Prágai Magyar Hirlap, 1930. május (9. évfolyam, 99-123 / 2320-2344. szám)
1930-05-04 / 101. (2322.) szám
Karinthy Frigyes köszöntője Kedves Dzurányi László, nem közvetlenül küldöm Neked ezt a pár szivbőljövd sort, hanem a Szerkesilőíég utján, elrejtve az ünnepi csokorba. Valahogy igy illik, szerénységből. csak mert nem ludom hi ideiemében, kinek a szerénységéről van sző, a Tiedről, vagy az enyémről — hogy vájjon az én elbizakodottságom tiszteli ebben a gyöngédségben a Te szerénységedet, vagy részemről szerénység, hogy nem merek közvetlenül imi Neked azokról az érdemekről, amikre ha bennem volnának meg, okvetlenül büszke lennék rájuk, — vagy hegy is van ez az egész dologi Ezen ne vesszünk össze, valamint azon se, hogy nekem alkalomra van szükségem, alhthoz, hogy dicsérjelek. Hát kérlek, ez nem rajtam múlott, ha megkérdeztél volna, a nap és éj j bármely órájában, álmomból felkeltve is j KEDVES BABATOM, lesz vagy tizenöt esztendeje, hogy a kassai püspöki palota udvari szobájában, egy olyan füstös és biedermeier-képű szerkesztőségi helyiségében, amilyenben a „Hon“-t, vagy a ,Nemze‘-tet szerkesztették valamikor, egy reggel hideglelős dadogással kéziratot nyújtottam át Neked s agyben sziv- dobogva megköszöntem, hogy postán beküldött ,sziues‘-emet közlésre érdemesítetted. Te kedvesen s jóiduiainan beszélgettél velem, aki éppen bele nyurgultam a hosszú nadrágba s a kezdő írét sok tapintattál iró-számba véve, oly elnézéssel nyúltál a kézirathoz, any- nyi türelemmel s barátsággal, hogy a kezdő író minden gyanakvása s bizalmatlansága el- ilüanit s nem tehetett mást, minit amit azóta se tesz: szivébe s barátságba zárni Téged, meghozni Benned s reádbizni magát Most, hogy a szolveuszkói magyarság busz esztendős újságírói jubileumod megünneplésére készül, gyorsan megborotválkozom én is, tiszta gallért öltök s köszörülöm torkomat. Ahogy Téged ismerlek, a meghatottság dacára, mely elfog, mikor a szeretet annyi oldalról lengeti sokszínű zászlait feléd, kissé kényelmetlenül érzed, magad s szívesen megfeledkeznél az egészről. Sajnos, itt nem segít semmi, s el keli tűrnöd, hogy kényelmetlen dolgokat mondjanak a szemedbe. Én is nagyon megtámadhatnálak, fejedre olvasván azt, amit ebben a húsz esztendőiben csináltál, vidéki szerkesztőségi Íróasztalod mellől, a legnagyobb csendben a magyar szóért és magyar lélekért, — elmesélhetném itt Cyramó-saerepedet, ahogy súgva és sugallva álltái évtizedeken át dolgok, emberek, ötletek és eszmék mögött, mindig úri tartózkodással s mindig minden konzekvenciával, amig egy országrész, egy ország kezdett figyelni erre a hangra. Elmondhatnám, hogy mit jelentettek politikai cikkeid az elmúlt években a kisebbségi s az egyetemes magyarság szempontjából, ahogy pártok, érdelvek, pillanat-akciók között és fölött állva, sehonnan tapsot nem várva, senkitől nem támogatva, inkább elgáncsolva, mint segítve, időről-időre éles nagy reflektor-sugarakkal megvilágitottad a kisebbségi magyar horizontot. Mindezt ékesen el tudnám mondani, de az a gyanúm, hogy ezt elmondja más. Ha már megljoretváikoztam jubileumod tiszteletére, engedd meg, hogy azt mondjam el, amit mások talán elhallgatnak Ünnepellek, mint a kóbor kutyák és macskák, s a kezdő írók barátját. Nem érzek ez asszociációban semmi frivolak Egyszer meg kell írni Rólad, hogy mit és kit szedtél össze életedben, vándorlásaid során, éjjel és idegen városok terein, kóbor kutyában és macskában, s kezdő Íróban. Higyjék el, nem lesz a jubiláns pasz te tje tökéletes, ha ■ezt nem mondja el valaki róla. Meg kell írni Rólad, hogy soha nem sajnáltad a fáradságot, 'éjijei három és négy között langyos tej után hajtatni egy idegen városban, ha a Főtéren beteg macskát találtál. Meg kell írni, hogy rokkant és életkedvük-veeztett kutyák