Prágai Magyar Hirlap, 1930. október (9. évfolyam, 224-249 / 2445-2470. szám)

1930-10-18 / 239. (2460.) szám

t-pRAiGAIt/VYAfiiVARHIRIiAP 1930 aktéber 18, szombat. hát helyi viszonyok szériát bírálni a kérdéseket, mert a helyi lapok sokszor okoznak gondot a felelős tényezőknek itt is, másutt is. A modus vivendi végrehajtása lassú Az 1927-ben létrehozott modus vivendirő! azt állíthatom, hogy a mi különböző tábo­rainkban előidézett nehézségek ellenére is az nagyon jól bevált abban az értelemben, hogy a vitákat lecsöndesitette és hogy egyházi szempontból a dolgokat mindkét oldal meg­elégedésére úgy intéztük el, hogy nincs kul­túrharc, mert arra igazán nincs szükségünk. Kovalik szenátor ur azt hangoztatja, hogy a modus vivendit gyorsabban kellene végrehaj­tani. Nem szabad csodálkoznia, hogy ez hosz- szu ideig tart. A Vatikánnak magának a csehszlovák kormánnyal és a csehszlovákiai klérussal kell egyezkednie s ez bizony nem megy gyorsan. Igen nehéz igazgatási, politi­kai, vagyoni és tisztára jogi kérdéseket elin­tézni. Helyes ugyan ennek a sürgetése, azon­ban azt kérném, hogy a kormányt ne érjék szemrehányások a késedelem miatt, mert a kormány tényleg a legjobb akarattal van és a végrehajtást nem tartja föl. Egyébként kö­zöttünk és a Vatikán között a legcsekélyebb nézeteltérés sincs az ügy érdemére vonatkozó eljárást illetőleg. A ruszfnszkói autonómia Végül valamit a ruszitiszkói autonómiáról. Uraim. 1922 óta. amikor miniszterelnök voltam, állandóan törekedtem eme kérdés elintézésére. Azonban bizonyos fölkészülésre volt szükség, ami nélkül semmi sem történhetett. Azonban mindig ama nézeten voltam és vagyok. . hogy ezt a kérdést a legsürgősebben kell megoldani. Ma i-> ezt vallom, s közölhetem, hogy ma a helyzet már olyan, hogy úgy mondjam, annyira érett, hogy ez a kormány ezeket a dolgokat megvalósítja. Újból ismétlem, hogy ennek mindig híve vol­tam é* hogy ezt mindig védelmeztem és védem. *■ A magyarországi szlovákok A magyarországi szlovák kisebbségeknek- a nemzeteik szövetsége előtt való védetnie kérdésében hangsúlyozom, hogy (jíenfben föl kellett kimerni azt, hogy mi j kor érkezett el az a,rra alkalmas momeii- j tűm. Nem vélem helyesnek azt, aiimit a magyar i propaganda csinál, hogy miniden alkalommal "'mindig ugyanazt ismétli Ez végül elveszti • “ .'jelentőségét. Ha azonban. elérkezik a kellő pillán. 1, amikor államunk és a mi kisebbsé- ■ goink érdekében megfelelően kell fellépni, akkor a helyemen leszek. Páneurópa — Az egyes államoknak Briand Páneurópa tervére adott válasza ügyében ezeket mon­danám: Egyetlen egy oly válasz .sem érke­zett, amely teljesen elutasító volna. Vala­mennyi válasz a gondolat .mellett nyilatko­zott. Számos lényegileg azonos, egyes álla­moknak sajátliagos álláspontjuk van. A vála­szok másik kategóriája a senielegesek cso­portja. A semleges államok válaszai is pozi­tivek, azonban erősebb fenntartásaik van­nak. Végül néhány állam — Angol, Olaszország I — válaszában a fenntartások vannak túlsúly­ban s ez onnan ered, bogy a terv megvaló­sítása esetén ezek az államok különös hely­zetbe kerülnének a domíniumokkal. Javíthatatlan optimista Benes beszéde végén Haken kommunista szenátora,! polemizálva még egyszer s nagyon részletesen indokolta optimizmusát s azt akarta bebizonyítom, hogy a világ valameny- nyi állama 'között Csehszlovákiában