Prágai Magyar Hirlap, 1929. november (8. évfolyam, 249-273 / 2174-2198. szám)
1929-11-22 / 266. (2191.) szám
1929 november 22, péntek. M 4 KözcíazdaííAgP A statisztikai vizsgálat eredménye a pénzügyi hatóságok tudomására nem hozható Az állami statisztikai hivatal azzal a pa nasszal fordult a pénzügyminisztériumhoz hogy egyes pénzügyi hivatalok a község jegyzői hivataloktól adókivetési eélokrí beköveteíik a gazdasági viszonyokra vonat kozó ama statisztikai adatokat, amelyek i statisztikai hivatal rendelkezése szerin lettűk összeállítva. A statisztikai hivatal emellett felhívta a pénzügyminisztérium fi gyeimét a statisztikai szolgálatról szóló tör. vény 7. és 8. paragrafusainak az intézkedéseire, amelyek szerint a statisztikai adatóA magyar Jegybank elnöke neui tárgyalt Bécsbeu. Budapestről jelentik: Egyik budapesti lapnak a* a közlése, hogy a Jegybank elnöke, Popovi a Sándor dr., Becsben az Angol Bank kiláildötteive tárgyalt volna, illetékes helyről nyert értesüléí szerint egyáltalában nem felel meg a valóságnak, A cukorgyártás állapota. A cukorrépa szedése október első napjaiban kezdődött meg. Az egyes cukorgyárak a répa betakarítási munka iátok előrehaladásával oly módon kezdték meg a munkát, hogy október végén valamennyi cukorgyár dolgozott. Október hónap folyamán az egész köztársaságban 26.843.109 q répát dolgoztak fel a múlt évi 27.736.906 q-val szemben, vagyis a csökkenés ezidén 893.797 q. — Csehország kivételével a többi tartomámvban mindenütt kisebb az idei termés a tavalyinál. Noha a feldolgozott cukorrépa mennyisége kisebb, mint a múlt évben volt, az előállított cukor mennyiség mégis nagyobb 209.006 q-val. A többtermésből Csehországra 226.231 q, Szlovenszkó- ra 44.234 q jut. A melaszgyártás is jelentősen emelkedett. A múlt hét folyamán 13 nyert cukorgyár és 1 cukorfinömitó jelentette a kampány befejezését. A répa kvalitása az idény előrehaladásával egyre romlik; igv 28 cukorgyár a répa penészedését, kettő pedig a répa rothadását jelentette. — A répa minőségének romlásával a cukortartalom is rohamosan apad. Állami szállítások. A pozsonyi vasutigazgató- ság nyilvános árlejtést hirdet szerszámok ós szerszámgépek szállítására. Csak belfökli gyártmányt vesznek figyelembe. — Pályázati feltételek öt koronáért kaphatók a vasutigazgató- ság pénztáránál. — A kereskedelemügyi minisztérium az államrendőrség számára szállítandó 3175 színes zefirmgre, 8147 hosszú alsónadrág. 900 garnitúra téli trikó alsó ruha, 200 gyapjú- mellény, 130 meleg alsónadrág, 300 vízhatlan kabát szállítására árlejtési pályázatot hirdet. Feltételek 3 koronáért kaphatók a kereskedelemügyi minisztériumban. A vámfegyverszünetről szóló nemzetközi egyezmény tervezetét a kereskedelmügyi minisztérium most küldte meg a kereskedelmi és ipari szakköröknek azért, hogy ezek szakvéleményt adjanak a tervezetről. A szakvéleményeket december hónap közepéig kell elkészíteni, amikor is a kereskedelemügyi minisztérium a hlvatalo> álláspontot fogja megszövegezni. A borkereskedelem engedélyt kapott egy tranzitoraktár felállítására. A csehszlovákiai bőrnagykereskedők már évek óta harcoltak azért, hogy a