Prágai Magyar Hirlap, 1930. augusztus (9. évfolyam, 173-198 / 2394-2419. szám)

1930-08-13 / 183. (2404.) szám

1930 angnszitofl 13, szerda, ll A platina áresése. Londoniból jelentik: A platina hivatalos árjegyzése nunciánként 8 font 15 shillingről 8 font 5 shillingre esett, emellett a tényleges üzletkötéseknél az ár 8 font alá is süllyedt. A háborút követő évek­ben ez a platina legalacsonyabb árjegyzése. Németországban a platina ára 5.10—5.20 már­ka között ingadozik. Megvámolták a magyar lisztet. Ismeretes, hogy a gabona és liszt vámpótlékáról szóló hir­detmény augusztus 7-én lépett hatályba, egy­előre azonban csak az árpát és zabot illetőleg, mert a többi termény régi, alacsony vámját egyelőre a magyar kereskedelmi szerződés biz­tosítja. Ennek ellenére megtörtént — mint a Néródéi Politika jelenti —, hogy egyes magyar és kanadai liszt-küldeményeket a csehszlovákiai vámhivatalok az uj, magas vámpótlékkal ter­heltek meg. Az említett két államból importáló csehszlovákiai nagykereskedők ez ellen az el­járás ellen táviratilag tiltakoztak a pénzügymi­nisztériumban s az ugyancsak táviratilag intéz­kedett a panasz orvoslása érdekében. Az emlí­tett lap jelentése szerint a megejtett vizsgálat során kitűnt az, hogy a magyar és kanadai liszt elvámolása az illetékes hivatalos szemé­lyek tudatlansága miatt történt s a pénzügymi­nisztérium megfelelő intézkedésekkel megaka­dályozza az ily eseteknek a jövőben való meg­ismétlődését. A szójadara vámját ismét leszállítják. A pénzügyminisztérium néhány hét előtt úgy ha­tározott, hogy a szojadaraszállitmányokat a vámtarifa 33. tétele szerint kell megvámolni, mig régebben a 653. tétel szerint történt az el­vámolás. A pénzügyminisztériumnak ez a hatá­rozata a gyakorlatban azt jelentette, hogy a szójadara " vámja métermá^sánkint 70 K-val emelkedett. A mezőgazdasági érdekeltségek, különösen az állattenyésztők éles harcot indí­tottak a pénzügyminisztériumnak emez intézke­dése ellen, sőt a földművelésügyi minisztérium is a szójabab alacsony vámja mellett foglalt ál­lást. Ennek eredményeképpen a pénzügyminisz­térium ezt a kérdést revízió alá vette s valószí­nű, hogy' ez a szójadara vámemelésére vonat­kozó határozatát visszavonja. A kérdés különö­sen azért- fontos, mert a modern állattenyésztés­ben. különösen az állathizlalásban a szójadará­nak isren fontos szerepe van s a belföldi terme­lés elégtelensége miatt a köztársaság ebből a cikkből egyelőre még hosszú ideig behozatalra szorul. Pénteken a bankok munkaszünetet tarta­nak. A bankszövetség határozata szerint a szövetség kötelékébe tartozó pénzintézetek augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján munkaszünetet tartanak. Szlovcnszkón csökkentik a betéti kamatlá­bat. A szlovenszkói pénzintézetek szövetségé­hez tartozó bankok most folytatnak tárgyalá­sokat a kamatláb kérdésének a rendezéséről. Időközben néhány pozsonyi