arány­lag még a legjobb a gazdasági helyzet. a segítés már meg is történt. A miniszter sze­mélyesen is interveniált és segített is eljárá­sával. Ebben a kérdésben is azonban bizo­nyos rendszert kell tartani s megvan a re­mény arra. hogy' legalább a legégetőbb ebe­tekbe kellő orvoslás történik. Minden egyes esetben az eljárás olyan lesz, hogy a csehszlo­vák állampolgárokat a legkisebb sérelem se érje. A párisi egyezménnyel elért eredmények nagyon jelentősek, noha egyes csehszlovák állampolgárok valóban kevesebbet kapnak, mint amennyit kapni ok kellene. Benes a képviselőház költségvetési bizottságában Prága, október 17. A iképviselöház költség- vetési bizottsága tegnap délután a külügy­minisztérium költségvetését tárgyalta. A vita befejezése után Benes .külügyminiszter vála­szolt a képviselők által felhozott panaszokra és kérdésekre. A külügyminisztérium hivatalnoki kará­nak viszonyairól a miniszter azt mondotta, hogy a rendszeresítés — szásztematizáció — sok bajt okozott az ő resszortjában r*,. Az egyetlen helyes megoldás az volna, hogy a külügyminisztérium hivatalnoki kara részére külön státust kellene létesí­teni. Ez nem ellenkeznék a demokráciával, mert ezt a külügyi szolgálat sajátosságai követe­lik. A miniszter ama reményének adott ki­fejezést, hogy ezt a tervét meg valósíthat ja. „Olcsó” propaganda Benes vissza utánit ott a azt a vádat, hogy Csehszlovákia külföldi propagandája drága volna. A miniszter inkább azt várná, bogy a tör­vényhozók amiatt emelnének panaszt, hogy líaí a « jg .2 * ~ ö P* — <u cg « g ÍJ ® rr~ JS| G9 <6 é* >. C3 fctfl 8 q v£> _ ^ be ■a öc 3 B ^ VJ a •** ö­f*á 1 S-s ** -© 2 «* í^ ■'W C* . 5? 53 I $ez ** a propagandám felvett összeg kevés. A propaganda jó is, mert megfelelően tájé­koztatja a belpolitikai tényezőket a külföldi ‘eseményekről. És ez a propagandaosztály jó 'működésének a legjobb ismérve. A propa­ganda nem is drága, mert például Németor­szág a külügyi kiadások 43,2, Magyarország a külügyi kiadások 52,8 százalékát fordítja propagandára, ezzel szemben Csehszlovákia a külügyi tárca kiadásainak csak 17 száza­lékát áldozza ere a célra. Arra az ellenvetésre, hogy a külképviseleti hatóságok nem törődnek a csehszlovák ki­vándorlók sorsával, a miniszter azt mon­dotta, hogy a kivándorlóink legnagyobb ré­szének pénzügyi helyzete valóban katasztro­fális, azonban a külképviseleti hatóságok a legjobb tudásuk szerint segíteni igyekszenek s igen sok kivándorlót repatriáltak már ál­lami költségen. Benes humorizál Kopeclky kommunista képviselőnek ama megjegyzésére, hogy7 a kivándorlást az állam­nak pénzzel is támogatnia kell, mint az Oroszországban történik, Benes azzal vála­szolt, hogy biztosan ugyan nein tudja, de úgy véli, hogy az állam a saját költségén bizonyára szívesen kikiildené S'zovjetoroszországba mindazokat, akifa oda kívánkoznak, lm megjelelő garancia volna arra, hogy az il­letők ott is masadnak. A csehszlovák—.szovjetorosz kereskedelmi szerződés megkötésére a csehszlovák kor­mány serényen készül s mihelyt a szakmi­nisztériumok kellően felkészülnek, a keres­kedelmi tárgyalások nyomban megkezdőd­nék. A párisi egyezmény károsultjai Kafka képviselőnek ama kívánságára, hogy az állam segélyezze azokat az egyéneket, aki­ket a Magyarországgal legutóbb fámban kö­tött egyezmény anyagilag is érintett, Benes azt mondotta, hogy