Prágai Magyar Hirlap, 1930. október (9. évfolyam, 224-249 / 2445-2470. szám)

1930-10-28 / 247. (2468.) szám

6 nem okozott súlyosabb károkat a rasnti forgalomban, mindössze a 'kisebb helyi vo­natok közlekednek valamelyes késéssel. A Pozsony és Ligetfalu, valamint a Pozsony és Bécs között közlekedő villamosvaisutalk nagy késéssel bonyolítják le a forgalmat. Az éjszakai esőzés miatt ma reggel a Dorakappel-diilőben három házat kellett alátámasztani, de az alátámasztás nemi si­került, úgy hogy a beomlással fenyegető háaakat ki kellett üríteni és azok lakóit a tü zol tószertárban helyeztek el. Egy dorn- kappeli ház tűzfala ma hajnalban nagy robajjal összediilt, de emberéletben nem esett kár. Szlovenszkó mindé részéről óri­ási viharokról jött jelentés és a vihar által okozott anyagi kár igen nagy. Helyenkint a telefonvonalakat is megrongálta a vihar és a pozsony-kfassai telefonvonalon ma délelőtt szünetelt a forgalom. ra«aauwinrrgyanyv-v • 'rrrt g.*ju — hht r* 28 | Oktőbar lsss‘w Kedd ■Elsején ia is ifelíüi «ss»- xu „i.t : ■'nsnOTft. VÍZUMOT Magyarországba, Romániába. Olaszor­szágba, Lengyelországba még ugyanaznap megszerez a „Prágai Magyar Hírlap pozso­nyi kiadóhivatala, Pozsony, LŐrinckapu-u. 17. II. (Central-passage). Nem szükséges a pénzt előre beküldeni, az összeget titánvéte­lezzük. A többi államokba szolgáló vizumok megszerzését a prágai kiadóhivatal: Prága II., Panská uJ. 12, IH. em. eszközöl. Lapunk legközelebbi száma — a közbeeső állami ünnep miatt — október 30-án a rendes időben (Prágában szerdán este, Szlovenszkón csütörtök délelőtt) jelenik meg. — Leleplezték Budapesten Pósa Lajos szob­rát. Vasárnap délelőtt leplezték le a Városliget­ben Pósa Lajos, a nagy magyar mese-költő szob­rát. Nagyszámú előkelő közönség vett részt a leleplezési ünnepségen, azonban a gyermekek tervezett fölvonulása a szakadó eső miatt el­maradt. — Magyar újságíró halála Prágában. Ga­ras Nándor dr. volt ungvári ujságiró vasár­nap reggel nóhánynapi kinos szenvedés után 36 éves korában Prágában meghalt. Garas Nándor a magyarországi Mádon született, újságírói pályáját a miskolci Reggelnél kezd­te. A háború után a Kassai Újság tudósítója, majd a Ksieti Újság társszerkesztője lett. Négy évvel ezelőtt Prágába költözött. Itt a Keleti Újság prágai szerkesztőjeként műkö­dött és kiadója lett egy egészségügyi év­könyvnek. Garas Nándorban a csehszlová­kiai magyar újságírás egyik tehetséges tag­ját vesztette el. Rendkívüli szorgalmú, erős akaratú egyéniség volt, aki Prágában leg­utóbb két év alatt végezte el a jogtudomá­nyokat és 1923-ban avatták doktorrá. Alatto­mos agybetegség támadta meg, amely hirte­len végzett vele. Váratlan halálát őszinte részvét kiséri, amely gyászbaborulí özvegye és 9 éves Pali fiacskája iránt fokozott mér­tékben megnyilvánul. Garas Nándor dr. te­metése szerdán délután 3 órakor lesz az ol- sani iar temető halottasházából. Utolsó útjá­ra a Csehszlovákiai Magyar Újságírók Unió­jának küldöttsége is kikiséri a prágai teme­tő első magyar ujságiró halottját. — Gyilkosság kísérlete elmén letartóztattak egy Érsekújvár környéki nyugalmazott aljegyzőt. Nyitrai tudósítónk jelenti: Tegnap d. e. a. csend- őrség gyilkosság kísérlete címén letartóztatta és a nyitrai ügyészség fogházába kísérte Szilárd Ká­roly nyugalmazott aljegyzőt, aki egy Érsekújvár melletti kisközségben lakott. Szilárdon azzal gya= nusitják. hogy gyilkos merényletet követett el Lohinya Pál falubeli gazda ellen. Lohinyát, mint