Prágai Magyar Hirlap, 1930. május (9. évfolyam, 99-123 / 2320-2344. szám)
1930-05-16 / 111. (2332.) szám
4 <pra:gm A^AG^AR-HTKljAP 1930 május 16, péntefc. A könyvraniák és a Mdové Noviny Prága, május 15. A Lidové Noviiiynek ciil<ikét, melyben a sz.loveuszkóii hivatalok által a .magyar könyvek ellen rendezett s a cikkíró álla' nagyon találóan hajtóvadászatnak nevezett könyv- kobzásoikkad foglalkozik, tegnap részletesen ismertettük. A cikkre vonatkozó észrevételeinket az alábbiakban foglaljuk össze. A cikk — bevezetésében — megállapítja, hogy erre a kérdésre Botom Rudolf keresztényszocialista szenátornak a szenátus előkelő fórumáról elhangzott, erős szavú „karóban á?a“ alapján tett figyelmes. Igen, Böhim Rudolf erős szavakat használt, szavait azonban kár kirohanásnak, támadásnak minősíteni, mert azok csak védekezést, a magyar kultúra védelmét jelentették. Ami pedig a szavak erősségét illeti, meg kell hogy mondjuk, hogy két év előtt ugyanazon a szenátusi fórumon ugyanezt a kérdést Richter János szenátor is fölvetette s az erős szavak helyett csupán az elkobzott müvek ama jegyzékét terjesztette elő, amelyben Goethe, Schiller, Less ing müveinek, H. G. Wells világ történetének. sőt. még a jó öreg Tacitus müveinek magyar fordításai is szerepeltek. Ridhter, a több évtizedes parlamenti múltra visszatekintő szónok, éppen régi parlamenti életéiben azt tapasztalta, hogy a minisztereknek a parlamentben elhangzott panaszokra válaszolni illik s lényegtelennek tartotta azt, hogy hány lóerejü szavakat használ, ellenben várta a kormány válaszéit, Böhim szenátor fiatalosabb hévvel s talán a prágai miniszterek mély hallgatásba burkolózásának gyakorlatiasabb ismeretében kemény, de mindvégig igazságos szavakkal ostorozta a könyvrazziákkal kapcsolatos amaz eseményeket, amelyeket a Lidové Noviny kulturált cikkírója is mélyen elitéi. És ebből az esetből — ezt. csak közbe vető lég említem meg itt — a Lid. Noviny is megítélheti a magyar kisebbségi sors minden keserűségét. A lelkész-szenátor Ridhter kifogástalanul sinna parlamenti szavaira nem kap választ, mig az „európai botrány**, a „ballka- niamus** emlegetésére legalább egy cseh laptársunk felifigyelt.. Kérdem: ki nevel, kényszerít bennünket arra, hogy „erős szavakat" használjunk, hogy bajunkat, fájdalmunkat észrevegyék? Sápi énéi sat. Annát a Lid. Noviny cikkírója az élemé iskolai Értesítő Könyvecskéről mond, azzal röviden végezhetünk. Az Értesítő Könyvecske nem irodalom s a cikk maga is megállapítja, hogy ecz az e3et a mai vizsgálódás tárgykörén kiviül esik. Komoly s főképpen némi jóakaratot is tanusifó cikkre komolyan akarunk válaszolni, azonban nevetségesen hat, — ezt meg kell hogy állapítsuk —, ha a Lid. Noviny a magyarországi irredentizmust a mi éppen tárgyalt kulturális sérelmünkkel összeköttetésibe hozza. Mi, szlovén- szívói magyarok, nem akadályozhatjuk meg azt, hogy A'bonyi József forrói igazgató- tanitó Kassát ma is Magyarországhoz tartozónak inja, mint ahogyan nem akadályozhatjuk meg azt, hogy Kramár a Jájbzsuroáíjában a Balti tengertől az Adriáig szélt erpesz- kedő nagy szláv birodalomról ábrándokat Írjon. A nemzeti expanzió élt, él és élni fog, amiig ez a világ fennáll. Természetesen más kérdés az, hogy ez a nemzeti expanziós erő a történelemiben s a jelenben mikor s hogyan érvényesült. Más mondanivalónk is volna, nem rajtunk múlik, hogy hallgatnunk kell. Fentebb tett megállapításaiuk az értesítő könyvecske