Prágai Magyar Hirlap, 1930. május (9. évfolyam, 99-123 / 2320-2344. szám)
1930-05-11 / 107. (2328.) szám
6 1930 május 11, vasárnap. IjlBBIgWBjlMO !Komlós ‘Flladár: Irodalmi napló , Budapest, 1930 május. Az „Előőrs" cimü fajvédő hetilap legutóbb nagy cikkben emlékezett meg a mostani szlo- venszkói irodalmi készülődésekről. A cikk gondolatait ezennel elküldöm s-zivderitőül a Szent- iváui Kúria összejövetelére. Az eszmefuttatást egy Fája Géza nevű szlovenszkói származású fiatalember irta, aki nagyon haragszik. Kire? Körülbelül mindenkire. Á népies irányú hitteljesség bajnoka lévén, elhibázottnak tartja az egész mozgalmat, mert szerinte európaiaskodó és szkeptikus szellemű emberek csinálják. Már pedig- ma az európaiság ..a középszerűek, epigó- nok és kóklerek utolsó s hamis adut ja... Olyanok törnek Szlovenszkón az első vonalba — folytatja —, hogy minden tisztábbfejü ember méltán kétségbeeshet: Darkó István, ez a szerencsétlen, zavaros, fa-nyelvű akarnok, a rángó vereti Sebesi Ernő, Szvatkó Pál és a mellette bábáskodó Neubauer Pál, aki még mar gyárul sem tud tisztességesen." Még néhány haragos mondat: „Ujarcn magyarok — halljuk szüntelen —, de az uj arcot még senki sem látta, vagy ha látta, egyelőre elment tőle a kedvei" Csak egy emberről hallgatnak odafönn: „Szlovenszkó legnagyobb tehetségéről. Tamás Mihályról", aki pedig „már európai viszonylatban in jelent valamit". A prágai magyar költők anthológiájárói azt Írja Féja, hogy „a prágaiak, tehát a talajuktól elszakadtak(!) mindenek fölött álló irodalmi arisztokráciát akarnak szervezni magukból". Jóformán senkisem ússza, meg szárazon: Szvatkó a kongó bensejü kóklerek közé kerül, Márai és csekélységem „két ismert -szlovenszkói származású körúti próféta" vagyunk. Hát ilyen is van. Megírom a dolgot, azt..hiszem, Szlovenszkón is fognak mulatni rajta, * Támadás itt is, ott is, s megint Babits Mihály ellen. Egy év óta mindenki rajta köszörüli a tollát. Egyhelyütt egy Dóczy Jenő nevű kritikus folytat, nyilvánvalóan személyi okokból, rendszeres, durva boszuhadjáratot ellene, a „Századunk" cimü folyóiratban pedig Gom- bossy Sándor álnév alatt egy ismert iró vádolja meg éleshangu cikkben Babitsot, hogy felekezeti és faji szempontok szerint értékeli az irodalmi müveket. Igaz-e a vád? Az az igazság, hogy Babits szerint a faji eredet egyike azoknak az erőknek, amelyek az ember egyéniségét és müvét meghatározzák. Lehetséges tehát, hogy egy magyar nyelvű munka a szellemében nem magyar, — mindjárt hozzáteszi azonban, hogy .. ha egy mü nem magyar szellemű, az még nem jelenti, hogy okvetlenül rossz, vagy káros, hisz’ akkor a külföld összes remekműveit hasonló jogon átok alá kellene vennünk. Érték leend ily mü a magyar kultúrára? Az természetesen magától a műtől függ...“ Ezek a tökéletesen korrekt sorok, amelyeknek minden szavát aláírom, elfogulatlan ember előtt aligha fogják igazolni a Babits ellesn emelt vádat. A mai Magyarország polgárának gyanakvó, ideges ingerültsége kell hozzá, hogy alantas felekezetieskedést olvashassunk az inkriminált tételekbe... * Jobb, nézzünk inkább küJföWre kissé: Itt most fog rövidesen megjelenni, a Neues Wiener Tagblatt kiadásában, Mohácsi Jenő kitűnő uj Madáoh-forditáea, amelyet a minap nagy sikerrel adtak elő a bécsi rádióban. Karinthy Capiiláriá-ja franciául fog napvilágot látni, állítólag már a szedés rég készen áll belőle. Babits „Tímár Virgil fia" cimü regényének francia fordításából mostanában készültek el a korrektúrával (egy Lauvageot nevű fiatal francia tanár fordította, aki finn-ugor nyelvészettel foglalkozván, évek óta Pesten