Prágai Magyar Hirlap, 1930. július (9. évfolyam, 147-172 / 2368-2393. szám)

1930-07-08 / 152. (2373.) szám

2

1930 jiilimg 8,

MASARYK:

Sző sem lehet az egyházi birtokok elkobzásáról

BENES:

Az egyházi birtokok államtulajdoiit képeznek

Prága, juűius 7. A Slovák az egyházi birtokok kérdésével és Bános kiilügyim in kzrter- netk a külügyi bizottságban © tárgyiban mondott beszédével foglalkozik isimét. A laip szerint az amerikai katolikus tényezők nagyon nehezményezik a küMgyiminiisziter ama kijelentését, hogy az egyházi birtokok tulajdonképpen állami tulajdont képeznek s az állam azokat csak haszonélvezetre adja az egyháznak. Dosfal Hynek dr., az amerikai csehszlovák katolikus közélet egyik vezető személyisége e napokban cikket küldött Myislivec képviselőnek a Oeoh cimü lap szá mára s a cikkben rámutat Masaryk minőiknek az egyházi birtokok kérdésében elfoglalt álláspontjára és egyúttal elküldte Masa- iryk elnök eredeti levelét, amelyben a köz- társasági elnök az amerikai szlovákok és csehek számára kifejtette tervét az egyház és az állam viszonyának szabályozása kérdésében. Masaryk levelét, mely az amerikai méh katolikusok szövetségének van címezve, egy alkalommal Sidor Károly újságíró is idézte „Slováci v zaferanionom odboji" ciimiü könyvében. A nevezetes levél a kővetkezőképpen hangzik:

— Alkalmam volt már szóbelileg kifejtenem a magam és a nemzeti tanács álláspontját a felekezeti kérdésekben, s amit mondtam, most irásbelileg megismétlem. Nekünk Amerika (az Egyesült Államok) a mintánk a teljes vallási és egyházi szabadság tekintetében, azaz a csehszlovák államnak nem szabad élnie, illetve visszaélnie erejével az egyházzal szemben, amint ezt Ansztria-Magyarország tette. Nem bocsátkozva be részletes magyarázatokba, szabad legyen megjegyeznem, hogy a* én osztrákellenes álláspontom természetesem és következetesen az osztrák politikai katolicizmus ellen irányult. Ezt gyakran hangsúlyoztam is. Rámutattam többször arra, hogy Németország vezető katolikus lapja is mocsárnak nevezte a® osztrák katolicizmust. Az egyházi birtokok elkobzásáról bzó aem lőhet. Vannak különböző megoldandó adminisztratív problémák (különösem u arisztokratikus hic-.

ranchia gazdasági előnyeit illetően), ez azonban nem történik majd erőszakkal és az egyházaikkal való megegyezés nélkül. E fölvilégosiitás kapcsán fölhasználom az alkalmat, hogy megköszönjem üdvözletüket. örülök annak, hogy a felekezeti és vallási meggyőződések terén való különbségek nean zavarják a népért való közös! munkánkat.

Dostal a Masaryik-ievélhez a következő kommentárt fűzte:

— Ebből látható, hogy Benes Ede dr. miniszter egészen mást mondott. Olyasmit, ami Masaryk elnök kijelentésével ellentétben áll. Masaryk dr. elnök irásbelileg kijelentette: az egyházi birtokok elkobzásáról szó' sem lehet, Benes dr. viszont így szólt: „az 1

egyházi birtokok állam tulajdont képeznek, i és csak haszonélvezetre vannak átalva a: egyháznak". Benes dr. ezzel tehát azt mond ta, hogy az egyházi birtokokat az állam mái lefoglalta, elkobozna. A csehszlovák közrtár

