Prágai Magyar Hirlap, 1931. január (10. évfolyam, 1-25 / 2518-2542. szám)

1931-01-11 / 8. (2525.) szám

A harmincévesek

Irta: Schöpfiin Aladár

1961 január II, vasárnap,

AMra 18H Telafea tt

O Sj,

a V*

■agyfcerwkedéee. > •

. ■

KOSICE, F®-utca 19#

Nagy Tálanték. Jmtámjom árak.

——,11, ---------------------‘ ■ - - -------- ■ - ■ '

iA társad alom atomokra bomlásának tünete-e vagy egy neme az ön tudatosodásnak, hogy egyre több embercsoport igyikszik magát a többitől elhatárolni, önmagának külön karaktert, külön érdekközösségeket és külön igényeket teremteni s az önmaga jogosultságát bizonyítgatni a többiek között vagy a többiek rovására? A fokozódott életűmre Ikényszerit-e arra, hogy mennél többen igyekezzenek mennél szőkébb közösségben, mennél szükebb területet elfoglalva a lábukat megvetni? Egyre több ilyen enclave alakul a világunkban s ma már a legtöbb ember egy ilyenbe sorakozva követel részt magának az élet javaibóL A közélet érdekcsoportokra bomlik, a politikai pártalakulások egyre szorosabb kapcsolatokba jutnak a szociális érdekképviseletekkel, az egyik a munkásokat jelenti, a másik a kisgazdákat, a harmadik a gyárosokat, a negyedik a kereskedőket és igy tovább. Az általános politikai és a társadalom egyetemét felölelő program,pontok hovatovább csak takarói lesznek ezeknek az érdekeltségi törekvéseknek. :A társadalmi életben is ugyanez az elkülön- böződés érdekek és pozíciók szerint, falusi ember, városi polgár, tisztviselő, katona, kereskedő, iparos, intellektüei, ma mesz- szebb vau egyik a másiktól, mint valaha s könnyebben keletkezhetik köztük súrlódás, nagyobb a féltékenység és érzékenység egymással szemben, mint valaha.

Most uj csopont-osulási szempont főn divatba, nemcsak nálunk, hanem mindenütt: a

korosztályoké. A háború után egy uj generációs elmélet került felszínre, amely a háborút egy nagy cezúrának fogja fel, széles ellentétet konstruál háboruelőtti és utáni életfelfogás között, a háború előttitől megtagad jóformán minden létjogosultságot s a jelenre és jövőre vonatkozó értéket, a háborúm tán in ah vindikál minden szépet és jót. Nyersen, de nem valótlanul kifejezve azt mondja: öregek, háború-előttiek, ki a közéletből, hatalomból, szellemi produkcióból, mert a ti gondolkodástok elavult, háború- előtti, nem való a mai életbe, a ti hatalmatok akadálya a fejlődésnek, a ti agyatok már neon elég elasztikus, hogy befogadja aa uj világ uj követelményeit, a ti eszméitek cin már előítéletekké merevüftek «rtb. Adjátok át a teret nekünk, mert mi kínlódtunk a lövészárokiban, mi éltük át a háborút, mi élünk benne friss és közvetlenül recipiáló lélekkel a háború utáni jelen légkörében, mi értjük az idők követelményét stb. így került most előtérbe a harmincévesek mozgalma, amely úgy látszik annyi reményt ébreszt, annyi aspirációt vált ki, hogy figyelemre méltó szervezkedési tényező lehet belőle s ezért érdemes egy kicsit figyelembe venni.