jelentettük, a nyitrai kórházba szállították, ahol megállapítást nyert, hogy életveszélyes sérü­lésre vannak. melyek vadászfegyverből leadott lövéstől származnak. Tekintettel arra, hogy Szi­lárdon még nem hallgatták ki, Lohinya állapota viszont annyira súlyos, hogy eddig szintén nem lehetett kihallgatni, az ügy részletei még nem is­meretesek. A vizsgálat tovább folyik. — 23. osztálysorsjáték V. osztályának mai húzásán nyertek; 20.000 koronát: 16431. — 10.000 koronát: 2650 141543 83769 7247 12211. — 5000 koronát: 15530 1739 104198 119942 92082 4532 60446 118881 23293 83842 964.3 73892 24227 102022 67851 138912 68996 4-5581. _ 2000 koronát: 108573 14463 94953 44743 35956 127089 40522 105066 116396 125055 138041 132289 149836 78473 11908 55424 8374 42800 149093 23499 49602 43720 6058 140870 53045 51648 94627 99257 113080 91782 121823 26060 90597 113308 110149 78154 124615. mn&<LM-MAG-ÍíAU-HlWiAr> 1930 október 28, kedd. ■ujjJiuiFranr.' ;■ Egy orosz származású matróna szélhámosságai Prágában és környékén Egyszerű íogíechmhusnő létére sorozatos előadásokat tartott a cseh egyetem bölcsészeti fakultásán ~ Egy gyenge idegzetű tanítónőt tel­jesen hatalmába kerített a raíimált állítólagos kémnő I Prága, október 27. A Poledni List és vasár­napi lapja, a Nedelni List egyedülálló botrány­ról rántja le a leplet. Egy gyanús eredetű orosz asszony hosszú ideig forgott a legelőkelőbb prá­gai társaságokban és politikai szalonokban s csak most, egy brutális zsarolási eset kapcsán derült ki róla, hogy vszedelmes szélhámosnő s talán még veszedelmesebb orosz kémnő. A titokzatos doktornő, akiről senkisem tad bizonyosat 1929-ben Prágába érkezett a nők nemzetközi kongresszusára egy Biske Klára dr. nevű idős, őszhaju asszony s mindjárt prágai tartózkodása elején előkelő kapcsolatokkal tudott eldicsekedni. Hamarosan az érdeklődés középpontjába került ez a „magas külföldi vendég*1, annak elleniére, hogy mindenkinek mást mondott magáról. Egyesek doktorátussal bíró nyelvtanárnőnek gondolták, mások egy volt angol igazságügy- miniszter feleségének vélték, többen egy volt orosz miniszter özvegyét, a legtöbben pedig orvosnőt sejtettek benne. Különösen barátságos fogadtatásban része­sült Plaminkova asszony, nemzeti szocialista szenatrix részéről. A titokzatos orosz doktornő mindenütt nyitott ajtókra talált. Uton-utfélen azt mondogatta nagy dicsekvéssel, hogy a külügyminiszter teái­ra szokott hivatalos lenni, hogy föl szokta ke­resni Baxa dr. prágai főpolgármestert s azt Ls hangoztatta, hogy a miniszterek és politikusok egész sorával vannak kapcsolatai. Az eszperantó propagátorának mondta ma­gát, noha már 1916-ban kizárták a nemzetközi eszperantószövetségből s noha semmilyen, sem csehszlovák, sem külföldi eszperantóegyesület nem állott mögötte. Eszperantóköröikbeai köz­tudomású volt róla, hogy nean is bírja tökélete­sen az eszperantót, de minden figyelmeztetés hiábavaló volt. Rendkívül magas kapcsolatai voltak, valódi és hamis ajánlólevelekkel igazol­ta magát s ezekkel pompásan operált. A szélhá­mosnő nem elégedett meg kapcsolataival, akár valódiak voltak, akár pedig csak képzeletbe­liek, hanem egyéb ambíciói is voltak: bekerült a Károly-egyetemre is, ahol egész éven át tartott előadásokat, a szabadelőadá­sok ciklusának keretében, a bölcsészeti fa­kultáson. Ez persze arra, sarkalta, hogy egyetemi tanár­nőnek adja ki magát. El Poéebradba! Amikor Prágában, ahol számos zsarolást és csalást követett el, mát