Prágai Magyar Hirlap, 1931. január (10. évfolyam, 1-25 / 2518-2542. szám)

1931-01-15 / 11. (2528.) szám

1931 január 15, csütörtök. ■HwmaaBwmameMeewuiamwea 'pra:gai-A\\g^ar-hirlai> EűSS5S233rr35SB lSpoimn Történelmi visszapillantás a PTE 50 éves múltjára Irta és a PTE-neh 1930 évi december 28-án megtartott díszközgyűlésén ieiolvasia Mayer Imre tanár — Két közlemény — A PTE terebélyes sok ágú fája a tornászat tör­zséből nőit ki. Alapítására az első kezdeményezés 50 évvel ezelőtt 1880. évi szeptember ,30-án történt. E napon gyűlt össze alapító előérlekezle'-ire egy 12 tagú lelkes kis társaság. a tornászai és testnevelés ügyének 12 telkes apostola, akik az alapítandó egyesület tervezetét megbeszél lék és az egyesület megalapítását elhatározlak. Hogy komolyan és energ ikusan fogtalk bozzá tervük kej'esztülvi'te lé­hez, azt mutatja az. hogy 1 hónap múlva már ala­kúié közgyűlést tartanak, amelyen megválasztják az első tisztikart és Mosóezy István elnök, Zsigárdy Aladár dr. jegyző és Hoífmann Frigyes dr. titkár, valamint Hetényi Bódog és Gotíl tornatanárok sze­mélyében bizottságot küldenek ki az alapszabályok kidolgozására. Az alapszabályok pár hőnap alatt ed is készülnek, 18S1 májusában megerősítést nyer­nek és az egyesület időközben 58 ra fe szaporodott tagjai szeptember 15-én megkezdik a tor nászáét a volt Csáky-tórL, most Rózsa-ucocti népiskola torna­termében, ebben a teremben, ahol most összegyűl­tünk. Ez a kicsiny kezdet volt az, amelyből a PTE sportélete ás ennek utján egész városunk sport­élete kifejlődött. Hálával gondolunk vissza az idő távolából az alapítókra, illetve emlékükre, — mert tószen életben senki sincs már közülük. — mert ők nemcsak a maguk számára teremtettek sportolási tehetőséget, hímem tudatosan, vagy öntudatlanul dolgoztak a jövő előkészítésén is. Elsősorban segi. tettek megtörni azt a közömbösséget, amely még akkoriban álltadéban mutatkozott a testnevelés ügye iráni. Évről-cvre kitartó munkával, propagaaidá- vai ébresztgetlék az érdeklődést egyesi! létük és ezúton a tornászai iránt és ez a mimika nem is volt valami könnyű. Az egyesület első éveiről szó­ló titkári jelentések tele vannak panasszal a közön­ség érdeklődésének teljes hiánya miatt; nem győ­zik eleget ostorozni a polgárság közönyét a torná­szat ügye iránt. Tehát a város polgársága — amiinit Htjuk, — csak nehezen és hosszú évek után ismerte fed és ismerte el az egyesület hasznosságát te helyes tö­rekvéseit. A mostoha viszonyok dacára a kis egye­sület buzgón folytatta munkásságát Mindent meg­tett, ami módijában állott a tornászat ügyének fej­lesztésére: dijaikat tűz (ki ifjúsági torna versenyek­re, tornászait elküldi más városok tomaversenyeiire és fennállása 11-iik évében már 100 tagja van te kezd a városon túl is ismeretes lenni. A fejlődte uj fázisát jelenti az 1808. esztendő, amelyben a PTE mint első a vidéki egyesületek között, bevezeti te működése körébe vonja a fut- baJd-játékot. Ettől kezdve mind nagyobb tárt hó­di tanaik az egyesület életében a szabadtéri sportok és játékok és ezizel együtt szükségessé válik sport­telep létesítése és sport ház építése. Mindkettő a következő években hamarosan megvalósul. 