Prágai Magyar Hirlap, 1931. január (10. évfolyam, 1-25 / 2518-2542. szám)
1931-01-22 / 17. (2534.) szám
JfKMJanuAr 22, csütörtök. 7 Nyakkendő-újdonságok, i hér nemű mérték után Bálek & Tcsáínát, Pcwsony-Bratislava, Zemská Banka- pa'ota. VÍZUMOT Magyarországba, Romániába Ólakor szágba, Lengyelországba még ugyanaznap megszerez a „Prágai Magyar Hírlap-' pozso nyi kiadóhivatala. Pozsony, Lőrinckapu-ti 17 II. (Central passage). Nem szükséges a pénzt előre beküldeni, az összeget utánvété- lezzük. A töbhl államokba szolgáló vízumok megszerzését a prágai kiadóhivatal: Prága 11., Panská ul. 12, III. em. eszközöl. A nagy ködben összeütközött a Themsén két finn gőzös Az egyik gőzös léket kapott, süllyedni kezdett, de megmentették — Meghalt Gross József dr. leítmeritzl püspök. Gros József dr. lcitmeritzi püspök tegnap este szivgzélhüdés következtében váratlanul elhunyt A főpátsztor már múlt év december 21-e óta súlyos betegen feküdt, de eddig reménykedett felépülésében. Az elhunyt püspök lS(5ö október 10-én született, tanulmányait a prágai teológián végezte. 1899-ben szentelték pappá és 1910-ben nevezték ki püspöknek. Gross püspök úgy a háború előtt, mint az államfordulat után mindig buzgóikodott a cseh és német nemzetiségi béke érdekében. — Az uj francia miniszterelnök nem népszerű Parisban. Parisból jelentik: Vasárnap dél mán Paris egyik körúti filmszínházában a heti bíráló bemutatása közben, amikor a miniszterelnök -képét vetítették, a nézők hevesen tüntettek Steeg miniszterelnök ellen és helyükről fölugor- va, összetépték a vásznat. Két tüntetőt letartóztattak és a rendőrségre kísértek. Az előadást félbeszakították. — A román királyné közjogi helyzetének rendezéséi követeli. Parisból jelentik: A Obicago Tribüné bukaresti jelentést közöl, amely Heléna királyné követeléseit tartalmazza, A román király külön-válfan élő feleségének követelései két irányiban mozognak. Mint uraik odónő Heléna királyné azt követeli, hogy most már véglegesen tisztázzák közjogi helyzetét. Ezzel kapcsolatban azt kiváltja, hogy teljes függetlensége és mozgási szabadsága biztosittassék. Követeli, hogy szabadon választhassa meg környezetét és udvartartását. A többi követelés fiáihoz, Mihály trónörököshöz való viszonyára vonatkozik. A királyné azt óhajtja, hogy fia szabadon választhassa környezetét és a szünidőben fiát magával vihesse esetleges külföldi útjára is. A királyné azonkívül c-i villás tájának megállapítását kéri. Heléna királyné állítólag továbbra is Bukarestben akar élni. — Egy ismert bécsi sportmecénás halála. BéesfeŐil jelentik: Bob Mauthner, a bécsi társaság egyik legismertebb tagja, tegnap szivszélhü- dés következtében hirtelen meghalt. Az elhunyt anyja az oroszországi Brovszky-családból származott és ezen a réven Bob Mauthner rendkívül nagy vagyonnal érkezett Becsbe, ahol a sport- ólét, fel cg az automobilizmus egyik legfőbb támasza lett. — Vnllisos est. Ruszinszkói szerkesztőségünk jelenti: Az ungvári evangélikus egyház január 25-én. vasárnap délután ötórai kezdettel a Dru- geth-téri templomban vallásos estet rendez. Az est pr orrom ja, az ének és zeneszámokon kivid, szavalatokból és szabadelőadásokból áll. A templomot befíitik. Belépődíj nincs. — Teaest a prágai MAK-ban. A prágai Magyar Akadémikusok Körének vezetőségo ezúton értesíti tagjait, hogy e hó 24-én, szombaton