Prágai Magyar Hirlap, 1930. október (9. évfolyam, 224-249 / 2445-2470. szám)

1930-10-23 / 243. (2464.) szám

4 'PRVGAJ-MaG^AR-HTRTíAÍ* 1930 október 23. eltörtök. mnuamwKMiB* expedíciók vezetői úgy vélik, hogy még bg- a-Láhb ötven-hatvan halottra lehet számítani. Nem lenne meglepetés, ha végeredményben két­száz-húsz körül lenne a katasztrófa halálos áldo­zatainak száma. Tizenhét órakor: 170 halott Ma délig a berlini központi bánya-hivatal 170 halottról kapott értesítést, amely szerint öl bá­nyász holtteste még a tárnákban fekszik. A kórházakban 96 sebesültet ápolnak, köztük olyanokat is. akiknek életbenmáradásához már nem fűznek reményt. Amint kitűnt, a 'bányaigazgatóság maga sem tudja, hogy a robbanás pillanatában hány munkás tartózkodott a bányában és név sze­rint kik voltak azok. Hogy ezt megállapíthas­sák, iveket köröznek a bányászcsaládok között és kérik, hogy a hozzátartozók töltsék ki eze­ket az iveket s ilyen módon hozzák tudomá­sára az igazgatóságnak, hogy eltűnt-e valaki a családból. Az öreg bányász fiait keresi A mentési munkát számtalan tragikus epi­zód tarkítja. Amikor, a környező banyászfalvók lakossága hírét vette, hogy éjfél után a mentők „na­gyobb szállítmány halottal“ hoznak a föld felszínére, megindult, a népvándorlás a bá- nya felé és hajnali két órakor nagy ember- tömeg várta az újabb értesítéseket. Éjszaka egy és két óra között tényleg harminc halottat szállítottak fel a beomlott bányából. Egy 54 éves bányamunkás, akinek két fia Alsdorf, október 22. A beomlott bányai pokláiból megmenekült munkások mostanáig nem igen beszéltek arról, hogy a rémület­nek és a hailálf életeimnek milyen rettenetes perceit élték át odalenn. Tegnap jelentke­zett -egy megmentett bányamunkás, aki ép bőrrel szabadult ki ebből az égszakadásból és földindulásból és az ö elbeszélése alap­ján hozzávetőleges képet alkothatunk arról, mi történt a robbanás utam a tárnák fene­kén: „Reggel fél hét órakor sok ad magamni a 1 én is a bányaliftbe szálltam, hogy munká­ba menjek. Az én csoportom a 360-as ak­nának az egyik mellékfolyosójában dolgo­zott. Alighogy a munkához láttunk, meg­rázkódtak a bányafalak, talpunk alatt megTemegett a folyosó bőre, nagyobb széntömbök váltak ki a falból és lezuhan­tak. Ezzel egyidejűleg erős légnyomást éreztünk s a köveik©ro pillanatban a szó­benmnaradl a tárnában, maga is csaíkiko- \ zott a menlöexpedícióhoz és kétszer egy- \ másolón élete kockáztatásával behatolt a legveszélyesebb részekbe. Fiai még nem kerültek elő. A bánya belsejében folyó munkálatokkal pár­huzamosan a föld felszínén is tovább tart a romok eltakarítása és a gyárépület kövei alól is állandóan szétroucsol-t testű halottak búk­ká nak elő. A bánya lift tornyának vasszerkeze­tét, amely nehezen elhárítható akadálya volt a mentésnek, autogén heggeszt ölek el tördelik szét, hogy ilyen módon találjanak utat a rom­halmazba. Gyászzene ■- jajszavahbó! A tárnák halottainak legtöbbje arcára buk­va hevert a földön, amiből arra követ­keztetnek, hogy a robbanásnál előállott lég­nyomás döntötte őket le a lábukról és azon­nali halálukat okozta. Másokat a beomló fa­lak ütöttek agyon és ezeknek holt teste rájuk szakadt kövek súlya alatt