Prágai Magyar Hirlap, 1929. december (8. évfolyam, 274-296 / 2199-2221. szám)

1929-12-25 / 293. (2218.) szám

__________________________________________ 19 29 d&eemb&r Sttt, wroriU. „Adják meg a város őslakóinak is a latos aesáltetés tehetőségét, a&tor megtesz a teaszoMédé" — mondja fest inni! pápai Pilátus, Kissé város alpolgármestere Az alpolgármester reménytelennek látja a városi gazdálkodás Jövőjét — A városi igazgatás bürokratikus módszere milliókba kerül — Kassa, december 23. (Kassai szerkesztő­ségünk telefon jeleni ése.) A város egész pol­gárságának osztatlan bizalma vesz;, körül Toat Barna pápai prelátust, Kassa város al­polgármesterét, aki fontos tisztében emelke­dett objektivitással, kitűnő hozzáértéssel és pártatlansággal vesz részt a város ügyeinek igazgatásában. A polgárság keresve sem ta­lálhatott alkalmasabb alpolgármestert Tost Barna plébánosnál, aki számtalan esetben megmutatta, hogy minden tekintetben kiér­demli a lakosság egyöntetű bizalmát. Nem­csak a kritikában, hanem az épitö munkában is páratlan agilitással képviseli a polgárság és az őslakosság érdekeit. Amikor kereszt­metszetét akarjuk adni az egykori dúsgazdag város jelenlegi helyzetiének, nem is fordul­hattunk alkalmasabb várospolitikushoz, mint éppen Tost Barna alpolgármesterhez, aki készséggel állott rendelkezésünkre és az alábbiakban tájékoztatott bennünket a város, gazdálkodás és igazgatás jelenéről és jövő­jéről. — Nagyon nehéz céltudatos város,-politiká­ról beszélni — Irapjuk első kérdésünkre a választ. — Bármilyen célkitűzései legyenek azoknak, akiket a város okos adminisztrá­ciója és fejlesztése szempontjából a felelős­ség súlya nyom, a tervek soha nem vihetők keresztül, mert egyik kényszerhelyzetből a másikba bukdácsolunk szakadatlanul. A ro­hamosan fejlődő város terhei annyira nőve- keuuben vannak, hogy a teherbírás maximumát idestova elérjük t azontúl lohetetien a polgárságot maga­sabb pótadókkal terhelni. Pedig megszámlálhatatlan beruházási szük­séglet vár megoldásra. — A nagyludásu, európai hirü Ghyser Kornél dr. bártfai orvos korában nagyapá- méknak háziorvosa volt. Az ó bölcs mondá­sa volt az orvosi diagnózisok megállapításá­nál: „Hogyha tudni akarom, hány óra van, hát nem a kerekeket nézem, de az óra cif- íerblattját.“ Tessék a város ciPferblattját megnézni és látni fogja, hogy itt mennyi a teendő. Gombamédra nőnek a házak a város perifériáján és esős időben nyakigérő sár van. Vízvezeték, csatorna, uccarendezés, köz- világi tási költségek beláthatatlan milliókba fognak kerülni. Tessék megnézni, mily álla­potban vannak a város régi uccái, tizenöt- húsz év óta a kövezet nem volt javítva, ten­gelytől kátyúk mindenfelé. Tessék meg­nézni, hogy az iskolásgyermekek hogy össze vannak zsúfolva a régi árvaház tanteremül szolgáló lakószobáiban. Legalább két uj is­kolát kellene építenünk és a meglévőket bő­víteni. Tessék megfigyelni, nap-nap mellett szagolgatják a gázömléseket, mert az egész gázvezeték a föld alatt elrozsdásodott, ki kellene cserélni milliós beruházással Nézze meg a legnagyobb büszkeségünket, a Dómot, hogy porlik, pusztul és a segítség, amit a váróé az országos mü- ftmjuwíK alapjából kapott, az a jó tanács volt: „kerítsék be vasráccsal, nehogy valami le hulló kő kárt tegyen a járókelőkben**. — Milliókat fizetett a város vagyondézs- ma címén és kilátás van arra, hogy még a jekelfalusi birtok is rámegy a sok teherre és csak az emléke marad meg an­nak, hogy volt a városnak egy gyönyörű jövedelmező