Prágai Magyar Hirlap, 1930. július (9. évfolyam, 147-172 / 2368-2393. szám)

1930-07-03 / 149. (2370.) szám

2 1930 jnRm 3, Mfitftrtak, Egy volt szovjet diplomata újabb leleplezései Oroszországról Pandát Nehrut hathónapra elítélték London, július 2, Panclit Motilal NeJiarut, a hindu függetlenek vezérét és a pánhindu kongresszus elnökét, tegnap Alahahadban háthayi börtönre ítélték. A hindu munka- hivatal titkára ugyancsak hathónapi bör­tönt kapott. Lázas kommonista agitáció az augusztus elsei „vörös nap" érdedében Prága, julius 2. A kommunisták augusztus elsejére ismét „vörös napot" készítenek elő. A sok kudarc után az előkészületek most sokkal intenzivebben folynak, a gyárakban fizetett agitátorok dolgoznak s a munkásokat személyesen keresik föl s itgy akarják rá­bírni őket, hogy augusztus elsején vonulja­nak ki az uccára. Egyes lapok szerint a mun­kásság zöme most sem hajlandó a kommu­nista párt felszóüitásunak eleget tenni s er­ről a prágai kommunista pártközpont már •jelentést is tett Moszkvának. Moszkva a je­lentés után utasította Smerált, a volt prágai kommunista képviselőt, aki a berlini szovjet központi irodának egyik vezetője, hogy jú­lius folyamán menjen agitációs útra Cseh­szlovákiáiba. A Rudé Právo jelenti, hogy Smerál nyilvános előadásokat fog tartani Szovjetoroszország szociális fejlődéséről. Nemcsak Prágában. hanem Brünnben, Maehrisoh-Ostrauban és más iparvárosokban is és a kommunista párt vezetősége minden lehetőt, elkövet, hogy egyszer végre sikerül­jön már a „vörös nap“. A kilátások azonban nem a lég rózsás abbak és valószínű, hogy a polbüro sok kudarcát újabb kudarc fogyja kö­vetni. Politikai zavargások Németországban Neumünster, julius 2. A kommunisták és a nemzeti szocialisták tegnap este újból összeütköztek a városban. A kézitusa fo­lyamán a nemzeti szocialisták váratlanul több lövést adtak le és két kommunistát súlyosan megsebesítettek. A nemzeti szo- i eialistaknak csak egy sebe sültjük rolt. A rendőrség szétválasztotta a küzdőket és hat embert letartóztatott. Paris, julius 2. Agabekov, a Cseka volt konstantinápolyi vezére, aki Beszedovszki- hoz hasonló módon vált ki a szovjet diplo­máciai szolgálatából, tegnap Párisba érke­zett, ahol nyilatkozott a lapoknak. Interjú­jában többek között a következőket mondta: — A forradalom utáni évek lelkesedésé­nek elmúlásával Oroszországban ma a bü­rokrácia, a szervilizmus, a nyomor és a rossz gazdálkodás uralkodik. Az ország belsejében a közeljövőben bizonyára meg­ismétlődik az 1921-es nagy éhínség. A Budapest, julius 2. Budapesti szerkesztő­ségünk jelenti telefonon*. A felsőház mai ülésén Horthy István felsőházi tag interpel­lációt intézett Bethlen miniszterelnökhöz Balthazár Dezső református püspök kül­földi szereplése miatt. Balthazár tevékeny­sége — mondotta Horthy — káros volt az országra, és azt kérdezte, hogy vájjon a kormány értesült-e előzetesen Balthazár tervéről. Bethlen miniszterelnök azonnal válaszolt az interpellációra. Kijelentette, hogy kényes helyzetbe került, mert jómaga szintén refor­mátus. Sajnos, sokan vannak, akik külföldre mennek és ott politizálnak. Helyes volna, ha az ily célból kiutazók