bank — a Pozso­nyi Általános Bank, a Dunaibank és a Pozso­nyi Első Takarékpénztár — a szlovenszkói pénzpiac helyzetére való figyelemmel a be­téti kamatlábat fél százalékkal, augusztus 1- től kezdődő hatállyal leszállította. Lettországban leszállították a diszkontka- nratlábat. A lett állami bank a vállókamafiá­ba t 7.5 százalékról 7 százalékra leszállította. Egyidejűleg a többi fajta kamatláb is ugyan­csak fél százalékkal csökkent. A jugoszláv ipar a sinajai eredmények el­len. A sinajai határozatok s a jugoszláv mi­niszterek nyilatkozatai a jugoszláv ipari kö­rökben nagy visszatetszésre találtak. A jugo­szláv gyáriparosok szövetségének vezértitká- ra, Csurcsin, a lapoknak adott nyilatkozatá­ban azt hangsúlyozza, hogy a mezőgazdaság helyzetén a prémiumokkal és szubvenciókkal a legjobban' lehet segíteni. Egyedül és kizáró­lag a román—jugoszláv vámunió üdvözölhe­tő, mert ezáltal a fogyasztóterület jelentősen megnövekszik. A sinajai konferencia minden egyéb határozata nagyon nehezen valósítható meg. A jugoszláv ipari körök el vannak ha­tározva, hogy szükség esetén élet-hatál har­cot indítanak érdekeik védelmére. Emelik a telefondijakat? A múlt hetekben közöltük, hogy a postaügyi minisztérium a te­lefondíjakat ismét jelentősen emelni fogja. A prágai kereskedelmi kamarai központ a múlt napokban interveniált ebben a kérdésben a posta ügyi minisztériumnál és azt a választ ka.pta. hogy a telefonilletékekre vonatkozó lap- jelentések nem felelnek meg teljesen a valóság­nak. A minisztérium ugyanis csupán azt ter­vezi. hogy egyéb városokban is bevezeti az automatizált telefondíjait. Ezeket a dijakat a minisztertanács már 1928-ban jóváhagyta. En­nek megfelelően.a vidéki automatizált váro­sokban már ezek a magasabb értékek érvénye­sek. mig Prágában küíön díjszabás volt. A jö- vöbon tehát csak a prágai telefon fog megdrá­gulni ÉRTÉKTŐZSDE Kedvetlen volt a prágai értéktőzsde Prága, augusztus 12. A nyitás kedvetlen volt és nagyfokú üzlettelenség mellett az árfolyam­változások szűk határok között mozogtak. Skoda 18 koronával volt olcsóbb, Berg és Hüt- ten 25, Prágai Vas 13 koronával gyöngült, mig Nvugatcseh, Kaolin 50 koronával gyöngült. A bankpiac üzlettelen volt és a beruházási piacon az olcsóbb íkamatozásu papírok, valamint a 0 százalékos címletek 20 fillérrel .javultak. n>i«<í»A\A<ítenHiKnsr>-j- A prágai devizapiacon Belgrád 0.04, Ber­lin 0.175, Zürich 0.005, Szófia 0.015, Becs 0.125 koronával gyöngült, Budapest 0.015, Varsó 0.025 koronával javult.-{- Nem egységes a budapesti értéktőzsde. Néhány érték eleinte gyöngült, később a vesz­teségeket újra behozták és az árfolyam el toló­dások az egész idő alatt rendkívül szűk hatá­rok között mozogtak. A tőzsde üzlettelen volt. Egyes, a csehszlovák sajtóiroda jelentésében nem szereplő értékek közül a Mokfár 80.5. Részvénysör 104.5, Féltén 206 pengő árfolya­mot értek el.