saaágban tehát nagyon szépen kezdenek fejlődni a dolgok. Akiknek feladatuk volna törődni a jólétről, békéről és nyugalomról, akiknek védeniük kellene a polgárok és testű'1' lek vagyonát, azok maguk dobnak tűar jvaikat a háztetőkre. Visszaérniékszünk az gyt (ázi birtokok elkobzására Franoiaor-' szálban a jKen évszázad kezdetén. Az egy- háat m iindeméböl kifosztották, a rendeket ki'vték, de a francia nemzetnek az egyházi ■Kiokok ' elrablásából semmi haszna nem V\ ]y[lT dent szétkapkodtak és szétloptak alk, aki ’k a koníiskádőt végrehajtották. A f mcia n Munkásságnak ©get-iföldet ígértek, >,gy az e lkobzott birtokokból különböző alakkal léte. sitenek fölsegélyezésükre, de nem Itesitettel: egyetlenegyet sem. Egyetlen

olog, ami t a munkás kapott, az a világhá- >ruban ,'a gyorstüzelő fegyver volt, hogy iegvédje azokat, akik az egyházi birtokok ■évén me> ggazdagodtak. A katolikusoknak mnyi jogúik lesz, amennyit kiharcolnak maguknak —| hangzott a legmagasabb helyről. ÍTgy látszilfi) hogy

nem marad más ut, mint megindítani a harcot. >

A csehszlo vák köztársaság elnöke annak idején kimondta a szárny rákéit mondatot: „Ne félj és ne ' lopj!" Nem szabad tehát ellopni az egyházi’ vagyont sem. Csehszlovák katolikusok, ne' féljetek, mögöttetek áll az elnök, aki Amerikában azt mondotta, hogy az egyházi birtokkok elkobzásáról szó sem lehet.

Románia, Jugoszlávia és Magyarország agrár-blokkja nem utópia —

irta a vezércikkében a cseh ijarospárt lapja — Hág varországot is fölhívják a bukaresti agrft vgyezméwriez való csatlakozásra?

Prága, julius 7. A cseh iparospárti Refcr- ma vezércikkben foglalkozik a „balkáni ig- ráriblokk" kérdésével és többek között a bő- vetkezőket írja:

— Bukarestben éppen befejezte tanácsi o- zásait Marinkovics jugoszláv küMgytmini z- ter Mironescu román külügyiminiszterretí a két kisantantállam gazdasági érintkezés tárgyában. A konferencia élénk visszhangot keltő bt, mert lényegében a „balkáni agrár- államok blokkja" gondolatáról van sző. Azt lehetne mondani, hogy a bukaresti konferencia bizonyos mértékig — lehet, hogy talán csak papiroson —

nincs öss/ hangzásban a kisantantkonferondóval,

azonban e '"két antantállam sajátos szükségleteiből és Irányzatából ered. Már a kis- antantkonferieucia előtt napvilágot láttak olyan hírek, melyek szerint a balkáni föld- mi velő állarook, elsősorban Románia, Jugoszlávia és esetleg Magyarország agrárblokkba tömörül. Jellemző, hogy a kisantantkon- ferencián eze-Kcf a problémákat nem oldották meg 4' amiképp Románia és Jugoszlávia külügyiminis dereinek nyilatkozatailból követ- >o':«tethetjük, a gondolat tovább éfl, flűt a bukaresti tanácskozások éppen • két álfám gazdasági közeledését, esetleg a

IS35S

nz ERDŐ SZERELMESE

REGÉNK Irta: ZUm GREU

Fordította: HOS^RyNÉ RÉZ LOLR

(31)

Heten szerette volna megkérni Bot, hogy ne lőjjön reá, de nem jött szó az ajkára. Magában megvallotta, hogy csakugyan anyámasszony katonája.

— Itt a puska. Bo, lőjje le — szólt Dalé.

— Hadd lássuk, hogyan talál.

Bo elfordult a pumától és föl tekintett Dalié nyugodtan mosolygó arcába.

— Meggondoltam, Dalé. Azt montam, hogy lelövöm, de nem tudom megölni. Olyan... olyan más, mint amilyennek képzeltem!

Dalé válasza csak a hirtelen felvillanó megértő mosolygás volt, ami egy pillanatra szinte kisfiússá tette az arcát. Helen szive ellágyulit, amint látta, hogy Dalé szótlanul visszateszi puskáját a nyereg mögé és fölül a lovára.