este a kör egyesületi 'helyiségében teaestét rendez, melyre az egyesület tagjait ezúton is meghívja. • — A komáromi Oltáregyesület és a katolikus Legényegylet gyűlései. A komáromi ORáregy esőiét, mely évek óta fejt ki áldásos munkát, január 19-én választanámyi gyűlést tartott Majer Imre apá'plébános vezetésével. Patay Lászlómé elnöknő beszámeut az Oltáregyesület múlt évi munkájáról, Hajdú Gábor né a pénztár állapotáról telt jelentést. Az egyesület nagy áldozatokat hozott a templom felszerel ősének beszerzése körül. — A Katolikus Legényegylet 18-án tartott választmányi gyűlésén elhatározták, hogy az idei nehéz gazdasági viszonyokra való tekintettel a szokásos pikniket nem, csupán a február 8-iki Fehér bált fogja az egylet meglartaui. A bá! jövedelmét a Szent András templomom ielá iM-bamdó Hősök emlékére fordítják, melyet Be’recz Gyula szobrászművész mintáz. A gyűlés enyhítette a Fü'dee-ezín társulattal kötött bérleti eze lést. hogy a megyar színészeit helyzetién ezzel is -könnyítsen. — A ligeífa'usfák magyar iskolát kérnek. Pozsonyból jelen tik: Ligetfalun csak szlovák és német nyelvű elemi okla'ás van, noha az ád'cmfc-rdu- lat óta a magyar lakosság régi k'iváneága, hegy magyarul tann-ttiaiihassák gyermekeit. A napokban 74 Mgetfaeuei magyar család az tókolaűgyi réferátus- hoz kérvényt nyújtott be, amelyben kérik, hogy vnVmolyik ligeiíalueí népiskola keretében magyar osztályt nyitjáinak. A kérvényezők a most is érvényben lévő 1808. évi XXXVIIbiik törvényoilkk 44-tlc. 58 ik és 75-ik § atra Mvátkozik, amelynek alapján a hatóság köteles a magyar nyelvű oktatást meg'umosótani ott, aihol 30-nál több magyar anyanyelvű gyermek jelentkezik és a magyar nyelv divatozó a községben. — Vadászat közben balá’os szerencsétlenség ért egy nagykanizsai urada'mi tisztet. Nagykanizsáról jelentik: Vajda György uradalmi tiszt ma délelőtt vadászat közben elesett. A fegyver elsült és a aöró’.ok ezé!roncsolták a szerencsétlen ember combját. A vérző embert nyomban beszállították « nagy- kanizsai kórházba, de mire a műtőasztalra került, luezeovedjctlL London, január 21. A Thcmsc felett terjengő sürü köd ismét sullyos hajókarambolnak lett okozója. Az Otava finn gőzös ösz- szeütközött a Sinus ugyancsak finn hajóval. A karambol olyan hevességgel történt, hogy a Sirius lékot kapott «s oldalára fordulva siilyedni kezdett. Szerencsére, ugyanekkor oszladozni kezdett a köd s egy közelben járó vontatc.hajó a balesetet észrevéve a veszélybe került hajó segítségére sietett. A vontatógőzös eredményes közreműködésének tulajdonítható, hogy a Siriust sikerült az elpusztulástél megmenteni és utasai is minden baj nélkül úsztak meg a katasztrófát. Érdekes^ hogy a Sirius fedélzetén több olyan utas is tartózkodott, akik a közelmúltban a Skagerákban a Sirius egyik testvérliajóján hasonló szerencsétlenséget éltek át. Akkor azonban ötven ember- áldozata volt a két hajó összeütközésének. A diákságot eltiltották Toldy-Kor előadásainak látogatásától A pozsonyi iskolai referátus 82793. száma rsnde’ete Pozsony, január 21. Szlovenszkő egész magyar közvéleménye jól ismeri, milyen dicsé- retreméltó kulturmunkát fejt ki Nyugatszlo- venszkó legerősebb magyar irodalmi intézménye: a pozsonyi Toldy-kör. Igazi pezsgő kulturmunka folyik falai között, irodalmi estélyei, ismeretterjesztő tudományos előadóestjei, zenei teljesítményei, énekkarának hangversenyei országhirüek és mindig a tiszta kultúra ápolásának jegyében könyvelnek el nagy erkölcsi és anyagi sekereket. Műkedvelői gárdája egyike a legkitűnőbbeknek az egész országban. És a kultúra rajongóinak emez önzetlen társasága most — bojkottban részesült. A pozsonyi iskolaügyi referátus 82793-II/ai 1930 számú rendeletében megtiltotta, hogy a tanuló ifjúság megjelenhessek a Toldy- kör irodaÜmi, tudományos vagy zenei előadásain. Véleményünk szerint a közvélemény szükséges megnyugtatását szolgálná, ha az illetékes körök fölvilágositást adnának ennek a rendelkezésnek az okairól. Tizenötnapi fogházra Ítélték a hassal Schalkház-száHóigazgatóját, mivel a fóliásán felállítottr a magyar himnuszt hallgatta Kassa, január 21. (Kassai szerkesztőségünk telefon jelen lése.) Érdekes ügyet tárgyalt ma a kassai kerületi biróság Ewald tanácsa. A vádlottak padján Pausz Béla, a Schalkház szálló igazgatója ült, akit rendtörvény alapján közbékeháboritással vádolt az ügyészség. A vádirat szerint Pausz Béla múlt év augusztus 15-én Kassán Fő uccai lakásában nyitott ablak mellett rádión a magyar himnuszt fogta Budapestről egy hétlámpás rádiókészülékkel, úgyhogy a himnusz hangjai kihallatszottak az az uccára is. A déli korzó közönségéből többen feljelentést tettek Pausz Béla ellen. Az ügyészség vádat emelt Pausz Béla ellen, aki a mai tárgyaláson azzal védekezett, hogy a lakásán azt tehet, amit akar. E védekezést azonban a biróság nem fogadta el és Pausz Bélát közbékeháborilás miatt tizenöt napi fogházra ítélte föltétlenül. A vádlott fellebbezett az Ítélet ellen. Perceken át farkasszemei a szuronyos csendőrök osztaga a tüntető munkanélküliekkel A sopornyai kommunista tüntetés izgalmas incidensre vezetett Nyifra, január 21. (Saját tudósítónktól.) Az elmúlt nap Sopornya községben a kommunista párt kezdeunénye-zásdre nagyobb- szabásu tüntetést rendeztek a munkanélküliekA tüntető tömeg, amelyben többszáz munkanélküli vett részt, felvonult a község uecáin és nagyobb téren állapodott meg. Itt Major kommunista képviselő szónoklatot akart intézni a tömeghez, de mert a gyűlés nem volt hatóságilag engedélyezve, csendörség vonult ki és közbelépett. A csendőrök parancsnokának felszólítása eredménytelen maradt, a felizgatott tömeg nem akart szétszéledni, sőt hangulata egyre tüzesebb lett. Szidalmazni kezdték a csendőröket, akik erre parancsnokuk, egy csendörtiszt vezetése alatt védő állásba helyezkedtek, lekapták vállaikról a szuronyos fegyvert és a puska csövét a tömeg felé irányították. A tüntetők agresszív viselkedése kevés híján vérfürdőre vezethetett volna. Mir-már elkerülhetetlennek látszott az összeütközés. A tömeg íarkasszemot nézett a csendőrökkel s az első sorban állók széthúzták mellükön az inget s azt kiáltozták: „Ide Iőjjetek, de jól célozzatok 1“ A csendőrtiszt igyekezett a tömeget megnyugtatni és türelmesen várta, hogy a tüntetők elvonuljanak. Ez nagysokára meg is történt. A munkanélküliek újból átvonultak a község uocáin, majd kisebb csoportokra oszolva szetmentek. A csend őrség most erélyesen nyomoz a tüntetés előkészítői után. > — Egy nagyváradi anya és leánya előzetes megbeszélés alapján ugyanazon időben két különböző helyen követett el öngyilkosságot. Nagyváradról jelentik: Megdöbbentő kellős öngyilkosság történt tegnap n városban. Gábor Márton francia nyelvtanár családjában. Gábor tizenhét éves leánya, Gábor Hetén, aki ritmikus tomaiskolát vezetett, fog nap délben leugrott az Ul’imanm-palota negyedük emeletéről és összetört tagokkal holtan terült el a kövezeten. Megát api tolták, hogy a halá lt ez esés következtében beállott seávbónulés okozta. Amikor az apát a városi kórházban ahol beteg feleségét látogatta meg, telefonon értesítették leányának tragikus haláláról. Gábor Márton kétségbeesetten közölte, hogy felesége a kórházban ismeret'ien méreggel megmérgez'e magát és meghalt. Az anya és leánya végzetes tettüke t valószínű lég előzetes megbeszélés alapján hajtották végre. A kettős öngyilkosság okát eddig még nem sikerült megállapítani. — Knpanyéílel fogadta a csendőröket. Komáromi tudósítónk jelenti: Kedden tárgyalta a komáromi kerü’eti bíróság Jókai István heíembai lakos ügyét, akii az áITiairníigyésaség hatóság elleni erőszak bűntettével és a kőzbéka Irán'i kihágással vádolt Midi év augusztusában Tóth József községi bíró vezetésével két csendőr jeíent meg a vádlott ’akásán és felszólította Jókon Istvánt, hogy kövesse a hatóság embereit a községházára. A vád'olt erre kapanyelet húzott elő az ágv alól és azzal fenyegette meg a csendőröket 6 a bíróval szemben még külön életveszélyes fenyegetéseket is használt. A vádlott a tárgyaláson erős felindulást hozía fel védelemül s azzal védekezett, hogy a biró is tettleg bántalmazta őt egy bizonyítvány-megszerzési ügy- bő* 1! kifolyólog. A kerületi bíróság a vádlottat jogerősen hatheti fogházra Ítélte. — Ugyancsak hatóság elleni erőszak bűntettével vádolva állott a bíróság előtt Herez Gyula lévai eoffőr, aki a lévai vasúti állomás portásának figyelmeztetésére azzal fe'elt, hogy a portást erősen csszerugdoeía. Kihallgatása alkalmával ittasságával védekezett. A bíróság feltételesen tiiz napra Ítélte. — Újabb aranyláz Kubában. Londonból jelentik: Havannai jelentések szerint Kuba szigetén újabb aranyláz tört ki. Az aranykeresők ezrei indultak meg az Oriente tartományban lévő sziklás hegyek felé, ahol állítólag aranyat találtak. Az aranyásók közt van Woolscy Field, néhai Cyrus Fieid unokaöccse, aki az első kábelt rakta le az Atlanti óceán alatt 1 Rendkívüli minisziertastics tárgyalta Budapesten az osztrák-magyar gazdasági megegyezést Budapest, január 2Í. (Budapesti sze;« kesztőségiinU telefonjelentése.) Bethlen miniszterelnök ma délután hosszasan tárgyalt Scitovszky belügyminiszterrel, majd késő délutánra rendkívüli minisztertanácsot hivott ösz» sze, amelyen a gazdasági minisztereken kiv .í a szakreferensek is megjelentek. Beavatott diplomáciai helyen úgy tudják, hogy a minisztertanács napirendjén az osztrák—magyar gazdasági megegyezés szerepel és a miniszter- tanácson a két állam közt hétfőn aláírandó szerződés szövegét szerkesztik meg. A jövő évre ismét (s^kentik a magyar költségvetést Budapest, január 21. (Budapesti szerkesztőségünk telefonjelentése.) Az Est beavatott körökből arról értesül, hogy az 1931—1932. évi költségvetést újabb 30—35 millió pengővel fogják csökkenteni, úgyhogy a jövő évi költségvetés előirányzata 840 millió pengő körül fog ui°- zogui. Csalárd bukás gyanula miatt letartóztatták NsgymMy egyik leggazdagabb kereskedőiét Kassa, január 21. (Kassai szerkesztőségünk tele- fonjelenbése.) Feltünéslikelitő