Harminc évesnek lenni és be nem érkezettnek lenni, a lég keserűbb dolgok egyike. Az ember világfelfogása már kiforrott, választott mesterségébe már teljesen beleélte magát, szellemi és testi ereje virágjában van, alkotó kedve vígan lobog. A harmincéves ember, ha tehetséget érez magában, könnyen elhiszi magáról, hogy most érkezett el a pillanat, amikor mennél több hatalmat kellene a kezébe ragadni s azzal mennél nagyobb munkát végezni. A mai harmincévesek túlnyomó része messzebb van mindennek lehetőségétől, mint bármely más előbbi nemzedék. Kevés szerencsés kivételt leszámítva ma a harmincéves fiatal ember még a kezdő stádiumban van, ott, ahol mi háború előtti békebeliek 22—23 éves korunkban voltunk. A mi időnkben azt a harmincéves embert, aki nem volt még biztosan a beérkezés felé vezető síneken, lemaradt embernek tekintették. A harminc év volt férfiakra nézve a házasadás normális kora. Ma ugyan mekkora töredéke van a harmincéveseknek a sínen? Számtalan sokan még a pályaudvarban tétlenkednek, mások éppen hogy be tudtak ülni a kupéba, egy harmadik rész éppen most Indult. Száz közül hány harmincéves tud ma olyan anyagi helyzetibe jutni, hogy nyugodt lélekkel megházasodihasson? Ma a harmincévesek elégedetlenek, nyugta la nőik > ha azon törik a fejüket, hogy miképp segítsenek magukon, akkor teljesen igazuk vám

És ha ezenfelül azt mondják, hogy az öregebbek, akik ma hatalmon vannak, rosszul csinálják a dolgukat, — csak körül kell nézni a világban s el kell ismerni, hogy igazuk van. Nagyjáíbap ugyanaz a korréteg van a hatalmon, amely a háborút rosszul csinálta, • békét rosjraul csinálta, a békekötés utáni állapotokat rosszul oatoálto. Az egész világ

mai politikai, erkölcsi, világnézeti, gazdasági zűrzavara, mely már anarchiának is mondható, a ma hatalmon lévők tehetetlenségét bizonyítja. Akármelyik eszmét nézzük, amely szerint ma kormányozzák a világot, kiderül róla, hogy nem a mai atmoszférából pattant ki, hogy a háboruelőtti eszmevilág valamely részének az el túlzás a vagy elferdü- léset. Nacionalizmus, boleevizmus, műi tar izmus, a gazdaságiakban vámvédelem és szabad kereskedés — mit soroljak fel még? — többé-kevésbé mind karikatúrája annak, ami már megvolt a háború ellőtt is. Valóban, a ma uralkodó generációk nem tudtak egyetlen uj eszmét meríteni az idők változásából. Ténykedésük alig egyéb, mint folytonos kísérlet a mai világnak a régi eszmékhez való erőszakolására, alkotás helyett apró-cseprő foltozó munka.

De vannak-e a harmincéveseknek uj, életképes eszméik? Vannak-e eszközeik azok megvalósítására? Van-e bennük tehetség, jobbat csinálni, mint a maiak? Ma még ezekre a kérdésekre nem lehet igennel felelni. A harmincévesek eddig még az élet semmiféle nyit vaníliásában nem tudtak megfelelő garancialevelet felmutatni arról,

hogy külömbek elődeiknél Lehet, hogy kötöttségeik miatt, lehet, hogy még nem volt alkalmuk rá. Amit eddig mutattak, azt szkepszissel kell nézni annak is, aki jóindulattal figyeli őket. Pedig ezen fordul meg sorsuk, ezen fordul meg a világ sorsa, mert tiz-h/usz év múlva a természet törvényénél fogva ők fognak az élre kerülni. Ma a tréning állapotában vannak, elő tehát izommal, szívvel, aggyal, hadd lássuk, tudnak-e majd világrekordot kivívni?

oa&natk és megoldásának hiszi: o»aIhatatlan

vonalnak, ami * * labirintus közepébe, az emberi boldogság szentélyébe vezet.

