Prágai Magyar Hirlap, 1930. május (9. évfolyam, 99-123 / 2320-2344. szám)

1930-05-17 / 112. (2333.) szám

Mai szánramBs o6«£al

' wai s*£munBe üti aBifial

IX. évf. 112. (2333) szám « SlONlbat j#I930 május 17

Előfizetési ár: évente 300, félévre 150, negyed' évre 76, havonta 26 Ki; külföldre: évente 450, félévre 226, negyedévre 114, havonta 38 Ké. Egyes szám ára 1.20 Ki, vasárnap 2.— Ké. Képes Melléklet ára havonként 2.50 Ki.

A szlovenszkói és ruszinszkói ellenzéki pártok

Főszerkesztő: politíkcil TUipilcLpja. Felelős szerkesztő:

DZWÁNYJ LÁSZLÓ FÖRGÁCH GÉZA

Szerkesztőség: Prága ll« Panská ultce 12. II, emelet. — Telefon: 30311. — Kiadóhivatalt Prága IL, Panská ulice 12. 111. emelet. Telefon: 34184.

5ÜRGÖNYC1M: HÍRLAP, PRflH A.

. , U •• •, . ■" ■" ^ s-., - ____________\ - .;'J. .':T.v ■ ■ ■ • ' ■ ■■■■■■•■ ■;]

A v

ita

(sp.) Prága, május 16- Pária saégyenli, Franciaország bánja, a világ kacagja, a világháborúban legyőzött hatalmak fölhorkannak tőle és szemrehányóan mondják a nagyantantnak, mellyel régen kibékültek: lássátok, ez volt a ti fölényetek, igazatok, morális erőtök és az a „tiszta szellem", amely a háború megnyerését'e vezetett benneteket! Lássátok, ez volt Clémenceau, elvolt Foch, két nagy emberetek, akikről évtizedig tanítottátok, hogy csodás tehetségüknek és csodás egységüknek köszönhetitek, a diadalt. Clemenceau, a tigris, a nagy háborús miniszterelnök és Foch, a marsai, a biz- toskezíi hadvezér meghalt — és sírjukból ma végzetes disszonanciáként kel ki az igazsság: a két „nagy ember" vitázni kezd emlékirataiban, lerántja egymásról a leplet, megszaggatja a nemzeti gloriolát és oly színjátékot rendez a porondon, hogy nemcsak Franciaország sajtója, közvéleménye és politikája hangos tőle, hanem az egész világé. Tanul a tünk a bűzös vitából- Érzékelhetjük, mennyire gyarló volt a győzelem, mely a véletlenen múlott. Mennyire nem „örök törvényszerűség", hanem néhány egymásra acsarkodó ember vak- szerencséje kényszeritette térdre a központi! hatalmakat. A sötét vita, amely a Glemen- ceau és Foch halála után kiadott emlékiratokban most lefolyik, számos ájtatos illúziót oszlatva szét Franciaországban, érdekes és okulásra szolgáló, mert bebizonyítja, menynyire hamis a diadalok ítélkezése, terminológiája és a győzelemből leszűrt sok népromboló „sarkalatos igazsság".

Parisban hétről hétre, sőt már szinte napról-napra kilép sírj álból a két döntő nagyság és megmentő, Clemenceau és Foch s feleselve polemizál egymással. Kölcsönösen vádaskodnak. Kicsinyítik, szidják, ócsárolják egymást: a politikus és a katona, az ateista és a hivő. Már-már szimbolikus lett post- humus vitájuk. Csontökleiket rázzák egymás felé, s tépik, cihái ják, fosztják egymás homlokáról a babért; ösztövér két kísértet, aki a Walhalla küszöbéről vissza-vissza surran ide egymást szapfulni a história itéiőszéke és az á Írnél ko dást ól szájtátó nyárspolgárok előtt. Annig éltek, csodálatos módon valahogyan magukba, fojtották egymásról való véleményüket, vagy legalább is: a nyilvánosság elé nem mentek vele. Holtan, a katona Foch elmondja, mit gondolt Clemenceauról, akit önző, kicsinyes, akaratos, hatalmi tébolyban szenvedő, zsarnoki allűrökkel fellépő aggastyánnak tekint, berekesztve a maga szűk gondolatkörébe, politikusi deformációiba, személyes retorzióiba, az önmagára esküvő vakhitébe, bosszúvágyéiba. És a politikus Clemenceau ledübörögte theti vélekedését

Főbbről, aki szerinte obskurantista, klerikális, babonás, csoda-váró, istenes, kenetes, ellenben mint katona és hadvezér jelentéktelen, nagy koncepció és igazi akarat, lendület nélkül való, iniciativája nincs, a genius szárny- csapása soha meg nem ihlette, intenciója semmi, parancsolni nem tud és nem mer, de a hierarchikus szellem megszállottja s az áj- tatosságot legalább is egyenértékűnek tartja az ágyúval.