kormány tranzi tórák tárak felállítását engedélyezze. A tranzitorakt-árakuak fő képpen a reexportnál va-n igen fontos szerepük, amelyet eddig a bécsi raktárak töltöttek be. Főképpen a szücsiparosokkal folytatott hosszas tárgyalások után a pénzügyminisztérium most végre öt cégnek adott engedélyi tranzitoraktár létesítésére. Üzleti katasztrófa Szófiában. A Szófiában megjelenő „Piadue“ cimü napilap közli, hogy Szófia kereskedelmi körei erős megráz-kodáson mentek át. Hét nagy cég beszüntette a fizetést s két nagykereskedői cég passzívái 40 millió lávát tesznek ki. Ha a- bajt nem sikerül idejében megakadályozni, úgy a bukások a vidékre is átterjednek. A mérlegképes könyvelők helyzetét törvénynyel rendezik. A kereskedelmi minisztérium a műit napokban az érdekelt körök bevonásával értekezletet tartott a mérlegképes, bites könyvelők és ellenőrök helyzetének törvényes rendezéséről A könyvelők eme követelése az an goi példára támaszkodik. A mérlegképes könyvelő és ellenőrzési ezakértők az üzemek kötelező ellenőrzésének a követelését ugyan már feladták, azonban továbbra is azt követ -ük, hogy kivatásukat a törvény szabad iparnak minősítse, amely szabad ipar üzése szakképe-itée Ó3 hosszabb ideig tartó ezakgyakorlat igazolásához volna kötve. Az értekezlet azzal a köve fcelé&6el zárult, hogy a kereskedelmi mim-zté- rjum a felhalmozott anyag alapján készítse e] j a kívánt törvényjavaslat tervezetét. fi---------------* — ~r.~4.M_i J « P'IJV WJLUWJIUIII■IBM I iíijiI «Ul I HA LTEHBERSES Syárleleuek: Budapest Kóficé PleStanv! PEST TISZTIT HŐS Központi üzem címe: Hcltenberger festögydr, Koálce Z ‘ ] kát nem szabad a pénzügyi hivatalok tudomására adni. A pénzügyminisztérium elismerte a pauasz jogosságát s külön rendeletben hívta fel a pénzügyi hatóságok figyelmét arra, hogy a statisztikai adatok titkos- I -ágát nemcsak a statisztikai hivatal, hanem a statisztikai munkát végző alárendelt hatóságok is megőrizni kötelesek, A körrendelet egyben utasítást ad a községi jegyzőknek, hogy a jövőben az adóhivatalok ilynemű felszólításának teljesítését tagadják meg. A Csehszlovákia ipari szeszfőzők szövetsége szerdán, folyó hó 27-én közgyűlést tart, melynek napirendjén egyetlen pont szerepel: az ipari szeszfőzők s a szeszgyártási viszonyok rendezése az 1929—30-as idényben. A lengyelországi timár és bőr cserző üzemek kartellalakitási tárgyalásokat folytatnak. — A kartell a kemény talpbőr-, a butorbőr és orosz juchtabőrgyárakat egyesítené. Bevezetik a gabonamonopolimnot Csehszlovákiában? A földművelésügyi minisztérium már hónapokkal ezelőtt utasítást adott a saját vámosztályának arra vonatkozólag, hogy a ga-bo- namonopolium kérdésével behatóan foglalkozzék. A vámosztály főnöke, Martilik Ferenc dr. egy hosszabb tanulmányt közölt a földművelésügyi minisztérium hivatalos lapjában arról hogy „mire tanít- meg bennünket az ósztrák és német gabonamonopoliuru hare.“ A gabonamo- nopoüumot főképpen Hainí&ch dr. védelmezi; n cikkíró azonban vitába bocsátkozik Hainiech dr.