Prágai Magyar Hirlap, 1930. augusztus (9. évfolyam, 173-198 / 2394-2419. szám)
1930-08-10 / 181. (2402.) szám
1990 augusztus 10, vasárnap. 'PPAGAI-A^AG^AR.HÍRIíAK 7 Külföldieknek adják el a volt bolgár király üresen álló murányi kastélyát? Félig befejezetten kihasználatlanul hever Szlovenszkó egyik legszebb pontján a hatalmas palota — Szanatóriummá vagy múzeummá kell alakítani a murány- hutai kastélyt — Szabó-Patay József szerint itt kéne felállítani az első szloven- szkói természetvédelmi múzeumot Rfawszambatl, augusztus eleje. Gömör természeti szépségekben annyira gazdag vidékei közt is a Murány vidék az, amely egy természeti szépségversenyben biztosan olvinué a pálmát. Az ezer méteres hegycsúcsokat már fenyvesek koronázzák, amiknek sötét zöldjéből sziupompás pasztellárnyaJalokbau ugranak ki a Neogrády-képekröl oly jól ismert murányi fonnsik fantasztikus mészkőalakulatai. Északról a Királyhegy komor kúpja és az ide látszó fehér Tálracsucsok koronázzák a itilá- táist, délről a rőcei Kakas néz szembe a Murányi-vár büszke szökellésével, ami alatt a Ríni aszom bat-poprádi ut csillogó szallagja kígyózik. Lenn a völgyekben parányi faházikóik sorakoznak és a magasban kóválygó sasok meredek falu, keskeny, vad regényes völgyek tarika rengetegét koszo-ruzzák néma körözésükkel. Hegy, hegy mellett, völgy, völgy után, szebbnél-szebb panorámák minden dombtetőről, minden sziklaalakul-a tokról, minden utfordul ómái. A panoráma fókuszában Ennek a pompás körképnek egyik fókuszában a vár, a másikban a hatalmas kastély áll, amelyikről alább lesz szó. A kastély hatalmas erdős dombtetőn nyugszik, mint valami óriási periszkóp s ablakszemeit rámereszti Szédiy Mária bires sas- fészkének romjaira s arra a meredek hegyoldalra, melynek tórájában olyan növényeket is találunk, amikre joggal büszkék lehetünk. Itt női a Daphne busculus, amelyet egész Európában sehol: sem lehet találni, csak a murányi sziklák alján, a várhegyen. A volt bolgár király, aki maga is elsőrangú szakember és természetbúvár, óriási gondot s nagy összegeket fordított a vidék, főleg a várhegy növényvilágának ápolására s valóságos természetvédelmi parkivá fejlesztette az amúgy is gazdag és érdekes vidéket. A kastély ( A volt bolgár király, aki legszívesebben Murány környékén töltötte nyári szabadságát, fenn lakott a vár alatt épült vadásziakban. Később azonban, ahogy az évek nőttek a feje fölé, elhatározta, hogy ezen a vidéken egy nagyobb kastélyt építtet, ahol kényelmesebben és hosszasabban tartózkodhat. Csak olyan természetbarát tudta kiválasztani a murányhutai dombetőlőt, mint ő volt: a legideálisabb pontot annyi festői csúcs közül, mintegy 800 méter magasban a tengerszin födött.Ideális ponton ideális nyaraló. Milliós költséggel emelték föl a királyi palotát, aztán a háboru-vén orkánja minden tervet elsöpört, még többet és nagyobbakat is, mint a murányi' kastély. Az építkezés félben maradt s a vállalkozók nagy pert indítottak a bolgár trón ura ellen. Sok millióról volt szó s a nagy pör évekig foglalkoztatta a sajtót is. A bolgár király Németországba került s murány grófját azóta nem látta Gömör. A tető alá húzott kastély magára maradt s az állami tulajdonba került vidéket csak a turisták hétvégi zaja verte föl. Árulják a kastélyt? E nyáron a sok autós és gyalogos kiránduló mellett — igy tudják a vidéken — szokatlan vendégek is érkeztek. Többek özött egy belgrádi egyetemi tanár s egy másik, ugyaucsak