Prágai Magyar Hirlap, 1930. június (9. évfolyam, 124-146 / 2345-2367. szám)
1930-06-21 / 139. (2360.) szám
1930 Június 21, szombat MŰSORON kívül írja s MÁRAI — BÚZA — Budapest, junius közepe. A szürkületben döcögve, tehetetlenül megy az autó az országhatár felé: oly kicsi az ország, ahol nekiiramodik egy erős gép, rögtön a határ tilalomfáiba üti magát. Az ember szomorúan érzi, hogy nincs kifutó a magyar pályán, senki nem tudja kiadni, ami benne van, se gép, se ember, se szellem, minden iram ódáénál véresre horzsoljuk magunkat korlátok, határok között. Az országúton még érezni valamit a határból, de itt, ezen a dülőuton oly groteszk fogalom ez, ötpercenként hol Ausztriában vagyunk, hol Magyarországon, itt nincsenek színesre mázolt jelzőoszlopok, se bajonettes csendőrök, úgyszólván minden fordulónál határt lépek át s mindenütt ugyanaz a fik, közönyös föld és búzatáblák. Az ég még szürke, szinte éjszaka, a falvak alszanak, a nagy, sik horizonton belül oly kicsi s magányos lesz az ember, mint a tengeren. A mély és gödrös utat kétoldalról em- bernmgasau betakarja a kalász, az autó ki se látszik a vetésből, mint valami hűvös, imbolygó alagutban. úgy megyünk. Autóutakbau mindig a defektust szeretem legjobban, az ember pihen s rá lehet gyújtani. Amíg a soffőr hasal a gép alatt, nézem a búzát. Amerre látni, halványzöld buzavetés. Magamfajta embernek, aki életét városban és városiasságban éli le, nagyon kell vigyázni, ha a természet impresszióival szemben őszinte akar maradni. Nekem sok emlékem a búzáról nincsen. Tudom, hogy lanyha, a lapokból. A soffőr az autó alól mondja: — Jó búza ez, nagyon. Eszterházy-buza. Igen, ez valami különös jó búza lehet, nia- gasszáru, gyönyörű búza. Ez a vidék itt mind a hercegé. Nagyoenk körül Szécheuyiéknek is van, de különben majdnem minden hercegi birtok. S ez az Eszterházy-buza valóban olyan hercegi, főúri búza, még az én szemem is látja. Repülőgépről szomorú ez a magyar sik föld, százezer apró angol tapasz borii] a a földet, néhányszáz méter magasságból úgy tűnik, mintha valami rettenetes viaskodásban szétszaggatták volna ezt a földet s aztán apró, szürke s barna agoltapasz-darabkákkal valahogy behegesztették. Egy hold búza- vagy répaföld úgy tűnik a maga centiméteres el- határoltságában, gyermekes kipécézettségé- ben, milliméteres enyóm-tied-konturjaivai, mint valami iskolai dolgozat, szörnyű szlőjd- munka, papirszeletekbol, rettenetes sok vér, izzadság, halálfélelem, kétségbeesés tapadhat ehhez az aprólékos szíőjd-munkához. De innen nézve, két búzatábla között, hatói más világ ez, az ember elfogódott lesz, valami titokzatos erő suhog itt jobbra s balra a hajnali szélben s oly borzasztó nagy a csönd, madár se szól még, csak a búza fölött fut a szól, borzolja s csinálja a kócos táblák hajnali toilettejét. Olyan az impresszió, hogy miég lehet fulladni e zöld mozgalomban. Mondom, nekem ehhez semmi közöm sincs. Nem tartom szentnek a búzát s a földet, ismerek komplikáltabb s magaszíosabb érzéseket, mint az ember viszonya a földhöz, az egész agrár-lirát, mely igazi költőt oly ritkán s dilettánst oly gyakran megihlet, mindig nagy óvatossággal élvezem. Nagyon sok mindent kellene kikapcsolni s elfelejteni ahhoz, klisét, hazugságot, tanultat és csinál, hogy az embernek közvetlen útja legyen egy ilyen júniusi buzaföldhöz, valami privát ösvénye a maga világából, amelyen haza tud itt találni, — s azt hiszem, abban a pillanatban, amint ehhez a vállalkozáshoz kikapcsolni s elfelejteni kell előbb, már nem is sikerülhet