negyedik oldalán levő „Hiszek egy Istenben “-re, az „Erdészeti Lapok**: „Hiszek Nagyim agyar ország fel támadásában “-jár a s Lénárd dr. orvosprofesszor „Csomkaimagyarorszá|g‘‘-jára is vonatkoznak. Elhiheti a Lid. Noviny, hogy akit a trachoma geográfiája és profilaxisa Szlovenszkón érdekel, az a szövegben levő „Csonka- magyarország" kifejezésen neon fog fennakadni, nem megy hidakat robbantani és Csizi jód-bróm gyógyfürdő. A legerősebb jód-brómos gyógyforrások. Kérjen prospektust a fürdöigazgatóságtó! Csizfürdőn. összeesküvést szőni, hanem — Ruszinszkóra megy —, trachomát gyógyítani, mert ott lelheti meg e súlyos szembaj jól táplált kórokozóinak ritka szép példányait. A pócsi naptárral, a Lelki gyöngyökkel s a tíz parancsolatról irt szemtbeszédekkel nem foglalkozhatunk, mert a cikk Írója, s a, nem mondja meg, hogy mii kifogásol azokon s megelégszik azzal az általános frázissal, amelyet már elfásul tan hallgatunk: irredenta, és pedig egyházi irredenta. Srobár vodt szlovén szik ói meghatalmazott miniszter rendeleténél meg kell államink egy szóra. Ez a rendelet nem erőszak — mondja a cikk —, mert az 1914:XIY. L-c. 24. paragrafusa 3. bekezdésének alapján adta ki a miniszter. Kisebbségi életünkben megszoktuk aat is, hogy a régi magyar törvényeket tévesen idézzék a fejünkre. Az adott eeetben is kisebb bajnak vesszük, hogy az 1914:XIV. t.-c. 24. paragrafusának harmadik bekezdése valami egészen másról beszél, mert ezt mondja: 24. §. Vétséget kövei el: 3. bek. az, aki büntető ítélettel sújtott vagy előzetesen lefoglalt, vagy a nyomda vagy más többszörösitö vállalat tulajdonosának nevével és a nyomtatás vagy más többszörözités helyének megjelölésével el nem látott, vagy a 10. $ 3. bekezdése szerint a terjesztésből kitiltott sajtótermékeket — e körülményt ismerve — bármily módon terjeszt; Srobár rendeletét nem ismerjük (hol, mikor hirdették kii?), ha azonban az 1914:XIV. te. 24. paragrafusának 3. bekezdésére hivatkozással adták ki, úgy alakilag semmis. Ámbár a skolasztikusok szeriül forma dat esse rei, ilyen kicsiségeken túltesszük magunkat s eltoisszük, hogy az orvosprofesszor Srobár elnézte a paragrafust, mert hiszen az idézett sajtőnovelila 10. paragrafusának 3. bekezdése valóban azt tartalmazza, hogy: „A magyar szent korona országainak területén kivül kiadott, vagy nyomtatott, vagy ezen a területen kivül egyébként töbibszörösitett sajtótermékeik terjesztését a minisztérium közérdekből eltilthatja." Ezt a szószenint idézett intézkedést csak az abszolutizmussal határos „erős kéz" politikája használhatja fel a magyar könyvek és általában sajtótermékek behozatalának általános tilalmául s ezzel a felhatalmazással srobári értelemben a magyar kormány 1918 október 28-ika előtt sohasem élt, mert sohasem volt oly tilalom, hogy például az Oroszországban, Angol-, Franciaországban ekkor és ekkor megjelent könyveket nem lett volna szabad Magyarországra behozni. Mindenesetre hiba, hogy Srobár, az orvosprofesszor, jogi működést fejtett ki, sőt jogforrás volt. Mert ha a szlovénszkói meghatalmazott minisztérium éllén verzátus jogász állott volna, az nem a behozható, hanem a kitiltott könyvek jegyzékét állítja össze s akkor ma nincs magyarkönyvaffér. Téved tehát a Lid. Noviny, amikor azt írja, hogy „természetes, hogy a megtámadott védekezik", mert a csendőr még az életére törő banditát is kímélni köteles és nem lob éti le csak végső szükség esetén, ha más menekvése