Prágai Magyar Hirlap, 1929. október (8. évfolyam, 222-248 / 2147-2173. szám)

1929-10-17 / 236. (2161.) szám

4 1929 okttter 17, eift&rMk. Varra felsedíősi plébános is kilépett a korrupciósnak megbélyegzett agrárpártból Bölun Rudolf ezután Lontóra ment át, ahol 6 és Salkovszky Jenő dr. képviselőjelölt mon­dott hatásos program beszédet Bölxm lelkesí­tő szavai a magyar munkásság szivéhez ta­lálták meg az utat. A kommunista jelszavak sok hiszékeny magyart megtánt-oritarnak, ám­de alkotó munkára ez a párt épp oly kevéssé képes, mint a polgári színezetű Hodzsa-párt. A magyarságnak nincs semmi keresnivalója az osztályharc alapján álló kommunista párt­ban, amely kimélyiti a szakadékot a magyar és magyar között. Nagy lelkesedéssel fogad­ták szavait, majd Salkovszky Jenő dr. osto­rozta a koalició bűneit. Az ígéretek özöne árasztja el ilyenkor választások előtt a ma­gyarságot, ám ezek beváltására sohasem ke­rült sor. Magyar embernek kötelessége és érdeke, hogy olyan jelöltre szavazz-on, aki vér az 6 véréből és ismeri annak a népnek kívánságait, amely bizalmával megtisztelte. A gyűlés az autonó­mia lelkes éltetésével fejeződött be. A körmöcbányad németek szintén az auto­nóm ista szövetség rendíthetetlen hívei. A körmöcibányai katolikus legényegylet termé­ben vasárnap nagyszámú közönség jelent meg. hogy meghallgassa Jabloniezky János dr. képviselőjelöltet Jabloniezky dr. a Hlin- k a-párt magatartásával foglalkozott, majd összehasonlítást tett a hadügyi kiadások és a kulturális célokra szánt állami kiadások között Milliók és milliók szolgálják a hadügy célját, ugyanakkor osak koronákat áldoznak a kisebbségi oktatásra. Behatóan foglalkozott a kisebbségi kérdéssel és élesen elitélte azt a. csehszlovák politikát, amely a kisebbségekkel szemben még az alkotmány-törvény rendelkezéseit sem tart­ja. tiszteletben. Hosszantartó lelkes éljenzés követte szavait., majd Striz József képviselőjelölt és Senger Alajos be szélt nagy- hatás mellett. A gyűlés késő este fejeződött be a szónokok lelkes él­tetésével. A szlovák vidéken tartott, népgy ülések ugyancsak fényes keretek között zajlottak le. A barsíüssi gyűlésen az egész falu megjelent s nagy lelkesedéssel hallgatta Vojtek Pál, Viola'Antal és Truohly Alajos szlováknyelvü beszédeit. Nagysuránybam Csaposs Géza plé­bános keltett mély hatást temperamentumos beszédével, melyben a szlovenszkói nemzetek testvéri összefogásának szükséges voltát fej­tegette. Lánkeszin Csaposs Gézán kívül a fényesen látogatott gyűlésen Vojtek Pál és Viola An­tal beszéltek. Az agitáció® munkát pártjaink fokozott erő* vei tovább folytatják. Október 16-ám Nagybo- dakon, Felbáron és Tallóson, 17-én Vizkele- ten és Geszrtáu, 18-án Nagyhicson, Kisiucson, Gbynorányban és Sápon, 19-én Nagybélioen, T>unaitökésen, Eperjesen, Kismácsédorp Alsó- bodakon és Zsiga rdon lesz néspgyülés. Kudarcba fűlt az agrárpárt nagykaposi és királyhelmed gyűlése Az agrárpárt magyar vidékeken rendezett gyűlései mindenütt .rendkívül szánalmas eredménnyel járnak. így az agrárok szombaton Szepsiben hir­dettek gyűlést. Hiába jelent ott meg Slávik György volt miniszter és zsupán, aLig 30—40 hallgatót tudtak számára összeterelni. Ez is túlságosan hallgatag