-ral, sőt nézeteit cáfolni is, sikerül. Martilik dr. cikke végén arra a megállapításra jut, hogy a gabomiinouopolium kérdését nagyon óvatosan kell kezelni s alaposan kell áttanulmányozni a külföldi példákat s azt, ié, hogy a másutt is Csak részben bevált rendszer nálunk egyáltalán célravezető volna-e. — Meg kell jegyeznünk, hogy időközben a csehszlovákiai agrárkörök önma- guktól is rájöttek arra, hogy a gabonamonopo- lium aligha segíthet a mezőgazdasági válságon. Németország ratifikálta az export, import korgazdasági kamarákról. A német birodalmi tanácsnak most adták át ama törvény javaslatát, amely az 1896 évi, elavult törvény fogja pótolni. A legfóhtosabb újítás az, hogy a kamara szerveiben a mezőgazdasági munkások is képviselethez jutnak. A munkaadók a mandátumok két harmadrészét, a munkások egy harmadrészt kapnak. A mezőgazdasági kamarák hatáskörét nem változtatja meg az uj törvény, csupán azt az újítást vezeti be, hogy a kertgazdaságok számára külön bizottságokat kell létesíteni. A gabonatőzsdék közös értekezlete. A csehszlovákiai gabonatőzsdék folyó hó 29. és 30-án Prágában közös értekezletet fognak tartani. Az értekezlet tárgya egyebek között a tőzsdék képviseletének kérdése az 1931. évi prágai nemzetközi kongresszuson, a rizskorpa behozatali tilalom, a behozatali lapok hatályának ki- terjesztése, a felhasznált zsákokkal való kereskedelem Szokványai, a keményítő és dérivátái kereskedelmének szokványai. Németország ratifiklja az export, import korlátozás megszüntetéséről szóló egyezményt. Németország a múlt napokban ratifikálta az 1927. november 8-áii kötött 6 az export és import korlátozásának és tilalmának megszüntetésére vonatkozó nemzetközi egyezményt, valamint ennek 1928. jnnius 11-én kelt pótbatározmá- nya.it. A ratifikáló törvény október 27-én lépett életbe. A kérdéses egyezményt az európai illanok közül csali Csehszlovákia és Lengyelország aem ratifikálta. A nagyszombati likőrgyár milliós vesztességei. kz Első nagyszombati szesz és likőrgyár felszámolását jelentette be, az 1925—28 évek folyamán összesen 5.700.000 korona veszt-ességet hintet fel A részvénytőke 1 millió korona. Részvénytársasági kőbánya Ungváron. Néhány prágai tőkés részvételével Ungváron uj ’é-sz vény társaság létesül, amely az ottani kőbá- tyákat fogja átvenni. A kőbánya eddig őslakosok kezében volt, ezek azonban pénzügyi nehézségek miatt kénytelenek az tizemen túladni. jVz ij részvénytársaság 600 darab 1000 koronás •észvényt fog kibocsátani. A beruházási közlekedésügyi és a lisztkölesönök kisorsolása. December --án fogják kisor solni az 1921 évben kibocsátott beruházási köz lekedésügyi áüamkölcsönt és az 1921 évben kibocsátott úgynevezett állami lisztkölcsönt. A beruházási kölcsönből 15 millió névértékű papirt, a lisztkölcsönből A) kibocsátásból 28 millió a B) emisszióból 12 millió $ a C) emisszióból 4 millió korona névértékű papirt- fognak kisorsolni. — Szloveuszkóu és Uuszinszkón az említett beruházási papirok főképpen a szállítók, a régi telefonelőfizetők kezében vannak, akik annak idején a vasúti szállításoknál s a telefon megtartása esetén kötelesek voltak ilyen papírokat. jegyezni. A lisztkölesön kötvényeket, a hadikölcsön kötvényekért cserélték be a köztársaság első éveiben. Szloven8zkót újabb