Prágai Magyar Hirlap, 1930. szeptember (9. évfolyam, 199-223 / 2420-2444. szám)
1930-09-20 / 215. (2436.) szám
1930 szeptember 20, szombat.-ÍKW2arMA0ifa®.HlRIlSR 7 Mégy kitűnő német pilóta az életével fizetett meg egy akrobatabravurt A produkción résztvevő két repülőgép összeakadt és lezuhant Az akrobata kétszáz méter magasságból egy ház fedelére esett A gazdasági miniszterek tanácskozása Prága, szeptember 19. A gazdasági minisztereik kollégiuma tegnap foglalkozott az önkormányzati testületek pénzügyi gazdálkodásáról szóló törvény novellájával.' A kormány az autonóm testületek szanálásának kérdését még a ködségvetési tárgyalások folyamán akarja rendezetni a képviselőházzal, mert az ennek fedezetéül szolgáló söradó 1930. január elsejével visszamenőleg fog életbelépői. A szanálással kapcsolatban a parlament a söradótörvény és a jövedelmi adó novellájának benyújtását is várfiatja. A tárgyalások még nem fejeződtek be s ennek következtében a minisztertanács tegnapi ülését jövő hétre halasztották. A népjóléti minisztérium által kinevezett lakásbizottság tgnap ült össze először. Czeeíh miniszter megnyitóbeszédében a bizottság feladatairól beszélt, majd Kubista osztályfőnök a lakásprobléma megoldásának módozatairól referált. A legközelebbi tanácskozást szeptember 25.-én folytatják. Kossuth La fos emlékének ünneplése Budapesten Budapest, szeptember 19. Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: Nagy ünnepségek keretében ünnepük Budapesten Kossuth Lajos születésének 128-ik évfordulóját. A Kerepesi- temető Koesuth-maiizóleumához sokezer ember zarándokolt ki. A nagy halott sarjára a kormány és a különböző testületek koszorúkat tettek. Hegymegi Kiss Pál képviselő pedig Bothermere lord koszorúját helyezte el. A fceresztéayszocialista párt sorozatos oépgyülései vasárnap Nyogatszlovenszkón Pazsomj, szeptember 19. Az országos keresztény-szocialista párt vasárnap, szeptember 21-én Nyuig.atszlofvenszkó több községében rendez népgyüléseket. Így Somorján délelőtt fél 11-kor a Főtéren, rossz idő esetén a Korona-szálló nagytermében. Galántán délután 3-óraikor és Garamszentbeinadeken délelőtt fél 12 órakor. A nyomasztó gazdasági válság egyre jobban sújtja a szlovenszkói őslakosságot, amelynek egységesen kell tiltakoznia az eddigi kormánypolitika mulasztása ellen. Az országos keresztényszocialista párt fönnállása óta mindig az őslakosság gazdaságii jólétéért és kulturális érvényesüléséért küzdött s most is törvnyhozói utján mindent el fog követni, hogy teljesítsék azokat a kívánságokat, amelyek a nétpgy üléseken kifejezésre jutnak. Meg kell győzni a felső köröket arról, hogy Szlovenszkó lakossága eljutott anyagi teljes itőkápess égének végső határáig és a fennálló sérelmek orvoslását tömegesen kell követelni. Ezért kéri a párt az őslakosságot, hogy minél nagyobb számban jelenjen meg a népgyüléseken, ahol hivatott szónokok foglalkoznak majd az itteni gazdasági és politikai helyzettel. A gyűléseken beszélni fognak Szüllö Géza dr. országos elnök, Jabloniczky János dr. nemzetgyűlési képviselő, Alapy Gyula dr. és Petrásek Ágoston tartománygyülési képviselő, Aixinger László dr. országos főtitkár, Heiczl Kálmán szőgyéni plébános, Merre! István szerkesztő és a helyi szónok. Letartóztattak Csehszlovákiában egy lengyel tudóst? Prága, szeptember 19. Az Expres a Lem- bergben megjelenő Slowo Polskié cimü lap feltűnést keltő cikkét idézi, amely szerint — mint az Expres idézi — „a Kárpátokban számos lengyel tudós tanulmányokat végez. Ezek között volt Opolski Zdislaw dr. tudós és tanár, aki augusztus 19-én munkája közben átlépte a csehszlovák határt, a csehszlovák határőrség letartóztatta, jóllehet a tanárnak útlevele, intézeti igazolványa és a vezérkartól is igazolványa volt, amely feljogosította őt arra, hogy tanulmányai céljából a határt átléphesse. A letartóztatottat Ungvárra szállították és az ottani fogházban várja netán! megbüntetését. Ha nem lett volna családja, amely kutatni kezdett utána, senki sem szerzett volna tudomást a lengyel tudós sorsáról, mert a csehszlovák hatóságok nem engedték meg, hogy valakinek hirt adjon és ők maguk sem fordultak az illetékes intézményekhez. Opolski dr-al úgy bántak, mint egy közönséges bűntettessel. Ez az eset a lengyel- csehszlovák viszony mellett hallatlan. Kívánatos, hogy a hivatalos és tudományos szervezetek interveniáljanak a dologban.