Prágai Magyar Hirlap, 1930. május (9. évfolyam, 99-123 / 2320-2344. szám)

1930-05-18 / 113. (2334.) szám

I93Q május 18, rasáraap. kjjÁ& A munkanélküliség miatti elégedetlenség véres kommunista tüntetésben robbant ki Komáromban Egy rendőrt székkel ütőitek lejbe a munkásotthonban —- A rendőrség erélyes eszközökkel osztatta szét a be nem jelentett tüntető gyűlési Sürgősen kezdjék meg a közmunkákati Komárom, május <17,. (■Saját tudósi tónktól.) Csütörtökön váratlan események történitek a komáromi munkanél­küliséggel kapcsolatban. Megírtulc már többi z- ben, hogy a komáromi mtmkanélküliség olyan nagy mértéket öltött, hogy az állami közmun­kák legsürgősebb elindításával lehetne csak a közel 2000 munkanélkülinek igazán nyomasz­tó helyzetén segíteni. A városban nincsen építkezés, a fakereskedelem maga is súlyos válságot él át; a Skoda-müvek haijémühelye harmadára csökkentette a munkások számát és az állami kikötő forgalma is, mely ta­valy jóval meghaladta az egymillió tonnát, egészen a mélypontra süllyedt, alig kétszáz munkás dolgozik ott felváltva és a havi ke­resetük 200<koronát tesz ki, míg a múlt év­ben megkereslek havi kétezer koronát is. Míg Pozsonyiban az országos választmány ülésén tárgyalták ezeket a dolgokat és fel­számolták a milliós közmunkákat, amelyek majd megindulnak Komáromban, addig a komáromi kommunisták izgalma a vég­sőkig fokozódott és a munkanélkülieket lei akarták vinni az uccára. A kégnriseititesfület öiése Komárom váróé képviselőtestülete Csiz­madia György városbiró elnöklete alatt rend­kívüli közgyűlési tartott a műnk anélkül iség ügyében. A gyűlésen nem voltaik ugyan tu- multuózis jelenetek, bár a kommunista párt felvonultatta hallgatóságát, mégis észre lehe­tett venni az izzó hangulatot Steiner kommunista képviselő éles táma­dást indít a városbiró ellen, hogy a városhá­zán megengedte a rendőrség jelenlétét. A városbiró válaszában hangsúlyozta, hogy ezt nem ő kezdeményezte, hanem az államrend­őrség, amely függetlenül jár eL Majd Vidák nevű kommunista képviselő testületi tag indítványozta, hogy a város minden rauiikanélkiiiinek fizessen ki gyorssegély címén 100 koronát, ha az il­lető nőtlen, 150 koronát, ha családos. testület határozata nem egyéb, mint mézes­madzag. A rendőrök azonban távozásra hívták fel a csoportokba verődött tömeget s erre hamaro­san kiadták a vezetők a jelszót: — A munkásotthonba! A dumaparti munkásotthon csakhamar meg­telni kezdett és a hennlevők, főleg a nők, harcias hangulatban buzdítot­ták a jelenlevő munkanélkülieket a tet­tekre. Egyik rendőr, Vasicsek nevű, bement az ott­honiba, ahol már forró volt a hangulat. A rendőr láttára a tömegben nagy nyugtalan­ * be, ság támadt, az asszonyok sértő szavakkal il­lették, mire a rendőr látta, hogy veszedelmes a helyzet. Csakhamar támadások kereszttüzé­be került, de fegyverét képtelen volt hasz­nálni, mert hátulról székkel ütötték fejbe & rendiért, akinek sisakja és feje is behúzódott. A rendőrvért látott tömeg közt utóbb megje­lent Steiner képviselő is és az izgalom tető­pontjára hágott. Ekkor a munkásotthon előtt levő rendőrök is behatoltak a termekbe, hogy kar társuknak veszélyeztetett helyzetén segítsenek. A teremben vad kiáltások hallat­szottak: Mhermere lord részt fog venni a Rákosi-szobor leleplezésén