Prágai Magyar Hirlap, 1929. november (8. évfolyam, 249-273 / 2174-2198. szám)
1929-11-29 / 272. (2197.) szám
4 1929 november 29, péntek. „A legközelebbi húsz esztendő meghozza az ezerkilométeres sebességgel száguldó löveg- repülőgép teljes diadalát és a levegő végleges meghódítását“ — mondja Bleriot interjú a levegő ősz veteránjával, aki ma már csak békés reklámüzletekkel foglalkozik Mi történik itt? Mozgalomszerűen kezdődött, összeállt n* hány ember, akiket az e vattáit fogalommt skatulyáznak el rendszerint regisztrálóról akik nem tűrik a rendkiviiUs égek zavar kényelmetlenségeit. Az exaltáltak szektáb tönmribltek és a szekta nőtt. Sőt: tulrahmnc san, meglepő .vitalitással, hittel, amelyre mé a regisztrátorgk is felfigyeltek. Nem leheted fel vem figyelni. *4 szekta kitört és földé kért, helyet, ahol megvetheti a lábát. Ez > hely Berlin volt, az a város, amely végnélkül palotásommal, száguldó uccuival, háborgt tereivel, hangyaboly os eonb évmillióival < technika dómja, dóm, amelyben azt imádják ami a szekta halálos ellensége: a földi bőd dogul ást, a jólétet, a modern kényelmet ét a velejáró cinizmust. A szekta mégis ebben a Berlin-Babyl'ónban hóditól! meg a maga számára egy várat: kényelmes, nagy. modern házat, amely ben megindult a Berlin és minden módén; technikai élet elleni küzdelem-. A szektc eleinte csendes zártüléseket tartott. Ezeken emeltek óvást, terjesztettek elő indítvány o- kát. élték ki magukat azok. akik a szektához tartoztak. Berlinnek más dolga volt időközben: Lovarnő, Rathencm meggyilkolása;, a Dawes-terv. Rajnamdék kiürítése. Zeppelin és sok minden más. Berlin motorjai kattogtak. a. motor szimfónia elnyomta az uj hírnök nevetségesen csiripelő kórusát. Mu.it hétén történt: a szekta kierőszakolta: Bérűn felfigyeli. Berlin nem szokott felfigyelni, csak a nagyon rendkiválire, a. valóban meglepő zseniálisra és a legnagyobb humbugra. Ezúttal felfigyelt, a szektára, egy pillanatra- nem tudván nagy zsenialitásról. vagy még nagyobb humbugról vernie szó. A szekta aj tanítása, hogy Weisberg vr személyében uj ..Megváltó" jelent meg a földön. II cnsberg ágyán derék pocakos polgár, piros- arca egészség, hétköznap szimbóluma; mégis ezrével tódultak feléje gz emberek, a lelki szegények, de mérnökök és tanárok, orvosok és művészek is. Weisberg ur a mull héten elérkezettnek látta az időt, megfutotta a harsonái és Berlin egyik nagytermében országos gyütést rendezett meg. Ha ebbe a terembe egy normAüs fej lépett- volna be (amit a szekta vezére nem engedett meg), nem tudhatta volna., mi- történik itt-. Az összegyűlt ezrek Weisbergről újra megállapították, hogy az 6 „Megváltó", akit az isteni gondviselés a világháború után küldött ez emberiségnek. Ez után. a különben épp oly ártatlanul ostoba, mint évszázados, anakronisztikus ismétlésében ízetlen megállapítás után következett az értelem halálugrása, az a produkció, amely elölt még Berlin zeppelinesen felkészült cinizmusa is megtorpanj. felbőszült, felhördült. Az emelvényre feliépe lg egy mérnök, diplomás ember, modern koponya és minden pátosztól mentesen bizonyította, hogy Weisberg bnrzsoa nemcsak az uj megváltó, hanem maga az ,,isten''. Kis i betűvel iro-m. de a mérnök azt követelte, hogy nagy kezdőbetűvel írják be a nevét a hivök sziveikbe. És az összegyűlt