-|- Üzlettelen a bécsi értéktőzsde, A közön­ség és a spekuláció egyaránt tartózkodó volt. Az arbitrázsforgalomban sem volt üzlet. Az ár­folyamváltozások egészen jelentéktelenek vol­tak.-f- A berlini értéktőzsdén a következő ára­kat jegyezték: Búza 246—249. rozs 161. árpa 210—230. zab 183—192, búzaliszt 19.50—37.50, rozsliszt 22.50—25. búza-korpa 9.50—9.75. rozs­korpa 9.50—9.75. Viktória-boT-só 27—32, kis ehető 24—27, repcepogácsa 10.60—11.60. len- pogácsa 18—18.70. szárazszelet 8.40-—9.20. burgonya reszelék 15.80—16.50. + Barátságosabb a berlini értéktőzsde, Az irányzat barátságos volt. de ingadozásnak alá­vetve. úgyhogy az árfolyamfejlődés nem volt egységes. 1—2 százalékkal javultak egyes pa- pirok. ■ ÁMUTfeSPE-f- Nyugodt a prágai cukorpiac. Nyersáru- jegyzés októberre Aussig loko 86—S7.-j- A mai budapesti gabonatőzsdén — amint budapesti szerkesztőségünk telefonálja — az irányzat csöndes volt. A következő árfolyamo­kat jegyezték: Tiszavidéki búza 18.85—19.05, felsőtiszai 17.95—18.15. egyéb 17.85—18.10, rozs 11.40—11.55, tengeri, tiszántúli 17.80—18, egyéb tengeri 17.60—17.90 pengő. + A mai budapesti terménytőzsde határidő­piacán — amint budapesti szerkesztőségünk te­lefonálja — az irányzat gyöngébb, a forgalom közepes. Nyitási árfolyamok: Magyar búza ok­tóberre 18.25, 18.27, 18.28, márciusra 19.98, 19.96, 19.98 pengő. Fölmondták 500 mm. ten­gerit augusztus 18. és 1000 mm. tranzitótenge- rit augusztus 16-iki átvételre. A prágai tőzsde devizajegyzései: augusztus 12 augusztus 11 Hiiv. pénz áru pénz áru diek. % Amsterdam 1355.37Va 1361.37*/, 1357.37*/, 1361.37‘A 3 Berlin . . 804.12*/, 805.62*/, 803.95 806.45 4 Zürich . . 654.97*/, 656.97*/, 655.10 657.10 2*/, Oslo . . . 902.37ú, 905.37*/, 902 37*/, 905.37*/, 4*/, Kópénk. , 902.87 */, 905.87'/, 902.70 905.70'* 4 Panzig . . 656.2a 659.25 ' i58.25 659.25* 4*/, Oockholm 905.25 908.25 905.80 9C8.30 3*/, Mailand . 176.2* Í77.C5 176.23*/, 177.03*/, 5*/, Paris . . 132.43 132.83 132/3", 132.83*/, 2*/, London . 163.93 164.53 183.97 164.57 3 New York 33.67 33.77 33.67 33.77 2 */, Brüssel . 471.02*/, 472.22*/, 471.02*/, 472.22*/, 2*/, Madrid. . 372.— 374.— 374— 376.— ö Belgrad . 59.75*/, 60.00*/, 59.76*/, 60.01*/, 5*/, Sofia . . 24.37*/, 24.47*/, 24.39 24.49* 10 Wien . . 475.75 " 477.25 475.87*/, 477.37*/, 5*/, Warscbau 377.32*/. *79.32*/, 677.30 379.30 6*/, Budapest 890.32*/, 592.32*/, o90.31 o92.ol ó*/, Buen.Aires 1232.— 1238.— 1232.— 1233.— * ca / Helsingí. , 84.68 85.C8 84.66 85.06* 6*/, Riga . . . 649.— 652— 649— 652—1 6 RiodeJan. 349— 351— 349— 351—* ca 7 Montevideo 31.90 32.10 31.90 32.10* — Alexandria 168.10 168.90 168.10 168.90* ca 7 Athén . . 43.85 44.15 43.85 44.15* 8 Bukarest . .19.99*/, 20.19*/, 20— 20.20 9 Stambul . 16.07*/, 16.17*;, —.— —.— — Rowno . . 336.— 338.— 336.— 338.—1 7 Lissabon . 154.60 155.40 154.60 155.40* 81/, tíeval . . 898— 902— 898— 902.— * 4 Montreal . 33.64 33.76 33.64 33.76* ca 7% Prága, augusztus 12. Valuták. Holland 1354, ju­goszláv 59.45, német 802%, belga 471.50, magyar 589%, romám 1Q#85, svájci 654, dán 901,, angol 163.85, spanyol 363.50, olasz 176.40, amerikai 33.41, norvég 904, francia 132.45, bolgár 24.90, svéd. 904.50, lengyel 875.75, osztrák 475. PRÁGÁI MAGVAS HÍRLAP Kéziratokat nem Őrsünk meg C*' adunk vissu Szlovenszkói szerkesztő: TaHéry Gyula. — Rnszlnszkói «zerkp/*zfő: Rác* PáL -• irodalmi fő* munkatárs: SzikFay Ferenc dr^ Kassa, fider-n. 9. — Budapesti szerkesztő: Zólyomi Dezső, 1, DöbrenteL tér 9 Telefon: Aot 830-02. VILÁGNAGYSAGGK­VILÁGNAGYSAGOKROL­Gauüer. Baudelaire. Dosztojevszkij: Puskin. Verhaeren: Rubens. Rolland. Berlioz. Tolsztoj: Shakespeare. Suarez: Dosztojevszkij. Lázár: Munkácsy. Kötetenként Maupassant.: Flaubert. 120 oldal Barrés. Greco. Wagner. Beethoven. Gide: Wilde Oszkár. Schaukal: E. T. A. Hoffmann. Hammerschlag: Bach. Egy kötet ára díszes kiadásban a színes illusztrációkkal 5‘70 korona Kapható a Prágai Magyar Hírlap Kiadóhivatalában. Porto 3.— Ke, utánvétnél 5.— Ke. BUDA!': BECS BERLIN ZÜRICH ,, VIlí-12 V.ji-11 Vm»12 V, i.n 1111.y> H.t-ll v11(-12 Viit.lt íKE*fi5i, : -- -- — ;.«3 un isi.?­: •;::: 4® 4$ 4% 4~ 1$ ^ .Ü M t—*'’" 229:>S 229® 284122 284/15 16?:® £07/4 ;07> «*•, • •' •'::::: •' $1 *§ 5* & ’& M 4% Helsingíor* «*«••■« — — —'— — — — 10 55 'iO'5*> — — '3 — Uónift 29*82 29*98 37 “ 37.05 21>7 fi'% 26.95 27*02 Belgrád >•••««»» 10 10 10*09 12 “g 12.51 7.41 7-411; O 19 0*12 Kopenbága s . . , « * . 152 §2 152*85 189.30 111.77 112*150 l3?*85 i38'10 üsl° ■••*»«*»• 152*60 152*75 189*0 lS9.3o 112.?'* 112*19 1<*7*85 13«-15 Mrt* 22*41 22*42 27;77 7.7.77 1M4 ^(j-27 Prága • • 1 « b 1 9 » 1 16*88 1.6*92 20^3 20.9o I2.4n 12*436 1^25 1(=:-30 Zűriek ................... no-70 ilQ-60 137*24 137.07 ^.8° 81*20 Bo fm ••*(■»«<» 4"ll 4*12 5*11 5.12 37- ?-q37 0*73 ^.74 Madrid . * . • • « » » 64-30 62'25 80'30 78-8*' 48.35 46*257 59*3'! 57 ­Stockholm .......................... 153.15 153-30 Í89’8Ü 189.85 m 81 112-51 Í3R35 ion V Bu dapest >••>•••• —•— —'— 123-87 123.70 73 33 73-20 cin 22 00 2S Hécs 80-51 80-57 —— —59.55 59-17 72*71 bof,* V»reö 63-82 63-97 79.20 79.22 46.90 46'90 57’75 57*90 Berlin..................................... 136.- 136.05 168.61 168-92 . 122Í87 123.­A prÉ$aé érHékfiizsde V t > á/12. VI l /ll 1928 évi kincstári utalvány _*_ — 1924 évi kincstári utalvánv 100*65 100*25 NyHr-iDéDvk01ce0n . * lQ1;32 100^70 ó%-08 Oörunázási kolcsÖD 10; 05 — _ 4%-oa tisztkölcsön . . . . • J'or'on — ’_ 3%-oa Államkölcsön ", . . sa'ói _ Morva őrsi köles. 1911 íW?* 1 t _*__ Mo rva őrsi üök-8. 1917. 5% . _-_ Pr ága város 1918, köles 5% 75 J _ • ­Prága város 1919, köles. 4% |A- — • Brünn város 1921. Köles. 6% • lnn-- _*—. Po isony város 1910. köles. 47s __* — Prága városi takrpt. 4% _•— 0ii- Cs l. vörös kereszt sorsjegy • , nr,-_ Ag rárbank .........................