forrói birtoka. — Nézze meg a régi városháza homlok­zatát, nézze meg a színház harminc éves, ko- polt belsejét, mind egy-egy mutató a város cifferblattján, amely arra int, hogy mindent rendbe kellene hozni. — Látogassa meg a gyógyíthatatlan bete­geket, aggokat, árvákat és mindenütt meg­hallja a segítségkérő sikolyt. — Vessen egy pillantást a járványkőrház- ra és megérti, miért titkolják az emberek a járványos betegségeket. — És ki tudná egy rövid beszélgetés kere­tében feltárni mindazt, ami egy rendszeres tervvel megvalósítható lenne. De mindehhez megszámlálhatatlan millió kell. Hosszúlejá­ratú olcsó kölcsönök, melyeket ma a pénzin­tézetek nagyon nehezen adnak meg. — A háborús és forradalmi idők függő adósságainak konvertálására most vett fel a város 20 milliós kölcsönt. Mennyi utánjárás­ba került és végeredményben nem is olcsó a kölcsön. A város jövedelmét alig lehet fokozni. Az államilag előirt üzemtervek pontosan betar­ts adók és — szerencsétlenségünkre — ép­pen most esedékesek erdőinkben azok a ki­termelések, ahol a legkevesebb haszonfa van és a tűzifának a leszállítása is a legtöbb költséggel jár. A magyar földön termett vá­rosi bor ára most nagyon alacsony, behozva pedig annyi a vám és egyéb költség, hogy haszon cimén kevesebbet könyvelünk el, mint a békeidőkben. — A polgárságot újabb és újabb adókkal és illetékekkel terhelni ugyancsak nehéz feladat. — A polgárság együttműködését azoknak a sérelmeknek gyors orvoslása követeli, me­lyekről annyiszor Írnak lapjaink. Teremtsék meg a jogos megélhetés lehető­ségét azok számára, akiket ez a föld szült, akiknek elsősorban van igényük arra. hogy itt éljenek és meglesz a kölcsönös megértés. Adják meg az egyforma jogokat azoknak, akik csak a terheket viselik és remélhető a teljes konszolidáció. — A város belső adminisztrációjáról nem beszélek sokat, nekem az a meggyőző­désem, hogy a vá^'" tos, rendos ügykezelését fele annyi tisztviselő is el tudná végezni, ha nem volna oly túltengő a bürokrácia, ha nem lenne annyi bizottság, gyűlés, „de­mokrácia", hozzászólás, nehézségek támasztá­sa, ha egy kézben futnának össze a szálak és rövid utón intézhetnék sok-sok olyan ügy, amely egyszerű, sablonos elintézéssel meg­oldható. Ma, amíg egy tolonoon túladnak, harminc kézen mennek át az iratok és vas­tag aktává hízik az ügyirat. Azelőtt az ilyen ügyeket másképp Intézték. Ráírták egy féliv papír hátlapjára három szóval az elintézést és jő volt, kitűnő volt. — Ezt az egyszerűsítést kellene bevezetni minden vonalon és ez nagy megtakarítást jelentene. g. y. UJ AURÓRA Irodalmi almanach az 1930* évre Szerkeszti: Reinel János dr, A csehszlovákiai, a romániai és a jugoszlá­viai magyarság közös irodalmi évkönyve, az 1922-ben megindult s azóta évrőt-évre meg­jelenő Uj Auróra legújabb kötete a napok­ban jelent meg a szokottnál is gazdagabb és értékesebb tartalommal. Az 1980. évi (IX. évfolyam) tartalma a következő: Naptár. — Mécs László: Minden ut hozzá vezet. (Vers.) — R. Berde Mária: A próbaté­tel. — Reményik Sándor: Valaha voltam... (Vers.) — Bognár Cecil: Az emberi szellem útja. — Fekete Lajos: Hét sovány beszéd Ká­naánból. (Vers.) — Tamás Mihály: 1919. —* Bárd Oszkár: A mi szent nemtörődömségünk. (Vers.) — Szántó György: Hatszáz év. — Szenlimrey Jenő: Vallomás. (Vers.) — Kacsó Sándor: A Bolond és a Néma. — Szenteleky Kornél: Kakas az esőben. (Vers.) — Gyallay Domokos: Az ércfal. — Reményik Sándor: Hozsánna annak, aki visszajött... (Vers.) —. Egri Viktor: Juró Padur