orosz származású professzor, és több hivatalos ur. Bejárták a vidéket, megnézték a kastélyt, aztán ott maradtak a faluban s órákiiosszat tartó telefonbeszélgetések indultak meg Prágával és a minisztériumokkal. A vidéken most az a Mr tartja magát, hogy az idegenek,akik. közt állítólag egy előkelő amerikai is szerepel, arról tárgyalnak, hogy megveszik a kastélyt eddig ismeretlen célokra. Természetes, hogy amennyiben ez a hir a valóságnak megfelel, a legnagyobb ellenszenvet váltja ki egész Gömörben, de egész Szlo- venszkón is, azokban a körökben, amelyekben a honi föld szeretető és az itthoni értékekhez és természeti kincsekhez való ragaszkodás benn él a szivekben, legyen az magyar, vagy szlovák. Vétek és bűnös könnyelműség volna annak a vidéknek a központját idegen tőke kezére játszani, amely vidék Szlovenszkó legszebb és legértékesebb gyöngyszemei közé tartozik s vétek volna azt a kastélyt áruba bocsátani, amely ennek a vidéknek fókuszában a legalkalmasabb arra, hogy belőle Szlovénszkónak a természetvédelem és turisztika egyik központját építsék ki. Miért nem csinálnak szanatóriumot ? A kastélyt fekvése, magaslati kiimája és a környező fenyvesek rengetegei arra predesztinálják, hogy ott egy subalpin tüdőbeteg szanatóriumot csináljanak. Akár az állam, akár a betegségéiyző berendezhetné a szlovenszkóiak, de az egész ország részére is a gyógytelepet. De biztosan akadnának vállalkozók, akik magánkezelésben is szívesen berendeznék a pompás fekvésű uj fürdőhelyet a hatalmas palotában. Szabó-Patay József érdekes terve De ennél a gondolatnál is érdekesebb és szimpatikusabb az, amelyik az egész vidéket egy természetvédelmi területté s a kastélyt ennek a nemzeti parknak központjává s természetvédelmi múzeummá szeretné kifejlesztetni. >A rimaszombati származású kiváló és Európa szerte elismert tudós és természetbúvár, Szabó-Patay .József, aki jelenleg nyári szabadságát tölti Rimaszombatban s mint minden évben, most is hűségesen bejárja Gömör vidékeit, egy beszélgetés során nagyon érdekes és megszívlelésre méltó fejtegetésben állott mellé az elgondolás mellé. Fejtegetései alkalmasak arra, hogy a magyarság országos képviselőtestületi tagjai foglalkozzanak a kérdéssel s alkalomadtán a legilletékesebb helyen szóvá- tegyék a tudós terveit: Szabó-Patay gondolatának kivonatát az alábbiakban adjuk: Természetvédelmi parkot! — Alig van Európában vidék, mely alkalmasabb lenne egy modern és felbecsülhetetlen értékű természetvédelmi park létesítésére, mint a Mumányvidéke, amelynek központjában a murányi kastély most üresen fekszik. Ezt a vidéket Isten is arra teremtette, hogy közkinccsé tegyék és természeti kincseit, I faunáját, flóráját s ásványkincsek megőriz1902 írta: Komáromi János ügy volt., hogy másnapra kollégiumba visz az enyém. Menni keltett hát 6 itt keltett hagyni az országúimén ti roskatag házat, az ut árka fölött a kajla akáccal; itt a pajtásokat, a skatulya-apró állomást, ahol napjában, többször , megálltaik félpercre a személyvonatok s akikor fiittyemtvén egyet., tovább- zörögtek Ujihely, Mezőlaíborc, avagy Kassa felé; itt kellett hagyni a Hemád-k utyánkat, amely még akkor telelőn kimúlt e ma sem hagy nyugodni a gondolat, hol fekhetnek a csontjai... És itt kellett hagyni egy kislányt is. Akikor már beléptünk a szeptemberbe. Vagy tíz nappal előbb a görögíkatoLikus kis templom fölött nagy csapatban kerengtek a gólyák és nehéz szívvel. Aztán nekivágtak