él és pompásan beszél magyarul1). Balázs Béla „Unmögliche Mensdhen" cimü regénye már pár hónappal ezelőtt s mindjárt németül jelent meg (Frankfurt am Main, Rütten u. Loening). Számunkra annál érdekesebb, mert a háboruelőtti magyar életet festi s igen romantikus színekkel. Főhősei: egy szerelmes- pár, amely kitépi magát polgári életének kötelékei közül s világgá megy, hogy megtalálja a maga legbensőbb lelke szerinti életet, ehelyett azonban rájön, hogy csak egy dolog tud megnyugvást adni az embernek: az, ha megfeledkezve magáról, az egész társadalomért éh Hatvány Lajos „Zsiga a családban" cimü regénye is mostanában jelent meg a német könyvpiacon „Bondy junior" cimmel (Georg Lángén, München). A regény először magyar nyelven jutott a nyilvánosság elé s akkor sok támadásban volt része, főleg zsidó oldalról A „Bondi iunior", különösen első jeleneteiben, valóban nem mentes a csufondáros, karikirozó színezettől. A támadások mégis igaztalanok voltak: a „Zsiga a családban" Hatvány legjobb szépirodalmi alkotása & helyenkint egyenesen grandiózussá válik. Az egész világirodalomban nincs mü, amely oly mély és eleven vonásokkal s a dokumentumok akkora bőségével ábrázolná a zsidó gyermek meghasonlását, fajtájától való elidegenedését, mint ez. — A regénynek egyébként moet készül az angol é& héber fordítása. Végül némi intim-pistaság: Az Operaház azzal a. tervvel foglalkozott, hogy fölujitja Balázs és RartóU Béla régi operáját, a ..Fából faragott királyfi"-!', de Balázs no'vét, tekintettel emigráns voltára, nem irja ki a s/, inlapra. Balázs, akit megkérdeztek. ■ állítólag b le is egyezett a dologba, » a terv csak ^Raana-MAGtoR-HiRiiAg ___________________ II IIIIIWIII IIIITII aSMaROBI IWITfUIWa Levél a -§uMiáns Dzűr elmduiásm stációjáról? Eperjesről Az eperjesi Uj Világ mai számában az alábbi kedves iráe jelent meg Spányi Artúr tollából: visszaemlékezés Dztirá- nyi László újságíró pályájának epei- je&i hőskorára. Kedves Lacikáin! Most, hogy ünneplésedre sorakozik fel Szlovén »zkó egész magyarsága és a P. M. iH. vasárnapi számában közük a Hozzád irt üdvözlőlevelek egész áradatát, innen az emlékezés patinájával megszentelt tarcaparíi Eperjesről, én is beállók a sorba. Szeretettéi és barátsággal köszöntelek Lacikám, mert ha valakinek, úgy mindenekfeleíte nekem kötelességem ez, nekem van jogom ehhez. Csak azt sajnálom, hogy húsz hosszú esztendővel kell visszamennem, ha ezt a jogomat igazolni akarom — és húsz esztendő bizony nagy idő: most látom csak, hogy megöregedtünk! Húsz esztendővel ezelőtt történt, hogy a Sáros cimü kis hetilap elinditásávai itt feltűntél Eperjesen. Igaz, hogy „csekélységed" méreteivel is kivált volna a többi isokszáz jogászgyerek közül, de Te akkor is az a kékszemii, szelidlelkü, jó pajtás, jó fin voltál, mint ima és nem voltál soha törtető, ezért szerettünk meg már akkor. Húsz esztendeje őrzök talizmánként egy komoly fotográfiát. Pelyhedző toajuszu 18 éves gyermekember portréja ez, melynek hátára Te ia 20 éves „felelős és főszerkesztő" azt irtad, hogy „főmunka társad" vágyóin Enélkül talán soha sem is jutott volna eszembe ideülni az ujságcsinálás műhelyébe, ha akkor azzal a „főmunkatárs igazolvánnyal" fel nem ébreszted bennem a szunnyadó zsurnalisztát, ha fel nem fedezel. És akkor történt meg Lacikám, hogy miután megállapitotíad, hogy mint „főmunkatársad" egészen jól irom már a cimssalagokat és ügyesen nézem, milyen gyorsan serceg a pennád a kutyanyelvek felett, egy elő- hirrel merészkedtem el hozzád. A cime „Szilveszter" volt. Szepegve vártam a kritikádat — mert Te valahogy úgy születtél, hogy