előzetesen informálnák a kormányt. Bal- thazár külföldi tevékenysége nem szolgál­ta Magyarország javát. Baltha zárnak va­lóban alkalma nyílott a francia kamara külügyi bizottsága előtt Magyarországról előadást tartania, ahol pártpolitikai óéiból rossz megvilágításba helyezte Magyaror­szágot. A kormányról azt állította, hogy szovjet külpolitikája tisztán imperialista célokat szolgál. A külföldön több mint kétszáz kém dolgozik, közülük öt Párás­ban. A Beszedovszki-esettel kapcsolatban Agabekov érdekes leleplezéseket tett. An­nakidején őt bizták meg, hogy a megszö­kött Beszedovszkit „likvidálja44, azaz el­tegye láb alól. Árpikor azonban a volt di­plomata a sajtóban megkezdte szenzációs leleplezéseinek közlését, a szovjet elvetet­te a bosszutervet, mert veszedelmes kom­reakciós, holott jómaga szintén az egysé­ges párt híve és mint ilyen jutott mandá­tumhoz. Arra kéri a külföldre utazókat, hogy csak a haza érdekében dolgozzanak. A miniszter­elnök megemlékezett még egy magyar ügy­védről is, aki az ő angliai útját szerette vol­na elgáncsolni, fáradozása azonban sikerte­len maradt. Bethlen ezután beszédét igv folytatja: Bal- fhazár püspök urnák a külföldön ée különösen Párisban kifejtett működése, sajnos, a magyar közéletben nem egyedül álló eset, hanem kezd szimptomatikussá válni, mert mind többen és többen mennek külföldre, ahol egyes magyar kérdésekkel foglalkozva, fölvilágositást nyúj­tanak az ország közállapotairól. Ha valahol szükség van magyar egységre, úgy szükség van arra, hogy a külföldön egy­ségesen lépjünk föl és ne a magunk hibáit és ellentéteit vigyük a külföld közvéleménye elé, hanem azokról az igazságokról beszéljünk, me­lyek minket, magyarokat, egyesítenék és te­gyük félTe azokat a differenciákat, amelyek minket elválasztanak. Az olyan uraknak, akik plikáeióktól tartott. A magyar felsőházban interpelláció hangzott el Baithar püspök külföldi szereplése miatt Bethlen miniszterelnök azonnal válaszolt az interpellációra az ERDŐ SZERELMESE REGÉNK Irta: ZRNE GREU Fordította: tfOSRRyiMÉ RÉZ LOLA (28) Másnap reggel Helen felrázta magát e ö ifi megtanulta, hogyan kell lovat ezerszámozni, nyugati módra nyeregbe ugrani, szabályosan lo­vagolni. Bo azonban sokkal ügyesebb volt nála ée Dalé, akit mulattatott ée érdekelt a dolog, legtöbbnyire vele foglalkozott egész nap. Helen magában lovagolta végig a tieztáet. Csodálkoz­va látta, milyen nagy rét fekszik itt a sziklák között. A tanyáról kiadnék látszott. Kezdett hozzászokni, hogy helyesen ítélje meg a távol­ságokat. Észrevette azt is, hogy több barnavizü ér folydogál végig a réten, mind egy irányban s végül nagyobb patakká egyesül, amely a má­sik oldalon eltűnt a sziklák között. Mikor Dalé és Bo arra jöttek, megkérdezte Dalét, hová megy a patak. Dalé elmondta, hogy átfolyik a sziklák között s a hegy másik oldalán tóba ömlik. Egyszer majd elviszem oda magukat, hogy megnézzük. — A hegyen túlra? Nem találnak meg a rab­lók? Helen még mindig megborzongott, ha rájuk gondolt. — Ott még jobb rejtekhelyen lennénk, mint itt — mondta Dalé. — Abba a völgybe, ahol a tó van, C6ak innen lehet eljutni. Különben is, ne aggódjék most már. Roy