Prágai Magyar Hirlap, 1930. május (9. évfolyam, 99-123 / 2320-2344. szám)

1930-05-11 / 107. (2328.) szám

8

'PEAGMu'^AaG^ARH IRLAP

1930 május 11, vasárnap.

Á Prágai Magyar Hírlap ankétja

a szlovenszkóimagyar irodalom aktuális kérdéseiről

Vélemények, kritikák,tervek az őszinteség tükrében a Szentiváni Kúria előtt

Prága, május 10.

Ma folytatjuk és befejezzük az irodalmi ankiéltunkra érkezeit hozzászólások közlését. (A mai lapunk zárása után, elkésve érkező nyilatkozatoknak természet esen már nem adhatunk helyet.)

Brogyányi Kálmán:

A Prágai Magyar Hírlap irodalmi ankétjára a következőkben válaszolok:

1. A ezlovenszikói magyar irodalom kérdése legelsősorban világnézeti kérdés. Nem „progresszív" vagy . konzervatív" alapon difiéreouciálódiük a szlo- venszk'ói magyar, de az egyetemes irodalom is. A konzervatív vagy progresszív különbözőségek áthidalhatók, amíg a közhasználat polgári értelmében vesszük. Lényegileg nincs különbség közöttük. De áihi-dalihatatlamii mély szakadék választja el a mai jobb- és baloldali irodalmait, ha az értelem etikai és logikai mértékével mérünk. Ez a szakadék: a szocializmus vágj" nem szocializmus kérdése a sző világnézeti értelmében. Az egyik az irodalmat a társadalom fölépdtoényének tartja. Ideológiai szemszöge és mértéke a filozófiai materiaüzmus és a történelmi dialektika. A másik oldal a filozófiai idealizmus gyökeréből szakadt és legnagyobbrészt a polgár és az uralmon levők osztályádeológááját védelmező irodalom. Szlovenszkón helyzetünkből kiindulva, ennek a második csoportnak az irodalma alig tudatos, őszinteség, aggódás az itt levő magyar tömegekért vagy a nyugati, szellemi impotenciáig kulturált individualizmus jellemzi. A történeti regényt, a polgári idillt, a népszinmühangulatot és az etnográfiát művelik. Ezen a pontion határozott irányt kap az előbb még kanyargó sziovenszkőd magyar irodalom és gyáván megfut az elénk meredő kisebbségi kérdések, társadalmi torlódások, széthulló, újjáalakuló osztályaink minden kérdése, igazolása és vádolása elöl.

2. Az előbbiek alapján a srfoveoezkői magyar árodaöcm egységesülését nem tudom elképzelni, közös szellemi problémái nem lehetnek!

A De hivatása lenne a Szentiváni Kuritoak a

kővetkezőkben:

Szellemi frontra, áHásPoglalásna késztetni a «flo- venszkói Írókat.

A dilettantizmus kiirtása az egész vonaton.

A túlzott személyi kultusz leépítése.

Könyvkiadás, ösztöndíj, folyókat kérdésének tisztázása. Az Érők anyagi kérdése.

Egészségéé és korszerű magyar kuHJurétetet teremteni Sztoveoszkón. A maradi vádékdességet risz- szaszoritaná a magyar tömegektől.

Ha ez legalább részben erikerül, korszafeadkotö lesz a szentiváni dátum szomorú sztovensafioH ételünkben.

Győry Dezső:

A Szen/tivám Kúriát nagy Jelenfteégteek

érzem és látom. A mai helyzetben csak jó- haiásu lehet egy ilyen koncén trájciós összejövetel és megbeszélés. Az összejövetel néhány elvi kérdés megvitatása mellett, melyek elkerülhetetlenek, főleg gyakorlati, reális megoldásra váró problémáikkal kell hogy foglalkozzék, még pedig úgy, hogy abbéi, ami jó a Kúrián megfogant zik (lap, könyvkiadás, ösztöndíj stlb.), abbéi ne csak az ott megjelentek, hanem az ott meg nem jelentek is: minden komoly magyar érték,

részesedhessék. Az altruizmus ée a távollevők iránti felelősségérzet bizonnyal át fogja hatni a tanácskozókat. Hogy mit eredményez a Kúria, az nem egyesektől, de az Ösz- szeséktől függ: ott mindenkinek módjában

