Prágai Magyar Hirlap, 1929. november (8. évfolyam, 249-273 / 2174-2198. szám)
1929-11-09 / 255. (2180.) szám
192D november 9, szombat. msmxmstmam Ipsrpaiota épül (ingvaron Ungvár, november 8. (Ruszin,szkói szerkesztőségünktől.) Az ungvári és vidéki kereskedő- és ipar társulat székház nélkül tengődik. A volt ipartestület emeletes palotáját már régebben eladták, de ■még eddig megfelelő épületet nem tudtak emelni helyéibe. Ungvár város az Ung szabályozásával építkezésre alkalmassá tett füzesi városi telkekből még tavaly adományozott egy megfelelő parcellát az ipar társulat szék- , házának céljaira. Az építkezések azonban minőiméig nemi indultak meg, mivel az ipar- társulat egy, eddigi terveinél sokkal monumentálisabb terv keresztülvitelén dolgozik, melyhez a város anyagi segítségét is kéri. A nyilvánosságra kerülő tervek szerint az ungvári ipartársulal székháza egy olyan monumentális palotalömb lenne, amelyben elhelyezést nyerne az ipartársulat hivatalos helyiségeim és olvasótermeim kívül a kereskedelmi akadémia, a kereskedelmi és iparkamara, az iparos- és kereskedő tanonciskola, az országos iparfelügyelőség és tanács, az iparfejlesztő intézet, valamint a tamfelügyelő- ség. Az ipartársulat kéri a várost, hogy az iparostanonciskola építési költségeihez a város járuljon hozzá, mivel annak fen tar táp a úgyis a községi kötelezettségek közé tartozik s ezzel szemben az állama magára vállalná az iskola berendezését és tanszerekkel való felszerelését. A tanács ebben az ügyben még nem döntött, mivel a katasztrofálisnak mondható városi anyagi helvze* tisztázása előtt ígéreteket és kötelezettségeket nem vállalhat. Csehszlovák vélemény a vámbékérőL Mint a múlt napokban már közöltük, a népszövetség gazdasági albizottsága a múlt hetekben fogadta el az úgynevezett vámfegyverszünet- ről szóló nemzetközi egyezmény tervezetét. A Géniben elfogadott két tervezet szövege a múlt napokban érkezett a fmágai kormányhoz j s ez viszont az illetékes közgazdasági sz.er- vekhez továbbította azt véleményezés végett. A kereskedelmi és iparkamaráknak s a többi közgazdasági szervnek a véleménye csak kedvező lehet s igy a véleményezés inkább ama fentartásókra fog vonatkozni, amelyekkel az egyes államok a tervezet elfogadásánál élhetnek. Főleg oly esetekről lesz itt szó, amikor egyes áru behozatala a legtöbb államiban vámmentes és csak néhány államban van magas vámmal megterhelve. A közgazdasági szervezeteknek serény munkát kell végezniük, mert az egyezmény már januárban nemzetközi konferencia ©lé.juh Az uj vámeljárás nehézkes. Az utóbbi időben igen sok panasz mént a pénzügyigazgá- t. óságokhoz az 1928. évben életbeléptelett vámeljárás nehézkessége miatt, A vámhatóságok a panaszok okát viszont nem az előírások hiányosságában, hanem a közönség — a szállítók és keresedők tájékozatlanságában keresi. Ha a törvény egyes intézkedései módosításra is szorulnak, a mai állapot a régebbivel szemben mégis haladást jelent. A legtöbb panasz a postai csomagok elvámolási rendszere miatt merül fel; a törvény rendelkezése szerint ugyanis az oly postacsomagok, amelynek tartalmát hibás vámtarifa tétek alá sorolták, a vámhivatal visszaküldi, pedig a tévedést