Foch életének utolsó éveiben meghittjeinek, Recoulbynak és Weygand generálisnak tollba mondotta „Mémorial“-ját, filippikákat Clemenceau ellen. És viszont Clemenceau is elmondotta emlékezéseit és értékeléseit „a nagy győzelem tündökléséről és nyomorúságáról", amelyek folyamán kóccá tépi a marsall!. A franciák szerencséjére a nagy ellentét tizenkét évvel a háború után tört ki teljes virul unciájával, amikor nem árthat többé senkinek. A kései harcban szinte karikaturaMegszavazia a képviselőhöz fa a régi nyugdíjasok twvényjavasiaiá

u

Dobránszky: Kényszerből elfogadjuk @it a csonka nyugdürendezést, azonban nem adjuk föl a további harcot!

Az országos kereszténvszociaüsta párt szónoka a régi nyitgcSiJasok és elbocsátottak sorsának megdöbbentő képit tárta föl a képviselőház szisae előtt és az elszenvedett sérelmek százszázalékos orvoslását követelte

Dobránszky János beszéde

Tisztelt Ház! Erről a kormányjavaslatról is dmondhat juk azt, hogy a keresztutnak sokellen, de hangsulygzta. hogy egy ilyen nagy koalícióiban nem lehet mindent száz százalékban keresztülvinni. Mindamellett jelentékeny javulást jelent ez a javaslat a régi nyugdíjasok számára.

Tyll kommunista szerint ez a törvényjavaslat nem más, mint folytatása az éhínségnek, fasizmusnak és háborúnak és ezzel nem sikerült rendezni a régi nyugdíjasok kérdését.

Brodecky cseh szociáldemokrata részletesen foglalkozott a vasúti nyugdíjasok ügyétel.

Majd Dobránszky János országos keresztény szociálist a párti képviselő szólalt fel, s a jelenlevő képviselőik nagy érdeklődése .mellett szlovák nyelven a következő beszédet mondotta:

javaslat a mostani III. parlamenti ciklus alatt tárgyalás alá került, többé-kevésbé hevenyészett elhamarkodásban készült minden kése- delmezése ellenére is. így aztán nem csoda, hogy az idétlen korosszülöttek szegyertibélyeMinden közérdek a kompromisszum áldozata

Prága, május 16. A képviselőház másfél- napos vita után

első olvasásban elfogadta a régi nyugdíjasok egyenjogúsításáról szóló törvényjavaslatot, amely kihirdetése napján lép életbe, úgy hogy a régi nyugdíjasok első kategóriájába tartozók részéire a nyugdijkiüömbözet kiűzetése már a közel jövőben meg is fog történni.

A mai vita folyamán felszólalt Dobránszky János országos keresztényszocialista párti képviselő is.

Az ülést különben teljes érdektelenség mellett Roudmieky a lelnék délelőtt fél 11 órakor nyitotta meg. A vita első szónoka Griinzner német szociáldemokrata volt, aki ugyan kifogásokat emelt a törvényjavaslat

sok állomáshelyét bejárta már, amíg régi nyugdíjasaink ke reszt viselését könnyíteni akaró nemesszivü Cirineusok szóhoz juthattak. E segítő kéz végtre-valahára a szegény nyugdíjasok- s nyugdijtalanokhoz mégis csak valahogy eljutott az első, vérözönelőtti fizetéshez mért 19*20. évi 194. sz. törvénycikk által megszabott éhiuséges nyugdíjrendezéstől, — az átmeneti 1922. évi 76. sz. törvényen keresetül — érintve, de a régi nyugdíjasoknak mitsern nyújtva, az 1924. évi 288. sz. törvényt, egész az 1926. évi 103. sz. íizetésrendezési törvényhez, illetőleg ezen fizetési támpontot némileg alapul vevő és tárgyalás alatt levő 428. számú szenátusi határozathoz.

Még csak rövid ideje vagyok képviselő s mégis arra a szomorú tapasztalatra tettem szert, hogy mindaz, ami eddig mint törvényA többségnek pedig sohse szabad hatalmával visszaélnie — mert az előbb-utóbb kegyetlenül megbosszulja magát — sem pedig nehéz fegyverzetét a kisebbség mellének szegeznie, csaik azért is, hanem egyforma jogvédelemről és aránylagos teherviselésről kell gondoskodnia mindenkivel szemben, sőt a gyengébbel szemben annál inkább. Úgyszintén

kormánygondozói kötelességeinek aranysu- garait nemcsak a szép, gazdag és hatalmas

ge azokon is bizony meglátszik. Amellett a raffinált rabulisztitkának és kodifikációnak olyan remek példányainak is tekinthetjük törvényeink egyikét-másikát, mintha valami bűvészkedő kezek, amelyek hol eltüntetnek, hol meg szemünk előtt csillogtatnak egyes tárgyakat, mintha csak szántszándékkal olyképpen kodifikálták; volna azokat, hogy apli- kációjukat nem a jogegyenlőség, hanem a vemhes és nem vemhes önkényéé akarások szerint lehessen keresztülvinni.