ezrek, jobbjukat szivükre téve, a diplomások és a. lelki szegények, nők és férfiak, okosak és ostobák. öregek és fiatalok. Berlinben, a technika fellegvárában, a tudomány városában 19:19. évi novemberben meg esküdtek arra., hogy Weisberg urat pocakosán, kotlettesen, piros-egészségesen, aranylánc osan, eugosbpősen, úgy. ahogy van. elfogadjál: istenüknek, hisznek, benne és abban, hogy ö az örökkévaló Weisberg. ('Kérem: Weisberg nem zsidó, Ezt, azért iram zárójelben meg, mert annál érdekesebbé feszi az evangélikus Berlin legújabb esz- kapád áj ál. Valami történik itten . . .) Mi történik itten? Micsoda reakció ez az isteni, promóció Bérünkén? Annyira kapkod mg a józan német főváros lakosságának minden\ rétegéből rekrwtálódó tömegegysége, hogy Isten után való áhitozásában, a technikától és a telkiétől megcsönvörlötten roggyant idegekkel' istenné nevezi ki Weisberg polgárt? Itt már azután nem lehet csakúgy félvállról megmosolyogni a, dolgokat és el&lca- f.ulyázni. azzal, hogy: exaltáltak! Exaltáltak, m,ert szükségük van az exaltációra, mert éheznek és szomjuhoznalc nélküle, mert Európa és Amerika közt, tenger fölött szállva csalódástól csalódásig visz az ütjük . . . Exat- t.álUik, mert. úgy látszik, jaj annak, aki nem az, aki a maga számára neon találja meg az exattáció lehetőségét, a lélek táplálékát, a mmdennapi, kenyér mellett az örökkévalóság mannáját . . . Annyira jaj, hogy még egy legye vet vége mbb Weisbergbc is belehapasz- kodnák és istenné teszik meg, csakhogy istenük legyen. Homo homini dem —; megró- zóm nevetséges blamázs ez, a berlini szeánsz, Paris, november vége. Néhány 'héttel ezelőtt egy angol repülőgép meghaladta az ötszáhilométeres óránkénti sebességet. ■ Az általános bámulatban és álmélkodásban egy ember nem osztozott. Az öreg Bleriot. j — Nincs nagyon messze az idő, amikor ! ezer kilométernél is gyorsabb lesz a repülő- j gép — mondotta. Már pedig, ha az öreg Bleriot, az óceánre- | pülós első és legmakacsabb hőse mond vala- 1 mit, az nem tréfa. Felkerestem tehát a leve- | gő ősz veteránját, hogyan képzeli el ezeket i a jövendőbeli í épülődül gokat. — A Öchneider-Cup eredményei, — mondotta Louis Bleriot, aki ez alkalommal nem a gyárában, hanem a kamara tőszomszédságá- bair. gyönyörű lakásán fogadott, egy félig elsötétített szobában, amint ez illik, egy élete alkonyán járó öregedő veteránhoz — mondom: ezek a pompás eredmények a repülés óriási jövője mellett tettek bizonyságot, igaz. hogy ezt a sebességet egyelőre csak hidroavio- nokkal lehet elérni, mert a szárazföldi kerekes repülőgépekre egyelőre még végzetes lehetne az ilyen óriási sebesség a le- és felszállásokkal járó súrlódás miatt. Igaz, ennek egyik oka, a mai fel- és leszállóhelyek mén nem ideálisak, göröngyösek és igy a súrlódás hatását még fokozzák. De még ideális fel és leszállóhelyek mellett, is könnyen pozdorjává zúzódhatnék egy akár „csak** ötszázkilométeres sebességgel Startoló vagy leszálló repülőgép is. Olyáh megoldást kell tehát találni, amely egyesíti a levegőben elérhető maximális sebességet a le- és felszállásnál szükséges kisebb sebességgel. Ez a probléma egyáltalán nem megoldhatatlan, A legkézenfekvőbb egyelőre az amerikaiak által sikerrel ikipróbált ejtőernyős leszállási mód. Ezzel a módszerrel a fantasztikus