Prágai Magyar Hirlap, 1930. november (9. évfolyam, 250-274 / 2471-2495. szám)
1930-11-16 / 262. (2483.) szám
'pra;gaiA\\<Aarhi rme* / RÁDIÓN Ix^omcu^ mcm cAak 3“ Ke Niélt nem lehet Vök községnek katolikus iskolája? A iiitvaifasos Iskolák mostoha sorsának egyik jellemző esetét leplezi le Szüli® Géza az iskoiaügyi miniszterhez intézett interpellációjában csületesön, hátsó gondolat nélkül s a megegyezés nem lehet nehéz, mert hiszen itt a természet parancsol. — Én is azt mondom, a két magyar pártnak nvilt kártyával kell tárgyalnia s megmondania, hogy mi az alap. — Az alap: az együttélés, a plattform: a szlovákság szupremáciája. — Jó, ezen az alapon megteszünk, ha a két magyar párt delegátusai is ilyen nyíltan és precízen mondják ezt meg. Akkor azután a többi nagyon könnyen megy. Amint már kezdetben mondogattam, a sok beszéd fölösleges, hiszen az egész olyan természetes. — Ha a dolog ennyire tiszta, mihamar meglehet a találkozás. — Sőt én azt hittem, hogy találkozunk is. Most két hétig nincs parlament, de a nemzetgyűlésen kívül is találkozhatunk. — Miniszter ur nyilatkozatának lesz olyan ereje a mi pol’tikusaink felé is, hogy a találkozás egyhamar meglehet. Mi — őszintén megvallom — miniszter úrtól várjuk a nagy koncepciót, mint olyan felkészültségű politikustól, aki gátlások nélkül képes ezt a históriai jelentőségű feladatot megoldani. Teljesen őszintén megmondom: a néppártot illetően különböző divergens irányzatokról beszélnek. Miniszter urban különösen minisztesége óta sokan olyan politikust látnak, mint aki inkább kész Prágával megegyezni, mint egy azdovenszkói politika plattform ján. Sőt miniszter urban bizonyos aktivista irány megtestesítőjét látják, aki pártjában is elnöki jogán megvétózza az ellenzéki szellemű határozatokat s mert tisztában vagyok miniszter ur szerepének nagy bordereiével, szükségesnek látnám, hogy a kérdést a közvélemény előtt ie tisztázzuk. — Miniszteri éveim alatt kifejlődött bennem bizonyos felelősségérzet. Megtanultam, hogy annak, amit képviselek, tettekkel is kifejezést adjak. Sosem tolódtam e! a szlovák nemzeti iránytól. Ennek Prágában ig számtalanszor adtam tannjelét miniszterségem folyamán. A reális politikát hangoztatom: az állami konszolidáció keretében Szlovenszkó teljes érvényesülését kulturális és gazdasági tekintetben. Ettől a programPrága, november 15. Szüllő Géza dr. országos keresztényszocialista párti képviselő, közös parlamenti klubunk elnöke és társai a kővetkező interpellációt nyújtották be Dérer iskola ügyi miniszterhez: A vöki róm. kát. egyházközség képviselőtestülete 1024 április 30-án tartott ülésén elhatározta, hogy Vök községében róm. kát. iskolát épít és egy tanítói állást szervez, amire az 1868:XXXVIII. tte. 11 paragrafusa értelmében feltétlen joga van. Hogy az 1907:XXVII. te. 12. paragrafusa alapján igénye lehessen a tanítói fizetésnek államsegéllyel yaló kiegészítésére, 1927 április 8-án az iskoiaügyi miniszterhez a brati- slavanpozsonyi iskolaügyi referátue utján a tói nem tágítok. Utaim esetleg mások — egyéni kvalitásaimnál fogva — mint amilyeneket némelyek gondolnak célravezetőknek, sajnos, az egyének különbözők. Soha pártomban vétót nem alkalmazok, ezt pártunk minden tagja megbizonyithatja rólam. Én egyenesen passziót látok abban, hogy minden vélemény érvényesüljön. Konventi- knlumok&t nem tartok^ hangulatot előre