hallgatóság volt. Olyan nagyot hallgattak a kirendelt magyarok, mintha csak gyászszertartáson lettek volna. Nagykaposon még nagyobb erőfeszítéseket tettek. Itt bandérium is fogadta Slávikot és Stundát. A 15—16 tagú bandériumot, mely telepesekből és azok alkalmazottaiból verő­dött össze. Waldman Ignác vezette lobogós gatyára és ingre vetkőzve. Mulattak is rajta a kaposiak­A gyűlésen számos kiváncsi vett részt, csak a választópolgárok hiányoztak. Az agrár szó­nokok azt hangoztatták, hogy Szüli 6 és Szent-Ivány az okai annak, hogy nagy az adó és olcsó a búza (!). Az embe­rek persze csak nevettek ezekn az ostoba­ságokon. Délután Királyhlmecen volt agrárgyülés, vagy 50 ember jelenlétében. Itt Stunda próbálta befeketiteni a magyarság pártjait, az embe­rek azonban alaposan odamondogattak neki. Stunda a közbeszólásokra kizökkent a kerék­vágásból, magából kikelve ordítozott és végül azzal a kijelentéssel, hogy „1itt nem, érdemes beszélnil“ hirtelen befejezte a beszédjét. Részleges angol bányamunkássztrájk London, október 16. A Garw Tölgyében tegnap ötezer angol bányamunkás sztrájk­ba lépett. A sztrájkoló,k azt akarják elérni, hogy a nem tervezett munkásokat a szak- szervezetbe való belépésre kényszerit&ék. A szak szervezetek a sztrájkot már tizen­négy nappal ezelőtt elrendelték. Pozsony, október 16. (Pozsonyi szerkesztő­ségünk telefonjelentése.) A felsőkruppai szlovák néppárti szervezet ma táviratot kül­dött Okánik Lajos dr.-nak, amelyben üdvözli férfias fellépését és hangsúlyozza, hogy kato­likus embernek nincs is helye a korrupt Prága, október 16. Már tegnapi számunk­ban lerántottuk a leplet arról a szemérmet­len levélham isi fásról, amit Hódosának szlo- venszkói ,,magyar" hetilapja és ennek nyo­mán a pozsonyi magyarnyelvű csehszlovák kormánylap, A Reggel követett el. Mára nyitrai munkatársunktól Írásban is megkap­tuk Francisey Lajos dr. prépost-kanonoknak, az országos keresztényszocialista párt volt. szenátorának ebben az ügyben a Prágai Ma­gyar Hírlap részére adott nyilatkozatát. A volt szenátor a következőket jelentette ki; — A Reggelt nem olvasom s igy a kérdé­ses cikkét sem olvastam. Egy vidéki pa.ptár­sam hívta fel figyelmemet a cikkre és nyi­latkozatot kért tőlem. Felhatalmaztam arra, hogy megcáfolja a Reggeliben közölt cikket, mert én Szüllő Gézának ilyen levelet nem írtam. Most sem mondhatok mást, mint azt. hogy a Reggelben közölt levél közönséges ha­misítvány. A levél apokrif. Tudom, hogy Szüllő Géza odaadással és nagy energiá­val dolgozik a párt és a szlovénekéi ős­lakosság érdekében és a magam részéről helyeslem az ö ellenzéki politikáját, me­lyet parlamenti munkásságom alatt, magam is a legintenzivebben támogattam és erőmhöz képest a jövőben is támogatni Prága, október 16. A minisztertanács teg­nap letárgyalta az arauyvaluta bevezetéséről szóló törvényjavaslatot. Ugyanakkor le akar­ta tárgyalni az állam jegyadósságok gyorsí­tott törlesztéséről szóló törvényjavaslatot is, azonban a cseh néppárti miniszterek vétója miatt ezt a javaslatot levették a napirendről. Az arany valuta-törvény szerint a csehszlo­vák korona, mint csehszlovák vaiutaegység 44.58 milligram szinaranynak felel meg. A Nemzeti Bankot kötelezik, hogy a