lesz az irót megillető véleménynyilvámitási joggal okosan és szabadon élnie. Nem szabad elfeledkezni arról, hogy a Szentiváni Kúria belekerül a magyar kultúrtörténet lapjaira: a magyar kultúra iránti felelősségünk azt követeli tölünk, hogy minden más alacsonyahbrendü szempontot félretéve, közös akarattal és közös hittel keressük meg a jáTható jó utak legjárhatétíbikát: a közéipre- feszitett igazság tiszta és becsületes útját. Úgy tudom, az elvi kérdések közt többek közt a kritikai mérték, a magyar-szlovák, illetve magyar-szláv irodalmi kapcsolat eshetőségei, az irodalom és a politika viszonya stb., a gyakorlati problémák közt az Írói érdekvédelem gazdasági bázist kiváné több kérdése szerepelnek. Teljes objektivitást, jószándékot ée építő magyar energiát vigyünk Szenti várba!

Jarnó József:

Azt hiszem, a szlovenszkói magyar irók, bizonyos tekintetekben előnyösebb helyzetben vannak, mint a magyarországiak: több megjelenési lehetőségük van. A magyarországi kiadók ugyanis épp oly szívesen adják ki az ő munkáikat, mint a magyarországiakét, s még megvan az a lehetősé gük is, hogy itt, Szlovenszkón, is megjelentet he tik a könyveiket. (Igaz viszont, hogy Magyarorszá gon megjelent könyveiket, — egy régi, de még

érvényben levő rendelet értelmében, — nem hoz hatják be Szlovenszkóra.)

A baj ott lenne, hogy nincs olvasóközönség. Nem hiszem azonban, hogy ezen a bajon társadalmi szervezéssel segíteni lehetne. Amikor az emberek azért vesznek könyvet, hogy „irodalmat pártolja nak“, az nem egészséges dolog s nem is jön ki jó belőle. A könyvnek ott kezd jelentősége lenni, amikor az emberek azért veszik meg, mert úgy érzik, hogy szükségük van rá. Eddig azonban igen kevés olyan könyv jelent meg Szlovenszkón, melyre valakinek is szüksége lehet.

Ha lenne egy olyan folyóirat, mely az összes tehetséges emberek jó Írásainak helyt ad, s ha ezt a közönség nem irodalom-pártolásból, de érdeklődésből venné is, — e« eredmény lenne. Hogy azonban egy ilyen egyetemes, mindenen felülálló folyóiratot lehet-e csinálni? Nem tudom, — nem hiszem.

Sokat hangoztatják, hogy Szlovenszkón mindé nekelőtt komoly irodalmi kritikára van szükség. Ezt sem hiszem: mindenekelőtt komoly irodalomra van szükség. Ka ez megszületik, egészen biztosan eljön majd a kritika is, s seiejzetni, osztályozni fog a meglevő munkák, értékek között. Ha valakiről megírják, hogy a könyve rossz, ezért még nem fog jobbakat irni.

Az irók feladata tehát (Szlovenszkón ugyanúgy mint másutt): meg kell irniok a jó könyveiket.

A szlovenszkói magyar közönségnek pedig nem kötelessége, hogy lehetővé tegye a jó szlovenszkói magyar könyvek megjelenését, hanem létérdeke. Mert a magyar kultúra itteni megmaradását mindennél jobban biztosítja a szlovenszkói magyar irodalom, — ha megszületik.

Lányi Menyhért:

Nem hiszek abban, amit az utóbbi időiben, oly vehemensen hangoztattak, hogy a szlovenszkói irodaikon válságban van. A táz óv előtti lendület felemire vetett igaz költőket és Írókat ós ezek kétségbevonhatatlan értékeket produkáltak, még ha az itteni hivatalos kritika és a budapesti Ízlés nem is ismerte ed őket. Ott tehát, ahod tehetséges irók alkotnak, nincs válságban az iroda Jóm. Sóikkal inkább tehet kiadói válságról beszólni. Az első lendület lezajláséval hivatalos színezetű, ad hoc kdadótársar ságok alakultak, amik nézetem szerint ártalmas irodalompolitikái elvek előtt deferálva, értékeket eltemettek ée értéktelenségeket felemeltek. Ez az irodalom jutott természetszerűleg a végstádáiumá- ba, dacéra annak, hogy néhány igaz iró is szolgá- tetukba szegődött. Ez azonban nem egy a szloven- szkóá irodalom válságával.