barátja vagy, s egy ■sutomra pulival bőszül árai Sándor. megmondhattam volna, hogy nagyon megszerettelek iapügyben történt néhány találkozásunk folyamán s rajtad keresztül a P. M. H-t Azért hangsúlyozom, hogy megszerettelek s nemcsak tiszteletről van szó, mert őszintén szólva lelki nagyságodon túl testi nagyságod is imponál nékem s hogy ennek ellenére olyan kedves kék szemed van s szeretsz elmélázni egy pohár bor tetott. BoLdogult humorista koromban ezt a hülye viccet csináltam egyszer „tiszteld életedet, hogy hosszú apád és anyád legyen a földön“. Ed most, jubileumod alkalmából igy variálom a magam számára „tiszteld a Prágai Magyar Hírlapot, hogy ilyen kedves, hosszú szerkesztőd lehessen, mint Te". Budapest, 930. május 1. Szeretettel ölel Karinthy Frigyes. szán és aggodalommal tudsz elbeszélgetni félórán keresztül, ha úgy érzed, hogy 'bánata van. Hogy azzal a komolysággal és szeretettel tudsz fordulni a kis és a nagy lelkek felé, mely a legritkább emberi tulajdonság. Hogy senki olyan áhítattal és komolysággal ■beteg macskáról s egészséges kéziratról beszélni nem tud, mint Te. Az irodalmi börzén tudtál érdektelen maradni, 3 kitartással jegyeztél éveken át olyan valeuröket, melyekben csak Te hittél, mig az idő Neked adott igazat. Brutálisan meg kell vallanom, hogy azt tiszteién Benned, amiért ellenségeid, ha ugyan vannak, összesúgnak hátad megett: gyöngédségedet és tapintatodat az emberek gyöngéivel szemben. Kevés emberrel találkoztam, aki az életet annyi jóhiszemű elnézéssel, olyan jóindulatú megbocsátással tudja nézni, mint a Jubiláns. Nemcsak ellenségei életért, hanem, ami sokkal nehezebb: barátai életét is. Tudott haragudni a jó kézirat miatt, ha egy sor nem volt benne jó, tudja dicsérni a rossz kéziratot, ha egy sor jó benne. Engedd megmondanom, hogy, hosszú éjszakai beszélgetéseink során, mindig csodáltam irodalmi Ízlésedet és ösztönödet. El ítéletedben az a valami, az a könyörtelen biztonság, mely nem ismer ellenséget és barátot, nem ismer megbocsátást és dicséretet, s mint a nagyon finom precíziós inga, kileng az ■ irodalmi érték minden leheletnyi- többletére. Több vagy, mint kritikus, mert közöd van azokhoz, akiket vállalsz, tudsz kitartani megettük s verekedni értük. A nagyon kevés emberek egyike vagy, akikre gondolnom kell, ha írok valamit, s egy rezzenés az idegekben eszembe juttatja, hogy T© is olvasni fogod, 6zőval vigyázni kell. Osvát volt még ilyen. A szlovénszkói magyar Íróknak nincs nehéz dolguk, ha kritikát követelnek: igazítsák csak nyugodtan Ízlésedhez és ítéletedhez munkájukat. Tudod, hogy nem szeretem a vezéreket. Azért szeretlek, mert elől mégy, s nem lát senki, mert vezetsz és nem vagy vezér. Mindezt egy kezdő író árja Neked, valaki, aki minden nap újra kezdd. Aki tudja, hogy életről, emberekről, a magyar világról olyan közvetlent s igazit Bródy Sándor s Krúdy Gyula mellett kevesen figyeltek meg, mint Te. Húsz múlandó év e végnélküli mhnká- 'ban: ha lelünél most, s leírnád egyszer, amit emberek, idők forgása, beteg macskák, kóbor kutyák, kezdő írók közölt megfigyeltél? Régen várom Tőled'ezt a könyvet. Ne neheztelj, ha jubileumod alkalmából emlékeztetlek. Vannak dolgok raktárodon, városokról, emberekről, időkről, szokásokról, a kis és a nagy komédiáról, amit néha három mondatban olyan betördelve momdsz el, hogy az embernek kedve lenne továbblapozni, mikor elhallgatsz. Az összes kóbor ebek. beteg macskák, kezdő írók nevében Budapest, 1930 április végén szeretettel 1960 m&JtM 4, vasárnap. MBMM—jMMEHM——HMM KOMMENTÁROK * PORTRÉ Ax újságírás mesterségébe Dzurányi László vezetett be, öt évig dolgozom mellette és lesem a titkot, amit újságíró nyelven „griff “- nek neveznek s alapjában véve elsajáti thatatlan. Michelangelo mondotta a vetélkedő