Prágai Magyar Hirlap, 1930. január (9. évfolyam, 1-25 / 2222-2246. szám)

1930-01-29 / 23. (2244.) szám

10 ^^gai-MacVarhirlap 1930 január 29, szerda. JSporf­bmim mmnmm <ju.fM*»T»rg jmwwgggrwfiggw Körmöcbánya, a stváros Amikor a dél felől jövő vonat a Garam völgyéből felkanyarodik a Körmücpatak völgyébe és a moz­dony lihegve vonszolja fel a hosszú kocsisort az Érehogyscg hatalmas hátára, akkor a sífutó szeme elé egészen uj világ tárul. Ha addig meredek lejtő­kön süni erdők között vezetett a pálya és a szem szinte káprázott a sebesen repülő képektől, most az erdő ritkul, a meredek alábbhagy, a vasút a hegydombok hátára ért fel és ameddig a szem el­lát, pompás havas lejtőkön siklik végig. Ha lent köd ült, olvadó hótól volt mocskos minden állomás, akkor itt a nap lett úrrá a ködön és a sugarak a hókristályok millión szikráznak. És ha lent alig volt nyoma a hónak vagy az országút január köze­pén is csak úgy porzott, — mint az idén, — akkor itt fent a körmöci hegyelv között mély hó takart el mindent. El is nevezték ezt a vidéket a Kárpátok hókatlanának, Körmöcbányát pedig, a hajdani ara­nyat adó és messze földön híres pénzverő várost, a sivárosnak. Már a múlt század 90-es évei elején megismerték Körmöcbánya vidékén a sifuíást, Budapestről hozta ide az első norvég léceket Eleöd Tibor dr., a kör­möci sífutás apostola. Néhány évig járt is velük Zsolt és Kende fivéreivel és több barátjával, de azután a századelőtti hóban szegény években abba­maradt a sportszerű sífutás és csak a városi és kincstári erdészek használták közlekedési eszközük Amikor aztán Budapesten 1908 bán megalakult a Magyar Siklub és apostolai, Schwieker Richárd dr., Fim'■'•zy Bé a dr. S?bo-'zta Ko’o«. Metzler Jenő dr. és mások szerte utaztak az országban, a fővároshoz köze! eső siterepeket keresve, akkor Körmöcbányán átutazva felfedezték annak hóban való gazdagságát és környékének pompás lejtőit. Kiszálltak, mégis-, merkedtek Eleödékkel, uj kivet nyertek a sisport- nak Körmöcbánya agilis főjegyzőjében, Dr Jánosi Endrében és a város sportszerető vezetőségének és áldozatkész közönségének segítségével a sífutásnak végleges otthont teremtettek Körmöcbányán. 1912- ben itt tartotta a sífutás híres osztrák apostola,- Bilgeri százados első kárpáti sitanfo’yamát, oly eredménnyel, hogy három héttel később egyik se­gédje, Delmár WaJter, a híres sífutó és autóver­senyző, 40 résztvevővel tarthatott újabb tanfolya­mot, 1913-ban Bilgeri megismételte tanfolyamát,. nehány hétre rá a Magyar S:k!ub megrendezte itt1 első országos siversenyét, 1918-ban pedig az Orszá­gos Testnevelő Szövetség itt rendezte meg Hcfíy Gyula Andor vezetésével első országos sitanfolya- mát középiskolai tanárok részére. !• Körmöcbánya meg is érdemelte ezt a megbecsü­lést. Elsősorban párat’anu! szép a környéke füves,! bokros lejtőkben, a sífutó részére legkedvesebb terepben. Másodsorban páratlanul bővelkedik hó­ban, ha sem a Garam völgyében, sem a Vágvö’gyé- ben nincsen hó, az A'fö’dről nem is beszélve, akkor, Körmöcbánya vidékén biztosan van. Harmadsor­ban a város közönsége páratlan megértéssel cs áldozatkészséggel viseltetik a télisporfok iránt. Fent a Skalka hegyen, a Körmöcbányáról Beszter­cebányára vivő híres hegyi szoros felett pompás menházat épített sífutók részére és állandóan egy evdőört tart ott, hogy a sífutókat minden szüksé­gessel ellássa. Lent a városban a vasúti állomás, felett, a Rennwiese lejtőin a város hathatós támo- ] gatásával a Kárpátegyesiilet két hatalmas ugro án-1 cot épített sífutók számára, a nagyobb Eleöd dr.-' sáncot (rekord 34 m.) és a kisebb Angyal-sáncok (rekordja 24 m.). És a város minden siversenyt aj legnagyobb megértéssel és áldozatkészséggel tá-j mogat. A siversenvzés Körmöcbányán az allamfordulat óta sem szűnt meg. A Siklub örökét a Kárpátegyesületi vette át és Hefty Gyula Andor és Eleöd Tibor dr.! vezetésével 1924 óta minden évben megrendezi itten Sz’ovenszkó magyar-német sibainokságát, amely egyúttal a belföldi német siszövetség, a Hauptverband dér deutschen Wintersportvereine (HDW), amelynek keretében a Kárpátegyesület télisportosztályai dolgoznak, tátrai körzetének baj­noksága is. Ezek a versenyek közkedveltségnek örvendenek mind a tátrai, mind különösen a morva- sziléziai szénvidéki sífutók részéről és a budapesti sífutók is nagyon szívesen keresik fel, mert m;nd vasúton, mind autón hamar és könnyen elérhető, a körmöci közönség pedig a kedves Eleöd-család vezetésével kitüntető szívességgel fogadja az ide­jövő sífutókat. Hy. * A Kárpátegyesiilet Körmöcbányái nemzetközi síversenye Körmöcbánya, január 28. Január 24—26 án ren-. dezte meg a Kárpátegyesiilet Körmöcbányán Szlo­vének ő hatodik magyar-német ^bajnokságát. amely egyúttal a Hauptverband dér deutschen Winter- sportvereine tártnál körzetének is hatodik kerületi bajnoksága vo'M. Körmöcbánya most is becsületet szerzett neveinek, hegy a Kárpátok hókatlana, mert az idei hótafen télen is két arasznyi kitűnő porhó­val fogadta az ideseregilő versenyzőket. A verseny rendezését ezidén is az egvsüliet körmöcbányai osztálya vállalta és Eleöd Tibor dr. elnök és Angyal Géza festőművész alelnök vezetésével és Eleöd Tiibomé, valamint Tfiinig József szakavatott segítségével kitünően előkészített mindent. Egy 40 kim. bosszú pályáit tűztek ki, amely Klein dr. 1 Zólyom völgyi szanatóriumától kiindulva a Sebei de- Wirlshnus — Goldbrunn — Suohá Hóra — Skalka — Froiimg — Jánoshegy vonalon vezetett a város­ba fe amelyből az egyes futamok távjai! szükség szerint szabhatták le. A versenyre 80 részvevő ne­vezett be, ezek közül a Magyar Siszövetség 14, a Svaz Lyzarov 15 tárnál volt képviselve. A Magyar Siszövetség bírája Szabó Zo'tán tanár volt, a cseh sisw’wdségrit Bukovcsán Béla erdőtanáosos, a. Ilwuplverbandot Heity Gyuiba Andor tanár, Furgyikl KöZtíM ZDASÍÁ<r Milyen intézkedésekkel kísérlik meg a mezőgazdasági válság leküzdését? Prága, január 28. Az illetékes tényezők máig sem döntötték el azt, hogy a mezőgazdasági válság Leküzdé­sét célzó hivatalos kormányjavaslatok s az ag­rárpárti indítványok közül melyeket fogják megvalósítani. A gabona monopólium gondolatának egyre kevesebb védelmezője van s ugylátszik, hogy megvalósítására nem kerül sor. Ezzel szem­ben a hivatalos körök kitartanak s a szak­körök ez ellen nem tiltakoznak, egyes mező- gazdasági vámok felemelésének terve mellett. A csehszlovák külkereskedelmi politika szak­értőinek nézete szerint a vámemelés a szer­ződéses államok érdekeinek legcsekélyebb sé­relme nélkül keresztülvihető. Ezzel az állás- foglalással szembehelyezkedik Hotowetz dr. csehszlovák közgazdász s eunek köre. aki a vámemelés helyett azok tervszerű csökkenté­sét s a szomszédos államokkal gazdasági szö­vetségek létesítését ajánlja. A politikai cso­portok közül az egész ellenzéki tábor a vá­mok emelése ellen foglal állást. Különös figyelmet érdemel a gabonakeres­Csehszlovák bizottság Közép európa gazda­sági együttműködésének előmozdítására. A Középeurópa gazdaági együttműködésének előmozdítására létesített bizottság a múlt na­pokban részletes elaborátumot küldött a cseh­szlovák hatóságoknak a középeurópai államok gazdasági helyzetéről. A memorandum a gaz­dasági kisantant tervét is részletezi. Az em­lékirat részletesen ismérteti a politikai kls- antamt létrehozásának körülményeit s az ab­ban résztvevő államok gazdasági együttműkö­désének történetét, valamint kitér a további, intenzivebb gazdasági együttműködés akadá­lyaira. Különös nehézségeket okoz az, hogy nincs közös statisztikai szerv, továbbá, hogy a vasúti tari,rák?.t eddig nem sikerült megfe­lelő szerződésekkel szabályozni. Az emlékirat részletesen foglalkozik a viziutakon történő szállítások nehézségeivel, valamint a jogse­gélyszerződések hiányából eredő nehéz hely­zettel. Az igazságügyi minisztérium külön me­morandumot kapott, amelyben a bizottság a kisantant államok között kötendő jogsegély­szerződésnek a sürgősségét indokolja. A kül­ügyminisztériumhoz beadott memorandum ke­reskedelmi szerződést sürget Jugoszláviával és Romániával. Ez az emlékirat részletesen tér ki azokra a romániai intézkedésekre, amelyek a szabad kereskedelmet erősen hát­ráltatják. A bizottság a legközelebbi időben oiy memorandumot fog előterjeszteni, amely­ben a középeurópai államok között a vizűm és útlevél kény szer teljes feloldását fogja in­dítványozni. A forgalmi és fény űzési adó jövedelme a nvult év első fiz hónapjában. A múlt év első tiz hónapjában az adóhivatalok fény űzési és forgalmi adó címén összesen 2.014.3 millió koronát inkasszáltak. A költségek levonása után a forgalmi adó tiszta jövedelme 1.045 millió korona ? az önkormányzati testületek részének levonása után az államnak 1,167.5 millió korona maradt. Csupán október hónap­ban a költségek és önkormányzati testületek részesedésének levonása után 39.7 millió volt az állam forgalmiadó jövedelme, vagyis 10 százalékkal több, mint az 1928. év megfelelő szakában. A két adónem tényleges bevétele a költségvetési előirányzatot 37.9 százalékkal haladja meg. — A fogyasztási adók október végói^^következőöss^^ )( Sparta és Skivia scrlcgmérkőzés folyik le va­sárnap a szezón első derby meccseként. A két rivá­lis előtt Viktória Zslzskov és a Boiiemtans mér­kőznek. )( Ausztria műkorcsolyázó bajnoka Jungblut lett Riedt és Le bán elölt. )( Miss Rvan legyőzte Ansscm Ciltyt. Canmesból jelenítik: Az itteni nemzetközi tenniszvemeny a döntőkig érett. A nőiegyesben Mis6 Ryan erős küz­delem utóin 5:7, 6:4, 6:3 arányban győzőit a német A üssem Ci'lty felett és a döntőben a J angol verő francia Valériával kerül szembe. — A férPiegyeebem Tildén Berthet, De Stefami pediig az osztrák Árlenst késztette megadásra. A döntőbe így Tiéden és az olasz Slefani kerültek. — A férfipárosban a Tildén —Kingsley, a vegyesben a Ryan—Kingsley, a női- párosban pediig a Ryan—Saterlihwaite kettősök győ­zelme valószínű. )( A párisi íedottpálya tenniszvorseny férfipáros bajnokságát a francia Borotra—Glaser pár nyerte meg. )( A Davis Cnp czidci mérkőzései még a régi rendszer szerint, tehát európai és tenderen!üli zó­nában fognak lefolyni. Az ünnepélyes sorsolás Pa­risban február 3-án, hétifőn folyik le a fnamoiia köz- társasági elnök jelenlétében. )( London—Stockholm válogatott tcnniszniérkő- zés az angolok 3:2 aránvu ervőzelmével végződött. Austin mindkét meccsét és Otiffal együtt a párost | nyerte, míg Oliif a svéd (kvlbergtől és Malimslrömitől kikapott. A meccs Slockboliuibain folyh le Gusztáv! király jelenlétében. •— • ­............ 1 kö dők ama javaslata is — moly a mezőgaz­dasági válság leküzdésére irányuló eszközök megvitatása során támadt, — hogy a kor­mány megfelelő intézkedésekkel emelje á be­hozatali jegyek értékét, hogy ezáltal a rozs és a zab értékesítése is biztos itt a® sók, mert ép­pen ez az két termény, melynek értékesítése ma igen nagy nehézségekbe ütközik. Ezeken kivül az illetékes körök még újabb, azonban jelentőségűikben és kihatásaikban is kevésbé jelentő® és kevésbé nagyszabású in­tézkedéseket akarnak tenni, amelyeknek azonban kétségtelenül kedvező hatásuk lesz a mezőgazdasági válság enyhítésére. így a földművelésügyi minisztérium a legközelebbi napokban fogja benyújtani annak a törvény­nek a javaslatát, amely kötelezőleg elrendeli azt, hogy a közszállitásokban csakis a belföl­dön előállított áruval lehet részívenn-i. — Egyes lapoknak az a beállítása, hogy törvé­nyileg kimondanák azt, hogy a közszállitások­ban csak gazdasági szövetkezetek vehetnek részt, nem felel meg a valóságnak. Ilyen in­tézkedés nem lesz. szeszadó 11.4, pezsgőboradó 3.1, általános jfal­adé 305.7, husadé 104.5, városi fogyasztási adó 17.7, szénadó 204.8, vizierőadó 16.7, ital­mérési illeték 0.5 millió; a fogyasztási adók október végéig 1.553.5 millió koronát jövedel­meztek. A monopóliumok közül a só 19.5, édesítőszerek 2.2, robbanóanyagok 10.8, a do­hányjövedék 1.147 millió koronát jövedelme­zett. A malmok statisztikája. Az állami statiszti­kai hivatal kiadmányainak most megjelent 47. kötete a csehszlovákiai malmok s ezek tel­jesítményének statisztikai adatait öleli fel. A hivatalos kiadmány ára 15 korona, megren­delhető lapunk kiadóhivatala utján is. A tűzkár biztosi tás válsága. Csehszlovákiá­ban a múlt óv folyamán a tűzkárok oly ma­gasságot értek el, hogy a külföldi biztosítók a csehszlovákiai tüzkárbiztositással szemben szélsőségesen tartózkodó magatartást tanúsí­tanak. Különösen az angol biztosító társasá­gok, noha az államfordulat után nagy érdek­lődést mutattak a csehszlovákiai piac iránt, újabban egyre-másra felmondják a szerződé­seket. A tüzkárbiztositási dijak az összes biz­tosítási dijnak az 50 százalékát teszik ki. A külföldi biztosítók tartózkodásának oka főikép­pen az, hogy a befizetett dijak 80 százalékát kellett kifizetni a tüzkárosultaknak, noha az üzlet már akkor is passzív, ha a dijak 70 százalékát kell-kifizetni (Angolországban már 50 százalékos kifizetéseknél revideálják a ta­rifákat); a tartózkodás főoka azonban a cseh­szlovákiai tüzesetek rohamos szaporodása. A l>elföldi biztosi tó intézetek nagy szabású ak­ciót készítenek a tűzkárok számának csökken­tésére. Az akció lehetővé teszi a büntető ha­tóságok számára gyanús esetekben a tüzet oko­zó személyek bűnvádi felelősségre vonását, ami jelenleg a büntető hatóságok túlterhelése miatt nem mindig történik meg. Az ország területét kerületekre osztják fel és az 1928. évi tüzesetek statisztikája szerint a kerülete­ket hat veszélyességi osztályba sorozzák s eszerint állapítják meg a biztosítási dijat is. Ezenkívül az állam rendőrség intenzív össze­köttetést fog fenntartani a biztosi tó intézetek szövetségével s a nagyobb központokban az állam rendőrséginek külön tüzkárosztályai lesz­nek. )( Nem tudták megkezdeni tegnap a rhamonixi jéghockey-világbajnokágokat, miután az enyhe idő megolvasztotta a pályák jegét A program egyelőre így egy napi halasztást szenvedett. )( A zágrábi Concordia Belgádban a Jugoslaviát 4:3 (2:1) arányban legyőzte. )( Sportkarncvál Pöstyénben. Szombaton, február hó 1-én a Royal nagyszállóban kerül lezajlásra a Pöstyéni Futball Klub nagyszabású ,,sportkarne- vál“-ja. A rendező egyesület széleskörű vigalmi bi­zottsága nagy előkészii Veket tesz és minden re­mény meg van arra, hogy a PFK álarcos bálja a pöstyéni farsang szenzációja lesz. A PFK bálját óriási érdeklőd'és előzi meg nemcsak Pöstyénben, hanem az egész vidéken. A mu’ntság tiszta jöve­delmét az egyesület a tervbe vett futibaltpá1 yn tri­bünjének felépítésére szándékozza felhasználni. )( Megalakult a csehszlovák tenni ószövetség nyugatszlovenszkói zsupája. Pozsonyból jelenük: Az uj zsuparendszer következtében Szlovcnszkó tennisztársadalmát hároan kerületre osztották fel. A nyugatszlovenszkói zsupa vasárnap tartotta alakuló ülését. Ehiökkó Bánost (az LTK Pozsony igazgató­ját) választották. Titkár: Martinka (Vasutas), kerü­leti kapitány: Hubacsek dr. (LTK) lelt. A PTE csak a választmányban kapott póttagé ágot. A zsupnbaj- nokság megrendezésére Püelyén tett ajánlatot. )( Hampnchcr, Csehszlovákia ujdonsült profi box- bajnoka ma este nehéz feladatot kap a francia bal­hés személyében, akivel — egy nemzetközi box- meeling keretében — a prágai Lucernában mérkő­zik meg. István és Thcrn Aladár versenybírák képviselték. A versenyzők elszállásolását Klein dr. zó'yom- völgyi szanatóriuma és a Szarvas szádó Látták el. Vasárnap este a díjkiosztásnál a Szarvas szálló- ben Hefty Gyula Andor tanár a HDW képviselője köszön'e meg a város sztarosztáinak, Horváth Fe­renc és Ritter Sándornak a város nagy áldozat­készségét a versenyek alkalmával, köszönetét mor­dokba katonaságnak és különösen a Karpathen- verein körmöci osztályának a verseny gondos elő­készítéséért. RÉSZLETES EREDMÉNYEK 1. ötös stafétaverseny 40 kilométeres pályán a Vojtás Alhina-vándordíjért. 1. A K. V. csapata (Buják. Tucsinszky, Bányász F., Novak, Heirn) 2 óra 44:38 mp. — 2. A Magyar Szövetség csapata (Szendey Béla és Bandi, Igiauer, Csekey, Mezey) 2 óra 47:41 mp. 2. Hármas staféfaverseny, ifjúsági, 20 kilométeres pályán a Ormay dr.-vándordijért. 1. A K. V. csa­pata (Bruck Károly. Bruck János, Wagner János) 1 óra 31:24 mp. — 2. A Magyar Siszövetség csapata (Márai. Tassonyi, Kereszles) 1 óra 36:31 mp. 3. 16 kilométeres távverseny felnőttek részére.1 1. osztály: 1. Buják Ferenc (KV) 1 óra 2:44 mp. 2. Csekey Gyu'a (MSSz) 1 óra 9:44 mp. — II. osz­tály: 1. Ruzsinszky János (Svaz) 1 óra 6 p. 2. Bá­nyász Ferenc (KV). 3. Hei.ni Nándor (KV). 4. Mezey Ferenc (MSSz). — öregoszíály: 1. Wiilhelm László (MSSz) 1 óra 21:24 mp. 2. Babjak János (Svaz). | 4. Lesikló-vcrscnyck 3—8 kilométeres távokon. 1. ifjúsági osztály: 1. Márai Andor (MSSz) 41:20mp. 2. Szapáry László gróf (MSSz). 3. Drienko Ferenc (KV). 4. Kramellis Vlreta (Svaz). — 2. ifjúsági osztá’y: 1. T ásson yi A Imre (MSSz) 39:42 mp. 2. Keresztes Imre (MSSz). 3. Neniec János (Svaz). 4 Lovász E'emér (MSSz). — 3. ifjúsági osztály: 1. Major János (Svaz) 21:15 mp. 2. Béres Gusz'áv (Svaz). 3. Bruok Károly (KV). — 1. fiucsoport: 1. Hogh Károly (KV) 24:7 mp. 2. Laczkó Vilmos (KV). 3. Dohnálek Zdenkó (Svaz). — 2. fiucsoport: I. Nogrády T a vadőr (KV) 13:26 mp. — Hölgy­verseny: I. osztály: 1. Eleöd Anninké (KV) 38:54 mp. — II. oszló'y: 1 Szapáry Marianne. — Leány­verseny: 1. Szapáry Gabriella 22:33 mp. 5. Siugróverseny a körmöcbányai Eleöd dr.­singrfcánron. I. osztály: 1. Burkert Rudolf (Skii­klub Windsbraut) 30.5, 33, 32 m., 331.20 p. — j II. osztály: 1. Gergely Imre (KV). 3 állott ugrás 25.5, 16. 28 m., 216.60 p. 2. Novák Pál (KN), 3 állott ugrás. 215 00 p. 3. Rúzst,nszsky J. (Svaz) 18000 p. 6. Siugróverseny a körmöcbányai ifin'ági Angyal- dugrósáneon. 1. ifjúsági osztály: 1. Máray Andor (MSSz), 16, 16.5. 13 m., 2,26 00 pont. — 2. ifjúsági xsztá’y: 1. Neniec János (Svaz) 16.5, 16.5. 16.5 ni., 104.25 p. 2. Mör'.h Hans KV) 270.00 p. 3. Tasson yi Vmos (MSSz) 247 00 p. — 3. ifjúsági osztály: [ Bruok Károly (KV) 12.5, 12.5, 11.5 m., 287.53 p. 7. A futóverseny és ugróverseny összetett ered­ményei alapján. 1. Burkert Rudolf (Skiklub Winds- >raut) 616.95 pontszámúink 1930-ra megnyeri Kör- nöobánya város vándordiját, egy pompás kelyhet. — 2. Buják Ferenc (KV) 511.10 pontsgámmal, [930 ra elnyerei a KDW tátr*m körzetének legjobb üíója elmét. — 3. Novák Pál (KV) 507.50 p. —, 1. Ruzsinszky János (KV) 506.25 p. 5. Bányász Ferenc (Ótátrafüred KV) 429.50 p. )( Lemondott az ÉSE tisztikara. Érsekújvárt tu- lcs>;ÍLÓnk jelenti: Az ÉSE legutóbbi választmányi ilésén tudomásul vette, hogy az ÉMTK (Érsekujvári Magántisztviselők Testgyako-rló Köre) kimondotta eloszlását s beolvadt az ÉSE be. Ebiből az alkalom-j lói az ÉSE választmánya egyhangúlag elhatározta, íogy mandátumáról lemond s úgy a tisztikar, mint i választmány megválasztására uj választást Írnak ci. A tisztújító közgyűlést február 9-én tartják meg. fe’entcs változások nem lesznek a vezetőségben, de mlószinü, hogy a választmányt, — melynek létszá-j nát egyébként 24 ről 36-ra emelik fel, — felírás-1 útik s főleg az ÉSE leglelkesebb tagjai számára ad-j rak helyet.. )( Peltzer dr. — ausztrá’iai bajnok. Melbourne- >ól táviratozzak: Peltzer dr. a félmérföldes ausz- riáliiaii bajnoksá.go‘ 57.5 mp. alatt megnyerte. )( A Kassai AC hírei. Kassai szerkesztőségünk elenti: A KAC jóghokki-szakosztálya ezidón is sztép >rográmol állított össze csapata foglalkozlaitására. A íelyi bajnokságokon (bándy) komplett csapatával rész részt s az e'őjetek szerint Ítélve ismét magához ■agadja a vezetést. Párhuzamosan a bandyvel ezor- ra’masan gyakorolja a kanada hokkiit s bár a fel-| izerelés még elégtelen, az eredmény máris mutait- rozik. — A KAC si-szakosztálya már megkezdte ánc-épitési munkálatiait s a katonaság segítségével nég e szezónbain átadják az ugróknak. — Ugyan- sak megkezdte a Bisztrón menházépitését is. — február 17-én rendezi meg a szakosztály tradicio- íálás maralihoni siversenyét a Gölnie—Kassa 50 c,m.-es távon. — A KAC társadalmi szakosztálya mmár tradicionális bálját február 8-án rendezi meg i szokásos külsőségek gondos előkészitésében. A 4AC álarcosbálja minden fa.rsarg Iegnaigyobbika is legel őkelöbbje volt s a mostani rendezőség a zokottnál nagyobb apparátussal és agilitással iigyek- zi,k célját elérni. — Ugyancsak a társadalmi szak- )sztály rendezi meg Kassa első billiárd-versenyét i a nevezésekből ítélve, az egy hét’g tartó verseny 4assa legjobb játékosait gyűjti össze. A verseny anuár 27-én kezdődik az Astoria billiárddenmei- >en. HALTENBERSER Cvárte’enek: Budapest - KoSfce PieManvl FEST - TISZTÍT - MOS Központi üzem címe; Haltenberger Festögyár, KoSIce 2. i-------- J i

Next

/
Thumbnails
Contents