Prágai Magyar Hirlap, 1930. április (9. évfolyam, 75-98 / 2296-2319. szám)
1930-04-05 / 79. (2300.) szám
1930 április 5, szombat. T>SACAI-Mag5!AR-HTRLSC? KOMMENTÁROK * MUNKANÉLKÜLISÉG Túl ősz tál y harcon és politikai nyavalyákon, túl a modern teíhnika vívmányain, túl mindenen, amivel számoltunk, vagy nem számoltunk, apokaliptikus, borzalomként emelkedik ki az idők méhéből az uj és sohsem látott probléma: a munkanélküliség. Itt nem lehet kukuricázni. Newyork uocáin, a szerencsétlen észak angliai bányavidéken, Kanton sikátoraiban, ahol a munkátian kulik szívesen csapnak föl katonának bármely polgárháborúra, Kalkuttában, ahol éppen tegnapelőtt rohamozta meg harmincezer munkanélküli fuvaros és jövedelemnélküli koldus a városházát, Sidneyben a dokmunkások között, avagy Budapesten a parlament előtt, mint tegnap, avagy Kiadóéban és Vrsovicében, ahol elhagyott ba- rakokbóil kergették ki néhány nap előtt a szerencsétleneket és Losoncon és Pozsonyban és másutt, sőt még Szovjetoroszországiban is, mert a hivatalos statisztika szerint ott is 1,700.000 munkanélküli van, elementáris erővel tör ki a kérdés: mi lesz, ha egyszer elfogy a munka és egy központi gép. vagy .tudomásén, perpetuum mobile valahol a fellegvárrá alakított Niagara alatt, vagy Egyiptom lencsébe gyűjtött napsugarával elvégez valamennyi munkát, az emberi értelem végleg legyőzi az emberi erőt s a milliárd közkatona "karjára nincs többé szükség? Ilyen még nem volt. Aki dolgozni akart, évezredekig dolgozhatott, talán, mint rabszolga, mint gályarab, de ha kínozták, csak emberek kínozták és emberek ellen lázadni lehet és a lélekben megvolt az örök, hordozó remény, hogy egyszer az elnyomott elsöpri tirannusát. Most ott tartunk, hogy a nagy álom teljesül: nem kell dolgozni. És kitűnik, hogy a vágyott lázálom teljesülése a halál. Lázadni sem lehet ellene. Szlovenszkó kulturális és gazdasági sebeit tárta fői Böhm Rudolf szenátor költségvetési beszédében fi mezőgazdaság! válságot nyomon követi az ipar és kereskedelem válsága, de a kormányzat részéről a segítség késik - „fi szlovén- szkói könyvrazziák a kultyrlörfénelem szégyenfoltjai Sesznek Egyszerűen sok lett az ember. A statisztikai adatokra vetett pillantás meggyőz arról, hogy a szerencsétlen tizenkilencedik és huszadik században szörnyű eltolódás történt az emberi erőviszonyok terén. A föld népessége Nagy Károly birodalmától a renaissance-ig alig emelkedett, hely volt és idő volt. Ferenc francia király nagy pestisétől a harmincéves háború befejezéséig ugyancsak stagnál minden, 1650-től 1800-ig, Napóleonig, enyhe és vesze- delemnélküli emelkedés mutatkozik, ami egyenes arányban áll a föltárt uj földrészekkel. 1800-tól 1830-ig Napóleon újra megállította a fejlődést, de ekkor váratlan dolog történt, hirtelen katasztrofálisan szaporodni kezdett az ember, mint a házinyul és 1830-tól 1930-ig roegháromszoro&odott a föld lakossága, holott 1000-től 1700-ig meg sem duplázódott, pedig ebben az időben a spanyolok és az angolok a megművelhető föld tízszeresét fedezték föl. Amit később fölfedeztek, megmtivelhetetlen trópus vo]|k kultúrára nem alkalmas világ, .b a megháromszorozódott emberiség úgy összeszorult a mérsékelt égöv vidékeire, mint a telihold lényei, ha az ujholdon akarnának elférni. Mi volt e veszedelmes szaporodás oka? A kultúra, mondja Gandhi^ a gyalázatos higiéna, a bitang óvintézkedések, a pokoli tisztaság és az orvosok, ez a sátánfajzat, mely fogkeféivel és adóijaival leigázta a gyönyörű pestist s az édes nyavalyát mind, mely oly könnyedén és a beletörődött emberiséget