Prágai Magyar Hirlap, 1930. május (9. évfolyam, 99-123 / 2320-2344. szám)
1930-05-13 / 108. (2329.) szám
2 óta működik. A munka annyira előrehaladt, hogy a bank tör vény szerű megnyitásához már csak az igazgatósági tan ács kötelező nyilatkozata szükséges. A 112.000 részvény elhelyezése s a részvénytőke huszonöt százalékos befizetése bi z ío s itottn ak tekinthető. A holland, svájci és svéd jegybanikoífcnuík a részesedésre vonatkozó nyilatkozatai is beérkeztek s igv az igazgatósági tanács további kibővítése is megtörténhetik. Az igazgatótanács értekezletének második pontja a jóvátételi kölcsön kiírásának kérdése, ami egyébként a nemzetközi bank első hivatalos ténykedése lesz. A háromszáz millió dollárnyi kölcsönből Franciaország és Amerika 80—80, Németország mintegy 10, Belgium és Olaszország 10—10. Svédország 25, Hollandia 30, Svájc 15 millió dollárt jegyzett. A jegyzés eredményéből elsősorban Németország kap 100 millió dollárt a valutáiért és a postáért. A hátralevő 200 millió dollárból, a tulajdonképpeni kölcsönből, Franciaország mintegy 156 millió dollárt, Angolország 30 millió dollárt kap s a 14 millió dollárnyi maradékon Olaszország, Belgium, Jugoszlávia és Portugália fog osztozkodni. A szilárd kamatlábat 5.5 százalékban állapították meg. A kölcsön kibocsátása valószínűleg május 26-án fog megtörténni. A kibocsátási árfolyamról csak ezután fognak dönteni. A brüsszeli bankárok 96 százalékot, míg a párisii kincstár szakértői 98 százalékot javasoltak. A nemzetközi banknak ebben az ügyben kompromisszumot kell létrehoznia. Rendezetlen továbbá Németország százmillió dollárnyi részesedésének a visszafizetésére s a kamatok fizetésére vonatkozó kötelezettsége, nevezetesen hogy a kamatok és a törlesztési részletek havonkint vagy félévenként lesznek-e fizetendők. Nincs - kizárva, hogy az igazgatósági tanács ülése k'ét-Mrom naipig is elhúzódik, mert az angol delegátusok részén némi nehézségek merülnek fel. Angolországnak a jegyzésben s a jegyzés eredményiében való részesedésének kérdése már véglegesen el van intézve, az Angol Bank azonban úgy látja jónak, hogy igazgatóját, Siebmannt, akit a nemzetközi bank igazgatóisági tanácsába Angolország bejelentett, Londoniban tartsa s helyébe más delegáljon. Az uj tag bejelentése valószínűleg még ma megtörténik. Az Igazgatósági választmány taglalnak száma még mindig kérdéses Basel, május 12. A nemzetközi bank igazgatósági tanácsa az elintézésre váró anyagot egyetlen ülésen elintézhetné, azonban biztosra vehető, hogy kedden s esetleg szerdán is fog még ülésezni, mert a Young-köl- csö>n ügyéiben számos európai állam jegybankjának képviselője is Bőseibe érkezett. Az igazgatósági tanács tagszámának a kibővítése nem fog simán megtörténni, mert egy államesoport részéről olvirámu befolyás igyekszik érvényre jutni, hogy a tagok számát egyszer s mindenkorra kilenccel emeljék föl. Eredetileg az volt a terv, hogy csuk Hollandia, Svédország és Svájc nemzeti bankjainak a képviselőit hívják meg s ezek jelölését prezentálják, miután ezeket már régebben meghívták, hogy a bank alapításában saját tö!■ éi kikel részesedjenek. Klebeisberg Varsóba érteiét! Varsó, május 12. Klebeisberg Kunó gróf magyar .kultuszminiszter vasárnap reggel Varsóba érkezett. A pályaudvaron a varsói magyar követ, a követség személyzete és a lengyel k ül ügymin isztér hun fogadta a magyar k ultuszm i n i sztori. Békejobbot nyújtott a szociáldemokratáknak a porosz centrumpárt uj elnöke Berlin, május 12. A porosz centrum párt uj elnöke, Hedd de. pártjának tegnapi illésén kifejtette, hogy a porosz centrum-frakció a jövőben is folytatni fogja eddigi politikáját. \z iij pártelnök azzal a kéréssel fordult, a szóidé Idi'iuokrátákhoz, hogy a porosz koalíció