csodálatos útja. —; Tamás Lajos: Több az élet. Szakadni kell A mészáros. (Versek.) — Molter Károly: Ka­pukulcs. — Mécs László: Ne jöjj ma hozzám! (Vers.) — Bárd Oszkár: Karolina. — Remé­nyűk Sándor: A szobor helyén. (Vers.) — Se- besi Ernő: Mennybemenetel — Bartalis Já­nos: Rásüt és meghal Most újból (Versek.) — N. Jaczkó Olga: Pásztorok virága. — Csuka Zoltán: Az örökliéva]óság szakadékjánál. Mai ember csodája. (Versek.) — Darkó István: Félzsák búzát érő ember. — Reményik Sán­dor: A fordító. (Vers.) — Szeredai-Gruber Ká­roly: A női szépségideál az évszázadok so­rán. — Wimberger Anna: Változás. A bolygó. Talán reggeli harmaton ... (Versek.) — Szabó Mária: Nyárutó. — Mécs László: Szegény em­berek. (Vers.) — Kincses István: Áradás... — Fekete Lajos: Júlia magános estje. (Vers.) — Szombathy Viktor: Májusfának levelei. — Tamás István: Spalatoi nyár. Kreol leány. (Versek.) — Mezei Gábor: Nincstelenek. —: Mécs László: Hugocska kincset talált. (Vers.) — Tichy Kálmán: Nem jó a szőlőn pamutot hagvni! — Reményik Sándor: Másvilági ván­dor a kezemen. (Vers.) — Farkas Géza: Amok-sport # A közel 250 oldalas, nvoleadrétü, a tégflno- m b papirosra nyomtatott, ialé&es és művé­szies kiállítású évkönyvből ezúttal háromféle kiadás készült. A fűzött kiadás ára 20, a kö­tötté (félvászon, aranyozott betűkkel) 25 ko­rona, mig a félbőrkötéses díszpéldány 50 ko­ronába kerül. Póstaköltség fűzött példánynál 5, kötött példánynál 6 korona. Utánvéttel, va­lamint a külföldre küldve a könyv ára 27, 82, illetve 57 korona. A könyv minden könyv­kereskedésben, valamint a Concordia könyv­nyomdában (Pozsony-Bratislava, Kertész-u. 2.) kapható. FéiHOLD nmn Irta: ETH&y GytlLR (3) Márton uram minden negyedórában kikukkantott ódon kúriájának szurágta tölgyfaajtaján, mikor jön a póetás a sorsdöntő Írással. Végre itt van; arca ikiplrul annak olvasása közben, a küldöncnek egy aranyat nyom a markába, legalább megemlegetú holtáig & mai napot. Nagy sürgés-forgás támadt az agglegényt hajlékban, egyik mester a másiknak adta a kilincset, hogy a ló, ruha és családi ékszer rendben legyen a maga idején. De azután nem is volt hijja semminek. A négy táltos csak úgy röpült Szelezsény felé, a szerszámsallangok pajkosan keltek birokra az őszi széllel, a kocsisnak elég munkát adott a lovaknak annyira való fékezése, hogy a kézfogóra mögöttük gördülő szomszéd urak és rokonok hintái illő közelségben maradjanak. A Szelezsényi család köházának boltíves termé­ben ott várakozott a halavány menyasszony, a körülötte levő ismerősök vidám kaoajára mélabu- san néztek a falon lógó régi arcképek. A házőrző kutya híven jelzi ugatásával az idegenek érkezé­sét, mindenki az ablakhoz lép, a szakácsnő is lete­szi a főzőkanalat, a szolgálók az edényeket, a jobb­ágyok összefutó gyerekei szájlátva bámulják a két­ségtelenül nem hétköznapi mozgalmat. A vőlegényen látszott, hogy kipróbált harci dalia volt egykoron, de ma bizony Dehezére esett a csatamezőn eitörölt sánta lábával lassan lelépni a földre. Botjára támaszkodva köszönti a ház népét, a sok ember okozta zaj között óvatosan tipegve lépi át a kőpárkányu ajtó elkopott küszöbét. Jó ideig eltart, mig az utolsó kocsi is begördül, de végre együtt van az egész társaság. A terem köze­pén térdet hajtott évszázados díszruhájában a vőlegény és kikérte ezn ve választottját. Szelezsényi Erzsiké karcsú derekán csillog az aranyzsinóros pruszlik, jeles ötvösmesterek sokféle remeke majdnem úgy fénylik rajta, mint éj fekete szeme, önkéntelenül a