Prágai Magyar Hirlap, 1929. november (8. évfolyam, 249-273 / 2174-2198. szám)
1929-11-26 / 269. (2194.) szám
1929 norecmber ^zmHAz*KónW>KobTjm\ December eleién felezik be a rimaszombati szezont Mérleg a harmadik hét végén: közepes anyagi* de tettes miivészi siker Rimaszombat, november 25. (Saját tudósítónk- iói.) Iván Sándor kitűnő színtársulata, most töltötte le a rimaszombati szezon harmadik hetét. December elején véget ér a szezon, harmadikén már Losoncon a Vigadó nagytermében játszanak a színészek. Az eddigi tervek szerint Losoncon január végéig maradnak Ivánéi, a februárt R '-tényén töltik ée márciusban rövid utószezonra újból Rimaszombatban kötnek ki. A szezon hamuul 5k hetének végén már át teliét tekinteni az eredményeket. Anyagiakban a tavalyinál valamivel jobb szezon mutatkozik, mü vészi tekintetben azonban az eredmény ezázszá- 'ulékos. Jobbat a mostaninál még nem produkál-. :iIván-társulat. Az operett- és prózai együttes • .-upa telkes, fiatal erőkből áll, a darabok kiálli- : .L - a. elsőrangú * a rendezés elten sem lehet semmi kifogást támasztani. Az eddigi tizenhárom operett- előadásból a- „Mit susog a fehér akác“ két, a ..Lista néni“ három zsúfolt házat vonzott, 6 a :öbbi előadások közt volt egy majdnem teltház, kétszer háromnegyed s csak öt félház. Rimaszombati fogalmak szerint ez az eredmény kolosszális. A prózai előadások látogatottsága kedvezőbbem alakult, aminek oka abban rejlik, hogy es-upa újdonság ezerepei a műsoron, A Szibéria, Vakablak, Krétakör zsúfolt ház mellett mentek, s a t,öbo> hat prózai est közül csak egyet abszolváltak fél házzal, öt ellenben háromnegyedéé ház volt, A szabályszerű grafikon ellenére is tehetsége* lenne a látogatottságot fokozni még, sajnos azonban, pár hete Rimaszombatban adó revíziók működnek $ a kereskedők, iparosok, tőkések kedvét ezek a pénzügyi szaktekintélyek még a színháztól is elveszik. A rimaszombati publikum már megbarátkozott a színház uj erőivel is, a kontaktus a közönség e« a színház között élénk és egyre elméi ylilöbb. A társulat standard-erői: Szigotby Irén, Véesey Ilona, Tanké Dóra, Bán Klári, Farkas Pál, Ungrváry Ferenc, Czobor Imre, Fülöp Sándor, Szántó Jenő, Turóozy Gyula, Jeney János, Némethy Zoltán és a kitűnő karnagy Fischer Károly változatlanul élvezik $ estéről-estére érezik le a közönség szere- tértét, mellettük egy egész hadseregre való fiatal színész és színésznő kapott helyett a szinészbarit hiiréban álló rimaszombatiak nem kis dimenziója szivében. — A bódítás terén a bóditó megjelenésű fiatal primadonna: Elek Ica vezet. Mindé® fellépése zsúfolt házat jelent. Elegancia, temperámén Lumog játék, tánctudás, iskolázott, szép koioratu- i áju hang, csapongó jókedv, hamisítatlan pesti hu mór és fölényes intelligencia jellemzik ezt a hu- saonegyéves, ragyogó kamérre predesztinált mür vós-znőt. Ilyen felszereléssel nem vicc közönséget hódítani. — Kálmán Manci, a társulat táncoe- szubrettje hasonlóképpen már az első opereitelőadásokon biztosította maga részére a közönség szeretőiét. Néhány