És nem akarja észrevenni, hogy egyre távolabb vagyunk ettől a szentélytől, távolabb, mint a. középkorban, vagy az ókorban voltunk — nem akarja észrevenni, pedig a módszer alapján, mely a megismert igazságot mindig köteles összehasonlítani a megismert valósággal, már régen ie kellett volna szögezni, egzakt formában, a tényt, hogy valami zavar és ellentmondás mutatkozik, hogy a helyei irányban haladó természettudomány nem kézeledik végcélja, az ember felszabadulása felé — nyilvánvaló tehát, hogy más területen, más tudománynak, stagnálása, sót hanyatlása gátolja és veti vissza a kivívott eredmények hatásának érvényesülését. Mértanilag szólva: az egyik összetevő eszményi pont felé irányul, az eredő mégse közeledik oda, egyéb összetevőkben a hiba.

Ezeket kéne megvizsgálni Mégpedig a

megtanult módszer szerint ellenőrizve szándék és eredmény viszonyát.

Az a gyanúm, hajmeresztő állapotok derülnének ki

Politikában, etikában, filozófiában, esztétikában sötétebb és kétségbeej több a helyzet, mint amilyen természettudományos téren a legsötétebb középkorban volt Müveit és kitűnő embereknek, szellemi vezéreknek annyi sejtelmük sincsen az alapfogalmakról, mint Erasmus Rotterdam usnak a lépfene kórokozójáról volt — az etikát például, mindeme tudományok alapját, állandóan összetévesztik a moralizmussal és teológiával, holott e kutatási területnek fém mi egyéb tárgya ninoe, mint a legközelebbi teendők, a helyes cselekedetek elhatározása, kiválogatása Y a lehetőségek közül. A legvadabb impresszionizmus dühöng egymásról, önmagukról való Ítéleteinkben — véleményeket mondunk emberről, asszonyról, gyerekről, népekről, fajtákról és cselekszünk és szeretünk és gyűlölünk e vélemények alapján, anélkül, hogy meghallgatnánk a vádlottat, akiről ítéletünk szól: az embert, az egyedül illetékeset Az uj lélektan, mely szándékában legalábh, helyesen a lélek megfigyelésével kezdte el munkáját, megbízható műszerek híján (lélekkel mérjük ma is a lelket — orvos lelke a beteg lelkét 1) ködös és bizonytalan teóriákba fűlt, nem tud határozott eredményt felmutatni. Vezető politikusok babonák és tömeg su- galmakhoz igazodva határoznak népek, országok, államok sorsa felett, fainak menesztik a boldogtalan tömeget, vagy egymás fejének. A művész „ind usztrializál ódik", polgárodul, a polgár rajong és ábrándozik, a kritikus ott ül a kettő közt, egyiket se érti és teóriákat csinál a maga igazolására — eredmény: rossz és hatástalan művészet, a költő hiiélének csökkenése, meg nem születő remekművek.

S közben halljuk az ellenőrizetlen, nem igazolt s nem igazolódó szólamokat, önmagunkról, az életünkről, szólamokat és tanácsokat, amiket, ha megfogadnánk, úgy járnánk, mint a középkori méhtenyésztő, akit az ősnem zés apostolai arra biztattak, hogy ,ásson el egy bikát, földből kiálló szarvval és tizennégy nap múlva faragja le a szarvát: pompás 'méhraj fog kirepülni belőle", (hruif).

A teóriákkal impresszionista vélekedésekből, ostoba fejek elzárt fazekában fortyogó „ári szíote lesi" spekulációkból rögeszme, lesz végül, a rögeszmékből bogarak (ime, a lelki „ősnemzés", ha parancsoljátok 1) agyrémek.

Ér ezek irányitják a közvéleményt.

A bacíllusokkal és mikrobákkal szerencsésen leszámolt néhány tehetséges ember: azzal, hogy felismertük és elismertük óriási szerepüket az élet dolgaiban, kivettük kezükből a hatalmat. Most egy bizonyos bogárfajtána kellene központosítani a figyelmet, ami nem kevésbé létezik azért, meri csak átvitt értelemben létezik. A vezető tekintélyek agyvelejében motoszkáló bogaraikra gondolok — Krisztus korának huszadik századában ezek kormányozzák a világot.

furantfet

Prága I., Na Mústku 3L

Magyarok találkozóhelye.