egyes konkrét esetekben Az állam és nemzet elmélete Kallina képvislő ama szemrehányására, hogy Csehszlovákia politikája németellenes, Benes azt mondotta, hogy a legutóbb Curtiús­szál Genf ben folytatott tárgyalásai a legjobb baráti viszony jegyében folytak. Néni szabad felejteni, hogy a csehszlovák—német liatár a leghosszabb s igy természetes-, hogy helyi in­cidensek mindig akadnak. Majd Kallina amaz ellenvetésére, hogy ő nem Németországot, ha­nem a német nemzetet gondolta, Benes azzal válaszolt, hogy részére ez kissé nehéz filo­zófia. Az állam és nemzet fogalma ugyanis elvá­laszthatatlan, különösen arról nem Tehet be­szélni, mintha valaki az állammal szemben barátságosan, a. nemzettel szemben ellensé­gesen viselkedhetnék, a két fogalom elvá­laszthatatlan éppen a demokratikus álla­mokban, mint amilyen Csehszlovákia és Németország is. A nemzetnek az állammal való egysége szilárd mindkét államban s a modern bölcselet szerint a kapcsolatnak a legsKorosabbnak kell lennie. A régi magyar postatakarékpénztár A volt budapesti postatakarékpénztár kér­désében a miniszter azt jelentette ki, hogy az erre vonatkozó panaszok teljesen jogosak. A külügyminisztérium éppen ezért a közelmúlt­ban újabb tárgyalásokat kezdett nemcsak az illetékes egyezményt nem ratifikáló Lengyel- országgal, hanem a többi érdekelt állammal is, hogy ez a kérdés végül elintéztesrök. Még egyszer a modus vivendi A miniszter végül kijelentette, hogy a mo­dus vivendi végrehajtásán a kormány most dolgozik. A csehszlovákiai hivatalok részéről semmiféle akadályok nem állanak a modus vivendi legteljesebb végrehajtásának útjában, Természetes azonban, hogy ez az ügy nem in­tézhető el a Vatikánnal való legteljesebb egyetértés nélkül. A miniszter hangsúlyozta azt, hogy "" . - ■ • a modus rivendá végrehajtását eddig akadá­lyozó okok nem politikád természetűek, ha­nem azoknak tisztára technikád és igazga­tási jellegük van. Alaptalan tehát az az aggodalom, hogy a vég­rehajtást akár politikai, akár háróuiyen más­fajta nehézségek megakadályoznák. IDEGEN EMBEREK R A GÉN? IRTA: MARÁI SÁNDOR Cop$t igfit b$ Pan/fieon (40) S a gallérom alig másod napos, mert tegnap este vettem, mikor hazamentem az üzletből. A Bois felé nyüzsögnek a jármüveik, a leve­gő ködös a benzintől és olajtól, de ezt a sza­gol megszoktam éis szeretem. Emilé zsebre- dugta az újságol és most köhög. Ez a pilla­nat, mikor már kiörvendeztük magunkat, ő nyújthatná m-ost a kezét, s búcsút vehetnénk, s aztán én levághatnék a Mac Mahonon, s ő is mehetne dolgára s akár többé ne is lás­suk egymást. így állunk. De Emillé nem nyújtja kezét. Hallgatunk, nincs mór semmi értelme az együttlétnek. Miért nem me­gyünk széjjel? Nem értein. — És Modeméi selle? — kérdem, hogy mondjak valamit. Ili vár. lenn a sarkon, Dupöntnál, Mocca Dupont, ha ismeri — mondja élénken. — Emlékezik rá? Ez nagyon kedves. — Udvariatlanság lenne, Bondin ur — mondom. — Természetesen. Milyen hülye ez. S megint vár rá, valahol egy kávéházban, — s egy pillanatra szédülök ettől a törvényszerű, banális ismétlődéstől, mely végzetesnek tűnik fel nekem. De már .elindultunk együtt. Nem búcsúzott el. A Wa.gr am sarkán nagy a vásár. Az Ismeretien Katona sírja előtt autóbusz áll meg. Idege­nek szállnak ki, kalaplevéve közelednek a sírhoz, a rendőr félreáll, a zöldes örök láng fellobog, az