Prágai Magyar Hirlap, 1931. január (10. évfolyam, 1-25 / 2518-2542. szám)

1931-01-13 / 9. (2526.) szám

10 ^KS<M-A^AfitAR-HlRIiAP ü2iaaa*$igafl»^affls-2a 1931 január 13, kedd. lehet. Az azonban biztos, hogy a Stredo legalább egy évig a mi vezetékünket fogja használni. 11. Igaz az, hogy a Kormánybiztos azt, miszerint a Stredoval való szerződés megkötése halálosan sürgős, elfogadhatatlan szakértői vélemények alap­ján indokolta. Az is igaz, hogy a vegyészmérnök szakértő mellé gondoskodtak egy állami szakértő­ről is, aki a Stredo unokatestvérénél a déli vagy nyugatszlovenszkói villamos müvek rt.-nál igazga- j tósági tag és az országos elnöki hivatalnál a koz- j munkaügyi osztály vezetője mint főtanácsos. Tehát i államilag és az országos hivatal által is irányítható! I És a Stredonál lévő állami pénzeken keresztül is j érdekelt.. A Stredoval szemben a közös érdek és j közös jövő kapcsán elfogult! Ez a szakértő ur a vegyészmérnök szakértő által, a Tarján Ödön gé­pészmérnök szakvéleményére készített felülvizsgála­ti szakvéleményéből kivette a hálózatra vonatkozó igazmondásokat és megállapította a következőket: a faoszlopok legnagyobb részben korhadtak, a vas­oszlopok deformálva vannak, el vannak görbülve, az előirt távolság a vezeték és a fal között nincs meg. A faoszlopok nincsenek kellőképp újra tostvo. Ponghó vegyészmérnök ur ezt egy kicsit jobban fe­jezte ki, mert azt mondta: Piramidák elööhe, el­rozsdásodva, az épületekbe szerelt izolátortartok ki vannak lazulva, az oszlopok mind elkorhadva, nem az oszlop tartja a vezetéket, de a vezeték az oszlo­pot, az izolátorok eltörve. Erre igaz, hogy csak egy felelet van, hogy ez tu dalos valótlanság. Be fogjuk bizonyítani eztl Az igazság pedig a következő: Az, hogy a vasrácsozatu oszlopok, piramidák el j vannak dőlve, telivér valótlanság! Van 91-ből 5 j elhajlott végoezlop. amely állítólag már akkor elhaj- '■ lőtt, mikor a világhírű Ganz-gyár a h’á’ózatot meg- j építette. 18 évig jó volt. Most egyszerre november- I ben rossz lett és csak azon az áldott, ajándékba adott, szelíd vezeték angyali jóságán múlott, hogy eddig a vezeték le nem esett. No meg a kormán} biz­toson, aki erkölcsi és anyagi felelősségének a sú­lyát érezve sietett villámgyorsan megkötni a bérleti szerződést a Stredoval! Még a fellebbezés halasztó hatályát is kizárva, nehogy leessék a vezeték es halálos veszedelmet okozzon! És december 6-á.ol a mai napig továbbra is dacára a megkötött bér­leti szerződésnek a maga nemes előkelő moghajlott- ságával áll az öt vasrácsozatu villany-oszlop s a Stredo a rajta keresztül vezető vezeték révén szedi az epret, a pénzt! Egy mintaszerű kormánybiztosi kormányzatnak nagyobb dicsőségére 193í-ben. Egy ilyen uj oszlop LOÜO koronába kerül felépítésével, tehát maximum 5.000 (ötezer) koronáról van szó De helyretolatás utján 2.500 koronával e! lehot intézni két hét alatt mind az öt darabot, ki Í6 lehet az összes oszlopokat ezen idő alatt festetni, hogy a rozsda valahogy a vezeték leesését ne okozhassa. Belekerül 8.000 koronába. 