előadásról elmaradt gyengélkedése miatt, a szezon negyedik hetét kezdő „Szökik az asszonyában azonban újból dobogóra lép. a táncimádók legnagyobb örömére. A másik két szubrett közül főképpen Fenyő Klári dicsekedhet komoly és elhatározó sikerekkel, káprázatos szép technikával táncol, Remer Verán máris látszik a két kitűnő táncosnő hatása. A göri-s-zemélyzetet már .volt alkalmunk egy szer megdicsérni. A háromhetes mérleg öaszeálii- fásakor igazán nem kell pirulnunk az előlegezett dicséretért. A hölgyek közül Feleky Klára és Sz. Tóth Zsuzsi nem mindennapi Sz in észkvalitás okkal bírnak s meg kell érteni, ha ez a két fiatal ezínéez- nő a kis szerepek dacára is be tudott férkőzni a szivekbe. A prózai társulat legértékesebb nőtagja Torday Magda, kivételes drámai tehetség, a Szibériának női főszerepében megrázőan hű ée élettel telt alakítást adott, megcsillogtatva nagy skálájú, becsületesen megalapozott művészetét,. Szenzációszámba ment. Fülöp Sándóménak, az Jván-társulat uj drámai csillagjának debüje a „Vakab1ak“-ban. Fülöp Sándor-róí mindenki tudta, hogy univerzális szinésztehetség, de hogy a színházzal eddig semmiféle összeköttetésben nem álló feleségében is sziné&ztehetség, még pedig ekkora szinészteheteég rejtőzzön, a kassai bemutatkozásig titok volt mindenki előtt. A „Vakablak4" nőj főszerepében a legszebb reményekre jogosító alakítást nyújtotta s csak sajnálni lehetné, ha tehetségét nem 'érvényesHóné állandó szerződ un ó*sei, A társulat uj táncos komikusa Várady Pali a derültség főmozgató ereje a színpadon, a közönség már az első este kegyeibe fogadta s ezt a tüntető szerét etet szorgalmasan honorálja szern- gyönyörködtetö táncaival. Az uj tenor ista, Láng Alfréd a Sehubert-reprizben excellált, elhatározó sikerre!. Jó megjelenésű, kitűnő hangú színész, ütő Endre, a színház szcenikusa a tervezés és diszlet- f estes gondjai mellett jelentékeny rész vesz a színészek munkájában i®. Szimpatikus, kedves or- gánurau fiatalember, aki még mint szinész te fog ja valamire vinni. Az epizódszinészek közűi a fiatal Juhász keltett feltűnést gondosan kidolgozott apró szerepeiben. A rimaszombati szezon három első hetének mérlege nem mondható kedvezőtlennek, a „Szökik az aeezony“-nyaJ. megnyíló negyedik hét, amint az a szezon második felében szokásos már mifelénk, bizonyára, kedvezőbb egyenleggel tesz lezárható. Benkovits Gyula. Bajnoksági vasárnap Középeurópában A Slavia a cseh, as Újpest a magyar és a Rapid az osztrák liga élén — A Viktória Zsizskov kikapott Pozsonyban — A Ligeti is vereséget szenvedett — Az IFC. Niirnberg kudarca Hóiban — A prágai tenmsz- szövetség közgyűlése — A prágai íéghockeyisták sikere Berlinben A gyár (Először). Vasárnap délelőtt: Mosart-matiné. Vasárnap este, hétfő: A gyár. — Fővárosi Művész-Színház (volt Fővárosi Operett-színház): Kedd, szerda, csütörtök, péntek: Nincs előadás. Szombat: Erzsébet váróé (Először). Vasárnap délután: Dörmögő Dömötör. (Gyermekelőadás). Vasárnap este: Erzsébetváros. — Uj Színház: Egész héten minden ' este: Égő