megígérte, hogy egyre a sarkukban lesz, majd gondoskodik róla, hogy ne jöjjenek errefelé. A következő napon már egészen elfeledte He­len a rablókat. Jobban ment a lovaglás, többet és jobb étvággyal evett és szinte észrevétlenül kezdte örömét lelni mindenféle apróságban. Ka­paszkodott a sziklákon, lovagolt, sétált, segí­tett Dalénak főzni és tüzet rakni s mire beeste­ledett, nem ismert volna magára. Egész nap nem töprengett, nem kutatta a saját lelkét és másnap reggel sem jutott eszébe ilyesmi. Aztán eltelt ez a nap is ... és egyre több ... Helen nem tartotta számon az idő múlását, belenyugo­dott. hogy igy fog élni heteken, hónapokon át. *—I *— r—S te-: 1 t—í r—i —-) J—i íte*» tea Legjobban a délutánt szerette. A napkelte gyönyörű volt, a reggel friss szele csodás, a napnyugta titokzatosan szép, az alkonyat ko­mor és gyászos, az éjszaka pedig mélységesen békés, fényes csillagjaival és csöndjével. De dél­után olyan volt a világ, mintha soha nem vál­toznék, mintha mindig derült lenne és vidám. Ezért tetszett Helennek legjobban. Egyik délután egyedül volt a tanyán. Bo lovagolt valahol, Dalé a sziklák közé kapaszko­dott, meg akarta nézni, nem lát-e valami nyo­mot, vagy távoli tábortüzet. Bimibócskát nem le­hetett látni sehol, sem a többi állatot. Pedro pedig már több mint egy napja nem jelentke­zett. Annál inkább meg volt lepve, mikor egy­szerre meglátta Pedrót. Sántítva, három lábon jött az erdő felől. Pedro! Verekedtél? Gyere ide! hívta a ku­tyát. Pedro odament és fölemelte jobb első lábát. Helen megvizsgálta ée észrevette, hogy éles- szólü kagylóhéj akadt, az ujjai közé. A seb da­gadt volt és véres, bizonyosan nagyon fájt. Pedro vinnyogott. Helen minden erejét össze­szedte, de alig bírta kiszedni a kagylóhéjat. Pedro üvöltött és vonított közben. De mikor végre túl voltak rajta-, azonnal hálásan meg­nyalta Helen kezét. Helen kimosta és bekötöt­te a kutya lábát. Mikor Dalé visszajött, elmondta neki, mi történt. — Hogyan kerülhetett Me kagylókéj? — kér­dezte aztán. — Egezer már említettem, hogy ez az egész völgy tenger alatt volt valamikor — mondta Dalé. — Csodálatos dolgokat találtam már itt. — Tenger alatt volt? — csodálkozott Helen. — De hiszen olyan magasan vagyunk ... Dalé megmagyarázta a dolgot, ahogy 6 el­képzelte ée Helenneik be kellett vaUania, hogy az erdő szerelmese sokat tanult a természettől é3 nem vallott volna szégyent a városok tudós tanárai előtt sem. — Nézzék — mondta máskor. — Mit vesz­nek észre ezen a kis csoport nyárfán? A tisztás túlsó részén voltak és hatalmas fe­nyő tövében pihentek. Az erdő itt benyúlt a füves völgybe. Néhány jegenye-fenyő állt itt és fiatal nyárfacsoportok. Az a csoport, amelyre Dalé mutatott, egészen olyan volt, mint a többi. — Nem tudom, mit kellene ószrovonnem — mondta Helen. — Kis csoport nyárfa, némelyik nagyobb, a többi kisebb. Nagyon szépek rajta az apró zöld meg sárga leveleik. — Nem juttat az eszébe harcot, küzdelmet? — Igazán nem — mondta Helen. — Pedig nagyszerű példája a küzdelemnek, a harcnak és az önzésnek — mondta Dalé. — Jöj­jenek közelebb, mind a ketten, hadd mutassam meg, mit gondolok. — Gyere. Nell, tanuljunk! — mondta