London, május 17. A budai dalárda lon­doni tartózkodása alatt Ripka Ferenc, Bu­dapest főpolgármestere átadta Rothermere lordnak sí székesfőváros meghívását a Rá- koei-exobor leleplezési ünnepélyére. A lord készséggel és örömmel tagadta a meghívást és közölte a főpolgármesterrel, hogy szep­tember 25. és október 15-ifee között öröm­mel ed jön Budapestre. M olasz-magyar-osztrák közeledésből egy ni Ainztria-Magyarorsií g tervére következtet — a Néródéi Politika Ezt annak edlenérne, hogy a városi költségve­tésben erre fedeztet nincsen, a képviselőtes­tület elfogadta. Majd elhatározták, hogy a városbiró, az ál­lami főjegyző és hat munkásból álló küldött­ség megy fel Prágába és Pozsonyiba, hogy megsürgesse a kiirt közmunkák sürgős el­kezdését. A küldöttség vasárnap éjjel indul Prágába. A városi képviselőtestületnek azt a hatá­rozatát, hogy a város pénztára a 300.000 koro­nát meghaladó gyorssegélyt kifizesse, az ál­lami főjegyző megvétózta, mert a közgyűlés nem jelölt ki a kiadásra fedezetet Vér foljjt a munkásotthonban A képviselőtestület ülése alatt a városház­teret nagyobb rendőri készültség szállta meg, hogy a várható rendzavarásoknak elejét vegye. Az ülésről Steiner vezetésével na­gyobb kommunista tömeg vonult le és ezek­nek hevesen magyarázta, hogy a képviselő­Kiddel; a szenátus ülésezik Prága, május 17. A szenátus legközelebbi ülését május 20-ra, kedd délután öt órára hívták egybe. Napirenden szerepel a külföldi bíróságoktól átvett g a szlovenszkói és ru- szinszkói határmenti ingatlanokra vonatko­zó telekkönyvekről szóló javaslat. A csehszlo­vák kormány ugyanis átvette Magyarország­tól a határvidékek telekkönyveit s most e te- lekkönyvek kezelését törvénnyel kívánják ren­dezni. Napirenden szerepel még ezenkívül az ugyancsak Magyarországtól átvett vasutüzlet- veoetési könyvekről szóló törvényjavaslat második olvasása. Ugyancsak ezen az ülé­sen mondja el Benes külügyminiszter expozé­ját a párisi és hágai egyezményről. — Az alkotmányjogi albizottság kedden két órákkor a kezdeményező bizottság pedig fél öt órakor ülésezik. A véderő bizottság szerdán délelőtt 9 órakor tart ölésit. A képviselőház, mint már jelentettük, ked­den délután három órakor tart ülést s azon Benes külügyminiszter elmondja expozéját s második olvasásban szavazás alá kerül a ré­gi nyugdíjasok s'gyenjogneitásáróí .-zó ó 1 ör­vényjavaslat. Prága, május 17. A Národni Politika mai vezércikkében Gratz Gusztáv dr.-nak a Köl- nische Zeitungban megjelent cikkével foglal­kozik. E cikkben a volt magyar külügymi­niszter a magyar és osztrák legitimisták ter­veiről és végcéljairól ir. Erre legalkalmasabb­nak találják — állapítja meg a Národni Poli­tika — a jelenlegi középeurópai gazdasági helyzetet és egyes nyugateurópai nagyhatalmak protek­ciójával arra törekszenek a legitimisták, hogy Ausztria és Magyarország minél job­ban közeledjék egymáshoz. Schober dr. és Bethlen gróf, e két ország mi­niszterelnökei — írja a Národni Politika —, az utóbbi időben nagy külföldi utazásokat csináltak s ezen utazásoknak első tekintet­ben ugyan egészen ártatlan pénzügyi céljuk van: nagyobb kölcsönöket akarnak szerezni. Bethlen gróf azonban már többször leplezet­lenül beharangozta, hogy nagyjelentőségű események fognak történni. Az a körülmény