Prágai Magyar Hirlap, 1930. július (9. évfolyam, 147-172 / 2368-2393. szám)
1930-07-12 / 156. (2377.) szám
4 1930 julius 12, szambát. Magyar gyermek — német iskolában Pozsony, julius (T) Vészharangot kongatunk. Vájjon meghallják-e azok, akiket illet? — Pozsonynak az egykori koronázó váro&naik magyar társadalmához szólnak ezek a panaszos szavak, melyeket elhalk gatni bűnös mulasztás volna, noha nekünk fáj legjobban, hogy önvéreinket kell vádolnunk. Pozsonyban idén feltűnő csekély számban íratták be a szülőik gyermekeiket' a magyar nyelvű elemi és polgári iskolákba. Évek óta lassú apadás észlelhető ebben a városban a magyarul tanuló gyermekek számában. Ez a folyamat idén — ugylátszik — minden propaganda, figyelmeztetés és a magyar lelki ismeretre való apellálás ellenére oly formát öltött, amelyet már végzetesnek kell tekintetnünk a helybeli magyar iskolák fönmaradása és a kisebbségi oktatás léte szempontjából. Amilyen mértékben hallgat el a magyar szó az iskoláikban, oly nagymérvű gyarapodás a pozsonyi csehszlovák, főképpen pedig a német tannyelvű iskolák tanulóinak számában. Csak egy kiragadott példa: A pozsonyi leánypolgáriban idén tizennyolc tanuló iratkozott be a magyar első osztályba és hatszor annyi összesen 106 tanuló a német első osztályba. Egyes iskolákban a csökkenés oly nagyarányú, hogy bizonyos osztályok összevonása, sőt megszüntetése fenyeget. Ha a jelenség okát kutatjuk, abba a számtalanszor megcáfolt téves fölfogásba ütközünk, hogy magyarul úgyis beszél otthon a gyerek, az iskolában más nyelveket kell tanulnia. Sőt akad olyan felületes vélemény ie, amely szinte már a leiki- ismeretlenség határát eurolja, hogy a magyar tanítást csak a szív akarja, de az értelem mást parancsol a magyar szülőnek. A pozsonyi magyar szülök tekintélyes része megfeledkezik arról, hogy a német és csehszlovák szülők egészen másként gondolkoznak ebben a kérdésben é6 csak olyan iskolákba adják gyermekeiket, ahol anyanyelvükön tanulhatnak. Azután nemcsak a nyelv gyakorlati hasznáról van 6zó, arról hogy a gyermek boldogulni fog-e az életben, hanem az oktatás szelleméről is. Az állam fordulat óta a magyar iskolákat is kikezdték az uj áramlat hullámai. Sok fontos tárgyat töröltek, elsősorban a magyar történelmet, mely pedig a múltból meritett tanulságaival gerince lehetne az önérzetes kisebbségi gondolkozásnak. A csehszlovák és német iskolákban uralkodó szellemnek azonban semmi gyökere nincs a magyar hagyományokban, sőt azokkal sok tekintetben ellentétes, Egyre szaporodnak azok a szomorú példák, amelyek azt mutatják, hogy az ilyen oktatásban részesült gyermek közönuböstsé válik nemzetének érdekei iránt. A* u. n. gyakorlati, reális gondolkozáen szülő, aki annyira sürgette gyermekeinek idegen iskolákban való tanítását, megérheti azt az időt, hogy lesznek magyarul beszélő gyermekei, akik egészen másképpen gondolkoznak, mint ő, és magyarságuk ténylegesen majd csak a nyelvazonoe- eágban nyilatkozik meg. Ha már „az értelem“-nek döntő szerepét hangsúlyozzuk, ne hunyjuk be a szemünk azon körülmény előtt sem, hogy a pozsonyi magyarságnak még a múltból származó kitűnő iskolái és tanerői vannak, akik képzettség és pedagógia dolgában bármikor felveszik a versenyt a másnyelvti intézetek tanerőivel. Az államnyelv elsajátítása kétségtelen igen fontos, a német nyelv tudása ugyancsak lényeges része a műveltségnek, ám e nyelveket tanítják a magyar iskolákban is és némi megerőltetéssel, áldozattal — amint a kisebbségi helyzet minden téren megkövetel tőlünk — meg lehet tanulni más módon is. A német és csehszlovák nyelv tudásának tehát nem conditió 6ine qua non-ja a más nyelvű