idegenek áhitolos képet vágnak s köriilácsorogják a sírt. Inkább ne ölték vol­na meg... — mormogja Emilé. Ebben egyetértünk, A rikkancsok az esti kiadások­kal rászabadullak az uccára. Ez a város lég- hangosabb fiz perce. Ismerem a zenéjéi, ilyenkor mászik mindenki az odúkból elő, én is, ismerem ezt a „leent.rant“ és „troisl- óiriel“ és az egész tébolyodon hangzavart. Otthon vagyok. A Mac Mahonon megyünk le, itt kevesebb az ember. Emilé Dalidéiról be­szél. Egy sarokház előtt két fiatal nő áll, bucsuzkodnak, átölelik és megcsókolják egy­mást, mint két testvér, az egyik becsönget, az ajtó rögtön nyilik, a küszöbről még visz- szalnt a másiknak, aki már elindult a tér- rasz felé. Emilé megáll, megérinti karomat: — Látta ezt? — mondja és eldobja « ci­garettát. — Ez egy rosszhirü ház. Hires, régü párisi ház, s ez a kicsi most munkába ment ide... Láttu, hogyan búcsúztak? Barátnőjé­től búcsúzott, vagy társnőjétől, aki innen jött, mert letelt az ideje, s a másik most lé­pett szolgálatba, s váltásnál igy üdvözölték egymást, az érkező és a távozó. Mint a bá­nyászok, mikor a nappali osztagot felváltja az éjszakai. Jó szerencsét!... S ha meggon­dolja az ember, miféle sötét fámákba száll alá, ahol olyan kevés az arany és oly sok a veszély,., Az este meleg. Vastag ruhámban kényel­met1 lenül járok. A lerrasz sarkán már látom a kerékpár-képviseletet, ahol le kell szállíta­nom a fordítást. Emilé velem jön. Ez igazán a jó pillanat arra, hogy kezét nyújtsa és el­búcsúzzon. Megáll, két ujjúval bajusza he­lyét simítja, később megtudom, hogy ez gya­kori mozdulata. Megvár, amíg végzek oda­benn. Most már megbeszélés nélkül is tud­juk, hogy ina este együtt maradunk. Az üzr Jetben pápaszemes ur jön elém, szürke mun­kákat) át bán, először nagyon udvarias, s mi­kor meghallja, hogy munkát hoztam és pónzr ért jöttem, hűvösebb lesz, nem kínál hellyel, átveszi a kéziratot, visszavonul egy iivegket- recbe, mely porceltontáblán a „Cheff‘ és „Caisse“ feliratokat viseli s elmélyed H né­met dolgozat tanulmányozásába. Sokáig ol- vais,sa. A falon hurkiaszerü bicikli-tömlők lógnak, százával ilyen kifacsart vörös belek, piáikéi ok s egy diadalmas francia kerékpár- verseny//) arcképe, ki megnyerte a legutolsó „Tour de Frapce“-ot. Hűvös gummiszag mám denfeló. A fényképet bámulom, a hős a cél­nál tisztelői karjába ájul, fehér sapkás feje fekete portól ég piszoktól. Az üvegajtón át látom Emilét. Kalapját feltolta homlokáról, az újságot olvassa, figyelmesen és hunyor ág­ivá. Megint feltűnik, milyen gyermekesen öre- |ges ez a rokonszenves, semmitmondó arc, valami koravén és komolykodó van benne. Barátsággal nézem. Nyugodt vagyok. A tár­sas érintkezés régi emlékei révednek fel. Együtt maradunk, talán együtt vacsorázunk valahol. Szerencsére van pénz nálam. Mosta­nában különösen gazdag vagyok. A pápasze­mes ember végzett müvem olvasásával, fon­toskodó képpel jön felém s erőlködve mond­ja: „Hundswetter!