nincs. Srobár elleniben egy vágással elmetszette a szlovénszkói magyar kisebbség kultúrájának artériáját s igy bűne menthetetlen. Sohasem vontuk kétségbe a csehszlovák államnak azt a jogát, hogy az államellenes, erkölcstelen nyomdatermékekkel szemben védekezzék. A hivatkozott törvényszakasz ennek módiját is megjelöli akikor, amikor a törvényhozó kimondotta azt, hogy az ilyen termékek „terjesztését a minisztérium közérdekből eltilthatja". Tehát csakis közérdekből tilthatja el a terjesztésit, ámde hol itt a közérdek, amikor CHoere magyar fordításait kobozzák! E ponton az orvoslásnak egyetlen útja van: az érdekelt könyvkereskedőknek s magánosoknak az ilyen elkobzás ellen közigazgatási ütőn való fellebbezéssel és szükség esetén Srobár 31394422. számú rendeletének törvényességét megtámadó közigazgatási bírósági panasszal kell élniök. Egy pillanatig sem védhető eme srobári rendelet törvényessége. Ami a Lid. Növényben említett s a mégha„Enyém az li ta: Palástű$ Marcell élet!.., “ — Igaza lehet! — felelte az író s közben arra gondolt, vájjon honnan vette ezt a limonádéé idézetet ez a gazdag, akinek a házbóremelésem kivül aligha volt már ötlete. (S mint tudják, ez sem eredeti ötlet.) — Van is igazam! Az élet joga ez! ... És akkorára — folytatta a légváraik építését a maga drága lényének védelmére — hatvan év múlva talán már kész is lesz az aranybid az akkor még élő egész emberiség számára. — Milyen aranybid? — Aihá! Hát mégsem olvasunk mindent, mesemondó, tudós barátom? Nem került a szeme elé a Buxton professzor hipotézise? — De igen. Csakhogy utópiának tartom. — Utópiai De bérem! Egy ilyen tudós utópiáz- nék? A Haward-egyebeim professzora? Ez nem lírikus és nem hóbortos rajongó... Ha állít valamit, a lapja van ennék, ő pedig azt állítja e ahogy átlátja, abban nyoma sincs az önáltató önzésnek... — Tudom, ezt mondja, hogy mi vagyunk, legföljebb talán a fiaink az utolsó rövidéletü nemzedék. — ügy van! Ezt. mondja... Az unokáink már legalább 200 évig fognak élni, mert az orvosi tudomány kiszedi az ártó nyavalyák iméregfogát és az élettől tisztes távolba száműzi a halált... — Csakhogy... _ No, halljuk fiát az ellenvetést, pesszimista barátom. S az író. elhatározva magában, hogy megtorolja az önző gazdag invénli kíméletlenségét, csakugyan előállt, az ellenvetéseivel: A kitűnő Buxton professzor elfelejtkezik a pénzs/ekrény-gyáro* és a betörők meséjéről. Nem értem, kérem ... — Mindjárt megérti. A pénzszekróny-gyárosnak az a hivatása, hogy uj zárjainak megszerkesztésénél egyetlen egy, de döntő fontosságú trükkel mindig megelőzze a betörőt. A betörőnek ugyanis minden újfajta zár újabb problémát ad, amelynek megfejtése nélkül nem juthat hozzá a rejtett kincshez. — Most miég kevésbé éltem ... — Próbálja meg a behelyettesítés módszerét. A pénzszekrény-gyáros a mi esetünkben a természet. Szerintem a természetnek nem íjz a célja, hogy a kártékony, ostoba és egyelőre még érthetetlen célú bogárfajta: az ember túlságosan elszaporodjék e földön. Ha ez lett volna a célja, ez a tulszaporodás már megtörtént volna ... A betörő: az orvos, ő az, áld fajtája önzésével, — mely messziről ahruizmus- nak látszik, — azon dolgozik, hogy az emberfaj, — amelynek öncéluságában hisz, noha biztos, hogy kisérteti legyek vagyunk csupán, — „felvirégoz- zék.. ."