Prágai Magyar Hirlap, 1930. december (9. évfolyam, 275-296 / 2496-2517. szám)
1930-12-25 / 293. (2514.) szám
W60 december 86, tvfKftrtfk. 'PRKGA!-MAG^AR-mi?MS' AKI LEMARADT í L ' Kata! tekert* wlwrjirtl * bamct éa végigdőtt A bőrfotelben. — Nem értem ezeket am irókat. Úgy bettetfeksze fflek a aBe«r<alembe, mintán egyéb oetn is volna a •filógoo. Ahány vere, növel!!*, regény, Mindorab vni, « mind a nők körűt forog. ▲ társaság tencóueeteaen nem oestotta mit a né-1 sebet Ok bizony valamennyien miindenwá! előbbre valónak tartották e nőt, de uetn kockáztattok elten- Téleményt, mert tudták, hogy Koltrmt nem lehet meggyőzni, hát csak ráhagyták: — Vác betűse vahumá... Általában Kottád itt, a kde vidéki vérortíábao aaagy közkedveltségnek örvendett, El ismert tekintély volt, különösen müvéért kérdésekben. Amit mondott, aa minden vitán feKH állít Éh he nem is hitték el miieden szavát, mégis neki volt igaza. Valamikor festőnek indul*. De aztán valahogy lemaradt. Nem bírta a versenyt. Kinevezhette magát rajz'anámak és családostul ide, a kisvárosba költözött. Eleinte remeteéletet élt, szégyellt® a letört szárnyakat, de aztán, hogy végleg leszámolt 0 művészettel, beledob!* magát a kis váróé társadalmi életébe, Humor megszerették. Szú varját mélyen megszivta, azután folytatta: — Egy férfi száméra nem lehet életcél a nő. Akii egv nőért feláldoz mindent, az mejgérdemilli a sorsát. De hát mi as, amiért élni érdemes? — kérdezte valaki a társaságból, miközben öertőnercerilleg is a borospohárhoz nyalt. — Hát inni sem éppen utoíöő — mondta Koltaö ós koccintott e többiekkel. — De ami mindenné! szebb, nagyobb, raaiveí be- töltőbb: a gyerek I Igen, uraiim, apának lenni, ez * leggyönyörűbb érzés... a legngaziibb... — El fogok önöknek mondatni egy történetet, amelyben nem 3e«z szerelem, de amely mégis, vagy talán éppen ezért különb lese minden hokl- hóroe nytufogásoáiL II. A műterem, ahol reggeltől estiig dolgozott, & barátja műterme volt. Képeit szívesem látták a tárlaton, dicséretet kapott, szép jövőt jósoltak neki. A két festőt elválaszthatatlan barátság fűzte egymáshoz, jóban -rosszban kitartottak egymás mellett. Egyik ae volt íóltokeny a másik sikerére. Az, akié a műterem volt, könnyebben viselte a* élet terhét, egyedül AlM a világon, nens voM ®e©- fclje. De annál nyomasztóbb volt a helyzete a barátjának ... fin nem vagyok kró, hogy mórt holmi hangulatos aláfestéssé! azemük elé vajáaeoljsím hősöm nyomorát, de annyit mondhatok, keserves sora volt szegénynek. Kdmt lakott a külvárosban, egy SKdsff’cte*, eeő- snosott sárga házban, mely maga volt a kétségbeesés. Amikor barátja nriiténnéből este hazocient éa átlépte a aevaayuszngu ház küszöbét, torkára Ctt a keserűség. Az önvád fojtogatta és fttkurta • sorsát. De ahogy benyitott a szobába és a kwíla feléje sédn ádi, egysoerre nnegbéküti. A flfo ölelésében feloldódott miniden. Elfogyasztotta sovány vacsoráját, egy panaez-eaava eem volt. de nem mert a felesége szeme közé nézni. Főtt, hogy egyszer csak kitör az asszonyból a négyéves szenvedés éa a nyomor, a könny, az egész pokol éa akikor... akkor... nem ... nem ... erre gondolái ee mert... Azaz, hogy éppen erre gondolt Ez fosott benne, ez fűtötte át... igen. ez a gondolat, hogy valahogy kitépje magát innen, mert ezt tovább nem bírja. Ólom&uMyai nehezedik szárnyaira & házasfélét, a lekötöttség, a keoyérgond, nem... nem, a művészet mindenné! előbbre vailó. Az volt a terve, hogy barátjával együtt Párírtja megy.vHthd&yta az asszonyt, e gyereket... mit