to- vábbi fennmaradása érdekéken szüntessék be a centrum elleni kíméletlen harcot. HICSURA: I nagy katolikus blokk megalakulása előtt a szlovák katolikus pártok blokkjának alapját kell megteremteni A Srémek-Nksura párt nem likvidál Szlovenszhón Zsolna, májius 12. A csehszlovák néppárt vasárnap országos pártnapot tartott. A pártnapon maga Srámek unifikációs miniszter, a párt vezére is résztvett. A felszólalók nagyobbrészt Micsura Márton dr. képviselőnek, a párt szlovén-szikéi vezérének munkáját méltatták. Srámek miniszter felszólalásában hangsúlyozta, hogy szeretettel kell a híveket a pártiba terelni, mert a szeretet a nemzetnek legnagyobb kincse. Higyjiünk önmagunkban — mondotta — mi csehek és szlovákok mindörökké és a Mindenható megáld bennünket. Micsura Márton, politikai jelentésében a katolikus blokk tervéről ezeket mondotta: „Sajnáljuk, hogy Htimkáék még mindig nem tudták a köztársasághoz, valamint a katolikus pártokhoz való viszonyukat úgy rendezni, hogy a köztársaság egységes katolikus táborának megteremtése útjába akadályok ne gördüljenek. Ha a blokkot meg akarják alakítani, úgy elsősorban is a szlovák katolikus pártok blokkjának alapját kell megteremteni abban az értelemben, ahogy ezt Srámek miniszter tervezte. Hiába várnák az ■ellenséges pártok arra, hogy a csehszlovák néppárt Szlovanszkóu likvidáljon. A párt nem fog likvidálni, ellenkezőleg még jobban kiépíti szervezeteit.“ A választások során Micsura képviselőt a párt szlovén szkői elnökének választották meg. H nyuflcliiegytnlpgusStiii t#r¥ényiavasiaf margójára Irta: Váraiay Ern& Kassa, május 12. Mintha csak hallanám néhány fásult lelkű, érzéketlen, az újságokat csak a cinnek ideges átfutásával olvasó és közelebbről nem érdekelt embereknek a cinikus megnyilatkozását; „...unalomig már megint ezek rőt a nyugdíjasokról!0 Ha azonban nem tudnék az ügy érdekében a humanitárius, szociális szempontokra, « szív nemesebb érzéseire, a jog éa igazság kötelező erejére és éppen ezen törvényjavaslat aktualitásának a rügyökbe fakadó- virágos, örömös tavasszal való egybeesésére hivatkozni, a rideg élet realitásából merítem az egyetlen érdek- érvet és pedig azt, hocv súlyos közgazdasági, tehát ipari és kereskedelmi, társadalmi, főleg szlovenszkói s ruszijiszhói érdek a még kétségtelenül sok ezer megrövidített nyugdíjasnak ax egyenjogú kielégítése, exisztenciális helyre tja vitása. Ennek a memeoitómmalk tolón egyetlen célja az, hogy7 mielőtt a kétségtelenül hiányos és több fontos részletkérdést negligáló törvényjavaslatból afféle lex- thumana lesz, az utolsó lehetséges és kedvező simítások parlamenti megeijtése során törvényhozóink ■további gondos segítsége és intervenciója biztosit- tossék. Bátorságoean és tárgyilagosan szabad legyen e ponton megállapítanom s ebben azt hiszem, minden nyugdíjas azonosít ja magát velem, hogy ellenzéki pártjaink hosszú éveken keresztül élőszóval, tollai, intencióval, a kimeríthető összes jogforrások és eszközök igénybevételével mindent megtettek a nyugdíjasok érdekében 6 akár közvetve, akár közvetlenül átütő erővel vettek részt a harcos munka frontján, hogy a kérdés annyira, amennyire, dűlőre ju-tolt! Magam sem szeretnék azonban az unalom határát könnyen érintő terjengösség, fölöslegeetség hibájába esni s ezért rövid pontokba szeretném foglalni mindazokat a kérdéseket, melyekre a törvény ktolégiitő megoldó sítarla-lmaena s am-ely-ekiet a gyakorlati életből vettem, hozzáadva azt, hogy sok részlet biztosan kikerülte az én figyelmemet is. 1. A nyugdijegyenjogusitásból ne zárassanak ki azok a számiomraméltó és önhibájukon kívüli „hontalanok", akik mindeddig nem tudták megszerezni az állampolgársági igazolványt (osvedeenie). Szorongva és siránkozva gondolnak sok ezren az öregek