— Gyere, Pedro! Azonnal gyere, azt mondtam! — szólt rá a kutyára szigorúan.

— Mindegy, lányok, mégis megtaláltuk a pumát és közelről megnéztük. Most visszamegyünk az őzhöz és legjobb részét levágjuk magunknak. Annyi büntetést megérdemel a gyilkos, hogy elvesszük tőle zsákmánya legjavát.

— Gondolja, hogy a puma vissza fog menni a zsákmányához? — kérdezte Bo.

— De mennyire! Volt rá eset, hogy hatszor kergettem el egymásután a megölt őz mellől a pumát, mert kiváncsi voltam, hogy melyikünk unja meg hamarább. Az erdőben meglehetősen sok a puma és nem jut egyre-egyre olyan sok zsákmány. Azt hiszem, pontos az egyensúly.

Ez a megjegyzés megragadta Helen figyelmét. Amint lassan lovagoltak visszafelé, Dalé magyarázott:

— Maguk, lányok, íágyszivüek és nem ismerik az erdő törvényét, nem tudják, mi a jó, mi a rossz és azt hiszik, hogy borzasztó kár a szegény őzért, mert hogy a puma megölte. Pedig nincs ig*uk. Amint már mondtam egyszer, a puma nagyon szükséges ahhoz, hogy az őzek egészségesek legyenek.

Nem tréfálok. A puma meg az őz nem i* élhetnek e?vmás nélkül. A farkas nemcsak őzet eszik, nekimegy a jávorszarvasnak is, megtámad és főifai mindent, amit talál. De a puma egész esztendőben a sarkában van az őznek és nem engedi ellustulni. Ahol nincs őz, ott nem találni pumát sem. Ha senki nem bántaná az őzet, nagyon kamar^ szaporodna s pár év alatt annyian lennének, hogy nem lenne helyük. Lasan elvesztenék az élénkségüket, az ügyességüket, a gyorsaságukat, örökös éberségüket, ami együtt mind csak a létföntartás ösztöne és visszafejlődnének, vagy járványos betegség törne rájuk. Egyszer már láttam ilyen járványt az őzek között. Megfeketedett a nyelvük. Sorra hullottak el. És azt hiszem, hogy az ilyen járvány mindig a tulszaporodás jele. A folytonos üldözés azonban egészségesekké teszi őket, gyorsak, ügyesek lesznek, a lábuk karcsú és gyors, a szemük élénk... És csak a legerősebbek és legügyesebbek kerülik el a pusztulást. Ez a természet kívánsága. A kiválasztódás. Az egyensúlynak mindig pontosan meg kell lennie. Évenként változna tik az arány, de nagyjából ugyanaz marad.

— Nagyon tetszik nekem, amit mond — helyeselt Bo — és most még jobban örülök, hogy nem lőttem le a pumát.

— Nekem fáj valamiképpen ez a® egész — mondta Helen elgondolkozva. —■ Én látom ... az az érzésem, hogy igaza van és nem lehet ellene tenni. De bánt, mert változtat rajtam ... Változtatja az érzéseimet. Szinte kívánom, bár soha ne tudnék annyit a természetről, mint maga. A természetnek ez az egyensúlya, amiről beszélt, nagyon tragikus, nagyon szomorú.

— Miért — kérdezte Dalé. — Maga szereti a madarakat is, ugy-e, már pedig a madár az erdőnek leggyilkosabb állata.

— Ne mondja el ezeket a dolgokat nekem, ne bizonyítsa be — kérte Helen. — Nem az bánt engem, hogy az őzek nem szaporodhatnak el, vagy hogy a pumának is ennie kell. Hanem az, hogy lépten-nyomon fájdalmat kell látnom. Szenvedést. Ez bánt. Én szívesen kiállók akármit, de nézni nem bírom.

— Igaza van — mondta Dalé rövid töprengés után. — Itt most megint megfogott engem. Igaza van. Azt az egy dolgot én se tudtam soha megérteni, hogy minek a szenvedés. Az élet mindén kegyetlenségei közölt

*ezt a legkegyetlenebb s a legnehezebb megérteni és megbocsátani ...