nem csinálok valami mellett, mindig az az álláspontom, argumentum argumentum ellen s amelyik erősebb, az döntsön. Azt hiszem, elég precízen beszéltem. —» Miniszter ur nem tért él a nemzeti politika irányvonalától, amikor Szlovenszkó kulturális és gazdasági érvényesülését hangoztatja. De kérem, tegye teljessé szavait: hogy valamennyi szlovenszkói hozzájárulás elnyerése iránt kérvényt nyújtott be. A kérvény elintézése egyre késett, ehelyett a pozsonyi zsupáui hivatal 1927 november 24-én 73291 sz. a. kelt rendeletével utasította Vök község képviselőtestületét, hogy állítson fel községi iskolát, amire azonban a képviselőtestület hajlandó nem volt, mert a felekezeti iskola létesítésére vonatkozó kérvényére még nem kapott elintézést. Végre tiz hónap múlva, 1928 február 20-án, megérkezett az iskolaügyi referálna határozata, amely szerint elutasítja a vöki r. kát. egyházközség kérvényét. Az iskoiaügyi referátus hivatkozik az emligazdasági és kulturális értéket, legyen az szlovák, magyar vagy német, értéknek tekinti. — Ezt tejesen aláírom. — Mert ami Szlovenszkón elvész, azzal' Szlovenszkó lesz szegényebb ... — Természetes. — Tizennyolcban kétségtelenül más volt a helyzet, a forradalmi pszichózisban másként gondolkoztak az emberek, de ma már ©felől nem lehet kétség. — Ezt fönntartás nélkül szintén aláírom. DZURANYI LÁSZLÓ. IDEGEN EMBEREK RÉSÉN? IRTA: MARÍU SANDOR CopzriQÍit bj Pantáeo* (63) A dagállyal indulunk, s közben nekifeküdt a víznek a szél is. Most már nem kell evezni, leülhetek a csónak végében, s Dieutegarde félkézzel fogja a vitorlarudat, s ha nagyon jó kedve van, énekel is. A lenyugvó nappal szembe uszunk, s Dieutegarde dünnyögve énekel, s leggyakrabban nem értek a szavaiból semmit. Éva lefordítja az egyik dalt, mely Dieutegarde kedves szólamai közé tartozik, s elnyújtott melódiája úgy hat, mint egy templomi ének. Ezen a vidéken éneklik a halászok s első két sora igy szól: La bonne sainte lui a repondu: il vente C‘est le vént de la mer qui nous tour[mente. Ezt dünnyőgi, s a viz nagy loccsanásokkal viszi a bárkát. Másfelől is feltűnnek rozsda- szinü vitorlák, ez a halászok órája a tengeren. A viz már feketedik s a láthatár szélén gomolyogni kezd a köd, melyet a dagály kerget maga előtt, hogy egy óra múlva beborítson mindent. Dieutegarde éles szögbe állítja a vitorlát s a nehéz csónak könnyen repül. A sziklák mögé megyünk, s néha itt vár Éva, vagy Madame Dieutegarde, s átveszi a gyors mozdulattal átnyújtott rákot. Aztán cigarettát sodrunk, s lassan evezünk a part felé, ahol a felügyelő vár és elszámol a halászokkal. Éva nem jön velünk, mert nem bírja csónakban a tejgert. ő itt született, de nem bírja a tengert, a csodál engem, aki most látom először a tengeri és nem betegszem bele. Az esték világosak, s ba a köd elmarad, kilencig is künn lehet ülni a ház előtt. Dieutegarde fonalat és kötőtűt hoz, lassan és óvatosan lebogozzuk a l^pritésről a száradó hálót, s végtelen gonddal nekilát a javításnak. A hálót naponta kell javítani, mindem fogás után, mert húsz éve szolgál már és csak Dieutegarde nagy kézügyességének köszönhető, hogy még használni lehet. A nyár most adja leghosszabb napjait, a kertben ülünk, a ház előtt, s bámuljuk Dieutegarde-ot, aki szájában tartja a tűket s egy nagy orsóról bogozza le a pácolt fonalat. A munka aprólékos és igen nagy figyelmet