187 faoszlop közül 80 van olyan, amely az 1931— 1932-ik évben gzuxeszive „karbantartás* elmén ki­cserélésre kell, hogy kerüljön! Korhadt egy sincs. Egy ilyen uj oszlop a behelyezé6i munkával együtt 100 koronába kerül! 3.000 korona az egész! Az egész kérdés két hét alatt elintézhető. És 16—20.000 korona javítási" kiadást nem tu­dott a kormánybiztos a telep rendelkezésére álló pénzéből görgősen megtenni és két hét alatt a bor­zasztó hiányt nem szüntette meg, de milliókról 40 évre express gyorsasággal képes volt intézkedni! Itt egy komoly helyszíni szemlével bizonyltok. Igaz az, hogy december 4-ig egyetlenegy szakértői vélemény sem állott rendelkezésre, amely azt mondta volna, hogy a Villamoste­lep gépei az alkalmazottakra nézve életve­szélyes állapotban vannak. Bayer Ferenc oki. szakértőnek, gépészmér­nök, volt iparié lügyelő, 1930 V. 18-án kelt Írásbeli szakvéleménye azt mondja: „E gé­pek ma még üzemképesek ugyan, de üzemük nem feltétlen biztos, bármikor nagyobb sé­rülés állhat be hibáik folytán, ezért javítá­suk sürgősen és feltétlenül szükséges.“ Kije­lentet te, hogy ezek a gépek megfelelő javí­tás és keze1 és mellett 10 évig üzemben tart­hatók. Ebből magyarul olvasva senki sem olvashatja ki az életveszélyt, Bayer Ferenc, az én kérdésemre megírta nekem 1930 no­vember havában és azt én a 26-iki érte­kezleten át is adtam a Kormánybiztos Urnák, amelyben Bayer Ferenc kijelentette, hogy ő sohasem állította azt, hogy a villamostelep gépei életveszélyes állapotban vannak, sőt azt állítja, hogy javítás nélkül is üzemben- taríhatők 1—2 évig, A kormánybiztos tehát nem hűen citálja Bavert, az pedig egyszerűen elhallgatja, hogy a Bayer levele kifejezetten cáfol. De elhallgat még egy tényt a Kormány- biztos, hogy az ő tud^a nélkül a gépek hibája ki lett házilag javitva s csak amikor az be lett fejezve, jelentette neki Hlozek János egy tanú előtt, hogy a javitá.3 megtörtént. Tehát tudta, hogy a veszélyezettség, ha volt is, meg­szűnt, de .kergette tovább a „veszélyességi szükséges indokot", mert másként a Stredo gyors birtokba juttatása nem sikerülhetett. Tarján Ödön oki. gépészmérnök, egy, a mi villamos telepünknél nagyobb, 300 lóerős Diesel motoros Villamos Centrálé 18 éven keresztüli tulajdonosa, a kormánybiztos kü­lön kérdésére megvizsgálta a helyszínen a Diesel-motorokat és az összes gépeket. Véle­ménye: A villamos üzem folytatása a gépek mai állapota mellett, az alkalmazottakra sem­miféle veszélyt nem jelent. Megvizsgálta a hi­bás Diesel-molort és megállapította, hogy a Diesel-motor mai állapotában is teljesen használható. A hengeríedeleken látható re­pedés javitása oly sikerült, hogy a javítás óta a reoedés egyáltalán nem terjedt tovább, így tehát nincsen semmi ok arra a feltevésre, hogy évek múltán, a gép gondos kezelése mellett, újabb defektus mutatkozna. Ez a szakértő ingyen teljesítette a szak­értői tisztét. És azt a véleményét, hogy a ja­vítás jól sikerült és a repedés nem terjedt tovább a javítás után, senki meg