Prágai Magyar Hirlap, 1929. október (8. évfolyam, 222-248 / 2147-2173. szám)
1929-10-03 / 224. (2149.) szám
6 'PRXGAI -A^AGtatR'HlRIiflP 1929 október 3, csütörtök. Amikor majd kilowattokban és kalóriákban kapjuk elsején a fizetési Miért rossz üzlet a modern háború még a győztesnek is? A piramisoktól a Zeppelinig minden fejlődött, csak a valuta maradi primitív — A jövő stabil pénze: az energia-valuta Az emberiség története különös és eddig példátlan krízishez jutott el: olyan gazdasági válság rengeti a világot, amelyet megoldani nem lehet. Ma tulajdonképpen nincsen a világon egyetlen gazdag, boldog ország sem, legalább is ezt mutatják a nemzetek delegátusainak nemzetközi siránkozásai a Népszövetség előtt. Valaha gazdaggá tett egy országot győztes háború után egy nagyobb annexió, a világháború megmutatta, hogy még példa nélkül való nagyszabású sarcolósokkal egybekötött annexiók sem alkalmasak ma már erre, Miután pedig az emberek évezredek óta változatlanok, azt kell hinnünk, hogy az anyagi javak sajátossága változott meg .és a változatlan ember tájékozatlan viaskodása a változott értékekkel okozza ezt a kilátástalan válságot. Hogy az anyagiakkal való gazdálkodás lehetősége világszerte megfeneklett, azt a kulturvilág bajain kívül bizonyítja a szovjet vérbe és éhségbe fűlt csődje, nemkülönben az exotikus országok és gyarmatok rettenetes szegénysége, holott, ezeken a helyeken még mindig a legkezdetlegesebb formák szerint sáfárkodik az ember a javakkal. Ebben a kilátástalan sötétségben valósággal lobogó világító fáklya az a rövid tudós értekezés, amely nem gazdasági ember, hanem fizikus tollából jelent meg egy nagy amerikai közgazdasági magazinban, az Economical and Technical Ti- dings-ben. Egy uj forgalomról, az energiával utóról van ebben a cikkben szó és bár a levonható konzekvenciák igen távoliak. maga a probléma oly izgalmasan érdekes és annyira egyedülálló alapja az egész jövendőbeli társadalmi berendezkedésnek. hogy már ma nemcsak érdemes, de kell is vele foglalkozmiok az arra hivatottaknak. Az első ismert energiaforrás; az ember Az amerikai tanár csak a fizikai laboratórium eredményeivel foglalkozik, de mert cikke elsősorban közgazdasági érdeklődésű lapban jelent meg, kézenfekvő, hogy gazdasági gondolatok ébresztése volt a célja. E cikk első rezüméje az, hegy a modern életnek két értéke van: az anyag és az energia, ezzel szemben értékmérőink még most is csak anyagiak, tehát arannyal kifejezhetek, holott ez a mentalitás abból a korból származik. amikor az ember még csak az anyagot is- ' merte, az energiának pedig csak egészen mellékes ■ szerepe van a népek életében. Valóban a nemes '""fémektől kezdve a tenger fövenyéig rengeteg anyagot ismert már az ember, amikor egyetlen energiaforrása tulajdon testi ereje volt. Még a fáraók évezredeknek szánt építkezései idején is az emberi erő volt a legkomolyabb energiaforrás. És a fáraók idejében is arany volt a valuta, meg ma is az, amikor pedig energia felhasználása nélkül minden anyag, maga az arany is hasznavehetetlen jószág. Nyilvánvaló tehát, hogy zűrzavar van a javak értékelése körül, ami már magában is elegendő ok lenne a jelen gazdasági válságára. De növeli a bajt annak a megsejtése, ami a fizikai laboratóriumokban már-már kezd kialakulni, hogy tudniillik egész értékmérőnk, az anyag, csak fikció, valójában nincs is anyag, az csak az energiának egy rendkívül sűrített megjelenési formája. Ha ugyanis az anyag legkisebb részecskéjét az atomot tovább bontjuk, elektron rezgéseket kapunk, ha ezeket lefejtjük valahogy a magról, akkor ez a mag megint csak ilyen rezgésnek mutatkozik, végül, ha ezeket az utolsó rezgés-parányakot is elhagyjuk, valami valószínűtlenség marad, amelyet nevezhetünk ősanyagnak, éternek, vagy bár- micsodának. Ennek az ősi