a kezdésnél is beérkezett voltál, már (akkor is értetted ezt a mesterséget — ás Te úgy mondtad: nagyon jó. „Az entrefile jönni fog". Azt ugyan nem tudtam, hogy mi is az az „entrefile", de de azon az estén én voltam a legnagyobb legény. Azóta aztán nem írattál velem soha többé cimszalagot. Aztán megjelent az előhirem. A gondolat és az aláírás tényleg az enyém volt. Sőt a bárgyú faragatlan szavak is az én tulajdonomat képezték, de Te valahogy úgy össze-vissza forgattad a szórendet, úgy megtűzdelted csillogó, ragyogó jelzőiddel, hogy az elöhir muzsikált t»gy, mint az azóta Is megírt minden írásod. A magasságodon kívül (mert ez is imponált) akkor lettél aztán a szememben igazán nagyság, tekintély. És tanítómestereim is. És azóta bizony öokszáz előhirt megírtam már és nem tudom miért van úgy, de ilyenkor mindig eszembe jutsz azzal az első korrektúrával, amikor nagyon szégyellem magam, de nagyon boldog is voltam ... Talán ennyi csak az egész elindulásom és a Te elindulásod története is. Sok-sok epizód, amely itt rajzik fel még mindig bennem és a Te nagy-nagy, jó szivedet, barátságodat, tudásodat dicséri. Amikor a cigány ujságcsinálás közben lemuzsikálta rólad egyetlen ruhádat: odaígérted neki, mert tetszett neki (azóta se láttam olyan hosszú cigányt) odaadtad neki és ruhátlanul, ágyban vártad másnap a provokálást, „árvácskás" cikksorozatod miatt. Nem azért voltam „főmunkatársad", hogy a zaciból elő ne kerítettem volna vagyonkád utolsó roncsát, a nem rád szabott és ezért bizony igen rövid „íerenejóskádat" is, amit aztán addig hord- tál, inig teljesen el nem nyütted, de a cigány: jól szabott, elegáns fekete zakkóban muzsikált mindig nekünk. Egész sereg ilyen kedves megtörténés emléke elevenül meg most bennem, amikor mindezt itt a nyilvánosság előtt is fel Sehet már tálalni, (ennyi idő alatt tán az apagyilkosság Is elévül) hisz a busz-esztendős megbocsátó távlat, mindent megszépít. Aztán ott látom magunkat a déli korzón, egymás mellett — mint Patt és SPatachonokat — amikor cilinderestül elfértem a karod alatt. Es látlak, amikor elvittek innen Kassára. Akkor na- gyon-nagyon egyedid maradtam Nélküled és Emlékszem, akkor sírtam először életemben. Látlak mint Kassai Naplót, mint pozsonyi Magyar Újságot, mint „jó öreg korcsmárost", mig végre ha útjaink el is váltak egymástól — amihez egy világháborúnak kellett elkövetkeznie — e a Te nagy tehetséged és tudásod felivelte karrieredet a P. M. H.-ig, de a mi régi, őszinte barátságunk ezernyi vihar után is ugyanaz a szilárd, bensőséges, meg-hit és őszinte maradt, mert itt kovácsoló- dott össze a közös fiatalságban, busz esztendővel ezelőtt, az induláskor, amikor — és erre is emlékszel bizonyára — ott a kis hónapos szobádban a szó szoros értelmében, a nekünk szent újságpapír volt, a derékaljad, párnád és takaród. Drága, kedves, (megszépült emlékek. Lacikám! De szívesen csinálnám mindezt mégegyszer vé- IPg! Ünneplésed margójára ezeket a korrektúrákat kellett még ideiktatnom kedves Laci barátom, most húsz esztendő múltán, mert az előttem szólók egyike sem irt ezekről hisz egyike sem tadja. Ezt a „hamisítatlan békebeli" „árvácskát" tűzöm hát bele az ünneplésből Neked méltán kijáró babérkoszorúba. Ezt az „árvácskát" nem féltem a hervadástól, az elmúlástól, mert ez közös emlékünk marad minden ünneplésen túl is! Megérdemelt jubileumod alkalmából, a régi barátsággal köszöntelek innen indulásod első stációjáról én is: Lacikám! Spányi Artúr. Weekend Velencében Irta: Márai Sándor I. Reggel, mikor beretválkoztam, megszólalt a telefon. A Légiforgalmi egy tisztviselője