nem cáfolta. Pongho vegyészmérnök urnák az alkalma­zásáról azt mondom, hogy nem szakember és | igaz az, hogy Pongho a felajánlkozása és a ! kormánybiztossal való barátsága révén és a [Stredoval való sürü érintkezése révén az el- ■ fogulatlanság tekintetében kifogásolható! Csak a költségekre kapott 3500 korona elő­leget jakkor, amikor a saját felajánlkozása­kor azt mondta a kormánybiztosnak, hogy nem fog sokat kérni, majd adtok érte va­lamit. A Stredo autója számtalanszor állott lakása előtt, a Stredo szakembereivel szám­talan alkalomkor tanácskoztak. Tehát ezek a tanácskozások mint nem szakembert befo­lyásolhatták. Indokolt tehát ellenében az el­fogultsági gyanú és az aggályossági kifogás! És a még a Pangho szakvéleménye és felül­vizsgáló szakvéleménye se mondja, hogy életveszélyes állapot van és annak az egye­düli orvossága a Stredoval a bérleti szerző­dést azonnal megkötni! Egy állítólagos hibát kijavítani és egy szerződést kötni két különböző fogalom! Qui bene distinguit, bene doeet! A Kormány- biztos ur előtt úgy látszik, hogy a kettő egy és ugyanaz a fogalom. A csehszlovák villamos szövetség az E. S. C. a faltól való távolságot 150 mm-ben Írja elő! Itt ez jóval több. Tehát ez a szakértői „jelentős" kifogás teljesen elesik. A fali-tar­tók lazulását még Ambróz se mondja, csak Ponghó. Erről szó sincs! De ha volna, akkor is a karbantartás számláján egy pár koro­nával el lenne intézhető. A gépek veszélyes, tehát nem életveszé­lyes hibái is a nevetségességbe kell hogy fúl­janak akkor, mikor már azok régen ki van­nak javítva, mikor Ambróz szakértő ur meg se nézte azt a ..Diesel-motort", amelynek a nagy betegségéről szól a mese. Ellenben az országos elnöki hivatal szakértője, Folgens, aki Ambrőznak alantosa, a szóbanlévő Die­sel-motor fedélzetéiben való repedést, amely 17 évvel ezelőtt keletkezett, 3—4 évvel az­előtti hivatalos vizsgálata alkalmából nem tartotta életveszélyesnek, de most, amikor már kijavítás történt, életveszélyesnek tartja a kormánybiztos szerint. Érdekes, hogy az országos elnöki hivatal, a III. fórum, szük­ségesnek tartotta a beleavatkozást. Még érde­kesebb, hogy Folgens a gépházban kijelen­tette tanuk előtt, hogy vállalná a gépész sze­repét a telep gépei mellett minden javítás nélkül, mert ott semmiféle komoly baj nincs. Ezt tanukkal tudom bizonyítani. De ami a legérdekesebb, a Stredo minden javítás nél­kül használja a gépeket, nem siet a vezeték és oszlopok javításával egyáltalában és még a hibás accumuiá tor-telep 24 havi használa­tát is kiköti. A terv az, hogy egy évig a há­lózatban nem történik lényeges változás, be­állítanak egy nagy transzformátort, amely a felállítandó elosztó vezeték oszlopánál a ma­gasfeszültségű áramot transzformálja, azzal egyenáramot termel és igy helyettesíti az accumulátort és az áramot a régi vezetékben szétosztja, szétvezeti. Este pedig a régi Die­sel-géppel dolgoznak. Vagyis marad az élet- veszélyes Diesel-gép és az életveszélyes há­lózat továbbra is munkában! — Ide zárom még azt a