sebességgel száguldó repülőgép sikerrel szállhat le, még pedig úgy, hogy a pilóta leállítja a mótorját és felfelé kezd körözni leszállás előtt. Ilyenformáin elveszíti lassanként a gép a sebességét, egyszerű zuhanó masszává lesz, mire a pilóta kinyitja ejtőernyőjét és szépen leereszkedik az ejtőernyős gép a földre. — Ez vonatkozik a leszállásra, mert a felszállásnál a dolog természeténél fogva egyszerűbb a dolog, hisz nem kell feltétlenül azonnal a maximális sebességgel startolni a gépnek. Agyutövedék-atakja tesz az uj repülőgépnek — A le- és felszállás kérdése tehát aránylag könnyen áthidalható és nem lehet akadálya a sebesség fokozásának. De ahhoz, hogy a mai sebességnél lényegesen nagyobb sebességet lehessen elérni, lassan át keli alakulnia a mai repülőgép típusának. A' típus egyre jobban az ágyulövedék formájához fog közeledni. A szárnyaik és a hatalmas uszótes- tek a hidra plánon és a kerék rendszer a repülőgépen fokozzák a súrlódást és a levegő ellenállását. Egyre kisebb és koncentráltabb lesz tehát a repülőgép formája. Egyre kisebb és nehezebb. Lebegés helyett röpülni fog, mint a kilőtt puska- vagy ágyúgolyó és égyre jobban kihasználja majd az egyre fejlődő ha- ■ falnia® kis térre koncentrált, de egyre erősebb motorok erejét. Bleriot a Zeppelinről — • Mit tart ön a léghajó jövőjéről, M. Éteriét? — kérdezem. — A Zeppelin teljesítménye gyönyörű és heroikusán szép. Olyan eredmény ez, amire ma még a repülőgép valóban nem képes. De én mégis kitartok a repülőgép mellett és az ■a véleményem, hogy a repülőgép a jövő légi iköalekedésí eszköze. Megmondom, miért.. — A léghajó mai nagy előnye a hatalmas akciórádiusz. Teherbiróképességét is szokták 1 dicsérni,, de ez ma .már tulahaladott álláspont, mert hisz az épülő és részben elkészült gigászi óoeánjáró repülőgépek teherbirókópes- ®ége sokkal hatalmasabb és gazdaságosabb, mint a léghajóé. A Zeppelinen körülbelül hét négyzetméter emelőfelület jut egy szállított utasra. A repülőgépen legfeljebb ha egy nógy- Ugyanolyan hidegen és szakszerűen, mint 20 utasra esik 60 főnyi legénység, a hatalmas óceánjáró repülőgépen 100 utasra 19. Ezek csak kiragad ott adatok. Ehhez járni azonban a léghajó óriási építési költsége, a le- és fel- szállőhelyek óriási fentartási költsége. Es végül a repülés szempontjából nem lényegtelen igen alacsony sebessége. A Zeppelin ma körülbelül százkilométeres sebességre képes és ez valami nagy mértékben aligha lesz fokozr ható, a repülőgép ezzel szemben már ma tart az ötszáz kilométernél és hol vagyunk még a „végső határoktól". Amikor én debütáltam az aviatikában busz év előtt, hatvaukilométeres sebesség volt a rekord. Húsz óv alatt a tízszeresére emelkedett a sebesség. Es szent meggyőződésem, hogy újabb húsz év alatt ez a sebesség legalább is megkétszereződik, tehát minden túlzás nélkül bízhatunk abban, hogy húsz év alatt elérjük, sőt meg is haladjuk az ezerkilométeres sebességet... Bleriot ezeket a látnoki szavaikat hidegen, nyugodtan, minden pátosz nélkül mondja. Ugyanolyan hidegen és szakszerűen, mint 20 év előtt tizenegy szétroncsp.lt monoplán roncsain, nem keseregve az elúszott 780.000 frankján, az egész világ hahotája közepette egyszerűen és nyugodtan, makacsul és nagyképűség nélkül megkonstruálta a tizenegyedik monoplánját, amelyen átrepülte a La Manche csatornái. Beszéde olyan, mint egy igazi mérnöke. Gyors, viláógs és szaggatott. ■ f . ................Pilllll — inPillllll !