szél morzsolódott, alaktalon h/ustömeggé zúzád. ott. Valahányszor koporsót visznek ki a bányatelep udvaráról, a köröskörül várakozó tömegben felszakad a fáj dal onts db aj és jajgató mo­raj kíséri e! a koporsót. Ma délelőtt egyébként már megér ke zleik az első gyorssegélyek. Az aochepi kerület húszezer márkát szava­zott meg a ,<?zerenesétlenül járt rrmnlaások- nak, illetve hozzátartozóiknak és ezt az összeget a délelőtti érákban szétosztották. csövön át elhangzott az alarm-kiállás: .Mindenki meneküljön a 250-es tárna felél* Futva indultunk el, de ahogy pár lé­pést tettünk, körülvett bennünket a gé­ni olygó füst és ránk támadtak a kábító gá­zok. A tárna sötét folyosóján fény esiHám- 1 ott fel és mintha láng suhant volna át. Tudtuk, hogy ez a fény nem a bányalám­pásokból származik. Öt társammal együtt megfordultam és az ellenkező irányban kerestünk menedéket. A szomszédos Adolf-tárna leié tartottunk, abban a re­ményben, hogy azon át könnyebben tu­dunk a szabadba jutni. Kilométereket tet­tünk meg, ide-oda szaladgáltunk s eköz­ben a mérges gázak mind sűrűbben szivá­rogtak be a tárnába. Lélegzetünk már fogytán volt, a gázak megbénították tü­dőnket, agyunkra nehezedtek. Kéz a kéz­ben haladtunk tovább, igyekeztünk lépé­seinket meggyorsítani. Útközben egy le­rongy olt, kormos bányászt láttunk, akit a légnyomás a folyosó sarkába hajított és onnan nyöszörglött segítségért. Megragad­tuk és magunkkal vonszoltuk a bizony­talan útra. Szerencsénk volt. Hosszas ke­resgélés után találtunk a bánya falában egy rést, amelyen csak a legnagyobb ne­hézségek órán tudtuk testünket átprésel­ni. így jutottunk be az egyetlen épen ma­radt folyosóra, amelyen át az Adolf-tárná- l>a vezetett az ut. Súlyosan sebesült baj- íársunkat nem bírtuk tovább magunkkal cipelni, ott hagytuk és későbben mentő- expediciót küldtünk érte. Amint folytat­tuk utunkat, több bajtársunkkal találkoz­tunk, akik hasonló módon mentették meg életüket. Nehezen tudnám azt elmondani, milyen viszem tagságokon mentünk keresz­tül, míg ismét eget láttunk magunk felett. Kilométer hosszúságban lángokon, sürii füstön és mérges, kábító gázokon át veze­tett ez az ut. Valósággal versenyt futot­tunk a halállal. A szerencsétlenség oka és a fefetösség kérdése A katasztrófa közelebbi okáról ma sem tud­nak többet, .mint tegnap. Más szóval: nem tudnak semmit. A régi verziók helyébe újabb keltek. He valamennyi csak magyarázni pró­bálja a történteket, biztos feleletet egyik sem ad v igy ma még nagyon kétséges, akad-e majd felelősségre vonható tényező, akinek mulasztása kétszáz ember halálát idézte elő. Az újabb megállapítások közé tartozik, hogy a többi tárna dinarni irattárát a legnagyobb rendben találták. A robbanás szétnyomta azokat a védőajtóikat és egyéb szerkezeteket, amelyek megakadá­lyozzák a bányalégnek a folyosókra való be­áramlását. A mérges gázak az explozió okozta rombo­lás után szabadon behatolhattak a folyosók­ra és ezeknek a kontójára lehet irni a halál­eseteknek egy jelentékeny részét. Ma délelőtt Bonnból szakértő bizottság érke­zett Alsdorfba és tüstént megkezdte vizsgáló­dását, amelynek első részleteredményét csak a késő esti órákban fogják a nyilvánossággal