tényt, hogy az iparfelügyelő min­den évben vizsgált és hivatalos okiratokkal tudom bizonyítani, hogy semmiféle életve­szélyes hibát nem talált még 1930-ban sem. Konklúzió: Igaz az, hogy a kormánybiztos a fősulyt ar­ra helyezte, hogy valahogy egy sürgős látszat legyen, amelynek alapján a favorizált Stre- do’t* 1931. január 1-ére, ha jogi erőszak utján is, a Városi Villamos Telep birtokához jut­tassa ! Igaz, hogy az adó és adóhátralék szere­peltetése a Stredo bérlete érdekében mint ellensúlyozó argumentum hozatott elő s a nélkül, hogy jogerősen meg lenne állapítva, már nagy számokban is szerepellették! A Kormánybiztos jövedelmezőségi kimutatása szerint cirka 150000 korona a hátralék, a véghatározat szerint circa 200 000 korona, a helyreigazító nyilatkozat szerint már 250.000 —300.000 korona! Ezek mind hasból vett számok riasztó célzattal. Az ellensúlyozó ar­gumentumnak megvolt az a közvetlen hatá­sa, hogy a Városi Villamos Telep fizetési meghagyást kapott, de azt megfellebbezte. A nagy számoknak az a főszerepe, hogy el­vigye látszólag a jövedelmet. Azonban elfe­ledték az augurok, hogy a különkereseti adó óriási része visszatérül a városnak pótadó cí­mén s hogy a jogszerű hátralék fedezetére megvan a készpénzfedezet, igy tehát az mint adósság a következő évek jövedelme­zőségét abszolúte nem érinti. Elfeledték azt, hogy a jövőt illetőleg ez az adó évente 35.000 koronánál több alig lehet és ha a városi Villamos Telep a törvényes alap bir­tokában megfolyamodja, hogy „közhasznú" villamos vállalatnak nyilvánittassék és ezt elnyeri, akkor teljesen adómentes lesz a 76—1927. sz. törvény 72. §-a alapján! De adó­mentes lehet ezen törvény 73. §-a alapján is! A Kormánybiztos ur, de a város is nyíl­tan kérheti is a múltra vonatkozólag megál­lapítható hátralék elengedését. És az eset­leges elengedés teljesen eloszlatja a vitát! (Vége következik) Magyarország birkózói legyőzték a csehszlovák válogatottat Budapest, december 11. A Royal Orfeumban folyt le Magyarország és Csehszlovákia válogatott birkózóinak találkozása, amely a magyarok 5:2 aráuyu fölényes győzelmével végződött A ban- tamsulyban a magyar Szckfü győzött a csehszlovák Nicse ellen, a pehelysúlyban a csehszlovák Maudr a magyar Fehért pontozással győzte le. A könnyű- súlyban Kárpáthy Jaros ellen, a kisközép- sulyban a magyar Matúra Samcc ellen, a közép- súlyban Tunyoghy (magyar) Haüa ellen, a kis- nchézsulyban Szalay Vavra ellen aratott győzel­met. A nehézsúlyban a csehszlovák Urbán legyőzte Badót. )( Prágai eredmények. Viktória Zsizetoov—SK Kinőné 2:1, Lében—C&edito Kariin 8:2, CsAFC—- Slavoj Vili. 6:1, Sparta komb.