oktatás. A magyar fiatalság bebizonyította, hogy az anyanyelvén szerzett alapos műveltség révén az egyetemeken és főiskolákon kitünően meg tudja állni a helyét, a nyelvi nehézségeket le tudja győzni, sőt bizonyos tekintetben túlszárnyalja más nemzetiségű kollégáit. Az anyanyelv ápolása a logika törvényeinek, a történelem tanulságainak és a nagyok példáinak is megfelel. A műveltség mindig egyes nemzetek egyéniségén keresztül nyilatkozik meg, a fajok csakis sajátságaik, egyéni vonásaik kibontakoztatásával tudnak maradandó értéket alkotni. A nemzeti géniusz az emberiség szellemi termésében döntő jelentőségű. Vájjon Petőfi, Goethe, Schiller tudta volna-e az egyetemes emberi kultúrát oly kiváló alkotásokkal gazdagítani, ha nem anyanyelvűk szellemét szólaltatták volna meg. A kisebbségi magyarság is csak akkor tudja majd betölteni hivatását, akikor lesz egyenrangú tényező a szellemiség mérlegén, lm ragaszkodik nemzeti karakteréhez és törekszik azt kifejleszteni. Mindnyájai) felelősek vagyunk a jövőért A kisebbségi helyzet a felelősség súlyát megnövelte s ha valaki ez alól kivonja magát, az enyhén szólva, vétkes könnyelműséget követ el nemzetével szem-ben. A magyar társadalmi és politikai élet vezetői évek óta kemény küzdelmet vívnak minden fórumon a magyar iskolák fönnmaradásáért és szomorú volna, ha a magyar társadalom nem méltányolná ennek a munkának jelentőségét és önmaga szállítaná az érveket azoknak, akiknek szemében szálka a magyar kultúra virágzása. A kormánysajtó már foglalkozik is ezzel a kérdéssel és a Slovens-ky Derraiik julius 3.-ilk száma a sorok közül kiolvasható örömmel állapítja meg, hogy Pozsonyban növekedik a szlovák iskolás gyermekek száma, a magyaroké ellenben csökr ken. úgyhogy „csak nehezen tudják a régi létszámot fönntartani". Nemsokára talán már követeléseket is fogunk olvasni a soviniszta csehszlomr^C^MAG^ARHIMjAP „Tagadhatatlan, hogy a Palesztinái zsidóság súlyos politikai vereséget szenvedett” — mondja egy Palesztinában járt orosz újságíró — Az európai és amerikai gazdasági krízis idején Palesztina fellendült Érsekújvár, julius 11. (Saját tudósítónktól.) Érdekes ember járt a napokban Érsekujvárott. Hatalmas, szélesvállu, fiatal férfi, az arcát olaj- barnára pörkölte a nap. Az első pillanatban látható, hogy a mienknél forróbb, intenzivebb nap barnította meg a borét. Ázsiában élt hosszabb időn át ez az érdekes férfi. Koffler dr.-nak hívják s orosz újságíró. Főleg Palesztinában járt, mert — amint mondja — elsősorban a palesztinai „Zsidóország" érdekes problémája foglalkoztatja. Nem egészen érdektelen, milyennek látja egy jószemü ujságiró- ember a palesztinai életet, lehetőnek tártjaié a zsidó idealisták álmainak megvalósulását, a világ minden részén szétszóródott zsidóság egy- részének befogadására alkalmas Zsidó Nemzeti Otthon fölépülését? —. Politikai kérdésekkel kevéssé foglalkoztam —< mondotta kérdésünkre Koffler dr. —, inkább gazdasági szempontokból vizsgáltaim az életet. A lenagyobb gazdaságpolitikai élmény a Palesztina-látogató számára, hogy amidőn a világ nagy gazdasági centrumaiban mindenütt komoly krízis van, ugyanakkor Palesztinában néhány hónap óta igen kedvezőnek mondható konjunktúra kezdődött el. Elég, ha a munkásstatisztikára mutatok rá. Míg három évvel ezelőtt minden ötödik zsidó munka nélkül volt, ma csaknem teljesen megszűnt a munkanélküliség, sőt egyes szakmákban munkáshiány is mutatkozik, dacára annak, hogy az utóbbi hónapokban, a zavargások óta, közel 5000 nuinkásember vándorolt be az országba. Ez az információ annál meglepőbb, mert az utóbbi időkben sűrűn érkeztek Palesztinából olyan hírek, hogy a politikai