■ .......................... i A levegő végleges meghódítása F oly tat ja: — A Zeppelin nagy akciórádiusza ma tízszer akkora, mint a repülőgépé. A Zeppelin, amikor startolt Friedrichshafenből, húszezer mérföldet ..hordott a hasában", tehát a tokiói etapp nélkül el tudott volna repülni Los Angelesbe. A mai repülőgép praktikus maximális akciórádiusza alig több kétezer mérföldnél. Csakhogy ezt a látszólagos hatalmas előnyt nem szabad túlbecsülni. — Szárazföldön, legalábbis civilizált száraz- földön, ma már nincs szükség ilyen hatalmas, leszállás nélkül végig,repülhető távolságokra. Megfelelő leszállóhelyekkel (már pedig ilyenekkel igen rövid idő alatt teljesen be lesz népesítve minden kontinens) a kétezer mér - földes etappok teljesen kielégitőek. Ami pedig a tengereket illeti, itt már épülnek az úszó szigetleszállóhelyek, amelyek rövidesen ellepik az óceánokat és elhárítják a repülőgép ni,iából az utolsó akadályokat is... — A legközelebbi húsz esztendő tehát véleményem szerint meghozza az ezerkilométeres sebességgel száguldó lövegrepülőgép teljes diadalát és a levegő végleges meghódítását. • — Es Ön, Monsieur Bleriot, milyen szerepet vállal ebben az utolsó diadalmas ostrom| — Én már öreg vagyok, — mondja kissé rezignáltál) Bleriot. — En már megtettem a magamét. Most már dolgozzanak a fiatalok. - ... Künn a levegőben megjelenik egy nagy Bleriot-repüilőgép, amely roppant zászló- uszályt hord magával; lomhán rajzolja a világ fővárosának egére egy étvágygerjesztő li- kőrmárka reklámja t. Mert a levegő nagy matadorja heroikus légi I csatáik helyett ma már csak békés reklámoz- » letekkel foglalkozik... A. L. MŰSOROS KÍVÜL írja t MÁRA! SÁNBOR LE PRÉSIDENT de nevetségessége mellett tagadhatatlanul megrázó. Az történt, üt, hogy a technikailag pompásan felkészüli cinizmus megfosztotta, az emberiség egy részét Istentől és az történt, hogy ez az emberiség az istermélküli istentelen, séget nem. bírta, el. A berlini Weisberg- gyiilés torzképe mögött kétségtelenül a kor legnagyobb lelte áll, a fintor mögött az isteni. arculat: a vallási, reneszánsz mint a század értelévé, Neubauer Pál. Először és utoljára egy beszélőfilmeu hallottam a hangját, most az ősszel, Parisban. A nagy boulevard-mozgószinház beszélő-biradó- kat mutatott be, mint finom primőrt. Aztán egyszerre Clemenceau derengett fel a vásznon, szürke rabbi-sapkájával a fején, megrögzött vidéki redingotjában és s téri tori hangon ordítozni kezdett: „Mit akarnak maguk tőlem? Hogy jöjjek közelebb? Hogy beszéljek hangosabban? Hóin?..." Aztán a 88 esztendős ember, pislogva ba juszva&tagságu szeműid jel alatt, leli torokból az operatőr felé: „Mit beszél ott angolul? Mi? Hogy beszéljek valamit? Nem beszélek angolul." Szünet. Pislog. Közelebb hozzák a gépet. „Na" — mondta barátságosabban s a botjával egy virágágyra mutatott —, „hát mi ennek a virágnak a neve? Persze, nem tudja?" Félelmesen elmosolyodott, visszament a házba, elég volt neki. A jelenetet nyárón vették fel a Vendée-ben, ahol volt egy kis háza, birtoka. Olyan sikere volt, mint a Singing-Foolnak. Az emberek némán ültek, a sötét nézőtéren, aztán tapsolni és kiabálni