közölni. Ezrideig erősen tartja magát az a verzió, hogy a ka­tasztrófát a d inam itrak tár explozáója idézte elő s hogy a 'bányalégnek a szerencsétlenségben semmiféle közvetlen szerepe sincsen. interpelláció a porosz Landtagban Bérűn, október 22. A cent rumfrakció egyik képviselője ma délelőtt interpellációt nyújtott Német-olasz gazdasási együttműködés & mosott petroleumvidéken Paris, október 22. Az Eebo de Parié jó for­rásból származó értesülése szerint Teásai iraki király legutóbbi berlini látogatása al­kalmával egy nagy német pénzügyi konzor­ciummal megállapodást kötött az iraki petró­leum kitermelésére. A német csoport óriási koncessziókat kapott Irakban, Mosni vidékén. A németek viszont koncessziói k negyvenöt százalékát Olaszországnak továbbították, ami a szorosabb német-olasz gazdasági együttmű­ködésnek jele. Különösen ez a-legutóbbi tény okoz nyugtalanságot Franciaországban. A né­met-olasz koncessziósok kötelezték magukat, hogy a petróleumot Haifa palesztinai kikö­tőn át szállítják nyugatra. be, amely arra a feltevésre támaszkodik, hogy az alsdoríi katasztrófát a dináraitraktár íel- r ab baná-sa okozta. Az interpelláló három kér­dést intéz a kormányhoz és az illetékes mi­niszterhez. Megkérdezi, hogy megállapítot­ták-© már a katasztrófa okát. A második kér­dése: ellenőrzik-© hivatalos részről a bányák robbanóanyag-raktárát és általában a robbanó anyagok kérdését. A harmadik kérdés szak­szerű formában veti fel azokat a lehetőségeket, amelyek egy dinamitraktárban előadódhatnak és explozióra vezethetnek. Az angol közvélemény együttérzése London, október 22. A Times a részvét me­leg és őszinte hangján közöl cikket a német- országi bányaszerencsétlenségről. Az a körül­mény, — írja — hogy manapság olyan gyako­riak a tömegkatasztrófák, nem tompíthatta te érzékeinket az ilyen megrendítő szerencsét­lenségekkel szembeni. Mély szánalommal for­dulunk a szerencsétlenül járt bányászok csa­ládjai felé. Ezeket a bányászokat munkahelyü­kön érte utói a végzet. Az angol rádiótársaság tegnap este hirt köz­vetített az alsdoríi katasztrófáról és a leadás­hoz a következő záradékot fűzte: Meggyőződé­sünk, hogy hallgatóinknak. különösen az an­gol bányavidékek munkáscsaládjainak egyet­értésével találkozunk, amikor a szerencsétlen­séggel kapcsolatban együttérzésünket és rész­vétünket fejezzük ki a német nemzetnek. IDEGEN EMBEREK R E 6 É S F IRTU: MiiR/U SÜNDOR Ccpxr i'gfít bx Paniőeon (44)' A közbeszóló a karzat párkányán hajol át, •sovány ember, karvalyhangját vijjogtatija a tömeg fölött, torkaszakadtából ordit. A szardínia!... — -ismétlig többszázan. A po­rnó dós ö’ő nyugodtan vár, összefont karok­kal. A civilizáció, mondja végre nyugodtan, szabályozza ösztöneinket. A kövér ember megragadja karját, abban a pillanatban, mi­kor a pomádés nagy lendületet vesz, hogy párhuzamot vonjon a civilizáció és az ösztön­élet között, a kart feltartja a levegőbe és számol. Az első roundnalc vége. Tapsolnak és a padlót rugdalják, fütyülnek is. Az iró sajnálkozó -kézmozdulattal elhagyja a pódiu­mot. Most egy febérpeTtyes La Valii ére­tt vak kendőt lobogtató, szakállas ember ug­rik a porondra s torkaszakad iából követeli a nemek