Prágai Magyar Hirlap, 1930. január (9. évfolyam, 1-25 / 2222-2246. szám)

1930-01-22 / 17. (2238.) szám

1930 január 22, szerda. 'PnXGAI-MAC.-fes.Tí.-HÍPSIiOT' 11 Exporthítel-biztositásl alap Prága, január 21. Az ipari és kereskedelmi körök már hosszabb idő óta dolgoznak azon, ho^v az állam törvényhozási utón alkosson egy kiviteli hitelt biztositó alapot. A keres­kedelemügyi minisztérium, a közgazdasági tanács s ennek egyik albizottsága már a konkrét törvénytervezetekkel is foglalkoztak. A végleges törvényjavaslat most jut 'a gazda­sági miniszterek szaktanácsa elé. A javaslat szerint ebből az alapból elsősorban azok az exportőrök részesülnének kártalanitásban, akik a külföldre szállított áru értékét nem tudják inkasszálni. Az állam 25 millió koro­nával járulna az alap létesítéséhez, továbbá az állam kezelné az alap kezelését, adminisz­tratív kiadásainak íélszázalékát. Áz alapot a kereskedelemügyi minisztérium mellett felállított külön testület kezelné, mely egy elnökből s alelnökből, továbbá a kereskede­lem, pénzügy-, bel-, földművelésügyi és kül­ügyminisztérium, valamint a Nemzeti Bank s a magánbiztositoltak és a biztosítók képvi­selőiből állana. A testület tagjait a kereske­delemügyi minisztérium nevezné ki, a tagság tiszteletbeli s a tagnak csupán készkiadásai megtérítésére van igénye. A kiviteli hitel biztosításának kérdését külön bizottság sza- lályozná még pedig magánbiztositó cégekkel való kedvezményes szerződések kötése által, Ez a külön bizottság vizsgálná felül az exportcégeknek a biztosítókkal kötött szerző­déseit is és ennek során különösen azt is el­lenőrizné, hogy a biztosított összegekkel bi­zonyos államokba irányuló kivitel ne legyen egyoldalulag megterhelve. A külön bizottság elnöke és alelnöke a biztosítási alap kezelő­testületének az elnöke és aleinökei volná­nak. A kiviteli hitelbiztosítási szerződések bélyeg és illetékmentességet élveznének. Elektromos-, dinamó- és motor­szerelői tanfolyamok Érsekújvár, január eleje. A magyar nemzeti párt mezőgazdasági szak­osztálya közli: Mivel a villamos gépek kezelése és szerelések eszközlése a jövőben képesítéshez lesz kötve, a magyar nemzeti párt az ezzel foglalkozók, főleg iparosok részére az állami iparfejlesztési intézet­nél, magyar előadási nyelven, dinamógép- és mo­tor-, valamint szerelői tanfolyamok engedélyezését eszközölte ki. Az első ilyen tanfolyam múlt év folyamán volt Érsekújvárod melynek folytatását képező villa­mos szerelői tanfolyamot a tavasz folyamán a je­lentkezők ’öbbsége szerint vagy Érsekújvárod vagy esetleg Komáromban fogjuk megtartani. Az erre jelentkezők Érsekújvárod Ágh László gazd. előadó-titkárhoz (Jeeensky u. 7., magyar nemzeti párt irodája), Komáromban Ivánfy Géza ipartáreu- lati titkárhoz (Nádor u.) forduljanak bővebb fel­világosításért. Kellő számú jelentkező esetén hasonló tan­folyamok vannak tervbe véve Losoncon és Léván, hol a jelentkezéseket a magyar nemzeti párt tit­kárságai gyűjtik össze. A villamosság állandóan fokozódó térhódításá­ra való tekintettel ezen tanfolyamok elvégzését főleg iparosainknak ajánljuk, mert ezeknek elvég­zése alapján önálló munkálkodóira üzletnyitásra, szerelések vállalására, üzemek vezetésére képesítő illami bizonyítványt nyernek. A nagymácsédi mezőgazdasági tanfolyam záróvizsgája. Komáromból jelentik: A Nagy- mácsédon, a magyar nemzeti párt által ren­dezett mezőgazdasági tanfolyam