nyílegyenesben a Bodrogköznek 6 azóta 6enki többé nem látta őket. A fecskék éppekfcor kerekedtek útnak s én zsibbadozó fejjel éreztem, hogy másnapra menni fogok. A kollégiumba való indulást azonban nevezetes tanácskozás előzte meg. Mert derék szokás volt ez a családunkban. A Verhovinán táborozó komdák mellől leereszkedett két-Mrom napra Vajda György is, hogy hozzászóljon a dolgokhoz. Fiatal nagybátyám, a másik sógor (Balogh János tudniillik), nem jöhetett el, sajnos, mert abban az időben gyalogsági koszton szolgálta a császárt Eperjes városában. Egyszer panaszkodni talált levélben az anyjának, mármint a nagyanyámnak, amire Szopkó Mihály, a harmadik sógor, rosszaién kezdte csóválni a fejét: — Nem értem, eehogyee értem... Eddig három nagymanővert csináltam végig, izzadtunk, mint a libák, ezt- nem tagadhatom, de bizonyos, hogy szép élet vót! És sajnálta, szivéből sajnálta, hogy I. Ferenc József nem reflektál többé tényleges hadiszolgálatára. A családi tanácskozáson, mely a kollégiumba való indulásomat előzte meg, ott volt természetesen Szopkó sógor is, ám nyomban aggodalmai is támadtak a további iskoláztatás ellen: — Azt mondom én nektek, sógor, hogy levegő csak az, amit az iskolákba tanítanak! — Mér véna levegő? — kérdezte ugyanegy pillamatban Vajda György meg az apám. Szopkó Mihályon látszott, hogy komolyan beszél ezúttal: — Azér, mer hallom, miket össze nem tanítanak! Odahaza azt mondta nekem multiba a pap fia, hogy a föld forog a nap körül. Hol tanultak ezt, Kálmámka, kérdem tőle. Azt mongyá ő, hogy a kollégiumba. Mán csak tegyék bolonddá ezek a tanárok a nagyapjukat, de ne éngemet!... Mer sógor — fordult magyarázó hangon az apám meg Vajda György felé — én osak azt látom, hogy a nap minden reggel felgyön Deregmyőből és lemegy Szümyeg megé, mink pedig állunk a földön feszt Menha forognánk, akikor szédülnünk kéne ... Hát azt mondom ón nektek, sógor, jó lesz vigyázni egy kicsit, mert valami disznóságra készülnek megint a grófok. Vajda György azonban más véleményen volt: — Nem helyeslem, amiket beszélsz, Mihály sógor. Mer igaz, hogy a mi fiatalságunkba az erő számított csak, dp ma buta parasztnak marad, aki nem tanul. — Elég baj, — jegyezte meg kissé bátortalanul Szopkó Mihály, miután a sógor véleménye előtt minden alkalommal megretirált. S azontúl hallgatott. Az apám is hallgatott, de egészen más okból. Hatvan forint kellett volna tandíjra, könyvekre meg egész esztendőre a konviktusba. Hát ezért volt a gond. Ám akkor előlépett szép fehér arcával az édesanyám: — Én mán összekértem kőocsönbe a pénzt. Az egész falut bejártam tenuap meg tennapelőtt. Ha napjába csak eeoer eszek ezentúl, mégis kitaeitta- tom a fiamat! Legalább magához vesz vénségemre. Hálás szemmel néztem föl az édesanyámra, Szopkó pedig élénken kiáltott fel: — Debát akkor minek povedálunk itt mink hárman? Gyerünk haza! Mindazáltal éppen Szopkó Mihály volt az, aki nem indult. Vajda György miég akkor délelőtt nyakábakéritette a tarisznyát, hogy meg nem áll, csak a Vihorlát lábánál valahol. Két nap az ut odáig. Szopkó sógor azonban maradt még. Mert megneszelte valami módon, hogy lakodalom előtt állt a harmadik eizomszédunk, akinek akkor ment férjhez a leánya. A gróf inasához. Úgy volt, hogy éppen e napnak déli tizenkét órájától másnap déli tizenkét órájáig fogja bűzni a vei ejti banda, másnap tizenkettőkor azonban, mikor az újhelyi gyártelepen fújni fogják az ebédidőt, leteszik a vonót. Ha