zavarokkal egyidejűleg súlyos gazdasági válság is keletkezett, ami a Zsidó Nemzeti Otthon fanatikusainak optimizmusát sötét pesszimizmusra változtatta. Az aránylagos jólét rugóiról Koffler dr. a következőket mondotta: — Az a tény, hogy Palesztinát a világgazdasági válság bizonyos mértékben megkímélte, persze nem jelenti azt, hogy ez saját nemzet- gazdasági erejének lenne pozitív eredménye. Miután Palesztina ma még nem termel annyit, amennyire a fogyasztásnak szüksége van, gabonafélékben persze behozatalra szorul. Ezért a jelenlegi agrárkrízis bizonyos szempontból kedvező hatással van a palesztinai gazdasági életre. Ezzel szembe© a déügyümölcsök kivitele, mely főexportcikke Palesztinának, az utóbbi években erősen emelkedett. A narancsligetek kedvező terméseredményei és rentabilitása az egész világ zsidósága számára vonzerővel bírnak. Lord Melchett, a londoni vegyipari tröszt vezére, például nagyarányú érdekeltséget vállalt Palesztinái narancsligetekben. De az egész partvidék Jaffától Haifáig, ahol valaha terméketlen homokpusztaságok, mocsarak, vagy alig használható termőföldek voltak, az elmúlt öt év alatt gazdagon termő Édenkertté alakult át. A festőién szép narancsfák, kívánatos gyümölcseikkel szemetgyönyörködtetően uralják egész Nyugatpal e sz tin át. — De nemcsak a természet megrendszabá- lvozása, termővétótele érdekében végeztek a bevándorolt zsidó tömegek héroszi munkát. A vállalkozókedv az ipari gyártás terén is meghozta gyümölcseit s a legjobb fejlődés útját nyitotta meg. A racionális termeléssel gyártott iparcikkek hamarosan uj elhelyezési területet szereztek a szomszédos keleten, már az export is megindult s a fejlődőképesség határozottan megvan. — Hogy azonban ennek a gazdasági konjunktúrának a hulláma meddig tart még, sokáig tarthat-e egyáltalán, ki tudna erre határozott választ adni? ... Nemzetgazdasági kérdésekben nem szerencsés dolog jóslásokba bocsátkozni. Reális számítással azonban az a veszély fenyeget, hog yaz európai, vagy pláne az amerikai gazdasági válság növekedésével sok európai, vagy amerikai magántőkét kivonnak Palesztinából, ami természetesen kedvezőtlen hatással lenne a végeredményben még gyermekcipőkben tipegő palesztinai gazdasági életre. Megkérdeztük Koffler dr.-t, hogy a múlt évi arab zavargások milyen hatással voltak Palesztina gazdasági életére? — Ma, körülbelül kilenc hónappal a zavargások után — hangzott a válasz —•, teljesen békés benyomást kelt az ország. Egyáltalán nem tagadható le, hogy ezekben a szomorú napokban, az elszenvedett vérveszteségeken kívül, súlyos politikai vereséget is szenvedett a zsidóság. vák sajtóban., hogy a kisebbségi oktatást korlátozni kell. hiszen a magyaroknak nem kell magyar iskola Gondolkozzanak és térjenek meg tehát azok. akiknek címeztük sorainkat, addig, amíg ncrn lesz késő a megbánás. Ismerve azonban a palesztinai zsidóság hihetetlen energiáját, idealizmusát és alkotó erejét, várható, hogy ez a politikai hátrány rövidesen megszüntethető lesz. Valószínűleg van önnek is tudomása arról, hogy az angol kormány bizonyos időre fölfüggesztette a zsidó bevándorlást Palesztinába. Ezt a rendelkezést a zsidó politikai körök a Balfour-deklaráció flagráns megsértésének tekintik, mindazonáltal bíznak abban, hogy rövidesen fölfüggesztik a tilalmat. Újra meg fog indulni a bevándorlás, amely az országnak haladást * jólétet fog jelenteni. Hiszen a zsidó bevándorlók nem mint „hódítók" jönnek Walesztínába, inkább „haza" jönnek a számokra esetleg idegen országba s nyugodt, békés munkával, lehetőleg az arab néppel való barátságos együttműködéssel akarnak az ország jövőjéért dolgozni. A palesztinai