záróvizsgá­ja f. hó 19-én folyt le ünnepélyes keretek kö­zött. A tanfolyam, melynek rendezésében Stibló Lajos plébánosnak és Miklós Adolf­nak, a párt helyiszervezeti elnökének nagy érdemei vannak, igazán szép példáját szol­gáltatta a magyar nép tanulni és haladni akarásának. Az iskolapodokban egymás mel­let foglaltak helyet a fiatal emberek, öszülés- re hajló, meglett gazdákkal, akiket az a vágy vezetett, hogy ismereteiket bővítsék és igy jobban megállják helyüket a létért folytatott nehéz küzdelemben. A vizsgán a körzet ré­széről annak elnöke, Ajtics Horváth Dezső földbirtokos, v. orszgy. képviselő volt jelen, aki börzédében állandó áldozatkész munká­jáért Slibló Lajos plébánosnak, a tanfolyam tanitó Szabó István ny. gazd. akadémiai ta­nárnak és Ágh László gazd. előadónak köszö­netét fejezte ki, és további munkára buzdí­totta a jelenlevőket, Koczor Gyula v. nem­zetgyűlési képviselő a komáromi kerület ré­széről volt jelen, aki a munkában levő erö- ériékét és a dolog és tudás erejét és hatal­mát vázolta a hallgatóság előtt záróbeszédé­ben. Kedvezményes elvámolásban részesül a francia automobil? Értesüléseink szerint a csehszlovákiai és francia autornobilipar a legközelebbi jövőben közvetlen tárgyalások­ba fog bocsátkozni, hogy még a csehszlovák­francia kereskedelmi szerződésre vonatkozó tár-rpi-'sok megkezdése előtt külön rendez­ze a francia automobilok behozatali vámjá­nak kérdését. A csehszlovákiai automr'' il- iparnak állítólag semmi kifogása nincs az ellen, hogy a francia automobilok külön, ki­vételesen kedvezménves elvámolásban része­süljenek annál is inkább, mert a csehszlová­kiai automobilipar a francia autóbehozatalt az amerikaival szemben kisebb s elviselhető rossznak tartja* 3Iicrt maradt el a londoni bankráta-mérséklés? A pénzpiacot nem lepte meg a jelentés, hogy az Angol Bank változatlanul hagyta a bankrálát, annak ellenére, hogy Amszterdam és Fiiadéiba már teg­nap 4, illetve 4Já százalékra csökkentették a maguk kamatlábát. De Amszterdam a földrajzi közelség ellenére is távolabb e. ik Hágától, mint London, amelyet már a mull héten is a konferencia függő kérdései tartottak vissza a rátacsökkentéstől. Fiia­déiba pedig kissé elkésetten követte a newyorfci Fedenal Reserve Bank rátáméreáklését, úgyhogy ennek sem lehet nagyobb jelentőséget tulajdonítani az európai pénzpiacok szempontjából. Hágával egy­idősen más jelenségek irritálták az Angol Ban­kot. így különősén a Bánqne de Francé 400.000 fontos londoni aranyvásárlása, amely pedig a mos­tani fontkurzus mellett nem lehetett rentábilis. A nemzetközi pénzpiacon azt hiszik, hogy ez a forszí­rozó ti ranyvásárlás egész leplezetlenül mutatja meg a francia jegybank politikáját. amelynek homlok­terében a párisi pénzpiac kiépítése áll. A franciák, úgy látszik, elérkezettnek vélik az időpontot, hogy megpróbálják magukhoz ragadni Európa felett a pénzügyi hegemóniát, akár súlyos áldozatok árán is. amelyek nélkül a legutóbbi aranyvásárlás nem volt keresztülvihető. Hogy ezt a törekvést London nem nézi jó szemmel és nem segíti elő a maga ka­matpolitikájával. nem szorul bővebb magyarázat­ra. A kontinens jegybankjai természetesen meg akarják várni a hágai konferencia berekesztéséi!, bár Berlin után Amszterdam most mór a második kivétel e szabály alól. Magyarországon a banikráta kérdése a hónap végén tartandó főtanács ülésen vál- hatik aktuálissá. Ha a hágai