Bo lel­kesedve. Helen odament. — Ha jól megszámoljuk — magyarázta Da­lé — van itt vagy száz fiatal facsemete. A je­genyei enyők árnyékot vetnek ugyan rájuk, de azért napot is kapnak keletről és délről. Ezek a facsemeték ugyanarról az egy törzsről hajtot­tak. Egyforma idősek is. Közülük négy körül­belül tiz láb magasra megnőtt é6 olyan vastag, mint a csuklóm. Itt a legnagyobbik. Nézzék, milyen sürti a lombja, hogyan kimagaslik va­lamennyi közül, de ez a három itt majdnem utolérte. Közel vannak egymáshoz, nézzék meg, milyen közel. A legtöbb nem vastagabb a hü­velykujjamnál. Alig van lombjuk, de ami apró ágacskájuk van, az mind fölfelé nyúlik és pedig keleti és déli irányban, ahonnan a napot vár­ják... Nézzék, hogyan áll az útjába ennek a nagyobb fának az ága a kisebb gályáknak! Itt harc folyik a napsugárét, a levegőért... Itt van, ni, egy, kettő, három kiszáradt facsemete. Nézzék, le bírom törni. Mi van alattuk? apró kis fá-k megint... Azok alatt pedig még kiseb­bek ... Ni, milyen sápadtak, gyengég, egészség­telenek! Olyan kevés napot kapnak... A töb­biekkel egy időben születtek, de nem tudtak lé­pést tartani a testvéreikkel... Lehet, hogy at­tól függ, melyik milyen helyre jutott... Dalé körülvezette a lányokat a kis facso­port mellett. Mélységesen komoly volt az arca, amint beszélt. — Értik, ugy-e, hogy a fák a napért és víz­ért harcolnak egymással. Leginkább persze a napért, mert ha napot kapnak és megerő­södnek, gyökereikkel össze tudnak gyűjteni a talajban annyi vizet, amennyire szükségük van. Az árnyék a halál, lassú halála a fák­nak. Könyörtelen, kemény harc ez a kis nyárfacsemeték között. Kapaszkodnak, legyű­rik egymást, eltaszitják egymás ágait, versen­genek. Talán a fele fog megélni. De nem bi­zonyos, hogy azok, amelyek most a legerő­sebbek, mindig megtartják a vezetést. Ha pedig a szél. a villám, a vihar, vagy valame­lyik hirtelen nagyobb erőre kapott testvére nem győzi le, majd végez vele is a kor. Foly­tonos, állandó harc van itt. Amint a nyárfa­Kinek kedves a haja a fejmosáshoz rendszeresen PIXAYON-T használ, mely mint folyékony anyag ere­deti üvegekben, mint Shampoon pedig csinos zacskókban kapható. árulkodni mennek saját hazájuk ellen külföld­re, saját hazájukban sincs sikerük. Bethlen ezután arról a dunai konföderációról beszélt, amit Balthazár a francia külügyi bizottság előtt Párisban fejtegetett. Még ma is hallunk du­nai konföderációról — mondotta —, de ezt egészen más helyről, Prágából halljuk. Arról a dunai konföderációról hallunk, amelyben nem Magyarország a primus inter pares, ha­nem, amely Magyarország börtöne lenne és amelybe becsuknák azok, akik Magyaror­szágtól területet nyertek. Ezek a fejtegetések szomorúan hasonlítanak azokhoz, amelyeket Károlyi Mihálytól hallot­tunk 1918-ban, amikor lement Belgrádba és azt hitte, ha megtagadja azt a négyéves dicső múltat, amikor Magyarország fegyvertársa volt Németországnak a világháborúban, akkor kar­jaiba dől az egész világ. Ez az eljárás tipikus példája egy dilettáns és káros propagandának, amely az ország nagy érdekeit nemcsak, hogy nem veszi figyelembe, hanem ellenkezőleg, an­nak rovásán