* — Még igy is homályos ez a dolog számomra. — A nagy Emberritkitó — folytatta az iró—-akinek feladata, hogy pusztuljunk ugyan, de távoli célok érdekében, amelyek felé bűn és szény és szenvedés között kec-mereg az emberfajta., — ez a nagy Garaszoló, vagy ha úgy tetszik: Gyomirtó a Mecenikoffék „hos-szu 61et“-éhez vivő ajtóra egész sereg vexir-zárt szerkesztett. Himlőnek, vérbajnak, terheltségnek, ráknak, tuberkulózisnak, pestisnek, leprának marazmusnak, spanyol- láznak, gerinces orvad ásnak, vóredényelmcs zesedé s- rek, cukorbajnak és száz effélének nevezik e zá rakat. Aztán jön Jenner, Seanmelwciss, Éhriich Koch és Freud, Síéin a c-h, Woronoff, jön egy sereg keleti missziós orvos-hős, aztán a rákkutatók jönnek s a Röntgen rohadó izületü martirorvosai. Jönnek és kisebb-uagyobb sikerrel próbálják felnyitni a hosszú ólet útját elzáró lakatokat. — És sorra Fel Is fogják ők nyitni azokat. — De a. természet uj lakatokat talál föl. Gondoljon a spanyolbetegsógre, « egyéb rejtelmes- uj betegségekre, amelyekről távolról jött, ujsághíick búdnak didergető módon mesélni. — Ez az! „Mesélni"... és „távolról jött újsághírek"... Messziről jött ember nagyokat mond. tisztelt Kuvik uir! — Jó! Legyen!... Eta mit szól az élet egyre gyorsuló tempójához?... Ez i6 mese? No lássa, báró ur! Ez az öldöklő jram is gondoskodik majd aTról, hogy pátriárka korú kérészek ne lábatlan- kódjának a jövőben sem örvénylő rohanásának sodrában... Az ember hosszú életkora érdekében hiába termelnének ki csodákat az orvosok, az élet forgó malomkövei maguk őrlik majd föl az embert és egyre gyorsuló tempóban. — Igen!... Az önökét! — vágott közbe nyersen, ellenségesen a házigazda. — Az önökét és társaiét, akik kénytelenek az áradásba vetni magukat, hogy kihalászhássák abból a.pró napi koncaikat. Valósággal a gyűlölte ég vibrált most a mecénás hangjában és a máskor mosolygós arcra a gőg keménysége merevedett. Szükségét érezte, hogy eltapossa ezt a férget, aki fel meri emelni fejét „az élet kiválasztottjai" ellen. — így van ez — folytatta. — Mi a partról nézzük a csőcselék vergődését, mert meg vannak az eszközeink ahhoz, hogy ezt teheseük... Enyém az élet!... Eny&n és társaimé, mert megvan a módunk ahhoz, begy a hosszú élet hitbizományát élvezzük és az utódainkra hagyhassuk örökségül ... Az iró feje lemondón. szomorúan, csüggedten zökkent mellén. Pillanatnyilag legyőzőidnek érezte magát és amaz látta, hogy ez igy van 'és megenyhült, mint a békekötéshez letelepülő tábornokok hadi-kedve ahogy lelohad. A legyőzött fél felállt és szertartásos hűvösséggel búcsúzni kezdett. — Miért siet? ... Bók ülj ü n k össze és tartson velem. Kiviszem a Sváb-hegyre, ahol a családom r ód lii zik ... Ili ABBiSiSlfl Június 1-én megnyitandó VIHIKmIIIIIIIi kitűnő családi penzióm „HOTEL BSPLANADE** árai: júniusban napi Ke 60.—, júliusban Kő 78.— borravalóval. Gondos, figyelmes elhelyezést biztosit: Bennewitz Ferenc (azelőtt: Thermia-Palace-Pöstyén) italmazott minisztérium által engedélyezett könyviek jegyzékét illeti, az egyenesen — humor nemcsak a Bölcs Rabbi viccgyüjten lénye, hanem különösen a Mauttoner „diadala" miatt, Magtkereskedés képes árjegyzéke az engedélyezett Irodalmi müvek, sajtót emlékek listájában. Erre minden nyomorúságunk mellett homéroszi kacaj a válaszunk. Tótih Tihamér Jellemes ifjújának a ario- veűszkói könyvkereskedővel való s marasztaló Ítéletre vezető afférját nem ismerjük, de úgy látom, nem Is kell azzal foglalkoznom, mert a Lid. Noviny is „kínos eset“-nek minősíti az elítélést. Ami a magyarországi sajtót erméketon ek Brünnön, Maehr.