Prágai Magyar Hirlap, 1931. február (10. évfolyam, 26-49 / 2543-2566. szám)
1931-02-13 / 36. (2553.) szám
2 ^M<^AVa<AARHIRLAI> 1931 február 13, péntek. Técső vidékén hatvanezer lélek kétségbeesetten hallja a halálharang kongását Románia ki akarja sajátítani a téesőiek földjét — Mentési akció a tizenkettedik órában emlékének tiszteletére! A zenekar nem mert tovább játszani, mert a jelenlévők kivétel nélkül fölemelkedtek. A két perc letelte után a tömeg ojabb két percig éltette a forradalmat és a köztársaságot. Az incidens után rendőrök nyomultak a kávéházba, ah©! hatalmas zűrzavar keletkezett. Több munkást letartóztattak. A különös és nem programszerű rádióhir, amelyet természetesen Madridban, egész Spanyolországban, sőt Spanyolországon kivüi is biaJOotfcak, érthető módon óriási feltűnést keltett. Az ország liberális lapjai, amelyek eddig mérsékelt hangon írtak, inest radikális köztársasági hangnemben nyilatkoznak. Szinte lehetetlennek látszik, hogy az utóbbi napok és hetek kritikus állapota tovább húzódjék, anélkül, hogy valamiféle döntésre ne kerüljön sor. Prága, február 12. Szüllő Géza dr. nemzetgyűlési képviselő, kö- . zés parlamenti klubunk és az országos keresz- íényszocialista párt elnöke és képviselőtársai a következő interpellációt nyújtották be a kormány valamennyi tagjához: Az 1930, évi május 20-án 70. sz. a. kelt törvény kimondotta a régi nyugdijatok egyenjogúsítását az uj nyugdíjasokkal; az 1930. évi június 26-án 96. sz. a. kelt kormányrendelet pedig megállapította a törvény végrehajtásának módjait. Az egyenjogúsítás körülbelül 120.000 régi nyugdíjast érint és ezek sorsán van hivatva segíteni négy etappban: 1930., 1931., 1932. és 1933. években. A törvény megalkotásakor a képvieelöház azt a fölhívást intézte a kormányhoz, hogy a lehetőség szerint rövidítse meg a régi nyugdíjasok szenvedéseit. Ennek ellenére és bár a 70. ez. törvény visszamenő hatállyal már 1930 január elsején lépett életbe és bár a szükséges fedezet ie rendelkezésre áll, mind a mai napig még a régi nyugdíjasok első kategóriájába tartozók sem kapták meg a magasabb nyugdijat és az 1931 január elsején a magasabb nyUgdlj.- ra igényt tartó második kategória nyugdijának ■rendezéséről smos még szó. Különösen a közegészségügyi tárcához és a vasutigazgatóság- hoz tartozó nyugdijatok irányában nyilatkozik meg ez a semmivel sem megokolható nembánom- ság és késedelem. Ismételten kirívóan mutatkozik az a „különPrága, február 12. Á Prágád Magyar Háirk'p évekkel ezelőtt tíz cikkre menő, igen alapos újságírói munkában foglalkozott Téeeő rusaiinözkói község borzalmas helyzetével, amelyet a határprobléma idézett e’5 és azóta is állandóan felszínen tartotta ezt az égető kérdést, mert Técső község lakósságának és egész környékének, hatvanezer embernek éleiéről, kenyeréről van szó és hatvanezer embert a szó szoros értelmében az elpusztu'ás veszedelme fenyegeti, ha bajukon nem segítenek. leges“ bánásmód, amelyben a kormány Szín- venszkót és Ruszinszkót részesíti, mert itt halad a legnehezebben előre a fölemelt nyugdijak kiutalása. Ez joggal kelti azt a látszatot, mintha a magyarok ellen irányuló éle volna a késedelmes ■eljárásnak, mert itt a régi nyugdíjasok zöme még a magyar