közül arra, hogy7 a kiadósiabb kenyér falatjához az állampolgárság bemutatása nélkül nem juthatnak hozzá. Akiket az állam-fordulat állásban vagy nyugdíjazott minőségben jfct talált, azoknak rendezett nyng- dij jár! 2. A szolgálati évek át- és beszámítása az eddigi gyakorlat szerint többféle mértékű. E 'tekintetben tehát nem lehet különbség a történelmi országok nyugdíjasai és a Morván innen lakók között. A háborús két és fél év pedig feltétlenül mindenkinek jóváírandó, hiszen egyféleképp szenvedte át a világháború borzalmait és Ínségét a front mögötti minden rendű és rmgu köza'lkalmaz-ott, nyugdíjas, özvegy, árva és érző lélek. 3. Semminemű kategóriáik fetáltiilását nem tűri meg az „egyenjogúsítás" fogalma és szelleme. Minden közalkalmazott és özvegye benne foglaltassák a -törvény jogkit erjesztő ős sorejnvító áldásában. Nem maradhatnak ki tehát a közigazgatásiak (megyeiek) az.óvónők, hogy a vasutasokat ne is említsük — és ezek hátramaradottal sem. Ami az esetleges hivatkozásokat illeti, amellyel 1.1 éve ütötték e-1 az érdi'kid'eke! az eddigi iiyugiiijpótló törvények előnyeitől is. vagyis az alapok hiányára, az államközi- diplomáciai kérdés, előbb-utóbb meg fog oldódni, de az állam, a kenyér-adó gazda okán-jógám adja meg kevés hátralevő éveikre ezen legjobban suj-! tott és nem nagyszámú őelakóknak a megillető il-! leíményeiket. 4. Ha Eügíis pénzügyminiszter úgy találja, hogy j semmiképpen sincs fedezete a törvény, egyszerre \ való pénzügj'i végrehajtására. legalább két részletben, tehát 1930-ban és 1931- j ben valósítsa meg az egyenjogúsítást az illető óvj január 1-től visszamenőleg. Isten és ember előtt egy igazság volna az a radíká- j iliig, érthető, a jogállam fogalmával kongruens meg- j oldás, hogy a nyugdíjegyenjogúsítás visszamenőleges lenne a nyugdíjba helyezés vagy a békeszerződés ratifikálása időpontjától. Én sohoe mernék azonban ilyen hiú reményeket táplálni! 5. Fölmerült egy igen veszélyes és jogsértő variáció arra nézve, hogy negvázsgáltaseék a nyugdíjazott vagyoni viszonya, e bizonyos jövedelem bírása esetén a nyugdíj meg is vonható! Képtelen és a szerzett jog fogalmával homlok- egyenest ellentétes felfogás; fölösleges vexaturáfcra és alsóbhrangu hivatali közegek kilengéseire okot adó tétel, a ilimáne elvetendő! 6. Saabályoztaseék végre precízen ée inkluzive eme törvényben a nyugdíjasnak külföldre való utazása. Ne kerülgessük a való helyzetet. Nyugdíjasaink legtöbbjét közeli, vérségi rokoni köteléke valamelyik magyarországi családhoz fűzi. Ez az érző emberi természet megtagadhatallan posztuláluma. Lehetetlen tehát, hogy a vezéipénzügyigazgatóság az évi 3—4-szeri átutazást, a 3 hetes távolmaradásit a sokszori vagy7 hasznos ut és távoliét kvázi bélyegével illők7én, beszünteti a folyósítást és meggyötri a kétségbeesett nyugdíjast nyugdija megvonásával. Útlevéllel, vízummal rendelkező nyugdíjas bejelentés nélkül annyiszor utazhassák külföldre, ahányszor családi vonatkozásai megkívánják és zsebe elbirja, hat hétre terjedő távolléte pedig nem eshetik bejelentési kötelezettség, alá! 7. Végül ne feledkezzünk meg az elbocsátottakról! Sokszor hallom fájdalmas szavukat: „Rólunk mindenkor megfeledlkezm ek! “ Ntnosenek már sokan! Legtöbbjük a vasutas, postás-kategóriából rekrutálódík. Megtagadták a katonai esküt, a békeszenződiés ratifikálása előtt kiiki- vánt esküt, fogadalmat nem tették Te, vagy többen nem szólítottak fel esküre, neon volt illetékes hatóságink az eskü letételére és egyeseket az ismeretes sztrájk (posta) megszervezésével, bujtogatással vádoltak meg és nyugdijuktól is megfosztottak. Megindult, a polgári perek, panaszok lavinája járásbíróságtól a rozhodci síidig, a brünni legfelső bíróságig, a prágai legfelső közigazgatási