Prágai Magyar Hirlap, 1930. március (9. évfolyam, 50-74 / 2271-2295. szám)

1930-03-15 / 62. (2283.) szám

1950 márerns 15, stxvmhat 'PÍ&GAM v^OYARHlkljAi?* ÁÁ A földhivatal meggyorsította a földreform ] befejezését. A földhivatal és a földtulajdonos között létrejött egyezségek —- dohodák — jó­váhagyása a múltban igen hosszú időt, néha éveket vett igénybe s emiatt a tulajdonosok hosszú ideig voltak, illetve vannak bizonyta­lanságban földjeik sorsát illetőleg. A földhiva­tal elnöksége most átiratot intézett a földhiva­tal valamennyi osztályához, hogy a jóváhagyá­sokkal kapcsolatos agendát gyorsított eljárás­sal intézzék. A lengyel tenyészállat behozatala tilos. A földművelésügyi minisztériumnak most kiadott rendeleté szerint. Szamotney körzetből tilos a tenyészszarvasmarha behozatala Csehszlová­kiába. Miután Lengyelország 28 körzetében sertésvész dühöng, ezért a lengyel sertés beho­zatala Csehszlovákiába teljesen meg van tiltva. A rendelet visszavonásig érvényes. A svéd kormány pénzzel segélyezi a cukorrépa- termelőket-. A svéd parlaimentibein a cukorvám eme- l'&éne vonatkozó javaslat megbukott, azonban a kor­mány elhatározta, hogy az állampénztárból összesen .3.8 midiié svéd korona összegben közvetlen segélyt fog nyújtani a belföldi répatermelőknek. A segély összege 34.4 millió csehszlovák koronának Jelel meg. Á’.íaMmos az a nézet, hogy ily hatalmas segítséggel a cukorrépa-termelés nagy mértékben megindul. „A szlovensakói gyáripari vállalatok reorganizá­ciója." Eme dm alatt a Nár. Politika egyik leg­utóbbi számában a következő közgazdasági hirt hoz­ta : Losoncon és környékén beszüntette az üzemiét 2. z ománcedénygyár, 2 posztógyár, 3 üveggyár és 2 sa-! niotaámgyár; Besztercebányán megszűnt egy posztó- j gyár, 1 gőzmalom. 1 fafeldolgozó üzem; Liptószent-1 imklósom egy textiilgyár, 1 móittrágyagyár. Redukált üzemmel dolgozik Besztercebányám 1 gyuifagylár, 2; ezeszfeilda'gozóigyár s Litptészentmikléson valameny- nyí bőrgyár. Az emlitett üzemek miumkaibeszücttetése (következtében mintegy 7000 munkás vesztette el fogl-alrozását, akiknek évi keresete mintegy 49 iníi- Jió koronát tett M. Az utóbbi időben azonban a ter­melésnek eme osökfoenéeét kipótolta a más ipari szakmák üzemiéi munkás-számának emelkedése. — Érthetetlen, hogy a Nár. Poóisöiika a sziovenszkói vál­lalatok eme gyészjetentesét miért nevezi reorgani­zációnak. Tanulmányút a budapesti mezőgazdasági kiálK­íásra és vásárra. A magyar nemzeti párt émsekiujvá- ri mezőgazdasági szakosztálya. Ágh László gazd. előadó vezetése mellett tanúiményirti Minámdiuilást rendez a budapesti mezőgazdasági kiállításra és vá­sárra. A kirándulás résztvevői az első napom a ki­állítást, másodikon Európa leghíresebb mezőgazda­sági múzeumát, a budapesti városligeti Magyar Me­zőgazdasági Múzeumot tekintik meg. — A kiáUliJtás- ra utazók nagy utazása és vizumkedvezanónybetn i-é- r-zesülnek. Jelentkezni lehet a magyar nemzeti párt ónsekujvári mezőgazdasági szakosztályánál (Jeszen­szky u. 7). Holland India kaucsuktermése a hivatalos becslések szerint- 160.396 tonna; ebbői a meny- nyiségből Jáva termése 68.955 tonna. Angolország külkereskedelme csökken. 1926 december havának eredmény© óta a folyó év február hónapjának eredménye a legkisebb. Angolország kivitelének értéke 51.9 millió font-sterling s a behozatal értéke 88.2 millió fcntsterling volt. A tüzkárvesatcségek csökkentése. Az utóbbi évek­ben előfordult rendkívül nagyméretű büzkáreeetek miaiM; a csehszlovákiai ibiatositó intézetek elhatároz­ták. hogy nagyszabású akciót k'eadeiniónyeztnek a tűz­károk emelkedő számának ceiöküventése s ezzel a közgazdaság veszteségednek megakadályozása érde­kében- A tüzkánbiatosDtö intézetek folyó hó 18-án Prágában ankétet tartanak, amelyen a bélügy-, igazságügy-, közmunkaügyi- és mviiMkációs minisz­tériumok kiküíldötei is részt vesznek. Ugyancsak megjetennek az ankéten a gyáriparosok országos szövetségének s más ipari és kereskedelmi szak- érdekeltségek, valamint a tüzo-ltós-aervezetek kikül­döttei is. A konferencia célja ama mód-ok és eszkö­zök keresése, amelyek a tüzren-dészeti biztonságot az egész ország területén emelhetik, így a gvujto- gatás bűntettének hatékony üldözése is napirenden szerepel. Az Egyesült Államok gabonakészletei. A washingtoni földművelésügyi intézet hivatalos | jeintése szerint -március 1-én a farmereknél a I következő készletek voltak: búza 129.2 millió j bushel. kukorica 989.5 millió, zab 392.2, árpa ! 73.3 millió bushel. Újabb fizetésképtelenségek. A hitelezők briinni védjegyesül c lén ek jelentése szerint újabban a következő cégek iuzoiveus-ck: Gut-t- inann Szerén. Nagyszöilős; passzíva 231.000 Tv. aktíva 95.000 K. — Braun Miksa és Oszkár hoteltulajdonosok, Zólyom; passzíva 216.000 K, aktíva 70.000 K, — Knapp Miksa kereske­dő, Beregszász; passzíva 88.000 K, aktíva 48.0000 K. — Berglas Ferenc kereskedő, Be­regszász; passzíva 99.000 K, aktíva 46.000 K. — Valamennyien 35 -százalékot ajánlanak föl hitelezőiknek. ' Szövetkezeti gyűlés Érsekujvárofct. Vasárnap im­pozáns keretek között tartotta meg -a helybeli Fo­gyasztási és Értékesítő Szövetkezet propaganda i -nagygyűlését az A-ranv O-roszIán-Kzáló nagyt-emi'é- ben H-oliota János nemzetgyűlési képvA&ölő elnökle­tével. Hoiota dr. megnyditójában m-étebta a gyűlés és a szövetkezet nagy közgazdasági jelentőségét a város életében. Nagyhatású beszéde után Redter István, Pozsony, -a Gazdasági Szemle főszerkesztője tartotta meg tudományos felolvasását a szövetkeze­tekről A szövetkezeteknek —- mondotta — nem­csak a gazdasági élet terén mutatkoznak az előnyei, hanem a kulturális és szd leírni életben is meghoz­zák _ gyümölcseiket.. A szövetkezet felolvasásokat rendez, oiktat, jó tanácsok1'af ©Illát, szaklapok, folyó­iratok terjesztésével bő. Ibi tagjai ismeretkörét. Ní­vós tudományos felolvasását nagy figyelemmel hall­gatták meg. Felolvasása után Turűhányi Imire dr. ügyvéd, a helybeli kulturelet elnöke emelkedett szólásra, ki beszédében ismertette a világháború utáni nehéz gazdasági helyzetiét. Ennek legfőbb okául a termelés növekedését és a fogyasztás csök­kenését véli. Amerika olcsó termelésével nemcsak nálunk, de az egész Európában nagy gondokat és nehézségeket okozott a gazclartársad-alio-umaik. Egy i lyen válságos időiben az egyén külön -külön elvesz. móri; erőtlen, de egyesülve, szövetkezetekbe tömö­rülve oly hatalmas erőt tud képviselni, amely gaz­dasági. előnyök kivívására képes. Erre legjobb pé.1- íttt mutatnak a nyugati, európai államok, hol ma már mindenhol fejlett szövetkezeti életet látunk. Türehdnyi dr. beszéde után Ágh László mezőgazda- sági szak osztályi t itkár Jarose Andor föld birtok os beszédét olvasta fel, aki más irányú elfoglaltsága miatt a gyűlésen nem jelenhetett meg. Majd Baráti) Imre a szövetkezet elnöke rövid beszámolót mon­dott a szövetkezeit történetéről, működéséről és for­galmáról. Végül Kovács Vilmos. igazgatósági tag és Iloloía képviselő mondott buzdító szavakat a szö­vetkezeti eszme terjesztése érdekében. A magyarországi cukorrépaárak. A magyar- országi cukorrépa termelők és cukorgyárak óly értelmű egyezséget létesítettek, hogy az 1930.' évben a gyárak ugyanolyan mennyiségű répát- vesznek át, mint a múlt évben. Az átvételi árat. ideiglenesen 2.85 pengőben állapították meg azzal, hogy-' az leszállítható abban az esetben, ha a cukor londoni jegyzései 13 shillinggel esnek. A behozatali jegyek értékesítése. Értesülte- eeink szerint a behozatali jegyeket olyképpen akarják értékesebbé tenni, hegy azokat az ex­portált áru nemcsak teljes vámjának összegé­re, hanem méterrnázsánkjnt 1.0 K-val magasabb vámösszegre állítanák ki, ami egy vagon áru­nál 1000 K-t tenne ki. Ha például a zab beho­zatali vámja 36 K métermázsánkint, úgy a be­hozatali jeggyel 46 K vámot lehetne fizetni. Uj magnéziumbánya Keletszlovenszkón. A Ljd. Noviny jelentése szerint Kassa mellett a Hernádszentistváni vasútállomáshoz közel fek­vő Kavecsán község határában uj magnezitbá­nyát nyitottak meg.’ A magnezit 8 km. hosszú s 800 méter széles övben fordul élő. Az uj há­nya 150 méter mély -s 45 százalékos magnezitet szolgáltad. / ÉRTÉKTŐZSDE Gyengült a prágai értéktőzsde Prága, március 14. A newyorki kamatláb- csökkentést elvárták s ennek folytán a tőzsde szilárdulását várták. A piacra több árut hoz­tak, amelyeket azonban csak alacsonyabb ár­folyam mellett lehetett elhelyezni. Egyéb ese­mények, mint az Anglo—-prágai Hitel- és Kom- merciálbank fúziós tárgyalásai, Krizsik magas osztaléka és egyéb kedvező külföldi húrok, ha­tás ..„nélkül voltak a tőzsdére. Ezekkel szemben barátságtalan hamgulat alakult azzal a hírrel kapcsolatban, hogy a februári külkereskedelmi mérleg kedvezőtlen eredménnyel fog zárulni. Az ipari részvények piacán esett: Budweisi Sör 45, Prágai Vas 20, Cseh Cukor, Aus&igi Vegyi, Skoda és Berg és Hütten 15—15, Krizsik 5, Kele-tc-sek Szén 3 és Poldi 2 koronával. Javult: Ringho'f-fer 22. Solo 7, Cseh Kereskedelmi. 5, Apolló 3 és Deli 2 koronával. A bankpiacon esett a Nemzeti Bank 5 koronával, míg a Cseh. Eszko-mpt és Osztrák Hitel 1 koronát nyert. — A betéti piacon javult a 4.5%-o-s negyedik 25, a kadi'SzállitáSi 15, a népszövetségi és 5.5%-os negyedik 10 koronával, mig a 4.5%-os 15, a 4% -os pót és 3.5%-os pót 10—10 koronával, valamint az 5%-os állami kölcsön 5 fillérrel esett. Prága,"március 14. Valuták: Holland 1348, jugo­szláv 58,85, német 802.37hí, belga 4681, magyar 587.50, román 19.75. svájci 651.50, dán 899, angol 163.90, spanyol 408.50, olasz 176.90, óstzailíiam©rilvíi.i 33.60, norvég 899, francia 132.45, bolgár 23.15, svéd 902. lengyel 376.25, osztrák 473.25.-f- A prágai devizapiacon szilárdult az irány­zat. Amszterdam 0.125, Athén 0.25, Belgrád 0.035, Brüsszel 0.075. Zürich 0.37, London 0.0425. Madrid 1.5, Milánó 0.075, Páris 0.025 é-s Becs 0.05-tel javult, mig Berlin 0.025, Budapest 0.125, Varsó 0.25-tel gyöngült.-j- Tartott irányzat a budapesti értéktőzsdén. A terménytőzsde kedvtelen hangulata hatással volt a mai tőzsdére is. Az üzletmenet nem volt nagymérvű, a vásárlási kedv hiányzott, az ár- foíyamnivó általánosságban tartotta magát, záráskor nyugodíabb volt- az üzletmenet. Köz­vetlen zárás előtt néhány értékpapír valamivel megszilárdult. A devizapiacon lényegesebb vál­tozások nem fordultak elő. Egyes, a csehszlo­vák sajtóiroda jelentésében nem szereplő érté­kek közül a Hektár 81.5, Rész vény sör 115 és Fejten 200 pengő árfolyamot értek el.-f- A bécsi értéktőzsdén barátságtalan Tolt a hangulat. A newyorki di szikon t leszállításnak nem volt hatása s az üzletmenet csakie kevés üzletzárásra vezetett. Egyes fémrésEvények fedezet mellett visszaszerezték régi árfolya­maikat. A betéti piacon nyugodt üzlet mellett nagyobbrészt szilárdak voltak az árfolyamok, a magáiidiszkontot 6 százalékkal jegyezték,-[- Szilárd irányzat a berlini értéktőzsdén. A tőzsde lényegesen nyugodíabb hangulatot mutatott. A birodalmi elnök szózata, a new­yorki di szkon Heszáll-i tás kulisszban alkalmat adtak fedezeti vásárlásokra. Miután azonban külföldi vevők hiányoztak, a forgalom igen nehézkes volt. A piac további fejleménye je­lentéktelen volt. Záráskor még gyengébb volt a hangulat, de utőtőzsdekor ismét szilárdult. Naflúp-énz 4—6^60. ÁRUTŐZSDE-j- Gyenge üzletmenet a prágai termény- tőzsdén. A mai terménypiaoon gyenge láto­gatottság mellett csak lanyha üzletmenet volt. A kinálat nem volt nagy. Rozs és búza 2—3 koronával esett, az irányzat továbbra is gyen­ge. Árpában kevés volt a kinálat, az ár szilár­dult, a múlt héttel szemben 2 koronával ja­vult. Zabban visszaesett az irányzat 2—3 ko­ronával. Tengerit 69—70 koroná val kocsimen­tesen Pozsonyból jegyeztek. A többi gabona- nemüekben nem volt forgalom. Nyugodt a prágai cukorpiac. NyCTSCukor Auosig loko 104—-105.-j- A mai budapesti gabonatőzsdén — amint budapesti szerkesztőségünk telefonálja —• az irányzat csöndes volt. A következő árfolyamo­kat jegyezték: Tiszavidéki búza 23—23.20, fel- oőtiszai 20.65—20.80, egyéb 19.60—20, rozs 10.75—10.90, tengeri,, tiszántúli 10.60—10.80. egyéb 10.95—11.15 pengő. A-többi gabonacikk­ben az árak változatlanok maradtak. A mai budapesti terménytőzsde határidő- piacán — amint budapesti szerkesztőségünk te­lefonálja — az irányzat gyönge, a forgalom élénk. Nyitási árfolyamok: Magyar búza má­jusra 18.52, 18.50, 18.54, 18.56, októberre 18.60, 18.65, magyar rozs májusra 10.40, tengeri má­jusra 10, júliusra 10.30 pengő. Fölmondták 600 métermázsa magyar rozsot március 18-iki át­vételre.-f- A berlini terménjiÖEsdén a következő árakat jegyezték: búza 234—287, rozs 141— 146, árpa 160—170, takarmányárpa 140—150, zab 118—127, La Plata tengeri 155, búzaliszt 26.50—34, rozsliszt 20—23.50, buzakorpa 8— 8.50, rozskorpa 7.50—7.75, Viktória borsó 20 —25, kis ehető borsó 18—20. bükköny 19 — 23, repcepogácsa 12—13, lenpogácsa 16.20- 17, szár az szelet 6.30—6.50, burgonyareszelék 11-11.50. A prágai értéktőzsde árfolyamai s 5)5 -14. IS 1023 évi kincstári utaivinv , — 1924. évi kincstári utalvány • lélc iN’yérewéöykaicsÖEi .... }2?'oc íon'or 0%+ob beruhátági kölcsön , . j°l 2o 100.90 6%-ob IÍ63itköloe8o ....................... 0° 100 80 6%-os Államkölcsön .... 1§9^° Morva orsa. bölcs. 1911. iVn% Morva őrs?, köles 1917. 5% ■ 50 Prá^a város 1913 köles. 5% . 9L­Prága város 1919 köles. 4% - 75.— 76 — BrÜnn város 1921 köles. 6% • 99. Possony város 1910 köles. 4% 74.— "w.~* Prága városi takrpt 4% . . —~r.~ Csl. vörös kereszt sorsjegy . 19.— — — As-rárbánk ....... 535.­0s6h űnion Bank .... 393.50 50 Leszámítoló................................ 405.- 402 ­Oseh Ipar bank ...... 485.— 488 ­Prágai Hitelbank ..... 550.— ;40 — SMovák Bank ...... |Sl4.- 194-_ ZivnoetenSka ....... 515.— 51° — •áSBiffiS rt::;; a® »r Wiener Bankv. ...... 9975 98'75 Jngoslovenskvbank . * . > 51 37 5v67 Hordbahn 4840.— 4830 — Cseh cnkor ....... 680. — 667 50 Horvát cukor . . > , , . 228. — 224 — Kolini műtrágya ..... 620.— 6l9- — Kolini kávé............................ —81 — Ko lini petróleum................... —— ív oliui .......................................... 1350.— — Els ő pilseni sörgyár .... —.— —* — Breitfeld-DanSb ...... —— *— Laurin és Klerúent .... ——— Hfagboffer . . . . . . . . 1200.— 1165 — Cseh északi saén .... 1235 - 1280 — Cseh nyugati s*én ..... 609. * 588' •• Alpine ......... 168.75 3.65 50 Poldi ......... 824. 812 ­Prágai vasipar ...... 2030. - 139(1 ­Skoda ........ . 1841 - 1822 Pozsonyi kábel ...... 1392 50 1167 50 tmvald ......... 350 — 370 ­A budapesti értéktőzsde árfolyamai: >41/14 .11,13 Ang.-Ma^yat ....... 81.— 80.— Hazai íiank 50.80 50.60 Magyar Hitel ' ...... 75.50 75.50 .(elzalog ........ 41.50 4150 Leszámítoló ....... 85.80 85.70 Magyar-Ölas* ....... 72.— 72.— Osztrák Hitel ...... 41.— 41.— Kereskedelmi oatik .... 307;— 106.— Magy .ált tkpt, ...... 90 50 89 50 Első hasai tkpt. ..... 182 - 181' — Boréod-Miskolci ...... 15^20 14'50 Concordia . ....... — 4 80 Budapesti malom ..... — 25 10 Gizella malom ...... 12 50 — " — Hungária malom ..... 18'— 18 30 ■Beocsini ........ —— — Felsőin, szén ...... 30 20 29 60 Driasche ........ 150‘— 150 — Magnezit ........ 212 " 220 — Magy, ált kőszén .... ?45 80 635- — tíafgó ................................ . 46 10 45 70 Hrikányi ........ ]22 80 ll3 ­Kóbujg ........ 13 80 13 90 Osáky ....................... s • • 5'— 5-— Ma gyar íegyvsrgyár .... ^45 25 ?39 — Ganz Danubius ...... 98' — 96 70 Gans villamos ...*»• — •— — • — Hofherr ......... |0'Í0 9-80 Láng ......... 75‘— 7G— Liptlk............................ ----­Gy őri vagongy*? ..... 98 50 27 50 itima .......... 82-- 8190 Schlick ......... —-----­Or si. fa ..•*««*• 8- — Hasebi tsl 145.50 Levauto 7.60 Közúti —•— — Üólivasufc « « ) k i ■ l $ _ . Allamvasot 28— 2810 Tröszt ........ 28 50 23. ­Magyar cukor ...... 121- 11320 ff*6 , t .-,*»« 10950 HO. — Hungária műtrágya .... &2-~ 3350 lilotild ....................... i • , _ Gn mmi 52 80 PRÁGÁI MAGYAR HÍRLAP Kéziratokat nem firzünk meg és nőin adunk vissza Szlovensíkói rserkesztő: Tellérr Gynla — Uussfínsskéi szertiesxtő: Ráta Pál. - Irodalmi fő- uinnkatárs: Sziklay Pereur dr. Kassa, lider-n 9. — Budapesti szerkesztő: Zólyomi Dezső, I., Döbrcntci- tér 9. Telelőn: Ant. 530-02. A prágai tőzsde ileviznjegyaései: március 14 március 13 Amstórd&m . . . 1351.87'/= 1355.87'', 1361.75 1355.75 Berlin................ 803.72 y2 806.22i;3 303.75 806.25 Zü rich................ 652.16 654.16 651.79 653.79 Oslo (Christiania) 901,62'/. S04.62'/, 901.37/,'. 904.37'/,’ Kopenkagen . . 901.37C3 904.37),' 901.2) 904.25 Stockholm . . . 904.50 ‘ 907.50 904.25 907.25 ; Mailanci .... 176.51'/, 177.31'’, 17644 177.24 V Paris..................... 131.89 132.29' 131.86',', 132.26'/a ;,ondoD................. 163.82 164.42 163.77% 164.37% New York Gabié. 33.70 33.80 33.70 33.80 Brüssel................. 469.60 470.80 469.52% 470.72% Madrid................. 416.50 418.50 415.- 417.— Belgrad...,. 59.50 59.75 59.46% 59.71%' Solia..................... 24.41 24.51 24.4u% 24.50%’ Ko nstantinopel . 14.70 14.80 14.70 14.80' , Wien ..... 474.50 476.— 474.45 475.95 v Warschau ... 377.45 379.4o 377.47% 379.47'/, Budapest .... 588.62% 590.62% 588.75 590.75 Buenos Aires . . 1262.— 1268.— 1262.— 1268.—’ Helsingfors ... 84.70 85.10 84.71 85.ll1 Biga..................... 649.— 652— 649.— 652—1 Rio de Janeiro . . 3S4.— 395.— 394.— SSb.—y Montevideo ... 31.90 32.10 31.S0 32.101 Alexandria ... 168.10 168.90 168.10 168.90-’ Athén ................. 43.85 44.15 43.60 43.S01 Ju karest .... 19.96% 20.16% 19.97 20.17 Kowno................. 335.50 337.50 335.50 337.504 Ussabou .... 153.60 154.40 153.60 154.4C’ Révai..................... 898— 302,- 898.- 202.-1 • Montreal .... 33.54 33.66 33.54 33.661 \ Megjelent! Megjelent! üolnárel; és gépészek WXo ém kézikönyve Ara 26.— Ke Kapható a Prágai Magyar H rlap kiadóhivatalában Praha II., Panská 12-111. Portó 3.—, utánvéttel 5.— Kő u**rr*~jx' r;zv*n*a«r.-i^r3r; trvtrrjaoi" 180. - Ki helyett csak Kő az aiáfötíl ? KarinfHy-ltfHQt; O nyájai? olvasó Kötéltánc így láttátok ti Krisztus vagy Barrabás Tanár ur kérem! Jelbeszéd Gyilkosok A 7 kötet együtt < ak 100 K. Megren­delhető a P. M. H. kiadóhivatalában, Praha II, Panská 12, III. Portó 5 K. Kiválasztottak l. somzafa fiszwe 15 kötet! A legjobb modern regényeit I Ki 1ISS.— áröazn kapható a P. M. H. köay vosztáiyá- bán, Prága lht Panská 12. III, em. )!i|TOS®».m*<5«WiEMS»WS»EW®aíaB»BaiEt«HElB«W9nBíI»«MW®«aKÍSKJHs?' Második, bővített kiadás! Dr. Madzsarné Jászi Alice; I lii Milliói ii utjai | I c. könyv a ritmikus torna, a művészi | mozgás és a modern testkultúra mód- 1 szereivel, számos tornagyakoriat le- | Írással és 150 magyarázó képpel § kápható a Prágai Magyar Hírlap kiadójában | Praha II., Panská 12-IÜ. Ara .32.50 Ke, porló | 3.—, utánvételezéssel 5.— Ke. ■■!■■■ i|U|i I III ■ I) 11)1 HTTmr ~tt HM IMII I il I I I i IIIITHW Hl MargMerifte világhíréé regényei mélyen leszállított áron. Az éleftárs Lerbler hfsasszon? lesénvélete iiti[Ilma!!■■■■!Birnrírn n-ii—m i . .jis»\-’Lr¥mvau*>a(*» Vásárolt szerelem Teljes kiadás. Teljes kiadás. A három kötet bolti ára 97.50 korona. A három kötet együtt 65.— korona összegért kapható a Prágai Magyar Hírlap könyvosztályában, Praha, II. Panská 12. III. Egyes példány 25.-— korona. Portó 3.—, utánvételezésnél 3.— korona.

Next

/
Thumbnails
Contents