egyenjogusitását. Egy óra hosszat tart ez igy. már tizen lebeszélték az öt per­cei, a -kövér fiatalember ízzadtan vezeti a meccset, bemutat, konferál, nyugalomra int s eltá tolit. A probléma egyre bonyolul­tabb, a terem -hangulata lázas, a szónokok minden szavát kórbeszólások kísérik. Ez a beszéd öröme. A lányt nézem, aki tapsol és fütyül. Régem nem éreztem ennyi­re franciák között magam. Ez a beszéd má­mora. A szónoklás gyönyörűsége, a szavaik könnyű tűzijátékának, a de ki árnál ásnak vil­lanyos feszültsége, mely elárad a teremben. Mindenki részt vesz benne. Fiatal nö ugrik a pódiumra, nagyon csinos, virágúim tás nyári ruhában, fedetlen karokkal, s kinyilatkoztat- jt hogv meggyőződésc szerint a szónokok nem m-erinek túl az elméletek halárán, ö az életből beszél. S az élet tapasztalataira hi­vatkozik, mikor kijelenti, hogy mindez csak fecsegés, a civilizációról, az ösztönéletről és a szardíniákról, ő az életből tudja, hogy az írónő tétele helyes, két férfi és egy nő él­hetnek közös fedél alatt. — Honnan tudja? — kiáltják többen is. A mellére üt. ő tudja, mert megesett ve­le. voila. A taps feldörög. A filigrán nő bátran áll a reflektor fényében, zihálva, elképedve tulaj­don bátorságától, szemben a zugó, hullámok­kal morajló tömeggel Kendőket lobogtatnak feléje. Remegő bangón, de elszántan folytat­ja. Neveket nem mondhat, meséli — (min­denki tapsol) — de vele februárban meg­esett, nem akar itt részletezni, s különben is magánügy. Csak annyit mondhat, hogy ma­ga se hitte volna, ő együtt éh a barátjával s igazán eszeágában sem volt, de egy napon a barát bemutatott néki valakit, ? az ilyesmi mindig veszedelmes. Csalni nem akart. (Ezt szenvedélyesen kiállja ki, patánkra* hang­súllyal.) Mikor arra került a dolog... szó­val, mikor már nem tehetett elodázni a dol­got, megbeszélték, hogy együtt maradnak mindhárman. Először is becsületesebb! — kiáltja vékony hangján, élesen. — Aztán egyszerűbb . .. — teszi hozzá és lesüti a szemét. — De erkölcstelen! — kiáltja egy női hang. A kis nő áll a nagy fényben, behunyja a szemét, gondolkozik. Könnyű mozdulattal vállat von: —- Erre soha nem gondoltunk — mondja egyszerűen talán nem is erkölcstelen. S bátortalanul mosolyog. A kövér fiatal­ember kezet csókol neki s teld séri a pó-- ütemről. A teremben nagy a zavar. A nő fellépése forradálínos itatta a kedélyeket. A világos figurái már elnyelte a tömeg. Kifelé megyünk. Az a venne Wagram tele van rek- lámfényeikkel. Az Empire-ből most lódul kii szünetre a közönség, Emilé előre megy és utat vág. Egy kis Brasserieben eszünk, a Pince dós Ternes sarkán. A lány izgatott és jókedvű. Hangosan nevet, osztrigát eszünk, ezek az utolsó osztrigák a szezonban. Vala­mit kell mondanom, s azt mondom, hogy az osztriga Amerikában népeledel s igen dús a kalóriiaiartólma. Itt is népeledel, feleli Emi­llé. A beszéd öröme, elektromos izgalma ben­nem maradt. Régen nem beszéltem ennyit. Különös elégedettséget érzék, hogy össze­függő monda tokban ki tudom fejezni, amit gondolok. Úgy érzem magam, mint aki vala­mikor zongorázni tudott, aztán sokáig nem játszott, s egy napon váratlanul a hangszer előtt ül megint, s csodálkozik, hogy ujjal en­gedelmeskednek. Ha bizonytalanul is, de társalgók. Ideákról és nézetekről beszélünk. Nem arról beszélünk, hogy másnap délelőtt tizenegykor mit kell mondani a felügyelő­nek. ha délutánra szabadnapot akar az em­ber, nem arról, hogy mint lehet legelőnyö­sebben hozzájutni egy használt esőköpeny­hez, nem otthoni dolgokról, s nem a jövőről, se a jelenről. Felfogásokról beszélünk. Évá­nak az a félfogása, hogy nincsen szabály. 