rövid utón lehetne helyrehozni. Ezen a bajon azonban a postaigazgatás a saját hatáskörében segíthet. Döntőbíróságok a stabilizációs mérlegek számára. Az igazságügyi minisztérium a stabilizációs mérlegekről szóló törvénnyel felállított dönfőbíróságok tárgyalási rendjét már elkészítette s azt a többi minisztériumnak véleményezés végett megküldte. A véleménye zés előreláthatólag rövidesen megtörténik s igy a döntőbíróságok januárban megkezdhetik működésűket. A csehszlovákiai sörgyártás kontingentálá- sának nehézségei. Annakidején közöltük, hogy a csehszlovákiai sörgyárak szövetsége elvben hozzájárult a sörgyártás kontingentálásához s az erre vonatkozó tervezetet az egyes sörgyáraknak küldte meg véleményezés végett. Az október végére megái lapított határidőben egyetlenegy sörgyár sem nyilatkozott, ellenben a morvaországi alszövetség a határidőnek néhány hetes meghosszabbítását kérte. A szlo- venszkói sörgyáraik ama kívánságuknak adtak kifejezést, hogy a szlovenszkói fogyasztást csak ezek láthassák el, vagyis Szlovenszkóra ne szállítsanak cseh- és morvaországi sört. A történelmi országok sörgyárainak az ilyen megoldás nem tetszik s arra hivatkoznak, hogy a sörfogyasztás terjesztésével a pálinka- fogyasztás visszaszorítható. A sörgyártás kon- tingen tálasa előreláthatólag nehezen fog meg valósulni. Nagy a kereslet Ausztriában csehszlovák jelzálogpapírok iránt. A háború előtt a cseh jelzálogbank által kibocsátott papíroknak körülbelül az egy harmadát a bécsi tőke vásárolta fel. Az utóbbi időben az osztrák pénzpiac fi gyelme fokozottabb mértékben fordul a csehszlovák pénzpiac felé, ami főképpen a bécsi bankok körében lejátszódott tragikus eseményekkel magyarázható. A bécsi pénzpiac főleg a csehszlovákiai jelzálogpapírok iránt mutat igen nagy érdeklődést, Zuhantak a svéd gyulatröszt részvényei. A külföldi tőzsdékről ma érkezett hirek szerint a svéd gyufa tröszt részvényei az utóbbi időben 36 százalékkal zuhantak. Ki kapja a hamburgi csehszlovák kikötőt? A folyó hét elején beszámoltunk arról, hogy hosszas tárgyalások után Csehszlovákia megszerezte a hamburgi kikötő bizonyos szakaszait. A Csehszlovákiának juttatott kikötőszakaszokat jelenleg az Elbe-hajózási R.-T. kezeli, amelyben a csehszlovák állam is erősen érdekelve van. Ennek a társaságnak a meghatalmazottal éppen most veszik át a csehszlovák állam képviselőitől az egyes kikötői objektum okát. A hamburgi csehszlovák kikötő azonban csak átmenetileg marad az Elbe-hajózási R.-T. kezén, míg az ügy végleges rendezése az év végére várható. Egyes tervek szerint a csehszlovák kikötő egy részét más, meglevő csehszlovák érdekeltségek fogják átvenni, más hirek szerint teljesen uj társaság alakulna az állam erős részesedésével a kikötő kihasználása céljából. A fényüzési adó alá eső importáru jegyzékének felülvizsgálása. A pénzügyminisztérium elvben hozzájárult ahhoz, hogy a fényüzési adó alá eső importáru jegyzékét felül vizsgál - iák és restid ágálják, vagyis a jövőben igen sok behozatali cikk felszabadulna a fényüzési adó alól. Ezáltal azonban a fényüzési adó alól mentesült importáru belföldi árunál kedvezőbb helyzetbe kerülne, mert a belföldi cikkek után forgalmi