Prágai Magyar Hirlap, 1930. június (9. évfolyam, 124-146 / 2345-2367. szám)
1930-06-12 / 132. (2353.) szám
CktümiÁh-r* lAixgAKrtlJkilÁff 1'JoU jUlllUit iá, C1Mi14m.ua.. „amíg a sziovenszkói ipar szanálása tehetetlen. addig Englis pénzügyminiszter a Morvámul sajátkezűién indít meg uj iuxusüzemet" Hliiika feltünésfkeitő cikke Szlovenszkó egyetemes sereiméiről Prága, junius 11. A Slovák inai száma föltűnő cikkben mutat rá arra a kettős praxisra. melyet a kormány az iparosítás terén egyrészt Szlovenszkón, másrészt a Morván tuti területeken juttat érvényre. — Hogy mi történt a szíovenszkói iparral az államfordulat óta, arról nem kell senkinek fölvilágositást adnunk — írja a Slovák. — Aki a Vág, a Garam, a Hernád völgyén s Szlovenszkó egyéb vidékein átutazik, a saját szemével láthatja, miben van részünk a pre- vrat óta. A leszerelt gyárak nyílt vádak s a gyárké- mények úgy emelkednek az égbe, mintha a szlovák ipar eltemetett reményeinek sir- kereszjei volnának. Mikor rámutattunk erre a szomorú állapotra és vállalataink kiszámított ruináláásra, azt mondták nekünk, hogy ezt kívánja az állam érdeke és hogy helyébe pót ipart kapunk. És mit látunk ismét? Kapjuk a pótipart, de vállalataink további lebontása formájában. Ha koldulunk és panaszkodunk, azt felelik nekünk, hogy a sziovenszkói ipar szanálása lehetetlen, mert nincs rá semmiféle szanálási eszköz. A szlovák nép tömegesen özönlik idegenbe s azok, akik itthon maradnak sok helyütt lázár-sorsban élnek. Nézzük ellenben — folytatja a Slovák — mi van a Morván túl, vájjon ott is érvényesül-e az „egész államot sújtó gazdasági válság“? A lap ezután a Národni Listy nyomán előadja, hogy a Hultschin-vidék Chuchelna községében most helyeztek üzembe egy uj állami dohánygyárat, amelynek kimondottan csak az a célja, hogy legalább néhány tucat családnak adjon megélhetést. A gyár évente mintegy négyszázmillió cigarettát fog gyártani, vagyis hetenként két vagon cigarettát. A gyár jelenleg 3 hivatalnokot s 39 munkást '? munkásnőt alkalmaz, de az év végére munkásainak száma 60-ra fog emelkedni. A gyár üzembehelyezésének ünnepségén Englás pénzügyminiszter, aki „kezdeményezője volt a gváralapitásnak“ nemcsak hogy jelen volt, hanem az ünnepélyes megnyitás során a gépeket sajátkezüleg indította meg. A Slovák ehhez a híradáshoz a következő kommentárt fűzi: A miniszter ur a Morván túl gépeket indít meg, míg Szlovenszkón sok minden pusztul és elhal s még azt sem kaphatjuk meg, ami törvény szerint megillene bennünket. A miniszter urnák a mi kéréseinkre csak egyetlen válasza van: nincs pénz, válság van, az állampénztár üres... És mit válaszolnak erre a mi szlovákjaink, Szlovenszkó lakosai? A prágai miniszterek ilyen eljárása után is tovább fogunk hallgatni és cseh pártokat pártolni Szlovenszkón? Nem érzi a szlovák nép, hogy a szegénységéért ömaga, egyedül csak ömaga a felelős? Nemzetünk továbbra is áruba fogja bocsátani politikai meggyőződését cigarettákért és pálinkáért a cseh politikai pártoknak, hogy azok aztán épp a szlovák szavazatok segítségével követhessenek el ilyen dolgokat? Nem értik-e meg az emberek a falvakon és a városokban, hogy amikor bármely cseh pártra szavaznak, azzal egész évtizedre koldussá teszik saját magukat, gyermekeiket és az egész nemzetet? Minden nemzetnek olyan a sorsa, amilyet megérdemel! — fejezi be cikkét a Slovák. illmka: Egyetemes sziovenszkói sérelmek vannak Ngay feltűnést keltett Hlinka András legutóbbi vezércikke, amely Apponyival vitázik ugyan, de a centralista politikával szemben rendkívül radikális megállapításokat tartalmazott. Hlinka tagadásba veszi ebben a cikkben, hogy Szlovenszkón magyar kisebbségi sérelmek volnának, ellenben a leghatározottabban megerősíti, hogy egyetemes