égett a talaj a talpa alatt, áttett működése színhelyét a közeli Podébrad-fürdőbe. De neon ment egyedül. A prágai Károly-gyermekmenhely egyik tanítónő­jét, H. Klementinát vitte magával, akivel vé­letlenül ismerkedett meg. Az idős, gyöngeidegzetü tanítónő teljesen a szuggesztiv föllépésü kalandornő befolyása alá került. A tanítónővel való esete azután véget vetett csehszlovákiai pályafutásának. Ez év júniusának első napjaiban költözött át H, Klementinával Podébradba s hamarosan ve- zetőszerepet játszott az ottani társaságban. Itt is magas összeköttetéseivel dicsekedett s hozzá­látott az eszperantó propagálásához. Rövidesen megalakította a podébradi eszpe­rantóegyesületet. Biske Klárával egyidejűleg érkezett a fürdőbe az idegbeteg H. Klementina asszony is, aki egy Roudny nevű asszonynál bérelt szobát, míg a „doktornő** máshol bérelt lakást. Roudnyné azonban október 22-én megjelent a rendőrsé­gen, majd a csend őrségen s följelentést tett Biske Klára ellen, ami egyelőre pontot tett a kalandornő üzelmcinek csehszlovákiai fejeze­tére. Roudnynó a följelentése során olyan dol­gokat állított Biske Klára „dr.‘*-ról, hogy olyan ember, aki ismerte ezt a tiszteletreméltó külsejű jóságos lelkületű ősz asszonyt, nem is ad­hatott hitelt a följelentő szavának. Úgy látszik, hogy a rendőrség nem hűtt túl­ságosan Roudnyné szavainak, nem úgy a csendőrségen. Mihelyt a osendőrség megálla­pította a tényállást, letartóztatta a ikalandor- nőt s lakásán házkutatást eszközölt, amely meglepő eredménnyel járt. Minden kiderül Elsősorban is az nyert megállapítást, hogy Biske Klára dr. egyáltalában nem „dr.“ Út­levelét, amely már érvényét vesztette, az oroszországi Karámban állítatták ki s kitűnt belőle, hogy az asszony hatvannégy éves, Kievben született s az angol országi Oxfordban bir illetőséggel. Az oroszul és franciául kiállított útlevél .foglalkozás‘*-rubrikájában az áll, hogy don- tiste, tehát a fogtechnikusnő ezt a körül­ményt használta föl arra, hogy orvosnőnek, fogoTToenőnek és egyetemi tanárnőnek udj» ki magát. H. Klementina asszonnyal még 1929-ben ismerkedett meg a katolikus eszperantista kongresszuson. H. asszony már akkor idegbe­teg volt s ezt a körülményt aknázta ki Biske asszony. Teljesen befonta öt állítólagos és tényleges összeköttetései hangoztatásával s az ideggyönge nőt hamarosan hatalmába hajtotta. Május 30.-án meghalt H. asszony ajpja, aki után az asszony nagyobb összeget örökölt. Biske asszony szabadságot eszközölt ki számára s május 3.-án mindketten elutaz­tak Podébradba. Itt teljesen biztos lett áldo­zata felől, egész nap késő éjszakáig állandóan mellette volit. Már délelőtt 11 órakor nála volt s csak éjszaka két órakor távozott tőle. Mi­ikor már megtörte akaraterejét, megkezdte zsarolási manőverét. Előbb is bebeszélte ne­ki, hogy eltitkolta az örökséget, amiért ma­gas büntetés jár. S állandóan följelentéssel fenyegetve mind nagyobb hatalmat nyert fö­lötte. Minden pénzét kicsaita, lefoglalta havi fizetését, aztán hozzálátott az örökség kizsa­rolásához. Közben valósággal zárva tartotta, senkit sem engedett hozzá, sőt ütötte-verte is és állandóan szidalmazta. Szeptember 29-én rávette az asszonyt, hogy teljhatalmú megbízást adjon neki a címére érkező pénzek átvételére s Iiop'v ez ne keltsen feltűnést, kiállifottatott vele egy le­velet is, amelyben elismeri, hogy nagyobb összeggel tartozik Biske Klárának. Azzal is fenyegette állandóan, hpgy bezáratja a tébolydába, ami valóban