—Hvéada Kőéire 2:2. )( Teplitzben a Viktória Pilsen vendégszerepeit, ahol a TFK 5:4 (3:3) arányban legyőzte. )( A bécsi téli-serleg mérkőzések során a Kö­zépeurópai Kupa-győztes Rapid 2:6 (2:2) az Ad-1 mirától súlyos vereséget szenvedett. A WaC a Nioholsomt 5:1 (3:1) arányban verte meg. )( A németországi szövetségi serleg közép­döntőjében Déönémelország Nyugatot 3:0, Köcaép- n emel ország pedig Délkeletet 5:1 arányban győzte le. A döntőbe Dél- cg Közópnéme torsaág került. )( A délnémet bajnokságban ae 1FC Nüroberg újra pontot vesztett, amennyiben Pforzheimaban 2:2 arányban eldöntetlenül mérkőzölt. A Spiel- vereinigung Fürfch a wonnsi Wonmattlat 3:1 arányban vérié meg. )( A Ferencváros Belgrádban 2:2 (2:2) arányban eldön'ekenül mérkőzött a Beognadsky SK-baJ. )( Angol labdarugó eredmények: Harmadik Kupaforduló: Southport—MiHwalil 3:1, Wol­verkaimptco Wanderers—Wrexhaim 9:1, Totten- hatm Itotspurs— Preston Norbhend 3:1. Gryetal Patece—Reading 1:1, Sumn toriam!—Southham-ptoe 2:0, Bury—Torquny 1:1, Plymoutih—Argyle—Ever- ton 0:2, Aldershot—Bradiford 0:1, Sheffield United —York City 1:1, G aéeehead—S'heffto'd Wedmes- day 2:6, Bolton Wanderers—Canlyle Uaiíted 1:0, Otdlham Atihtotics—Watford 1:3, Newouetle Uni­ted—Notbingham Férést 4:0, Brabho'm—CairdifJ City 2:2, Westham United—Chelsea 1:3, Bristol Rovens—Queens Park Rangéra 3:1, Coriotóans— Portwato 1:3, Scarborough—G rimsby Town 1:2, Bumetey—Manchester City 3:0! Leeds United— Hűddér&flield Town 2:0, Areemail—Aston Villa 2:2. Bairneley—Bristol City 4:1, Stokes City—Man­chester United 3:3, Liverpool—Birmingham 0:2, Midd'.esboirough—Bradtord elmaradt, Bladkburn Rovers—Waó&aiLl 1:1, Exeter City—Derby Countihy 3:2!! Leicesler City—Brigihton and Howe 1:2, Hull City—B'aokpool 1:2, Fulihaim—Portsmooítih 0:2, Westboom wick Atban—Oharlton Atihlotioe 2:2, Wotts Couthny—Swansea Town 3:1. — Skót tág a: Airdrieomans—Abeedeen 2:0, Ayrs United—Ha miliőn Academicals 4:2, Ce'.t'ic Glas­gow—Eaet Five 9:1, Cowdenbeailih—Clyde 0:1. Dundee—M orton 3:0, Hearts—Ktümarnock 1:4, Leith Atihletics—Ibibe miiene 1:1. Motherwel!— Rangé re 1:0, Paritok ThisMe Falikiirk 3:2, SL Miir- ren—Queens Park 0:1. )( Svájc. Blue S'are Zürich—FC St. Gatten 1:0, FC Ohiaeeo—FC Locarao 0:1, FC Basel—Old Boys Basel 0:1, Nordstern Baeitoj—-FC Luzern 0:2, FC Bem—FC Solothurn 1:1, Uránná Genf—Lausaune Sports 0:2, Servelte Genf—Mcnthley 4:1, FC Woh- ton—Grasohoppers Zürich 1:10. )( Olaszország. La.z'io—A.mbrcs'iana 1:0, Juven- tus—Bre&cLa 3:0, Milánó—Torino 1:1, Bologna— Alessandrki 0:0. Triesbiena—Legnano 1:0. Nápoly —Casale 2:0, Pro Verceltll—Pro Patria 2:1, Livor- uo—Modena 0:2, Genoa—Róma 0:0. )( Belgium. L:ereche S'K—Standard LtitMch 1:2, Montegnee—Antwerp FC 2:1, Ander'ecbt SC—Beer- echot AC 2:2, Berohem Sport—Union St. Giililes 3:0, Racing Mechelen—Darlng Brusel 4:1, FC Brug.ge—FC Mechelen 1:2, Tubania AC—CS Brug- ge 1:0. )( Franciaország. US St. Servan—FC Mühlihau- sen 0:0, CA Paris—Olymipique A'jób 7:2, Irie Club Lilié—FC Sete 4:1, CS.1B Anvers— FC Rouen 6:3, SAF Gtrondins—Ctob Francaié Paris 1:2, AS Can­nes—RC Arras 4:2, Raciing FC Paris—OGC Nizza 1:2. Stade Francois—Olympique Marseüi'e 1:3, Red Slar Olytnupique Paris—FC Sochau 1:3. )( Csehszlovákia tenniszezői Transvaa!ban a déli válogatottól 1:2 arányban vereséget szenvedtek. A Johannesburgban lefolyt meccsen Maoemauer Mal- comet 9:7. 