mesterembereknek, amikor egyszer hajnalig vitatkoztak arról, hogy kinek a mestersége a legnehezebb: „az én dolgom, a szobrászat, aránylag a legkönnyebb, mindössze a fölösleges márványt kell lefaragni a márványtömbről/' A jó szerkesztőnek a munkája is ©féle, nem robotol, nem tart szigorú hivatali órákat, még csak katonás fegyelemre sincs szüksége, mindezt elvégzik jól kiválasztott szorgos kezek, s lényeges csupán, hogy griff- je legyen, azaz tudja, hol kell „megfogni a dolgokat", s belehelje a lapba a szükséges nüánszokat, melyek nélkül az újság ugyan újság, de nem jó és a kutyának sem kell. Fölösleges volna megtárgyalni, hogy mi tulajdonképpen a szerkesztői griff, — tudás, ösztön, emberismeret, logika, szerencse, művészet, vagy más — egy bizonyos, hogy titok és nem mérhető bürófogalmakkal, munka- mennyiséggel, vagy észfürgeséggel, legföljebb eggyel: a sikerrel. Dzurányi László szerkesztői portréjának alapvonala, hogy teljes mértékben birtokában van ennek a titkos griffnek és túl megrögzithető szellemi sajátosságokon megvesztegető sikerrel alkalmazni tudja. Az ember elámul, hogy mennyi szubtilitás van a lapcsinálásban. Mennyire nem lehet elmondani, mi az és mennyire függ annak az embernek az egyéniségétől, aki cselekszi. A nyugalom és a józanság kvalitása óriási szerepet játszik benne, — s itt kell megemlékezni arról a legérdekesebb kompenzációs viszonyról, mely Dzurányi László világi élete és újságírói volta között van. Az ember, bohém, életéből nem épit zárt és megfontolt piramist, nyíltan enged magába hullni mindent, s olyan magyar lélek, akinek Ady Endre dicsérte büszke szertelenségét. Ezzel szemben a szerkesztő egyenesen csodálatot kelt józanságával, mértékletességével s azzal a szellemi kiegyensúlyozottsággal, mely minden túlzást lenyes, exaltációt letilt és az arany középút nyugalmán át vezeti a Müvet a lassan-lassan megközelített értékes végkifejlődés felé. Pont az ellenkezője a nyárspolgári életattiiüdnek. A nyárspolgár élete tele van mértékkel, határokkal, beosztással, a bizonytalanságtól rettegő fegyelemmel, gondolkozása ellenben szertelen, csapongó, fegyelmezetlen, kritikátlan, s halálos pontossággal beleesik a hibákba, a hiszékenységbe, a sovinizmusba, a téves ítélkezésbe, s ha gondolati utón valamit választani óhajt, bizonyos, hogy a tetszetős szertelenséget, a túlzást választja. Az excepcionális ember megfordítva él. Élete szabad és szertelen, nem határos és kimért, Ítéletalkotása fegyelmezett és mértékletes, nem szertelen és csapongó. Ilyen fordított arányú excepcionális ember Dzurányi László is. La Uruyére bizonyára örömét lelné benne, hogy megrajzolja karakterét. Leírná, ahogy a hatalmas szolitér ember öt év óta fájdalmasan él az idegen városban, s akármilyen banális a hasonlat, elmondaná, hogy menynyire üvegbura alatti élet ez a levegőtlen, a honi mezőktől, hegyektől, kúriáktól elzárt élet. Elmondaná a felnőtt korában átplántált fa keserves küzdelmét a régi életmód egy-egy foszlányáért. Elmondaná a nappalokat és az éjjeleket, a két méteres, szelíd ember lelki lágyságát és szinte félszegen elő- 1 zékeny módját, ahogy idegenekkel bánik, közvetlen nyugalmát, ahogy a közelállók sok baját és vágyát kezeli, engedékenységét és hallgatását, amely mindaddig tart, amig a helyzet nem követel józan erélyt, elmondaná a teljes skálát, mely a macskák érzékelt birodalmából az exisztenc iákat közvetlenül érintő élet-halál kérdéses politikáig vezet. Leírná a vontatottan járó jólöltözött urat, a sapkás fejet, a karvastagságu sétadorongot, az óriási kabátokat, a gömöri bundát, mely üstökösként jeleni3c meg telente a prágai uecán, leírná a kedvenc témákat, a „birtokot", a földet, amely az egyetlen nosztalgia ebben az idegen kövek közé lökött elementáris életben, a jó és a rossz