Prágai Magyar Hirlap, 1930. február (9. évfolyam, 26-49 / 2247-2270. szám)

1930-02-22 / 44. (2265.) szám

1930 február 22, szombat.

^iwoai-AWAar-hiulap

ataMHWraihfgi<’TIH1WÍIiaMMBBaMBM—MIWIJfillll'Ílil'lll mii

Gazdaságé válság — gazdasági szervezkedés

Sírta: FLEiSCHMANN GYULA <£r.

tartoaián?gy£i!és3 képviselő

(Befejező közlemény)

Amikor első két cikkemben a gazdasági válság megoldásánál a külkereskedelmi politika helyes irányba terelésére és az államhatalom feladataira, kötelességeire mutattam rá, távolról sem gondoltam arra, hogy a gazdasági alanyok és magánintézmények tétlenül nézzék az események fejlődését és ölhetett kezekkel várják a sült galambot.

A gazdasági problémák megoldásánál és a gazdasági élet helyes irányba telelésénél az érdekelt társadalmi rétegeknek is közre kell munkálkodni ok. És ennél a pontnál vetődik fel a gazdasági szervezkedés kérdése, amelyről az utóbbi időiben —. egész természetesen — sokat hallunk.

A politikai szervezkedés sem könnyű dolog és ennek is megvannak az alkalmas időszakai. Jelenleg például határozott dekonjunktúra van és aki nem hiszi, az próbáljon uj pártot alakítani.

így vagyunk a- gazdasági szervezkedéssel is. Ennek is megvannak a periódusai. Általános tapasztalat, hogy gazdasági szervezhet désre a legalkalmasabbak a konjunktúra időszkai. Ez most legkevésbé van meg és azért most például — az én szerény véleményem szerint — az ilyen szervezkedés nehezen menne.

De más akadályai is vannak a dolognak. Az első mindjárt az, hogy ma neon lehet, egy nagyobbszabásu — mondjuk — mezőgazda- sági irányú szervezethez a megfelelő tőkét összehozni. A kisember nem ad, a nagynak pedig nincs. Az a néhány jelentős személyiség, aki ezt meg tudná csinálni, a múlt keserű tapasztalatain okulva, nem igen áldozná fel a vagyonát. Hiányzanak továbbá a megfelelő szakemberek, akik teljesen odaadnák magukat és munkaerejüket ennek a szép gondolatnak és munkakörnek, mert ma a gazdasági tevékenységhez nem dilettánsokra, hanem elsőrendű, kiváló szakemberekre volna szükség.

Azután ne felejtsük el. hogy a közgazdasági élet ma már he van hálózva szervezetekkel, amelyek tisztán üzleti alapon állanak és amelyekkel szemben altruisztikus intézmények csak állami szubvenció segítségével vehetnék fel a versenyt

Voltak nekünk ilyenfajta intézményeink, amelyek még a konjunktúra idején születtek és amelyek legtöbbjét a viszonyok romlása következtéiben likvidálni kellett. Ma például — hogy őszinte legyek — teljesen lehetetlennek tartanám egy bank létesitését. Amikor annyi kitűnő, szolid, tőkeerős bank van Szlovenszkón, amelyek a mai nehéz gazdasági viszonyok mellett nehezen prosperálnak, akkor egy uj bank tőkéjének összehozása és prosperitása az álmok világába tartozik.

Vannak azonban nekünk a gazdasági szervezkedés terén is fontos és megvalósítható feladataink, amelyekkel most a legszükségesebb volna foglalkozni. És ez a gazdasági részletmunka.

Kicsiből lesz a nagy. így születtek a nagy vállalatok, kartellek, trösztök stb.

A gazdasági szervezkedés bázisa ma — a falu. Ezt a falut kell egyelőre nevelni a céltudatos, egységes gazdasági életre. Ide kellenek megfelelő tanítómesterek, akik erre megtanítják a falut.

Ezen a téren nagy előrehaladást jelent a szövetkezeti mozgalom, ahol kicsiben elsajátítják azt, ami a további fejlődéshez szükséges. És nagy jelentősége van azoknak a gazdasági tanfolyamoknak, amelyeket a mi pártjaink rendeznek.

Egyelőre elég ennyi programnak.

Sajnos ezeket a törekvéseket is többoldalú veszedelem fenyegeti. Egyrészt nagy a hiány lelkűsmeretes, szakértő szövetkezeti vezetőkiben, másrészt a gazdasági tanfolyamok rendezését. a közigazgatási hatóságok újabban akadályozzák, nehezítik, végül egyik és másik töreW-cdVnk állandó pénzügyi nehézségekkel küzd.

Pedig nekünk a figyelmünket ezekre a dolgokra kell irányítanunk és mindent el kell követnünk, hogy az akadályokat elhárítsuk az útból. Többtermelés, értékesités, hitelszövetkezet — mindezek csak szép elgondolások mindaddig, amíg érre a nép nincs ránevelve.

Sajnos, ezen munkánkban a hatóságok, ahelyett, hogy támogatnának, inkább nehézségeket gördítenek.

Százmilliókat, milliárd okát adott az állam ttz elmúlt tizenegy év alatt a szövetkezeti

A japán kormány manővere a parlamenti többség elnyerésére

Budapest visszhangja a demarsra adott Benesválaszra

A kedvező psí c toJőgiai pillanat - A boldog Japán - Olcsóbbodás, nagyobb kereseti lehetőségek Tokio, február 21. A tegnapi parlamenti választásokon — amelyek az 1929 júliusa óta uralmon lévő Hamagucsi-kormány müvének tekinthetők — a kormánypárt győzött. A parlamentet január 21-én, közvetlenül újból való összehívása után föloszlatták, mert a kormány, amint nyiltan kifejezésre juttatta, a kormányt támogató kisebbséget, az úgynevezett Minseito-pártot, a választásokon többséggé akarta átformálni. A kormány nem akarta megengedni, hogy a hatvan szavazatnyi többséggel rendelkező ellenzék a kabinetiét akkor buktassa meg, amikor éppen jónak látja, ezért a legkedvezőbb pillanatot választotta a parlament feloszlatására és offenzivába lépett. Hamagucsi az időpontot tényleg a lehető legjobban választotta meg. Tíz nappal a parlament föl- oszlatása előtt a kormány megszüntette az 1917 óta érvényben lévő aranyembargot és be tudta bizonyítani, hogy az ország pénzügyi és gazdasági helyzete egyre javul. Japán aranykészlete a legnagyobb a nagyhatalmak közül. A kormány takarékosságának egyik következménye volt, hogy az elmúlt évben a behozatalt 2216 millió yenre leszállíthatták, azaz a kereskedelmi mérleg csupán 68 millió yen passzívát mutat föl, ami az elmúlt tíz év alatt a minimum rekordját jelenti. A piaci árak egyre csökkennek és a nép megelégedéssel látja, hogy a kereseti lehetőségek javulnak. A kormány sikereivel ellentétben, az ellenzék magját alkotó Se- yukai-párt népszerűsége a szerencsétlen kínai intervenció és más népszerűtlen rendszabályok bevezetése miatt egyre csökken s ez volt annak oka, hogy tavaly júliusban a mai ellenzék kormányának le kellett mondani. A londoni konferencia japán szempontból kedvező lefolyása és a kormány konstaníságá- nak szüksége ugyancsak erősiti a kormánypárt helyzetét.

Budapest, február 21. (Budapesti szerkesztőségünk jelentése.) A magyar sajtó általában elégedetlenül fogadja Benesnek a prágai magyar követ demarsára adott válaszát. Á lapok szerint a válasz mindennek mondható, csak korrektnek nem. A sajtó kétségbevonja azt az állítást, hogy a kormánynak semmi módja sem lett volna a lapok befolyásolására. A mai déli lapok statisztikát hoznak, amely szerint 1928- ban 118 lapot és az utolsó esztendőkben 428 lapot koboztak el a csehszlovák hatóságok, tehát- minden harmadik napra esik egy lapelkobzás. Nemcsak utólagosan, de előzetesen is módjában van a csehszlovák kormánynak, hogy a lapokkal szemben föllépjen, amit igazol a szlovák nemzeti párt hivatalos lapjának, a Narodni Noviny egyik nemrégiben megjelent kicenzu- rázott száma, amely lap pedig csakis a szlovák nemzeti párt programját hozta. A lapok szerint az újabb csehszlovák manőver sem az igazsággal, sem az illendőséggel, sem a nemzetközi szokással nem egyeztethető össze és végeredményben mindkét országnak ártalmas. Elmérgesiti az amúgy sem kielégítő viszonyt. Különösen azon ütközik meg a magyar sajtó és közvélemény, hogy leginkább és a legdur- vábban a csehszlovák félhivatalos lapok becsmérelték Horthy kormányzót, éppen most. amikor Magyarország ünnepli államfőjét.

A (tábora iiM^dáiása — Európa paaMcaSasa

Irta: JAROSS ANDOR

i.

Amióta a francia és német külügyminiszter Locamóban legelőször tárgyalt egymással a diplomáciai konvenció hangnemét meghaladó baráti szívélyességgel, a történelmi események igazolták, hogy egy fejedelmi reggeli és utána egy yacbtkirándulás egy égszínkék svájci tavon valóban nyitányát jelentették a jövendő évek politikai sziujátékának, amelyet azóta logikusan a háiboru likvidálásának lehet nevezni.

Ma, amikor a hágai konferencia eredménye egyrészt eltisztiította az akadályokat, melyeket a francia revánsfélelem gördített a rajnai megszállás megszüntetése elé, másrészt módot nyújtott arra, hogy a békeszerződések minden gazdasági észszerüséget meghazudtoló jóvátételi terheit a teljesithetés financiális keretei közé szorítsák vissza és az államok háborús adósságainak egymásközti rendezésére is megadta a gazdasági lehetőséget, joggal mondhatjuk, hogy a világháború szaldójának fokozatos eltüntetésére megvan a mód és lehetőség. A háború materiális, anyagi természetű maradványai, mondhatjuk váltói tehát eszkomtáltatnak; kétségtelen ez is lényeges, sőt nagy eredmény. A materiális kérdések legtöbbször — különösen nemzetközi vonatkozásban — lényeges befolyásoló tényezők az érzelmi, a pszichológiai életben is.

Nem hiszem azonban, hogy akadna olyan európai optimista, aki azt gondolná, hogy a háború ilyetén materiális likvidálásával elérkeztünk a háborúban kifáradt Európától az immár megbékélt Európához. Európa likvidálja, azaz most számolja fel a háború rendezetlen számláit, de ne felejtsük el, derék kontinensünk századonként több konflagrációt intézett már el vérrel, majd a zöld asztalnál és végül a csengő arany kicserélésével. Az ilyen nagy felszámolás után mindig az adott hatalmi egyensúly intézményeire volt azután rábízva a rövid ideig szentnek tartott béke ügye.

Szándékosan beszélek csak Európáról, mert egyrészt a világháború, tisztán európai okokból fakadt ? ma még tekintettel az európai államok óriási gyarmatbirodalmára, úgyszólván minden konfliktus európai uralmi viszálykodásban leli magyarázatát, illetőleg csak az európai konfliktusok bírnak azzal az intenzitással, hogy — miként láttuk — viliágkonfliktusokká növekedjenek.

A háború pénzügyi felszámolása után jön a nagyobb feladat, Európát megmenteni a békének és a békét Európának, azaz a likvidálást kövesse a pacifikálás. A pénzügyi kérdések elintézése, a romok eltakarítása után — úgy hiszem — még erőteljesebben, még őszintébben fognak kiütközni azok az üszkök.

mozgalom támogatására. Vájjon mit kapott a magyarság, amely pedig produktív rétege az államnak?

Ugyanez az apró, részletmunka szükséges a többi társadalmi osztályoknál is. Mi magyar kisebbség itt ma nem vagyunk az állampolitika döntő tényezői. Hallathatjuk a szavunkat, de erre vagy arra irányítani a kormányt és az uralkodó rendszert nem tudjuk. Mint kisebbség azonban, ha már kvanti- tative nem tudunk többet elénii, igyekezzük ezt a hátrányt kvalitásban behozni. Ezt azonban egyediül és kizárólag türelmes, apró és

a hamu alatti parázs, melyeknek eloltása, a gyuanyagtól való mentesítése lesz az igazi békemunka.

Az európai államok egymásközti viszonyát ma békeszerződések, a népszövetségi paktum, esetleges baráti vagy gazdasági szerződések és végiül a Kello gg-pák tűm szabályozza; az államok közti ellentétet, versengést és fejlődő féltékenységet a gazdasági ellen'tétele, érdekek, a hadkötelezettségen alapuló hadsereg nagy létszáma s annak folytonos fejlesztése, a fegyverkezés és végül a kisebbségekkel való, legtöbbször méltánytalan bánásmód fejleszti.

A megbékülés akadályai is ehhez mérten a gazdasági ellentét, a fegyverkezés és a kisebbségi kérdés elintézetlensége. A megbékü- lést is tehát e három területen kell keresni, vagyis ezen területekről kell eltávolítani a gyúlékony, rombolásra képes anyagot.

A gazdasági ellentétek, legnagyobbrészt, a békeszerződések folytán előállott határrendezés folyományai; Európa térképét az állítólagos nemzeti elv alapján osztották fel s igy könnyen érthető, hogy számos közös gazdasági érdekkel ellentétes uj határ jött létre, amikor is a.z uj, kis államok siettek önálló vámterületeik mögé zárkózni és lehetőleg a szomszédot sértő vámtételekkel szuverénitá- sukait éreztetni. Tizenegy ' év alatt e téren ugyan lényegesen enyhült a helyzet, számos kereskedelmi szerződéssel tették a forgalmat intézményessé, azonban karakterizálja a helyzetet, hogy ezen szerződések legtöbbször a lávolfekvő, nem egymásra utalt államokkal s csak nagynehezen a szomszédokkal köttettek meg. A ma általános gazdasági válság nem utolsó oka rejlik abban, hogy az igy elzárt területeken minden állam igyekezett magát minden tekintetben függetleníteni s evégből mesterségesen olyan gazdasági üzemeket létesített, melyekre méltányos vámpolitika mel- mett szüksége sem lett volna; ma ezek a mesterséges üzemek nem ki? akadályai becsületes gazdasági megbékélésnek és mintegy zálogok az egymással tárgyaló államok kezében. Bármily célszerűtlen is azonban a mai európai vámpolitika, az eddigi világgazdasági konferenciák, a közös nyomorúság és a gazdasági kérdések fokozatos depóiitizálása arra a következtetésre késztet, hogy az első lépések az európai megbékélés felé gazdasági téren fognak bekövetkezni.

A békeszerződésekben — amikor a volt központi hatalmak lefegyverzését Írták elő — utalás van arra, hogy az általános lefegyverzést később minden államban végre fogják hajtani s ma tizenegy évvel Versailles után nagyobb a száma Európában a fegyver alatt álló katonaságnak, mint volt 1914 előtt, sőt a fegyverkezés minden lefegyver'kezési konfekövelkezeies munkával érhetjük el. Dolgoznunk kell szakadatlanul önmagunkért és egymásért. Ez nemcsak egy sokat hangoztatott frázis, hanem mély igazság és további megmaradásunk alapja.

A gazdasági válság bennünket is érzékenyen fog sújtani. Ha a magyar falvak mindegyike felkészülve várja ezt, mindegyiknek lesz egy-két vezetője, tanácsadója, akkor mi is átéljük ezt és idővel megalakulnak egész természetszerűleg azok a nagyobb gazdasági szervek, amelyekre annyian gondolnak ma sóvárogva.

renciák és biztonsági tanácskozások dacára tovább folyik. Ha ennek okait kutatjuk, rá kell jönnünk arra, hogy a fegyverkezést, a militarista szellemet sohasem egyes- uralkodók kardosörtetése váltotta ki, mert lám, Európában három nagyhatalmú császárság omlott össze a világháborúban és mégsem vitte magával sírjába a mili tar izmust. A fegyverkezés mindig politikai aspirációk, kévé? biztonságérzés és végül rossz lelkiismeret kérdése; a vlágháboru uj térképet hozott, beváltott titkos és sohasem álmodott aspirációkat; hellyel megnövelte az étvágyat további szerzemények iránt, máshelyütt az uj szerzemény egyben a birtoklás bizonytalanságát jelentette, melyet csak a jelenlegi hatalmi egyensúly és egy erős — vagy erősnek hitt — hadsereg garantálhat. A fegyverkezés pszichológiáját furcsa megvilági fásba helyezi, hogy a volt központi hatalmak tényleg teljesen leszereltek s viszont azon államok, melyek a békeszerződés révén területgyarapo- dást értek el, Franciaország, Olaszország, Belgium, Csehszlovákia, Lengyelország, Románia és Jugoszlávia általános hadkötelezettség alapján jelenleg több mint 2 millió katonát tartanak fegyverben.

Ha tehát a háborús ellenfeléket állítjuk szembe, ugv 2 millió katona áll 200.000 zsoldos miliciával szemben.

Az eddigi lefegyverzési konferenciák jobbsorsra érdemes javaslatait eddig sikerült a biztonság fontosságának hangoztatásával néhány delegátusnak mindig „ad Graecas Ka- lendas“ eltolni. A biztonságot ideálisan véve már magának a népszövetségnek, majd a Kellogg-paktumnak kellene garantálnia s a valóság az, hogy a népszövetség és a Kellogg- paktum épp azért nem garanciája ma a békének, mert vannak állig fel fegyverzett államok, melyeknek techniki felszerelése és katonalétszáma olyan „fait a complit“-ok teremtésére képes, hogy vele szemben minden erkölcsi hatalom illuzórikus. A tézist meg kell fordítani, először leszerelés s azután biztonság; egy leszerelt Európában tényleg hatalmat jelentene a népszövetség, mert morális hatalmát nem keresztezhetnék az egyes államok érdekében bármikor felvonuló hadseregei;. Európa mai rendjét a békeszerződés szabta meg s önként felvetődik az a kérdés, vájjon tényleg az igazság, a népeknek járó szabadság alapján alkották meg az uj Európát; ha igen, úgy miért kellenek milliós hadseregei; a jelenlegi helyzet feuntarthatása miatt; mert ha tényleg az előbbeni ideálok az alapja az uj rendnek, akkor ez az uj rend meg nem támadható, különösen akkor, ha nincsenek militarista hadseregek.

Az európai leszerelésnek egyetlen komoly akadálya Szovjetoroszország, mely a maga megbízhatatlan diplomáciájával és kiszámíthatatlan taktikájával még mindig veszélyezteti Európa kulturfejlődését; ezzel szemben áll az a tény, hogy Szovjetoroszország egy leszerelt, csak miliciával rendelkező Európára sem jelentene stratégiai veszélyt, melyet a népszövetség, vagy egy európai szövetség mindenkor kivédhetne; propaganda szempontjából pedig a demilitarizált Európa nagy erkölcsi tőkét jelentene a szovjet világforradalmi törekvéseivel szemben.

A lefegyverzés kérdése mindinkább aktuális lesz, bár nehéz lesz minden lépés ebben az irányban; mutatják ezt a legutóbbi londoni tengeri leszerelési konferencia tárgyalásai. A szárazföldi leszerelés kérd ősénél is valószínűen az arányosítás fogja képezni az alapját későbbi komolyabb lépéseknek; ha szabad ilyen irányú bizalomnak helyt adnunk.

/