-Ostraon és Prágán keresztül való megszerzési lehetőségét illeti, abban teljesen igazat adunk a Lid. Növénynek, hogy ez az állapot nevetséges, ügy gondolom, hogy a cikknek a helyzet orvoslási módjára vonatkozó indítványát a magyar kisebbség elfogadhatja, azonban csak kisegítő eszközként, átmeneti időre. A „müveit cenzorok szélesebb körű testületé" csak ideiglenesen működhet, a normális állapot csak' az lehet, ami ebben a kérdésben például Csehszlovákia és Németország között fennáll, vagyis: a szellemi termékek teljesen szabad forgalma, utólagos cenzúrával és kitiltással. Nem tagadom, végső ideális célunk: a szellemi termékek teljesen szabad forgalma, mindennemű cenzúra nélkül s igy az 1914:XIV. te. 10. paragrafusa 4. bekezdésének a törlése is. Végül engedje meg a Lid. Noviny, hogy minden elismeréssel való adózás mellett a két államfő oly egymás mellé állítása, amint azt a cikk vége tette, — otrombaság. A cikk értéke az utolsó két sor elhagyásával száz százalékkal emelkedett volna. Tömöri János dr. — A világ legrégibb sakktáblája. A Reu- ter-ügynökség jelentése szerint Selim Hassan egyiptológus a Kairó környékén feltárta Tarso Ankh egyiptomi főpap sírját, amely a Krisztus előtti 5000-ik esztendőből való. A sírboltban a főpap három szobrát is megtalálták, az egyik Tarso Ankh-ot mint gyermeket, a másik mint ifjút s a harmadik aggkorában ábrázolja. E három szobron kívül a főpap két felnőtt leányának és feleségének szobra is előkerült; jellemző, hogy a női szobrokon ábrázolt ruhák rövid ujjunk s teljesen azonosak a ma viselt női ruhákkal. Mindezeknél a leleteknél érdekesebb azonban, hogy az egyik szarkofágban teljesen ép sakktáblát találtak, annak bizonyságául, hogy az egyiptomiak közel hétezer esztendő előtt már ismerték a sakkjátékot. Eddig Perzsiát és Kínát tartották a sakkjáték szülőföldjének, ezek után kérdéses, vájjon nem Egyiptom földjén mérkőztek-e első Ízben a kockás tábla faragott figuráival? — Lekötelez... De nem lehet köszönöm. Dolgaim varrnak. — Gondolja meg. Ott fönn, a hegyen, remek levegő van. Valóságos felszabadulás és megújhodás volna a tüdejének az a pár óra. — Nem! Igazán nem mehetek. Ma még — „fejest kell ugormom az árba" ... — Ezt elodázhatjuk ... Kelten együtt majd kitalálunk valami ad hoc megoldást. Igazán tartson velem. — Köszönöm és higyje el, nem is haragszom... A pénz az újságomnál k.i van készítve számomra. Várja, hogy érte menjek---Mindkette n érezték, hogy ma nem lehet má.r egymásnak mondanivalójuk ... Elbúcsúztak egymástól. Az iró az uocán tétovázva állott meg pár percre. Merre? Hová? A családi vacsorára gondolt, amelynek a kellékeit még elő kell halásznia* a. tülekedés piszkos folyamából... És jó volna egv-két napág ágyban maradnia, mert a tüdeje túlságosan lázong a köd ellen ... Kétmapi szabadság! Isteni volna!... Gyerünk! Érdemes lesz állni ezért a ködtenger fenékére. Csak sikerüljön!... * — Ez öt év előtt történt — fejezte be történetét a gyakran köbéoselő, öregedő iró. — Annak a szegény ördögnek, — aki potom 200—250 évei szándékozott élni — alig hogy elváltam tőle, m automobilja a Széna-téren nekirohant egy társzekérnek és rommá zúzódott: ö maga pár órával később kSzenvedett egy budai szanatóriumban... Én pedig elköhögök talán még egy pár évig, amíg a Géza fiam le maturál... Kié az ólel r1 És halkan, nyugodt lemondással szavalni kezdte Horác halhatatlan költeményéből: „A többit bízd y-z örök istenekre ...“