mindjárt csárdás közepén is. Mert igy volt kialkudva. Hát ebben a. lakodalomban szeretett, volna összebokázni keveset Szopkó Mihály. ... Déli egy óra körül valahol a Mária-majo-r alatt járhatott már Vajda György, az apám távoli ezeketrezésbe indult ugyanakkor, Szopkó Mihály viszont átsétálván a Lakodalmas-házba, eldobta a világ gondját, egy nyoszolyólányt ragadott meg a csípejénél s úgy cifrázott e lábaival. Visított a ban da, brúg ózott a nagybőgő 6 lih egő forga tagában dobálgatták magúikat a táncospárok. Én pedig 'búcsúzni kezdtem a tájtól... Mégegy- szer és utoljára bejártam a helyeket, ahol vergődő gyermekkorom napjainak emlékét készültem odahagyni... És mialatt a tompa verőfényen érezni lehetett, hogy néhány héten belül beszkidi szelekben fognak bókolgatni fejükkel a jegenyefák, a görögkatolikus templomika körül kóvályogtam elnehezült szívvel. A kicsi templom táján különös gondolatok leptek el mindenkor, mert a templomkáíhoz tartozó ginkorteosköben egy fiatal leány pihent, akit talán ötven esztendővel előbb temettek el, miután vízbe ölte magát szégyenében... Senki rokona nem élt már ebben az időben az egykor annyit bánkódott kisasszonynak s megfoghatatlan maradt, hogy noha senki nem törődött már a sírjával, a eirkövön mégis sárga rózsák fakadoztak késő-őszidőig.... Búcsúztam, búcsúztam ... Tekintetemet meghordoztam megegyezőr az északi láthatáron komorodó nagy hegyeken, melyek ormai túlértek a felhőkön is talán és hosszan elnéztem a 6zalánci várat, mely idelátszoit egy kupalaku hegyecskéről ....... Ne m tudtam, látni fogom-e még valamikor?....... Ké sőbb a kettős nyárfasor mentén botorkáltam tanácstalanul .és zavarodott fejjel....... A nyárt ás ke ttős sora között széles ut nyúlt ki a Ronyváág, melynek vizében annyit csattogtunk egész nyáron ... Egyszer csak ott álltam a patak partján, mely a Dargó tövéből jön valahonmét s csaknem sirvafakadtam ... Különös fények villogtak az ég alatt: megéreztem róluk, hogy ezek előreküLdött üzenetei már az ősznek, mely a lengyel lápok környékén táborozhatott ekkor s lehelletét visszafoglak egyelőre az ország határhavasai... Álltam a patak szélén s mikor egy szóllegyintésre megmozdult a nyárfás, szelíd zúgásáról eszembejutot- tak a hardicsi molyva nyárfái, melyek harsogva renglek a szélben s amelyek alatt talán abban a pillanatban is ott állhatott anyai nagyapám s talán éppen imádkozott, összekulcsolt kézzel, hogy zék a magúik természeti szépségében és eredetiségében. — Az egész vidéket természetvédelmi terűiéinek kéne kinyilvánit/mi s természetvédelmi parkká tenni. — Erre predesztinálja központi fekvése: Szlovenszkó szivében fekszik. Erre húzódnak föL északra a tátrai autóutak: a Bud-apest-Lo- sonc-Rimaszombat-iporpnádi és a Miskolc-iRozs- nyó-Dobsina-poprádi autóutak s a nyugatke- leti tátraiji úttól is alig egy órányira fekszik. — A modern nyugaton mindenütt előtérbe kerül a természetvédelmi területek létesítésének fontossága. A mai éle* könyörtelenül bánik el a természettel s ezért kétszeresen fontos az értékes vidékek megkirn élése. Á természetvédelmi parkok s a természetvédelmi múzeumok azonban nem csak azért fontosak, de azért is, mert ezeknél alkalmasabb módon nem lehet terjeszteni a 1 e rmé sz et bará te ág ot és természetismeretet. — Amit a turisták alig vesznek észre kirándulásaikon, az állat-, növény- és ásványvilág ezernyi érdekességét, arra ránevelné őket egy ilyen természetvédelmi