Prágai Magyar Hirlap, 1930. augusztus (9. évfolyam, 173-198 / 2394-2419. szám)

1930-08-10 / 181. (2402.) szám

Í*W 1^, vasárnap.

ÁRPÁKAVE

Irta: MÁRA! SÁNDOR

pensze össze-vissza szívott az, ember mindeníé- í lét, amihez hozzájutott, de békében aztán ném tudtam ellenállni s megint medeát szívtam... Hát elsejétől nem szívok, kérlekszépen... Áttértem a tra'bukóra ... Az nálam igen nagy differencia, az a tiz százalék.

Csendesen, engedelmesen mondta a vissza- dugta fogai kézé a -szivart:

— Majd megszokom.

S nagy füstöt fújt és mind utánanéztek. Egy pillanatra csönd lett s mind maguk elé bámul lak, békésen ebben a nagy békében, mely észrevehetően bomlik körülöttük s tele van megint pótlékokkal és tápszerekkel, az utált és gyülöüt és felejthetetlen, apró, névtelen lemondásokkal, az élet apró kis lefokozásaival, melyről beszélni is szégyell az ember, oly jelentéktelen, csak vaj helyett margarin, kávéi helyett árpakávé, média helyett trabukó, uj cipő j

Győry Dezső

TOLLPRÓBÁK

Szerelem és politika

Mondjam, ne mondjam, merjem, mit? merem: az igazság az mosolyog s nem ágál, fogász bedéin, szép megszólt sí ere lem, te százszor több vagy a politikánál,

jó volt nagyon, a csók, a kéj. no. édes. lásd, hogy tudunk szeretni, — mondom álltok bábu ugatással, s húzódom, no, még ez, r.ián várj kissé ... most politizálok.

Fogorvosnál

Az urak visszavonultak a dohányzóba és sikkasztásról beszéltek. A hölgyek, a maguk módja szerint, az életről beszéltek. Míg az urak távoli, jogi és társadailometfhikai szempontból tárgyalták az élet visszás jelenségeit, a hölgyek, akik természet ük és intellektusuk vér- mérséklete szerint is állandóan közelebb élnek az élethez és közvetlenebbül is látják, a mindennapos életről beszéltek. S mikor az urak egy pillanatra elhallgattak, az üvegajtón át az egyik hölgy hallhatóan fejezte be a mondatot:

— És észre sem vette, hogy árpakáivé, amíg meg nem mondám neki.

A hölgyhöz tartozó ur, magasrangu katonatiszt, nyilvánvalóan az a valaki, aki észre sem vette, hogy7 árpakávé, mig meg nem mondták neki, savanyúan mosóiygott. A hölgy a beállott csendben a magasrangu katonatiszt; felé fordult, észre vette a savanyu mosolyt s ujjával negédesen megfenyegette a magasrangu. katonatisztet, akit sikerült rajtacsipni egy svindlin, mely tulajdonképpen a hölgy bűne volt, de e pillanatban igazán úgy esteti a dolog, mintha a magasrangu katonatiszt svindlizetf volna, mikor esztendőkön át finom és igazi babkávét követelt, jóllehet meg nem tud ja különböztetni * babkávét; az árpakávétől:

— Hát igen, — mondta savanyu mosollyal a katonatiszt s egyik ujját bedugta nyaka és a bádoggallér közé. — Árpakávé, hehe. Kérlek, ez a böletta.

A hölgyek visszatértek az élethez, de az uraik most az üvegajtóba álltaik s a sikkasztókról megfeledkezve hallgatták, amit a hölgyek az élet frontéról előadtak. Két tisztfeleség vitte a szót, a tábla bíró felesége nagyobb rohamra készült s a háziasszony mint őstermelő, szigorúan és minden kritikát elhárító tekintettel nézeti maga elé.

— Minden, édesem, — mondta a hölgy, aki ilyen ügyesen értett az árpaká Véhez. — Én rom tudom, mi a boletta, de a mi háztartásunkban csak a kávé, tea és fűszerek már havi tizenhat pengővél drágultak, én ezt nem bírom. Hát akkor majd nem lesz babkávé, mondom, Lesz árpakávé. Ittunk mi már áppakávét.