“ A lem- bergi lap híréhez a prágai Expres ezt a megStuttgart, szeptember 19. A levegő német akrobatáit egy idő óta üldözőbe vette a bal- végzet és sürü egymásutánban követed áldozatait a légi akrobatika. Ez a veszélyes sport csak közvetve szolgálja a repülés fejlesztését, közvetlen haszna nincsen s igy a hatóságok, köztük a légügyiek is, nem szívesen veszik, hogy a kipróbált, régi német pilóták komolyabb ok és cél1 nélkül kockára vetik életüket. Az utóbbi időben történt katasztrófák arra bírták a hatóságokat, hogy betiltsák a nyilvános akrobatamutatványokat, a vakmerő légi akrobatákat azonban ez a tilalom sem tartotta vissza újabb és újabb nyaktörő kísérletektől. Stuttgart repülőterén, amely Dobi ingen szomszédságában terül el, tegnap délután egy merész akrofcataprodukció döbbenetes katasztrófával végződött. Páratlan vakmerőségéről egész Németországban, sőt a külföldön is közismert volt egy Schindler nevű pilóta, aki újabban éppen a legveszedelmesebb produkciót választotta és gyakorolta: a levegőben áz egyik repülőgépről átjutni a másik gépre. Ez a mutatvány rengeteg veszélyt rejt magában, nemcsak két jó gépre, az akrobata biztonságára és vakmerőségére van szükség, hanem fcé.t hidegvérű s a mesterségét nagyszerűen értő pilótára is. Ezeknek föladata a két gépet olyan közel hozni egymáshoz, hogy a pilóta az alsó gépről egy acéldrótból Komárom, szeptember 19. (Saját tudésitónktől.) Tegnap este fejezte be a komáromi esküdtszék Hegedűs András kiürtri lakos bűnügyét, aűri régi haragosa volt Téglás János koosmárosnak, akit 1926 december 6-án szőlőjében ásóval leütött és fejszecsapásokkal halálra sebesitetb Hegedűs már korábban fenyegette Téglás Jánost, aki erre nem vetett sok ügyet. Miikor a szőlőben vérbenifagyva ráakadtak, csak egy szót tudott ki- miondamii: — Az Andris. y Ezt a szót többször kimondta három hónapi kínlódása alatt, ameddig még élt a borzalmas vérfürdő után. Hegedűs András tagadta a tettet és az esküdtszék élőt tis megmutatkozott igazi mivoltában: hetykén, kihívóan viselkedett, a tanukkal szemben fenyegetően lépett fel: ez a falu híres virtusos verekedője, akin csak a fegyház fojtott levegője tud segíteni és az egymás után lassan lepergő egyformán szürke hétköznapok a börfön cellájában. A főtárgyalás elnöke. Kriz dr. bírósági tanácsos volt. aki a magyar nyelvet még nem beszéli tökéletesen, a vádat Gyuriss Alajos államügyész képviselte és Raab Mihály dr. védte Hegedűs And-| ■rást, akit az orvosszakértők teljesen beszámítható, épelméjű embernek minősítettek. Prága, szeptember 19. Mayer Alfréd gráci ■m agá n tiszt visel ötnek c sehszlo vá k ia i bü nügy i afférj^, melyben egy vasúti beszélgetésből kifolyólag került összeütközésbe a büntetőtör- vénykönyvvel, a külföldi németség körében kinő? visszatetszést keltett. Az osztrák sajtó energikusan tiltakozott az ellen, bogy egy osztrák állampolgárt, aki átutazóiban tartózkodik Csehszlovákiában, egy elejtett megjegyzésért ilyen súlyos rendszabályokkal sújtsanak. Az egész eljárás, a letartóztatás és a későbbi konzekvenciák alapját — mint jegyzést fűzi: Ezért a hírért a felelősségei a Slowo Polskiéra hárítjuk. Helyénvaló volna azonban, ha a csehszlovák hatóságok informálnák a közvéleményt arról, hogy mi igaz az esetből s talán felvilágosítást is adhatnának. készült hágcsón fölkuszhasson a felső gépre. Erre a mutatványra vállalkozott Schindler s minthogy a rendőrség tilalom alá helyezte a nyilvános attrakciót, lemondott a nyilvánosságról és csak meghívottak előtt kívánta magát produkálni. Tegnap