Prágai Magyar Hirlap, 1929. december (8. évfolyam, 274-296 / 2199-2221. szám)

1929-12-11 / 282. (2207.) szám

'PHAlGAI-yvWvGVARHIRIiAl? 1U 1929 december 11, werda. Mi történt a Ferencváros és Siavia mérkőzés biróküldése komi ? Prága, december 10. A Ferenc város—Siavia mérkőzésről irt tegnapi kritikánkban megírtuk, hogy Frys biró, akit a csehszlovák fntballbirák szö­vetsége a Siavia—Ferencváros mérkőzés leveze­tésére küldött ki, egyáltalán nem felelt meg azoknak a követelményeknek, amelyek egy ilyen fontos mérkőzéssel kapcsolatban a bíróval szem­ben bármelyik fél részéről jogosan támaszthatók. Frys biró in üköd és ének meg ás volt a következ­ménye, amennyiben pesti sportkörökben most éles támadások érik a rendező egyesületet a Slaviát, amelyet azzal vádolnak meg, hogy súlyos sport­szerűtlenséget követett el, mert egy két év óta fennálló szerződést egyszerűen felborí­tott és a vendégcsapatot fait accompli elé állí­totta. Klément Sándor, a Ferencváros intézője a ma­gyar sajtónak tett nyilatkozatában ismerteti a biró- küldés körülményeit. Elmondja, hogy a S'avia és a Ferencváros között két év óta meg­állapodás van, amelynek értelmében mérkőzé­seiket mindig idegen országból való, semleges bíróval vezettetik le. A Ferencváros ezt a megállapodást becsülettel állotta. Egy ízben Pesten a lipcsei Fuchs-szal, másodszor pedig a bécsi Göbl-lel vezettette le Sla- via elleni mérkőzését. A vasárnapi mérkőzésre a Ferencváros lipcsei bírót kért. Loos, a Siavia intézője megígérte, hogy vagy lipcsei, vagy pedig csehországi német bírót szerez. A Ferencváros a mérkőzés előtt telefonbeszélgetést folytatott Locs-szal, aki értesítette a Fradi vezető­ségét, hogy a német biró lemondott, ellenben az aussigi Kastner lesz a meocs birája. Ezzel szemben az történt, hogy a mérkőzést o&eb bíróval, Fryssel vezettette le a csehszlovák birótestület és a Ferencváros csupán a pályára való lépés pilla­natában tudta meg a tényt. Loos azzal védeke­zett, hogy a csehszlovák birótestület szuverén és igv nem lehetett határozata ellen semmit sem tenni. • Pesti sportkörökben nagy elkeseredés van amiatt, hogy a Siavia nem tartotta meg a két éves megállapodást A pesti sajtó szerint Frys két tizenegyese teljesen jogosulatlan volt és^az egyik gól nem volt a kapuban. (Ez igaz!) A Siavia eredményének nagy szépség­hibája ismét a birókérdés, pedig a Slaviauak nem volt szüksége erre a mankóra, mert jobb volt é6 egy góljával szemben a pufha Ferencvárosi csatá­rok nem tudtak volna amwv sem eredményt elérni. 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 )( A pozsonyi MLSz bajnokság — a félbeszakadt Ligeti—Donaustadt meccs l:0-ás eredményét is beleértve — bevégződött, óvás alatt áll még a Húsos—Makkabea meccs. Amennyiben ezt megis­mételné és a Makkabea győzne, úgy a Komáromi FC kerül az élre. A jelenlegi állás: 1. Húsos 10 8 1 1 31:13 17 2. KFC 10 7 2 1 28:16 16 3. Ligeti 10 7 1 2 43:23 15 4. VAS 10 5 1 4 35:26 11 5. ÉSE 10 5 1 4 24:21 11 6. LTE 10 4 — 6 20:25 8 7. Cérnagyár 10 3 2 5 21:32 8 8. Makkabea 10 1 5 4 13:16 7 9. PTE 10 3 1 6 20:27 7 10. Kábelgyár 10 3 — 7 10:33 6 11. Donaustadt 10 1 2 7 12:25 4 )( Budapest asztali tenniszbajnokságait részben befejezték. A férfiegyesben Barna (MTK) győzött Bellák (NSC) előtt. 3. Kelen, 4. Szabados, 5. Dávid, 6. Szegedi és 7. Mechlovits lett — A nőiegyesben Mednyánszky Margit győzött Sipos és Gál előtt. — A nőipárost a Mednyánszky—Sipos pár nyerte a Gál—Teimer kettős előtt. )( Elhalasztották a nagyszombati Rapid túráját. Nagyszombatból jelentik: A Rapid spanyol és por­tugál túráját az ottani vidéken dühöngő viharok miatt elhalasztották. Az uj diszpozíciók szerint a csapat december 22-én indul útnak. )( A csehszlovákiai német tenniszszövetség most tartotta 10. jubiláris közgyűlését. A szövetségnek kerek 100 tagja van. Munory mérnök, vezetőségi tag súlyos kritikával illette az uj zsuparendszert, amelyet nem tart célszerűnek. )( Az északnémet futballszövetség vasárnap tartotta ülését Hamburgban, amelyen elhatározták, hogy a DFB-nal a profibojkot' megszüntetésére tesznek javaslatot. Eszerint a profibojkott mellett már csak a dél- és középnémet-, valamint a bran­denburgi szövetségek tartanak ki. )( A ncwyorki hatnapos kerékpárverseny győz­tese a Giorgetti-Dabeats pár lett. A győztesek ösz- szesen 3.654.065 kilométert abszolváltak 144 óra leforgása alatt. )( Az offcnbachi nemzetközi vívó verseny kard­győztese az olasz Marzi lett Guadini előtt. A női vdtőrversenyben Mayer Helén győzött Oelkere asszony előtt. A férfitőrversenyt a favorit olasz Pígnotti nyerte meg. j( Scott legyőzte Porathot. Newyorkbó! jelentik: A nagy érdeklődéssel várt Phil Scott és Porath- mérkőzés óriási csalódással végződött. A második menet 24. pillanatában Porath inólytitéssel operált, mire Jack Dempsey, a biró a 20.000 főnyi közönség viharos tiltakozása mellett Scott-ot jelentette ki győztesnek. Érdekes, hogy Soott, akit erőnek- erejével Sohrneling partnerévé akarnak kijátszani, az utóbbi időben összes győzelmeit, igy Sandvina és Coo.k ellen is, az ellenfél diszk valífikálása ré­vén érte el. így érthető, Iiogy Sohrneling, aki a tiszta harc hive, vonakodik Soott-tal xnegjavórlcőnoL Kassa, december 10. (Kassai szerkesztőségünktől.) A kassai iparos és kereskedőd társadalom vasárnap délelőtt nagygyűlést tartott, amelyen a betegsegélyzőpénz- tár illetékek tervezett felemelése ellen tiltakozott. A betegsegélyző már évek óta súlyos válsággal küzd, egyrészt a tulnagy adminisztráció, másrészt az ott uralkodó könnyelmű gazdálkodási rendszer miatt. A betegpénztár igazgatósága ezért a beteg- segélyzői illetékek felemelését vette tervbe, úgy, hogy a fizetések után ma számitott 4.8 százalékos illetékeket 6—7 százalékra emeli. A terv a legélesebb tiltakozást váltotta ki az érdekelt ipari és kereskedelmi körökből, amelyek már előre azt az álláspontot foglalták el, hogy sem­miféle illetékemelést nem fognak magukra köte­lezőnek elismerni. Reggel 9 órakor mintegy 300 főnyi iparos jött össze az ipartáreulat székhazában, ahol először Galbavy Kálmán, a betegisegélyzöpénztár felügye- 1 főbizottságának elnöke számolt be a betegpénztári állapotokról. Számadatokkal támasztotta alá, hogy a pénztár többmilliós hiányának nem a pénzhiány az oka, hanem az a gazdálkodási rendszer, melyet egyfe­lől a kormánybiztosi rezsim felelőtlensége, más­részt a felelőtlen pénzpocsékolás okozott. A 6 mil­liós költségvetésből — u gyamod — 45 százalék jut a táppénzekre 16 százalék a gyógyszerekre, 18 százalék a szanatóriumi és kórházi költségekre és 35 százalék az adminisztráció költségeire. Esze­rint az évi túllépés 13 százalék, mely fedezetlen és évről-évre állandóan szaporodik, s ma már a betegpénztár 130.000 korona gyógyszerszámlával, 1 millió szanatóriumi és kórházi ápolási költséggel tartozik, ezenkívül az uto’só évek deficitjét a szo­ciális biztosítás számára behajtott összegből fedez­ték s a szociális biztosító intézetnek a betegpénztár e pillanatban 1.2 millióval tartozik, amire szintén nincs fedezet. Ezzel szemben az igazgatóság nem gyakorol el­lenőrzést a táppénzek kifizetésében s mérsékletet nem ismer a kiutalásokban; a betegpénztár sik­kasztás miatt mintegy 100.000 koronával károso­dott, a röntgen intézet hiánya miatt horribilis Prága, december 10. A földművelésügyi minisztérium műszaki osztályának főnöke, Horák dr. mérnök, a múlt napokban előadást tartott a ruszinszkói Feke­temocsár lecsapolásáról s ezzel kapcsolatban Ruszinszkó egyéb vízgazdálkodási kérdéseiről. A közérdekű előadást röviden az alábbiakban ismertetjük: Az előadó mindenekelőtt a természeti és i gazdasági állapotoknak a talajjavításhoz való viszonyáról beszélt. A ruszinszkói alvidék ösz- szefiigg Szlovenszkó lapályos vidékeivel s a Tisza északi szakaszát alkotja. Ez a terület három állam között o&zli'k meg. Szlovenszkón 140.000, Ruszinszkón 150.000 ha-nyi olyan te­rület van, amelyet a Latorca, Ung, Borsava és Talabor folyók tavaszi áradásai veszélyeztet­nek. Itt volt hajdan a Pannon-tenger, mely a Kárpátokig nyúlt el. Eme terület magasabban fekvő részem falvak, városok és közutak van­nak, az alacsonyabban fekvő terület: rossz rét és erdő. A műnk ács—ber egszászi útvonal men­tén terül el a Feketemocsár, amelynek kiter­jedése 1300 ha. A föld, a talaj fekete, vízhat­lan. A vizek a hóolvadásből, esőzésből s az árvizek visszamaradásából származnak s kizá­rólag párolgás utján kevesbednek. A kavics- és homokréteget a Tisza mellékfolyói iszapol- ják be. A Tisza és a Latorca között a fekete szántóföld alatt agyagréteg, alatta iszap s ez alatt homok van. A Feketemocsárban hatmé­teres iszaprétegek is vannak. Az évi átlaghő­mérséklet 10 fok C, de az éjjeli fagyok még júniusban sem ritkák. A talaj gyorsan szárad s a tetején kéreg képződik. Leginkább az őszi gabonaféléket kultiválják itt. Másutt a szántóföld az egész területnek a 60, itt csupán a 42 százalékát teszi ki. Az al­vidék en több a rossz legelő, mint a magasab­ban fekvő dombokon és hegyekben. A marha áprilistól télig a legelőn van; a legelők meg vannak fertőztetve lépfenével. A kedvezőtlen vízviszonyok miatt a gazdálkodás ertenziv. Az előadás második része a vízgazdálkodási munkálatokról szólott. A Tisza szabályozásá­nak kezdete már az 1850-es évekre vezethető vissza; a Ruszinszkóra eső 150 km.-nyi sza­kaszból is szabályoztak néhány részt. Á Tisza végleges és rendes szabályozásához vala­mennyi érdekelt állam közös tervezete szüksé­ges, főképpen azért, mert a folyó e&ési viszo­nyai nagyon kedvezőtlenek, néhol csak 1 cm.-t esik egy kilométernyi szakaszon. A vízleve­zető csatornák épitése által uj folyók keletkez­tek, amelyek ismét áradni kezdtek, főleg, ha a Tisza is meg volt dagadva s nem tudta föl­venni a mellékfolyóit. Ilyenkor a viz a védő­)( A csehszlovák fenniszszövétség a tegnapi nap eljuttatta jelentkezését Páfisba a Davis Gup 1930. küzdelmeire. )( Kozselnh Károlyt az angol tenniszszövetség Újból trénerévé raenődfotto. ! számlákat fizet Mindez oly állapotokat teremtett itt az idők folyamán, hogy ennek a gazdálkodás­nak véget kell vetni, az ellenőrzést intenziven kell gyakorolni s meg kell szüntetni a mértéktelen pénzpocsékolást. Az iparosok szövetsége azután egy határozati javaslatot fogadott el, amelyben követeli: & betegbiztosító pénztári autonómia visszaállítá­sa után kiírandó választásokat paritásos ala­pon; a milliókat kitévő adósságok fedezését a beteg- biztosító intézetek törzsvagyonát képező 80 millióból; a betegbiztosító mai rossz rendszerének megvál­toztatását; a szokásos tulkiadások megszüntetését: a tiszt­viselő-létszám redukcióját, a táppénzek kiuta­lásának rendezését, a túlságos adminisztrációs összegek csökkentését. Néhány szónok ismertette még a pénztárban ural­kodó viszonyokat. A gyűlés azzal ért véget, hogy mindenáron felveszik a harcot a súlyos megter­helést jelentő uj adóemelés ellen s ha kell, a legfelsőbb bíróság döntését fogják igénybe venni a betegpénztár kívánsága ellen. A kereskedők gyűlése részvétlenség miatt elmaradt A kereskedelmi grémium 11 órára hívta össze tagjait, hogy hasonló állásfoglalással tiltakozzék a pénztári illetékek felemelése ellen, de a kereske­dők nem tartották fontosnak az őket legközvetle­nebbül érintő kérdés iránt érdeklődni s előállott az a helyzet, hogy a nagy előkészületekkel megdolgo­zott demonstrációs gyűlésre kilenc kereskedő ment el, ami miatt a gyűlést egyáltalán nem tartották meg. A betegpénztári illetékek felemelése a ke­reskedők bőrére megy, s bár ezt mindenki jól tudja, még sem tartják úgy szem előtt az ügyet, mint olyant, amelyet később egyáltalán nem lehet többé megjavítani. A kereskedelmi grémium a jövő vasárnapra volt kénytelen halasztani a gyűlést, s az a terv, hogy amennyiben a kereskedők erre a gyűlésre sem mennének eL, akikor a grémium a maga részéről nem tesz többé lépéseket a beteg- pénztári gazdálkodás ellen. gátakat is fölsza'kitötta s az ár mérhetetlen károkat okozott. A Latorca 8 métert is emelke­dett. A védőgát mentén megkezdődött a talaj infiltrációja. Három vízgazdálkodási szövetke­zet is dolgozott itt már az államfordulat előtt, ezek közül a Tis^za—Latorca szabályozási és a Feketemocsár lecsapolási egyesület Cseh­szlovákiának jutott. Ruszinszkó ma sincs kellőképpen megvédve az árvizek elől. A Tiszavidéken a folyó bal­partján gátat kell emelni egészen Nagyszőlő­sig. A Borsava folyó mentén dühöng a malá­ria, ezért ezt is igen sürgősen szabályozni kell. A Talabor csak helyenkint igényel parterősi- tést. A bustyakázai mocsár huszonegy közsé­get veszélyeztet. A legfontosabb feladati azon­ban a Latorca szabályozása és a Feketemocsár lecsapolása. A védőgátak puszta fölállításával a Feketemocsárból tó válna. A nagybirtokok is csak a legelőiket használhatták itt s a le­vezető csatornák nem segitettek többé. Az uj szabályozási é6 lecsa<polási terv a viz- tartályrendszeTen alapul s a Latorca jobb- partjára is figyelemmel van. A geológiai vizs­gálat. eredménye szerint víztartály számára két alkalmas hely van Szolyva fölött: 30 mil­lió köbméter viz 420 négyzetkilométer terüle­ten helyezhető el. A FeketemoosáT felső részé­ben egy 5 millió köbméteres víztartályt ter­veznek. A szabályozás 240—260 millió koro­nát igényel s a munkálatok 10—12 évet vesz­nek igénybe. A munka 18 millió korona költ­séggel már megkezdődött. A Feketemocsár rendezésével 150.00 ha termőföld lesz meg­védve s óriási uj felületeket is nyernek. A termőföld kiterjedése 130 ezerről 210 ezer ha-ra emelkedik s az évi termés 1 millió mé­termázsával nagyobb lesz. Magában a Fekete- mocsárban 7000 ha uj termőföldet lehet nyer­ni. A vizlecsapolási munkálatok megkezdése is igen fontos, mert Ruszinszkó népe munká­hoz jut. A bankjegyforgalom a nemzeti bank de­cember 9-iki jelenlése szerint 378 millió ko­ronával 7310 millió koronára esett; a zsiró- követelések 365 millió szaporulatot tüntetnek fel. A hitelügyleteknél a váltóleszámítolás 59 millióval esett, az értékpapireszkont 14 mil­lióval emelkedett. A valutatartalék 41 mil­lióval gyarapodott s kevés hiján 2 milliárdot tesz ki. A nemesfémkészilet változatlan. Az áru eredetének a megjelölése. A nagy- kereskedők köreiből ismételten az a panasz hangzik el, hogy a hivatalok túlságosan szi­gorúan járnak el az áru eredetének az igazo­lásánál, különösen, ha naturalizált áruról van szó. A madridi nemzetközi egyezmény sze­rint ugyanis a vámáru kedvezményesebben vámolható el, ha a fél az áru eredetéről ta­núsítványt mutat be A csehszlovák hatósá­gok gyakorlata szerint ezt a tanúsítványt csak abban az esetben adják ki, ha az áru­nak legalább a fele Csehszlovákiából szár­mazik. Ezzel szemben a külföldről Csehszlo­vákiába szállított s itt nemesitett vagy átcso­magolt árura a tanúsítványt már nem állít­ják ki, noha ez után az áru után itt magas adókat, illetékeket kellett fizetni. — A nagy- kereskedők azt követelik, hogy a csehszlovák hatóságok is legalább olyan liberálisan kezel­jék ezt a kérdést, mint a szomszédos álla­mok hivatalai. Vámnyilatkozatok az Egyesült Államokba küldött csomagokhoz. A postaügyi miniszté­rium mostanában kiadott hirdetményében fi­gyelmezteti azokat, akik az északamerikai Egyesült Államokba postai csomagokat külde­nek, hogy a vámnyilatkozat minden rovatát a legpontosabban töltsék ki. Amennyiben a küldemény 100 dollárnál nagyobb értékű, úgy a számlát az illetékes amerikai konzullal is láttamoztatni kell; ezzel kapcsolatban a küldemény értékmegjelölésének világosnak, olvashatónak kell lennie, mert ha az érték nem állapítható meg, úgy az amerikai posta- hivatalok nehézségeket csinálnak a csomag­nak a címzett kezeihez való kiszolgáltatásá­nál. — Ez a figyelmeztetés különösen azok­nak szól, akik amerikai hozzátartozóiknak szereíetadományokat küldenek; a csomag ugvan rendesen nem képvisel nagy értéket, az amerikai posta azonban mégis nehézsége­ket okoz a vámnyilatkozat s értékmegjelölés hiányosságai esetén. A mezőgazdasági Jednota az agrárválságról. A mezőgazdasági Jednota az ország számos helyén nyilvános népgyiiléseket rendezett, amelyeken a szónokok a mezőgazdasági vál­ság kérdésével foglalkoztak, majd oly rezolu- ciós határozatot fogadtattak el, amelyben hangsúlyozzák azt, hogy a mezőgazdasági vál­ság megoldásának alapja a vámkérdés ren­dezése, s minden más intézkedés csak pót­intézkedésnek tekinthető. A köztársaság szo­ciális és gazdasági szervezetére való tekin­tettel a vámvédelemnek — a határozat sze­rint — az állattenyésztésre kell kiterjednie, mig a szemestermények vámvédelmét a szomszédos államok, elsősorban Németország példája szerint kell megoldani. Az állatvámok rendezésénél a sertéshús kg.-jára legalább 3 korona behozatali vámot kellene megállapí­tani, hogy a vámvédelem hatásos legyen. A határozat a behozatali jegyek kérdésének a rendezését is követeli. RÁDIÓMŰSOR PÉNTEK PRÁGtA: 11.15 Gramofon. 12.30, 16.30 Hangver­senyek. 17.30 Német előadás. 18.50 Éve, Foerster operája. 22.15 Kávéházi zene. — POZSONY 11.30 Gramofon. 12.30 Hangverseny. 16.30 Szólista hang­verseny. 17.20 Magyar óra: Jarnó József és Jak Sándor előadási. Ujházy Lola és Mészáros dr. sanzonokat és dalokat énekelnek. 19.15—22.55 Prágai műsor. — KASSA: 12.00 Harangszó, utána gramofon. 17.10 Hangverseny. 18.40 Szlovák­magyar nyelvlecke. 20.05 Szólista-hangverseny. 21.00 Szalonzene. 22.15 Kávéházi zene Prágából. 22.55 Magyarnyelvű hírek. — BRÜNN: 11.30 Gra­mofon. 19.30 Rigoletto, operaelőadás. Hangver­senyek, mint Prága. — MÁHR.-OSTRAU: 16.30 Fuvószene. 17.30 Balcár tanár zongoraelőadása. Egyéb, mint Prága és Brünn. — BUDAPEST: 9.15 és 9.45 Gramafon-müvé6zlemezek. 9.30 Hírek. 11.00 Nemzetközi vizjelzőezoigálát. 12.00 Déli ha­rangszó, utána hangverseny Deutsoh Rózsi é6 Pol­gár Tibor (zongora), Perényi Gabriella (ének) közreműködésével. 12.25 Hírek. 12.35 A hangver­seny folytatása. 13.00 Pontos időjelzés, időjárás- jelentés. 16.15 Józsa Rezső mesél a gyermekeknek. 16.45 Pontos időjelzés, időjárásjelentés, hírek. 17.00 Szegedy István novellái: 1. Kilsebál. 2. A leventei. Felolvassa a szerző. 17.30 Magyari Imre és cigány­zenekarának hangversenye. 18.30 Mit üzen a rádió? 19.25 A m. kir. Operaház előadásának ismertetése és az előadás szinlapjáoak felolvasása. 20.30 A m. kir. Operaház „Szevillai borbély44 előadása. Vig dalmű 3 felvonásban. Zenéjét szerzetté Rossini. Fordította Hareányi Zsolt. 22.30 Pontos időjelzés, időjárásjelentés, hírek. Majd: Pertis Jenő és ci­gányzenekarának hangversenye a Britannia-szálló- ból. — BÉCS: 11.00 Silving-négyes. 15.30 Gramo­fon. 16.15 Tröster Teréz zongorajátéka. 1. Rosen- fchal Móric: 10 jellemdarab. 2. Hitschmann Hedvig Wolf-dalokat. énekel. 3. Kanner—Rosenthal Hedvig zongorajátéka. 1. Chopin: Desz-dur. éjidal; Cisz- moll, keringő. 2. Rosenthal Móric: Románc, elő­játék. 17.15 A népdal Csehszlovákiában. 17.45 Heti­jelentés az embersportról. 18.00 A sieport fejlődése Ausztriában. 18.30 Nagyvárosi lárma és lelki egész­ség. 20.05 Kamarazene. 1. Kelin József: Eez-dur hangverseny, klarinétre és zongorára. 2. Spohr Lajos: Dalok énekhangra és klarinétre. 20.30 Emlékek a bécsi hangversenyélet múltjából. — STUTTGART: 17.45 Zene Frankfurtból. 19.30 Beerwald György hegedüjátóka. 20.15 Soheífler: Hátország cimü 3 felvonásos kamarajátóka. 21.15 A stuttgarti filharmonikusok népszerű szláv estje. — BERLIN: 16.30 Hangverseny. 19.00 Szász hu­mor. 20.00 A bajazzók, operaelőadás. Utána „A király44 mesejáték. 22.30 Szórakoztató zene. — LONDON: 20.45 Könnyű esti zene. 22.00 Vig program. 23.15 Operett, majd tánc. — ZÜRICH: 15.30 és 17.15 Gramofon. 16.00 Hangverseny. 20.00 Aida, operaelőadás Bernből. — RÓMA: 21.02 Mas- cagni: ,Jgen“ operaelőadás. — MILÁNÓ: 20.30 Szimfonikus hangverseny. 23.15 Tánczene. — LEIPZIG: 21.00 Elene Gerhardt dalestje. 22.45 Szórakoztató zene. — KÖNIGSBERG: 18.45 Szim­fónikus hangverseny. — KATTOWITZ és KRAKÓ: 17.45 A szibériai dalkőrus hangversenye. 19.25 Gramofon zene. 20.15 A varsói filharmonikusok hangversenye. 23.00 Tánczene. *— ZÁGRÁB: 20.35 Jugoszláv népdalok harmonika kíséret mellett. 22.00 KöonyfV *»*­A ruszinszkói mocsarak Becsatolása \ . KőZ«ÍAZDAjSÍÁ<r . flges ............ .....HlUflT A kassai iparosok tiltakoztak a betegpénztári illetékek felemelése ellen Súlyos visszaélésekkel vádoljék a pénztár eddigi rendszerét

Next

/
Thumbnails
Contents