követel. Megtudom, hogy a háló Dieutegarde vagyonának legértékesebb része, nagyobb érték, mint a ház, sógorával közösen vették húsz év előtt és négyezer aranyfrankba került, azzal a sógorral, akit megevett a viz. Dieutegarde messze a parton a legügyesebb hálófoltozó hírében áll, s gyakran hoznak neki idegen hálókat messze földről, St. Jean du Doigt-bó! is. Szeretném megtanulni a hálófonást, de ezen a ponton bizalmatlan a házigazda velem, szűkszavúan felel, azt mondja, hogy nem olyan egyszerű, s a pácot, melyben a hálót kiáztatja, gyanakvóan s egyedül kotyvasztja egy hordóban a ház megett. Félti a titkát, lehet, hogy a mesterség apáról fiúra öröklődik, s a fogásokat csak a családtagok tanulják meg, de Dieutegardenak nincsen fia, csak egy leánya, aki benn szolgál egy roseoffi hotelban. Kora sincsen: nem visel szakállt, s mint büszkén mutatta, minden foga ép, de azt se veszem észre, hogy borotválkozna, — mintha a szőrtelen emberfajtából lenne, oly csupasz barna, fényesbőrü az arca. Nem lepne meg, ha azt hallanám hogy hatvanéves, de azt is elhiszem, hogy csak negyven. Van benne valami időtlen. Lassan és csámpásan jár, mint általában a vizi emberek, s csak nehezen értem a szavát, s ő türelmes és jóindulatú mosollyal, de értetlenül hallgatja az enyémet Az asszonnyal se beszél sokat, aki leggyakrabban főkötősen ül a ház előtt, alacsony zsámolyon, bádogedénnyel ölében, s krumplit pucol, vagy halakat tisztit, s alacsony hordókba rakja el a héringeket s hetenként egyszer vállára kötöz egy ilyen hordót, s bevándorol Morlaixba. Barátságos emberek, s még soha nem vettem észre Párisban, hogy franciák ilyen barátságosan tekintsenek idegenre, mint ezen a parton az emberek. Igénytelenek és jóindulatunk, de meg kell nézni Dieutegardeot vasárnap, ha kiöltözik, s csám- pás léptekkel hazaérkezik a félhetes miséről, pipával szájában, s az uj, kék sapkával fején, s kabátján csörömpölnek az ezüst gombok: hóna alatt kétliteres üvegben almabort hoz ilyenkor, mely pezseg, mint a szódavíz, Dieutegarde sugárzik az elégedett méltóságtól. Ilyenkor a kertben ülünk ebédidőig, mázna poharakból isszuk az almabort, s DieuteA betegségek legnagyobb része ellen ma már a természet által nyújtott gyógytényezökkel küzdünk a legeredményesebben! Leoegő Napfény Fürdő Diéta Igmándi • fceserl&vss* Az igmándi keserüviz kapható minden gyógyszertárban, drogueriában és jobb füszerüzletben. 1930 novemfoer 16, vasárnap. tett zsupáni rendeletre és a minisztertanácsnak egy határozatára, amelynek értelmében „ily nem állami iskola szervezéséből az engedély a leendő aj törvényhozási intézkedésre való tekintettel egyelőre nem adható meg**. Minthogy ez az elutasítás nem volt végleges, 1928 juüus 16-án a vöki róm. kát. egyházközség képviselőtestülete újabb kérvényt intézett az iskolaügyi referátumhoz. Ismételten kérte az engedélyt a felekezeti iskola létesítésére, ami már sürgősnek is jelentkezett. Hivatkozott arra, hogy az iskolaügyi referátus határozatában említett törvényhozási intézkedés mindezideig nem történt meg és felhozta, hogy az egyházközség bír* tokába jutott egy hétholdas szántóból álló alaipitvány, amely csak felekezeti iskola oéljára fordítható. Ha az iskola községi lesz, úgy a község elesik az alapítványtól, ami évi 3000 K veszteséget jelent az adófizető polgárok kárára. Az újabb kérvény Üs eredménytelen veit, mert az