adó1 kell fizetni, amit a behozatalnál nem számítanak fel. A fényüzési adó alá eső tárgyak jegyzékének megszorításával egyidejűleg a forgalmi adó is megszüntetendő volna. A pénzügyminisztérium a forgalmi adónak a korlátozására is hajlandó. A fényüzési adó alá eső tárgyak jegyzékének a revízióját a reícbenbergi kereskedelmi és iparkamara fogja elvégezni különös figyelemmel • arra, hogy adómentes maradjon az olyan cikk, amelyet feldolgozás céljából (nyersanyagok) vagy finomítás végett importálnak. Az orosz sárdnŐ ismét elárasztja az európai piacot. SzóvjetoToszországnak a legtöbb európai állammal váló kereskedelmi kapcsolatai na,gvon kezdetleges állapotban vannak. Ennek ellenére egyes orosz iparcikkek ismét utat találnak az európai piacok felé. így a Re- sino-fröszt után a prágai Weltsch Gottfried nagykereskedő cég szerezte meg az orosz pumicipők (sárcipők) monopóliumát egész Középeit romára. Az említett cég a múlt évben 780.000 dollár — 26 millió korona — értékű sárcipőt vásárolt Szovjeíoroszországban s ennék a mennyiségnek csak egy harmada maradt Csehszlovákiában, a többi áru Közép- európa többi államában nyert elhelyezést. A múlt napokban 100 vagon sárcipőt helyeztek el a prágai szabad raktárban s újabb küldemények is útban vannak s igy a raktár valamennyi hangárja sárcipőket tartalmazó ládákkal telt meg. Miután a prágai raktárak kevésnek bizonyultak az újabb szállítmányok befogadására, a cég Slett inben bérelt nagy raktárit elv i?éirfe1*et, ahová Leningradbői 4-6.000 láda sárcipőt irányítottak már. Az orosz Resioo- tröszt az eddig szerzett tapasztalatai alapián a jövő évben egyéb iparcikkeknek. így elsősorban az automobil guminak a középeurőpai terjesztését is megkísérli. i ■ '»jci.'rww ^.wvcEBPOr^wcxiaotf..wu: <- .fa*■Trrrxra iiiMWMiWBWMMeMMWgam RÁDIÓMŰSOR HÉTFŐ PRÁGA: 11.15 és 2.15 Gramofon. 12.30, 16.30,' 20.15 és 21.15 Hangversenyek. 17.30 Német előadás. 19.05 Gramofon tánclemezek. — POZSONY: 11.30 Gramofon. 12.30 Hangverseny. 14.00 Ter- ménytözsdeje’entés. 16.00 Francia zene. 18.30 Szórakoztató zene. 20.15 Zenekari est Prágából. 22.15 Kávéházi zene Brünnből. — KASSA: 12.00 Harangsző. utána gramofon. 17.10 Zenekari hangverseny. 18.00 Magyar mezőgazdasági e’őadás: Ko- vanda mérnök a traktorokról. 19.05 Gramofon. 20.15 Prágai és 22.15 brünni műsor. 22.55 Magyarnyelvű sajtóhíre1'. — BRÜNN: 19.05 Rádiókabaré. 22.13 Kávéházi zene. Egyéb, mint Prága. - MÁHRfSCH-OSTRAU: Mint Brünn. — BUDAPEST: 9.15 Rádió-kvartett. 9.30 Hirek. 9.45 A hangverseny folytatása. 11.00 Nemzetközi vízállásjelentés. 12.00 Déli harangszó, utána gramofonzene. 16.20 T. Arányi Mária: Asszonyok tanácsadója. 17.10 Szlovák-ma gyár nyelvlecke. 17.40 A Mandics szalonzenekar hangversenye. 19.00 Német; nyelvoktatás. 19.30 Az Operaház zenekarának j hangversenye a Zeneművészeti Főiskolán, vezé-! nyel Dohnányi Ernő dr. 21.45 Pontos Idő, hírek., 21.50 Rigó Janóéi cigányzenekarának hangverse- ; nye. — BÉCS: 11.00 és 22.05 Hangverseny. 20 05 Költői szerelem. 20.45 Stájer népdalok. — ZÜRICH: 17.55 Gramofon 20.00 Hegedühangverseny. 20 45 Víg dalok. — BF.RN: 20.00 Az aranyos mes'ernő operett. — RÓMA: 17.30 Fiiba rmon ikus hangverseny. 