kezdtek: „Vive 1c Président!" Nagy sikere volt. Általában ő volt a „Président". Ez a eim kijár Franciaországban mindenkinek, aki kormányelnök, vagy köztársasági elnök volt valaha. Kortársai és kollégái között sokan akadtak, akik többféle jogon viselik ezt a címzést, — de „a" Président ő volt félreérthetetlenül. Egyszer volt miniszterelnök. Igaz, hogy akkor kiadósán és emlékezetesen. Mindenki rettegett tőle. Miniszterek, újságírók, mindenki. A legelszántabb amerikai riporter i« fogvacogva csengetett be nála a rue Franklinéban, ha a lapja már nagyon noszogatta, hogy menjen el a tigrisbarlangba. A legjobb eset az volt, ha nem fogadta a látogatót. Ha fogadta, mordult egyet-kettőt vészjóslóan, aztán kidobta. A nőket is kidobta. Szorgalmas északamerikai. tudósitónőket egy-két fogviesorgatással úgy intézett el, hogy hanya-tthomlók menekültek. Az, utolsó években senki nem látta, senkivel nem állt, szóba s a lapok mégis állandóan foglalkoztak vele. A -soffőrjét. a kertészét vesztegették, minden apróságot feltálaltak, árui kiszivárgott, hogyan él, mi a napirendje, mit eszik, mikor fekszik le aludni? Minden érdekelte a közönséget. Aggastyán volt, bottal cammogott, de az a különös, névtelen erő sugárzott belőle, ami megejtett és lenyűgözött mindenkit, nemcsak ismerőseit, hanem egy nagy népet: a megalkuvásnélküH szellem, ereje. Az Illustrationban jelentek meg utolsó dolgozatai „A gondolat alkonyatán" címmel. Választékos, gondos, multszázadbeli tiszta nyelven irt. írásaiból kiáradt az, amit kortársai nem ismertek benne: a magányos ember melankóliája. Ezekben a tanulmányokban nem a „tigris" ordított, hanem egy magányos, félretolt, öreg ember meditált. Mindenkit utált. Öreg emberekkel, legjobb munkatársaival ugv bánt., mint az iskolásgyerekekkel. A legjobban utálta a hadvezéreket, különösen Foeh marsal.lt, aki megnyerte neki a háborút. Az „ő“ háborúját. Megszállott ember volt. Ha pátriájából, a ..Vendée“-böl jött hozzá látogatóba Páriában valaki, rögtön fogadta, mintha kicserélték volna, felengedett, jókedvű volt, fecsegett. Falusi jegyzőket fogadott, kis- birókát, megvendégelte őket. Egyetlen barátja volt a művészek között, akit nagyra tartott, Claude Monet. Mikor meghalt, maga is aggastyán, kimozdult a barlangjából, elment a halotthoz. Talán azóta se látták nyilvánosan. Portréját, melyet Monet festett róla., egy különös arcképet zöld színekben, a Luxembourg-muzeumnak ajándékozta. Abból a különös francia fajtából való volt, amely nyolcvan esztendőt él meg. egészségié len életmód mellett. Ezek a vidéki franciák más anyagból vannak, törhetetlenek, életük végéig esznek, isznak, sose sportolnak, orvosság se kell nekik. Utolsó pillanatáig eszméleténél volt, dolgozott. A frontokat úgy járta be a háború alatt, esernyővel a. hóna alatt, mint egy mogorva kísértet. A franciák istenítették, mert lényének kettőssége a francia ember ideálját alkotta személyében: hazafi volt á tout prix és forradalmár, az emberi jogok hirdetője, individualista. Tragédiája, hogy élete nagy tévedésének órájában a forradalmárt elhallgattatta benne a hazafi. Nem az emberi jogokat látta, cga-k a. francia érdekeket. így is kora legnagyobb történelmi figurája marad; emberi mérlegelés előtt, megmarad „csak" — franciának. Igaz. ő nem is akart egyéb lenni soha.