csehszlovák bankjegy kurzusát ezen a törvényes nívón föntartsa. Eme kötelezettségének elmulasz­tása esetén a Nemzeti Bank köteles arany­tartalékról gondoskodni. Az arany valuta be­vezetésével kapcsolatban kibocsátandó száz- koronás arany pénzérmék 900 rész szinarany- ból és 100 rész rézből fognak állni. A Nem­Golyvánál' csak a » Csizi-Jódkura, Csizfürdö zeti Bank 1929 végéig legalább 25 százalék, 1930. év végéig legalább 30 százalék és 1935. év végéig legalább 35 százalék aranyfedezet­ről gondoskodik. A Nemzeti Bauk 12 millió aranydollár részvénytőkéjét 405 millió cseh koronára fogják átszámítani, a részvény érté­ke 3375 cseh korona lesz. Az eddigi részvé­nyek felülbélyegzésére nem kerül sor. A minisztérium továbbá elhatározta, hogy az állandó bizottság elé terjeszt egy két hó­napra szóló ideiglenes költségvetésit. A javaslat alapján az államháztartás a folyó évi költségvetés keretén belül még két hóna­pig érvényben marad s az állandó bizottság felhatalmazza a kormányt, hogy január és február hónapokra az 1920. évi költségvetés két tizemketted részét az egyes tárcák számá­ra igénybe vehesse. A kormány a költségve­tés provizóriumát azzal indokolja, hogy az uj nemzetgyűlés legkorábban november kö­zepén alakulhat meg s ennek folytán a kép­viselőim és a szenátus a jövő évi költségve tést ez év végéig nem intézheti el, ha a kor­mány biztosit ami a kár ja azt, hogy a költség • vetés parlamenti tárgyalása rendes mederben ar úrpártban. Érdekes egyébként, hogy Vav- ra Ágoston felsődiósi plébános Szintén kilé­pett az agrárpártból és állítólag a szlovák néppártba fog belépni. Csaknem bizonyosra vehotö, hogy az agrárpárt elveszíti katolikus vezetőinek legnagyobb részét. fogok. A keresztényszocialista pártban oly egyetértés uralkodik, amelyet nem képes megbontani senki és semmi. A párt a megengedett, törvényes eszközök igénybevételével harcol programja megvaló­sítása érdekében és képtelenség még csak feltételezni is azt, hogy én, a párt elveit val­ló harcos olyan levelet lennék képes írni Szüllő Géza pártelnöknek, melyben azzal vá­dolom meg. hogy helytelen politikát, üz a szlovenszkói magyarság rovására. A keresztényszocialista párt csakis alkot­mányos fegyverekkel küzd a szlovenszkói I népek jogaiért. Szüllő és a kereezlényszooialksta párt politi­kája nem sodorja magyar népünket örvény­be, hanem ellenkezőleg a párt egyenes, szó­kimondó ellenzéki politikája van hivatva ki­vezetni a jogaikat kereső szlovenszkói ős­lakosokat a Asákuccából. A párt a köztársa­ság keretén helül harcolja évek óta nagy har­cát. az itteni népek kulturális és gazdasági haladásának érdekélven akkor, amikor a jo­gokat követelve vétót kiált minden igazság­talanság ellen, amely Szlovemszkó népének- kár ár a történik. A Reggelben közölt apokrif levél aat bizonyítja, hogy ez az újság a leg- képtelenebb valótlanság feltálalását, sem veti meg akkor, ha azt céljához megfelelőnek találja. és minden elhamarkodottság nélkül menjen végbe. Fontos Havasiatok az állandó bizottság előtt Prága, október 16. A nemzetgyűlés korai föl őszi a fásának következményei csak most érezhetők. A kormány, anélkül, hogy előre informálta volna még saját pártjait is, várat­lanul három igen fontos