város. Vasárnap délután: Tüzek az éjszakában. Andrássy-uti Színház: Egész héten min den este és vasárnap délután: A házasságszédelgö; Te Fiamén tóm; Kaszára yaárislom; Jaj, leöntöttük: Ki fizet ma?; Egy éneklő bolond százat csinál; Békeífi konferánszaí. — Terézköruti Színpad: Egész héten minden este 9 órakor Salamon Béta: Egy ember, aiki felmászott a Turulra; Az éneklő bolond: A legpec-hesebb ember. — Royal Orfeum: Egész héten minden este: Akróhat! Oh! A POZSONY! MOZIK MŰSORA: Redoule: Vigyj magaddal. Átlón: Második élet Tátra: A kozákok. A KASSAl KORZÓ-MOZGÚ MŰSORA: Kedd, nov. 26: A nagyváros pillangója. Riehard Eichberg szuper film. Főszereplők: Anna Mayj Wong és Szőke Szakáll, — Két nagysierü amerikai burfeszk. — A Fox -Journal. Szerda, uov. 27- A férfi, aki nem tud szeretni. Dumae „Ked.rí“ c drámája után. Észtérházy Ágnes legrugybb slágere. A darab kísérőzenéjét a Korzó-Mozgó monstre zenekara, L. Sraigonsky öeezeálli tógában játssza. Rendes helyárak! Csütörtök, nov. 28. A férfi, aki nem tud Méretni. Péntek, nov. 29: A férfi, aki nem tud Méretni. A KASSAI FÓRUM-MOZGÓ HETI MŰSORA Kedd: A kikapós vőlegény. — Diánáid zerda: A kikapós vőlegény. — Diana. Csütörtök: A hold asssonya. (Rakétarepülés a világűrbe). Ufa monumentáteláger. Irta: Thea von Harbou. Rendezte: Fritz Láng. Főszereplők: Willy Fritech és Gerda Maurue. — Le Blue Sa- rafan orosz dalegyüttee koncertje. Péntek: A hold asssonya- — Le Blue Saralan koncertje. rzombat: A hold asszonya. — Le Blue Saralan koncertje. ('agárnap: A hold asszonya. — lse Blue Saralan koncertje. ' (*) Magyar hegedümflvésznfi hangversenye Londonban. A londoni Wigmore Hali-ban önálló hangverseny keretében mutatkozott be Lénán Klári fiatal magyar heged ümüvéeznő, Hubay Jenő tanítványa, aki szép műsorával é* nemeetónu&u, virtuóz játékával őszinte sikert aratott. A termet teljesen megtöltő közönség a londoni szokásoktól el léröen zajos tapsokkal ünnepelte a fiatal magyar müvéöznöt, aki műsorának második részében kizáróan magyar zeneszerzők — Hubay, Kodály, Bartók és Zsolt Nándor — müveit játszotta. — A londoni magyar követ, nemzeti&zinü szalaggal díszített csokrot adott át a fiatal hegedümüvésznő- nek. Az angol sajtó igen meleghangú kritikában méltatja Lénárt Klári komoly muzsikáiig képességeit. (*) A budapesti színházak c heti miisora. Magyar Királyi Operaház: Kedd: A nürnbergi mestordai- nokok, Szerda: A trubadúr. Csütörtök: Travia/ta. Péntek: Carmen (Uj betanulással.) Szombat: Ti istán és Izolda (Gunnar Graarud vendégfelléptével.) Vasárnap délután: Faust, este: Pillangókisasszony. Hétfő: Nincs előadás. Kedd: Lohengrin (Leuer Hu- bert vendégfc!léptével.) — Nemzeti Színház: Kedd: -jthello. Szerda: A cigány. Csütörtök: A tábornok. Péntek: Légy jó mindhalálig (Először). Szombat, vasárnap este, hétfő: Légy jó mindhalálig. Vasárnap délután: A makrancos hölgy. Kedd: Otbello. — Nemzeti Színház Kamaraszínháza: Szerda: Amihez minden asszony ért. Kedd, péntek, szombat, vasárnap este, hétfő: Hajnalban, délben, este. Csütörtök: A túlbuzgó