21.05 Nápolyi zene- — MILÁNÓ:* 20 30 Hangverseny. 2100 Kedélyes est. — TITRfN: i 19 15 Hangverseny. 23.00 Tánerene. — LONDON:! 19 45 StPle Allén Hándél áriákat énekel. 20.45 Zenekari est. — T'~RL!N. 20.00 Dalok. 21.00 Népszerű hangverseny. 22 30 Tánc. — STUTTGART: 16.00 Hangverseny. 20.00 Svanda, a dudás, népopera. 22.30 Énekhangverseny. 23.30 Tánczene. — BRESLAU.; 21.00 Reichert Beatrice cselló-estje.— MÜNCHEN: 21.30 Kamarazene — LANGENBERG: 20.00 Kollégium mucicum, majd tánczene. — KÖNIGSBERG: 2*2.30 Selim- és Benatzky-est. — ZÁGRÁB: 20.30 Stájer népdalok Bécsből. — KATT0WITZ és KRAKŐ: 16.45 Gramofon. 17.45 Könnyű zene. 20.30 A gerolsteinií nagyhercegnő, Oífeabach operája. 23.00 Kávéházi zene. Vlasák dr. pénzügyminiszternek a nemzet - gyülés állandó bizottsága bán az aranyvaluiá- ról tartott expozéját anyagtorlódás miatt csak holnapi számiunkban ismertetjük. A gabona- és takarmány kereskedők nemzetközi szövetkezése. A berlini szakkörök a gabona- és takarmány kereskedők nemzetközi megszervezésének a tervével foglalkoznak. Az előkészítő bizottságba a prágai terménytőzsde egy vezető egyénisége is meghívást kapott, a bizottsági tagsági tisztet azonban egyelőre visszautasította azzal, hogy csak akkor hajiam dó tárgyalni az ilyen szervezésről, ha az európai tenni ény tőzsdék koncentrációja megtörtént. A kassai kereskedelmi és iparkamara közlései. (Az összes tudósítások min ién kötelezettség nélkül közöltéinek. Kérdezést:ödésekn:'! a zárójelben lévő szám adandó meg. Felvilágosítás a kereskedelmi j és iparkamaránál nyerhető. Kassán.) — Pályázatot j hirdetnek: Kassa város tanácsa: a Hernád s’zabá-j lyozására Opatovice községtől mintegy 314 kin-nyi j területen. Pályázati határidő november 14 (U. L. 235). — A kassai katonai parancsnokság inlen-j dán túrája: zab szállására az egyes helyőrségek számára, batáridő november 13 (U. L. 232.) — A kassai Ítélőtábla pályázatot hirdet papír számítására az egyes bíróságok sántára Határidő november 20 (U. N. 41.) — A munkácsi állami kórház igazgatósága: élelmezési cikkek és kötszerek szállítására. Határidő november 22 (U L. 243.) — A pozsonyi vasuligazgatőság: zúzott kavics szánkására. Határidő november 14 (U. L. 237.) — Cement, mész, tégla és tető-fedőanyag szállítására. Határidő november 30 (U. L. 249.) — A pozsonyi országos hivatal: a rózsahegyi uj sedria-épülelnél felmerült összes munkálatokra. Határidő december 2 (U. L. 248.) — A rózsahegyi városi tanács a Vág szabályozásánál felmerült különböző munkálatokra. Határidő nov. 18 (U. L. 250.) — Árukínálat: Albániai cég ajánl:- diót, almát, (19 018); észako’aszországi cég takarmányt (19 018). — Áriikeroslet: Németországi cég keres: burgonyát és burgonyatermékeket (18.306), fodormenta-teát (18.933). Franciaország: árpa, bab, textil- és üvegáru (18.814—6, 18.935, 19.540). Görögország: textiláru, vaságyak, huzal (19 382, 384. 