meg sem bántva, gondoskodott a halandóság növeléséről. A modern ember mindössze a háború eszközét hagyta meg. Primitív eszköz manapság. Mi volt a világháború a hajdani irtó háborúkhoz hasonlítva, amikor Westfáliában hatszázezer lakosból tízezer maradt meg, vagy amikor Cortezék eltüntették a föld színéről Montesuma népét és az amerikai rowdyk ősei a rézbőrüek millióit. A világháború aránylag keveset pusztított. Talán majd a gáz ... Kár paradoxonokkal játszani Az ember túlszaporodott, miként túlszaporodott a római birodalom az akkor ismert világon és a szörnyű nyüzsgésben, mely katasztrófába vezetett, éppen jól jött Krisztus tana az egyneműségről és korlátozni tudta a sokasszonyos pogányok gyermekáldását. Ma újabb megszorítás nincs, a ihigiéna pedig elrontja a kollektivumban azt, amit az individuumban föleegit, s az orvosok máris gondoskodni kénytelenek euthanáziáról, eugenesiszrőd, .modern tarpeii ■sziklákról, ahonnét Hadeszbe hajítják a fölöslegeseket. A tul- szaporodás etappéi egyre veszedelmesebbek. Az első roham a nacionalizmus volt, amely a.z általános egymásmagyarkodás háborúival akarta megoldani a gordiuszi csomót. A második a munkanélküliség. A rengeteg ember többet termel, mint amennyit föl tud venni. A szorgalom nagyobb, mint az igény, gyűjtünk, mint a méhecskék, kinek, minek? Több a gabonánk, mint kell, több a luxusárunk, mint kell, s hiába mondják, hogy az alsóbb néposztályok standardjának emelésével nyomban elfogy az áru: előttünk áll Amerika példája, ahol az emberi életstandard egyenesen blaszfémiás arányokat öltött, s a bukást, a nyomort most mégis a tul- produkcíó okozta. Hiába emeljük az életstandardot, amíg egy gép százezreket tud táplálni, — mint Jézus a negyvenezret táplálta a mezőn néhány hallal és néhány kenyérrel. Megoldani a kérdést eddig csak Franciaország tudta, ahol aránylag kevés az ember. Dohát „megoldásié ez? ... FULGÜR. Böhm Rudolf országot* keresztényszocialista | párti szenátor — amint már röviden jelentet- j tűk, — a szenátus költségvetési vitájában hosz-1 szabb beszéddel vett részt, s találóan indokolta meg pártjának ellenzéki álláspontját. A közérdekű beszédet alább közöljük le: A kétféle mérték • A mostani költségvetést alaposan megvizsgálva, megállapíthatjuk, hogy az nemi egy állam békés kiépítésének képét mutatja. Nem a szociális és kulturális intézmények fejlesztését, nem a mezőgazdaság s ipar megerősítését, hanem emi- nenter fejlesztését a hadseregnek. Demokratikus államunknak, mint ahogyan az alkotmányi eveiben is meg van határozva, első feladata „a csehszlovák hon békés fellendülését- biztosítani, ezen állam összes polgárainak általános boldogulását előrevinni és a béke áldásait megéri zni“. A jelen kormány költségvetéséből azonban azt állapíthatjuk meg, hogy a bo dogul ás élőbb - revitelét köztársaságunkban kétféle mértékkel mérik. Mig a Morván-tuli országok részére a kormány utján két kézzel adogatják a boldogulás eszközeit s teremtik meg a gazdasági jólét lehetőségeit, addig Szlovenszkó minden vonalon a mostoha gyermek sorsára jut és a terített asztalról csak a morzsákat kapja. Bármelyik reszortját a költségvetésnek vegyük bonckés alá, megdöbbenünk afölött a részrehajlás fölött, ami a mi hátrányunkra történik. Ez a lehetetlen gazdálkodási rendszer az oka az egyre súlyosbodó és egyre szaporodó szlovenszkói válságoknak. Mert ma már válságba került ott nemcsak a mezőgazdaság, hanem az ipar, a kereskedelem is. és a válság gyűrűi egyre szélesebbek lesznek. A legkétségbeejtöbb természetesen a szlovén szkói mezőgazdaság