szándékában is volt s már-már meg is szerezte ehhez a szük­séges orvosi bizonyítványt. Aztán „gyógy­szerekkel is traktálta, valanfci kesernyés port adogatott be neki, de a szerencsétlen nő még utolsó lelki erejét összeszedve visszauta­sította a gyanús medika mén tumot. A lakásadónő közbelép Mindez természetesen szemet szúrt a lakás­adónőnek, Roudnynének, aki erre végső el- szánással megtette a bűnvádi följelentést, amikor látta, hogy H. asszony egészségi ál­lapota aggasztóan rosszabbodik. Aznap, ami­kor elment a rendőrségre és a csendőrségre, a szerencsétlen tanítónő állapota már való- isággal ijesztő volt Á reggeli ófákban, még mielőtt Biske asz- szony eljött volna a lakásba, Roudnyné el­vitte őt egy Weiner dr. nevű orvoshoz, aki megvizsgálta s biztosította őt arról, hogy lelkileg egészséges. H. asszony azonban kételyének adott kifeje­zést, amennyiben kijelentette, hogy önként be akar költözni az élő halottak házálba s va­gyona gondnokául Biske asszonyt teszi meg. De mégis megnyugtatta őt az orvosi szó s mikor hazament, Roudnynének átadta napló­ját, amelyben följegyezto podébradi tartózko­dása minden napját és eseményét. Roudnyné betekintett a naplóba s egyene­sen a rendőrségre, majd a csendőrségre ment. A csendőrök elmentek Roudnyékhez, azon­ban Biske asszony, aki időközben már a la­kásba került, megpillantotta őket a nyitott ablakon keresztül. Elsápadt s Roudnyné, aki ugyancsak a S7x>bában tartózkodott, hallotta, amint Biske asszony igyekezett rábeszélni H. Klementinát, hogy ne áruljon el > semmit a csendőröknek. Az orosz nő eszperantóul be­szélt, de Roudnyné szintén bir ja áz eszperan­tót s igy jól megértette szavait. Amikor a csendőrök beléptek a szobába s H. asszony iránt érdeklődtek, Biske né komédiázni kez­dett. A betegágyra ült és simogatni kezdte áldozatát. Megkezdődött a kihallgatás, első­sorban H. asszonyt hallgatták ki. Biskenét ki- tessékelték az udvarra. Amikor a csendőrök később kimentek az udvarra. Biske asszony vissza akart térni áldozatához és roppant meglepődött, amikor ebben megakadályozták: — Madame, velünk jön! Ezennel letartóz­tatjuk! A pacifizmus és ami mögötte rejlik Lakásán kélizben is tartottak házkutatást. Már az első alkalommal egészen nagyarányú levelezést, röpiratokát, röpcédulákat foglal­tok le. Másnap az újabb házkutatás során minden kétséget kizáróan .megállapították, hogy Biske asszony an ti militarista propaganda szolgálatában állott s az eszperantista moz­galom köpenyével takarózott. Az ántimilitaxista mozgalom kvákeralakulás, amelynek „La Internaria** a pime és egv Li- vingston Jenkins nevű londoni ember a veze­tője. Csehszlovákiában tilos ennek a moz­galomnak a megszervezése s a köztársaság védelmétől szóló törvény alapján büntetik. Biske asszony lcét ilyen egyesületet is alapí­tott Csehszlovákiában „lnterni“ címen, ami eszperantóiul annyit lesz, mint „Magunk kö­zött.1*. Az egyik egyesületet Prágában, a má­sikat Treocséntepliobe'Ji alapította. Amidőn január 24-én mindkét egyesület működését beszüntették, Biskené fönntartotta a szerve­zetnek kereteit s csupán nevüket változtatta meg „Nova Esparanta Rondo‘*-ra. Lakásán röplapokat és Topáratokat találtak, amelyek a katonai szolgálat megtagadására szólítják fel a sorköteleseket. Kémnö ? Megállapították továbbá, hogy Biske Klára a szovjetkormány kiküldöttje volt. Fia, Biske Lvovics Román Moszkvában a Mjestyanszkája 35. szám alatt lakik s ügyvéd. Anyjának dol­lárokban küldözgetett