19.378, .18.909). Svájc: Lemez- és zománcáru (19280). Lengyelország: Huzal (19185). Litvánia: Fehérnemű katonaság részére (19035). Belgium: Húskonzervek (19.029), szárított bab (18.918), fr^Hcikák indiai függöny részére (19.151), textiláru (19.034). Albánia: ■ Textbáru (19.039). Amerika: Szárított gomba (18.738). Kapland: Műtrágya és csontliszt (18684), lenáru (19.098). — Különfélék: Egy romániai inkasszó cég felől a kamara kedvezőtlen információ birtokába jutott (19.60S). — Megbízhatóban angol cégek jegyzékébe a kamaránál betekintés szerezhető (19.894). hachi és Kovák & Jahn 10 koronával. — A bankpiacon a Zsivno 8, az Országos 2, a Cseh Union és Eszkompt 1—1 koronával drágultak, inig a Nemzeti lkuk 10 koronával esett, többi piacokon az értékek tarlónak és az üzlet csöndes mederbe® folyt. Prága, november 8. Valuták. Holland 1355. jugoszláv 59.20, német 805.50. belga 470. • magyar 588.45, román 19.95, svájci 651 75, cián 999. angol 163 9214, spanyol 488;50. olasz 175 90. amerikai 33-56. norvég 990, francia 132.3214, bolgár 23.15, svéd 903, lengyel 376.6214, osztrák 472.8714. CftTiKTÓZSBS Megszilárdult a prágai értéktőzsde Prága, november 8. A tőzsde ezen a héten először mutatott javuló tendenciát, amelyet elsősorban a kedvező belföldi, majd a külföldi hirek idéztek elő. Főleg a Cseh Morva javult az uj vezérigazgató kinevezésének hírére 120 koronával. Emelkedtek a Berg és Hűtlen 70, valamint a Hengerművek 60, Prágai Vas 63, Északi Vasút 50, Sohamotte és Bergmann 40, Skoda 36, Poldi 30, Schellier 25, Solo 20, Apolló 18 koronával. Az ipari piacon gyöngültek: Svetovar 40, Gőzhajózási 30, Dux-Boden-f- A prágai devizapiacon az irányzat nem volt egységes. Amsterdam 0.125. Brüsszel 0.125, Zürich 0.085, Paris 001 ponttal emelkedett, mig Budapest 0.175, Bukarest 0.01. London 0.015. Madrid 2.50, Newyork 0.05, Varsó 0.025, Becs 0.015 egységgel esett.-j- Barátságos a budapesti értéktőzsde. Az üzlet végig barátságos volt.A kontremin később fedezési vásárlásokat eszközölt. Zárlat továbbra is barátságos maradt, a beruházási piacon szilárdság uralkodott. Egyes, a csehszlovák sajtóiroda jelentésében nem foglalt értékek közül, amint azt budapesti szerkesztőségünk teleonálja, a Moktár 90, Részvénysör, 11650, Pestszentlőrinci 16 pengős árfolyamot ért el. + Nyugodt a bécsi értéktőzsde. A mai tőzsdén szilárduló irányzat mellett az árak emelkedő tendenciát mutattak. Főleg a csehszlovák és magyar értékek javullak otthoni fedezésre.-f- Javult a berlini értéktőzsde. A tegnap este megkezdődött javulás a mai tőzsdén folytatódott és elsősorban a moníánpiacon mutatkozott jelentősebb szilárdulás. Később azonban az üzletmenet csöndessé vált, az árak ennek dacára tartottak. + A prágai cukortőzsdén az irányzat gyönge volt. Nyersárujegyzés Aussig loko 130— 130.50,-{- A prágai terménytőzsdén ma élénk üzletmenet mellett az irányzat tartott. Kemény búzát teljes áron vásároltak, rozs változatlan, éppen úgy a zab is. Árpát nagy mennyiségben kínáltak, azonban csak jobb minőségű áru talált vevőre. Tengeri a múlt kedd óta 1—2 koronával olcsóbbodott. Egyéb áruban nem volt üzlet.-f- A budapesti terménytőzsde irányzata barátságos volt.. Búza 89 kilogramos, tiszai 23.55, 23.85, felsőtiszai 22.20. 22.40, egyéb 21.50, 21.75, rozs 14.40, A többi ár változatlan maradt.-{- A mai budapesti terménytőzsde határidőpiacán az irányzat szilárd, a forgalom élénk volt. Nvilási árfolyamok: magvar búza márciusra 23.36, 23.35, 23.34. 