ködnek, ennek a nyugvó káosznak azonban semilyen tulajdonsága, tehát semmi értéke nincs. C6ak ha energiát öntünk bele, mozgásba hozzuk, megrezegtetjük, akkor nyer tulajdonságokat, akkor lesz puha, kemény, szívós, vagy rideg, lomha, vagy rugalmas, színesen csillogó, vagy íakóezürke, szilárd, vagy cseppfolyós, élő sejt, vágj7 holt molekula, szóval: anyag. Az anyag értéke tehát tulajdonképpen annak az energiának a mennyiségétől függ, amelyet az Alkotó beletaszitott az őskáoezba. Ezzel szemben az emberek aszerint értékelik az anyagokat, hogy ritkán, vagy gyakran fordulnak-e elő a földön. Arany kevés van a földön, ezért kiválóan megbecsüljük, jóllehet, a tenger fövenye talán százszor nagyobb energiával készült. A kavics és az arany versenye Ennek az uj óe abszolút értékelésnek az ideje azonban akkor érkezik csak el, ha majd energiából anyagot, anyagból pedig energiát tudunk előállítani. Egyelőre csak a rádium bomlik energiává, de már ez is mutatja, hogy micsoda óriási energiaforrásokra vám kilátás. Egy milligramm rádium évtizedeken ált ontja a fényt és a hőt és bombázza elszabadult elektronjaival ólombörtöne falát, anélkül, hogy időközben észrevehetően veszítene súlyából. Ha majd megy az anyagbontás, egy marok homok elegendő energiát szolgáltat egész város felépítéséhez, vagy elpusztításához. A mai értékmérők, tehát az anyag is, elvesztik jelentőségüket. De elvesztik azért is, mert nem- «*,ak maréknyi homokból lehet várost felépíteni, hanem energiából is tetszés szerint lehet akár egész aranyhegyeket kotyvasztani. Mi lesz tehát az uj valuta, ha egyformán lesz értékes, vagy értéktelen a kavics és az aranj\ Erre a kérdésre válaszolja az Economical cikkírója azt, hogy: az energia — valuta. Egyelőre fölösleges lenne ezt közelebbről precizirozni, kár lenne már most azon töprengeni, hogy melyik a jobb fizetés: havi 850 kilowatt, vagy heti 400 kalória. Bizonyos azonban, hogy a dolgok végső lényegével, az energiával való bizonytalanságot, amikor egyszer a pénz, egj'szer a búzaföld, egyszer a színház, máskor pedig a bankrészvény veszti el értékét, miután merőben különböző sajátosságú dolgok vannak egymásra befolyással. Az energia-tiketteknek állandó lesz az értékük, miután az emergiaelőállitásra felhasznált földi homok sem több, sem kevesebb nem lesz az idők folyamán: konjunkturális tényezők tehát nem zavarják. Az energiatikettekbe fektetett vagyon nem forog állandó veszedelemben, a magánosoknak nem lesz mitől félniük, a nemzetek pedig nem lesznek kénytelenek embervérrel biztosítani a hazájukbelí bank-kamatláb stabilitását. N. K. A falusi romantika alkonyával egyre sorvad a ragyogó múltú mézeshalácsos-ipar Miről beszélnek az egykori, híres kassai mézeskalácsos- céh céhládájának Írásai — A gyár és a tisztességtelen verseny egyre jobban tizedeli a mézeskaiácsos-ipart Kassa, október 2. (Kassai szerkesztőségünktől.) Elmosódott, régi, halvány Írások, céhkönyvek fekszenek előttem a tizenhatodik és tizenhetedik századból, melyek tanúi azoknak az időknek, amikor az egykori felsőmagyarországi városok, közöttük Kassa városa is, a Hamburg—Levante áruforgalomnak fontos állomása volt. Az Írások a mézeskalácsos céh könyvei és följegy- zései. A céh alapítása valahol a tizenötödik század homályában vész el és valami Ambrozius nevű püspök terjesztette el az északi virágzó német városokban, főleg a Szepességben, ahonnan közel félévszázad alatt szivárgott le az ipar Kassa városába. Már a tizenhatodik század végéről írásbeli dokumentumok bizonyítják, hogy szövetségi szerződések, klauzulák fonták közös érdekszövetségbe a mézeskalácsos ipart, amely akkor az írások tanúsága szerint előkelő helyet vívott ki magának a céhek között. Pozsonyi császári pátensek, donációs levelek igazolják, hogy a tizenhetedik század elején privilegizált