1899- ben folyt le ugyanis városunkban a PTE rendezé­sében az első kerületi tornaünnep, amelyen 300 tornász vett részt. E gyönyörűen sikerült torna­ünnep alkalmából ajándékozta Pozsony város nagy- közönsége az egyesületnek azt a zászlót, amelyet máig is szeretettel és becsülésseil őriznek. E zászló jelképe volt az általános becsülte te elismerés ér­zésének az egyesület iránt Ez érzés hatása alatt vált általános meggyőződ'éssé az, hogy tenni is kell valamit a testnevelés ügyében, ily szépen buzgéi- kodó egyesület érdekében te két esztendő alatt 20! évi megelőző buzgó munika és propaganda ered­ményeképpen elkészült számos tényező áldozatkész támogatásávail a sporttelep és a sporlház. A város a dunai ligetben megfelelő területet engedett át a telep céljaira, azonkívül építőanyagul kavicsot és követ ingyen adományozott; a helybeli utászezred parancsnoksága a plamirozási munkákra katonai munkaerőt bocsátott rendelkezésre, Hubert Ferenc épittez, a tomaegyesület örökérdemü tagja pedig elvállalta a tervezést te építést minden haszon nélkül, sőt a sportház épülésére 3000 korona ka­matmentes kölcsönt nyújtott. Az építkezés költsé­geihez szükséges pénzösszeget köloeöükö1.vények kibocsátásával szerezték meg, amelyeket a város érdemes polgárai jegyeztek és amelyek közül aiz azóta visszafizette re kisorsoltak legnagyobb ré­szét birtokosaik az egyesületnek adományozták. Ilyenformán a sporttelep 1900-ban, a sportház pedig 1901-ben már készen állott. Ez időtől kezdve ez érdeklődés a PTE iránt egyre nő. Azonban az érdeklődés iránya egyre inkább eltolódik a futball felé te a tomázás mint kevésbé mutatós te izgató látványosság az uj sportág mellett — legalább a közönség érdeklődésében — kissé háttérbe szorul. Pedig az egyesület belső életében a torna ezután is igen fontos szerepet játszik. A tornaórák szor­galmasan folynak télen a tornateremben, eleinte a Rózapa-uccai iskolában, majd 1908-tól kezdve az uj gimnázium tornatermében, nyáron pediig a sport­telepen. Az egyesület tornászai számos bomavense- nyen vec-znek részt te azokról nem egy dijat, elis­mertet hoznak haza. Maga az egyesület is többször rendezett bomaversenyeket te disz tornákat. Az 1911-ben kitört világháború azután ha nem is bénította meg teljesen e tornászáét, de rendkivülá módon zavarta te szűk határok közé szorította. A tagok jó része katonai szolgálattá beire vonult be; az otbhonmaradottak tornázását a nehéz körülmények, a kedv hiánya, azután meg hol a helyiség, hol a világítás hiánya akadályozták. A háború végével azonban a tornászat isimét uj életre ébredt .És pe­dig a tornaóráik először a reáliskola tornatermében folytak, majd pedig 1922 óta újra a régi otthonban, | a Rózsa-utcai tornateremben. Az újjászervezett ! tornaszakosztá’y lelkes vezetői te tornászai uj óle- I tet öntöttek az egyesület régi törzsébe. Újra beve- : zetlék az egyszer már éveken keresztül fennállott, ; de közben megszűnt hölgy tornát; évrő'.