bánja Ó... majd oeak lesznek, akik gondját viselik a családnak ... éa különben is onnan Párisbó! majd küld pénzt... hiszen azért mégy ki, hogy beváltsa állmait, hogy kiemelkedjék, hogy nagy legyen, birse, ünnepelt... Igen, a művésznek fel kell áldoznia magában aa emberi Ha a földhöz ragad, belepi a sár, elmerül a szürkeség iszapjába és soha nem less belőle semmi... I lyen tanácsokkal látta el barátja is, akinek minden szavát készpénznek vette. É® tótokban megszerezte az útlevelet. Zsebében a megváltott vasútjeggyel még megette otthon a vacsoráját, vigyázott minden mozdulatára, nehogy elárulja a lelkében füetö'gő vulkánt, melynek lávája máris felégette szivében az apát. Részvét leniül nézett kas fia arcába, egykedvűen simogatta szőke fürtjeit ős éppúgy ültette a térdére. mint máskor. A felesége eem vett észre sem miit, de a szivébe nyitalt, mikor hozzáfordult és megkérdezte: — Holnap hazajön ebédre? Oh, mi min-len volt abban az egy rövid szóban, ahogy mondta: — Nem. És amikor a kisfia hozzásinvuft és art gügyögte: — Ugy-e papa, holnap elvi szel magaddal ..,? HA* ez olyan ezivetfacsaró voH, hogy szeretett volna fotordiitani, nvint a sebzett állat. Nem... nem ... ó ezt nem bírja ka... gyorsan, gyorsan ... hadd eesék túl rajta ... — Jóéjezaikáit! Megcsókolta a kisfiát ős lefektette. De az, bi- •ouy, csaik nőm akart elaludni A gyermek sajátos Ömlődével megérezte, hogy itt valami készül... Megvárta, amíg az asszony ela’wziik, aztán eloltotta a lámpát. Csak a tavaszi hold világított be m ablakon. LAbujjhegyen a szekrényhez ment. Előkereste a kofferét. A gyerek még mindig nem aludt. •— Pap*. — Csitt 1 — Papa! 1 —• FlbqUgwf A TENGER TITKAI írja: VÉCSEY ZOLTÁN Száz éven át kísérleteztek az Északi Tengerbe sülyedí Luíine aranyhmesének kiemelésével A 25 millió tatlérnyi aranyból csupán öt milliót hódítottak vissza leleményesség és szorgalom az áramlás ereiével Hiába verekedett az emberi A tízeunyölcadiiik srázad vége. Csaknem az egész Európa fegyvert fog a forradalmi Franciaország ellen. A francia csapatok meghódították Belgiumot ós Hollandiával együtt a batárijai köztársaságot alakították belőle. Poroszországot és Spanyolországot a gyászos bázeli békére kényszeri tette a diadal mas forradalom. A Habsburg-káz a cantpo-ifor,mioi béke megkötésére kényszerült, amelyben Belgiumról, Lombardiáról és a Rajna balpartjáról le kellett mondania Franciaország javára. A viharos háborús évek egyszeriben nagy jelentőségre emelték az eddig kisebb méretű Hamburg kikötő vámsát, amelyet a habom forgan- dó szerencséje egyszeriben egész északi Európa kikötőhelyévé tett. Már az amerikai felszabadulási háború nagy mértékben idézte elő a kikötő fejlődését, amikor azután a franciák Hollandiát is meghódították, aa egész holland kiviteli és behozatali kereskedelem a régi Hanza-kikötőben vonult át. A történelemnek ez a fontos változása a hamburgi kereskedelmet egy pontban előkészületlenül találta. Nem volt elegendő készpénze a szállítmányok nyombani kifizetésére és a bankok az előlegekért harminc százalékos kamatokat is szedtek. Ebben a szükséghelyzetben külső segítség után néztek. A kontinens államait azonban pénzbelileg teljesen kimeri tét lék a háborúk ée csak Angliától lehetett segítséget várni, mert a zavaros időkben egyedül Anglia gazdagodott meg, a többi ország mind koldusszegénnyé vált. Anglia hatalmas flottájával Franciaországtól és szövetségeseitől minden gyarmatot ei szedett, kereskedelmét minden irányban kiépítette éa ipari üzemeit hatalmas