maradéktalanul. Valami pogány ünnepélyesség van ebben a sik világban. Ceres szuszogva ébred s a földek hasasak. Mindez irodalom és ásítok. Érdekesebb, amit az utitárs mond: — Akinek a földje itt jobbra a dűlőtől fekszik — s a nagy síkságot egy mozdulattal kettéválasztja —, az boldog ember s könnyű az álma. Mert ez itt Ausztria most, barátom s itt jó sora van a gazdának. Burgenlandban gyönyörűség gazdálkodni, jó ára van mindennek, a gabonának, takarmánynak, répának, a marhának s a tejnek is, Récs nagyszerű piac, a burgenlandi gazda gond nélkül ad túl a portékáján s nagyon jó áron. Akié a jobboldali tábla, az bűvész legyen, ha ma rá nem fizet. Ez már Magyarország. Ugyanaz a búza, ugyanaz a marha, ugyanaz az áldott, jé föld, jé munka, csak éppen rosszabb az ára mindennek, áthozni Ausztriába már nagy nehézség s odhaza meg nincs ára se a búzának, se a marhának, még a tejnek se. Hát érted ezt? Meg lehet ezt érteni? Otthon tönkremegy a gazda, a bérlők szöknek és buknak, boldog az, aki burgenlandi bérletet tud sze- Te/mi — s a minőség milyen egyforma, ezt itt láthatod legjobban, ezen a dűlőn, ami a határ a két búzatábla s a két ország között. Én ú-ik leje! el tudok adni naponta Becsbe any- nyjt, hogy az egész napi rezsit behozom vele, de ha száz méterrel arrébb lenne a birtok, már nem is tudom, mit csinálnék. így sopánkodunk és ébrednek a madarak. Valóban, én nem értem. Most kél a nap s a búzatáblák egyforma mozdulattal hajlanak jobbra és balra, szinte áthajtanak fejünk felett, határátlépési engedély nélkül hajlik át a magyar búza feje osztrák földre és viszont, oly ámulattal, mit sem tudással, oly koraérett bölcsességgel és közönnyel s azzal a hangtalan zenéjével a természet nagy mozdulatainak, mely mindig idegesit s lehangol, mitha olyan nyelven beszélne minden körülöttem, melyet nem értek. A búza, melynek sejtelme sincs a csikágói tőzsdéről, köszönöm, jól van s ezidén megtette a magáét. A többi igazán nem az ő dolga már. A képtárban ott függ Domonkos János — Tímár Mihály — képe is, mellén a Polgári Arany Érdempénzzel. Mellette a Tengersze- mü hölgy képe. Kalauzom, Baranyai József dr. mosolyogva beszéli, hogy egy pesti újságíró járt itt nem| €sizi fód-hróm gyógyfürdő,! A legerősebb ;ód-brómos gyógyforrások. | Kérjen prospektust a fürdöigazgatóságtó! Csízfürdőn. | rég, micsoda fantasztikus dolgokat irt össze Domonkos Jánossal kapcsolatban. Ugylátszik, hogy túl akart emelkedni még Jókai ragyogó fantáziáján is. Pihenőre leülünk az egyik kávéház terra- szán. A KSC 80 éves jubileuma a beszélgetés témája. A 30 év előtti első játékosok részére emlékérméket osztottak ki a díszközgyűlésen. Kállay dr., a KFC népszerű elnöke megjegyzi, hogy Lengyel Jenő részére még az állatvédő egyesület is érmet készül ajándékozni. — Miért éppen az állatvédő egyesület? — kérdezik. — Azért, mert .,balhét" véd — feleli Kállay, önkényesen téve össze a bal hátvéd szó- tagjait. Autónkra várakozva egyedül sétálgatok éjféltájban az alvó Komáromban. Az üres kávéházban álmosan bóbiskol a banda és a kasz- szában a kaszirnő. Csendes, józan élet folyik a városban. Elillant a jókedv messzire Ős-Ko- márom városából. A sors keze megint nagy súllyal ereszkedett rá, mint már oly sokszor az életben. Komárom krónikása azt irta egy helyütt: „Komárom múltja a sors csapásainak láncolatából fűződik egybe és lakosai szívós kitartásáról tesz tanúságot, hogy mindig újból és újból felépítették annyiszor rombadőlt városukat. Szomorú e fejezet, mert pusztító tüzek, árvizek, földre,ngés és háború szolgáltatják