konferencia megnyug­tató eredményt hoz, ebben az esetben van remény rá, hogy Budapest a százalékos bnnkráta szín­vonalára követi Berlint még ebben a hónapban. A pénzpiac számol ezzel a lehetósézgel, ami azonban egyelőre nem több. mint lehetőség. Építeni még nem lehet rá. Annak ellenére, hogy a bankráta le­szállításának ez a lehetősége tényleg fennforog, a magyar pénzpiacon változatlanul érezhető nyomasz­tó hatása a bankok nagy tartózkodásának és bizal­matlanságának. A bankok csak az elsőrendű váltó­anyagot veszik át és ha ilyent nem kapnak, inkább távoltartják magukat a piactól de nagyobb kocká­zatot nem akarnak magukra vállalni. Letartóztatás hamis bukás miatt. A bereg­szászi Bemer testvérek divatáru cég fizetés- képtelenséget jelentett be. A cég tulajdono­sai Bemer Sándor és Manó. Az aktíva 0.27 a passzíva 0.57 millió korona volt. Az egyik prágai kőnyomatos jelentése szerint a hitele­zők szövetsége nevezettek ellen bűnvádi fel­jelentést tett csalárd bukás miatt azért, mert a kényszeregyezségi eljárás során megálla­pítást nyert, hogy egy 200.000 koronás hiány olyképpen állott elő. ho^v a cé^n bajdonosok 1929 második felében csaknem félmillió ér­tékű árut rendeltek csak azért, hogy az 1928 évi forgalmat elérjék. A cégtulajdonosok ezenkívül atyjuk házát a sajátjuknak mon­dották, csak hogy hitelre tegyenek szert. A vizsgálóbíró annak idején elutasította az ér­dekelteknek a céortulaidn^'-'*'"1- letarfőztalpá­ra irányuló indítványát. Felfolyamodás utján az ügy a vádtanács elé került, amely tegnap elrendelte a Bemer testvérek letartóztatását. Schlesisch Osfrau város kényszeregyezsé­get kér maga ellen? Schlesisch Östrau város­ka idei költségvetése a friedeki járási hivatal részéről végzett törlések után is kerek öt és félmillió hiányt tüntet fel. A városi tanács legutóbbi ülésén ezek ellenére elhatározták, i hogy a járási hivatal egyes törlései ellen til­takozni fognak. A képviselőtestület kommu­nista frakciója azt az indítványt terjesztette be, hogy a város a kereskedelmi törvények értelmében kérje maga ellen a kényszer- égvezségi eljárás megindítását, mert a város helyzetén csak egy 35 százalékos kiegyezés segíthet. Síiképpen jön létre a kettős megadóztatás? A prágai kereskedelmi és iparkamarai köz­pont a múlt napokban hívta fel az illetékes pénzü^vi hatóságok figyelmét arra a tartha­tatlan helyzetre, hogy az adóhivatalok az adóalany sérelmére oly adóösszegek megfi­zetését sürgetik gyakran, amiket az adókö­teles személy már régen befizetett. A pénz­ügyi hatóságok erre az intervencióra azt vá­laszolták, hogy az egyébként jól bevált csekkhivatali befizetési lap rendszernek egy hibája eddig nem volt kiküszöbölhető: az adóköteles személy a befizetésnél sok eset­ben nem jegyzi fel a befizetési lap hátsó ol­dalára, hogy milyen adóra s mely időre szól a befizetés, ennek következtében az elszá­molás nehézségekbe ütközik. Félreértések elkerülése végett ilven esc^’-Len az adóhi­vatal külön számlát nyit s azon kezeli a ké­tes, illetyp fel nem jegyzett célú befizetése­ket s az uj számlát csak akkor zárják le, amikor a fél érteit; -- odAhb—’ ” -7 összeg rendeltetéséről. Ilyen tévedések akkor is elő- állanak, ha a felek oly hivatalok befizetési lapjait használják fel, amelyeknél o— nincs tartozásuk. Ha az adóhivatal már befi­zetett adónak újból való megfizetését sür-( geri irrv a fél olvkénoen jár el, a leehelye- sebben, ha személyesen állapítja meg az adóhivatalnál, hogy régebbi befizetését mire használták fel. A mesterségek uj jesrvzébe. Az ipartörvény általános reformja során a mesterségek vég­leges jegyzékét is összeállítják. Értesüléseink szerint a mesterségek ie<Tzéke a mai álla­pottal szemben ki lesz bővítve s egv csomó oly ipari ágat is mesterségnek nyilvánítanak, amely eddig szabad ipar volt. A mesterségek jegyzékének összeállitrsán a kereskedelem­ügyi minisztérium az érdekelt ipari körök bevonásával most dolgozik. A táblaüveggyári munkások bérmozgal­ma. Unterreichenau és Bleistadt üvégvá­ri munkásainak sztrájkja már egy hét óta tart. A sztrájkhoz újabb —'-ok munkásai csatlakozták s nra már 2.500 munkás sztráj­kol. A sztrájk oka az üzemi korlátozásokból eredő munkáselbocsátás. Létrejött a csehszlovákiai gnmiegyezmény. Huszonnégy jelentős csehszlovákiai cég csat­lakozásával a múlt napokban létrejött Cseh­szlovákiában a gumikartell. Az eddig szoká­sos rabatengedményt az autógumi árainak általános leszállításával fogják pótolni. Az árleszállítás 14—20 százalék között mozog és pedig olyképpen, hogy a történelmi orszá­gok területén s Szlovenszkón és Ruszinszkón ugyanazok az árak lesznek érvényesek. A gumikereskedőket az egyezményben megál­lapított büntetésekkel fogják kényszeríteni az egyezmény betartására. Íf*TÉ&TŐZSBS HALTEN1ERGER CsDártefejieSs: Btnefspssl - Keiice PleSfany FEST - TISZTIT - MOS Központi özem elme: Haltenberaer Festagyár, KoSice 2. írntit ■—----r— —^ Pr ága, január 21. Valuták: Holland 1353. jugo­szláv 59 05, német 805.3714, belga 469 Mrgyar 589.25, román 19.85, svájci 651, dán 899, angol főni 164.15, spanyol 433.50, olasz 1176.65, amerikai dollár 33.56, norvég 899. francia 132.321a. bolgár 23.15, svéd 902, lengyel 377.25, osztrák 473.62 'A. fi prágai értéktőzsde árfolyamai: 121. i20. kincstári BtutTÍny . 1924 6vi kincstári ataíránr . NyeremM, vknooen . . . > ber„M*Apl ' fcfilcsfle * . 6%-r,. , ion lg 100 OS Morr* or«* kiMc* 1911 V4% an an otí'er Morva or«* kBle* 1917 , ro 7: Príírs rfero* 19Í.1 kftle* t.% . vH? Pr«7» vAror 1919 knw 4% . _ if.50 Rrflnn eflror 1991 kfller 8*^ , 73 _ 77' Poksoct túror 1919 Mle# 4*R '_ __ Pr áes vftropl tekrpt 4g-_ « 20 — ÍR 75 C°l vflrBV kérertl toríjégy • FI 7 — 1M4 — Aertrbatik • ■ ' • • • * * ?96 FCi ?OK*cft C«cH Unton Bank * . ■ • Leoíimttotó . .'*■••• 497'__ Í71 „ Cs eh trsrbenk . , . • t • s47'_ <:£•>■ IMsrat mtelbenk , . , . . ‘.oó’,.,. 1 SS'D® SüovAk Ránk Jíg-50 jLyBO Zivnoiiterok* ..«**, "■ _— Anrrol Orio* B»nk , « * • «**' Osttrák hitéi *.»»,•• j(v, ~ íoí'~ Wiene, «*nk> . „ . . . l^í 5Í-76 .lni?o*lovenst5«-bank ■ ». « • » 44* _ /OR0— Nordbshn 710' 7"ir*™* Oseh éhkor .••«••• ~ ■ /j?— fTorvit énkor 1 •••*•. c*o‘ Kolint mHuAsrT» , , . » . tsz.- fZö— Kotint káv* *•»•»« Kotini oetrAléum ■ , ■ ■ ■ i7cn'~ K elint ‘tér* ........................... !42o— EW riilpént «9rrv4r > « . » » _ ~ Bréitfélil- Danik , 1 1 1 » ■ r.enrin Klémént t ■ 1 > ior,''*~ Rin-rhoffer H30-— C*éh *«*ski **én « • • * 0*ph nyoeati »r.én , ■ * * », tg8._ Aiplne ......... t«’.- 1/f.­Polrit ....................... . . * 314.- OOP.— Pr íeat vsílpar . . ■ ■ • » — 2000.-— 8ko4» ..*•«•» 1/44.— 17§3.— Polcnyi bál,el ...... 1155,— Í1E5.— (nwkló c54.— 632.— fi Mnesli értéktőzsde árfolyamai: 1/21. 1/20. Aki?-Ma(»y»r S6.50 87.50 Mara! bank 5*.— 51.— iláffyar Ültél . 'TE.— 76.— Jeit&ios . • * • r * • • 41.50 41.