6:4 arányban megverte, azonban Far- qhanson Marsotokét, a Condon—Farqharson páros pedig a Maeenauer—Marsotok kettőst győzte le. )( A berlini fedcttpátya-tcnniszvorscnycn a fran­cia Borotra a német Prernnt 6:1, 4:6, 6:1 arányban legyőz'e. Boueeus Zander felett aratott könnyű győzelmet )( Prágában az LTC Praha jégliorkcy-csApata a szövetségi válogatottat 21:1 arányban győzte le. A gólok javarészét Maleoeek, Hromadka és Tozicsko ütötllék. )( Magyarország gyorskorcsolyázó bajnoka Vida Andor lett 213.856 ponttal Kimmerling és Wintner előtt. )( Ausztria miikorcsolyázó bajnokságát, amely vasárnap fo’yt le Innsbruckban, a világbajnok Sohüfer nyerte Dtstler dr. előtt nagy előnnyel. A nemzetközi női bajnoiv^ágban Fri-tzi Burger győ­zött. )( A budapesti hölgyu«zó versenyen a 100 méte­re gyorsuszásbnn Tó1!!! Ilcnika (MUE) 1:14.8 kitűnő idő alatt — ujj magyar rekorddal — győzött Közgazdaság A Csehszlovák Nemzeti Bank dividendája. A Nemzeti Bank mérlege már elkészült; a nyere­ség az 1929. évinél kisebb. A dividendát 10 K- val 280 K-ra leszállítják. Ausztriában végleg elejtették a gabonamono­pólium tervét. Bécsből jelentik: Az érd okéit mi­nisztériumok a mezőgazdasági ipari és kereske­delmi szervezetek bevonásával értekezletet tar­tottak a gabonamonopólium kérdéséről 6 ott az a vélemény alakult ki, hogy a gabonámonopó- iium terve kereskedelempolitikai és belső szer­vezeti nehézségek miatt megvalósíthatatlan. A kormány ezért elhatározta, hogy a gabonamo- nopóiium tervét végleg elejti. Az államvasutak teheráruforgalma december hónapban 446.780 vagon volt az 1929. év de- cemlüerén-ek 491.511 vagonjával szemben. Az 1930. év folyamán összesen 5 mi'Hió 932.662 va­gont tárollak az 1929. évi 6,446.840 s az 1928. évi 6.292.485 vagonnal szem'ben. Az 1930. év decemberében a belföldi forgalom számára 404.190 vagont tároltak, a többi a külföldire ment. A réz árát ismét leszállították. Az amerikai rézkartel'l az árakat 25 centtel 10.80 centre ez ámította le ab európai kikötő. A magyarországi tégla és cserép szállítási kedvezménye. A magyar államvasutakkal való megegyezés értelmében a csehszlovák államvas­utak dijikedvezményt adnak a téglának ée c*$e- répnek Tatató vár óéból 23 szlovenszkói állomás­ra való szánkásánál. A fuvardíjkedvezmény 1931 december 31-ig érvényes. Elnyerésének föltétele, hogy az egyes szállítmányok 10—15 tonnás vagonokban mennek Komáromon át. Az őszi vetés állása az Egyesült Államokban — a római nemzetközi mezőgazdasági intézet jelentése szerint — nagyon jó. A sertés uj vámja. A műit naookban kiadott kormány hirdetmény a sertés vámpótlékát- 273 K-ban állapítja meg. vagyis a teljes vámössz«'g az akipvámmal 573 K élő&ulymétermázsánkmt. A Délszlovenszkói Villamosmüvek r.-t. orszá­gos hitelgaranciája. Komáromi tudósítónk je­lenti: Az országos hivatal által kiküldött bizott­ság Komáromban január 9-én tartotta meg ülé­sét a Délszlovenszkói Vililamosmüvek r.-t. he­lyiségében. A revíziós ülésen Simkó főtanácsos einökölit és a bizottság beható tárgyalás alá vette a Délszlovenszkói VMlamoemüvek r.