uralom alatt szolgált és nagyobbrészt magyar nemzetiségű. Ezer meg ezer, munkában eltöltött bosszú évekre visszatekintő érdemes nyugdíjas szorongva várja a magasabb nyugdijat. Legnagyobb részük anyagi nehézségekkel és magas korával járó betegségekkel küzd. Életük alkonyán, sok szenvedés után utolsó reményük sorsuk némi • jobbrafordulása, mert nem akarják hinni, hogy csak a halál lehet megoldása, a soká vajúdó nyugdijrendezésnek. Nemcsak közigazgatási, de szociális szempontból is eléggé el nem ítélhető tehát a fölemelt nyugdíj illetmények, kiutalása körül tapasztalható nagy késedelem. Kérdezzük tehát a kormányt: 1. Mivel okolja meg az 1930. évi 70. sz. törvény már szabói álásnak menő késedelmes végrehajtását? 2. Mily intézkedéseket hajlandó tenni ennek a visszás állapotnak haladéktalan megszüntetése érdekében? 3. Hajlandó-e a késedelmet okozó tisztviselőket felelősségre vonni és a késedelem okozóit fegyelmi utón megbüntetni? A tócsái határ kérdése egyike aaotohaik a problémáknak, amelyek a ' békeszerződések és a békeszerződések uéón bekövetkezett külön szerződések következtébe® Európa szerte annyi bajt, zavart okoznak. Egy kis darab danzigi kérdés üt-i köaik ditt ki, arányaiban és méreteiben talán nem annyira jelentős, m>imjt a danzági korridor ügye. ám a föld testé® ütött nyitott seb. amely — ime — hatvanezer ember létét fenyegető, nem maradhat orvoeolaitilam. Az elkeseredés nőtt ön-nő, a kétségbeesés fokozódik és most, amikor m a veszély fenyeget, hogy végleges rendezéssel akarják Técső vidékének lakosságát megfosztani attól, ami az övé, áronkor hatvanezer ember szájából akarják kiütni a falatot, gyors segítség szükséges, különben a kétségbeesés nagy arányokban robbanhat ki. Miről van szó? Azon olvasóink informálására, akik a téesői helyzetet nem ismerik, rövid össze- foglatáö'ba® ismer telj ük az előzményeket. Técső közvet lenül a Tisza jobb partján fekvő község, síkságon fekszik, miiig a folyó hadipariján hegyek húzódnak, amelyek fában, ércben és egyéb nyersanyagba® gazdagok. A község birtokának nagy része a Tisza baéipartjám nyugszik. Ott vannak erdőd, legelői, tüzelő' és építő anyaga, ott van nalk kultivált gyümölcsösei és ott vannak a kincstári birtokok ős, nagy és értékes területek, amelyeken még kőszén is előfordul, úgyhogy bánya ie nyitható raj tóik. Ott van a régen'.© virágzó ferene- völgyő üvegigyár is, amely most szünetel, de amely a régi időben Técső lak oss ága jő részének adott kenyeret. Már most a eévresi békesszerződés. amely a Románia és a Csehszlovákia közötti hatért szabályozta, úgy vonta meg a határt, hogy a csehszlovák határ itt átlépett a Tiszán és Tócsához csatolta a gazdasági körzetéhez tartozó és a község lak osságának tulajdonában levő baliparti földeket. A Tisza ba’parlján, á folyó és a hegyek lába közölt húzódik azonban a Máramaroeszigetet Saat- ■m árral összekötő országút egy szakasza. Románia tehát „stratégiai okokból" szemei vetett Técsfi földjére, hogy így az egész útvonal birtokába jusson. Sokkal egyszerűbb mások földjét elvenni, mint. attól délre egy uj útvonalait építeni. Románia és Csehszlovákia között tehát megindultak a rekompenzádíós tárgyalások Prágában és a téesőiek bőrére létrejött az