6 el tudja képzelni, hogy egy nő két. férfival éljen, minden a nőn múlik és tapintaton. Emilé egy kettétört kiflit tart a kezében: — Praktikusan is? — kérdi. Sört ittam, a fejembe szállott., hátradőlök a széken, nézem őket. Biztosan tudom, hogy a lány fiatalabb, s mégis Emilé az. aki sok­kal gyermekesebb mellette. A lány vezet kettejük között, 5 az érettebb. Emilé bátor­talanul beszél vele, s ha ellentmond, gúnyo­san é» szenvedőn mosolyog. A lány ezt nem akarja észrevenni. Praktikusan is, feleli. Minden csak tapintat kérdése. — És a beosztás? — mondom váratlanul. Rámné'iiek. Nem értik. Makacsul hallga­tok. A lány leteszi a kést és a villát, egy fé­lig megevett vese hever előtte a tányérban, véresen. Ezt a vesét nézem. A szalonzene- kar a „Víg özvegyiből játszik. — A magam részére nem tudom elképzel­ni — mondja most Boudta barátnője, hatá­rozottan. Eltolja a tányért. Hallgatunk, Emilé moso­lyog. Ghacun són tour mondja. A lány előveszi a rúzst, megigazítja a szá­ját. Mikor végzett ezzel s összecsukja táská­ját, körülnéz, külön-külön mindegyikünknek szemébe néz és komolyan mondja: — Ghacun són tour. A zene és a 9ör elkábitan-ak. Most jut eszembe, hogy egyszer azt mondta: — Én a zenében étek. — Valamilyen formában sze­retném megkérdezni, hogy értette ezt? Egy pillanatig arra gondoltam, hogy tagja egy női zenekarnak. Ezt a feltevést most felhá­borodással utasítom el. Nagy a lárma. Szinte kiabálva kérdezem: — Még mindig a zenében ét? Csend. Egymásra néznek. A lány lassan végignéz, mosolyog: — Miért? —■ A konzervatóriumot végzi? — kérdem erőlködve, társadalmiam Nevet. Fogait mutatja, melyek nem telje­sen egészségesek. — Nem egészen. Én lemezeket adok el ÉAt­hén ál. De már nem sokáig. Elsején hazauta­zom. Csend. — A Brelagnebn — mondja még s a ka­lapja után nyúl. — Ismeri? Nem jövök v isz­lám Pániéba. 12. Egyedül alszom az ágyban! Az ágy széles s nyujtózkodhatom keresztbe, nem kell fél­nem, hogy lábaim idegen testbe ütköznek, lélegezhetem teli tüdővel a szobaiévegöt, egyedül vagyok, nem kell egy idegen ember testének kipárolgását. felszívni. A szoba be­rendezése egyetlen vaságy és egy mosdó, de a mosdó lapját asztalnak is lehel használni, ha a lavórt a földre állítom. Kényelem. Sza­badság. A szobát néha elfelejtik takarítóra egy-két napon át, ha az ember nem kicsi­nyes, nem akad fenn ilyesmin. Egyedül fekszem az ágyban, eluyujlózom. kéjes kényelemben, tagjaimat nyujlóztatom. 'igen nagy ur vagyok. Megtanultam, hogy a legnagyobb luxus egyedül lenni. Milyen ^cserül van a szobában! Az ablak elölt vonul -?í min­den jármű a önre 81. Laza re felé, ezt a lár­mát már régen nem hallom. Hl benn a szo­bában csend van, mély csend, magány. Versenyfutás a halállal

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents