Prágai Magyar Hirlap, 1929. december (8. évfolyam, 274-296 / 2199-2221. szám)
1929-12-11 / 282. (2207.) szám
'pm&Mjt *iA&*A&HÍUÍjAfr 1929 december 11, wterdn. NÉMETORSZÁGI JEGYZETEK Az ablakom előtt álló öreg hársfa, levelei már leperegtek. A német rónán a sziléziai szél száguld szilajon, dacosan és mint egy szeszélyes pásztor, hol összetereli, hol megint szétkorbácsolja nyáját: az ég felhőit... Jegyzeteimben lapozgatok. Egy tanulságos nyár emlékeit idézgetem, rendezgetem itttartó zkodá.som utolsó napjaiban. * Ellának hívták. Fiatal, egészséges, izmos és •szőke, mint a többi német leány. Egy harminc- holdas gazdának a leánya. Répát ásott. A jól fejlett, répafejek ugyancsak nehezen akartak megválni a kiszikkadt agyagtól, izmos két karjának minden erejével meg kellett feszítenie a földbeszurt répaásót. A csípős reggeli szél pirosra festette az arcát. Serényen dolgozott, délig kész kellett lennie a répafölddel (a teheneket is meg kell még fejni). És délután répaásó nyelétől feltört kezeire keztyüt húzott, a városba ment és egy autó volánja mögött száguldott végig a cseresznyefákkal szegélyezett, jókarbantartott német utakon. Pár nappal később egy breszlaui operett,- szinházban találkoztam vele, a „Marica grófnő41 előadásán. Szünet közben elbeszélgettem vele. Nagyon tetszett neki a „Marica grófnő11. Gyorsan pergő sziléziai tájszóíásával elbeszélte, hogy hallotta Kálmán Imrének egy másik operettjét is, a „Csárdáskirálynő“-t, de a „Marica grófnő14 jobban tetszik neki. Majd az irodalomra terelődött a szó. Most Remarque könyvét olvassa^ de nincs vele megelégedve. És igy folyt tovább a beszélgetés színházról, zenéről, irodalomról. Megszólalt a szünet végét jelző csengő, elbúcsúzott tőlem. Utánanéztem, amint tovalépdelt a színház széles folyosóján. Csak akkor vettem észre, milyen ízlésesen van öltözve, akár a nagyvárosi leányok, csupán erősebb, szélesebb csípője árulta el a vidéki parasztleányt. Harminc-holdas gazda leánya. De német. Mert egy harmincholdas magyar gazdának a leánya nem vezet autót, vagy ha vezet, nem ás cukorrépát. Nem olvas szépirodalmat, vagy ha olvas, nem fej tehenet. Miért? Mert akkor már műveltségénél fogva szégyenli a durvább munkát, „derogál neki“. Német társnője viszont autót vezet és modern regényeket olvas, de keze, melyben a kormánykereket, vagy a szépen bekötött könyvet tartja, munkától kérges. Micsoda igazi tömegkultúra kell ahhoz, hogy a kormánykerék után ismét a répaásóvillát vegye a kezébe! * Aratás vége felé kint kószáltam a német falu határában. Az aratógépek befejezték munkájukat, az Isten áldása nagyrészt már téglából épített és palával födött hatalmas csűrök alatt várta a cséplőgépet. A tarlók mind gondosan fölbuktatva, itt-ott már az aratáskor elhullott gyommagvak is kezdtek kibújni a földből. Az egész határ a rendes, okszerű gazdálkodás képét tükrözte vissza. Öröm volt azt gazdaszemmel nézni. Az egyik szárazságtól, hőségtől elporosodott diilőuton egy vén német paraszt biciklizett rám szemközt. Lehetett vagy hatvanesztendős. Biciklijének kormányát csak félkézzel fogta, másik kezével a vállára fektetett kaszát tartotta egyensúlyban. Megállítottam az öreget, szóba elegyedtünk. Az öreg német hirtelen egy kérdést vetett föl: — Tudja-e, gyakornok ur, ki volt a legokosabb ember? Hamarjában nem tudtam rá válaszolni. Az öreg azonban kisegített zavaromból, mert meg is felelt a kérdésére: — Az, aki a biciklit kitalálta! Gazdaszemmel nézve igaza volt. Ha elgondoljuk, mennyi időt takarít meg a gazda, amikor távolabb eső földjeit biciklin közelíti meg, rá kell jönnünk az öreg bölcsességére. Nincs olyan német parasztház, ahol ne volna 8—4 darab női és férfibicikli vegyesen. Éppen olyan munkaeszköz, mint akár a kapa, akár a kasza. A német utak jellegzetességét a bicikli adja meg, fokozottabb mértékben áll ez Dániára és Hollandiára. Egy Ízben alkalmam volt látni egy biciklistát, amint egy lovat vezetett map után. Praktikus német lehetett, de én azért mégis csak a lóra ültem volna, még ha gyalog kellett volna is visszamennem. Igen ajánlatos volna ezt a nálunk nem valami nagy elterjedtségnek örvendő hasznos alkotmányt a tagositatlan magyar falvakba is bevezetni. Munkanapokon közelebb hozná úgy a faluhoz, mint egymáshoz a gazda szerteszét fekvő parcelláit, ünnepnapokon szórakozni, rokonokat, ismerősöket látogatni mehetne rajta a fiatalság. Hasznavehntő, hűséges alkotmány. Időt, fáradságot takarít és tahin fiatal sziveket hoz össze. Mégis csak igaza volt az öregnek! Erika grófnő vesszőfutása a hirschhetárgyaláson Szenzációs fordulat a bünpőrben — Felbukkan a gyilkosság vádja Hirschberg, december 10. A Stolberg-Werni- gerode Keresztély gróf ellen folyó bünpör tárgyalása hétfőn érte el tetőpontját. Hétfőn ugyanis olyan momentumok merültek föl a tanúvallomások során, amelyek arra engedtek következtetni, hogy a bünpőrben szenzációs fordulat következik be. Hétfőn délelőtt Tho- mas vizsgálóbírót hallgatták ki elsőnek, aki a Stolberg Keresztély gróf elleni vizsgálatot vezette. A tárgyaláson kiderült, hogy a vizsgálóbíró túlságosan könnyen hitt Keresztély gróf vallomásának, vagy pedig egyéb okok bírhatták arra, hogy a vizsgálatnak a grófra kedvező irányt adjon. Ennek a vallomásnak az alapján fölmerült annak a lehetősége, hogy a vádat megváltoztatják és gondatlanságból elkövetett emberölés helyett gyilkosság címén nj tárgyalásra utasítják Stolberg Keresztély gróf szenzációs bűnügyét. Hétfőn még nem történt ebben az irányban döntés. A délutáni tárgyaláson a tragikusvégü gróf özvegyének, Erika grófnőnek tanúvallomására került a sor, amelyet természetesen óriási érdeklődéssel vártak. A grófnő gyászbaöitözötten jelent meg a bíróság előtt. Az elnök fölteszi a kérdést, hogy akar-e vallomást tenni. A grófnő halk hangon jelenti ki, hogy vallomást tesz. A védő indítványára a bíróság beleegyezik abba, hogy anyjának kihallgatása alkalmával a vádlott ne legyen jelen a tárgyaláson. Károly sógor Az elnök kérdésére a grófnő elmondja, hogy Eberhard gróffal való házassága nem volt boldog. Elnök: Elismeri, hogy Károly sógorával viszonyt tartott fenn? Tanú: Igen. Elnök: Milyen okból? Szimpatikusabb volt-e, mint a férje? Tanú: Nem mondhatom, hogy szimpatiku- sabb volt. Elnök: Szellemileg magasabb fokon állónak tartotta őt, mint férjét? Tanú: Nem. Elnök: Talán a viszony olyan volt, mint Ibsen Hedda Gabi erénél, ahol az egyik férfi a másikat kiegészítette? Tanú: Nem ismerem Hedda Gabiért. Elnök: Férjének tudomása volt erről a viszonyról? Tanú: Azonnal megmondtam neki Elnök: Azt is, hogy ez a viszony egészen intim volt? Tanú: Azt is. Azonnal. Elnök: És mit szólt a férje ehhez? Tanú: Nagyon nehezére esett, de ezt mondta: Inkább megengedek mindent, semhogy elhagyj engem. Kétszer akartam otthagyni, de aztán nem tehettem meg. 1908 óta elviselhetetlen volt a házaséletem. Az aotipatíkus férj Elnök: Miképpen fogta föl férjének kalandjait? A tanú hosszasan hallgat, mire az elnök figyelmezteti, hogy a tanúvallomásra kötelezte magát. Elnök: Hogyan fogta föl férjének mértéktelen alkoholfogyasztását? Tanú: Mindig nagy fájdalmat okozott nekem. Emiatt vesztette el előttem férjem a szimpátiát. Elnök: A fizikai szimpátiára gondol? Tann: Igen, a fizikaira. Elnök: Férjhez akart-e menni Károly grófhoz? Tanú: Régebben igen. Ezután az elnök áttér a tettre. A grófnő a többi tanúval egybehangzóan mondja el az eseményeket. Elnök: Ha ezt a kérdést adom föl önnek: Elmondta-e fia a végzetes éjszakán, hogy megölte atyját, tudna-e ön olyan feleletet adni, amelynek igazságára esküt is tehet? Tanú: Nem, semmit sem mondott el nekem, erre megesküdhetek. A levelek megsemmisítése Ezután az elégetett levelekre terelte az elnök a kihallgatást. A tanú elmondja, hogy férjének halála és fiának letartóztatása a kétségbeesésbe hajtotta s ezt az érzését az újságok közleményei méginkább fokozták. — Amint az íróasztalnál ültem és tekintetem a fiókra esett, amely tele volt levelekkel, arra gondoltam, hogy házkutatás történik és eliszonyodtam arra a gondolatra, hogy leveleimet mások is elolvashatják. Idegenek turkálhatnak abban, ami lég sajátos abban az enyém. Elhatároztam, hogy összes leveleimet elégetem. Elnök: Nem játszott ebben közre sógora, Károly gróf leveleinek tartalma? Tanú: Ez kevésbé. Csupán az a gondolat, hogy magánügyeim a nagy nyilvánosság elé kerülhetnek. Elnök: Az ön szívügyei bizonyára szent dolgok ön előtt? Tanú: Igen. Elnök: Azonban ezeket és más leveleket szanas-zét hevertette és bármelyi szobaleány hozzájuk férkőzhetett. A grófnő erre nem tesz megjegyzést. Élnek: A szolgálószemélyzetnek azt mondotta, hogy semmit se valljanak. Tanú: A leveleknek legnagyobb részét magam égettem el. A szobaleányra csupán azt biztam, hogy azokat a dolgokat, amelyek a hátsó szobában, a szekrényben állanak, égesse el. Azt mondottam nekik, hogy mindent magamra vállalok s ez az én dolgom. Elnök: Azt a vádat is kimondották, hogy Qn tette a lövést Igaz-e? Tanú: Éh? Nem! Elnök: Eeküt tesz-e erre? Tanú: Természetesen. Elnök: Hát fiának nem mondta-e, hogy lőjje le az apját? Erre a kérdésre a grófnő meginog, kezeit arcához kapja és lehanyatlik a védő asztala felé, úgyhogy a védő átkarolja. Egy perc is eltelik, amig magához tér és ismét nyugodtan adhat feleletet. Elnök: Ezt állítják. Tanú: Előttem teljesen közömbös, hogy mit állítanak. Ez az állítás alávalóság. Elnök: Azt is állították, hogy önnek különleges hatása volt fiára. I Csont éS iz ületi baj oknál Kére íi csi’zi otthoni jód- kura használat utasítását, Csízfürdc. | Tanú: Ha azt akarja ez mondani, hogy visz- szaéltem az anyai hatalommal és gyilkosságra bírtam rá fiamat, úgy ez az állítás is galád-ság. Elnök: Tud-e lőni? Állítólag jól tud célba lőni? Tanú: Csupán kisleánykoromban lőttem ‘célba. Elnök: Tud-e vadászfegyverrel bánni? Tanú: Nem. • Elnök: Leánya sem? Tanú: Nem. Elnök: Tudja-e, hogy Károly sógora az ön fiával is tiltott viszonyban volt? Tanú: Nem tudtam. Elnök: Nem is sejtette? Tanú: Nem. Gyilkosság? Elnök: Talán azt is lehetne mondani, hogy valami ok fennforgóit arra, hogy urát eltegyék láb alól. Gyűlölet, vagy más érzés, vagy pedig az a gondolat, hogy férje valamiképpen fölösleges? A grófnő fejét rázza, de nem szól. A grófnő kihallgatása végén egészen ösz- szetörve tért vissza a helyére. A hétfői tárgyalást ezzel berekesztették és folytatását kedd délelőtt kilenc órára tűzték ki. ORVOSOK Irta: MÁRAl SÁNDOR Vabumi seerény orvoegyülésfél© volt a múltkor Pesten e egy ismerősöm vázlatsze- rüeai összeállított egy kis listát arról, hogy kitűnő budapesti orvosok úgy mellékesen, tékát igazában, miből élnek? A Béta hiteles. Például: Az egyik orvos csendes társa a pályaudvari valutabeváltó pénztáraknak a keleti, nyugati, déli pályaudvaron és Hegyesh a lomnál. Este héttől ott teljesít szolgálatot. Azt mondja, most már megél. Egy másik abból él, hogy vizibolliákat tenyészt e egy emberével hetenként végigjárja az akvárium tulajdonosokat s eladja nekik az uj termést. Éppen ezt találta ki, a vizibolhát. Azt mondják, jó dolog. Egy professzor krizantémumokat termel télen, nyáron meg dáliákat. A viszonteladóknak 80 fillértől 2 pengőig adja el a bájos növények darabját. Saját bevallása szerint háromszor annyit keres ezzel, mint az orvosi foglalkozással. Egy méltóságoe orvos ur a rádióban tart hetenként előadást s ez többet hoz neki, mint a kórházi fizetése. Ennek a doktornak meg nem ment a praxisa, hát felcsapott gyógyszérum-gyárosuak és exportál is. Van egy, aki abból él, hogy a felesége re- tikülöket meg iparművészeti tárgyakat gyárt — ő maga teával jár házalni. Szépen megélnek. Megint csak kint kóboroltam a határban. Velem volt német házigazdám belga juhászkutyája is, a Rémó. Egy buzatarló szélén 8—9 éves mezítlábas fiúcska ült, ölében egy alig párhetee mezei nyulfiókát szorongatott, simogatott. Én is kézbe vettem a kis tapsifülest. Szegény kis jószág ugyancsak meg lehetett ijedve, mert moccanni sem mert, de szivecskéje annál jobban dobogott. Rémó barátom erősen hegyezte amugyis hegyes fülelt, olykoT-olykor vakkan- tott is egyet-kettőt. Visszaadtam a kis gyámoltalant rabulejtő- jének, aki ölbevéve, elszaladt vele vagy százlépésnyire és ott szépen elengedte. Rémó akkorára rég elfelejtette a finom nyuiszipecso- nyét és nagy buzgalommal kövérre hízott egerekre vadászgatotfc, úgyhogy a nyulacska még most is él, ha csak le nem puffantotta valami német jáger. Hogy mi ebben a különös? A német gyerek nem könyörületből, vagy jószívűségből engedte el zsákmányát. Csupán azért, mert tudta, hogy ami a másé, azt nem szabad bántani. A nyúl pedig azé, aki a vadászterületet bérli. Ez a civilizáció. (Weigwitz.) Fodor István. Ez a doktor bácsi meg belépett beltagnak egy koron akerceguocai kesztyüsboltba, mert a gégészet nem ment. Ezért tanult hét évig. A másik meg azért tanult, hogy a felesége női kalapszalonjából kényszerüljön megélni, a Váci-uccában van az űzlek jól megy. Még egy másiknak a felesége fogorvosoknál házal arannyal és platinával, amit olcsóbban ad, mint a gyárban kapják. Tudja Isten, honnan szedi? Ezek mind megbízható adatok, itt feküsz- nek előttem névvel és házszámmal. Vizibol- ha, valutabeváltás, kesztyűsből!, krizanté- mum, — minden jobb és remény teljesebb, mint az orvosi mesterség. A hires sebész előszobája is üres. Azok az emberek, akik két esztendő előtt még hozzárohantak kötözésre, ha zsebkéssel megvágták az ujjúkat, ma csendesen befe- küsznek vakbélgyulladással a klinikára, türelmesen megvárják, mig a tanársegéd a hallgatók előtt ingyen vagy nagyon olcsón felvágja a hasukat. Ezek az orvosok ma. Nincs rajta mit takargatni, ők maguk kiabálják a leghango- sabban. A magánpraxist megöli a betegpénztárak konkurrenciája, meg az, hogy mind leszegényedünk, a haldokló fogához veri a garast, nem hiv orvost, nem telik reá. És az ügyvédek? És a mérnökök? Azok is vizibolliákat tenyésztenek? Azok is. Mindenki melléje él az életének. A tanult mesterségéből, abból, amire készült, amihez ért, a legkevesebb ember tud csak megélni. Mindenki egy skálával mélyebben játssza lo az életét, mint ahogy elképzelte. Az orvos vizibolhatenyészetböl él. a vizi- bolha nem is tudom, miből él? Ismerek egy cirkuszkutyát, leépítették, most abból él, hogy tyúkokat őriz Pesterzsébeten Képzett kutya volt, vagyont keresett az inflációban. Kanárik legyeket fognak. Bírók, titokban, másolási munkákat végeznek odahaza. Én is másból élek. Néha már gyanakszom, hogy titokban teát adok el. Vagy áttérek a vizibolhákra. Oly mindegy. BJT JL mt m Mi mm 5 mm minden előfizetőnk megkapja a Prágai CH ■ Cl t 5 ■■ y I Magyar Hirlap 1930. évi naptárát. |