sziovenszkói sérelmek vannak. Hlinka cikkében a szlovákság nagymérvű toleranciájára hivatkozik s többek közt ezeket mondja: — Mi a parlamentben végighallgatunk minden megnyilatkozást, bennünket nem sért semmilyen beszéd. Beszélhet Sziüllő, Dobránszky, Törköly, Holota polléga magyarul, bennünket az nem bánt. Mi mindennek a magvát, a lényegét vesszük ki. Szlovenszkón, Pozsonyban, Kassán, Rózsahegyen, Zólyomban, Zsolnán mindenki bátran beszélhet magyarul, vagy németül. Mi azért senkit nem támadtunk és nem sértettünk. Kérdéseket, interpellációkat minden nyelven lehet benyújtani* A magyaroknak megvannak az egyesületei!? színházaik, iskoláik, akadémiáik. Politizálhatnak, vitázhatnak, az senkit nem bánt. Ha rosszmájú lennék és teleszájijal akarnák igazat beszélni, disputába szállhatnék Apponyi gróffal. S azt hiszem, sikerülne is kimutatnom, hogy nekünk szlovákoknak, nevezetesen a kato- likwsSágnak nagyobb sérelmeink vannak Szlovenszkón, mint a magyaroknak, vag-y a németeknek. Halott-e már Szlovenszkón valamelyik magyar olyan szót, amilyet a szentmiklósi tanárocs- ka mondott, hogy Szlovenszkón ma intelligens ember nem beszél szlovákul, s ezt a csehszlovák köztársaság egyik szlovák iskolájában mondták ? Ha Apponyi az igazság fegyvereivel fog harcolni az igazságtalanság ellen, mi újból azt fogjuk üzenni, hogy mináhink nincs semmi igazságtalanság, sem sérelem, legalább % is nincs speciális magyar, vagy német sérelem. De ha van sérelem, akkor az nem magyar nemzeti, hanem egész Szlovéné zkót érő sérelem. (celoslovenská krivda). Ha Apponyi a nemzetek önrendelkezése alapján a trianoni béke revíziójáért fog imádkozni és könnyeket ejteni, mi ismét ugyanezen önrendelkezési jog alapján egy öntudatos, nemzeti és gazdaságilag erős független Szlowemzkóért fogtunk imádkozni és epedni. ígérjük, hogy az igazságot, a jogot s a törvényt egyformán védjük a Dunán túl és a Morvám, túl. Az államalakulásba mi önként mentünk bele s a megkérdezésünk s beleegyezésünk nélkül senkinek sincs joga tiltakozásról vagy pedig sérelmekről beszélni. Nem tudom, hogy tudna-e Apponyi legalább tiz cenzúráit Prágai Magyar Hírlapot fölmutatni a Slovák ezernyi elkobzott példányával szemben? önökön sérelem nem esett. Bennünket raboltak, ítéllek, becsuktak és sértegettek. Mi csak attól az egytől félünk, hogy a magyarok hamarább egyeznek meg a csehekkel, mint velünk. A Heimwehrek gyöngülése Bécs, junius 11. A Heimwehrek óriási belső krízissel küzdenek és helyzetük napról- napra gyöngül. A pünkösdi ünnepek alatt Délkarinthia egyik szlovén községében a Heimwehrek szétugrasztottak egy Landbund- gyülést és lehetetlenné tették, hogy Schum- my belügyminiszter elmondja beszédét. A Landbündlerek erre kiléptek a Heimwebrből és elhatározták, hogy csatlakoznak a parasztszövetségekhez. A parasztszövetségek Stájerországban egyre sikeresebben operálnak és tagjaik száma napról-napra nő. —Nékám orvosprofesszor a budapesti egyetem uj rektora. Budapesti szerkesztőségünk telefonálja: A Pázmány Péter-tudományegyete- men ma folyt le a rektorválasztá^. Az egyetem uj rektorává, Nékám Lajos orvosprofesszort választották meg. — Adolf von Harnaek meghalt. Heidelbergbői jelentik: Adolf von Harnack valóságos ' titkos tanájcpos. a híres teológus és története mfüLozófus, a Kaiser Wilheku Institut elnöke tegnap 79 éves korában meghalt. Utódjának a Kaiser WiüheLm Institut vezetésében Beoker Károly dir. volt kultuszmóniezter emlegetik. Jiímttwcn-AwnfiMti iSaitrs tdtséget kMsornz a kának fíZ ERDŐ SZERELMESE BEGÉNy Irta: ZBNE GBO Fordította: HOSBpyNÉ BEZ LOLft (11) — Oh! — kiáltott Beden. — A bácsi küldte? — Nem éppen — kezdte a vadász — de én ... Riggs fé'lbeezaikitotta. Karon fogta a leányt és magával húzta. — Mondja, kérem — kezdte magasra tartott orral. — A1 Auchioclose megbízásából beszélt itt a hölgyekkel, vagy... Dalé nyugodt tekintete Riggsre tévedt. A leány szive megdobbant. — Nem felelte nyugodtan, mély hangon. — Magamtól jöttem. — Akkor hát vegye tudomásul, hogy én vigyázok rájuk és nincs szükségünk idegen emberekre. A két nyugodt szürke szem újra Heten arcán volt. A leány valami megzavarhatatlan derűt érzett benne. — Helen — mondta nyugodtan — ha jól hallottam, az előbb azt mondta, hogy nincs szüksége ennek az embernek a segítségére. — Igen. azt mondtam — felelte Heten gyorsan. Bo lépett most hozzá és figyelmeztetően csípte meg a karját. Egyet gondoltak. Bo azt akarta tudtára adni a nénijének: — Nézd — mondta. — ez itt igazi nyugati ember, ettől nem kell félni. Riggs közelebb hajolt Daléhoz. — Hallja, bőrnadrágós — kezdte durván — én Texasban születtem és ... — Ne töltse hiába az időnket, sietős a dolgunk — hárította el Dalé nyugodtan é.s egészen barátságosan. — Ha pedig igazán Tcxashói való. akkor nem tolakszik oda a hölgyekhez, mikor láthatja, hogy nem látják szívesen. — Mit mer mondani! — üvöltötte Riggs és a puek á j áli oz kapott. — Ugyan hagyja azt a játékszert. Még utóbb elsül! - mondta Dalé. Riggs szinte olkékiilt, dühében. Most már csakugyan, lekapta válláról a puskát. Halk kopna nás hallatszott, de olyan gyorsan, hogy He len rKW * értette, mi történt. A következő pillanatban a cifra puska fölrepült a levegőbe és leesett a mexikóiak meg az indiánok közé. — Vigyázzon, mert még majd baja történik egyszer — mondta közben Dalé. Helen még soha nem hallott életében olyan nyugodt, szelid hangot, mint amilyen ezé a vadászé volt. Minden izgalom és sietség nélkül beszélt, de ki lehetett érezni, hogy nála mélyebb értelmük van a szavaknak. Bo ujjongva, halkan felkiáltott-. Riggs karja tehetetlenül hanyatlott le. Mintha megbénult- volna. Csak bámult. Csodálkozás volt az első kifejezés arcán. De mikor aztán körül az emberek’enttogni és nevetni kezdtek, hirtelen elvörösödött dühében, rosszaikaratuan, alotomosan nézett Daléra, aztán Helenre és indult a puskájáért. Dalé nem törődött vele. Fölkapta Helen csomagjait és odaszólt a leányoknál;: — .Jöjjenek utánam. — Mit mondtam, Nell? — suttogta Bo. — Mégis megkapta a magáét. Oh, hiszen te remegsz! Helen érezte, hogy remeg és szegyei te is magát, de nem tehetett róla. A harag, félelem és megkönnyebbülés elgyengitették. Mikor kiértek a tömegből, ócska, kopott szürke utazókocsit látták, amely elé nagy csontos ló volt fogva s a bakon torzonborz férfi ült. Mellette feke- tehaju fiatalember gubbasztott, hosszú puskával a térdén. Egy másik, szintén magas, fekete- miháj-u fiatalember kinyitotta előttük a kocsi ajtaját és köszöntésül hozányult a sombrerójá- hoz, amint odaszólt a vadásznak: — Mi volt az, Miit? Valaki az utadba állt? — Nekem nem. De egy hosszuhaju majom tolakodott a lányokhoz. Le akart puffantam, mikor elküldtem. Rettenetesen meg voltam rémülve. Közben már be is rakta a csomagokat a kocsi belsejébe. Bo nevetett. A kocsi ajtaját. tartó fiatalember rátekintett és mosoly suhant át sötét arcán. Dalé fölsegitette a lányokat a kocsi magas hágcsójára, aztán a legnagyobb batyut feldobta a kocsi tetejéer. — Induljunk, Joe — mondta aztán. — Várj, Miit — dörmögte a kocsis. — Mondd meg nekik előbb a dolgot. Dalé fél kézzel az ajtót fogta és tétovázott. Odapillantott az állomás előtt ácsorgó emberekre, aztán Helenhez fordult.