keresett, hogy nincs-e kedvem másnap reggel Velencébe repülni? Egy olasz társaság, a Transadriatioa, uij légi vonalat nyitott meg, közvetlenül Velence és Budapest között. Á gép reggel indul Pestről, kilenckor, s délben köt ki a Lidón. A képem tele volt szappanhabbal, tanácstalanul hallgattam az információt, a kagylót fülemhez szorítva. „Velencébe?" — mondottam tűnődve. — „Istenem, miért ne?" Eszembe jutott, hogy másnap este dolgom van Pesten. Nem tesz semmit, mondta a barátságos ur, a gép másnap délben tizenkettőkor indul vissza a Lidóról s délután négyre leszáll a Mátyásföldön. Harminchat óra a kirándulás, abból nyolc a levegőben s huszonnyolc Velencében. A gép uj, amerikai tipu&u, nagyon gyors, ez lesz az első utasjárata ezen a vonalon. Kitűnő olasz pilóta vezeti, 600.000 légikilométer a minősítése. Gondolkoztam. Egy weekend Velencében ... Volt valami elképesztő a dologban. Weekendre az ember Besnyőre megy, a Balatont már sokalja. Aztán elképzeltem, hogy milyen lehet Velence felülről. Valószínűleg más, mint vonatról vagy hajóról. A dolog groteszk volt. „Kérem" — mondtam —, „rendben van. Ha másnap délután visszalehetek ... Szóval reggel" II. Kilenckor lerepültem Velencébe. Félegy- koor a Lidón őgyeiegtem, a vaporeito bevitt a hotelbe, egykor ebédnél ültem, keltőkor kimentem feketézni a San Marcora. Sütött a nap. A briochenak, amit a kávéhoz adtak, vanilia-ize volt. Az árkádok alatt mindenfelé szólt a zene. Velence felülről éppen olyan volt, mint hajóról, vagy vasútról: emlékek, képeslapok és nászutazók nem tudják benvá- lazni ragadós lelkesedésükkel, inárváuy volt és szines rongyok ragyogása, az egyetlen, az elmondhatatlan. Vigyél, ahová akarsz, mondtam a gondolásnak. Lassan mentünk, a fekete koporsót himbálta a viz, a gép jutott eszembe, milyen nyugodtan úszott át a azon fenekűit meg, legalább egyelőre, hogy Bartók Béla tiltakozott szerzőtársának mellőzése ellen. Hatvány abbahagyta egy időre Bondy Zsiga történetét g most egy pesti ügyvéd regényén dolgozik. Amnesztiája óta egyébként — beszéli — állandó boldogságban ói ideihaza, folytonosan élvezi, hogy Pesten vau. Emigrációjának — pedig már távolodó — szenvedései még mindig ott sajognak emlékezetében, de a börtönt már elfelejtette, mert a börtön is Pesten volt. B ft » f E § _ ü ! W ím, 8PUK8SGÖ! 9 wmMmMMMmczwwmmmmmitasmm'xmmmsMmmimii ihiwhiib ..\mnmw \^mmm orv os kapacitások által ajánlott klimatikus gyógyhely, vérszegénység, női bajok, légző szervek, idegkimerültség, gyomor és bél megbetegedéseinél INHALATORIUM pneumatikus gépekkel Fenyveserdöktöl övezett strand-fürdö* modern szállókkal, pensiókkal. Vasúti kedvezmény. Prospektust küld a Fürdőigazgatóság, BflRDEJOVSKÉ K CIPEL E (Slovensko) Higiénikus ágytoll tisztítás és fertőtlenítés gőzzel. MARKSTEIN, paplankészifő, Nové-Zámky, Komáromi u. 46. Régi paplanok átdolgozását vállalom. Paplananyagok raktáron! Karszt fölött, meg se billent, mint egy igém nagy hajó. Egy gondolában hamarább betegszik meg az utas. Volt valami valószínűtlen a dologban: reggel kilenckor még a Nemzeti előtt vártam, hogy a taxit továbbengedje a rendőr s félnégvkor itt úszom a nagy ca- nálén. A vizi sintért láttam, aki egy rácsos gondolában viaskodott engedetlen kutyáival, melyeket sintértársai fognak össze a szük- uccákon. A kórház ajtajában egy öreg asz- szony állt és sirt. Az ég felhőtlen volt, május eleji velencei ég. Négyre meguntam, bementem Szent Márkus templomába, leültem egy homályos sarokba, hallgattam a vecsernyót. öt öreg kanonok ült, lila talárban, az oltár körül, trónusaik homályába húzódva, nagyon öreg, velencei