-óvre ren- 1 dezett diszlornákikol fenntartották te fokozták az érdeklődést az egyesület iránit. Idejük te tehetsé­gük áldozatkész latíbavetésóved jövedelmező mű­kedvelői előadások rendezése utján anyagi alapot n's teremtettek uj tornaszerek és felszerelte beszer­zésére. Egyenként te összesen hála illeti meg őket az egyesület részéről önfeláldozó munkásságukért. Amellett azonban, hogy éveken át végzett szívós munkával igazán tomászgárdává nevelték magu­kat, nem feledkeztek meg a jövő nemzedékről sem é6 megérve a jelenkor szükségleteit te viszonyait, bevezetlek már 5 esztendővel ezelőtt az ifjúsági torna mellett a gyermektonnát is, amelyet kiváló hozzáértéséé! te megbecsülhet etilen odaadással te szeretettel vezetnek. Azt hiszem, általános érzés­nek Ó6 hangulatnak adok kifejezést ,!ia az egyesü­let azon önzetlen önfeláldozó tornászainak, akik ezt a szép munkát már ötödik esztendeje végzik, itt, ez ünnepi alkalommá] az összes szülők köszö­netét te elismerését kifejezem. Higyjék el, ha van valami, ami reményt nyújt arra, hogy a PTE a jö­vőben ismét erős kapcsokkal fűzheti egybe tagjait, ha van valami, ami uj fellendüléssel te felvirág­zással kecsegtethet a jövőben, úgy az leginkább csaik az 'ilyen önzetlen munkával a jövő érdekében tett szolgálat lehet. A tornaezakoszitálynaik ebben a szép, eredményes, a körülményekhez alkalmaz­kodó, az idő szavát megértő munkásságában látom én az alapi tők önzetlen munkásságának folytatá­sát. amelyet előbb-uíóbb siker kelt, hogy koro­názzon. (Vége következik.) Titkos katonai maffiák Kínában az idegenek ellen London, január 14. Mint a British United Press jelenti Pekingből, Kínában a hosszú pol­gárháború nyomán számos titkos katonai tár­saság keletkezett, amelyek közül egyesek na­gyon elhatalmasodtak. A legerősebb az úgyne­vezett Vörös Lándzsa-mozgalom, az 1900. esztendei hírhedt boxermozgalom közvetlen folytatása, amelynek célja ma is a Kínában élő idegenek kiüldözése tüzzel-vássák Alapja egy uj miszti­kus vallás, amely a héber tízparancsolat, a buddhista-tanok és a Tao-féle mágia elemeit vegyíti. A mozgalom vezetői bűvészek, akik égő gyért yalbelet öt porcig tudnak szájuk­ban tartani s olyan csodaszereket vesznek be, amelyek őket sebe zhetetl önné teszik. Ennek bi­zonyítására fegyverekkel többször lövik és vágják önmagukat és sebeik állítólag nem vé­resnek s az okozott halvány rózsaszín sebhe­lyek hamar eltűnnek. Csata előtt a szövetség tagjai bűvös italokat isznak s ha megsebesülnek, vezéreik látszólag valami hipnotikus erővel gyógyítják őket. Ez a moz­galom több szektára oszlik, amelyek néha egy­más elten is háborút viselnek. Az egyik szekta vezetője, hir szerint, emberevő s különösen kedveli megölt ellensége máját. Megőrült a berlini gyermekgyilkos „Abrahám‘e Berlin, január 14. Az a borzalmas gyermek­gyilkosság, amelyet Sohatzke Pál kataszteri fő­titkár követett el néhány nappal ezelőtt, ami­kor ,.