ismerősök iránt érdeklődtem ezután. Koffler dr. a kővetkezőket mondotta: — A Csehszlovákiából és Magyarországból kivándorolt zsidó férfiak közül számtalan megbecsült, előkelő poziciót tölt be Palesztinában. Különösen kulturális vonatkozásban. Fölösleges talán Klein Sámuel dr. professzorra, a volt ér- sekujvári főrabbira hivatkoznom, aki, mint a jeruzsálemi egyetem tanára s a Pa- lesztina-kutató tudomány legelőkelőbb reprezentánsa, országos tekintély. Legutóbb Meronban találkoztam vele, ahol egy nagy talmudtudós sírjához vezetett zarándok- uton vettünk részt. Klein dr., aki életét Palesztina múltja kutatásainak szenteli, hidat épít a régi történelmi Palesztina és az uj Palesztina között, amelynek a világ kulturfejlődésében még bizonyosan jelentős szerepe lesz. M ti SORON KÍVÜL írja* MA RAJ SÁNDOR Karagyorgye Nemrégen utaztam ezzel a hajóval, a „Ka- ragyorgye“-'val melybe most beleszaladt a* olasz gőzös. Feljegyzem róla szeré©y emlékeimet. Hajókkal úgy áll a dolog, hogy minden utas személyes viszonyba kerül velőik. Repülőgépet, autót elfelejt az ember, ki ©mlök- saik vissza egy vasúti hálófülkére? De egy kabinra vissza lehet emlékezni. A kabin, ha még olyan szűk terjedelmű, cselekvési szabadságot nyújt, lakója megszokott életét élheti benne tovább, összes előítéleteivé] s kémyszerképzeteivel. Kabinban lehet az ember szerencsétlen, boldog, merem gő, ahogy mgszokta. Vasúti hálófülkében legfeljebb aludni lehet, vagy émelyegni. Ha uj hajó fedélzetére lépek, rögtön fontoskodó és szakértő képet vágok, pipával szájamban, feltürt kabáitgallérral és asebred/u- gott kezekkel őgyelgek a fedélzeten, lépcsőkön le- és felmászok, akadályozom a személyzetet munkájában, kérdéseikkel zaklatom kapitányt, nagykópüstködőtk és konyalkot iszom. Előre kell bocsáfanom, hogy nem értek hajókhoz semmit, mint ahogy annyi más dologhoz nem értek semmit, de azért ilyeneket mondok: „Nyolc csomó sebességgel haladunk". Viharos tengeri utaimo© aart tapasztaltam, hogy a legtöbb utas szakértő módjára viselkedik hajókon. Magam hallottam, amint haj óraszállást követő negyedórában egy pesti ügyvéd, aki vizet addig legfeljebb a kávéház forraszán látott, pohárban, azt mondta a feleségének: „Elég jó hátszelünk van." A „Karagyorgye" kis, de mokány hajó volt, 1500 tonnás, semmi sem árulta el rajta, hogy azelőtt Gödöllőnek hívták, egy szót nem szólt volna magyarul. A renegátok buzgalmával fecsegett szerbül, csak a hajó orrán a kis rézharang szólta el magát, melybe ezt vésték: „Komárom, 1903". Huszonnégy órát utaztam ezzel a kedves, magyar eredetű hajóval s most, hogy szerencsétlenség érte, nem is értem a trgaédiát, oly biztos, derűs, Családias élete és útiránya volt. Huszonöt éve járta a tengert Susak és Dubrovnik között. Dubrovnik alatt, mellesleg jegyzem meg, Ragu- zát kell érteni, mert a büszke város újabban igy nevezi magát, ami elég furcsa, mert ha valakinek ilyen szép, régi neve van a világban, az ne változtassa meg. Olyan ez, mintha valaki Rákóczinak születik s Rogyákra magyarosítja magát. Fse-hér volt a „Karagyorgye", szép kabinokkal s fürdőszobákkal, a szalonban Sándor király evikkeres és Mária királyné diádéin es arcképe lógott s egy asztalon, üveg alatt, a dalmát tengerpart gipszbe öntött hegy- és vízrajzi térképe. A kapitányt, aki aludt, mikor hajója összeütközött az olasz motorossal, nem láttam, valószínűleg azt a huszonnégy órát is alvással töltötte, miikor hajóján utaztam, vagy talán patienoeot rakott kabinjában, vagy emlékiratait irta, vagy kézitornát végzett, fogalmam sincsen, mit csinált. Elég a® hozzá, nem láttam. De láttam! Három angol női a Karagyorgye fedélzetén, kik