Magyar kiszolgálás. Eredeti magyar éa ____________külföldi borok.

Ba

cillusok és bogarak

Irta: KARINTHY FRIGYES

Kruif könyvének a „Bacillusvadészok" világsikerének okát tisztán a természettudományok iránt felnjult érdeklődésben keresni éppen olyan hiba volna, mint tisztán annak a valóban lebilincselő, regényes formának tulajdonítani, amivel a háromszázéves küzdelem hőseinek életét, a tudatlanság és sötétség őserdejében, egy cseppnyi világosságért s megismerésért vívott kalandos guer illaharcát visszaidézi. Ilyesféle harcok, világ kezdete óta sokféle őserdőben folytak, voltak fantaszbi- kusabbak is, hősiebbek is, kalandosabbak is. Az se valószínű, hogy a nagy tömegeket ma fokozottabban izgatná a természet megismerésének, az emberiséig boldogulásának kérdése, mint a tizennyolcadik században r a „vi- lágpolgárság" éveiben.

A siker magyarázata ugyanaz, ami a világ- filmek és népszeü operettek sikerét teszi érthetővé: a happy end. Leeuwenhook, SpaJhan- zani, Pasteur, Semmelweis, Koch és Ehrlich mesés utazása a mikroszkóp alatt viharzó vízcsepp óceánján szerencsésen végződött: a bátor hajósok révbeértek s az általuk felfedezett világ csakúgy átalakította és kiegészítette az egész világról való fogalmunkat, csakúgy korszakot erem tett, mint Amerika és Ausztrália és a sarkok felfedezése. Történt valami, valami végérvényes és biztos dolog történt, nem bizonyult hiábavaló erőfeszítésnek az akarat emberfölölti ostroma a tehetetlen Végzet kapuján: hozzájutottunk valamihez, amit nem lehet vissza szív ni és kétségbevonni többé, kaptunk valamit saját magunk jóvoltából, nem a természet „rendelése" révén. Bátrak voltunk, szembenéztünk a halállal és mi voltunk az erősebbek. „Természetellenesek" voltunk, megfellebbeztük a „-bölcs" természet Ítéletét, mely láthatatlan kis lényeknek, eledeléül dobta oda kiválasztott testünket — fellebbeztünk és megnyertük a pert, nekünk lett igazunk.

De a happy enden kívül van ennek a kalandregénynek még egy vonzó tulajdonsága. Nem drámai és romantikus hőstettek sorozatáról van szó — van az egészben valami ellenállhatatlan, ingerlő kómikum is. Nem Trója bevételét énekli ez az uj Homérosz, hanem valódi Odisszeát, a ravasz és okos férfi küzdelmét hihetetlennek látszó akadályok között. Vagy éppen Don Quijotét, mert ezek az akadályok szélmalmoknak látszanak ma már — mégis el kell hinnünk, hogy a szélmalom nagyon komoly gátlása volt a legegyszerűbb lépésnek, ezen az utón. Az olvasó nem hisz a szemének, ama viták, ellenkezések és gáncsok olvastán, amiket, mint valami rizskáaahegyen, keresztül kellett vágnia magát a nyilvánvaló, egyszerű igazságok, kertajtójának. Könnyű ma már azt mondani (egy modern tudósból idézve), hogy nem az a csoda, hogy feltalálták, hanem az, hogy csak .most találták fel és nem a dróton futó áram előtt, lévén előbbi sokkal egyszerűbb és általánosabb lehetőség. Az igazság az, hogy a sok ember, a kortársak tömege, szeretett embertársaink nemcsak hogy nem támogatnak bennünket, egy embert, az igazság megismétlésében a „több szem többet lát" cimü (egyébként teljesen hazug és ostoba) közmondás alapján, hanem inkább zavarnak és akadályoznak a két szemmel való látásban. Elmondhatjuk, hogy mindarra a végleges igazságra, amiknek eddig néhány ép és világoseszü ember jóvoltából birtokában van az emberiség, jópárezer évvel előbb jutottunk volna a birtokába,, ha az emberiséget csak ezek az ép és vjlágioseszü