— Miszámüolé . .. . * . » . Pl.70 Maeyar-Olaek ....... írtZ Osftrák Hitel ...... fi.— ,fl.o0 K.er«»jkpíiplmt tiíink • • ■ • ­Mner ált tkot. ..... .^-30 Rlefl hftr.at tkpt. • • » * • Írj* 9 BoreoA-Miskolci ...... 1?.4. ^0.50 Concordta ........ ~ • Rndané.tt malom ..... I9’c;n öiiella maion, , öő’Tn — — Hnnsrárla Ratom . . . . . _ Beocatnl ..»•**•• | fiil —‘3 Bél*4m .tén •«♦.»•» 0 J 1oq‘—. Dra.rhé •...*.*> Maenétlt .••**»»» ^oq'cT, Mart Élt kflar.ín ..... e^*2() Öalf?6 . ......................a • ür lkíinyl ........ líí-~ 1U*— Kóhnrff *...•*•»• 750 1 Oj — Mavvar feréTeriryái .... Gan* Dnnnhtn. ...... Xo'cn f,k" (lan* Tlilamo* ........................... ?3.Ö0 -O nő ikért................................... l, ínSL...................... Ll pták .•••.‘.. S* rj.'crt rC* — Gyűri *a!rone:yáT . ... » ÍX‘., I Rima...................... So hliék ........ * _•__ (>rs? la ........ r.r, .r.e-cf, Narehitíl , ................... I-/0.50 Lé vante .......... KSrntt ......... _• üó ltéaant .«.»*»»* . ,■ ~ Ailam.amt Jj-SO Pröstt ......... í? ~ -30 Magyar énkor <>..». 115 — 118.50 ml.......................... • - s » 109.8C 104.— Il nnc'árla mütrágyé . » a £5.— 33.— Klotild , , i * « i i i • — Gonimi i i i i ■ t ■ • t 50,50 57.— H. J. KoTta. 1. Magyarnyelvű szabásza ti tanfolyam ’ most kezdődött Pozsonyban. Felvilágosításért szí­veskedjék Eb mán Károly szabászhoz fordulni (Po­zsony, Széplak-ucca 36. sz.) 2. Gyó<ryszereket nem ajánlunk. — L. Gy. Fülek. Vizűm szükséges. Tessék pozsonyi szerkesztőségünkhöz fordulni. — K_ R. „Fogadás.** I. Természetes, hogy elsüllyed. 2 vrr« többféle módszer van. ame!ye1-r"‘! nem tehe bő­vebben kifejteni. Minden lexikonban megtalálja. Fábián Béta: 6 lő — 40 ember Páratlanul érdekes hadifogolykönyv amely a szibériai hadifogoly-garnizonok életének ezernyi jelenetét filmszerűen rekonstruálja. ARA 26.— KORONA. 3 i Előzetes befizetésnél portókölts-ég 3 K. , utánvételezésnél portóké tség 5 korona. Kapható a Prágai Magyar Hirlap kiadó- | jában: Praha, IL, Panská 12. sz. Hl. em. i ________;______;__________________________­Ne m egységes a prágai értéktőzsde Prága, január 21. A tőzsde nyitáskor gyengébb irányzatú volt, főképpen azért, mert nem volt tisz­tában a hágai konferencia eredményeivel. Később a hangulat javult, sőt egyes értékek emelkedtek. Az ipari részvények piacán javult: Cseh-Morva 40, König&hofer 15, Egyesült Villany 8.5 és néhány ér­ték 2—5 koronával. Gyengült: Berg és Hütten 30, Skoda 11, Poldi 8, Aussigti Vegyi 5, Krizsik 3. Cseh Cukor és RiúgihoSíer 2 korona ni. A bankpiacon Nemzeti Bank 10 koronával javult, Zsivno 2 koro­nával gyengült. A beruházási piacon a 3 százalékos hadikölcsön kártérítés 35. prémiumkölcsön 39, 3.5 százalékos pótjáradék 25, hadiszállítás 15, népszö­vetségi 10, a 4.5 százalékos negyedik, a 4.3 százalé­kos és a 4 százalékos pótjáradék 5 fillérre! javult. + A prágai devizapiacon Amsterdam 0.1, B&Lgrád 0.011, Brüsszel 0.01, Budapest 0.075, Zürich 0.025, Milánó 003, Szófia 0.0175, Bécs 0.025 koronával ja­vult, Bukarest 0.015. London 0.035, Madrid 110, Pa­ris 0.03, Varsó 0.22 koronával gyengült.