dolgozik. Sajnos, szaporodnak azok a férfiak Magyar- országon, akik a magyar belpolitikai kérdé­seket és ellentéteket kihurcolják a külföldre abból a célból, hogy a külföldön keltett han­gulatok segítségével idebent befolyást gya­koroljanak a belpolitikára, A magyar kormány nincs abban a helyzetben, hogy hatalmi szóval vessen ennek véget, csak egy mód van, ha a magyar közvélemény le­sújt azokra, akik a maguk részéről ilyen mód­szerrel akarnak az ország javára propagandát csinálni. Bethlen beszédét élénk helyesléssel és taps­sal fogadta a felsőház. ksb—garmwriSBBsgwraMW—cfla—ct——p Halálos repQtöszerencsétienség Romániában Bukarest, julius 2. A Galae melletti kato­nai légi kikötő mellett Popeecu pilótaőrmes­ter hidroplánja 200 méter magasságban összeütközött egy aportrepűlőgéppel A hidroplán lezuhant, a benne ttiő pilóta ször­nyet halt, a sport repülőgépnek azonban cso­dálatosképpen semmi baja sem történt. csemetéknél láttunk, az történik mindenütt az erdőben. És ez a legcsodálatosabb, amit az életben láttam. Másnap Dalé uj csodákat mutatott Helen- nek és Bonak. Lóháton mentek el messzire az erdőben, megfigyelték a bozótokat, a kú­szónövényeket. Az erdő szélén görcsös, gör­be- lucfenyőt néztek meg. Egyedül állt, távol a többiektől, amelyek mind szépek voltak, nagyok, egyenesek. Csak ez az egy állt ott meghajolva, az ágai majdnem kopaszak vol­tak s mind egyiránvban nőttek. Olyan volt, mint a kisértet. Különös, gyászos hatást tett.. De azért élt és látszott rajta, hogy erős. Nem volt versenytársa, hogy elvegye előle a na­pot. Ellensége nem volt más, csak a hó, a szól a fagy. Helen érezte, mit akar mondani Dalé. Ez a fa egyedül van... Nem kell megosztania semmit senkivel, de nem is támogatja senki. így lett lassan egészen más emberré, igy változtatta meg őt a természet sok csodás igazsága s ha fájt is a tanulság néha, nem bánta, örömmel vette mindig. XI. FEJEZET. — Azért is ... meglovagollak ... ha a nya­kamat töröm is!.. Bo már alig birt szuszogni, de azért sem hagyta abba. Dühösen rázta meg keztyüs ök­lét s újra odament a szürke musztáng köze­lébe. Dalé a közelben állt, mosoly volt az arcán. Helen kissé messzebb, a tisztás végéről néz­te őket és ugy meg volt rémülve, hogy kiál­tani sem birt, hogy Bonak megtiltsa a vesze­delmes próbálkozást. A szürke kis musztáng gyönyörű, nemes kis paripa volt, de gonosz s makrancos. Hosszú fekete sörénye lobogott, fekete farka, ha a két hátsó lábára állt, a földet verte. Hátára Összehajtott takaró volt erősítve hevederrel, nyereg nélkül. Bo mér­gesen tartotta a rövid kantár végét. Zabla sem volt a büszke musztáng szájában, csak az orra körül volt kötve a kantár. Bou nem volt kabát, zubbonya nyitva volt a nyakánál é9 mindenfelé füfoitük, meg sár- foltok ékeskedtek rajta, a haja összevissza lógott, egyik arcára fűszál ragadt, valami vér- folthoz hasonló, maszatos rész közepén, a má­sik arca égvörös volt és villogott a szeme. A homlokán verejtékcseppek ültek s az izzad­ság lessan folyt le piszkos arcán. Amint óva­tosan egyre közelebb ment a musztánghoz, Helen tisztán látta karcsú, erős alakjának szobor sze rűen szép. vonalá t

Next

/
Thumbnails
Contents