Az n. n. tisztult kritika nyomón feHEakadó irodalomban nem hiszek, mert a kritika csak másodlagos, élőedá műfaj, ösztönző is csak Legfeljebb egy Alfréd Kerr, vagy Ignotus kritikája lehet, bárha ez is csak egy nagyon intelűigens ember magánvéleménye, amelynek egyénig égformáló ereje nagyon is illuzórikus. De hol van nálunk dogmáktól, irodaiom- poditiikaá, politikai és érvényesülési célzatoktól mentes, tehát nem korrupt kritikai egyéniség? Sőt ellenkezőleg! Főhibánk, hogy undorítóan sok a bábáink, az „okos ftumk“, akik kéretlenül az irók előtt haladnak, nem ösztönöznek, hanem rikoltanak, hogy „ágy csomóid", „ezt csomóid" és „csak akkor vagy igazi iró, ha az én csailhataitlau módszerem szerint írod meg müvedet, vagy kizárólagosan az én sémáim közül választod meg témádat."

Ha e Szentiváni Kurta valóban minden előítélettől, politikai, irodalompolitikai tendenciáktól mentes, feltétel nélküli érvényesülési teret (folyóirat, könyvkiiadóválLalat) akar és tud nyújtani minden itt élő tehetséges írónak, akkor csak örömmel lehet üdvözölni.

Ezért hát andndadidig, amíg nem látom, hogy a tényleges produktivitás terén milyen útra lép, csak várakozó álláspontot foglaltatok el a Szentiváni Kurtával szemben.

Remei János:

Elvben szép és nemes gondolatnak tartom a Szent mám Kúria célkitűzéseit, mégis tárgyilagosan nézve a dolgokat, nem jósolok 'nagy jövőt az uj írói alakulásnak. A nemzeti koncentráció nem váü be a nagy politikában s még kevésbbé lehet az itteni ir&kat közös nevelőre hozni.

Ettől eltekintve pozitívumként könyvelném el a hétfői összejövetel eredményéi abban az esetben, ha az összehívók segíteni tudnának a könyvkiadás mai nehéz helyzetén s dűlőre juttatnák a szépirodalmi lap nehéz problémáját is. Az utóbbit illetőleg, úgy látszik, jelenleg az a helyzet, hogy egyidejűleg két szépirodalmi lap fog megindulni, — az „Uj Munka“ Prágában és a „Magyar Minerva“ Pozsonyban, — ami a szlovenszkói magyar irodalom egészséges fejlődése szempontjából csak előnyős lehet.

krém a kitűnő cipőtisztító.

Sebest Ernő:

Kedves Győry Dezső,

a legnyugodtabb lelkiismerettel biztosíthatlak arról, hogy jóh i s ze m ősegedbe rí, lelkességedben, buzgalmadban és legelsősorban tehetségedben senki se kételkedik; még ellenfeleid is őszintéin és komolyan nagyra- hecsülnek azért az önzetlen és hatalmas erőfeszítésért, amellyel a szlovenszkói magyar irodalom tekintélyemelcseért és a sokat hangoztatott úgy nevezett tisztult irodalmi légkör megteremtéséért oly fáradhatatlanul munkálkodói.

De ne haragudj, kérlek, az az érzésem, hogy a szlovenszkói magyarságnak eaeregy baja között még csak fizikai ideje sincs arra, hogy a szlovenszkói magyar irodalom dolgaival oly intenziven s oly szeretettel foglalkozzék és törődjék, ahogyan s amilyen mértékben Te ezt kívánatosnak tartanád.

Hidd el nekem, erre nincs is szükség. Azt gondolom, hogy velem együtt nagyon sokan nem tartják szerencsés ötletnek, hogy úgyszólván hangosan gondolkozol a szerencsétlen szlovenszkói magyar irodalom pusztai némaságáról, mostoha sorsáról és krónikus válságáról.