is, hogy még a hágai egyezmény tárgyalásai­nak befejezése előtt Rómába utazott, főmun­katársa, Walko külügyminiszter pedig Bécs­be, Athénbe és Angórába, azt bizonyítja, hogy itt nem puszta udvariassági aktusokról van szó- Magyarország és Olaszország hosz- szabb idő óta a fiumei kikötővel kapcsolat­ban közös gazdasági terveket szőnek. Az Ad­riához való kulcs azonban Jugoszlávia kezé­ben van, amelynek előnyös tarifákkal lehe­tővé kellene tenni a magyar kivitelnek olcsó útját Olaszországba. Miután ezen a téren ed­dig nem tudtak eredményt elérni, az olasz- marryar gazdasági kapcsolatok még ki nem fejlődhettek, sőt egyesek megállapításai sze­rint: csökkentek. Ezért most egy más utat ke­resnek, amely Ausztrián keresztül vezetne. Ausztria kiépítene egy vasutat, amely köz­vetlenül összekötné Magyarországot Olaszor- zjggal. , E a vasúti összeköteíésm’k nemcsak gazda- [ ági jelentősége volna. ív mamii jclcntösé- 1 go égiszen világos. ügy látszik, — írja a továbbiakban a Národni Politika —, hogy az osztrák-magyar közele­dést nemcsak Olaszország kívánja, hanem ebben mindkét félnek fontos érdekei is köz­rejátszanak. Magyarország ugyanis szenved szomszédainak elzárkózó gazdasági politikája miatt, pedig mezőgazdasági termékeinek kétharmada kivitelre szorul. A magyar agrá­riusok és keresztényszocialisták éppen ezért az osztrák politika vezetőivel már folytattak magún-tanácskozásokat a gazdasági közele­désről, minek azonban politikai színezete is van. A magyarországi keresztényszocialisták fő támogatói a legitimista eszméknek. Azt remélik, hogy az Ausztriával való szorosabb kapcsolat révén ismét a Habsburgok kerül­nének trónra. Valamilyen uj osztrák-magyar perszonál­unióra gondolnak, aminek súlypontja most Budapesten lenne. A magyarok bíznak abban, hogy Ausztria, amely túlnyomórészt ipari állam, az agrár Magyarországgal létesítendő ilyen kapcsola­tot szívesen látna, ha ezzel az osztrák ipar számára megnyílna az ut Magyarországba. Más kérdés, hogy mit szólnának ehhez Ausz­tria és Magyarország szomszédai. A kisan- tánt államai erről az ügyről bizonyára ta nácskozni fognak már a jövő hónapban Csor­ba-tón, — föltételezi vezércikke végén a prá­gai lap. . .. > Símét felrobbant egy román netroleumszonda Tíz BiaEott, számos sebesült Bukarest, május 17. Rugu községben a Steana Romana petroleumvállalaí 31-es szá­mú szondája fölrobbant. A robbanás követ­keztében 10 ember meghalt, mig számosán megsebesültek. A robbanás felgyújtotta az egész szondát. A tüzet, amely hatalmas erő­vel pusztít, még nem sikerült lokalizálni. A kár mintegy 15 millió lei. — Ki ai uccára, beverni & kirakatokat 1 Az uooákou azonban, sűrűén cirkáltak a rend­őrőrjáratok és minden ilyen kísérlet meghiú­sult voLua. * Az áHamrendőx'stég központjából a munkás- otthoub&n történtek húréra nfagyobbszámu rendőr sietett a helyszínére élükön Schnel- de<r felügyelővel, aki felszólította a tömeget, a távozásra. Mikor ez a fcwzóli'Üs eccfhnéyyrtzlen ma­radt és aradohnak repültek a renáö:-,3k felé, a karhatalom tánuadá&ta ment át és ekkor vad menekülés keí&ődbfct A rendőrség rö­vid küzdelem után, amelyben négy rendőr könnyebb sebet kapott, kS&riieíée a mun­kásotthont. A küzdelem hevében számos munkás is könnyebb sebet kapott. Több ellenszegülőt felirt a rendőri