letartóztatást eszközölt tegnap a nagymihályi csendőrség. A kassai ügyészség rendelőiére ugyanis tegnap délután letartóztatták Weisz Ármint, Nagymihály egyik leggazdagabb kereskedőjét, csalárd bukás gyanúja miattWeisz Ármin egy héttel ezelőtt félmillió koronás fizetésképtelenséget jelenteit be. A kereskedő ellen, a hitelezők prágai szervezete tette meg a bűnvádi följelentést, mivel megáKapi'ást nyert, hogy SVcisz Ármin fizetésképtelenségének bejelentése előtt egy héttel még nagy összegű megrendeléseket tett több prágai cégnél és gyanús volt az a körülmény is. hogy a kereskedő a félimil'ió korona passzívával szunben csak százezer korona^aktiivát tüntetett fel. Weisz Ármin üzletét lepecsételték, könyvelését lefogalták és most folyik annak megállapítása, hogy csalárd bukásról van-e szó, vagy sem. j e"(t- '-1>-> tóixnÉáa I & f szöóeU. I | rflllruj.sru jobb szahdsdglan^ LapJvdd. I | a beszólt' védjegyre.! — Felkérjük igen tisztelt előfizetőinket hogy a nagy képes naptárunkért az 5 korona portó- és csomagolási költséget szíveskedjenek előfizetési dijukhoz csatolva kiadóhivatalunkhoz beküldeni. — Az Ungvári Athlsíikai Club reprezentációs bálja. Ruszinszkói szerkesztőségünk jelenti: Nagy előkészületek folynak Ungváron az UAC ezóvi reprezentációs báljára, amely mindig a legfényesebb farsangi mulatóságok egyike 6 amelyen Ungvár őslakos magyar társadalma a legnagyobb számban szokott felvonulni. A mulatság sikerén, a minden téren dicséretes agilitást kifejtő YVellmann Mihály főrendező fáradozik. A mulatság január 31-én este lesz az ungvári Kaszinó összes termeiben. — Az oltár előtt sz'vszélhüdés ért egy 73 éves vőlegényt és egy 70 éves menyasszonyt. RrindAsi- ből jelenítik: A napokban Br ind isi ben különös esküvő folyt, amely tragikusan végződött. Egy Balba nevű 73 éves nyugalmasait kapitány lépett ez ok- tár elé Mogadcr Róza 70 éves asszonnyal. Abban i pillanatban, amidőn a jegyesek kicserélték gyűrűiket, a vőlegény, szivszéihüdés következtében holtan zuhant a földre. Midőn a menyasszony megtudta, hogy mi történt vőlegényével, oly izgalom vett rajta erőt, hogy eszméletlenül a főidre bukott ás kévéssé! rá hiszen vedelt. — Épül Ford angliai autógyára. Londonból jelentik: A Dagenhambrn épülő Ford-féle óriási autógyár, amely egész Angliát, az európai konti- lenst és Északaifrikát fogja Ford autókkal ellátni, >efejezéséhez közeledik és Anglia legnagyobb gyár- elepe lesz. Területe több mént 1000 négyzetláb. Az igyes épületeket, műhelyeket és raktárakat vasúid íálózat köti össze és a Theme' pariján kikötő épül i gyár részére. A gyár közelében 1500 lakóházat 'pitének az alkalmazottak számára. Az építési és jerendezést költségeket 4 millió fontra becsülök. K gyár állandóan 15.000 alkalmazottat fog fogtad-, coztntni, akiknek heti fizetése ICO.000 főni: a törne lés napi-ezer autó lesz, aminek S0 százalékát, (xportálni fogják. — Dohánygyár cpül a Vatikánban. Rómából je- enlik: Vatikánváros terű tetőn dohánygyár felál.d- ását tervezik, amely nem csupán a Vatikáni magát átná el szivarral és cigarettával, hanem gyári mayáit az egész világra exportálná. A gyár ré.-zvény- áreaság tulajdona lesz. amely 10( millió líra a'ap- őkével alakul. A terv az. hogy ; gépeket és nyens- .ttyagot a gyár 0 aszországban fogja beszerezni s munkások é* a technikai személyzet többsége is ■lasz less.