fiatalember. Vasárnap délután: Cifra nyomorúság. Kedd'. Amihez minden aeezony ért. — Vígszínház: Szerda^ péntek: Muzsika. Kedd. csütörtök: Marsall; Egy, kettő, három. Szombat: Az első feleség (Először). Vasárnap délután: Két lány az uccán. Vasárnap este, hétfő: Az első feleség. — Magyar Színház: Kedd: Dér Gedanke. Szerda, csütörtök: Kidugok Haschem, Péntek: Sánger von seinem Trauer, Szombat délután: Tewwie dér Milhiker. Szombat este: Sánger von seinem Trauon — Király Színház: Kedd, ezerda, csütörtök (ötvenedszer), péntek: Tommy és Társa, Szombat: Régen és most (Először). Vasárnap délután: Diákszerelem. Vasárnap este: Régen és most. — Városi Színház: Kedd. szerda: Szökik az asszony. Csütörtök: Rigóiétto. Péntek: Don Quijote (Először). Szombat délután: Mesék az Írógépről. Szombat este, vasárnap dél után és este: Szökik az asszony. — Belvárosi Szín ház: Szerda., vasárnap délután: Tizennyolcévesek j Kedd, csütörtök (ötvenedszer): FőLdnélküly János j Péntek: A gyár (Nyilvános esti főpróba). SzombatPrága, november 25. A tegnapi vasárnap csak a futballban hozott érdekesebb eseményeket. Középeurópában csupán bajnoki meccsek folytak. Prágában a favorit csapatok győztek. A Slavia legyőzte a teplitzerekct és igy jelentős pontelőnnyel került a tavaszi fordulóba. — Budapesten a Ferencváros egy pontot vesztett, minek következtében az Újpest egy ponttól előzte meg a bajnokságban. — Becsben a bajnok Rapid ismét a liga élére került. — Pozsonyban a Viktória Zsizskov sniyos vereséget szenvedett a Bratislavától, abo! Poíacsek a 150., egyben utolsó pozsonyi meccsét játszotta. A Ligeti kikapott a. Húsostól, amely most két ponttal veret a Komáromi FO előtt. — Németországban az IFC Nüruberg szenvedett vereséget Hóiban. — Az egyéb sportokban már teljes szélcsend állott he. Ezzel szemben Berlinben élénk jéghocke>> forgalom alakult ki. A prágai LTC csapata szép sikerrel kezdte meg itt nemzetközi szezonját. — A tenniszben a csehszlovák tenniszszöretség évi rendes közgyűlése jelentett eseményt. A vasárnap sportjáról az alábbi részletes jelentéseink szólnak: Prágai Ugabainokságok Slavia TepSitzer FK 2;1 (0:0) Teplitz, november 25. A S'lavia tegnap az őszi szezon utolsó mérkőzését játszotta le Tépiiízben az újonnan felállított TFK ellen. A hazai csapat, az első félidőben egyenrangú ellenfélként küzdött, a második félidőben azonban a S'avia megérdemelten győzött. A* elíő gólt az 50. percben a Récéből Tep’itzbe importált Wieser lőtte, amit azután rögtön a Slavia uj csatára, Bára egyenlített ki, A 60. percben Svoboda a vezető és egyben győztes gólt szerzi meg a Siaviáaak. A játék most elfajul, Brüll dr., aki tisztjét jól és erélyesen töltötte be, Soltyst kizárja. Később Haftl és Zsenisek kapnak hajba, mindkettő a pályám kívülre kerül. A befejezés előtt Brüll Scböpkét zárja ki A Sparta—Bohemians 2:1 (í;0). Mintegy 5000 néző előtt folyt te az Éttenben a Sparta és a BohémLane bajnoki meccse, amely a megiifjudott Sparta XI. győzelmével végződött. A győztes csapatban a közvetlen védelem, Kada, Burger é6 Perner tűntek ki. A Sparta két gólját Ladmann, a Bohemiansét Wimmer lőtte. SK Kladnó—Ceeehie KarKn 8:2 (3:1). Játszották Kladnóban. A* I. ositályn liga állása: Slavia 7 7 — — 51:6 14 Kladnó 6 4 11 18:17 9 Sparta 7 4. — 3 18:12 8 Viktória 6 4 — 2 19:13 8 Böbe miaué 6 2 1 3 17:13 5 Teplitz 6 3—4 13:17 4 CsAFC 6 1 — 5 5:28 2 Ceechie 6 — — 6 6:21 — A II. osztályban a Nuselsky SK a Meteor VITI.