Spalatóban szállottak fel, öregek és soványak voltak, az utazó, magános angol nők válfajából, kik oly korrekten neveletlenek, kifogástalanul tolakodók. eszményien elviselhetett euek tudnak lenni útközben. A három nő fék vészeket hozatott a fedélzetre, mindenkit zavartak, hangosan beszéltek, megkeresték a legjobb helyet a hajón, a stewardtól langyos vizet rendeltek pohárban, kockacukrot hozták magukkal, lefeküdtek a fekvőszékbe, plédjükbe csavarodtak és kézitáskáikat keze ügyébe állították s enni kezdtek. Csomókat é6 mérföldeket és 6®á®kilom étereket e*tek végig, makacsul, rágcsáltak, mint azok a telhetetlen^ öreg tenyés® anyamajmok, amelyeknek semmi nem elég. Kekszet ettek, banánt, bonbont* kétszersültet és majomeledelt. Állandóan ettek, nyitogattálk táskáikat, újabb és ujjabb Ínyencségeket szedtek elő és fürgén rágták hamis fogsorukkal s közben láthatóan fogytak. Este hat órakor lehozatták a parancsno- kihidról az első tisztet, aki, udvarias dalműt ■ur az angol hölgyek előtt, lóhalálában érkezett és nem tudta, mi történt? Csak a pontos időt akarták tudni, megigazították óráikat, biccentettek, elbocsátották a tisztet és rágcsáltak tovább. A reggelinél egy Zágrábi papirhereskedő ŰR velem szemben, sajnos az ebédnél s a vacsoránál is ő ült velem szemben s igen nagy ügyességgel rakta szájába kézzel az ételt. Hip- notizáltan néztem. Vacsora közben, a húsnál, már nem bírtam nézni, nyájasan odahajoltam hozzá s mint aki az emberek furcsaságára teszi egy embertársát figyelmessé, odasugtam neki: Nézze, milyen különös: vannak, akik a villát teszik a szájukba. Felnézett, éppen egy adag zöldborsót egyensúlyozott a kés hegyén feketebajszoe szája felé, csodálkozva pillantott körül, elmosolyodott s elnézően mondta: — Hát van aki igy, van aki úgy, — s bedugta a kést a szájába. Magarskáha igen nagy fényben érkezett meg a Karagyorgye, délben egy órakor. A város ragyogott a világosságban, mint egy kihasított karéj, tiszta középkor, a kikötő előtt a téren a velencei szárnyas oroszlán vicsorgott a házak ablakai fölült, a campanile tetejében nyelvelt a harang. Magas hőfokú mozdulatlan látomás volt a hajóról Magarska, mintegy üvegbura aiatt egy darabka XV. század, gravureszerüen. Ebből a metszetből, a nagy fényben az egyik mellékuccából, lehajtott fejjel és kényszerzubbonyba kötözve előfutott 4 bolond akit két ápoló kisért. Miikor kiért a homályos mellék uccából, egy pillanatra megtor- padt a fénytől, a tértől, az őgyelgő kikötői tömegtől s a fehér hajótól, kínlódva csavarta fejét, aztán rohanni kezdett a hajó felé, különös, meghajlott felsőtesttel, guggoló lépésekkel, mint egy állat. Az ápolók alig tudták követni. A hajó egyik oldalfala felnyilt, valahol a mélyben, ahol az árukat szívja fel, a bolond berohant a hajóba és eltűnt, ügy jele üt meg. kényszerzubbonyban, a sötét középkori ucca mélyéből, ijedt tekintetével, guggoló járásával, mint valami történelmi varázslat, a vajár kosság, őrület levegőjét hosta a hajóra magá val s a kikötő tömege odaolongoft a hajó- nyilás elé, neve tűik, kiabá iák s gúnynevekkel illették a bolondot, mig egy ftsendőr «*ét nem oszlatta őka... Egy bolond, kit a „Karagyorgye" a sötét hajófenéken cipelt aztán magával tovább, a raguzai lébolyda felé. Délután lementen és megnéz em, összekötözve ült, mint egy fogolv csimpánz, a ládák és hordók között és halkan beszélt maga elé. Sokáig néztem s a b dond visszanézett s egy pillanatra vliágosau éreztem, hogy értjük egymást, illetve ő sa érti. Mint az uiá ’ lenni szokott, másra nem ts emlékszem „Karagyorgye'1 fedélzetéről. Most egy szíván fekszik a fehér hajó s én már nem fogok vele ’öbbei. uiazui.