automobilokat, Bandit, az öreg kocurt, a régi magyar társaság anekdőtáit, Szlovenszkó jó családjainak viselt dolgait, — végig ezeket a nem Prágába passzoló dolgokat, melyek hallatára az ember errefelé a legszívesebben sirva fakadna. La Bruyére leírná, rendbe&zedné, mógjob- ban Krúdy Gyula vizitkártyáiban. Nehéz ezekről a dolgokról most beszélni. Hpl vau még, — háT Istennek — az idő, hogy Dzurányi Lászlóról valaki lezárt portrét rajzoljon. Először rá vár a feladat, — s ezt most írásban ünnepélyesen, leleplezem — hogy megírja a szlovenszkói régi magyar életnek a portréját, melyből vétetett, melyről éjszakákon át beszél hallatlan és lényeges dolgokat, s mely akkor, ha nem örökíti meg, elveszett az utókor számára. FULGOR. 13 Major Heainík Dzurányi-fcaririlkatarája (1920) m r wí anawacin—m —i j» kín i iik » vk awgrjcaPCT Messi 2®, hanem 25 Bizonyos Dzurányi László lapszerkesztő létezéséről először 190G-ban értesültem. Akkor került ugyanis kezembe az „Akáelombok" második évfolyamának egyik száma s ennek a lapnak homlokán főszerkesztőként Dznrányi László neve szerepelt 1903. Épp 25 esztendeje tehát annak, hogy Dzurányi szerkeszteni kezdett Azért emlékszem erre a dátumra pontosan, mert akkoriban én is főszerkesztő voltam, a losonci csitt- vári krónikának, a „Diák-lapnak" a főszerkesztője és cserepéldány címén kaptam kézhez az „Akáe- lombok“-at Huszonöt évnyi távolból is élénken emlékszem, milyen irigységgel elegyes izgalommal lapoztam akkor át a konkurrens lapot: le voltunk hengerelve. Az ismeretlen Dznrányi lapja először is — olvashatóbb volt. A miénk három példányban, később hat példányiján j. jnt meg, de a nyomda- technika akkori nehézségei miatt — kocsonyahcbiográfon állítottuk elő kézírással — csak az első két példány volt sillabizálhaíó, Dzurányi ék lapjának ellenben még a cserepéídánya is kitűnő előállítású volt Kitört belőlünk a konkurrens irigység. A tartalmiakban pláne nem bírtuk a versenyt: Dzurányi és társai hatodikosok voltak, mi csak negyedikesek. így aztán a rozsnvói Dzurányinak nagy lett a tekintélye előttünk, losonci lapszerkesztő diákok előtt. Ezek után — emlékszem — nem szorgalmaztuk a cserepéldányt Nem tudom, mi lett aztán Dznrányi első lapjából, az Akáclombokból, de számomra máig kétségtelen bizonyság, hogy Dzurányi László már akkor, 1905- ben lapszerkesztő volt és bizonyos, hogy a végzet noteszébe már kitörölhetetlenül be volt Írva, hogy ennek az embernek 1910-ben cs 1930-ban is szerkesztőnek kell lennie, mert ez a lelkében lelkeseit hivatása. Ujságiró lett, nem azért, mert másnak nem lett volna alkalmas, hanem fordítva, azért nem volt alkalmas semmi másra, mert csakis újságírónak volt minden idegszálával predesztinálva- A gyermek játszik, de a játéka nem véletlen: a gyermek játéka mindenkor a ránézve fontos tevékenységek gyakorlása. A gyermek a játékában csodálatos sejtéssel mindig későbbi élethivatására készül, a későbbi „álmait" játsza meg, a neki szükséges fegyverfogást gyakorolja. Az ötöd osztályos kis Dzurányi lap- alapitása és lapszerkcsztési ambíciója szintén a legszebben bizonyítja ennek az embernek az elhivatottságát arra a helyre, ahol ma — férfiúi alkotóképességének legpompásabb delelőjén — áll: hogy a tehetség rangjánál fogva kisebbségi magyar közéletünk első publicistája, a szlovenszkói njságirás leg- hivatottabb vezére legyen. Nem csak a húsz esztendő kemény magvető munkája, hanem elsősorban a már huszonöt évvel ezelőtt kilobbant hivatásórzeto avatta őt azzá, aki ma: tctőtől-talpig, izig-vérig újságíróvá. Azt mondják a hozzáértők nagy embernek, aki nagyon az, ami. Nos, Dzurányi újságírónak igazán a legteljesebb mértékben ujságiró. Ennél szebbet nem lehet mondani egy újságíróról. Darvas János Zevél 2)zűr dny i .Zászlóhoz ürta: ÜÚárai Sándor