kirendelt­ség és azok ellen hatóság elleni erőszak bűn­cselekménye cimén tesz feljelentést az álfám ■ ügyészségen. A munkanélküliek szántóra helyzete Már május 1. óta, amikorra „Ígérték" ax ál­lami munka (teherpályaudvar kiépítés) el­kezdését, izgatottságban vannak a munka- nélküliek, akik nagy nyomorban élnek. A város társadalmának részvéte osztatlanul fe­léjük fordul e nehéz napokban. A nyomorgó munkanélküliek természetesben olcsó zsák­mányai lettek a kommunizmusnak, mely a társadalmi rend ellen izgatja őket. Komárom­ban ma az a helyzet, hogy a kereskedelem és ipar a legválságosabb helyzetbe került és minden pang a munkanélküliség következté­ben. A késedelme skedő prágai körök ax okai, hogy az elégületlenség immár ilyen veszedel­mes méreteket ölt. 7 Ausztria tagja lesz a népszövetségi tanácsnak? Bécs, május 17. A Neues Wiener Journal genfi tudósítója szerint a népszövetség szep­temberi választásain Ausztriát valószínűleg a tanácsba beválasztják ideiglenes tanács­tagnak. Schober az egyik legbiztosabb jelölt és valószínűnek vehető, hogy 1931-ben Cur- tius oldalán részt fog venni a népszövetség tanácsülésein. A bukaresti kamara is ratifikálta a párisi egyezer.' Bukarest, május 17. A kamara tegnap ülésén vita nélkül elfogadták a párisi és há­gai egyezmények ratifikálásáról szóló tör­vényjavaslatokat. ..f Születésnapján közös halált hal! egy pimérleány mert választottja nős volt Ohnütz, május 17. Tegnap délután hét óra tájban az Olmützcel szomszédos Bezsko köz­ség erdeijében Konecsmy János pékmester 4 éves kislányával sétált. Az erdőben a kislány eltávozott apjától, majd nagy sírással szaladt vissza, hogy a bokrok között „meztelen férfi'1 fekszik. Olmütz vidékén ugyanis a szülők ra­koncátlan gyermekeiket a „meztelen férfié­vel szokták ijesztgetni azóta, hogy ott egy őrült tényleg meztelenül riasztgatfca nemcsak a gyermekeket, hanem a felnőtteket ie. Ko- necsny mester a lánya után ment és a bokrok között borzalmas látvány tárult eléje: egy hanyattekvő férfit talált, kinek leje át volt lőre s kese még revolvert szo­rongatott s közvetlen mellette félig ülő helyzetben egy kabáttal letakart leány fe­küdt, a fejéiben két lőtt sebbel. Konecsny azonnal a faluba szaladt s alarm i- rozta a lakosságot. A holt férfit senki sem is­merte, a leányt a nagynénije megismerte. A férfi személyazonosságát csak a ma reggel a helyszínre kiszálló bírósági bizottság állapi tóttá meg. A tényállás megállapítása könnyű volt. A férfi előbb a leányt lőtte agyon, majd önmagával végzett. A leány Ofhlidal Mária 22 éves pincér-leány, a férfi Kopecsmy József 28 éves elektrotechnikus, preraui latkos, nős, kél gyermek apja. Kopecsny mellett egy szmo­kingöltözet feküdt, ugylátszik, hogy a közös halálra ünneplő ruhát öltött. A leány táskájá­ban egy levelezőlapot találtak, amelyen a leány bejelenti, hogy önszántából születés­napján távozik ebből a világból, mert egy nős férfibe,.Kopecsnybe szerelmes. Ohlid'nl Mária születésnapija május 12-én volt és így az öngyilkosság már napok előtt történt. A hullákat Komon község temetőjének halottas- házába vitték boncolás céljából. v í. waawmnwM*-' wmmi | A I í SALVATOR 1 FORRÁS 1 í a vese- és hólyagbeteg- | ségek különleges ásvány­vize. Kérdezze meg orvosát!

Next

/
Thumbnails
Contents