bíróságig. Harc. költekezés, vissza utasítás, könny és kétségbeesés kísérte a 8—10 éves rögös utat. Azonban éppen a vázolt okoknál fogva, a megértés, konszolidáció, szánalom és a tm iodenekfeleit álló diktátumnak, a fedezetül szolgáló pénznek aránylag szerényebb mértéke alapján akár novellámig utón,, akár egy a nyu'gdijegyenjogueitás törvényébe való bekapcsolás eszközlésével likvidálandó volna ez a kérdés is. Nem lehet álliunrezón, konszolidációs program, demokratikus szellem, de mégesak politikai és nemzetiségi kérdés sem a nyugdíjasok és elbocsátottak ügyének ki nem elégítő rendezése. Néni szabad differenciált és részletmegoldásokkal! tovább kisérletezmi, mert ezt a kérdést a köztársa-! súgnál jóval Jiátramaradottabb. sokkal kevésbé kon-J szol időit államok is elintézték má r. A megszületés örvendetes ténye elölt, átló tör• j vény javas tot képviselőházi 'tárgyalása előtt ezekét ajánlj uik a törvényhloeá* figyelmébe. I 1930 májas 13, leedd. Az elefántcsontot nem csiszolják reszelővei vagy homokkal, hanem a legfinomabb szemcsés anyaggal, ami csak képzelhető. A fogai tisztításához tehát szintén a lehető legfinomabb anyag szükséges, mert minden más a fog- ; zománcot is leveszi. Dörzsölje csak szét az ujjai közt j azt a fogpasztát, amivel a fogait j tisztogatja s meglátja, hogy az j finom, puha és sima-e vagy nem. j Az azonban egészen biztos, hogy- az O d ol-fogpaszta olyan j finom, olyan sima, minta bár- I sony és a. fogzománcot nem j karcolja. j ..__________________-_______i A karihágói eucímrisUkus világkongresszus Tmisz, május 12. Szerdán este nagy ünnepségek közepette nyitották meg Karthágóban a nemzetközi eucharisztikus kongresszust. A megnyitásom a külföldi részvevőkön kívül közel húszezer zarándok vett részt, A díszpáholyban Lépteiér biboros. a pápa legátusa, a tuniszi kormányzó, az egyházi méltóságok, akik soraiban ott volt nyolc bíboros, számos érsek és közei száz püspök. Ott voltak még a tuniszi bej képviselői, a benszülött előkelőségek, valamint a diplomáciai testület valamennyi tagja. A katolikus egyházfejedelmek mellett turbános mohamedán előkelőségek ülték s a diplomaták díszes sorát festői díszes viseletbe öltözött bégek tarkították. A kongresszust XI. Pius brevejének felolvasásával nyitották meg, ami után Lopicier apostoli nuncius pápai áldásban részesítette a térdre borult beláthatatlan sokaságot. Az. eucharisztikus kongresszus következő napján a Bazilika mártírom romijainál, ahol a vértanai halált halt keresztények hamvai nyugosanak. a pápai legátus ünnepélyes szentmisét mondott, amelyen a Karthágóban időző összes érsekek és püspökök is részt vettek. Az ünnepségek szombaton érték el tetőpontjukat. Szombaton este napnyugtával a kartha- goi amfiteátrumban nagyszabású ünnepség volt, amelyen közel negyvenezer ember vett részt. .Ebhői az alkalomból az amfiteátrumot vi'llamyffcranezparensekkel világították meg. Az ünnepséget több, minit ezertagn kórus Ottári- szenlségct dicsérő énekkel nyitotta meg, majd Leipicier kardinális, a pápa legátusa nagy beszédet mondott, amelyben rámutatott, arra, hogy miért van szükség az Bucharis/.tika tiszteletének elmélyítésére. Ezután pápai áldásban részesítette az egybegyűlteket. Szombaton este a tuniszi helytartó fogadóestét tartott. amelyen a pápai legátus és az összes előkelőségek részt vettek, Tuniszba egyébként még mindig ezrével érkeznek a zarándokok az világrész minden táljáról. Német siker a lengyel- sziléxiai választásodén Bresíau, május 12. A lengyel-sziléziai s ze junválas z t ás okon a német kisebbség jelentősen előretört és mán dátumainak szamát 'megnövelte. A múlt választások eredményéhez képest a mostani választások a német kiaebbfögV saá moll evő erőgyarapodásáról tettek tanúságot.