8 egy, ura rangjához italán nem is ülő, visz- ssaemlékező és önkénytelen kis kézmozdulattal tette hozzá s megremgtette a hangját:

— Ojjé.

— És kapni már margarint.

Ezt a itáblabiTÓ felesége mondta s a* ura halkan krákogott és lesütötte a szemét. De a hölgy már régebben készülhetett a rohamra, mert gárttalánul esett neki:

— Ment a vaj is. Mi hatan vagyunk, a lány- nyál heten, most számítsd ki fiam. Reggelihez öt személynek vaj s főzésihez, az én konyhámban minden vajjal készült, Lajos gyomra, te tudod Etelkám, milyen kényes, az mindent megérez, mi főzéshez is olyan vajat használtunk, amilyet más kenyérre kent. Hát nem bimm. S most végre kapni ezt a müvajat. Olyan friss és illatos, tökéletes vaj, kenyéren is lehet enni.

— Margarin? — mondta tágranyitott szemékkel az egyik asszony s a hangja remegett és előrehajolt.

— Margarin, — felelte harciasán. — S majd megadom neked a címét s ha a te fűszeresed még nem tartaná, követeljed, hogy szerezze be, a szövetkezet már tartja b mindenki nagyon meg van elégedve. Jobb, mint a vaj.

— No, azt talán mégse, — mondta szemérmesen a katonatiszt.

— A jó margarin? — fordult feléje a hozzátartozó hölgy, mélységes elcsodál kozással. — De Ernő, kérem, hát emléezzen csak vissza, a háborúban, milyen tökéletes margarint hozott maga néha a káderből, még maga mondta, hogy igazán ehető. Mi is az a cím, édesem?

S visszatértek az életihez, az élet címeihez és a?, élet kis forrásainak megjelöléséhez, .szenvedélyes érdeklődéssel, mint akik tudják,;hogy minden egyéb csak illúziója, de az élet, az igazi éld, ott készül és igazodik cl, az ő kezeik között. Az urak szivarozva álltak az üvegajtóban é« hallgatták őket, kissé savanyu s kissé aggodalmas mosollyal, mint akinek menthetetlenül bőrére és gyomrára megy mindez, de nem tehetnek semmit ellene. Ánpakávé és margarin röpköditek a levegőben s fűszerek árai e az egyik hölgy beszüntette a finom sót asztalánál, mert az is megdrágult s szó esett egy újfajta sütőporról is. Az urak hallgatok.

A táblabiró kivette szájából a szíva rcsutkát, két ujja közé fogta, megnézte és csendesen mondta:

— Hát igen, kérlek szépen, szó se róla, nagyon nehéz . . . Most, itt van a szivar is, meg ?. dohán yneonűek, általában, nem szégyellem, harminc éw szirom a médiát, a háborúban

Következő, tessék! Belépek, a szék zuhan, a párna hűvös, szédülök, Lebuktam e bűvös körébe ai emberi észnek,

s nem vagyok én már semmi csak egy megfúrt, jajgató ideg, a fény, a tükör mind hideg s mag villan csípte tő s biesak

1930 augusztus.

Sok levelet szoktam kapni s büszke vagyok rá, hogy postámnak kisebbik része vonatkozik csak személyes életemre, bár, ami azt illeti, ha tekintetbe veszem azokat a leveleket, melyekben sűrűn fordulnak elő efféle kitételek, hogy (udvariasan): „bizonyára elkerülte figyelmét*1 vagy (határozottan): „tovább várni nincs módunkban" vagy (szabatosan): „amennyiben három napon belül", — mondom, ha ezeket is beleszámítom, még mindig sokallani vagyok kénytelen azoknak számát, akik személyes létezésem igénytelen problémáit méltatják figyelmükre, ahelyett, hogy a maguk dolgával törődnének.