- - ^9­Cs eb Union Bank . . . • ; xli-50 i.^7­............................... '.,5-— len Os eh Iparbank ‘168.- — Prágai Hitelbank.................. ,™*Z Szlovák Bank...... *80.— ■ Zi vuostecska........................ • 436.— 443._ An gol.-Cslov. Bank ...» —.— „ • Osztrák hitel ,...»» 424 - *73, Wiener Bankv..... 83.87 Ju goslovenska-bank , . • • 45 37 — Nordbabn á3.10_ — Cseh cukor.......................... c 15* — -.65.-­llor vát cukor ...................... — j — **Ol.— Ko lmi műtrágya —*— '*10.— Kolini Kávé —*— 72.— Kulim, netrőleum ..... — — —.— K öli ni izesv ...,.»» —*— 1320.— Első oilsenl söigvár ...» 1900'— — .— ........................................... —*— —.— La urin és Kleinent . , . * —-— —.— Ringhoffer ...»*•»« 935-— 930. — Csen északt szén . • • » 965-— 975.— Cseh nyugati szén . • • • » 439— 479.“ Alp'me ...»»••* 118 53 114.— Poldt ,.....»»• 586 - 605.— Prágai vasipar 1570 — 530.— Skoda '-450.— '464.— Pozsonyi Kábel ..»••• 118250. 080.— Inwald.......................... ■ > 292.— 301.— H iiud^isesti Érfékfizsde V ,11 12 Vli/11 Ang.-Ma- -»ar 75.— 77.20 tiazal bank .,,...» 80. — 80. — Magyar flitel ...... 58.— 68.— Jelzálog 40.— 40.— Leszámítoló ..... t > 87.80 87.30 Magyar-Olasz ....,•» 67.— 67.— Osztrák Hitel ...................... 38.20 58.20 Üe reskedelmi bank . , . » 104.— 104.50 Magy.ált. tkpt. ...... 78 — 78.— Első hazai tkpt. ..... 177 50 — .— Borsod-Miskolci ....»» 1/20 !3.gQ Coneorilia — — 4 90 Budapesti malom . -. . . • — *— 2-6.50 üizella malom . , . . . » —* 12 50 Hungária malom ..... 15 80 17[__ Be oesini . » 148 - 150*— Eelsőm. szén ..»•>» 2150 —*__ Drascbe ....•««> 120*— — *— Magnezit 162'— 180*— Magy. ált. kőszén ...» £43'— 551’_ Sa lgó ....*»!(» 3880 37*80 Orikányi 95-— 97*— Kóbttrg ........ — — 13*— Osáky » ----- 8*20 Ma gyar fegyvergyár . j § » 2^6 50 218*ó_ üanz Oanubins “95-25 79*__ üan z vülamos ..,»»• ----- — *_ Ho fharr » s » 5-- 7*20 Lán^ .....* a 1 » 53-50 59*— Liptak . ■ • . . * s s . —•— —•— Oyőri vagongyár 22-20 24*50 B '••**» 1 ' 1 ' 67-60 67*60 Schlick ••kgtiiVF —. •— — Örs*. - fa . 1 « i * . » » ------­Nasc hltíl .((•»•». 121-— 128*— Levante .•«(«•■«» 7.20 7-70 Közúti . • . ■*((■• —— •_ Dé Uvasot .titassc _ .____ Ál lam vasat ..»»*»• —26’_____ Tr ösit .«..*«■(< 112.50 117. _ Magyar cukor 100-- 99— 1**6 . . . . . * s s » « 113.70 ion— Hungária műtrágya , , » • 1fJ._ Klotild ...... 1 1 » __ 27-20 (Jummi ..••••••< 37*— 44 — ■ ; rim*n rfgy iórrt^yeb flégy swrz-í ' * ”'*!^1 Í S a természet, a háborm és. a ferradalom elerrtS erejű V viharain tói «gy fdfeslő leány lé lek rejtett viharaiba vilSgít Thomas Mann ^ a Nobeldij-nyerles német *rö A iundenbronk-láz | Három kötet ára: Ke 25.30 Portó 3.—, utánvétnél 5.— Ke ffi Kapható a Prágai Magyar Hir­iap Kiadóhivatalában, Praha ii. jj Panská 12., harmadik emelet.

Next

/
Thumbnails
Contents