Ezen az estén, mikor ott ültek a tábortűz

mellett és nézték, amint az egyre sűrűsödő homály lassan vaksötétté lesz, Dalé komoly kíváncsisággal kérdezte meg a két leánytól, hogy mire gondoltak, mit éreztek a mai vad lovaglás alatt?

— Nagyszerű volt! — hangzott azonnal Bo lelkesült hangja.

— Miért? — kérdezte Dalé. — Maga leány. Hozzá van szokva az emberekhez, a csendhez, védett nyugalomhoz...

— Talán éppen ezért élveztem annyira — mondta Bo. — Nem tudom jól megmagyarázni, de "’Tönyörüséget találtam mindenben ... a szél, ami az arcomba fújt, a fenyőillat, a meredek lejtők, a vízmosások, a sziklák, a fenyők fekete árnyéka... mind gyönyörű volt, a szivem úgy vert, hogy alig bírtam, hol az arcom égett, hol a fogam vacogott. De legnagyszerűbb mégis az volt, hogy éreztem, hogy én kormányozom a lovamat és arra fut és addig fut, amerre és amíg én akarom. Oh, soha nem felejtem el ezt a lovaglást!

— Amit mond, olyan természetes nekem, mintha magam éreztem volna —• mondta Dalé. — Magában van tűz, az bizonyos. Mit mond vájjon maga, Helen?

— Bo elmondta, amit érzett — felelte Helen. — Mentsége az, hogy a végén mégse lőtte le a pumát, mint ahogy akarta. Egyébként az érzései merőben fizikaiak, abban az értelemben, ahogyan maga Dalé ur, szokott beszélni a természetről. A húgom részévé vált ennek a természetnek, az erdő gyorslábú, élénk, vad, életvidám gyermeke volt... ügy élvezte a rohanást, mint akármelyik indián. Érzései ösztönösek, örököltek, semmi vonatkozásiban nincsenek a neveléssel. Bo mindig utálta a rendszeies tanulást vagy nevelést. Én viszont szintén élveztem a mai délutánt és éreztem valamit abból is, amit Bo mondott, ha nem is olyan erősen. De azért a lelkemben állandóan ott volt az ellenkezésnek, a meggondolásnak, a vigyázatnak, őrködő szava is. Igaz, hogy nem sokat használt, mert a töprengő, gondolkozó, óvatos Heten egyre jobban háttérbe szorult bennem. Igen, még akkor is, mikor egy ág az arcomba vágott s néhány pillanatig alig láttam ... Meg mikor ledobott a ló... Nem kell úgy megijednie, nagyszerű volt. Puha helyre estem és nem bánom ezt a tapasztalatot. Mi-1

tervezett megegyezésnek Magyarországra való kiterjesztését i® szolgálták. A gondolat nem uj, 8 úgy látszik, mintha veszedelmet rejtene magában a kisantant politikájára nézve.

Középeurépában legutóbb több érdekes gondolat és terv merült föl. A fönnálló kisantant mellett fölmerült a középeurópai álam ok föderációjának eszméje, továbbá itt van a kisantant mintájára néhány regionális blokknak a terve s végül a hasonló rétegeződésü államoknak, elsősorban Romániának, Jugoszláviának és Magyarországnak az érdekegyüttese.

A balkánállamok agrárblokkja nem utópia és be kell ismerni, hogy reánk nézve ez a megoldás jelentős veszedelmet jelent, amennyiben ezen államok szoros együttműködése következtében elszigetelődhetnénk. Reánk nézve nem érdektelen, hogy Bukarestben tulajdonképpen Románia és Jugoszlávia gazdasági egyezményre lépett, amely szerint azzal az ajánlattal fordulnak majd Európa államaihoz, hogy a maguk részéről az iparcikkekre megszüntetik a behozatali vámokat, ha viszont az ipari államok megszüntetik az agrárvámokat s ehhez az egyezményhez Magyarországot mint agrárállamot szintén csatlakozásra hívják föl.