Ábrahám“-kénit megölte másféléves kis­gyermekét, az egész német közvélemény figyel­mét újra azokra a titkos „vallásos14 szektákra irányította, amelyeknek működése már eddig is számos esetben végzetes hatásúnak bizo­nyult. A Schat-zke-kázaspár'is teljesen nyugodt, ki­egyensúlyozott életet élt mindaddig, amíg a férfi egyre jobban el nem kezdett merülni teo­zófiai írások tanulmányozásába. Sdh&tzke álla­pota egyébként a fogházban annyira súlyosbo­dott, hogy most már egyáltalán nem lehet ki­hallgatni. Vadul hadonászik és állandóan csak azt ismétli, hogy a világ vége küszöbön áll és az emberiség hálás lehet neki, hogy föláldozta a fiát Sohatzke az úgynevezett W eissenberg-tele „Próféta“-szekta tagja. Mint az orvos meg álla­pi tóttá, a szektatanok lassankint annyira elha­talmasodtak fölötte, hogy végüli elvesztette jó­zan eszét és őrületbe esett. Február elsején lesz az MLSz pozsonyi kerületének újabb közgyűlése Pozsony, január 14. (Pozsonyi ezerkesrtteégünk telefonje 'öntése.) A CeAF-MLSz intéző bizottsága kedd este nyolc órakor a szövetség helyiségében rendes ülést tartott, amelyen tárgyalásra került a pozsonyi kerület válságának ügye. Az intézőbizott­ság elhatározta, hogy a pozsonyi kerület közgyűlését február elsejére újra kitűzi és kimondotta, hogy a vidék és a po­zsonyi egyesületek közti szétválasztás kérdését egyáltalában uem engedi tárgyaltatni a kerület közgyűlésén, miután ez a központ hatáskörébe tartozik. Az intéző bizottság mindezek ellenére úgy a po­zsonyi egyesületeikkel, minit a vidék egyesületeivel felvette a tárgyalás fonalát, te minden remény meg van arra, hogy a kerület uj közgyűlésén a tisztikart minden kívánalomnak megfelelően választják meg. Ami a pozsonyi kerület szétválasztását illett, vagyis egy esetleges éreekujvári kerület felállítását, ez a megválasztandó uj pozsonyi kerületi vezetőség tár­gyalási alapját fogja képezni. — Itt említjük meg, hogy a .pozsonyi egyesületek péntek este hét óra­kor a szövetség helyiségében ültet tartanak, ame­lyen további magatartásuk felől fognak dönteni. A Kassai AC vezetősége Csáky Mihály elnöknél Kassa, január 14. Egyesztendös évfordulója annak, hogy a KAC Kassáról eltávozott elnöke helyébe uj elnökévé Csáky Mihály szepesmindszenti nagybirtokost, a testnevelés és sportok lelkes pártfogóját megnyerte és nagy lelkesedéssel megválasztotta. Közeledik a KAC-nak rendes évi közgyűlése és részint az uj vezetőség, választmány tagjainak megfelelő össze­állítása, részint a nagyobbszabásu évi sportpro­gramnak és végül a 30 éves jubiláns esztendőnek méltó megünnep­lése céljából Csáky Mihály elnök mindszenti kas­télyában magyaros vendégszeretettel fogadta a KAC-nak elnökségi tagjait és tisztikarát. A KAC küldöttsége vasárnap folyamán időzött a kiváló ée a ggartok minden megnyilatkozása, akció­ja iránt a legnagyobb érdeklődést tanúsító elnök otthonában, ahol az elnök nejét az ünnepi ebéd ke­retében Kolos Ákos dr. tb. elnök és magát az elnö­köt Várnay Ernő üv. alelnök üdvözölte szép és mél­tó beszéddel. — Ugyanakkor átnyújtották a KAC-nak a város és a klub címerével klhim- zett pompás selyemzászlaját, melyet az elnök dol­gozó szobájának történelmi értékű rekvizitumai és emlékei közé helyezett el. Csáky elnök nagyvonalú beszéddel köszönte meg klubjának ragaszkodását és tartalmas programot adott a jövő működés és sportmunka tekintetében. Kétségtelen az, hogy a KAC vezetőségének sze- pesmindszenti látogatása és elnökének megnyilat­kozása jelentős fordulópontot regisztrál nemcsak a KAC belső működésében, hanem befolyással lesz