két évszak jut a nézők eszébe, a tavasz és az ősz. Meg kell adni, hogy azért szép múl dákéi tő, ha nem is illik egészen egymáshoz. A szertartásos kézfogás megtörtént, Bélády Már­ton átadta rubinkővel ékes jegy Gyűrűjét » meny-j asszonynak, mire az viszont díszesen kivarrott jegj k< //.kenőjére akasztotta saját gyűrűjét, mely! már sok nemzedéken át töltött be hasonló szerepet! és átnyújtotta jövendőbeli urának. A ezerencseki- vánatok lezajlása után bevonultak az ebédlőbe, melynek boltívet támasztó oszlopán a bárom piros rózsát és kivont kardot tartó oroszlános címer körül ott feketéllik a gót betűs felírás: Hanc Cu- riam Casparus Szelezsényi de Nagyszelezsény aed'iiicari iussit Anno Domini 1452. Asztalfőre ült a jegyespár, Bélády Márton már húgomnak szólította — mint illik — eljegyzett mátkáját, 'az pedig bátyám néven tisztelte a vőle­gényt. Felvonult az asztalra a tömérdek jő étel, a válo­gatott finom gyümölcs, mert a falusi nagyasszo­nyok kertje akkor különös gondozásban részesült. Egy ojtógfilyért napi járóföldet is lovagolt a kül­dönc, csakhogy tökéletesíthessék a pompás fák jól megnyesett sorát. A kitűnő boroktól szárnyat ka­pott a csapongó kedv, a zenebamda hangjai mellett felzendült a sok szép régi nóta, elmondva fájdal­mat és bús dicsőséget Tánc közben pengett a sar­kantyú, sárga csizmák sarkának kopogásától han­gos volt a terem, néhány órára elfeledte itt min­denki, hogy hány honfifársának büszke nyakán csörög rozsdás rablánc a Héttorony sötét falai között. Éjfél már elmúlt, mikor a vendégek szétoszlot­tak, Lassan pirkadni kezdett, amint az utolsó hintő kerekeinek dübörgését elnyelte a mind erősebben zugó szél ereje. Erzsiké éppen a kúria ajtaját akarja bezárni, de munkájában ismerős férfihang zavarja meg: — Kezét csókolom Erzsiké kisasszony! — Ki az? — kérdi önkéntelenül. — Én vagyok a Smetanovaky Jankó, Kálnay hadnagy ur lovásza! Erzsiké egy sikoltással keresztet vet magára, úgy vélte, hogy most üti az óra odabent a tizen­kettőt, megnyílt a kripták ajtaja, kilépnek rajta a szellemek. A Jankó lovász már itt van, de hátha jön mögötte még valaki... — .Jézus Mária, hát maga nem halt meg? — Bizony nem sok hiányzott, ha jó lovam ide­jében meg nem sántul, bekerültem volna én is a hadnagy ur szakaszával a janicsárokkal való hadi­táncba óa ma már nem sétálnék az árnyék világ­ban. így valahogy be vánszorogtam Komáromba, ahonnan nem volt könnyű ide fellovagolni. Jól megkergettek a martalócok, de mégis eljöttem, mert inkább mostoha testvére voltam és Kálnay hadnagy urnák, mint lovásza. Az ő boldogult édes­anyja, a drága jó nagyasszony magához vett szü­leim halála után és én a tót jobbágygyerek vele játszottam, együtt nőttem fel a nemes urfival. Azt jöttem mondeni, hogy azt a gyászmisét, miről uram szólott a kisasszonynak ... — Igen sürgősen megtartaom a plébános úrral! — vág közbe Erzsiké. — A világért se tartsák meg, mert szent meg­győződésem, hogy az én uram él! Erzsikével forogni kezdett az egész mindenség, talán ájul tan rogy össze, ha nem jön utána édesany­ja, kinek feltűnt a hosszas elmaradás. így annak vállára borulva zokogott keservesen, mig Jankó lovász tisztességtudóan kezet, csókolt a ház úrnő­jének. Szelezsényi Péternének nem kellett sok magya­rázat. Leányának zokogása Jankó napbarnitolt komor arca szótlanul bár, de elmondott mindent. — Jankó menjen a konyhába, maradt az eljegy­zésről elég pecsenye és bor, jól fog esni ilyen hosszú lovaglás után; — biztatja Katalin asszony a fáradt