Postán háromnegyed részét ismeretlen barátaim irjá'k, akik csak a papír szemüvegén át látnak és tudnak rólam. Ezeket, ha van időm, nagy érdeklődéssel olvasgatom s valahogy — itt, a papíron be merem vallani — úgy érzem, több közöm van hozzájuk, löbb közük van hozzám, mint; Málrsi néninek, aki most érettségizett fia érdekében keres fel rokoni soraival.* Bizonyoson nekik van igazuk, bizonyosan ők látnak jobban, akik csak a lélek és értelem arcát látják, ha eltorzítva is tulajdon furcsa, vagy egyszerű, vagy bonyolult, sokszor meghilbbant érlelniük tükrében s valahogy úgy képzelnek el, mint valami forrongó és vili ódzó és folyton nyugtalankodó csapadékot Isten relortájában („ez a lombik Neki nagyon gzük és nagyon tág"), melynek egyetlen szerepe e világon a káoszból szétválasztani igazságot és hamisságot. Ha nincs is igy, nyilván úgy kellene lennie, s nyögvén ez ostoba és gonosz élet keresztjét, ha már válláréról leemelni nem tudja, vagy nem akarja senki, még mindig jobban esik, hogy legalább nem a keresztet nézik, hanem az alatta görnyedő!. S ha az akasztásnak meg kell lenni, még hóhérommal is szívesebben beszélgetnék az eltűnő életről, mint a közeledő halálról, ha neki is úgy tetszik, jól tudván, hogy élni másokén a zümmögő gépzene az öntudat©* eszi azét, kóstolnám a halál igéi, de rámáé* doktorom szeme

és feeue már a Sepernem; úgy, jó, már nem érzem a fájóst, csak olyanléle érzés jár át, mint a vásárolt szerelem.

nak élünk, meghalni halunk csak meg magunknak — ezúton mondok hát köszön elet mindazoknak, akik problémáikkal és ötleteikkel és kérdéseikkel felkeresnek, a bizalomért és hitért, hogy engem ezek a problémák érdekelnek. Bizony érdekelnek, csak ezek érdekelnek s mégis ritkán felelek a lét és nemlétre vonatkozó aggályaikra, ez,higyjék el, nem lustaság és közöny, hanem egyszerűen azért van, mert még mindig nem sikerült a világrejtvényt lóugrás szerint megfejtenem. De elteszem a leveleket s egyszer majd . . .

J0Egyszer majd felelek ennek a kedves gyöngyösi joghallgatónak, aki aggódva figyelmeztet, hogy az agyvelő idővel „elcsontosodik" s ha nem sietek a rámbizott feladatok elvégzésével, ő nem megy újságírónak, mert rólam látja, hogy nem érdemes. Egyelőre csak Cyranót idézem neki „on ne se bal pás daus 1‘esipoir dn sucoés".

És felelek a Fiúméból érkezett levélre, mely á szubjektum és objektum paradox problémáját veti fel s azt gyanítja, hogy a kettő közt „dialikti'kai viszony" áll feni. ,.Ha reggel meglátom a cipőm" Írja bölcseikedő barátom, „akkor én vagyok, mini szubjektum, a tézis, a cipő, mint objektum, az antitézis, ebből adódik a szintézis, mely szerint fel veszem a cipőm és bemegyek a fürdőszobába". Ezt mind alaposan át fogom gondolni, mielőtt felelnék rá, egyelőre még kuszák a gondolataim, túlságosan befolyásol a régi, talán hegei iáiménak nevezhető szemlélet, amelynek hatása alatt — én legalább — előbb szoktam a fürdőszobába menni és csak aztán veszem fel fi cipőmet, miután kijöttem a fürdőszobából. De könnyen meglehet, hogy az uj filozófia a cipőben való fürdés irányában látja majd az Eszme kibontakozásának útját.

És felelek és véleményt mondok a tizen- nyolcéves költő verseiről és novelláiról, ami ált dohogó szívvel küldött cl, hogy mondanék

„őszinte" véleményt <— telelek, majd tiz év múlva, amikor egyforma véleményünk lee® ezekről a versekről s már nem is kell őszintének lennem.

És felelek kiáltó kérdésére egy levélnek „szabad-e megmondanom, amit gondolok?" és majd beszélek válaszomban az őszinteség és igazság, a jó és rossz hazugság közti különbségről, majd, mikor megtalálom végre az egyszerű, nyilvánvaló megoldást —. most még viselje el a levélíró, hogy „lesütött szemmel ábrákat rajzoljak a homokba" válasz helyett.