törvényjavaslatot nyújtott be az állandó bizottságnak. Ezek a törvényjavaslatok oly nagy fontossággal bír­nak, hogy a rendes nemzetgyiilésen is liosz- szu ideig tartó vita tárgyát képeznék. A leg­fontosabb az arauyvaluta bevezetésére vonat­kozó kormányjavaslat. Beavatott körök sze­rint ezt a törvényjavaslatot a kormány a kö­vetkező okokból nyújtotta be: Mint ismere­tes, alakulóban van az úgynevezett jóvátétel! bank, ami a hágai konferenciának egyik eredménye és ebben a bankban csakis olyan államok nemzeti bankjai vehetnek részt, amely országoknak arany valutájuk van. A csehszlovák nemzeti jegybank kormány­zója most a kormányhoz fordult, hogy az aranyvalutát sürgősen vezessék be, mert ellenkező esetben sem a csehszlovák nem­zeti jegybank, sem pedig ő személyesen a jóvátóteli bank alakulásában részt nem vehet. Az aranyvalutának sürgős bevezetése szo­ros összefüggésben áll azokkal a jóvátóteli összegekkel is, amelyeket a csehszlovák köz­társaságnak felszabaditási díj óimén a nagy­hatalmaknak fizetnie kell. A kormány tehát egy huszonnégytagu állandó bizottsággal tár­gyaltatja le ezt az igen nagy fontosságú tör­vényjavaslatot, amelynek nemzetközi szem­pontból óriási jelentősége van. A másik törvényjavaslat a kéthónapos költségvetési provizórium. Ez a kormány­javaslat különösen azokat a koalíciós párto­kat leple meg, amelyek nem biztosak abban, hogy a jövő kormány többségi konstellációban is szerephez fognak-e jutni, igy elsősorban a cseh nemzeti demokrata pártot és a szlovák néppártot. A harmadik törvényjavaslat nem egyéb, mint agitáclós eszköz a koalíciós pártok szá­mára, mert ez kiegészítése az 1929. évi 48. számú törvénynek, amely a magáualkaltma- zottak nyugdijbiztositását szabályozza. Az ér­vényben lévő törvény első fejezetéhez egy tej paragrafust akarnak beilleszteni arra vonat­kozóan, hogy azok a magánalkalmazottak, akik már nyugdíj igényre jogosultak, beteg- isegélyző pénztáraknak is lehessenek tagjai. Eddig ugyanis a nyugdíjazott magán alkalma­zottak semmiféle betegségéi yző pénztárba nem voltak felvehetők. A jövőben tehát eze­ket ismét felveszik azokba a betegsegélyző pénztárakba, ahol nyugdíjaztatásuk előtt vol­tak tagok. Értesülésünk szerint ezt a törvényjavaslatot a nemzeti demokraták kedvéért terjesztik elő, akik. ezzel alkalmas eszközt akarnak szerezni a hivatalnokok körében való agitációra és a szo­cialisták ellensúlyozására. Az oszmicska is feléledt Ma. délben összeült a. régi koalíciós nyolcas bizottság, amelyen a német keresztényszocia.lis­ták kivételével a. régi koalició valamennyi párt­ja képviseltette magát, tehát a szlovák néppárt is, amelynek részéről Buday dr. vett részt az ülésen. A tanácskozáson jelen volt Vlasák pénz­ügyminiszter is és a tanácskozásokat az állan­dó bizottság ülése után folytatni fogják. Min­den jel arra vall, hogy a régi koalíciónak, Be- nes tábori beszéde újabb injekciót adott. A par­lament, folyosóin már arról is tudnak, hogy a szlovák néppárt még a két hónapos költségve­tési provizóriumot is hajlandó megszavazni re- kompeuzáció ellenében. Az állandó bizottság mai ülésén, amelyen Ma- lypetr elnökölt kiosztották a fent ismertetett három javaslatot az előadóknak. A költségve­tésű provizórium