szakipar volt, hogy a céhen belül bíráskodási jogokat is gyakorolt. Az első összeírás alapján a tizenhatodik század végén száznegyvenöt tagja volt a kassai céhnek, amelyben helyet foglaltak Abauj-, Gömör-, Szepes-, Sáros-, Zemplén-, Ungmegye mézeskalácsos iparosai. A másik magyarországi céh a budapesti volt, amelyhez az ország többi részén lakó mézeskalácsosok tartoztak. A mézeskalácsos ipar kifejlődött és nem egy régi patrícius család történeti nevet viselő egyénekkel gyarapította a magyar társadalmat és közéletet. A tizenhetedik század már tökéletes képét nyújtja a mézeskalácsos ipar állapotának. Ebből az időből latin, német, sőt magyar írott emlékek maradtak, melyek között érdekes az az ünnepélyes forma, amivel a céh egy-egy tagját fölvette. Érdekes a következő jegyzőkönyv, amely 1650-ből származik: „Anno 1650 die Mensis January. Tek: N Kassai Várossá Feő Birájának N. V Bérezik István Uramnak, valamint Nenthöfer János Uram Instantiája mellett, mely Instantiáját terjesztette légyen az idevaló Nemes Czéh eleibe, maga inkorporátiója véget, minthogy eő Kegyelme B. Czéhnek engedelmibül, Sátor Alija Új hely nevű Várossába, maga mesterségére nézve, méhelyt kívánt magának enge- tetni és magha profeszióját B. Czéhnek Autho- ritásául annak rendi Szerént, Isten Segítségéből Successorival edgyüt, hasznosan folytatni. Mely Instantiájának helye tekintetire nézve a B. Czéh is magha szép Resolutioját hozzá adván, és tekintetbe véve magha Prémiumába, úgymint egy Becsületes Mester Ember és mintegy Mézes Kalácsos Commembrumát Szívesen bevette s beis fogatta oly móddal, hogy ezen-tul ezen B. Czévél egy igaz Correspoden- tiát, minden jóra célos értelmet és Deppenden- tiát tartani kívánván, mindenekbe egy Szives lélekkel minden Dolgait egy Értelemmel B. Özével kíván folytatni pro primo. Pro sekundo pedig tapasztalván ezen Attyay jó akarattyát és jó téteményeit ezen B. Mézeskalácsos Özének ezentúl minden időkben tartandó minta jó harmóniát mind az Privilegiális Articulusok- nak rendi Szerént mint pediglen az említet B. Czének Attyai Kegyessége Szerént, az B. Czé ládájában tartozni-fog negyvenöt pengőket le- teni RH. ezeken álltai esvén a B. Czé is, minden néven nevezendő holmi Difikultásokat, és netalán tán található más állapotokat is leté- vén sőt a Legény Dolgát is magára válalván maga Társaságában említett Enthöfer János, mint Mézes Kalácsos Mester Ember, minden becsületes Stipulátis mánibus akceptálta és deklarálta T. M. V. Bonkő Feren.cz M. Fhaczon TTorcegh Sátor Alija Ujhely Várossá Érdemes Notáriussának jelenlétiben Dátum Cassovia Mense & Anno int Supra ... Joanes Lebocky Joanes Zádracky Emerika* CeomortályA Későbbi bejegyzések szerint ugyancsak a fonti iparengedéllyel megjutalmazott Enthöfer Jánosnak ' segédjével, bizonyos Holbrihter Mártonnal kontroverziái támadtak, Holbrihtert a neme-s céh bírósága négy Rh. forintokra büntette, melyet a kasszába beszolgáltatott. Egy másik Írása a nemes céhnek családi viszályok iebonyolitására vonatkozik, amely Ítélet szerint, minthogy a „nevezett iglói iparos feleségét megcsalás közben tetten érte s minthogy megbocsájtást nyert, mindössze csuppán negyvenkét RH. forint birságra büntetettük, mely összeget Attyai örökségéből tartozik a Czéh ládájába befizetnie A céh további története beleolvad a tizenkilencedik századbeli átalakulásnak a céhrendszert fölhomlasztó menetébe. Még a negyven-ötvenes emberek társadalma is élénken emlékezik arra, hogy a kassai Fö- uccai nagy vásárokon 100—150 mézeskalácsos sátor állott sorfalat a vásárló közönség előtt és a környéki fiatalság szerelmesei mézecska- lácsszivvel és lovaglóhuszárokkal lepték meg szivük választottját és a szülök olvasóval, vagy egyéb játékos, mézeskalács-csecsebecsével lepték meg „vásárfiát“ váró gyermekeiket. A