egyezmény is, amely a sévresi békeszerződéssel ellentétben nj ■ ' helyzetet teremtett ' Megjegyezzük, hogy e* a pnrágaá egyezmény ratifikálva nincs, a népszövetségnél regisztrálva nincs I és igy nemzetközi jogerőre még nem ás eaneliked- j hetett. A prágai egyezség a técsfilek földjét Romániának ítélte oda. i A határ a téesői hid közepére vonult, a Tornán vámiház a baloldali hídfőhöz nyomakodott és ettől kezdve pokol Lett a téceőiek élete. Tíz cikkben •számoltunk be arról a hallatlan rendszerről, amely a bo-toaáelól egészen a lelki szekatúráig mindenkeppen azon volt, hogy megkeserítse e téesőiek életét, afeiik nem tettek egyebet, minthogy földjükre átjártak. Most aztán szárnyra kelt a riasztó htr, hogy Románia végleges helyzetet akar teremteni. A román alkotmánytörvények egyikre kimondja, hogy Románia határain belül csak román állampolgár lehet birtoktulajdonos, idegen állom po'gár távollevőnek tekintendő, s mint ilyennek bármilyen birtoka a kormány által lefoglalható és tetszés szerinti áron megváltható. Ezt a törvényt most a román kormány végre akarja hajtani a téceőiek földjén és a végrehajtás hamis indokolására azt hozza fel, hogy a Téceőtől elszakított és román 'területen levő Kietéceő lakosainak megélhetése ingatlanok hiányában lehetetlen. Égy nem ratifikált és nemzetközileg jóvá nem hagyott egyezmény alapján befejezett tényt akar tehát Románia teremteni és a végrehajtás már csak hetek kérdése. Ezzel hatvanezer ember halálos ifcétetófc mooda•.nák ki. A téesőiek már többször fordultak étetügyükke! az illetékes fórumhoz, a csehszlovák küiügyíniniez- í'ériuimhoz a kérdés kielégítő rendezése iránti kérésükkel. Egyik deputációjuknak Beneg azt a választ adta, hogy olyan megoldást teremt, hogy semleges zónát iktattat a román és a csehszlovák határ közé. Semmi sem történt és most meghúzták a halálharangot Técső felett. Técső lakossága a végzetes veszély pillanatában egy akarattal mozdult meg, hagy feje felől elhárítsa a rettentő veszedelmei. Minden fórumot meg- oetromol és a népszövetségig, meg e hágai döntő • bíróságig alkarja az ügyet vinni. Követeléseit ezekben a pontokban fogiiaíija össze: 1. A sévresi békének a técső? határra vonatkozó megállapítását érvényositeni kell, 2. A prágai egyezmény semmis, határozati erővel ne-m bir. 3. Técső község lakosságát az évtizedes elmaradt haszon cimén egymillió korona kártérítési összeg illeti meg. 4. A csehszlovák államkincstárt hasonlóképpen egymillió korona összeg illeti meg az elmaradt haszon cimén. • 5. A téesői tornác vámhivatal azonnal meg- szüntetendő, illetve a sévresi határra helyezendő át Újabb optánepör indul meg tehát amelynek kimenetele csak az igazság győzelmével járhat, mert itt olyan kiáltó eérelean történik hatvanezer ember életével, hogy az Európa ©orsót intézők leiikiiisme- rete ekkora jogtalanságot mégsem viselhet el. Mikor kapják meg a felemelt nyugdijakat a szlovenszkói és ruszinsikéi régi nyugdíjasok? Sztíllő Séza interpeüáciőja az összkorntónyhoz VISSZA A HÁBORÚBÓL ErícL Mária Remarque regénye (Copyright by ü. Feaíure Syndícaíe and by Prágai Magyar Hírlap. — Utánnyomás kivonatosan is tilos.) (46) Ludwig Breyernél még ég a lámpa. Kavicsot dobok föl az ablakra. Ludwig