“ S mint aki valami kü­lönösen tréfásat mondott, egész testével ne­vetni kezd. Csinos pocakja van. Megtudom, hogy sokkal többet nem is beszél németül, ennyit is csak erőlködve,, de megbízik ben­nem s elfogadja a fordítást. Nyolcvan frankot kapok. Gazdag vagyok. Nem tudom, mii lesz, de mindenre készen megyek vissza Emilé­hez, A „Dupont“ ebben az órában nagy forgal­mat csinál. A bár előtt soffőrök és alkalma­zottaik állanak, sört isznak és s&ndwidiet esznek hozzá. A térrészen sok az orosz. Nép- fajták megítélésében most már nekem is van gyakorlatom, nemcsak az oroszokat is­merem nagy általában, hanem a kisoroszo- ka't, a tatárokat, a georgiaikat is. Az autó­gyárban, a lakkozó műhely ben két hónapig oroszok között dolgoztam. Ezek itt emigráns fehéroroszok, jólöl tözöttek, ezt a világoskék­re beretvált, sovány tatárt, aki a szép és szo­morú nővel ül, ismerem a Montparnaaseról. Évát nem látom sehol. Ebbem a pillanatban ón vagyok az, aki szeretne gyorsan elbú­csúzni és odébbmennii. Mindketten hangosan ás gyorsan beszélünk, Emiié is, én is, „s mint­ha csak egészen mellékesen kutatnánk az a szia! ok között az ismerős arc után. „Ismerős arcot" írok, de abban a pillanatban magam isem tudom, megismerném-e, — lehel, hogy az elmúlt esztendőben már sokszor elmen­tem mellette az uccán s nem ismertem fel. Több magányos nő ül az asztalok mellett, várakozó arckiifejezessek ez az óra már az ucca női panorámájának ideje. Állunk a tornász előtt, s Emilé még gyorsan befejezi a mondatot Daudet-ról, a mondatot, melyet negyedóra előtt kezdett el. s értelmű annyi, hogy Daudet-I. ís meg ikéll érteni. Szerelnék “felelni;, de mán- régen nem olvadtam lapokat, 1 nem tudom, mii követett el újabban Daudet, s különben Ls úgy érzem, hogy ez francia házi ügy, melyhez nekem nincsen sok kö­zöm. Már másodpercek óta látom, a ieengedett ponyva alatt ül, a terrasz sarkában, az üveg­fal mellett, előtte egy kis üveg Viohy, nik­kel-veder jéggel, szalmaszátok, melyekkel kapcsolatban tanultam egyszer egy érdekes kísérletet, egy tányéron zsirpapirba csoma­golt sonkás-sandwichek. Másodpercek óta lá­tom, helyesebben csak tudom, hogy ott ül, mert csak egy pillanatra láttam s rögtön el­fordítottam a fejem, s ugyanakkor Emilé is megpillantotta, de nem mentünk hozzá, ha­nem továbbra is itt álltunk, félprofilban for­dulva feléje, s Emilé befejezi mondatát Dau- det-ról, s elmerülten és semlegesen vitatko­zunk, mint két majom. Biztosan nevet raj­tunk. Izgatott vagyok. Ebben az izgalomban van valami szégyenletes, ködös, állati. — Tessék?felelem Emilének, s magam­ban dis ezt kérdem: — Tessék? — Mi törté­nik velem? Szeretném kihúzni magam. Most félreértésnek tartom az egészet Nekem eh­hez az emberhez és ehhez a nőhöz nincsen semmi közöm. A nőt egyszer láttam, nem tu­dok róla semmit, hosszú idő előtt láttam, s egészlen biztosan elfelejtett már azóta. Az első párisii napok friss érdeklődésével néz­tem meg, s ezért hatott akkor rám, — akkor még láttam, ami körülöttem volt, az uccukat, az embereket. Közben eltelt egy kis idő. Én is más lettem. Nem tudom, nagyot változ­hat-e az ember egy esztendő alatt, de úgy érzem, egészen másvalaki vagyok, mint az, aki múlt évben július tizennegyedikén belé­pett Emi le-e 1 a Doniéba. Ez jár a fejemben. Emii le elhallgatott. Szemben a nagy varieté bejárata fölött egy bohóc plakátja, a fej olyan nagy, miül egy emelet. Emilé követi tekintetemet, ö is a bohócot nézi. Azt hiszem, mind a kelten szo­morúak vagyunk. Szótlanul fordulunk a tor­nász felé, Emilé egy kézmodillattal elöreen- ged, ott állok az asztal előtt. Mielőtt Emilé szólhatna valamit, a nő felemeli a kezét és azt mondja: , • • , . .. Régen Iá Műik. Mit csinált közben? (Eoly tatjuk.)

Next

/
Thumbnails
Contents