Sőt az előbbi ciklusból olyan dísztér vé--- uyeink is vannak, amelyek egyáltalán nem váltak be, avagy egyszerű törvénynegligálás- sal .végrehajtásukat legfeljebb csak Szloven- szkón keresztülhajszolták, nem pedig az egész republikábain. így aztán egyik törvény a másikat falta fel anélkül, hogy ki lett volna próbálva .

! Valamikor, ha egy törvényhozótestület kimondotta az A-t, akkor az szentül megmaradt A-nak egész kitapasztalt nagykorúságáig s nem fajult el egy-kettőre kiskorú I-á-nak!

Mi nem a törvénygyártás, hanem az észszerű, igazságos és nemes értelemben vett demokratikus törvényhozás kedvéért vagyunk ide kikul dve választóink részéről.

lendületnek indult Prága bulvárjaira kell szétszórnia,

mint például más fél milliós évi élelmezési szubvencióval és egyéb hallatlan arányú beruházásokkal, hanem szegény Szloven- szkó és Podkarpatská Rus fülig eladósodott városaira is, ahol háromszor olyan drágán élnek az emberek, kivált a vendéglői kosztra utalt állami és magánalkalmazottak, mint itt Prágában az idegenék!

A kárpátalji kicsike kis pontjainkról nem

.szerű, hogy Foch különb politikusnak és fölényesebb diplomatának hiszi magát Clemen- ceaunáJ, akinek szemére veti ügyetlenségeit, erőszakosságát, a diplomata hajlékonyságával össze nem férő akanatosságát. Viszont Clemenceau vádjaiból kiérzik, hogy különb főparancsnoknak véli. magát Fociknál, akinek a katonai energia hiányát rójja bűnéül, túlzott óvatosságát, hogy merni nem mer, minit az olyan ember, aki nem bízik csillagában.

De az igazi ellentét forrása kettejük között titkosabb, sokkal mélyebbről fakadó. Foch, a katona, az ájtatos hivő, a jezsuita növendék, valóban kegyességgel volt tele, hitt a csodákban, a szentek segítségében s az ö személyében a háború mindvégig megőrzött valamit rettentő, ősi misztikumából s hogy a megpróbáltatás útja az, amelyen a nemzet a dicsőség és a megdicsőülés felé halad. Cle- menceau elleniben, a vendéeista, a voltaireiá- nus, a kon v cntist a-un ok a idegenkedéssel fordul el minden, miszticizmustó]-és semmi sem elcsüggeszt óbb látvány számára, mint a vezér, aki katonái hörgése helyett Szent Genovéva vagy Jeanne d‘Arc hangja felé fülel az éjszakában. Foclh szemét az ég felé emelte,^ amely' el nem hagyhatja szorongabottságában Franciaországot. Clemenceau ugyanakkor a Világszellem és a Világlogika felé pillant várakozóan, mert a Világlogika el nem tűrheti, hogy a földkereség a német, vagy akármilyen egyébb hegemónia alá kerüljön. Foch meg a Mémorialjeiben is a földi-renden felülivé emeli a háborút; Clemenceau ellenben szinte a cinizmusig úgy irt, hogy önmagát is, Foch-t is és mindenkit kivetkőzte! a Mfuvalkodott ál-nagyságból s mint tökéletlen, botorkáló embereket állítja őket a világ elé. Szinte elrettentő például: — „nézzétek, milyen senkik voltunk mind!"

Foci) a győzelem dicsfényéibe takarózik, Clémenceau a győzelem nyomorúságát tárja föl. Foch a gondviselést, a tekintély elvéi akarja győztesen kihozni, Clémenceau a bosszút, a népindulatot, a tömeget. Födi bálványnak készült föl éis lovasszóbornak,

Clémenceau bar-i hahotával fordul az emberek felé és kineveti őket, amiért erőnek erejével egyre uj bálványokat akarnak kifaragni magúiknak. A kegyelet Focih felé hajlik, a tiszta ész Clémenceau felé. — És tóimból a harc, folyik a vita, a sajtó, a parlament megbokrosodik, de a nép tanul. Látja a véletlent, a kötöttséget Fochban. és Cté- menoeauiban egyaránt s mindenütt Európában a maga viszonyaira alkalmazza az utálatos vitát. A rokkant azt mondja: ezekért

harcoltunk. A győztes azt mondja: ezek voltak nagy embereim. A legyőzött bólogat és Ludendorffra gondol. A kisebbség a saját sorsára, ami Clémenceau és Foch müve volt. Valamennyien az emberi gyarlóságra, a jövőre, amely megint, csak ilyen lesz; vagy Jean Pierrefeu híres háborús könyvére, amelyben először mutatta be a „nagy vezéreket" pongyolában, megállapítván, hogy Plutardhosz hazudott*, nagy ember nincsen, a sorsot a véletlen intézi és a nemzet koí- lektiv ösztöne.