23.33, 23.32. májusra 24.05—24.03. rözs márciusra 16.55, tengeri májusra 16 85.-j- A berlini terménytőzsde ma nyugodt volt. Hivatalos jegyzések: Birodalmi búza 226 —227. rozs 164— i67. árpa 188—204, zab 155— 164. La Plata tengeri 193—194. búzaliszt 27— 32.50, rozsliszt 22.25—25.40, buzakorpa 10— 10.50, rozskorpa 8.75—9.25, Viktória borsó 32 —39- kis ehető borsó 24—28, takarmányborsó 21—22, peluska 20-5—22, lóbab 19.20—21, bükköny 27—26, repcepogácsa 18.50—19, lenpogácsa 23.40— 23.6Ö. szárazszelet 9.20—9.60, burgonyareszelék 14.60—15 márka. akar rmi’iéS is liisi-fiafifil 355?; Szúró éa összehúzó fájdalmak a tagokban és csuklókban dagadt végtagok elnyouioroilott kozok és. lába!:, ’ó ránnulások húzások szúrások a Stliflnhör.ő • 0| ' testrészekben sőt gyönge szemek is sokszor Bí&j a roumának és k/Vzvényoek következményei, % Ka : amelynek illőjében kell elejét venni, hogy el jBjfi ne hatalmasodhassanak SÍ5.\ , /Xyy FeSaJáJlBok ©íifieRt r^a— 1 ■ fAiúj Y egy biztos gyógyhatású, az anyagcserét és S*'" & ‘í/ Vi kiválasztást nlömozditó ital kúrát tehát neru Jp }/1 S ^ ~s'leSy ügynevezett univarsái va^y titkos-gyú^y r • V y 1 V y/f szert, de egy orvosságot, amit jó anyánk ^ i a természet átlőtt szód védő gyermekei számúra ^ Pdindenkinek ingyenes próba! írjon azonnal és minden országban felállított lorekathelyeimről teljesen ingyen és ’ bótmurtve egy próhakiildeniénj't kap használati utasítással eilálva Igv saját maga szerezhet a szer árta.matlanságáról és meglepően gyors I hatásáról meggyőződést | fluru? ^ ?. 3« e, B üflin-W mmmmmmmmmmmmmmmmmmme—mmm—wmmmnammmmmmm— in "W1—wwnw.nn—■>hhih «i i us aar jiw^iwwiiBi«w»w«Bit«MiJwwiiwiiljrawtnMr BŰIMRE f BECS BERLIN ZÜRICH „ X1-8 X 1.7 XS-8 X' <7 XS-N X -7 X -8 4i -7 Kon-fantMiádoIt * * * * * * 1-750 1.759 213.- 17.‘0 Kun^i JD u uapoi y «•••• M .. — — — 1978 2 r j 24 9 9 50 L.OD'100 ............................ 27;85 27.73 SÁG! 34Á6 2.0Ó7 V\C?3 05.17 75*17 ........................ 5' 7-•9', '72-30 -c96 7C9.65 4.1-P 4.103 515.S2 118.50 Amst^dam ............................ 23C>2 O29Í70 286Í41 284!86 lögjóo' t6sj92 20832 20r'l9 ^th én ........ —5435 5.4ú p 7 070 őrössel ........ 7987 79.67 S9.27 P8.77 58ÁÍ ^pj.óf) 70T9 7ő'ib tlelsingfora ....... — — —__ —_— —— 10.499 10.53 — 13 n5 Kóma . 29.9'7 29.04 37! 19 37! 16 2ll8?ö 2LP5 2742 27d3 beigrád ........ 10.IO 19.07 12.5‘i 13.49 7.38? 7 38 o 12 <' 1? Kópén hág* ....................... . {53.- 152.65 19.10 189.35 111.r4 lll'72 13«!?6 13^*32 *J ®10 ................................. * 153/2 152.65 190.15 189.75 111.89 m.67 138. 5 13«Í20 Cá ri* •««,••• • 22/8 22.43 47.96 27.80 16.445 13 dl 20 C1 30 32 ........................* » • 16.91 16.93 21/1 20.99 12.37 12.42 15138 IöÍSÖ (Uéicb....................... f » • 110.65 110.88 137.35 136/8 80.97 80 05 —- 8o fi» ......... 4.11 4.14 5.17 5.13 3.0I7 3 035 372 375 Madrid ........ 8f .60 84.55 10P.4J 105.- 59.94 61.95 72.6 > 76 75 Ötoekholm .«..«• c 158/L 153.47 190.60 190.70 112.37 n? 33 133 65 130 _ Budapest ........ —124.30 123.85 73.13 73Á7 go‘2? 90*46 Béca 80.28 80,50 —58.74 58 96 72 6") 72 93 Varsó s . 64.- 64.15 79.54 79.54 46.80 46.95 57/5 58*15 Berlia ••■■*•••• 136.62 136.4Ü 169.85 163.15 123.45 12Í56