nnértókben megnövelte. A hosszú háborús évek után gezdagaibb volt, mint valaha. Szárazföldi szövetségei viselték egészében a háború terheit, a splendid kólát!on-ben élő Al- bion csupán a háborús nyereséget vágta zsebre. Elindul az aranyhalé Ezt a gazdag Angliát hívta segítségül Hamburg. Természetes, hogy szívesen hallgatták meg a kérő szót, mert Hamburg Franciaország ellensége voit és ha Hamburg kereskedelme felvirágzik, abból Anglia pénzt szerez. Több angol Ijatmk összehozta azt a millió tallért, amire Hamburgnak szüksége volt. 1799 októberében már együtt volt a kivárd összeg, részben arany ér tőkben, réezben arany- és ezílst- rudakba®. Először arra gondoltak, 1 hogy az értékes szállítmányt fedezet kíséretében útnak Lnditott kereskedelmi hajón küldik ál A tenger azonban akkoriban nagyon bizonytalan volt, mert bár a francia flottát már mégsem,maii tették, nagyon sok kalózhajó vitorlázott francia zászló alatt széltében-ho-arsábam s különösen a csatorna volt kedvenc vadászterületük. Ezért az angol kormány elhatározta, hogy a hatalmas értéket hadihajón küldi át és erre a célra Lubine-t választotta, egy gyorsvitorláju, erősen felfegyverzett fregatté- ot, amelyet néhány évvel azelőtt vettek el az angolok a franciáktól. Nagy titokban beraktározták a ládákba zárt kincset a hajó gyomrába és október 9-én a Lutine derült esti időben kihajőzott Yarmouth Roads kikötőjéből. 4 Lutine katasztrófája Az első órákban a szél nagyon kedvező volt és a Lutine vígan hajókázofct. Éjszaka táján, amikor a hajó Helgoland magasságában volt, nagy vihar támadt, amely a holland part felé tartott. Amikor azután pirkadni kezdett, a büszke kincseshajó ott feküdt a tenger alján a Zuider-See bejáratában. Terschelling szigetének közelében homokpadra futott és elsüllyedt. Háromszáz főnyi személyzetéből csupán kettőn menekültek meg. Amint a Lutine katasztrófájáról szóló hírek elterjedtek ó? a szerencsétlenséget túlélő két matróz beszélni kezdett a hajón szál ütött nagy kincsekről, a Franciaországgal szövetséges, tehát Angliával háborús viszonyban álló Hollandia nyomban bejelentette igényét a ha,jóroncsra. Ezzel a 2-4 millió tallér Anglia részére elveszettnek látszott, hiszen lehetetlenség volt, hogy az angol kormány bármit is kezdeményezzen a kincs megmentésére. A szállítmányt okos elővigyázatosságból a legnagyobb hajóbiztosítási vóllalatrfál, a londoni Lloydnál bebiztosították és a Lloyd azon nyomban ki iá fizette a veszteséget. érdekes, hogy a holland korrany nem törődött az ölébe hullott kinccsel, bár akkor még az apadás idején a roncsot egészen könnyen el lehetett érni. Csak két évvel később, amikor az országnak újból királya volt, adták ki a parancsot a roncs kiemelésének megkísérléséhez. A hatóságok meghízták a környék halászait a kincs kiha Iá Szásával, akik azután hálókkal és osztrigaifogókkaL, tehát egészen primitív eszközökkel kezdtek munkájukhoz s így ir egy milliónyi érmét és rudacskát hoztak napvilágra, amikor a Zuider-See bejáratában különösen erős tengerjárá3 egyszeriben egy több méter vastag homokréteg alá sü- 1 vesztette a roncsot. Ez í801-ben történi Azután húsz éven keresztül nem zavarták a Lutine csendes álmát, mert a primitív eszközökkel már nem lehetett a kincshez férni, 4 kincskereső holland társaság 1821-ben azután néhány holland pénzember egy kiváltságolt társaságot ailapitott, amely a holland kormánytól koncessziót kapott az elsül yedt Lutine kincseinek kiemelésére. A társaság kötelezte magát, hogy & kiemelt kincs felét a holland