főpapok, kissó álmosan és bóbiskolva igy ebéd után, s halkan énekeltek. Az egyik, egy aggastyán, néha elaludt, társa szelíden figyelmeztette, s az öregur riadtan tért magához, vékony, gyűrűs kezével előkapta ezüst tübákosszelencéjét, annak rendje és módja szerint megtömte orrát az üdítő porral s énekelt tovább, öregek voltak, bölcsek, ájtatosak, velenceiek s most a szieszta órájában kissé álmosak voltak. Mozdulatlanul ültem a templom homályában, s kezdtem elemezni azt, hogy itt ülök Velencében, két ór.a előtt még a Karszt felett repültem, s vitatkoztam, hogy a város, melyet nagyon messze lenn látok, Zágráb-e, vagy Klagenfurt? — Hoj! — mondta a gondolás egy félórával később — s vitt a csendes uccák vizén tovább. Az II Gazefcti szerkesztősége ablakában egy idősebb szerkesztő állt és a bajuszát pederte. Az ablakokban rongy lógott, kanári. Nyers szagok ömlöttek mindenfelől, a lagúnák állott szaga, sistergő olaj, parfőm, kátrány szaga. A kádárok mellett hajtott s a bognárok között, az üvegfujók s a csipkeverők között. Arra gondoltam, hogy valami olyasmit élek meg, ami felér mindazzal, ami korunkban elviselhetetlen, otromba, lélektelen. Módom van reá, hogy reggel kilenckor elinduljak Budáról a lakásomból, egy délután felvegyem magamba Velencét, színét és illatát, csak úgy, ahogy ebéd után egy ismerős könyvet átlapoz az ember, s aztán, ha nagyon akarom, otthon vacsorázhatom Budán. Goethe lasabban jött ide — gondoltam alázatosan s rágyújtottam és elnyúltam a fekete koporsóban. — Byron is. Igaz, tovább is maradtak. S tovább is éltek. Talán mélyebben is éltek, bölcsebben, igazibban. De igy nem éltek... 8 ez talán nem több, nem kevesebb, de ezt az érzést,* osak én ismerem, ennek a századnak gyermeke, aki talán frivol vagyok, talán szerencsétlen, de ez az érzés mégis csak az enyém, hogy egy délutánra kiragadva környezetemből, hazámból, engedhetem hatni magamra Velencét, néhány órára, mint egy moziban, — ez csak az enyém, — Gieci lire — mondta a gondolás. — Ottó — mondtam mérgesen. — Dieci! — Ottó! — Tarifa! —- Diecil — Neki volt igaza. Kecsesen kezet nyújtott, kisegített a hotel előtt — Ecco — mondta bájosan. A hallban angol lányok ültek, coctailt ittak. Itt is zene volt. Általában félhatkor mindenhol zene volt Velencében. III. Másnap délben visszarepültem Pestre. Az Alpesek felett ment a gép, méltóságteljesen, árnyéka lomhán úszott a csúcsok szűz, szikrázó haván. A Semmerimg előtt a rádió-tele- fonista viharról kapott hirt, a táviratot kiadta a pilótának, a jég kopogott az ablakon, a felhő fölött sütött a nap. A Semmeringen esett. Bécsben jó idő volt. A nagy Junkerében nyolcán ültünk, két angol hölgy, akik beszálláskor enni kezdtek, az Adria felett megebédeltek, az Alpesek felett rágyújtottak, kinyitották nagyon vastag angol regényeiket, a tájat pillantásra sem méltatták s olvastak Bécsig. Bécs előtt, mikor a Stephansturmot megpillantották, öltözni kezdtek, nagyon nyu- ' god tan, mint a vasúti kupéban, két perccel a oél előtt. Bécsben átszálltam a magyar gépre s a kitűnő Molnár hat órakor letett Pesten. Menetrend szerint tíz perc késésünk volt, mint rosszaiban megjegyeztem. A Nemzetihez behozott a társaság autója, ott búcsút vettem tőlük, a weekendnek vége volt, taxit persze nem lehetett kapni sehol. Legalább tiz percet vártam, araig taxit találtam, így vesztegeti az ember idejét az életben. Szeplot, májfoltot legbiztosabban eltá- volít a régi, bevált Margit-Krém. • Kapható minden gyógyszertárban éa J drogériában. Fölera- kát Szent Erzsébet gyógyszertár. BRATISLAVA, Duna utca 38. Vigyázat a védjegyre