katonát. — Köszönöm a nemzetes asszony szívességét, az öreg Károly kocsis már elmondta nekem, hogy mi­csoda ünnepség volt itten. A feltálalt lakoma egy falatja se menne .le a torkomon; kérek egy darab kenyeret, majd ha a gulyás megfeji a teheneket, iszom kis tejet. Jankó a konyhában átveszi a kért sovány ele­mózsiát, azután elhangzik a megszokott köszöntés. Jó éjszakát! Ámde hiába volt minden próbálkozás, egyikük szemére sem jött az üdítő álom, csak a némileg visszatérő lelkierő támasztotta fel vala­mennyire az el ernyedt izmokat. Reggelire terítve az asszonyok ellá!tá:k az egész személyzetet a szokott ennivalóval, majd előkeri- tetlók a kert kis halastavában a lomha pontyokat kenyérrel etető Jankót és ki vallatták az egész párkányi veszedelemről. Kiderült, hogy Jankó vitéz a menekült huszárok előadására alapítja urának életben* létére való reményét, kik a döglött paripát a hadnagy holt­teste nélkül lelték meg. Az egész reménysugár csak szalmaszálon lóg, de eltökélt szándéka a hűséges , lovásznak, hogy marhab a jcsárk'ént bemegy Eszler- gomba és (örök nyelvismerete segélyével, ha kell ,'hát Konstantinápolyig követi a láncravert vitézeik , bizonytalan nyomát. , Az a sszuny ok még egyezer jól kisírták magukat 'ja sok borzalom hallatára, Jankó gyerek tarisznyá­ját megtömték útra valóval, kísérőül mellé adták ■ i az öreg Károly kocsist, hogy jó útra igazítsa a tá­vozót. Nagyon ráfért a hűséges Jankóra a sok ' Szerencsekivánat, mellyel Szelezsény úrnői el- boosájtották. IV. Esztergom várának régies köralalku tornyokkal erődített bástyáira fényesen sütött a nap Minden egyes repedésébe elvilágitott az éle'.eladó sugár; i a Szenttamás hegy erődjének falai előtt hangya­ként nyüzsgőtt a harcinép, mig odaleut a négy- szögű kövekből alkotott uceaburkolaton egyked­vűen lépkedtek a lompos tevék. Mögöttük hatal­mas ostorpattogások közölt marhacsorda közeledik, hajcsáraiik hangos szóval iparkodna’- közöttük ren­det teremteni. Egyik gondozójuk gyakrabban hát­ramarad, ostorát igazgatja, miközben csillogó szeme élesen vizsgál .minden járókelőt. Látszik rajta, hogy titokban keres valakit, de senki rá nem hederit, szegény ember gond ja-bánata csak igen kis körre vetheti fekete árnyékát. Hirtelen fegyveres örök állítják meg az egész menetet, kiválasztva abból tiz dárab kövér mar­hát, a törökül legjobban tudó hajcsárral a felleg­várba Irányítják. Átlépve a felvonó hídon, a hatal­mas főkapu hűvös boltivei alatt dübörögnek lép­teik, hol egy szőnyeggel letakart fapadon keleti nyugalommal üldögél néhány cifra ruhába öltözött 1Í6Zt. Nem messze tőlük szökőkút kristálytiszta vize osobog, melynek csacsogását áthareogja az ott szorgoskodó láncravert keresztény foglyok nehé* vasának szivbemnrkoló zörgése. Mialatt a kapu­őrző tisztek átveszik a nekik szánt ma rhak ül do­ni ényt, hajcsárunk fürkésző szem > össmakad as egyik rab fáradt tekintetével; lelkűknek fénysu­gara úgy egybefonódik, hogy néhány pillanatra mereven állanak. Egy hang. egy sóhaj el nem hagyja ajkukat, mert senkinek som szabad tudata, hogy megismerték egymást. Csak mikor a marhát már elhelyezték az istállóban és az őrség Ügyelnie máshova terelődött, akkor közeleg egymáshoz • két Hegen. Szembe nem miinek Allaniv hátat for­dítva nyílik meg ajkuk, mialatt az egyik öntöző edényét tisztogatja, a másik ostorát kötözgoti. — Szerencsés jó napot hadnagy uram! susog­ja a hajcsár. * v TOAKAl/ű.. - ,k-: Í íiiiiAP-- --------------------^ üt; > jí-vj

Next

/
Thumbnails
Contents