kincstárnak engedi át. Angliában vegyes érzelmekkel fogadták a társaság megalakulásának a hírét, mert még mindig remélték, hogy egy napon maguk emelhetik ki a vízbe sül yedt aranyat, hiszen a Hollandiával ée Franciaországgal! viselt háború már rég befejeződött. Ez a remény a holland társaság megalakuláséval ötöst már megsemmisült. A Lloyd azonban arra gondolt, hátha a veszteség egy részét megmentheti és ezért 1828-ban az angol kormány utján kérelemmel fordult Hollandia királynéhoz. A számitáe sikerült. A király, aki rnera nagyon bízott a vállalkozás sikerében, hogy kimutassa Anglia iránt érzett barátságát, lemondott a kincsre vonatkozó jogáról IV. György angol király javára, aki jogigényét azon nyomban a Lloydra ruházta, A százéves küzdelem Egyelőre ez az átruházás csak papíroson volt meg, mert a társaság az első 25 évben a legcsekélyebb eredményt sem érte ©1. Úgy látszott, hogy a tenger meg akarja őrizni a Lutine kincsét ée már a munkálatokat be is akarták szüntetni, amikor as áramlás iránya hirtelen megváltozott és !S57-hen a hajóroncsot bori tó hatalmas homokréteget elsodorta, úgy hogy most már hozzá lehetett férni. A szerencsés fordulat dacára másfél évbe került, mig a kincshez jutottak, még pedig búvárok utján, akiket most első ízben alkui máztok a kincskereső munkában. Sikerült is októberig egy milliónyi értékű rúdaranyai kiemelniük és már mindenki abban reménykedett, hogy az egész kincs felszínre hozása csupán idő kérdése. A számítást azonban a szeszélyes Északi Tenger tekintetbe vétele nélkül csinálták meg, amely hirtelen máskép határozott. Áram latoi 1858 végén újból homokkal temették be a roncsot és lehetetlenné tették a munkálatok folytatását. A búvárok vizsgálata arra a* eredményre vezetett, hogy a homokréteg nem túlságosan vastag és csak Lassanként erősödik. Azt remélték tehát, hogy egye* helyeken el takaríthatják ós így juthatnak ismét a. roncshoz. Ez a terv sikerült is, úgy hogy as ebben a periódusban kiemelt arany értéke meghaladta a másfél millió tallért. 1800 végére azonban a homokréteg annyira megvárta- godott, hogy a munkálatok megszüntetését határozták el, mert a költségek már nem fiz©* födtek ki. A szünet kis megszakításokká] 1866-ig tar* tott. Közben a technika óriási lapátoló kotrókait alkotott, úgy hogy elhatározták, hogy ezekre hízzák az Északi Tenger szerepét. Á Lapátoló kotróknak kellett volna a homokot el laka ri tani a roncsról &» Így utat nyitni a búvároknak. A gondolat jó volt, csnjíán a tengert becsül lék le. Amit a kotrók fél re toka rí- toltak, azt a® áramlás nyugodt egyenletességgel hetek és hónapok alatt i3méí visazaaodor- ta. így hét évi fáradságos munka eredménye csupán 20.000 tolléroyi érték felszínre hozása volt. Újabb kísérletek, amelyeket azon nyom- bán bevezettek, amint az áramlások alakulása kedvezőbbnek mutatkozott, még kevesebb eredményre vezetlek. így 1900-ban a holland, társaság végleg arra a meggyőződésre futott, hogy eredményt nem várhat és vi’sszai'épett ft szerződéstől Angolok lépnek m hollandok helyébe Angliában azonban opdimlatábbalr; voltak éa a tenger fenekén pihenő arany még mindig 20 millió taiiérnyi értéke nagy varázserőt gyekor olt, Csak jobb smink a metódust! Több gépei! Mire való hát a technika, ha nem tudnák kihasználni. Lapátoló kotrókat & tengeri áramlásokkal szemben, hát nem nevetséges ez? De centrifugális szivattyúkat és szívó kotrókat oda, ezek majd megteszik * magukéit, így hát az angol Nationaíe SaJvag© Aesocáa- tion ajánlkozott a munkálatok