iskolaügyi referátus azt 1928 augusztus 4-én 42246 az. a. kelt végzetével másodszor is elutasította az első határozatban foglalt mogokolás3al és azzal, hogy Vökön a politikai község köteles iskolát létesíteni 1928 szeptember 25-én harmadszor is kérte a vöki nóm. kát. egyházközség az engedély megadását. Ezt a kérvényt az iskolaügyi referátus minden sor irás nélkül 1930. évi július havában visszaküklőtte a vöki egyházr- kőzségnek, ami ellen az panasszal élt a legfelső közigazgatási bírósághoz. Ebből a részletesen ismertetett tényállásból nyilvánvaló, hogy ai iskolaügyi kormányzat meg akarja akadályozni Vökön nóm. kát. felekezeti iskola létesítését A pozsonyi zsupánt hivatal ugyanis 1927 áprilisa előtt sohasem tett intézkedést, hogy Vökön községi iskola létesüljön, csak két hónappal azután, miután 1927 áprilisában a vöki róm. kát egyházközség felekezeti iskola engedélyezését kérte, utasította Vök községet, hogy létesitsen községi iskolát. Jellemző, hogy az iskoiaügyi referátus azután erre az utóbb kiadott zsupáni rendeletre való hivatkozással tagadta meg két ízben a felekezeti iskola engedélyezését, ami arra vall, hogy a zsupáni rendelet csak azért látott napvilágot, hogy annak révén a felekezeti iskola létesítése elgáncsolható legyen. £s leginkább vall erre az, hogy a harmadik kérvényt minden válasz nélkül, tehát tulaj————————M—lg—WIWilMBW 2 giarde Éva tolmácsolása mellett rábeszél, hogy térjek át a pipára s adjam fel a cigarettát Úgy veszem észre, hogy elég jól tűr különben, de nem tudja megérteni, hogy egy felnőtt ember cigarettázik. Kocsma nincs a telepen, s a vasárnap délután csendesen telik el, itt a szomszédolás se divat, a halászok alszanak, s csak estefelé indul meg néhány ház előtt, almabor melleti, valamilyen kaszinó. Aki kocsmát akar, annak át kell mennie Tregastelbe, ahol vasárnap délután sok a kiránduló Morlaixból, s a cukrászdában s a Hotel Limbourgban, ahol angolok nyaralnak, jazzband is szól. Esti fürdő után, ha a dagály már a mólóig ér, mi is hazajövünk, s ilyenkor Éva előhozza a gramofont, melyet Pathé üzletében kapott karácsonyra egy esztendő előtt, s az angol lemezeket, s a kerités előtt megállanak az emberek, megemelik sapkájukat, s érdeklődve hallgatják a különös szólamokat, figyelmesen, de semmi kincsért nem kerülnének beljebb. Mikor sötét lesz, Madame Dieutegarde meg- gyujtja a konyhában a nagy olajlámpást, s az ajtó nyílásában a hajómodell árnyéka himbái a padlón. Ez a jel arra, hogy itt az este, a vacsora s az éjszaka, mert Madame takarékos, a sötétben főz s csak egy perccel tálalás előtt gyújtja meg a lámpát. Dieutegarde fogja a kancsót s a poharakat, s bemegyünk a házba. A holmim megérkezett Páriából: de milyen reménytelen s haszontalan holmi e*. Be kell érte kétszer is mennünk Morlaixba, mig végre rátalálunk, mert a közelebbi eimet nem Írtam meg Prágába, s a papirkoffer csak hetek múlva érkezik s ott hever ládák között a morlaixi pályaudvar raktárában. Két sárgaréz hamutartót találok a holmi között, ezeket Éva alkohollal és hamuval ragyogó sárgára smirglizi, s megajándékozzuk a Dieutegarde házaspárt, akik a dísztárgyakat a hála kitörő jeleivel fogadják, s a két bazárholmi a pohárszék dísze most. De máskülönben kacat, egy pár züllött cipő, elhasznált ruhadarabok, rongyovs fehérneműk, füzetek ée jegyzetek, amit a kofferben találok. (Folytatjuk.)