emberek képviselték volna eddig. Hogy a többinek nem sok hasznát látta ez a n é- h á n y, az nyilvánvalóvá lesz, ha átlapozva bármelyik felfedezés történetét, álmélkodva eszmélünk rá, hogy múltak el évszázadok és évezredek, a szóbanforgó tárgyra vonatkozó vitákban, veszekedésekben és magyarázkodásokban, míg meg nem születet egy akárki — valaki, aki fáradságot vett végre magénak, hogy mégis nézze az illető tárgyat, amiről sző volt. Viszont, hogy kárát igenis vallotta a szent „közös munká“-nak, azt meg a boldogtalan felfedezők élete bizonyítja: a meglátott Valóságot elhitetni mindig nehezebb volt, mint meglátni s hátralevő életük rendszerint nem újabb meglátások dicsőséges kibontakozásában, hanem keserves harcokban telt el, hogy az első lépés eredményét biztosítsák a jövő számára, átengedvén a következő, természetesnek látszó és önként, rögtön adódó lépést az utódnak, áld gyakran csak egy évszázaddal később ért rá megszületni. Közben pedig folyt tovább a légüres spekuláció, dagadtak és enyésztek az „elmélet“-ek, filozofémák, kozmológiák, vallások, „tudományunk s aki ellenőrizni is szerette volna mindezt a zagyvaságot, amivel a fejét teletömték, azt hol a h i t, hol az úgynevezett „józan ész" nevében torkolták le — hol tekintélyekre hivatkoztak, hol meg a „tulajdon szemére", amivel „láthatja". És a tizenhetedik század közepéig kellett várni, miig valakiben végre nem is a műveltség, hanem a műveletlen ség naiv bátorsága keltette fel a vágyat, hogy még a t u 1 j d o n két szemét se tekintse tekintélynek a valóságot ismerni akaró emberész mindenhatósága előtt, mely azt súgja neki, hogy miután a legapróbb tárgy is valamikből van összeállítva, amik tehát még apróbbak ennél a tárgynál: ha ezeket az egészen aprókat nem-e látja a „saját szeme", ez talán mégse azt jelenti, hogy a szentoéges „tulajdon szem" tökéletlen műszere a megismerésnek — kell helyette tökéletesebbet szerkeszteni. És megszületett a mikroszkóp, a mikrokozmosz csillagvilágának iránytűje és rakétahajója.

*

És megszületett még valami, ami talán még fontosabb és döntőbb jelentőségű dolog volt: egy elv, egy princípium, a módszer princípiuma, a természettudományban ima és ezentúl már mindörökké elengedhetetlen kelléke, conditio sine quano n-ja az egzakt kutatásnak: az a feltétel, hogy bármely tárgyra vonatkozzék gondolatunk és ítéletünk, ezt az ítéletet ellenőrizzük magának a tárgynak alapos vizsgálatával és csak azután vonjuk le a következtetést. A középkorban évtizedes vita folyt a kérdés körül, hogy a döglött hal miért jön fel a víz felszínére — ma már ez a vita lehetetlen, mert azóta megfigyelték, hogy nem is jön fel. Uj világ született, valóban s a kísérleti tudománynak, annak a jó szokásnak, hogy spekuláció és megfigyelés egymás nélkül érvénytelen hóbortnak minősül e téren, egyéb fontos vívmányon kívül vasutat, repülőgépet, rádiót, röntgent, salvarrant, fűmet és más csekélységeket köszönhetünk. S a jövőben nyilván még sok mindent, mert ezen a területen sokszáz lehetséges ut közül néhány okos embernek sikerült a helyes utat eltalálni.

Ezen a területen...

Hát vau még más terület is? — kérdi a lelkes természettudós, aki viszont abban téved, hogy ex! az utat minden egyéb utak kul-