folytatására és a Lloyddal meg a holland ufókkal szerződért: kötőit, amely szeriint « kiemelt kincs 70 százaléka őt illeti, harminc százalékon a másik két érdekelt osztozkodik. A N. S. A. 1911-ben kezdte meg munkálat torit tényleg nagyszerűen kigondolt és pompás segítőeszközökkel. A kiemelő hajóról & tengerfenékig leérő csövet bocsátottak a mélybe, amelyet tetszés szerint lehetett rövidítem ni, vagy hossza bbitani és oldalra tolni. A csővel egy centrifugális pumpa volt kapcsolatban, amely a roncsra nehezedő homokot felszívta é? így szabaddá tette az utat a búvároknak, akik lenn a vízben a pumpa munkáját ellenőrizték. A felszivott, homokból és vízből álló ló egy a hajó tatján torkoló cső utján a szitaliálóba került, amelyen mindea felszivott szilárd tárgy, tehát a* aranyérmek is fennakadtak, mig a homok visszahuHott a tengerbe és az áramlás elsodorta. Ez a berendezés tehát kettős feladatot látott el. Elsősorban mindinkább szabaddá tette a roncsot, másodsorban pedig maga választotta ki a homokból a szilárd alkatrészeket és igy nem & búvároknak kellett fáradságos munkával a homokot megvizsgálniok. Az ilyen szivókotrókát különösen folyami munkálatoknál most 1® igen gyakran alkalmazzák, például * folyamokban és kikötőkben a hajózási vonalnak & homoktól való kitisztítására. A Lutine kincseinek kiemelés! rmmkáiatai- ban azonban csakhamar kiderüli, hogy a szivókot rókkal sem lehet a teberáramlás erejét ; legyőzni. Az áramlás folyton újabb ég újabb Magára vett* a felöltőt, felkapta a kofferét és mint a tolvaj Mosont a házból Sietett ez állomás felé. , A perronom már várt* * barátja. —- Sápadt vagy. — Igen. — Mi folt? — Semmi... Leüllek. Még volt egy félórájuk. — Észrevették? — Dehogy. Azaz, hogy a fiam ... ige®... a fiam... — A fiad? — Mintha az ágyból utánam nyújtotta volna a kezét... Mintha meg akart volna fogni... — Képzelődök — fis... és ... amikor a képűből vissza ti értőm ... az ablakból mintha utánam tekintett volna ... láttam a szőke hajét... megismertem... 6 volt! — Ostobaság! — ö volt... igen... a fiaim... a hóid az arcába eütött... olyan csodálkozva nézett 1 Szegény fiam... Mfogény ki* fiam..a Elhallgatott. Nyugtalan lett. Felugrott. — Visszamegyek. — Megőrültél? — Megyek megcsókolni a fiamat... Engedj • • ■ Utoljára... még egyezer... a fiiamat... Eresss! Beszálltáéra csengettek. — Késó! — A ... fiamat... — Egy szót se. Csátit! Mórt Párts következik. A fülke egészen üre* volt.. EHhelyeEkodtek. Valami dermesztő némaság ült kettőjük közé, Hali- gát lak. Kitekintett az ablakon. Aztán egyszerre, mintha puskából lőtték volna ki, hirtelen felugrott. — A fiam ... nézd... a fiiam... ott... ott a fiam... És a nyitott ablakon át a perronra mutatott, ahol egy fehémálas, szőke kos fim állít és bámult a vonatra. — A fiam ... a fiam ... ! Leszaladt a lépcsőn és eszeveszetten rohant a gyerek felé. A kalauz a sípjába Jujt> A vonat elindult. — Fiaim... édes, csöpp fiaim,... fis már éppen magához akarta ŐMad a gyereket, amikor egy idegen kéa a vállát érintett*: — Uram, ön téved ... Aztán hozzátette: — Ez az én fiam, ha megenged!... Megdörzsölte a bonniakét Elkergette érceméből a káprázatot A gyerekre nézett. Geekugyen tévedett. Nem az 5 fia volt De a vonat akkor már messze járt, dübörgőt*, száguldott Pária felé. Igen. valóban lemaradt Hazament megcsókolná a fiát. fis a fi* nem ©reesstetto ©1 többó soha... m. — Kő voft a történet hőse? —- kórdercte vnínM a társaságból. Kottáinak lebukott a teje ée oseudeaon mondta; — fiú. Erdőd/ Mihál/, ]