-aí 3:3 (1:2) arányban eldöntetlenül mérkőzött. — A Csecbic Vüí. 4:3 arányban legyőzte az SK Libent. A prágai DFC budweisi névrokonát látta vendégül, amelytől azután 2:3 (0:1) arányban váratlan vereséget szenvedett )( Cseh- és morvaországi eredmények. Kolin: AFK—Csechie 2:1. — Kladnó: Sparta—SK Zlt- chov 3:0. — Brünn: SK Proetöjov—-SK Husovioe 5:3. Moravpká Slavia—DSK XV. 7:1. —■ PiJeen: Viktória—Slavoj Zsizskov 4:0. Bajnokság. — SK N acbo d—Kőniggratz 4:1. — Búd weie: SK—! AC Stadion 3:2. Serlegdöntő. — Brüx: DSK— SportbrüdeT Schreekenstein 5:1. Pozsonyi mérkőzések Lévai TE—Kábelgyár 7:0 (3:0). Biró: Leuch- ter. A lévaiak ez alkalommal jól játszottak és biztosain győztek. A mérkőzés meglehetősén kemény lefolyású volt és a biró annak folyamán Bognárt (Kábelgyár) és Fodort (LTE) tulerélyes játék A legújabb ir. Zelen^ák-féle SyőSVlikór „EHERGITASM Gyártja: OesülEeríe Perlaki, Sv. Be&adik-Alapítva 1S62. A természet tudás Dr. Zelenyák János ieg- ujabb gyógylikdr össze tételű hatásos alpesi füvekből párolva. Ügyeljen a védjegyre. miatt ki te állította. A lévaiak góljait Pleskó 3, Csellár ée Feuernumn 2—2 rúgták. Rapid—Ligeti 2:0 (2:0). Bíró Lányi. A mérkőzés e-teő félideje egyenlő erők küzdelme jegyében folyik te. amikor is Kupidnak Patai cs Precs góljai tévén sikerül a vezetést magához ragadnia. A második. félidőben megváltozik a játék képe, Ligeti erős fölénybe kerül, inig Papid főképeu a védekezésre szőritkoaik. Precs ofside-belyzetbői újabb gólt lő, amit azonban a biró nem ad meg. A meccs végén tizenegyes a Rapid elten, ^ de Meidlinger helyezetten lövését a jó formában tevő Dvorak biztosan fogja. A Ligeti többi akciója meghiúsul. Danaustódt— Makkabca 3:3 (2:1), Bíró; Boris t e r. Nivöfian küzdelem. A mérközéei erkölcsi győztese tulajdonképpen a Donaustadt, amely az első félidő 4. percétől csak 10 emberrel játszott, mert Szeveriu oly szerencsétlenül fejelt össze egy Makkabea játékossal, hogy súlyos sérülést szenvedett. A mentők a kórházba szállították. A mérkőzés a második félidő vége felé eldurvul úgy, hogy a biró Prokschot (Donaustadt). és Schwarzot (Makkabea) kiállítja. Góllövők Kupou 2 és Bzaba- dicü a Donaustadt, Weisz, Spielmaun és Kardos a Makkabea részérölSK Bratislava—Viktória Zsizskov (Prága) 6:1 (2:0). Biró: Feuer. A Viktória a pozsonyi közönség előtt, különösen a mérkőzés második felében, nagy csalódást keltett annak daeára. hogy’ a csapat Meduna kivételével komplett felállításban szerepelt. A csapat rossz benyomásához sokban hozzájárult a játékosok fegyelmeaetlens égé és durvasága, ami a mérkőzés folyamán többször volt botrányok okozója A prágaiak az első