Nem érdektelen ennek kapcsán megjegyezni azt, hogy a magyar miniszterelnök elutasította a dunai föderáció gondolatát, melyet szerinte Prága terjeszt a végből, hogy Magyarországnak az a konföderáció a börtöne legyen. Úgy látszik Románia és Jugoszlávia egységes gazdasági föllépésre határozta el magát, s most a mi politikánk ügyességén múlik, hogy ehhez az uj kerethez alkalmazkodjunk. Nem lesz ez minden nehézség nélkül, ment nálunk éipip úgy, mint a többi középeurópai állaimban, például Németország-, bán, egyre emelkedik az agrártermékek' vámvédelme. Hogy a megegyezés a mostani helyzetben is lehetséges lesz, arra elég reményt jelent a Romániával való kereskedelmi egyezmény, melyben ezek az égető kérdések is megoldást nyertek.

Jugoszláviával egész más a heáyzei g véli a gazdasági közeledésünk eddig a legforróbb politikai barátságunk és tényleges vérrokonságunik dacára nem jutott odáig, mint a legutóbbi időben a Romániával való viszonyaink.

A lap végül kifejezi azt a reményét, hogy ezeket a nehézségeket sikerül majd a kisantant keretében megcAdmá ép a bukaresti megegyezést összhangba barnák a kis antant érdekeivel,

alatt zuhantam, est gondoltam: „Most végem van...“ Olyan volt, mint mikor álmában zuhan az ember. A legtöbb gondolatom abból fakadt, amit tanultam vagy olvastam az ilyen lovaglásokról valaha. . A valáságoe átérzés felizgatott, nagyszerű volt, de nem tudott egészen lekötni, mert a félelem a veszedelmektől, a részvét ax üldözött puma! iránt, meg a saját meggondolatlanságom ti* data és folytonos aggodalmam Bo miatt te* gyón elfoglalták az érzéseimet ős gondolkozásomat. Ha őszinte akarok lenni, ezt kefl mondanom.

Dalé figyelve hallgatta végig, aztán sokéig csöndesen nézte a tüzet és fadarabbal szurkolta a parazsat. Az arca nyugodtnak látszott, mint mindig, de Helen valami bánatos sóvárgást, szomjúságot vett észre a szemében és azért beszélt igy, mert kiváncsi volt, mit felel majd reá a vadász.

— Megértem magát — mondta végre Dalé — és higyje ed, csodálkozom, hogy meg tudtam érteni. Olvasgatom a könyveimet sokszor, de higyje el, egyik 9em beszélt igy hozzám. Úgy gondolom, hogy magának a vére ugyanabból a fajtából váló, mint Bőé. A vér erősebb minden gondolatnál. Jó lenne, ha éppen úgy át tudna érezni mindent, töpren- kedés nélkül, mint húga. Százezer évig élt már a vér az emberekben, mielőtt az ész szava megszólalt, hogy bánatot és kétséget adjon nekik. Ne harcoljon az ösztöneivel. Lehet, hogy az ösztön nem előbbrevaló az észnél, de sokmillió esztendővel idősebb. Ha nem lenne tetszésére az Istennek, nem oltotta volna belénk. Maga nem tudja elfeledni önmagát. Nem tud „csak" érezni, gondolkodás nélkül, mint Bo. Ezért nem lehet igazán olyan, amilyennek született.

*— Nem hiszem, hogy igaza lenne — mondta Helen. — Nem kell azért indiánnak lennem, hogy megtaláljam magam.

— De igen — felelte Dalé.

— Csakhogy én belőlem soha nem lehet indián — folytatta a vitát Helen. — Én már nem tudok visszamenni, mint ahogy maga akarja, az ösztönök világába. Mi értelme lenne minden tudásomnak ... bár, sajnos, úgyis nagyon kevés, amit annak mondhatok ... mi értelme lenne a tudásomnak, ha még azokon az ösztöneimen sem tudnék uralkodni, amelyek velem születtek?

— Ha eljön ,az ideje, nem fog tudni uralkodni rajkik jegyezte meg Dalé csödesea,