tárgyát..." De ilyen nagy csapás nem érte még soha, mint 11 év előtt amióta minden gazdasági élet nem fejlődik itt. A kettétépett Komárom között busán csobog a Duna. Komárom lelke könnyezik, a csillogó csöppeket felszívja a nap a felhőkbe, ahonnan belehullanak a Dunába. Talán ezek a könnycseppek sirnak olyan szomorúan a Dunában, mint az ősi ipagyar bánat... á Csehszlovákia! Magyar Újságírók Urnájának hivatalos közleménye Felhívjuk az Unió tagjainak és valamennyi Szlovenszkón és Ruszinszkóban működő újságíró kollegánknak figyelmét a következőkre: A magánalkalmazottak nyugdíjbiztosításáról szóló 26—1929. számú törvény 176. paragrafusa az állami járulékokra vonatkozólag a következő intézkedéseket tartalmazza: A Szlovenszkón és Ruszinszkóban alkalmazott csehszlovák állampolgároknak állami járulékot nyújtanak a háborúban eltöltött katonai szolgálati évekért, amennyiben legkésőbb 1923. december 31-ig tagjai leitek az általános nyugdíjbiztosító intézetnek. Az állami járulék a háború alatti katonai szolgálati idő minden hónapja után és pedig annak a fizetési osztály prémiumának kétharmadát teszi ki, amelybe a háború után először volt besorozva, de legfeljebb a hadi osztály járulékainak kétharmadát számítják be, azaz más szóval minden háború alatt katonai szolgálatban eltöltött év után legfeljebb 12.090 koronás fizetési alapon. Háborúban eltöltőt katonai szolgálati időnek azt az időt számítják be, amelyet a biztosított a háborúban töltött el, továbbá a hadifogságban eltöltött, avagy amely idő alatt internálva volt, s végül azt az időt, amely alatt a biztosított mint hadirokkant nem volt képes foglalkozását űzni. A nyugdijjáradékoknak a katonai évek utáni fölemelésével járó kiadásokat az állam fedezi. Az erre vonatkozó kérvényeket minden újságírónak legkésőbb 1930. június 30-ig kell a következő címre beküldeni: Uradovna A. V§eo- becného pensijního ústavu „Pojisteni novinafu“ Praha ÍI., Podskalská Ir. c. 21. Nyomatékosan figyelmeztetjük a kollegákat, hogy az állami járulékokra való jogigény a fentemllteít határidő elteltével a törvény értelmében elévül. A kérvényben fel kell tüntetni, hogy az illető tag mely ezrednél (zászlóaljnál) és mikor teljesített szolgálatot. Az erre vonatkozó hivatalos katonai bizonylatokat 1930. december 31-ig utólag is be lehet nyújtani. A csehszlovák állampolgárságról szóló bizonylatot pediglen nem föltétlenül szükséges most benyújtani, hanem arra van idő akkor, amikor nyugdíjba vonul. A nyugdíjbiztosító intézet kiadott kérvény- nyomtatványokat, amelyeket az Unió tagjai titkárságunktól is megkaphatják. Részletes felvilágosítást nyújt a titkárság vagy Nagy Sándor dr., az Unió jogtanácsosa. Az Unió elnöksége. (Kérjük laptársainkat a fenti hir szives átvételére.) — Magyar nők! A li könyvetek P. Bartóky Mária kitűnő uj könyve; az Élelliajuk utasai. Ara 16 korona. Komárom s a könnyező lelkű város Irta: Koperniczky Kornél Léva, junius közepe. Szeretek élből yongani a vidéki városok kis sikátoraiban, megkeresni bennük a vidék karakterisztikus lelkét. A szel lem idézésre rendszerint meg is jelenik előttem, az idegen előtt. Lelibben az ódon épületek tetejéről, kisurran a homályos kapualjakból. Máskor pedig egy kis cukrászda előtt sorakozó leanderek piros virágairól mosolyog a szemem közé, mint valami kacér bakfis. Gyakran ott bor zeng egy régi ház mohos fedelén, mint az őszi bánat, de néha egy gyár gépeinek frissütemü zakatolásában énekli a jókedvű munkásokkal az Élet himnuszát. Mert vannak városok, ahol a vidámság lelke él. A