- - - Azt hiszem, igazán meg kell mondanom ... — Mit? — kérdezte Helen. — Valami rossz hirt tudok... De beszélgetés közben csak telik az idő és ez baj. — Annyira kell sietnünk? — kérdezte Helen és ijedten egyenesedett fel. — Azt hiszem. — Ez a Snowdrop felé induló postakocsi? — kérdezte most már riadtan Helen. — Nem. Az csak reggel indul. Azért csinosítottuk ki ezt az ócskavasat, hogy már ma este útra kelhessenek hazafelé. — Minél előbb élünk oda, annál jobb. De... nem ér teán ... — Nem volna biztonságos a reggeli postakocsival utazni — mondta Dalé. — Biztonságos? Miért? — kérdezte Helen és önkéntelenül aggodalmasan tekintett a húgára. — Sokáig tartana, amig megmagyarázom — felelte Dalé. — És hátha meggondolná magát. De, ha megbizik bennem ... — Megbízzam magában? — kérdezte Helen elképedve. — De hiszen ... maga Snow- dropba akar vinni? — Jobb, ha egy kis körutat teszünk és nem térünk Snowdrop felé — jelentette ki Dalé. — Akkor hát egyenesen a bácsi farmjára megyünk? —- Igen, azon igyekszem, amennyire tőlem telik. Helennek elállt, a lélegzete. Érezte, hogy valami veszedelem fenyegeti. Merőn, kutatón, aszonyi éleslátással tekinteti a férfi szürke, derült szemébe. Érezte, hogy sorsdöntő elhatározás előtt áll és megsejtette, hogy itt, a Nyugaton, sokszor kell majd határoznia Így. Nehéz lépés volt, de bár megborzongott tőle, örült is neki. Ezt. a férfit most látja először életében, valami vadász, vagy erdőjáró lehel... és döntenie kell. hogy bizik-e benne. A férfi arca nyűgöd! volt. és mozdulatlan, rejtélyes, szép álarchoz hasonlított. De a szeme élt és mosolygott. — Igen, megbízom magában — mondotta Helen. — Szálljunk fel és siessünk, útközben majd minden megmagyarázhat. — Minden rendben van, Bili, indulhatunk. Meggörnyedt háttal szólít be a kocsiba. A torzonborz ember nagyot pattintott szijoslorá- val, a nehéz, kocsi megingott és lassan tovagördült. Egyre távolabbról, hangzott az állomás zsivaja. Helen most ébredt csak a tudatára, hogy különösebb kalandot élnek ál, mint amilyenről valaha is álmodhatott. Bo hallgatva ült mellette és nagy szemekkel nézte a vadászt, aki levette fejéről a sembrerót és térdére fektette hosszú puskáját A kocsi : ablakán át arcára sütött a nap. Helen soha életében nem látott még ehhez hasonló férfiarcot. Első pillanatra sötétnek, komornak tetszett, de aki jobban megnézte, láthatta, hogy nyugodt, szelid, békés, hűvös és mégis derült. Valami különös erő áradt belőle. Helen nem tudta még meghatározni ennek az erőnek a természetét. Néha azit hitte, hogy kemény határozottsága az, ami ilyen hatást tesz reá, máskor, hogy nyugodt szelidsége, aztán úgy érezte, hogy egyik sem. hanem — valami más. — örülök, hogy húgát is elhozta — szólalt ] meg Dalé. — Honnan tudja, hogy a testvérem? — Látnivaló, hogy hasonlítanak egymáshoz. — Ezt még senkisem vette észre — mondta Helen és megpróbált mosolyogni. Bo már nevetett is. — Szeretném, ha olyan szép lennék, mint Nell! — Nell? Nem Helen a neve? — De igen. Hanem otthon ... És máshol is... néha Nellnek hívnak. — Nekem is jobban tetszik úgy, hogy Nell. És magának mi a neve? — Bo. Nem furcsa? De mindenki igv szélit. — Kurta, de kedves. Bo... Sohase hallottam még... Igaz, hogy évek óta alig beszéltem emberrel. — Oh, már elmaradt a város! —- kiáltotta Bo. — Nézd, Nell! Olyan, mintha a sivatagon lennénk! — Csakugyan sivatag ez. Negyven mérföldet kell mennünk, mielőtt dombot vagy fát látunk. Helen kitekintett. Lapos, sima, fakózöld síkság terült el. amerre látott, egészen a szemhatór vonaláig, ahol még Játszott a naplemente fénye. Sivár, borzongató látvány volt. — Irt a nagybácsijuk valamit egy Beaslev nevű emberről? — kérdezte Dalé. — Beasley? —- kérdezte Nell meglepve. — Hogyne! Emlékszem jól, többször említette a levelében. Nagyon sok bánatot, és gondot okozott neki ez az ember. Eleinte csak ugv emlegette, hogy nem tudja mi! gondoljon róla, később aztán megírta, hogy gazember és nagy károkat okozott neki, de vagy két esztendeje egy betűt sem irt már róJaL