javaslatának előadója Bradáos agrárpárti, az aranyvalutáról szóló törvényja­vaslat előadója Dolánsky cseh néppárti és a magán alkalma zottak betegsegélyezósi törvény- javaslatának előadója Luk&vsky nemzeti de­mokrata lett. Ezután az állandó bizottság le­tárgyalta a Törökországgal kötött kereskedel­mi szerződést, amelynek során felszólalt Zapo- tocky kommunista, aki a munkásmozgalom ül­dözése ellen tiltakozott. A kereskedelmi szerző­dést. az állandó bizottság többsége 14 szavazat­tal elfogadta. Elnapolás A többi javaslat sorsára vonatkozóan a régi koalició úgy látszik nem tudott egyöntetű ál­lásfoglalásra jutni, mert az állandó bizottságot bizonytalan időre elnapolták és a legközelebbi ülést ceak irás-belileg fogják egybehívni. Az állandó bizottság ülése után újból össze­ült a régi nyolcas bizottság, amely előtt Vlasák' pénzügyminiszter az ideiglenes költségvetésről, Pospisil, a csehszlovák nemzeti jegybank kor­mányzója az,aranyvaluta bevezetéséről tett je­lentést. Az expozék fölött nem indult ma vita. A parlament folyosóján általában azt beszélik, hogy az aramyvaluta komoly krízist idézett elő a régi koalíciós pártok között és igy egészen bizonytalan, hogy az állandó bizottság le fog­ja-e tárgyalni ezt a törvényjavaslatot. A bizottság legközelebbi ülését a jövő hét keddjére tűzték ki* Jogerőre emelkedett Jónás Imre alsógyőrődi plébá­nos 14 napos fogházbüntetése Ny Ura október 16. (Saját tudósitónktóL) A nyitrai kerületi bíróság annakidején 14 napi fogházban le léssel sújtotta Jónás Imre alsógyőrődi plébánost, aki azzal volt vádolva, hogy templomában 1928 március derekán a lóiét tói litániának „Magyarország nagyasz- szonyá„-ra vonatkozó könyörgését is imád­kozta. A kerületi bíróság előtt a megvádolt plébános beismerő vallomást tett, de azzal védekezett, hogy a litánia szövegét az illeté­kes egyházfői hatóság engedélyezte. A bíró­ság a tanuk vallomása alapján megái lapítot­ta Jónás bűnösségét és 14 napi fogházra ítél­te, de az ítélet végrehajtását az euyibtö kö­rülmények figyelembevételével felfüggesztet- te. Fellebbezés folytán a felső bíróságok is foglalkoztak az üggyel és a pozsonyi felső bí­róság súlyosbította az ítéletet., amennyiben kimondotta, hogy a kiszabott fogházbüntetés feltétlen. A brüuni legfelső bíróság is jóvá­hagyta a másodfokú ítéletet, melynek értel­mében Jónás plébánosnak ki kell tölteni a ki­szabott fogházbüntetést a nyitrai ügyészség fogházában. — A magyar művészek óriási sikert arattak a barcelonai képzőművészeti kiállításon. Barceloná­ból jelentik: A világkiállítással kapcsolatos kép­zőművészeti kiállitáeon tegnap osztották ki a di­jakat. A magyar művészek hatalmas sikert arat­tak, mert Olaszország után ők nyerték a legtöbb dijat. Magyarország után sorrendben Belgium kő vetkezik. A magyar művészek közül íváin i-Grüu- wald Béla As Kiefnludy-Strébl Zsigmond ‘ nagy aranyérmet kaptak. Ezenkívül tíz magyar uiüvtfej kapott nagyobb pénzjutalmat. «« A Reggel-ben közölt levél közönséges hamisítvány** — Francisey Lajos volt szenátor nyilatkozata — A kormány két hónapi indemnitást kér az állandó bizottságtól A minisztertanács jóváhagyta az aranyvaluta bevezetésért! szóló javaslatot

Next

/
Thumbnails
Contents