lőjön és kaput nyit. Felmegyek a lépcsőn. Közben megállók és megszorítom a kezét. — Ludwig, én azt hiszem, még mindig tart a háború — suttogom. Megáll és én látom a szemeit a sötétben. — Te is észrevetted? — kérdezi halkan. Mondok valamit: a háború csak most kezdődött! Fent a szobában Georg Rahe áll az ásványgyüjtemény előtt. Egy nagy hegyikristály van a kezében, azt csillogtatja. — Jó, hogy még találkozom veled,. Ernst, — mosolyog. —• Már kerestelek a lakásodon. Holnap elutazom. Egyenruhában van. — Georg, — mondom akadozva —- csak nem akarsz megint... —■ De igen — és bólint. — Megint katona leszek. Eltaláltad. Már mindent elintéztem. Holnap megyek. Úgy érzem, mintha kalapáccsal fejbevágtak volna. ' • —- Érted ezt? — kérdezem Ludwigtől. — Értem — válaszol Breyer. — Csakhogy ez se fog használni neki. Aztán Rehéhoz fordul: — Azt mondod, Georg, hogy csalódtál; pedig kár elfelejtened, hogy ez a csalódás természetes. A harctéren állandóan végső feszültségben álltak az idegeink, mert folyton életről és halálról volt szó. Most aztán ngy lengenek ide-oda, mint ernyedt vitorlák a szélcsendben; mert itt I/pésről-lépés- re kell előrejutni... — ügy van, — vág közbe Rahe, - csak-1 Fordsfoffa: Szabó Lőrinc hogy éppen ezt a kicsinyes piszkoskodást, kenyérhajszát, ezt az egy-két ideállal megspékelt síréberséget nem bírom lenyelni, ez undorít okádásig és ezért akarok elmenni. —- Ha mindenáron tenni akarsz valamit, csatlakozz a forradalomhoz, — mondom, — talán még hadügyminiszter is lesz belőled. — Eh, ez a forradalom — felel Georg elutasítóan. — Az egészet nadrágvarrathoz ragadt kézzel párttitkárok csinálták, akik aztán megijedtek a saját bátorságuktól. Nézd csak, hogy ütik már megint egymást, szociáldemokraták, függetlenek, spartakisták, kommunisták. A többiek pedig közben nagy lelkinyugalommal lepuffant ják közülük azt a néhány fejet, amely ért valamit... és ők még csak észre sem veszik— Tévedsz, Georg, — mondja Ludwig, — a dolog nem úgy áll. A mi forradalmunkban tulkevés volt a gyűlölet, ez az igazság.'És mi mingyárt a kezdetén igazságosak akartunk lenni... ezért bénult meg minden. Forradalomnak ugy kell tovaíutnia, mint egy erdő- égésnek, igy megjöhet később a vetés ideje; mi azonban ugy akartunk újítani, hogy semmit sem romboltunk le. Már erőnk sem volt a gyűlöletre, Annyira kifárasztott és kiégetett a háború. Pergőtűzben is lehet aludni a kimerültségtől, jól tudod.... De talán, még nincs késő, hogy munkával elérjük azt, .amit kezdetben elmulasztottunk. — Munkával — válaszol Georg, az. ajkát biggyeszti és a lámpa alatt megragyogtatja a kristályt. — Harcolni még tudunk, de dolgozni nem. — Meg kell tanulnunk megint —- mondja. Ludwig nyugodtan a dívány sarkából. — Ahhoz romlottak vagyunk felel Georg. Egy pillanatra csönd támad. A szél az ablak előtt zümmög. Rahe nagy léptekkel fel s alá jár Ludwig kis szobájában és olyan mintha már csakugyan nem illenék ide, a könyveknek, csöndnek és munkának ebbe a világába, — mintha éles, tiszta arca a szürke uniformis fölött már csak lövészárkokba, harcba és háborúba való volna. Két karjával az asztalra támaszkodik és lehajol Ludwig- hoz. A lámpa fénye a vállzsinórjára hull és mögötte ragyognak az ásvány-gyűjtemény