válsága és vigasztalan sötét jövője, ami súlyos kihatással van az egész országrész gazdasági, életére. Mezőgazdaságunk kétségbeejtő helyzete A mezőgazdasági válság legsürgősebb megoldása feltétlenül szükséges, mert segítség nélkül a gazdákra a teljes elszegényedés vár. A mezőgazdasági válságot azonban nem bizonyos, hogy egyedül a vám emelésével meg lehet oldani. Nem tudok hinni teljesen a vámok egyedüli gyógyító voltában, annál inkább sem, mivel a múltból ezen a téren már táp asztal ataink vannak. így az 1926-iki évi vámemelés különösen a kisgazdákra semmi előnyt nem hozott, mert hiszen az elért ártöbbletet az állam mindjárt adókban beszedte. Ez történt egyrészt úgy, hogy 1926-ban hat évre visszamenőleg történt a jövedelmi adó kivetések és különösen pedig az adóalapok aránytalan emelése által. De a leg- megcátölhatatlanabb bizonyíték maga az a tény, hogy a mezőgazdaság nemhogy megerősödött volna, hanem teljesen leromlott még az általános válság előtt. Nagy baj az is, hogy ha a mezőgazdasági termények ára emelkedik, ezt azonnal nyomon követi az általános áremelkedés. De ha a mezőgazdasági termények árai esnek, azt nem akarja senki tudomásul venni, elsősorban maga az állam nem. Ilyen körülmények között gazdáink a bekövetkezett 25, sőt némely terményeknél a 40 százalékos áresést nem bírják. Ez az áresés kétszeresen sújtja gazdáinkat, mert ehhez járult még az is, hogy az 1928—29-iki kemény tél a termést általánosan kedvezőtlenül befolyásolta. Meg kell emlékeznünk itt azokról, akiknek a termését a múlt évi emlékezetes júliusi jégeső elverte és akik ma is hiába várják még a kilátásba helyezett segélyt-. Mert, szerintem, nem nevezhető segélynek az, amikor egy község-, amelynek határát a jég 50—90 százalékban elverte, segély címén kap 2500 koronát, például Kiskapu, vagy 15 q vetőárpát, mint például Gsukárpaka. Ugyanakkor azonban egy másik község, melynek a határa egyáltalában nem szenvedett nagyobb kárt, és nagyságra legfeljebb mégegyszer akkora, mint az említettek egyike, kap ezen a ciánén 35.000 korona értékű vetőmagot csak azért, mert ott történetesen telepesek is vannak. Láthatjuk tehát ebből, hogy a mérték a megbízhatóság, illetve politikai elv alapján történik. ɧ amikor minden józanul gondolkodó politikusnak, de elsősorban, miagának a kormánynak a válság megoldására kellene törekednie, mit látunk? Mihelyt a mezőgazdasági válság megszüntetésére vonatkozólag csak propoziciók merülnek fel, a kormánypártok között már is hatalmi kérdéseket vetnek fel, nem gondolva arra, hogy tülekedés közben a kisgazdák sorban gazdaságilag összeroppannak és elpusztulnak. Ugyanekkor könnyítések helyett matematikai pontossággal mindig télviz idején, amikor legkevesebb a falun a pénz, az adóvégrehajtók egész légióját bocsátják a küzködő föld népéne. A baj már annyira súlyos, hogy itt már nem latolgatni, nem propozicióhajt felvetni, nem ex- perimentálni kell, hanem sürgősen segíteni, amíg teljesen össze nem roppannak a kisemberek, kisgazdaságok. Nemcsak tanácskozzanak a prágai urak, hanem cselekedjenek is mán És hogy a munkájukat megkönnyitsem, a mezőgazdasági válság megoldására figyelmükbe ajánlom a következőket: Az adóhátralékok rendeztessenek olyképpen, hogy a késedelmi kamatokat és végrehajtani sokat töröljék. A tőketartozást pedig anyagi erejének figyelembe vételével, közösen megállapított részletekben, de kamatok nélkül fizethesse le az adózó. Sürgős a gyors és olcsó mezőgazdasági hitel nyújtása, mert a 14 százalékos kamattal dolgozó kisgazda a mai árak mellett képtelen gazdaságát úgy