-f Nyugodt a prágai cukorpiac. Nyersárujegyzés Aussig loko 109.50—110.50. + Barátságos a budapesti értéktőzsde. A hágai konferencián elért magyar eredményeik a tőzsdére igen kedvező hatással voltak. A tőzsde végig tartott volt. A beruházási piacon élénk volt az üzlet. — Egyes, a csehszlovák sajtóiroda jelentésében nem szereplő értékek közül a Moktár 89.7. Részvénysör 121, Pestszentlőrinci 16 pengő árfolyamot értek el. 4- Barátságos a bécsi értéktőzsde. Nyitásikor élénk volt az üzlet és több kate' ' iában javulás volt el­könyvelhető. A napi spekuláció nyereségrealizációi átmeneti ingadozást idéztek elő, amely azonban nem volt hatással a barátságos hangulatra. Ma is osztrák iparértékek állottak az érdeklődés előteré­ben, különösen villany értékek. Egyes csehszlovák értékek, valamint Magyar Általános Szén és Magyar Cukor megszilárdultak. + Ném egységes a berlini értéktőzsde. Nyitáskor üzlette’en volt a tőzsde és a Legt-T b piacon lanyhu­lás mutatkozott. Egyes értékek 3 százalékos veszte­séget szenvedtek. Később káliértékek javultak és egyes piacokon 11—3 százalékos szilárdulóé mutat­kozott. A beruházási piac tartott Arutöxsbb + A zsolnai fapiacon ismét üzlettelenség uralko­dott. Kínálat csekély, kereslet pedig minimális volt-f- A mai budapesti gabonatőzsdén, amint buda­pesti szerkesztőségünk telefonálja, az irányzat jól tartott volt. A következő árfolyamokat jegyezték: tiszavidéki búza 24 90—25.10, felsőtiszai 24.20—24.40, egyéb 23.55—23.90, rozs 13.65—13.80 pengő. A töb­bi gabonacikkben az árak változatlanok maradtak. + A mai budapesti terménytőzsde határidőpiacán, amint budapesti szerkesztőségünk telefonálja, az irányzat tartott, a forgalom csendes. Nyitási árfo­lyamok: Magyar búza márciusra 23.84, 23.81, októ­berre 24 05 pengő + A berlini terménytőzsdén a kővetkező árakat jegyezték: búza 245—8. rozs 152—4, árpa 178—92, zab 133—41, búzaliszt 29.75—35.25. rozsliszt 21.75— 24.90, buzakorpa 10—10.50, rozsfcorpa 8.50—9. vik- toriabonsó 24—24.75, kis ehető borsó 21.75—24.75, takarmányborsó 20.50—21.50. pehiska 119—21. ló­bab 18.25—19,50, bükköny 22—25, repcepogácsa 17—17.50, lenpogácsa 22.20—22.60, ezárazsaelet 7.60—7.80. A prágai tőzsde derlrafegraéselt január 20 január 18 Amsterdam . . 1356.87'/, 5360.87*/, 1356.77’/, 1360.77% Berlin................. 806.62% 309.12% 806.62% 809.12% Zürich ................ 652.17% 654.17% 652.15 65415 Os lo (Christiania) 902.— 905.— 902.12 % 905.12% Kopenhagen . . 902.50 905.50 902.50 905.50 Stockholm . . . 905.37% 908.37 % 905.37% 908.37% Mailand .... 176.55 177.35 176.52 177.32 Paris..................... 132 09 132.99 132.62 133.02 London................ 164.24% 154.84% 164.28 164.88 New Y ork Cabte . 33.75% 33.85% 33.75% 33.85% Rrüssel................ 470.30 471 60 470.20 471.40 Ma drid................ 439.— 441.— 449.— 451.— Be lgrad.. 59.49 59.74 59.47% 59.72% So íia.. 24.37% 24.47% 24.36 24.46 Ko nstantinodéi . 15.95 16.05 15.95 16.05* Wien ................ 474.75 476.25 474.72% 476.22% Wa rschan . . . 878.02 380.02 377.80 379.80 Budapest .... 590.17% 592.17% 590.10 592.10 Buenos Aires . . 1347.— 1353.— 1347.— 1853.—* Helsingfors . . . 84.69 85.09 84.69 86.09 Riga.................... 648.50 651.50 648.50 651.50 Rio de Janeiro. . 379.- 381.— 879.— 381.—* Montevideo ... 81.90 32.10 31.90 32.10’ Alexandria . . . 168.47% 169.27% 169.15* Athén................. 43.85 44.15 43.85 44.15' Bukarest .... 20.01 20.21 20.02% 20.22% Kowno................ 337.— 339.— 337.— 339—’ Li ssabon .... 153.10 1534)0 153.60 154.40 Révai.................... 903. - 907.— 903.— 907.—* Mo ntreal .* . , 33.29 82.41 33.29 33.41*

Next

/
Thumbnails
Contents