pénzeket Yokohamán keresztül, a Japán Bank londoni fiókjának közvetítésével. Áz erre vonatkozó nyugtákat megtalálták az asszony lakásán A lefoglalt le­velezésből kiderült, hogy az asszony különbö­ző gyanús személyekkel és intézményekkel állott összeköteítésben. Találtak nála egy to­káré kbetétköuy vet, amely 9200 koronáról szól. \ Kihallgatásakor mindent tagadott és azt hangoztatta, hogy H. asszony mindent ön­ként tett. Egyben pedig igen nagy hangon tiltakozott letartóztatása ellen, kijelentve, hogy ezt még megkeserülik, hiszen megsértették a nemzet­közi jogszokásokat. Annak ellenére bekísér­ték a kuttenbregi kerületi bíróság fogházába, ahol újabb jeleneteket rendezett. Az eszperantó szövetség is megtagadja Biske asszonyt Érdekes, hogy a nemzetközi esperanto-szö- vetség, az UEA még 1929 decemberében meg­jelent hivatalos közlönyében óva intett min­denkit Biske asszonytól ? közli, hogy az asz­fSasedov és golyvAnAll kérje az otthoni csizi iód kara használati utasitását. Csízfiirdő. | szunyt már 1916-ban kizárták a szövetségből Biske asszony hatalmas levelezést folytatott a külfölddel, főképpen Angliába és Olaszország­ba Írogatott leveleket hetenként átlag szá­zat is. | ÁTMULATOTT ÉJSZAKA UTÁN legjobb I | orvosság a „Cige!ka“ jódos gyógyvíz! (19.) I — Halálozások. Verebélyi József precséni kör­jegyző. az ungi ref. egyházmegye világi ács- birója, Vágbesztercén október 23-án elhunyt. Vasárnap temették óriási részvét mellett. Az elhalálozott körjegyző a református egyházélet­ben éppen úgy, mint a társadalmi életben vonzó egyéniségével, izzó egyházszeretetével sok ba­rátot szerzett magának, akik megbecsülő szere­tettel övezték őt. Sírjánál a vágbesztercei járás közönségének és tisztikarának nevében Jam- nicky Béla dr. járásfőnök mondott ezivbemar- koló búcsúbeszédet, melyben az elhunyt érde­meit- méltatta. A gyászszertartást a puchói evangélikus lelkész végezte. Az elhunytat ki­terjedt rokonsága és nagyszámú barátai gyá­szolják. — Miskolcról jelentik: Kassai és lubió- vari Raksz Ernőné született Petróczy Stefánia, Raisz Ernő ny. miniszteri tanácsos neje. Miskol­con meghalt. A Dessewffy-, Berzeviczy-, mérki Pillér-, Jokelfalussy-, Máriássy-, Hosszufalussy-, Butvkay-, Bornemissza-, Petróczy-, Lányi-, Uj- házy-, Görgey-, Szinyey-Merse-családok gyá­szolják. Az l. berlini psychoanaiytikus pobkimika e'eve-ie Dr. E. IVtmlhoIfc ideg- éa elmegyoEyasjr, rende): hétfőn, szerdán, pénteken 2— 4. Praha II., Souk nická Tel. ^0103. Egyébként dr Krainer szanatóriumban, telefon: .’OIS! — Egy öt gyermekes családapa meggyilkolta ked­vesét és annak csecsemőjét, hogy a tartásdij alól mentesüljön. Budapesti eaerkesztőségünk telefonál­ja: SomogyMrságy községben Fáth József 35 éves vendéglős meggyilkolta kedveséi. Horvát Katalin 32 éves leányt és enOK-tik néhány hónapos gyerme­két. Fáth nős ember, öl gyermek apja és teltét at­tól való féléiméiben követte el bog)' a bíróság el fogja marássá almi öl a leány tartásdij iránt meg­indított perében. A vendéglős közvetlenül a bírósági tárgyalás ©UH követte el a gyilkosságot és az ál­dozatokat elásta. Fáth Józsefet a osendőrség letar­tóztatta, de egyelőre tagadásban van. |l SZANATÓRIUM í! |>CA0ÍTA$« i j, POZSONY, TORNA-U. 18. j l el. 28-03. Tel. 28-05 íj I MroJojjla Inryii-, cSojjiu. i i. oaxtíly ntvpi KO.— K,V. II. oaxlily napi 60.— Ki \ Szaitacl arvosivilttüxtáii! iiflltsl pausálA B napra 1. osztály K.i lóCO.— j • « # * 4 * . looo.—

Next

/
Thumbnails
Contents