a szlovenezkói magyar sportélet megerősödésére és virágzására. A kanadaiak első győzelme Berlin, január 14. Tegnap a j éghodkeyszezón elérte tetőpontját. A sport palota mór egy órával a verseny előtt megtelt. A kantádat Mául Lóba ját­szott a berlini SchilittschuhkLnb ettem s győzött 5:1 (4:0, 0:1, 1:0) arányban. A meccs két részre osztható. Az első feliben óriási fölénnyel játszot­tak a kanadaiak, viszont a berliniek szótihuzottam, Idegesen játszottak, aztán már kímélték magukat a vendégek, de már szükségtelen is lett volna to­vábbi erőlködésük, mert hiszen olyan előnyt nyertek az első harmadban, hogy ezt a németek már amúgy sem tudták volna behozni. A kana­daiaknál nem vollt egyetlen támadás sem kombi­náció nélküL Technikailag természetesen kivá­lóak voltaik. A hat kanadai mindig munkában volt, minden támadásra azonnali tervszerű ellen támadással feleltek. Góü'övők: Mackenzie (2), Morris (2) és Hill Kanada számára s az egyetlen német gólt Janeoke lőtte. )( Junius 12-én lesz a Sehmclfng—Stribbling mér­kőzés. Newyorkból jelentik: Az érdekelt felek teg­nap megegyeztek a Stnibbtinig—Schmeling meccs feltételeiben. A mérkőzés valószinüleg Chlkágóban junius 12-én folyik le. A mérkőzés nyertese szep­temberben köteles Cörnera ellen kiáltani. )( Motyka a Zakopanéi sivensenyen győzött, a 14. kilométeres versenyben 59:11.2 alatt Soszlak földije előlit Cogngt i. & f. Martell Dugsegélyt adott játékosainak a berlini Hertha? Berlin, január 14. Egy berlini napilap szenzációs leleplezést közöl e BSC Hertha-ról, a német biro­dalmi bajnokcsapatról, amely legutóbb is egy le- fékvtei váddal kapcsolatban az érdeklődés közép­pontjában állott. A leleplezte szerint az egyesü­let titokban fizette játékosait. Átlagban az ál- szövetségi bajnoki mérkőzésenként 30—30 már* kát, a német bajnokságért folyó mérkőzések után 120—150 márkát kaptak a játékosok. A döntő- mérkőzés után külön 250 márka dugott prémiu­mot kaptak, úgyhogy egy-egy játékosnak 400—400 márkát juttatott az egyesület. Az egyesület az igy keletkező nagy kiadásait úgy pótolta, hogy dtiplaszámozáeu belépőj e eteket bocsá tott ki. A Hertha elnökségének nyilatkozata szerint' ezek a valótlan vádak Fritze-től, az egyesület volt középcsatárától származnak, old az egyesület­től 400 márkát zsaroló módon követett te amikor azt nem kapta meg, leleplezéssel fenyegetőzött. A jegyekkel soha szabálytalanul nem jártak el és a jálékosalcnak sem fizettek a megengedett kött- ségimegtéritésen felül soha semmit. Egyébként Fnitze ellen a törvényes lépéseket megteszik. )( A* angol válogatott csapat győzött Milánó­ban HC Milán ellen 2:0 (0:0, 0:0, 2:0) arányban. Chamonix ellen viszont csak 1:1 eldöntetlenül játszott. )( Thunberg újabb világrekordja. Szemt-Morttz- ból jelenítik: A nemzetköti gyorskorosolyázóverse- nyen, amelyen Magyarország, Finnország, Ausztria és Svájc legjobbja vették részt, Thunberg az 500 méteresben uj világrekordot állatott fel 42.6 rop. Idővel. Két évvel azelőtt elért rekordját tehát két tizedmásodpercoel megjavította. A magyar Kauser dr. viszont az 5OO0 méteresben uj országos rekordot állított fel 9:10.5 időben. )( A GE La