félórában szép játékot produkáltak és csekély fölényben voltak, de a pozsonyiak feljavulnak, e a 37. percben Bulla, két percre rá Prfboj eredményesek. Hromádka ezután durván faultolja a pozsonyi Horkyt, kit kivisznek a pályáról, e helyére Boncsó lép, ami ellen azonban a prágaiak élénken tiltakoznak, s csali ho66zas alkudozások után folytatják a játékot. A második félidőben a pozsonyiak nagyon jól játszanak, s Cabelka a második percben gólt 15. A 16. percben Bulla a nap legszebb gólját lövi. A prágai Stepán ezután durván faultolja Boncsót, mire a biró kiállítja őt, de néhány perc múlva újra vissza engedi. A 2-5. percben két gól esik először Bulla eredményes, majd néhány másodperccel a kezdés után Bayer lövi a prágaiak egyetlen gólját, g a 28. percben Bulla beállítja a végeredményt. — A pozsonyiak jól játszottak és megérdemelték a győzelmet. Különösen Bulla, Pn- lacsek. Kardos és Csíulik voltak jók. A Zsizskov- nál mindössze a két szélső tetszett a kapus két goinak volt közvetlen okozója. Szlovenszkói eredmények )( Komáromban a KFC barátságos mérkőzést játszott az Érsekújvár! SE kombináltjával. A hazai csapat 2:0 (2:0) arányban győzött vidéki riválisa felett. )( Nagyszombatban a Rapid bajnoki meccsen látta vendégül a pozsonyi Slaviát, amelyet fölényes játék után 10:0 (7:0) arányban győzött te. Budapest, november 35. (Budapesti szerkesztőségünktől.) A tegnapi bajnoki nap nagy eseményeként a Ferencváros pontveszteségét lehet elkönyvelni. A Ferencvárost a liga éléről az újonc Pécs- Baranya távolította el. Az Újpest fölényesen győzött a Somogy ellen és igy egy ponttól vezet a Ferencváros előtt Minimális győzelmet aratott a Hnn- gária, mig a Nemzeti legyőzte a Bástyát. A Kispest és a Harihároni eldöntetlen csatát vívtak, mig Miskolcon az Attila kikapott a vendég Boes- kaytől. Részletes eredmények: Ferencváros—Pécs-Barany 2:2 (1:1)- A pécsi csapat a hízelgő eredményt nagyszerű kapusának, Szíriáknak köszönheti, aki hatalmas bravúrral verte vissza a Ferencváros csatársorának minden akcióját A Ferencváros góljait Táncos, mig a pécsieket. Veder cs Kautzky lőtték. Újpest—Somogy 7:3 (4:2). A Stoffiánnal megerősödött középeurópaj bajnok fölénnyel győzött Góllövők: Spitj (2), Stoffián, Török, Avar és P. Szabó az Újpest részéről, Somogy góljait Jakube, Dán és Somogyi rúgták, mig Kabala öngólt szerzett csapatának. Hungária—III. kerület 1:0 (0:0). A Hungária Kompóthy góljával győzött. Nemzeti—Bástya 2:1 (2:0). A Ferencvárost verő Bástya Budapesten csalódást keltett A Nemzetinél a csatársor Igen jól játszott. Góllövök Cetóuyi és Rémay a Nemzeti, Schwartz pedig a Bástya részéről. Kispest—Budai Harihárom 2:2 (2:0). Ortb újból játszott, azonban csak rövid ideig, miután megsérült. A meccset egy offsiede gól döntötte el Góllövők Ember (2), valamint Fürstner és Pozsonyik. Miskolcon a vendég Bocskay 3:1 (1:0) arányban legyőzte az Attilát A győztes csapat góljait egymásutánban Markos, Teleki és SemJer tették-., / 'PKVGAI-AWkAR-HlRMTt A Ferencváros pontot vesztett a Pécs-Baranya ellen