vezetni, hogy' az életképes lehessen. Szükséges a gabona árának állandósítása, hogy mindaddig, amíg kellő intézkedések nem történnek a mezőgazdasági válság megoldására, az árak stabilitása folytán hitelképesebb legyen a gazda. Válsággal küzd az ipar és kereskedelem is Csakis kellő intézkedések foganatosításával, a kormány által nyújtott célszerű segéllyel várhatjuk, hogy Szlovenszkón megindul a gazdasági élet, mert látjuk már, hogy a mezőgazda- sági válság magával rántja az ipart és kereskedelmet is. Itt most rövidesen az illetékesekkel fogom biamelyet lépíen-nyomon meg ál 1 a p i tu utunk A szemlélő azt mondhatja, hogy ezek az épületek a kultúra rohamos fejlődését bizonyit- ák, pedig ezek csak amolyan Polemkin-pa- loíák. Az ezen díszes épületekben juttatott kultúra szegényes, sőt nem kívánatos és rossz. Az iskola nívóját a tanítói kar kultux- nivója adja meg. Azonban azt látjuk, hogy zonyutam, hogy ez a válság mar tényleg be- ? állott Szlovenszkón az iparban és a kereskedelemben is. Szlovenszkó legilletékesebb tényezői, akik most a Tátrában üléseztek, állapították meg. hogy Szlovenszkó egész gazdasági életében általá- í nos pangás észlelhető, hogy a gyárvállalatok egyre másra beszüntetik üzemeiket s éppen a bőr- és szövőipar, amiéiyet annak idején a szlovák nép foglalkoztatása végett a magyar rezsim a Vág völgybe etabliroztatott és megfelelő segéllyel alátámasztott, a legnagyobb krízis előtt áll és maholnap a redukált üzemelvet sem tudják fenntartani. De más üzemekben sem jobb a helyzet. A különböző üzemek beszüntetése egyre tart s ennek következtében természetesen Szlovenszkón a kivándorlás egyre nagyobb mérveket ölt. Amíg Csehországban az elmúlt 1929-ik évben csökkent a kivándorlás, addig Szlovenszkón ez a szám 40 százalékkal emelkedett. Az is jellemzi a helyzetet, hogy a kevésbé népes SzlovenszkóróS és Rusain- szkóről sokkal több a kivándorló, mint a Morván-tuli országokból. így fest Szlovenszkó ipari képe 1930-ban a felszabadítás 11-ik évében. Lassan, de biztosan elpusztulunk gazdaságilag és csak függvényei leszünk-a cseh tőkének. A tőkehiány miatt teljesen alárendelt gazdaságunk jövőjét illetőleg- pedig semmi biz- tatót nem kapunk. A cseh nagybankok szlovenszkói fiókjai itteni betétállományaik "tetemes részét elvonják Szlovénszkóból és azzal, hogy az általános nyugdíjintézet Szlovenszkón összegyűjtött pénzeit szintén a prágai központba szolgáltatják be, óriási tőkét vonnak el tőlünk, amely hivatva volna gazdasági életünkben a zavartalan vérkeringést fenntartani. A hitelszövetkezetek vidéki hálózatának kiépítése ugyan folyik, de ennek is sajnos bizonyos politikai jellege van és ezért a legtöbb helyen nem érik el céljukat éppen a bizalom hiánya folytán, betétállományuk nem erősödik, s igy Szlovenszkón tőkegyarapodás nincsen. Holott, ha a magyarság részére egy hitelszövetkezeti központ létesítését engedélyeznék, úgy akkor meg volna a lehetőség arra, hogy a betétállományok emelkedése folytán tőke- felhasználással, a hosszú lejáratú hitelek révén a mezőgazdasági válság enyhülne, az építkezések teljes mértékben megindulnának, — de ezek nélkül a gazdasági élet holt- • pontra jut. A mi szlovén szkói iparunk hátrányt szenved az állami szállításoknál is a történelmi országokkal szemben. Általában azt tapasztaljuk, hogy egyáltalában nincsenek tekintettel a szlovenszkói gyári és (kisiparra. Mig Csehországban még ma is uj gyárüze- I meket alapítanak, amelyek természetesen i az állami szállítások révén jól fundált vál- 1 falatokká növik ki magukat, addig az álla- i mi szállításokból kirekesztett szlovenszkói j gyári és kisipari üzemek elsatnyulnak és ( megszűnnek létezni. i A magyar tanitóhiiny veszélyei 1 Meg kell emlékeznem még egy másik spe- i ciálisan szlovenszkói válságról is. Talán meglepetésként hangzik: a népiskolák válsága- £ ró] vau szó. Mert bárminő gyorsasággal épül- í nek faluszerte a modern, de tuldrága iskolák, ez csak külsőleg, dokumentálhatja a kulturális megerősödést. Ha megvizsgáljuk belül, is, azt látjuk, hogy a külső fény a kultúra hiányosságait és stagnálását takargatja, a tanügyi kormány amíg az iskolák fejlesztése terén nyomást igyekszik gyakorolni az iskola fenntartókra, a saját kötelességét nem teljesíti. Nem teljesiti, mert teljesen elhanyagolja a magyar tanítói utánpótlást s természetesen nem járul hozzá ahhoz sem, hogy a kisebbségek maguk ál- lithassanak fel tanítóképzőket. Ennek a szomorú következményei már is mutatkoznak. A magyar tanítóképzés úgyszólván teljesen csőd előtt áll. Az egyetlen pozsonyi tanitó- kópzőnek kb. évi 25 végzettje nem képes a folyton növekvő tanitóhiányt pótolni, s ezért sok helyütt olyan egyének töltik be a tanítói állásokat, akik egyáltalában nem fellel nek meg a követelményeknek, A tanítóság nivója ezzel sülyed és ezzel együtt természetszerűleg mind kevesebb felkészültséggel kerülnek ki a magyarság gyermekei az iskolákból, ami a magyarság kul- turnivőjának tudatos aláásását jelenti. A kormányzatnak ebben az eljárásban azt ,a tendenciái látom, hogy a magyarságot kultur- talanná akarják tenni, hogy igy azután a hatalom kénye-kedve szerinti eszközévé sülyed jen. A mi demokratikusnak nevezett köztársaságunkban a magyar iskoláknál olyan tanítók is találhatók, akiknek nemcsak a szak- épzettségük nincs, de elegendő képesítésük sincs arra. hogy hivatásuknak meg tudjanak felelni. Még az enyhébb esetek közé tartozik, amikor 6—7 középiskolával bíró pályázót választanak meg tanítóul, de van rá több eset, hogy 4 középiskolával biró fiatalemberre bíznak teljesen osztatlan iskolát. Ha most még ezek az esetek szórványosan is jelentkeznek, mégis a leghatározottabban tiltakoznom kell a tanitói hivatás lebecsülése és a tanitói tekintély ilyen lejáratása ellen annál is inkább, mert el lehetünk készülve arra, hogy az ilyen esetek a magyar iskoláknál mind gyakrabban meg fognak ismétlődni. Ragaszkodunk felekezeti iskoláinkhoz I Az állam legfőbb érdeke a közoktatás terén általában az, hogy megfelelő, jó iskolái legyenek, De ezt csak úgy érheti el, ha az összes kívánatos iskolákat a megfelelő segélyben részesíti. Mivel pedig a hiívallásos iskola olyan erkölcsi fundamentummal bir, amely a polgári társadalmi rendnek legszilárdabb alapját képezi minden körülmények között szükséges és fenntartandó. Éppen ezért egyenlő elbánást követelünk a felekezeti iskoláknál és elitéljük a kormány minden olyan törekvését, amely ezen iskolák legyengitése s végeredményben megszüntetése ellen irányul. Sajnos, már most is tapasztalhatjuk, hogy ez a kormány minden eszközt felhasznál arra, hogy a hitfelefcezeíí iskolákat megszüntesse. Itt csak rámutatok a magyarbéli iskola esetére, amelyet különben panasz tárgyává tettem az illetékes miniszternél. Tiltakoznom kell azon eljárás ellen, hogy a tiszta magyar vidékeken hihetetlen költségekkel feleslegesen állami iskolákat állítanak fel. Ennek célja nem egyéb, mint a magyarság megosztása, és hogy előnyjulíaiások- kal a gyermekeket elvonják régi, kipróbált iskoláinktól. Mert megtörtént, hogy mig az állami iskolákban a tanuló kimaradásait az előadásokról elnézik, a felekezeti iwkolókfrrytR