Plata német programja. Az Európá­ban sikeresen túrázó argentinai laibdarugócsapat, a Glmmastiiica Escrima La Plata németországi ■turaprogram ja, hosszabb tárgyalások után, » kö­vetkező: február 8-án Frankfurtban az ottani sportegylettel, február 15-én Müncheniben az 1860 München csapatával^ február 22-én Lipcsében a VíB. Leipzig csapatával, február 28-án Düseei- dorfban a helyi egylettel, március 11-én Berlin­ben a TenuÍB Boruseiával játszik a délamerikai együttes. Ezenkívül a IFC Nürniberg, Dresdner SC te a Schalke 04 is tárgyalásokat folytat mér­kőzések lekötése érdekében. )( A III. kerület vasárnap délelőtt Budapestre érkezett spanyol túrájáról A csapatot Afrikába is hívták, de sok vollt a sérültje, ezért inkább a haza-31 utazást választotta. )( A BTK boksiotók nagy gyfiaebrte SUtttnbcn. A Németországban túrázó BTK őköWivócsapafa vasárnap este Stefiimben mérte össze erejét az Észak-keleti német amatőr bokszszüveteég váloga­tott csaaptával, amelyet végeredményben 10:0 arányban legyőzött. A részletes eredmény a követ­kező: Légeulyban Csáki—Máttag küzdelme el­döntetlen volt. — Banitameulybau Lovas pontozás­sal győzött Lück ellen. — Pehelysúlyban Szabó a harmadik menetiben kiütötte Kittéit. — Könmyü- sulyban Fogas pontozással győzött Köhler ellen. —■ Wettersuilyban Mietschke a második menetben ki­ütötte Pajort. — Középsúlyúban Gossenick ponto­zással győzött Rozsa ellen. — Kisnebézsulybam Kéri és Sportcél mérkőzése eldöntetlenül végződött. ! ^TlUncUn^ jobb szabóságban IzajJlak}. ^Ügyeljen a btszoft~ oáajagyrz! )( A kassai bankói-ródli pálya. A pompás fek­vésű kassai baukói-ródtt pályát ezidién a városi tanács a KSC-nek adta bérbe. A KSC már remd- behozta a pályát, úgy hogy a ródllisport kedvelői nagyszámban keresik fel. Ezidén is több kassai klub megrendezi szokásos ródttvereenyét, mely mindég népes te érdekes szokott lenni. )( A magyar műkorcsolyázók nagy sikerrel sze­repeltek G rácban. Kertész megnyerte a férfi mü- korceolyázóvensenyt, Leviczky Piroska a női ver­senyben győzött Iimrédy Magda te Glehdorfer előtt. A verseny keretében rendezett osztrák mű­korcsolyázó párosbaj nokságot Gaillard — Péter nyerte Pa,pék—Zwack előtt. )( A Kassai AC vivóversenye. Kassáról jelentük; A KAC vivószakosztálya vasárnap sikerült vivó- versenyt rendezett a Pacsano vsak y -féle torna­teremben. Á vív óversenyen érdekes volt a tőrá verseny, amelyben a klub Mváló tehetséges hölgy­tagja Varga’ Ilus a férfi versenyzőkkel együtt in­dult te elsőnek került ki a küzdelemből. Ered­mények: Tőrverseny: 1. Varga Ilus (KAC) 6 győzelemmel, 2. Kardos dr. (KAC) 4 győzelem­mel, 3. Bodon (KAC) 4 győzelemmel, 4. Ing. Klein (KAC) 2 győzelemmel, 5. Móricz J. (KAC) 1 győ­zelemmel, 6. Gavula (KAC) 0 győzelemmel. — A régi rutinirozott ing. Klein lemaradása meg­lepette. A fiatal Bodon szépen fejlődik. A többi fegyvernem ben akadémiát tartottak. így a kaid bán az országos bajnok Klein dr. a technikás Ákossal mérkőzött. Az epeeben ing. Klóimnak Móricz J. volt az ellenfele. A T'AC február hava bán országos versenyt fog rendezni, amelyen Starthoz állmuk a köztársaság legjobb vivői. 9

Next

/
Thumbnails
Contents