.És felelek a Dembinszky uccába, ahol oly, üresnek és csalódottnak érzi magát egy uri- asszony, holott rokoniélek létemre ezen segíteni tudnék — majd felelek és bocsánatot kérek, hogy ily soká késtem, de magam is üresnek és csalódottnak éreztem magam, még hozzá rokon lélek se jelentkezett: sajnos, * halál rokonának lenni nincs szerencsém, mégsem mindenki rokonom az élők közül, akinek rokona vagyok.

És felelek Radegundba, Ellának, a kedves, finom, boldogtalan Ellának, akit sohasem láttam s íme mégis velem közli először, hogy kiábrándult a pszichoanalízisből, tehát „tanuk előtt* el fogja mondani nekem élettörténetét, mintán úgy érzi, hogy én vagyok „az álarcos ember", akit öt éve keres. Kedves Ella, az álarcos ember valóban én vagyok, de mgé nincs tizenkét óra, nem vethetem te álarcomat.

És felelek Etelkának, afci egész életében gyűlölt, de most rájött, hegy nincs igaza.

És felelek a „nyílt levélre", amit egy ungvári lapban intéz hozzám valamelyik vidéki kollégám, felszólítva, hogy miután az eddig érvényben lévő álmoskönyvek nem jól használhatók már, hiányozván belőlük egy csomó uj fogalom, tehát legyek szives sürgősen megírni az nj álmoskönyvet, mely effajta álmokat is megfejt, hogy például „szardínia konzervet enni", „központi fűtést élvezni", „repülőgépen ülni", „fogorvosnőt csókolni".

És felelek L. soproni olvasóm rendkívül oko-s, müveit, értelmes és gondolatgazdag, egész kis tanulmánynak beillő levelére, amelyben a hangos filmről való nézeteimmel vitázik, felvetvén a művészet és technika közli különbség kérdését, felelek hosszan és kimerítően ezekre a lelkes és világos és jólkifejezett gondolatokra, melyekből kiderül, hogy egyáltalán nincs igaza s hogy merőben félreértette, amit írtam.

És felelek B. N. bádogos zagyva, műveletlen, helyesírási hibáktól hemzsegő, rosszut- megirt levelére, hogy igaza van és nagyon jól értette, amit írtam.

És felelek A. D.-nek Becskerekre és megírom neki, hogy vannak kérdések, amikre csak cselekedettel lehet váfaszolni.

És felek a rejtélyes aláirásu prófétának, aki felszólít, hogy levele vétele után sürgősen lépjek érintkezésbe a parlamenttel és közöljem az összes miniszter urakkal, miszerint kabbalisztikus kutatásai közben rájött, hogy Hegedűs Lóránt Abimélekkel, a filiszlcusok királyával azonos, Fedák viszont Sárával, Ábra hám feleségével (már a közös keresztnév te mutatja). A próféta lesz szives várni, most parlamenti szünet van és Bettiién sincs Pesten, mihelyt megérkezik, felkeresem ebben a?, ügyiben, mert ha ez igaz, akkor igazán itt az ideje, hogy valamit csináljunk. (Zsuzsával ezúton közlöm az őt annyira érdeklő felfedezést).

És felelek az Amerikai Missziós Társaságnak, aki néhány információt kér, és Mm* D.-nek. aki felszólít, hogy tizenkét darabját, melyeket utóbb beküld majd, adassam elő ezévben a budw|>esti színházakban.

.©•

Ma megpróbáltam lefordítani magamban a „Faust" második részének híres utolsó sorait, egészen szabadon. Oak az első sorig jutottam el;

„Minden múló és múlandó annyi, mint ngy rossz hasonlat . . .**

REGGELI POSTA

Turkálás a levelek közt írta: KARINTHY FRIGYES

i ■ ........... .....—.... .....■■■ m

Ma

fftva tStlb fbfaiw tt

ü l >

V _ <

gS fc^paedüi ^

j. Jg

KO Sí CB, FS-«te« m. |

Nagy rtiuBték óvtli

4

helyett talpalás, esti kávéház helyett félórás üditő séta a Bástyán, ruha helyett fordítás, nyaralás helyett lkálybatapasztás, béke helyett bókepótlék s élet helyett valami, ami csalódásig hasonlít reá-