mai kassai, vásárokon már csak alig négy-öt vásáros rakja ki mézeskalács-portékáját, akik ma szomorúan méláznak el a múlt emlékei fölött. A kassai mézeskalácsos ipar hajdanta híres patrícius családok egész sorát jegyezte föl. így a Hirlánder-, Divinyi-, Adamkovics-, Kovács-, Heinckelmann-, Novelly-esaládok jutottak a város közéletében nevezetes szerephez. Mig 1801-ben mintegy hatvan uj mézeskalácsos vétette föl magát a céh tagjai sorába, addig hatvan évvel később már csak hét taggal szaporodott a mézeskalácsosok száma. A patriárkális, jó időknek már régen vége. A modem korszak uj embereket termelt ki, uj szokásokkal, rafináltabb ízléssel és a mézeskalácsos iparon is végigszántott a sors, amely rádiót, repülőgépet s vásári viaszgyertyák és a mézeskalácsok helyett rafinált cukorkákat és gyári viaszgyertyákat hoz. A hanyatló mézeskalácsos ipar fölötti fájdalmának ád kifejezést Leffter Miklós, a kassai mézeskalácsos ipar szeniora, aki igy beszélget el a mézeskalácsos ipar hanyatlásáról: „Háromszáz év óta Kassa és környékének mézeskalácsos ipara volt a legvirágzóbb és mint apáinktól és mestereinktől tudjuk, a mézeskalácsosok igen rendes életet élő embe-ek voltak, akik bizony akkor még vagyont is tudtak gyűjteni. Nemcsak a saját anyagi javaik nőttek, hanem a céhláda is gazdagodott, úgyhogy amikor összejöttek a messze vidékekről a céh, illetve később az ipartársulat évi közgyűlésére, a költségek fedezésére mindegyik még hat forintokat is kapott. A legnevesebb vezetők, akikre én emlékszem, Maurer, Spengel, Heyda és Novelly voltak, .majdnem mindnyájan cipser eredetű emberek, akik szerepet játszottak az egész ország iparoséletében is. Nem lehet összehasonlítani a mai időket a régi időkkel. Azelőtt mi mézeskalácsosok kiálltunk egy-egy vásárra tizenöten, húszán és mindegyik megcsinálta a maga kis boltját, mert nem szabadipar volt a mézeskalács- és viaszöntőfoglalkozás, de ma, amikor már négy-öt mézeskalácsos mellett tizenöt- húsz cukorkaárus vonul föl, üzletet már nem lehet csinálni. Kiveszett a faluban is a szerelmi romantika. Már ma kevesebb mézeskalácssziv és kevesebb olvasó fogy el és a falusi szerelmes ifjú nem igen lepi meg imádottját a tükrös, díszes, színes mézeskaláccsal. Mióta pedig a gyertyagyárak olyan mértékben elszaporodtak, azóta, a mi szines, szépen cifrázott templomi gyertyáinknak is kevesebb keletjük van. Az adó, meg a tisztességtelen verseny megtizedelte sorainkat, és elsorvasztotta iparunkat, amelynek dicsőséges emlékét ma már csak a múzeumi tárgynak kezelt Céhláda őrzi.“ G. J. Elelántvadászat Ceylonban Az elefántvadászat nem gyerekjáték. Akinek egyszer része volt benne, az nemcsak óriás állatokat, az őserdő vad fékezketetlen életét, a természet hatalmas megnyilatkozását, hanem drámát is iát. A legutóbbi ilyen élményre már öt hete készült Ceylon lakossága. Nagy felhőszakadások, amelyek Ceylonban gyakran napokon át tartanak, késleltették a vadászat megindulását. Ceylonban az elefántokat régi szokás szerint fogják még össze, még pedig úgynevezett kralokban, amelyek erős cölöpökből összeállított sövényzetek. Hosszadalmas, türelmes munkával hajtják beléje az állatokat. Amikor elérkezett a vadászat napja, parancs megy annak a vidéknek, ahol az elefánt-csorda nyomára jöttek, az egész lakossághoz, hogy részt- v egyen a vadászaton. Kétezer hajtó érkezett sátrakkal, gyékényekkel, rizses zsákokkal és más élelmiszerekkel az őserdő kellős közepébe. Óriási fáradsággal állították össze a krált, kunyhót kunyhó mellé építettek és a vadászatok legutolsó heteire pláne kis szállót is rendeztek, be amelyben horribilis árakon találtak a vadászok és az egybesereglelt kiváncsiak szállást és élelmet is. Nagy távolságból kellett vizet az őserdőbe vezetni, hogy az elefántok mindjárt a králbajutásuk