-t. műszaki és pénzügyi helyzetét, majd megtekin­tette berendezését is, Komáromból pedig Érsek­újvárra és Nyitrára ment át a délután folyamán, ahol megvizsgálta a viharaosmüvek tulajdonát képező volt városi gázmüveket. A bizottság a tárgyalási anyag birtokában megteszi javasla­tát az országos hitelgarancia tárgyában. A mű­szaki és pénzügyi fölvilágo&it-ásokat Kunovja- nek Ferenc mérnök, a Délszlovenszkói Vihar mosmüvek r.-t. igazgatója, adta meg. A prágai élelmiszerpiacon drágul a zöldség. Az elsőrendű marha- é* sertéshús ára a műit héten valamivel megszilárdult, a másodrendű minősége esett. A friss hús és füstölthnsaru. detailárai ilyen körülmények között, változatla­nok maradtak. Vadban, különösen nyulban és szarvasban igen nagy a kínálat, ennek ijlytán az árak 1—5 K-val estek. — A baromfipiacon liba már kevés volt, ami az idény végének kö­zeledését jelenti. A baromfi árak egyébként szi­lárdak voltak. A tcavaj változatlanul 24—26 K, a falusi vaj 2 K- val csökkent 18—22 K-ra, a szeparátorvaj 20—24 K-ra esett. A tojás ára gyönge kereslet mellett tartott. A burgonya, közönséges 40—45 K, kékszemü 80—85 K, Kifliiburgonya 110—115 K, — Zöldség (nagybani árak): celler 2—7, hagyma 65—85, fokhagyma 5—6. paradicsom 12—15, kelká­poszta 60 drb 45—120, karfiol 25—27 drb ket­recben 80—90K, kalarábé 5—6, torma 5—9, sárgarépa 0.60—1, petrezselyem 1.50—2.50, cékla 0.80—1.20, fejessaláta 60 drb 60—120 K, spenót 4—5, káposzta 35—60, vörös káposzta 1.40—2, hordós, savanyu káposzta 1.60 K. — Gyümölcs: körte 7—10, belföldi alma 4—6, külföldi 4.50—10, külföldi mogyoró 12—14, dió 12—18, külföldi szőlő 14—18, citrom darabja 40—50 olasz narancs 3,30—3.60 K. Üzlettelen a prágai értéktőzsde Prága, január 12. A mád tőidén nagyfokú üzlet­té tonség uralkodott. Kedvezőtlen betpali'.'tifkívi vi­szonyok, valamint külföldről érkezeti ki nem elé­gítő hírek követikeztóbeo csak kevés áru került a piacra, de ez is elegendő volt az értékek leszállí­tására. Számos értéket ma nem is jegyezték. A bankpiacon a Nemzeti Bank továbbra is vissza­esett. A beruházási piac ezzel szemben tartott volt. Az ipari értékpapírok piiKán esett: Brünni Sör 135. ! Észokcseh Szén 23, Cseh Kereskedelmi 20, Pozsonyi Kábei és Cseh-Morva 15, Berg és H ültén, Solo 10, Skoda 11, Prágai Vas és Aussigi Vegyi 5, Cseh Cukor 4,Horvát Cukor 2 koronával. Javul!: Sve- tovar 35. Schellier 7, KoWmi Tlágya 5, Kriasik 3 és Ringhoffer 2 koronával A Iiankpiaeon vesztett a Nemzeti Bank 100, a Cseh Esekompt 2, a Láuder é6 Zsivno 1 koronát. A bernházási piacon szilár­dult a beruházási forgonni, 5 száza'ékos állami köl­csön és népszövetségi 15. Prémium 10. 1923. beru­házási 5 fil érrel. míg a Had'itkölosömkórpöUás 20, o hadseregszáliliitási 15. a 3.5 százalékos negyedük és 4.2 százalékos pót 10, a 4 százalékos pót 5 fillért vesztett. + A budanestl értéktőzsdén barátságos volt a hangulat. A szombati tőzsdezárlattnl szemben sz ér- 1 tőkék némi javulást értek el Zárlatkor megakadt

Next

/
Thumbnails
Contents