délután a meghívottak társasága összeült a repülőtéren. Volt közöttük egypár újságíró, a repülősport stuttgarti egyesületének hivatalos megbízottja és több tagja, valamint a rendőrségnek néhány .kiküldöttje. A produkció céljaira egy Flamingó- és egy Klemm-sportrepülőgépet bocsátottak az akrobata rendelkezésére. A kitűzött időpontban szeles volt az idő, amiért némileg elhúzódott a start, de Öt órakor a levegőbe emelkedett a két sportgép. Nemsokára a Flamingó a Klemm-gép fölé került, leeresztette a kötélhágcsót és megkezdődött a kísérletezés. Az akrobata az alsó gépből háromszor egymásután megpróbálta elkapni a Flamingó-gépről függő kötélhágcsót, de próbálkozása egyetlen esetben sem sikerült. Végre negyedszer megmarkolták kezei a hágcsó alsó fokát és már úgy látszott, hogy a nyaktörő mutatvány szerencsésen sikerül. A végzet azonban ott leselkedett. A Klemm-gép veszedelmes közelségbe jutott a másik repülőgéphez s az összeütközést úgy akarta elkerülni, hogy hirtelen irányt változtatott és jobboldalra kanyarodott. Eközben A gyilkosságnak egyetlen tanúja volt Sutka Gábor mezőőr, alti látta, amint Hegedűs átment Téglás szőlőjébe és ott leütötte. Az ásócsapás után Téglás szőlőkarót akart ragadni, hogy védekezzék, de összerogy olt és Hegedűs ekkor haltával ütötte tovább. Hegedűs a tanú vallomása után is tagad cinikus meigátalkod ottsággal. A tanuk általában kedvezőtlenül vallanak a vádlottra, aki a faluban sok kárt, bajt és bánatot okozott. Kürt község megkönnyebbülten lélegzik fel, amikor bezárődiik mögötte a fegyház kapuja. A bizonyítási eljárás befejezése után a perbeszé- dék hangzottak el. Gyurisé államügyész gyilkosság bűntettében kívánta Hege dűst elm arasz (alta tni, mig a védő a halált okozó súlyos testi sértés bűncselekményének minősítette védettje tettét. Aa esküdtek szándékos emberölés bűntettében mondták ki vétkesnek a vádlottat, akinek terhére esett többszörösen büntetett előélete is és a szakbiróság ez okból tizenkétévi fegyházra ítélte a visszaeső bűnözőt. Hegedűs András még fiatal ember, nincs negyvenéves sem. Ha a tizenkét évet leül.’, mint öregember megy vissza falujába. Az államim véss megnyugodott az ítéletben, mig a védő semmiségi panaszt jelentett be az ítélet 'kiszabása miatt. már közöltük — Mayer Alfrédnek a prágai gyorsvonat egyik kocsijának folyosóján folytatott beszélgetés, illetve annak egyik megjegyzése képezte amely a per tanúi szerint agy hangzott: „A 28-asok gyáva cseh kutyáid1. Mayert Prágába érkezése után tüstént letartóztatták és már pár nappal később büntető bíró elé állították a hadsereg becsületének megsértése cimén. A koronatanú, aki a saját állításai szerint fül- tanuja volt az inkriminált kijelentés elhangzásának, azt állította, hogy Mayer jelen időben tette mondata állítmányát, tehát a sértés a jelenlegi csehszlovák hadsereg 28, gyalogezredére vonatkozik. Ezzel szemben a vádlott csak annyit ismert el, hogy utitársnőjével a világháborúról beszélgetett és megjegyezte, hogy a 28-as k. u. k. gyalogezred nem tüntette ki magát a galíciai harcokban. összeakadt a másik repülőgéppel, azt is tobb- feló rántotta, mire mind a két repülőgép elveszítette egyensúlyát és egymásba kapcsolódva zuhanni kezdett. Ez a jelenet szempillantás alatt játszódott le és eközben az akrobata a drótkötélhágcsón csüngött. A gépek zuhanása pillanatában eleresztette a kötelet és kétszáz méter magasságból egy ház födelére zuhant. Tőle ötven méter távolságban ért földet a két repülőgép. Az egyiknek pilótája, Spengler, száz méter magasságból menekülni próbált és ejtőernyővel kiugrott a gépből. Az ugrás lendülete nem tudta őt kijuttatni a veszedelmes zónából és a másik zuhanó gép szárnya lecsapta és magával sodorta a szerencsétlen embert. Épp igy sikertelenül végződött a másik repülőgép pilótájának és utasának ejtőernyős menekülési kísérlete, úgyhogy a katasztrófának négy halottja van: Schindler, a légiakrobata, Spengler, Hagen pilóták és Englwer