után itatóra találjanak. Öt hosszú héten át tartott a vadászat. Sok mérföldről körben vonultak a hajtők, králtisztek vezetése alatt, egyre szorosabban afelé a pont felé, ahová az elefánt-csordát hajtani akarták. A hajtők egész meztelenül feküsznek a tropikus hőségben a sűrű bokrok közt gyakran napokon át kell felhőszakadásokat államiok és az őserdő mocsarain átgázolniok. Bérük csak rizs és a felszerelésük. Rabszolgái sportkedvelő gazdáiknak. Egész sor vallásos szertartásokat tudnak, amikkel az istenektől szerencsés vadászatot imádkoznak ki. Az őserdő közepén virágokkal és kokusz- rostokkal díszített oltár áll, amelyen folytonosan ég a tűz. Az esti alkony beállta előtt a hajtők összegyűlnek az oltár köré és a vezetőjük Ire- nayakahoz, az elefántok és az erdők istenségéhez fordul, a következő imával: — Oh, elefántok és erdők istene, aki eljöttél Madraszból, aki megállottái Kudoramalay mellett, hogy megoltalmazd csordádat, gyermekeidet — add őket nekünk, hogy úgy bánjunk el velők, mint a saját véreinkkel! Egyhangúan zug az imádság éneke az őserdők sűrűjében. Az előimádkoző transz-állapotban van és vadul táncol az oltár körül. Mások tömjént hintenek az oltárra vagy lázasan ütögetik dobjaikat. Az előimádkozó két különböző benszülött nyelven beszél, mert az elefántok istene beszél belőle és ad neki utasítást a legközelebbi vadászati napra. Azután az éj feketesége borul az őserdők csúcsaira. A vezetők a králbiszt sátrában gyűlnek össze, hogy megtanácskozzák a vadászat esélyét. Azután mindenki hallgatag tér vissza a sötét erdőbe, posztjára. Ha elhangzik az indulásra való parancs, a hajtők őrülten ordítoznak és lövöldöznek, hogy az elefántok közt zavart keltsenek, főként pedig, hogy mozgásba hozzák őket. Felriasztják ezzel a sakálokat is, amelyek a legjobb vadász-szövetségesek, mert szintén zavart keltenek az elefántok közt és mindig elárulják, hogy merrefelé van a csorda. Van úgy, hogy az elefántok egy nap csak két mérföldnyire haladnak előre, sokszor még kevesebbet is, amikor az eső az őserdőt mocsárrá változtatja, amelyet azonban a nap csakhamar felszárát. Elérkezik a nap, amikor sok reménytelen esős hét után az elefántokat vagy egy mérföldnyi közelségbe szorították a král felé. A hajtok számára elérkezett a pillanat, amikor a legutolsó, de egyúttal legnagyobb erőfeszítéseket kell tenniök, hogy a berzenkedő állatokat behajtsák a králba. Néha szarvast hajszolnak be akaratlanul a králba. Ilyenkor az elefánt-csorda visszahőköl és már- már úgy van, hogy végleg meghiúsult a vadászat. A szarvast ki kell űzni a líráiból, hogy az elefántcsorda újra megindulhasson. Olykor-olykor valóságos drámai jelenet akasztja meg a vadászat szerencsés végkifej lését. A csorda vezetője egy elefánt-anya néhány hónapos kölykével keresztbe áll a král bejáratánál és dühös trombitálással kergeti vissza a csorda tagjait. Ilyenkor nem marad más hátra, mint agyonlőni az állatot Teteme fölött vad rohanással vonul be a csorda a králba, ami felejthetetlen látvány. Csikorogva zárul be a král súlyos kapuja, Fogságba jutott a dzsungel büszkesége. Emberi ravaszság legyőzte a természet vad erejét. A hajtők erős kötelekkel kötik az elefántokat vastag fatörzsökhöz. Azután előkerülnek a szeüdített eltűntök. Páros, i kísérnek egy-egy elefántot a rendeltetési helyére, miközben a hajtők legtöbbje futva rohan az agyonlőtt elefánthoz, mert a babona azt tartja, hogy szerencsét hoz, ha valaki elsőnek ránt le a kimúlt állatról egy bőrdarabot. A ravasz imádó — Nagyim sajnálom, a nagyságos asszonynyal most nem lehet beszélni. Éppen a fürdőkádban van. — Engem nyugodtan beengedhet, tudniillik én vagyok az úszómester. (Lustigc Kiste) Nagyzási mánia • Síró- Hát mám miért, vau letartóztatás- ham? Vádlott: Hogyan? Hát c bíró ur nem olvas újságokat?,