kvarcai. — Ludwig, — mondja meggondoltan — mi keresnivalónk van itt? Nézz szét: milyen vánnyadt és vigasztalan minden! Terhére vagyunk másoknak és magunknak. Az ideáljaink csődbe jutottak, az álmaink megdög- Iöttek és mi ugy szaladgálunk kitűnő cél-embereknek ebben a világában, mint Don Qui- joték, akiket idegen országba vert a sors. Ludwig hosszan ránéz. — Azt hiszem, betegek vagyunk, Georg. Még a csontunkban és velőnkben van a háború. Rahe rábólint —- Nem szabadulunk meg tőle soha. —- Dehogynem, — vett ellen Ludwig —- különben hiába lett volna minden. Rahe felugrik s két öklével az asztalra csap. — Hiába is volt, Ludwig, hiszen ép ez az, amitől megőrülök! Micsoda emebrek voltunk, a lelkesedésnek milyen vihara vitt minket a frontra! Ugy látszott, hogy uj világ kezdődik, minden régi, korhadt, felemás és pártos egyszerre eltűnt, olyan ifjúság voltunk, amilyen még sohase volt! Ugy szőrit a markában egy kristálytömböt Ludwig gyűjteményéből,, mint egy kézigránátot. Az ökle reszket. — Ludwig, — folytatja — sok fedezékben feküdtem és valamennyien fiatalemberek voltunk, akik egy nyomorúságos gyertya körül kuporogtak és várlak és fölöttünk mint földrengés Őrjöngött a zárótüz —- nem voltunk már újoncok és tudtuk, mire vártunk és tudtuk, mi jött... de, Ludwig, azokban az arcokban ott a földalatti félhomályban több volt, mini erő, több volt, mint bátorság, több volt, mint halálmegvetés, — akarat volt bennük, egy más jövő akarata volt azokban a mozdulatlan, kemény arcokban és ott volt, amikor rohamra indultunk és ott volt akkor is, amikor meghaltunk! Évről-évre csöndesebbek lettünk, sok minden lemállott, de az az egy megmaradt. És most, Ludwig, hová lett most ez az akarat? Meg bírod érteni, hogy mindez megrekedhetett a rendnek, szabályosságnak, nőknek, kötelességeknek ebben a mocsarában, és hogy mi a neve mindannak, amit, itt életnek hivnak? Nem, barátom, akkor éltünk és ha százszor mondod is, hogy gyűlölöd a háborút, mégis az az igazság, hogy akkor éltünk, mert együtt voltunk és mert égett bennünk valami, ami több, mint ez az egész itteni mocsok. Zihálva beszól tovább: — Kellett valami céljának lennie, Ludwig. Egyszer, egy pillanatnyi időre, amikor kitört a forradalom, azt gondoltam: Most jön a szabadulás, most visszaözönlik a folyam és patakokat söpör és uj medret ás magának. És én, istenemre, ott lettem volna! De a folyamot ezer csatornára robbantották, a forradalom kis és még kisebb állásokért folyó civakodások almája lett, elapadt, eliszaposodott, felszivták a foglalkozások, kapcsolatok, családok és pártok. Nekem hát nincs itt semmi keresnivalóm. A bajtársiasság asz- szonynélküli valami volt. Megyek oda, ahol megint megtalálom. Ludwig feláll. A homloka kipirult, a szemé ég. Egészen közelről néz Rahe arcába, — És miért, Georg, miért? Mert becsaptak. bennünket, becsaptak ugy, hogy még csak most kezdjük sejteni! Mert rettenetesen kihasználtak! A német hazáról beszéltek nekünk és egy kapzsi ipar okkupációs terveire gondoltak... becsületről beszéltek és egy maroknyi becsvágyó diplomata meg fejedelem civakodósára és hatalomvágyára gondoltak ... nemzetről beszéltek és foglalkozásnélküli tábornokok cselekvési kényszerét értették alatta.