedig mást, mint nemzeti vagyont nem adományozhattak. Ergo joga van a nemzetnek ahhoz, hogy vissza követelje azt, amitől meg lett fosztva az egyoldalú adományozás által. Ez hát a szekularieáció vesszőparipájának a sánta látja. A tény pedig az, hogy amint voltak bőkezű királyok, akik az egyháznak adtak birtokokat, úgy voltak olyanok is, akik azokat vissza is vették. És ha mégis a katolikus egyháznak tetemes ingatlanja volt, még ama szűkkeblű királyok idejében is, úgy ez a birtokállomány leginkább a magán mecénások adományaiból verődött össze. De még igy is az egész egyházi bi riokkom pl ekszum a középkor derekán a légi Magyarország egész területének alig 8.7 százalékát tette ki. Hogy pedig a magányosok adományaiból és hagyatékaiból ©redő egyházi vagyon in infinitum ne szaporodhassál^ el, ami már akkor fek- vőségekben többet jelentett, mint amennyit, a mai egyházvagyon összessége képvisel eme hagyományozási jog alapján, amelyet királyi dekrétum biztosított az egyes nemzetségek számára: decrevimus regali nostra potencia, ut unusquisque habeat facultatem sua dividendi, tribuendi uxori, filiis, filiabusque atque pa- rerttibus, sive Eoolesie, Nec post obitum quis hoc, destruere audeat, később ezen nagyobbá- ra gyermektelenül elhaltak hagyományaiból eredő birtokszaporítás ellen megszorítási intézkedések vétettek folyamatba.' Annál Is inkább, mert az egyházra való mindsürübb hagyomá-