pálinkamérésekkel boldogítják. A vendéglői és kávéházi ipar Prágában ós a történelmi országokban nehéz válsággal küzd; ennek legfőbb oka az ilyen üzemek gombamódon való szaporodása főképpen a belvárosokban. A kereskedelemügyi minisztérium az egyre halmozódó panaszokon segítendő rendelettel hívta fel az iparhatóságokat arra, hogy újabb vendéglősipari és italmérési engedélyek kiadásánál szigorúan alkalmazkodjanak a hivatalos irányelvekhez. A N. P. megjegyzése szerint éi a rendelet alkalmas lesz a vendéglősök panaszainak orvoslására, mert a történedmi or- ■■ szágökban nem fognak több italmérési enge-! délyt kiadni, ezzel szemben Szlovenszkóu újabb j italmérési koncessziókat fognak osztogatni, j hogy minél több pálinka fogyjon. ÉRTÉKTŐZSDE Szilárd a prágai értéktőzsde Prága, uóveiiitbef 21. A tőzsde ma is sziláid volt. A kormány alaki1 tűsről érkező hírek hozzájárultak ehhez az irányzathoz. Az ipari részvények piacán javult: Cseh Morva, Berg és Hiittén 25, Cseh Kereskedelmi 18, Skoda 11. Aussigi Vegyi és Nordlbahin 10, Solo, Kő-1 nlgishofer, Pozsonyi Kábel 5 koronával. Sohol- lef 30, Poldi 15, Au-ssigi Finomító 5 koronával gyengült. A. bankpiacon Nemzeti Bank 50 koronával javult. Landerbank és Cseh Eszkomt 1 koronával gyengült. Prága, november 21, Valuták. Holland 1355, jugoszláv 59.15, öémet 804.40, belga 469.50, magyar 588.75, román 19.8734, evájci 652, dán 899, rugó! 163.70, spanyol 478-50, olasz 175.40, amerikai 33.40, Dorvég 899, francia 132.0734, bolgár 23.0234,1 svéd 902, lengyel 376, osztrák 472.3734. 4- A prágai devizapiacon Amsterdam 0.625, i Berlin 0.125, Brüsszel 0.125, Zürich 0.2, Szófia i 0.015, Bécs 0.2 koronával javult. Athén 0.375, London 0.04, Madrid 2.50, Milánó 0.0S, New- york 0.0025, Párás 0.01 kor ónéival gyengült. 4* Barátságos a budapesti értéktőzsde. Kedvező külföldi jelentésekre a budapesti tőzsde barátságosan nyitott. A tőzsdezárlatkor a legmagasabb napi árfolyamokat jegyezték. Egyes, a csehszlovák sajtóiroda jelentésében nem szereplő értékek közül a Moktár 90, Részvény-sor 1.19 pengős árfolyamot ér* tek el. 4 Nyugodt a bécsi értéktőzsde. Az alap- hangulat barátságos volt. Azonban az üzlet igen szűk határok között mozgott. A barátságos hangulat végig tartott, úgy hogy a csehszlovák és magyar értékek némileg javultak.-f- Nem egységes a berlini értéktőzsde. Ivondonii és newyorki szilárd jelentésekre a berlini tőzsde szilárdan nyitott. Mikor később kitudódott, hogy az Angol Bank egy fél százalékkal csökkentette a diszkontot, -egyes értékek nyereségre tettek szert. Később az irányzat kissé elíanybult, mert a forgalom minimálisra csökkent. ÁRUTŐZSDE-f Tartott a prágai cukorpiac. Nyersáru- jegyzés Aussig loko 128—123.75. 4* A prágai szarvasniarhapiacra 52 darabot hajtottak fel. A lengyel bika 5.80—6.20, borjú 5.50-6.50. 4 A prágai sertés vásárra .1864 darabot }jaj-1 tottak fe»l. Ebből 74 szlovenszkőí, 54 jugoszláv, j 54 román, 1141 lengyel, 246 jugoszláv hízó, j 291 magyar eredetű. A. szlovenszkói sertés 10 i —10,70, jugoszláv 10.20, a román jegyzés nélkül, a lengyel 11.50, a jugoszláv hizó 9.30—10, s magyar bízó jegyzés nélkül. A vásár kicsi volt. 4 A mai budapesti gabonatőzsdén, amint budapesti szerkesztőségünk telefonálja, az irányzat gyöngébb volC A következő árfolyamokat jegyezték: tiszavidéki búza 23.90— 24.15, felsőtiszai 22.95—23.20, egyéb 22.10— 22.30, rozs 15—15.10 pengő. A többi gabona- cikkben az árak változatlanok maradtak. 4 A mai budapesti terménytőzsde határidő piacán. amint budapesti szerkesztőségünk telefonálja, az irányzat lanyha, a forgalom közepes. Nyitási árfolyamok: magyar búza márciusra 23.47, 23.51, májusra 24.15, 24.20, magyar rozs márciusra 16.60 pengő. Pozsonyi terménytőzsde 1929, hot ember 21 K-tól K-iy tíuzs ?8—kg , , , ..................... , . 150 — 152 Ro zs........................................................ 121-122 rpa erport 137 — 139 príma ......... .... 137 — 130 „ merkantil • 117 — 120 Őszi árpa .... ~ — — Zab . ........................................................ 110 - Jll Te ngeri szemes 110 — j 13 „ ez uszály Pozsony ....... — •— — Viktória borsó ..... . ... 180 — 230 ohér bab . ............................................. Sí 0 — 320 Ta vaszi bükköny ............ }40 — *50 szí bükköny ............. 280 — 330 'epce .. ...... ......... 300 ~ 3^5 Mák........................................................... 640 — 650 Vö röshere natúr ............ 600 — 700 . olombázva .......... — — — '.ncerna natúr ............. — — — . plombáivá ........... — —- — átkelési rózsa burgonya ........ 30 — 34 „ sárga burgonya ........ 30 — £4 ipari burgonya ............. 23— 27 Búzadara ............... 275 — 280 OGG búzaliszt ............. 265 — 270 Rozsliszt ............... 180 — 185 Korpa ................. 69— 72 Takarmányliszt ............. ^( 0 —— ll'2 Szárított répasze'et ........... 74 — 75 Amerika' disznózsír ab Pozsony ..... — — •— Magvar „ ab határ ...... — — Amerikai szalooo* ab Pozsonv ..... — — Magyar . ab határ ...... — — — Széna félédes, aza ........... — __ „ , préseli ......... •— — Zshp szalmá .............. — — ! akarmány sza ma, aza ........ — — — . „ préselt ....... — — — ’ilom 5zsime. aza ........... — - — — , . íráséit — — — Irányzat: lanyhább, külföldi jelentések dacára árak tartották. A budapesti értéktőzsde árfolyamai: Xl/St. Xí/20. ABg.-BtjryM 86.50 87,50 ttazai bank , .<,•»*> 53.50 51.-,Jlagyar SiteJ 75.20 76.-*=Jels4fó£ -41.50 41.—bwzámitoto 90.10 91.20 féagyar-Olas* >•••»■» 70.— 70.— észtrik HltaJ 41.30 Ksreske-lelmt Ds.ak • * » » 107.50 ? 09.— Ma srr ált tkpt. .... % 90.- 90.30 hazai tkpt. , . • * • "89.— 20.10 ^0.50 Coneordl* 5-40 ~. — tínóapststr 3l#l0B . « » • » "2'ív jo'iS 31*«lla malom 12.50 12.50 fTtinrtrta italos • • • i • 20.8.) Boooslnl . ••piti • PalsSta Mameftt ..••.(.* 210. d3.«saicök5"é!64l> u.To Ortkánjl ’ ............................ lCf.50 lC5Osiky ........................... • . 1120 „ís" Magvar fpo-yvergyár . , . • 21y~~ Qan? Dannhlna 9-. g®. Oan* .i!1amo# .>»••» 5 7. ...........................................a • _g-fO Lá ng .......................................... 67.50 66.50 Lt pták ...<••» t » 9K(ívért ragongyár . s » * » í.'3'1 ío-JT Rima ....»%*»* 84.- *410 Srhlick . . ••••»■* •'*’ . 0r»* fa ».