nruzeuim, hol kiállítva látnák az eredeti környezetben a maguk földjének természeti csodáit. — Szlwenszkón erre alkalmasabb hely ennél nem kínálkozik s az üresen álló kastélyt pompás múzeummá lehet berendezni. — Az az ellenvetés, hogy nem nagyváros közelében épült, hanem az Alacsonyáéira alján, nem ellene, de mellette szól. Természetvédelmi múzeumnak ott a helye, ahonnan anyaga összegyűl: a természet ölén. Az autók világában Poprádon semmivel sem volna jobb helyen mint a murányi kastélyban. Csak egy kis jóakarat, a tudomány iránti megértés és az erre predesztinált Murány vidéken kialakulhatna a természet- védelmi park és muzeum, mely természetszerűleg központjává válna a u,özépszlovcn- szkói turisztikának és kirándulóforgólomnak is. Az érdekes terv bizonyára visszhangra talál és Szlovenszkó lakossága szívesebben fogja fogadni, mint azt a hírt, mely szerint a legszebb sztovenszkói tájra idegen vállalkozók teszik rá a kezüket s idegen birtokba kerül a vidék vagy egy darabja, amely mindenféle tekintetben szorosan hozzátartozik Gömör és Szlovenszkó gyönyörű földjéhez. (gy. d) ^tluvd&x^ jobb szabóságba/^ apJLcbc, | ^CLgue^an. a beszo/é~ vzajagyre. f < békességben érhette meg ezt a napot is. Mert az őszelőn élt még a fehérhaju öreg... Később a bárói kert alatt húztam el, melynek titokzatos sűrűjében és tisztásain tülvilági telkek mutogatták magukat, ha a radványi hegyek mögé készült lebukni a csonka hold .... S estetájt ott álltam árván és lehajtott fejjel az ispáni kert hátában, ahol csermely csórónkéit... Azt hittem, föl kell kiáltanom a fájdalomtól. Mert a csermelyen túl, a kert kerítése mögött, ott állt az iepánék leánya is, akinek akkor kellett negyedik osztályba mennie. Szomorúan néztük egymást. Mert abban a pillanatban megéreztük mind a kelten, hogy Marosa sohase lesz a feleségem ... Aléltan kérdezte a ikdslány: — Hát mégis elmegy, Jánoska? — Elmegyek, Marcsa — mondtam kétségbe e- \ c — s nem tudom, visszakerülök-e még egyszer. De mindennap gondolná fogok magára ... A lány alig hallhatón suttogta: — Azt hiszem, én is ... Nem tudom, mint botorkáltam el a falu végéig, hol nagy elhagyatottságiban állt a ház, melyben édesanyám húzódott meg a kistestvéreimmel, miközben messzi országutakon hajtott lovat az apáin. És mialatt roskasztő búmmal ténferegve igyekeztem a kísérteti hirü ház felé, harmadik szomsz :- dunk előtt magamr a ocsúdtam kissé. Mert a körös körül ólálkodó alkonyaiban viharosan táncolt mindenki a lakodalmas-ház udvarán. A trágyádon)b mellett dobogtak porfelhőben: sivatott a Marin o:, morgott a bőgő 6 a porból és kavargaoból hirtelen kivált Szopkó Mihály, amint verítéktől csillogó arccal bokázott, majd tenyerével odacsapott hirtelen a bakancsára s éleset kiált ott; — Az anyja bánatát, aoee vöt ilyen kutya- kedvem! S belemerülvén újból e poriba csattogni kezdett a bakancsa sarkaival. Szopkó Mihály feneketlen vigassága mégámkább levert. Mert tudtam hallomásból, hogy odahaza, Vinkócon, nehezen tud elvackolná a kis családja. Szopkó Mihály mindazáltal szét akarta rágni most az egész udvart. Ámbár igaz volt másfelől, begy semmibe sem került neki a nagy vigsága. Potyára ment minden. Nem tudom, mint vetődtem el hazáig. Hanem akkor sűrű este volt már Jóska öcsém meg a két hugocskám b’késen szende rgett az ágyban, édesanyám pedig, aki akkorára készen lett az útra valóval, rámnézett feledhetetlenül és sóhajtott egyet. Ma is hallom ez! a sóhajtását:
