Prágai Magyar Hirlap, 1930. február (9. évfolyam, 26-49 / 2247-2270. szám)

1930-02-28 / 49. (2270.) szám

***eBM®*Sr 1® «R€fal . é*f. 49. (2270) szám • Péntek - 1930 február 28 Előfizetési ár: évente 300, félévre 150, negyedévre 76, havonta 26 Ke; külföldre: évente 450, Félévre 226, negyedévre 114, havonta 38 Ké. Ejjyes szám ára 1 *20 Ke A szlovenszkói és ruszinszkói ellenzéki pártok Főszerkesztő: politikai napilapja Felelős szerkesztő. DZURANY1 LASZLC FOR6ACH GÉZA Szerkesztőség: Prága !!., Panská ulice 12, II. emelet. Telefon: 30311 — Kiadó- hivatal: Prága II., Panská ul 12/111. — Te­lefon: 34184. — Sürgönyeim: Hírlap, Praha I Palals Bourbon válsága (&p.) Prága, február 27. Franciaország parlamentje a teljes zsák-! uccába futás után valami olyasfélére készül, arad hailJaíilan dolog a francia pairiamantaritz- raiis történetében. 1928 májusa, az uj választások óta, a kama­ra egyetlen pillanatig sem tud megnyugodni és a belpolitikai életet' tanácstalanság, vesze­kedés és bizonytalanság bontja meg, A balol­dal és a jobbooldal köriülbeiHÜl egyforma eirös s a jelentéktaen középpártoik állhatatlan mérlegnyele a helyzetinek többet ártott, min t használt. Aim-ig Poincaré ragyogó csillagzata lebegett a Palais Bourbon felett, a députék kénytelen kelletlen követték a bűvös igét, a nemzeti koncentráció labilis gondolatát, amelyben a mérsékelt balpártok elveik feltartásával“ és néhány kiadós miniszteri tárcáért hajlandóknak mutatkoztak a jobbol­dallal egyiit haladni, vagy megfordítva: a mérsékelj jobbpártok megfelelő rekompenzá- ciókért támogatni tudták a balpártnkat. Olyan kormány is akadt — Briand-é — melyet a mérsékelt jobbpártok és a mérsékelt balpár­tok kisebbségi csoportja állított és a minisz­terelnök ügyes laviroizásána bízta annak sor­sát. Egyenesen paradoxonként hangzik, de igy van: 1928 óta csupa kisebbségi kabinet kormányozta Franciaországot (ami Nyugaton gyakori eset, lásd MacDonald kormányait) s ha a tiszta parlamentarizmus legdiadakna- sabb teljesiitmnényeként könyvelhetjük is el ezt a módszert, melyben a miniszterek biztos többség nélküli, állandóan a ház kegyét ke­resve és egyetlen olyan rendszabályt sem kockáztatva, ami a népképviselőiknek: nem tetszik, kormányoznak, kiadósabb munkát vé­gezni és határozott programot megvalósíta­ná e bizonytalansággal nem lehet. Különben ás fulminánsan kiemelkedő egyéniségekre van szükség, hogy a széthúzó és egyenetlen több­séget tekintélyével és tudásával összetart­sák. Ilyen egyéniség Franciaországban egye­dül Poincaré volt, — még Briand sem telje­sen. De Poincaré megbetegedett s ezzel össze­omlott az 1928-as francia parlament tehedbi- rőképessége, amely annyira a nagy vezér presztízsére támaszkodott, mint talán jnég so­ha. senki máséra a történelemben. Poincaré letűnése és Briand gyengébb kí­sérletezése után a kamara törvényszerűen fel­bomlott arra a két részre, amelyet egyedül a Nagy LoUharingiad tudott ugy-aihogy össze­tartani. A tiszta bailoidal szembe került a tiszta jobboldallal s a centrum törmeléke iernál- lott, mint a kiszikkadt malter s nem tudta többé bevonni az egyik vagy a másik oldal kormányépületét. Két elkeseredett „fiatalem­ber" (íermészetesen politikai értelemben vett fiatalember) ugrott a porondra: jobbról Tar- dieu, balról Qhautemps és a szó legszorosabb értelmében hajbakapott, Oly ádázul és a köte­les udvariasságot annyira semmibe se véve, hogy az amrugyis gyenge lábon álló kamara csakhamar romokban hevert Franciaország lábainál. A helyze az — mint a párisi infor­mációs lapok fanyarul megállapítják — hogy a Palais Bourbon mai népképvisélete civa­kodva és utolsó csepp nedűjét is kiadva, mint a kifacsart citrom sápadozik a Szajna part­ján, a Concorde gyönyörű terével szemben, Doumergiue utoljára fordult Poincaréhoz, de a megtört aggastyán, aki Franciaország szé­piára megnyerte a világháborút és megnyer­te a frankcsatát, sírva adta vissza a megbíza­tásit, s — mint a lapok Írják — beteg testére mutatva hajtogatta: „nem bírom, nem bi- noan“. Douimeigue kénytelen volt . újra Tar- dáewbO* focdulná, de nem vodósecunO, hofo; • H legfels© közigazgatási lir@sa§ mint törvényellenest érvénytelenítette a belügy- minisztériumnak az állampolgárság megadásánál kilétéit iiaiirlatát Tisztázták a lex Dérer omisiézus 1. §. szellemét — A visszautasított mm állampolgárságúikért még nem folyamodott szlevenszkéi is ruszinszkái hontalanok 1931. augusztus 22-ig ujbél kérelmezhetik az áSSampofiársÉsot Prága, február 27. A legfelső közigazga1 íási bíróság ma egy állampolgársági iigy-| ben. számos szlovenszkói és rusriaiszkói hontalan szempontjából rendkivül fontos és elvi jelentőségű döntést hozott, amely a lex Dérer vitás eteö paragrafusát a csehszlovák állampolgárságért folyta- modottak és a minisztérium által el­utasítottak javára interpretálja. A trianoni békeszerződés rendalk««éwe szerint ugyanis mindazon személyeknek, akiknek illetősége olyan területen volt, amely terület azelőtt a volt osztrák-magyar monarchia területéhez tartozott, ipso fartő és a magyar állampolgárság kizárásával nyerik el annak az államnak honossági jo­gsát, amely az illető területen a szuvereni­tást gyakorolja. Mindazon személyeknek azonban, akik az illetőséget Szlovenszkón és Puszin szkon 1910 január elseje után nyerték el, az 1920 április 9-én hozott op- tálási törvény értelmében 1921 december Bl-ig terjedő időpontig kellett kérvényez­ni ök a csehszlovák állampolgárságot. Amennyiben ezek a személyek a megneve­zett határidőkig bármely okból nem kérték a csehszlovák állampolgárság megadását, vagy pedig kérvényüket elutasították, úgy a csehszlovák hatóságok ipso iure magyar állampolgároknak tekintették őket, — a magyar hatóságok azonban érthetően külö­nösen azokat, akik csehszlovák állampol­gárság iránt kérvényt benyújtottak és el- utasiitattak, nem ismerték el magyar ál­lampolgároknak és igy a sssiovenezkói és ruszinszkói családok ezrei és tízezrei váltak hontalanná és ki lettek szolgáltatva a közigazgatási ha­tóságok önkényének. A lex Dérer ezen a tarthatatlan állapo­ton a következő módon igyekezett részben segíteni: A volt Magyarország állampolgá­rainak, akik 1910 január elseje előtt leg­alább négy éven keresztül megszakítás nél­kül szlovenszkói, vagy ruszinszkói község­ben laktak, bizonyos körülmények között igényük van a csehszlovák állampolgárság­ra, ha az említett négy év letelte óta szaka­datlanul a csehszlovák állam területén volt lakhelyük és nincs bebizonyítva, hogy ezen idő alatt másutt szereztek volna illetőséget. A belügyminisztérium azonban a lex Dé­rer alapján számos állampolgársági kérvény esetében arra az álláspontra helyezkedik, hogy mindazok, akik 1920-ban nem opiál­tak a csehszlovák állam javáéi, ipso facto megszerezték a magyar állampolgárságot és ezért a csehszlovák állampolgárság meg­adása iránti kérvényeket éppen a lex De­reire való hivatkozással utasítja el. A legfelső közigazgatási bíróság ma az ilyen esetek egész szériáját tárgyalta egy közös tárgyaláson és a belügyminisztériumnak elutasító ha­tározatait törvényellenes voltuk miatt ha­tályon kívül helyezte. A legfelső közigazgatási bíróság ezen döntésében azt a jogi alapelvet állította fel, hogy azon személyek, akik a csehszlovák állampolgárság igénylésére az optálási tör­vény (236—1920) 9. paragrafusa alapján jogosítva lennének és ezen jogukat nem vették igénybe, szabály szerint a csehszlo­vák állampolgárság igényléséből a lex Dé­rer alapján nem zárhatók ki. Ezen döntés indokolásában a legfelső közigazgatási bí­róság hangsúlyozta, hogy a külföldi állam­polgárság megszerzése, amelyről a lex Dé­rer első paragrafusában beszél, az idegen állam konkrét aktusa és egyidejűleg az ál­lampolgárságért folyamodó akaratát kell ki­fej f A mai tárgyalást Rőssler dr. legfelső kör­igazgatási bírósági tanácsos vezette, a pa­naszokat Bili Frigyes dr. prágai ügyvéd képviselte. középítői balsEélsőóg gyűlölt férfiú megfelel­hetne a megibiizásnaik. Ha csődöt mond, az el­nök a Legiutodeó eszközt ragadja m-eg és egy szüntelen szemáiorra bízza a kormány megala­kítását s az ominózus koncentráció megterem­tését, amely nélkül Franciaországban ma eredmény nem igein érthető él. Beavatott körök szerint ez sem fog menni. S igy jut a Palais Bourbon a teljes zsákutcá­ba: futás szomorú pillanatában ahhoz az esz­közhöz, ami hallatlan a francia parlamenta­rizmus történetében: a házfeloszlatás eszkö­zéhez. A jog megvan hozzá, de a sötét mód­szert valamennyi elnök addig kerülte, amíg csak kerülhette. Doumergue szégyen,pírral amin fogja a házfeloszlató okiratot aláírni, ha tényleg erre kerül a sor, mert egyetlen elnökőse sem alkalmazta szívesem az anti- demoknatikaA, amti^rlajnemtáris kényszer­A legfelső közigazgatási bíróság e dön­tése messzemenő horderejű és azt jelenti, hogy miután az állampolgárság iránti kér­vények benyújtásának határideje a lex Dé­rer alapján 1931 augusztus 22-én jár csak le, mindazok, akiket a belügyminisztérium a feníemlitett okokból elutasított és ezzel h o utalanokká tett, az említett batáridői a ég egyszer kér­hetik a csehszlovák állampolgárság mer adását az esetben is hogyha a belügyminisztérium elutasította őket, vagy pedig valamely ok­ból nem folyamodtak volna a . úttal azt is jelenti ez a döntés, hogy a lex Dérer alap­ján ezeket a folyamodókat az említett ha­táridőig nem lehet az országból Irir'nritani. Az ormzortzági va!iá$Mzé$ek kérdése a magyar képviseli- iiázbait Budapest, február 27. (Budapesti szerkesz­tőségünk telefonjelentése.) A képviselőház mai ülésén napirend előtt Kontra Aladár és Láng János képviselők felszólaltak az orosz- országi vallásüldözésekkel kapcsolatban. Kon­tra felszólalásában kijelentette, hogy 12.000 templomot vettek el mozik, párthelyiségek, sőt őrültekháza céljaira is. Harmincegy püs­pököt, 1500 papot és sok ezer szerzetest vé­geztek ki. Láng hasonló értelemben szólalt fel, végül kérte, hogy a kormány a népszö­vetségnél lépjen fel. az oroszországi vallásül­dözések megszüntetése érdekében rendszabályt. A francia kamarát csak 1932- ben lenne szabad feloszlatná, de a helyzet olyan, hogy Poincaré nélkül a normális idő­pontot lehetetlen elérni. A két fiatalember: öhamfemps és Tardieu fölborította a helyze­tet, s ha Tardieu mégis megalakíthatná kor­mányát, ennek az adott helyzetben olyan re­akciósnak kellene lennie, aminő ötven év óta. nem volt Franciaországban, s ebbe a „szégyen “-be Doumergue aligha egyezik bele. A házfeloszlaiás, az uj választások kiírása és az uj parlament alapján megalakult kor­mány elfogadtatása feltétlenül 2—3 hónapot vesz igénybe. Ezalatt szünetelne a külpoliti­kai munka. És lehetetlenné válnék a londoni konferencia folytatása. MacDonald kénytelen volna haza küldeni a büszke delegációkat és a süxxmonu csőd tudatával ai «laföás elé xnilni, mely aligha kegyelmezne meghazud­tolt vezérének. Ennélfogva a francia válság könnyen egy második áldozatot is követel­het, egy nemes és jobbra hivatott áldozatot, akivel a népek reménység© és a várva-várt leszerelés megindítása szállna sírba. Szomo­rú sors, különösen abban a pillanatban, ami­kor már-már úgy látszott, hogy a Labour Pairty Ghaiuteinps személyében fegyverfor­gató elvtársat kap az egyöntetű munkára és a három nyugateurópai vezér: MacDonald, öhautesmps és Müller-Franken, egy húron pendülve, egy világnézetnek hódolva, hozzá­foghat a háboruutáni Európa „megváltásá­hoz", úgy ahogy doktrínáik alapján elkép­zelték és kitervezték. Vesztett-e Európa az időelőtti csőddel vagy nyert, korai és nehéz volna megállapítani.

Next

/
Thumbnails
Contents