Mert nem panaszokkal, lelkesítő szózatokkal és egyebekkel kell a közönségre hatni, hanem százperoentes, egészséges írói alkotó munkával és korszerű jó könyvekkel. Ha egy szép napon arra fog ébredni az itteni olvasóközönség, hogy mindez az óhaj gyakorlatilag meg is valósult, akkor utólag majd lehet érdem jutalmazó és magasztaló ankétekben cikkezni a dologról, de addig a bizonytalanság ködbefoszló szólamaival fölöslegesnek tartom ezeket a jelenségeket holmi szennyesruha gyanánt kiteregetni. Belátom, hogy a Szent iváni Kúria, az Uj Munka és egyebek nagyon üdvös szükségességet jelentenek, de marad janak meg a kezdeményező részletek s a koncepciózus tervek egyelőre kulisszatitkoknak; az eredményeket _ ha meg lesznek — úgyis észreveszi majd az olvasóközönség és előreláthatólag honorálni is fogja azokat a meri tűm arány'áiban. De addig _ sajnos _ a speciális szlovenszkói viszonyokat ismerve, igazat kell adnom Vozári Dezsőnek, aki szkeptikusan tekint ugyan a Szentiváni Kúria elé, de mégse animozitással.

Még csak valamit:

Nem akarok személyeskedni, de üdvösnek tartanám, ha Fábry Zoltán komoly és független kritikai felfogásának méltó rezonanciát biztosítana az összejövetel.

Csodákban nem kell bíznunk, de ha ezen túl rá lehet majd mutatni arra, hogy van már szlovenszkói magyar irodalom és főleg van már szlovenszkói magyar kritika is, akkor ez a Szentiváni Kúria érdeme. Legyünk hát ilyen értelemben csodavárók és a szlovenszkói magyar irók érdekében nagyon kívánatos, hogy ez a csoda mielőbb megvalósuljon!

Kedves Barátom, Te költő vagy, mégis arra kérlek, hogy a szlovenszkói adottságok talaján állva ne ostromoljuk hiábavaló lehetősé gekért a messzi egeket, de abban minden jóhiszemű ember egyetérthet velünk, hogy az itteni tehetségek irói vénájának csak akkor lehet gazdagabb és elementá.risabb sodra s csak akkor lehet az itteni szellemiségnek emberibb és európaibb ritmusa és idővel visszhangja, ha nobilisán gondolkozó és lelki gesztusa mecénások úgy cselekszenek, ahogy azt az itteni magyar tehetségek már eddig is kiérdemelték.

Szenes Erzsi:

Sohasem szóltam még hozzá a szlovenszkói magyar irodalom kérdéséihez. Mint csöndes szemlélője az eseményeknek, a következőket állapítom meg: A szlovenszkói magyar irók túlságosan sokat vannak kint a fórumon, ágálnak, beszélnek, a közönség jobbára azokból a vita iratokból ösmeri őket, amelyek napilapjainkban elég sűrűn jelennek meg. Folyton arról van szó, mit kellene csinálni, milyen legyen az a regény, amelyet meg kell irni s amely az itteni élet bükre volna stb. stb. Az iró maradjon a mii mögött, a mü pontosan megmutatja az iró arcát. Mindenütt a világon, minden irodalmi aeropag, müve alapján ítélte meg az irót, arra még alig volt példa, hogy az irodalom művelői valahol, valaha is annyit tanácskoztak volna azon, hogyan, miként kellene ezt vagy amazt megírni, hogyan lehetne irodalmi életet teremteni. Ez nem az irók és a költők dolga. Az irók és a költőik dolga az, hogy felhozzák magukból az értékeket és rábízzák magukat önönerejükre. Us az irodalmi aeropag várjon a vártáin a termésre, válogassa, selejtezze és induljon meg a harc, de a müvek és nem a személyek körül. Az irók pedig menjenek a maguk utján megszállottan ée semmivel sem törődve.

Nagyon fontosnak tartom, hogy a szlovenszkói irók írásai minél gyakrabban jelenjenek meg a budapesti lapok hasábjain — tudni kell, ki állja a versenyt azokkal, akik odaát vannak, mint ahogy nagyon indokoltnak találnám, (amennyiben itt egyszer valóban lesz irodalmi élet, folyóiratkritika stb.), ha a budapesti íróknak az lenne az ambíciójuk, hogy a szlovenszkói Írókkal felvegyék a versenyt. Kell ez a kontroll! Annál is inkább, mert Szlovenszkón nincs irodalmi kritika, a kritikus vagy odaát van már Budapesten, vagy hallgat. Egy-két elfogulatlan bírálónk már rég nem nem áll a vártán és nem figyeli a termést.

A Szentiváni Kúriától az irók jobb életlehetőségének megteremtését várom. Egy irodalmi folyóirat megindítását.