szolgálaton- kivüli kapitány, aki oktatója volt a döblingi repülőiskolának. A szeren csétionül járt repülök egytől-egyig erősségei voltak a német aviatikának és tragikus halálukkal fájdalmas veszteség érte a német repülést. A döblingi repülőtéren történt borzalmas katasztrófa híre percek alatt eljutott Stuttgartba, ahonnan valóságos népvándorlás indult meg a szerencsétlenség színhelye felé. Hosszabb idő'be került, amíg a teljesen szétron- csolódot-t repülőgépek romjai közül előhozták a szerencséttenüljárt pilóták holttesteit. IA büntetőbiró teljes mértékben hitelt adott a feljelentő koronatanú vallomásának s Mayer Alfrédet hadseregsórtésért egyhavi fogházbüntetésre Ítélte s a büntetést nem függesztette fel. A védő fellebbezése folytán ma délelőtt már megtartották a bűnügy fellebbezési tárgyalását s a fellebbezési tanács az elsőfokú Ítéletet megsemmisítve felmentő Ítéletet hozott. Az Ítélet indokolásában a deliktum objektív oldalát nézve bébizonyitottnak látta a bíróság, hogy a vádlott megtette az inkriminál tkijelentést, szubjektív nézőponból azonban figyelembe vette, hogy milyen csapatformációra érthette a vádlott a kérdést. Megállapította, hogy Mayer Alfréd a háborúról beszélgetett utitársnőjével és igy került szóba az egykori 28-as gyalogezred. Ha most tekintetbe veszik, hogy a vádlott külföldi államipolgár, akinek nem lehetett tudomása a csehszlovák hadsereg ezredéinek számozási viszonyairól, akkor elesik az a feltevés is, hogy a mostani 28-as gyalogezredre értette a sértő kitételt, már pedig, ha a vádlott kijelentése k. u. k. ezredre vonatkozott, akkor a bíróság véleménye szerint a nemzetvédelmi minisztérium nem adhatott meghatalmazást a vádlott cselekményének üldözésére. Csak azok érezhetik sértve magukat, akik a világháború folyamán Galíciában a 28-ik gyalogezred kötelékében küzdöttek. Itt említjük meg, hogy a reggeli cseh lapok jelentése szerint Grácban az ottani csehszlovák konzulátus épülete előtt tüntetés zajlott le, amelynek résztvevői a Mayer-afférral kapcsolatban adtak kifejezést tiltakozásuknak. — Magyar okmánymásolatok hitelesítése Prágában. A prágai igazságügyi minisztérium rendelete alapján Nagy Sándor dr. e. jogtanácsost, felsőbiró- sági bites tolmácsot jogosították fel magyar okmánymásolatok hitelesítésére, mivel a prágai körzetben nincs magyar képesítéssel bíró közjegyző, sem oly tisztviselő, aki a bíróságnál a hitelesítéseket végzi. — Kapósak a londoni telefonos kisasszonyok. Londonból írják: Negyvenbárom telefonos kisaez- szony férjhez ment. így szól a hivatalos statisztái ka Londonban. Az utóbbi hetekben negyvenbárom telefonos kisasszony kérte a szolgálatból való elbocsátását azzal a megok olással, bogy férjhez megy. Ezzel kapcsolatban megállapították, bogy mind a 43 hölgy telefonon keresztül kötött ismeretséget jövendőbelid férjével. A magánbeszélgetés szigorúan meg va'n tiltva, minid amellett tisztára leibe tétlenség, hogy a telefonos kisasszony néha- néha egy-egy neműi vatalos szót is ki ne ejtsem a száján. A telefonigazgatóság egyik tagja- kijelentette, hogy igen szigorúan ellenőrzik ugyan a hölgyeket, de lehetetlen azt kívánni a hölgyektől!, bogy soha semmi körülmények között „magán szót“ ki ne ejtsenek a szájukon. A dolog természetében rejlik, — különösen olyan idő tájban, amikor a telefongépek nincsenek nagyon elfoglalva — hogy a felek egy-egy megjegyzéssel reagálnak. Az igazgatóság nézete szerint valószínűen egy-egy ilyen megjegyzésből keletkeztek azok az ismeretségek, amelyek most házassággal végződtek. Bizonyos, ez a thiir nem fog hozzájárulni ahhoz, hogy a, telefonos hölgyek szigorúan betartsák a magán- beszélgetéséit tilalmára vonatkozó utasítást. A kürti korcsmáros gyilkosát tizenkétévi fegyházra Ítélte a komáromi esküdtszék A fellebbezési tárgyaláson felmentették Mayer Alfréd gráci lakost a hadseregsértés A bíróság szerint a nemzetvédelmi minisztérium nem kérheti egy volt k, u, h. ezred becsületén esett sértés reparálását