székelyföldön jártaidban az ősdalok és nemzeti regék lelkét éreztem a levegőben. De vannak bánatos arcú városok is, amelyek fájó lelke örökké könnyezik. A napokban Komárom bánatos leikével volt találkozásom. Ez a lélek ott sirdogált az uccán járó-kelő emberek szemében, a beszélgetők panaszaiban, a város épületeinek régi falaiban, ahol léipten-nyomon a város nagy fiainak emlék- tábtábláival találkozunk. A Múzeum Egyesület gondoskodott róla, hogy a régi emlékek el ne fakuljanak az emberi szivekben, a város történelmi patinája színét ne veszítse. Talán sehol sem él olyan közvetlenül ható erővel a múlt, mint éppen ebben a kedves, de mégis sajnálatra méltó dunamenti metropoliszban, ahol Ketel Kun vezér népének utódai ábrándoznak nagy földijük: Jókai Mórnak állandóan nyitott regényei fölött. Jókai romantikája itt sohasem avul el, mig e város emlékezik bites fiára, a magyar költőfejedelemre. Vannak itt olvasói Jókainak, akik befejezik a regénysorozat olvasását, nyomban elölről kezdik ismét. Akadnak itt egyszerű iparos emberek, akik Jókai-regény hőseiről csaknem úgy beszélnek már, mint valamely személyes ismerősükről. Egy kis garzonszo- bában vágj7 hat különböző szobrocskáját láttam Jókainak. Komáromban a nagy regényíró igazán otthon van, mert a lelkekben lakik, bár földi porrészei a Kerepesi-temetőben nvugosznak, de szelleme szülővárosában olyan közvetlenül él halála után negyedszázaddal is, mintha esténként látnák, hogy tér vissza a Király- püspök uccai családi házba a dumaparti séta után, ahol a hüs levegőt élvezte. Ivánfv Géza kedves barátom elkalauzol a Királypüspök uccába. Jókai Mór szülőháza kilenc ablakszemével álmodozva néz a sóhajtól terhes városba, melynek ritmusa olyan más lett, mint volt akkor, mikor még e ház régi gazdái életben valának. Ki tudja, vájjon meddig merenghet itt még az emléktáblával jelölt épület, mert amint hallom most, már halálra vau szánva. Lebontják majd, hogy helyébe nagyobb, modern épületet emeljenek. Jókai szülőháza ma a komáromi zsidó hitközség tulajdona. Az épületen levő márványtábla szövegét, ugylátszik, akkor nemisokára megváltoztatják az „Ezen házban született'./, helyett „Ezen épület helyén állott az ősi ház, melyben ..amint azt majd a Muzeurn Egyesület jónak látja újból megfogalmazni. Eltűnik tehát Jókai szülőháza is, amint észrevétlen eltűnt Szklabonyán Mikszáth Kálmáné, amelynek helyén a múlt év nyarán már uj épületet találtam, a régi szalmazsuppal fedett helyett modern cseréptetőzet. A Kisdunán levő sportegyleti fürdőház ter- raiszán ülök. Körülöttem a Duna hullámai csobognak. Hűsítik a forró junius délutáni levegőjét. A szigeti sportpályáról a tenniszjá- ték terminus technikusait, sodorja hozzám a dunaparti szellő. A. kikötőben uszályhajók horgonyoznak, különböző lobogók alatt. Vonat füttyje hasit bele a csendbe. Ez a hang a Duna túlsó partjáról indult útnak, Magyarországból ... Most ta.mbu rások zenéjét szállítja hozzám a szellő. Hirtelen azt gondolom, hogy a tizennyolcadik századbeli Komáromban vagyok a hajdani Rir orcában (ma Nádor uooa), ahol a gazdag rácok, a Brázovicsok laktak s ott hallgatom a speciális szerb hangszert, pedig csak az egyik szerb uszályon mulatnak taim- buraszó mellett az emberek, merengésében az fordítja vissza gondolataimat elmúlt évszázadok ködös távolába. Hol vannak már a komáromi híres, dúsgazdag rácok? Csak az emléküket őrzi itt még a görögkeleti rác templom, amelyben évente már csak egyetlen egyszer hangzik fel a Gospodin po- miluj... könyörgése, az erre alkalomra Magyarországból