Pesszimista vagyok, nem hiszek a „szlovenszkói magyar irodalomban", nem hiszek benne abban a formában, ahogyan most van. De hiszek föltétlenül és százszázalékosan a tehetség erejében, abban a néhány tehetséges emberben, aki itt él a sok-sok „név" között, hiszek abban, hogy ezek rendes életfeltételek mellett, de minden akadály ellenére is, meg fogják járni a maguk útját és müveik fölé nyugodtan oda lelhet majd irni, hogy szlovenszkói magyar irodalom. Még akkor is, ha ennek az irodalmi generációnak egyetlen tagja sem Írná meg a „szlovenszkói" regényt. Könnyen leliet, hogy valaki kívül álló fogja megírni, a távolság néha élesebben láttatja a dolgokat, mint ahogy Móricz Zsigmond a Tündérkertben megszólaltatta Erdély lelkét, anélkül, hogy valaha is „erdélyi-iró" lett volna.

Szvaikó Pál:

Csökönyösen vissza kell térnem az unalomig hangoztatott tételhez: a Szentiváni Kúriában legföljebb előkészítő fórumot látok, a lényeg szerintem az a független — még az irók bizottságszerü beleszólásától is független — kritikai revü, amely valamennyi küktől, magánérdektől és bruderkázástól éteri távolságban megkísérelné, hogy megüsse az Ízlés, az európaiasság és a haladás valódi hangját. Ez a revü harcot jelent az ártalmas Ízléstelenség ellen és nehéz békekonferenciával megkezdeni. Az irodalom nívóját nem a különböző értékek összeforrasztása, hanem a természetes kiválasztódás adja meg, s Szlovenszkón ép az a baj, hogy eddig kísérlet sem történt a kristályosítás megindítására. Viszont évszázados praxis, hogy egy-egy irodalmi tisztítási és újítási folyamat egy-egy harcos és önálló irodalmi folyóirathoz kapcsolódik. Csak akkor látnánk, van-e egyáltalán szlovenszkói irodalom, akkor látnánk, mit ér, van-e létjogosutsága, van-e mondanivalója, vannak-e alkotásai, van-e utánpótlása, ha megszületne az Ítélkezés fóruma, melynek lényege, hogy annyira független legyen, mint bármely biróság. Elszánt akarat s minden béklyótól való fölszabadulás kell megvalósításához. A szlovenszkói magyar irodalom tűzkeresztsége lesz, ha kitermeli ezt a folyóiratot, addig kár a sok szóért. Hiszem, hogy az igazi szlovenszkói magyar intellektüellekhen sok közös vonás van, amit az elmúlt tizenkét év termelt ki, s ez a mentalitás elegendő platformot jelent egy ilyen folyóirat-közösség hordozásához. Mint Márai mondotta: fél év alatt elválna, hogy az aktiv irodalom tudja-e követni a kritikusokat. Van-e közös lendület és tiszta nagyság, amely túl a politikán és dogmatikus világnézeten győzedelmeskedik és megveti a szlovenszkói magyar irodalom alapjait. Szentivón ezt nem mutathatja meg. Conditio sine qua non: az éteri távolságban lévő, független folyóiratnak meg kell születnie. Talán Szentiván után megszületik.

Vozári Dezső:

A Szentiváni Kúria lényeges feladatát az irodalmi regionalizmus fogalmának revíziójában látom. Le kell építenünk eddigi feltétlen tiszteletét minden írott szónak, mely erőszakoltan szlovenszkói kolorittal kérkedve követel eget és teret. A looal oouleur megírandó müveinkbe vagy belekerül, vagy nem. Ez minden iró műhely-kérdése, mely vérmérsékleten, beállítottságon, tematikus vonzódásokon fordul meg. Persze, ilyesmiről egy irodalmi megbeszélésen vitázni körülbelül annyi volna, mint példáid szavazás alá bocsátani a kérdést, vájjon a páros vagy páratlan riim a szebb, az igazi-e. — Ariról azonban, igenis, disíkurállhatunk majd, hogy itt az ideje egy olyan szellemi légkör megteremtésének, amelyben a majdan kialakuló szlovenszkói magyar irodalom termékei ne vicinális vonatkozásaik, de a müvek belső értéke szerint kapják meg rangjukat és a nyilvánosságot. A regionalizmus szerepét és szempontjait, le kell szorítani az őket megillető második helyre. Ez a negatívum egyelőre egyet jelent a pozitív alkotás lehetőségének feltárá^val.