««■»*• ~ ^ lRn-I7 Sasehitri . 154. 150 5Q l.evante ..«ss»as* '.10 KOzntf . <>••••■• —• .— Déltvasnt . , . « s t s • —. Aüamvagnt »,•?»»« 17.’" ’^.SO Tröszt . ..»»(.«*« ?o-50 Magvar énkor •*«»*« 112.^1' 118,50 izzó ,..»»»• 105.20 104.— Rungári* műtrágya , - * » 23.5-- 33.— ülptild —. — — Unromi . ( , 1 1 1 < 55. 50 47.— A prágai értéktőzsde árfolyamai: Xí/21 Xi/SO. 1923 év! kincstári otalvánv . 1924 évi kincstári atalvánv - • . • Nyaramén vkOleaÖD ... 6%-o* bsrtjhásásl eö!s*0n . j00. 4%-oa lUztköícsOD . - - 10°-C4 JOP.06 5%-Oa AllamköleriSn ... ,00-~ 12?-C& Morva őrs* snioa 1911 7övn ' ^-7" Marva őrs* köles 1917 S% - §9 50 30.75 Prága város ISIS köles yt’.ÓO 88.b0 Prága város 1919 köles - • <0,50 Brflnn város 1921 köles 6% • '"'II 711'*" Pozsonv város 1910 köles. 4% * /o.— Prága városi takrpt 's'nt Cs! vörös kereszt sorsJegr gto*— SSTSÍ. *»■ :::: && Leseámltolö ...»»»> ,cQ- dví'*” Oseb Iparbaok . , , « s • E.o'jfl rJl'Tl Prágai Hitelbank , • * s « tao'aX VnoáS Szlovák Bank ....................... .02.50 Uvno stenska s 12.— Angol -Celov Bank • a • » 9T7-"~ Osztrák hite) ..... s f44 - 4b.— Wiener Bankv 12A-gi ^l*70 Jngosloveníka-btok ♦ • » • 477n'87 /ioonw Oeek épkor . . > * » t • Sorvát énkor . » s * » » SíLr, inc-**" Kolini műtrágra , « » * » ”89.5. feS.eKotiirt kává . » » a » « """ Kolint petróletrm . , . » • 1AT7--" ftötta? *»es» ..,»»»» 1400.— 142b.— f51iö oflseni sörgyár * • . » •" Breltfelű-Dahék • « » » » ftlnghoffer ...... 1195.- -230.G»eh ászaki stáb ...» 2425,- 4'0.— 0s«h ftyilírat) StéB Í • « • * ’ DÖ.-wr* Alplna 166.8 Poldi ...••• s s • 850.Prága) vaelpar ,..«■* 20o0. - 7000.-tSkoáa - . . v . t . ► 1687.- 1738.Pozsonyi kitol •«...» Invzld 380.- 362 •v Devizaárfolyamok BUDAFE.ST BÉCS BERLIN ZÜRICH IMI 1149 IMI XI.20 XI-21 X*.*« X<-Sf XI.SO Baanaz Alm 1.750 1.759 213.^ 217.50 Konsuntinipolj ..... —1.978 2,01 2.45 2.50 London 27.85 2T.78 34.63 34.46 2.637 3,033 25.17 26.17 New-kork ^7Ó.§0 5TÍÍO 7C9.65 709.65 4.179 4.193 816.92 518.50 Rio de Janeiro . . • . ♦ —.JT— —q.497 0.497 — Amsta-daB ....... 030.42 226.70 286.41 284.86 168.40 1«8.22 208,32 208.12 Athén ......... 5,43ö 5.42 6.7Ó «.72 ilrflssel ...... t s 79.67 79l67 99.27 98.77 58.42 58.30 72.19 72.18 Helsingfor* ~.-r -r,rv l0.4§9 10.53 13,— lá05 Róma ..•'ss.,.- 29.90 29.94 37.19 37.16 11.875 21.95 27.02. 27.13 tíelgrád 10.10 10.07 12^5 12-49 7.887 7.88 9,12 P.l? Kopenbága !§§.- 152.&5 löí’.lO 189.25 111.94 111.72 138.25 138.72 Oslo • - - , , . , « s Íj5áL02 iSjtó 190.15 189.25 ttt.89 U1.67 138.25 138.20 Párt. . - e . , . . e » 22.48 22.43 27.96 27.80 16.445 16.41 20.81 20.82 Prága 16.91 16.93 21.01 20.99 12.37 12.4? 15w88 15.86 óttrToh ..••esess 110.65 lJ0-3« 137.35 186.88 30.9? 80.85 Solia . • . • • . e ■ • 4.11 4.14 5.12. 5.13 8.017 3.0Sf> 3.72 3.76 Madrid •*>•«•*•’ 80,60 84.55 100.40 105.- 59.94 61,95 72.60 76.75 átockbola 158.42 16S.47 1Ö0.60 19Ö.20 112.27 112.33 138,65 130.Budapest »«•••••? —124-3P 128.8-7 7|,Í3 73.1? 00.46 Báee . « e 1 s « * 1 • 80 28 30.50 —.» —58.74 58.96 72.60 72,93 Varsó . . , 1 1 • . 64- 64.15 79.54 79.54 4AW 46.95 87,86 58.15 8tolte , e z • n a • a • fjt«2 MÍUb w- 123.46 123,56