érkező görögkeleti lelkész ajkán, aki évente szokott mondani egyetlen misét az egyetlen utolsó komáromi görögkeleti családnak, amely még itt maradt a régi szép idők, Komárom aranykorának eleven szimbóluma gyanánt. Komárom aranykora! Egy bánatos szép álom csupán. Kivégezte a technika fejlődése. Komárom elvesztette régi tranziito jelentőségét a nemzetközi vasúti vonalak kiépítésével. A hajdani statisztika szerint Komáromban évente húszezer tutaj kötött ki, itt volt a magyarországi fakereskedelem központja, amit a Vág folyó fejlesztett ki s itt volt a gabonakereskedelem központja, amit a Duna fejlesztett ki. Komárom gabonarak táraiban gyűjtötték össze Bánát világhírű sikértartalmú acélos búzáját, hogy azután innen közvetítsék tovább a dunai hajókon Nyugat piacaira. Ennek az üzletnek voltak mesterei a tőkeerős komáromi rácok is, akiknek érdemük a Dunának szabályozása is, amellyel könnyebbé tették a hajózást. Az 1848-iki szabadságharc mozgalmas eseményei, a devalváció, majd a külföldi kon- kurrencia alapjában megingatta a komáromi gabonakereskedelem legerősebb bázisát: a „Császári és királyi szabaditékos rév-komáromi biztosító társaság"-ot, amely az 1854. évben feloszlott s ezzel a rác gabonakereskedők önökre búcsút mondtak Komáromnak. Ez a gazdasági összeomlás nem hagyta érintetlenül a komáromi rácok vidéki őrszemeit sem, eltávoztak ezek a vidéki városokból is. Léváról is, ahol éppen abban az időben fogtak hozzá a rác templom építéséhez, de már nem fejezték be, hanem átadták az evangélikusoknak, ők bírják ma is. Lévai temetőjük pedig egyenlő lett az anyafölddel, a mai generáció már nem is tudja, hogy hajdan „görög temető" volt ama helyen. Felkeresem Komárom szellemi életének centrumát, a híres komáromi kultúrpalotát. Baráti szívességgel fogad Baranyai József dr. kollégám. A díszes épület előtt feltűnően hosszú antókolonne. Pozsonyi látogatókat jeleztek, de hogy kik azok, arról nem szólt az előzetes jelzés. A muzeurn és könyvtár megtekintése után, midőn el távoztak, átnéztük az emlékkönyvben a friss aláírásaikat, melyek között számos mai csehszlovák reprezentáns nevet találtunk. (Az egyik urnák kőt magyarnyelvű müve is helyet foglal a könyvtárban.) A tolmács szerepét Festhammel Lajos töltötte be. A látogatók, ugylátszik, meg voltak elégedve a látottakkal, mert meleg búcsút intettek az elrobogó autókból is a kultúrpalota felé. Másnap olvastam a lapokban, hogy a csehszlovákiai múzeumok kongresszusa Pozsonyban gyűlést tartott s annak tagjai rándultak ki a komáromi múzeumba, amely a római kultúra gazdag emlékeit gyűjtötte össze Komárom környékéről. Számos feliratos dombormű, síremlék, több egész szarkofág, teljes kelta sir, urna, római mérföldmutató kő s a mai ószöny helyén felfedezett Brigetio kelta telep, majd később a római légiók állomáshelyéről származó sok értékes emlék a rómaiak kultúrájának magas fokát mutatja itt az utókornak. De Jókai szelleme is itt lebeg. Komárom történeti emlékei között az Aranyember emléke is itt kisért, a híres Ti,már Mihály, aki állítólag Domonkos János volt. Az egyik nemesi címerről olvasom, amelyet abban a korban a halott ur koporsója mellé szoktak volt: állítatni: „Tekintetes Nemes Nemzetes és Vitézlett Domonkos János ur, Tekintetes Ns Komárom Vármegye Táblabirája és a Polgári Arany Érdempónz Túlajidonosa Meghalt 1833-dik Esztendő Szeptember 21 cl ik Napján Éleiénél; 66-dik Esz/iondéjében". Vitéz família lehetett, valaha. A elmer mezőben kardot tartó oroszlán áll, a pajzs fölött is kardot tartó kar áll a címeren.
