Prágai Magyar Hirlap, 1929. október (8. évfolyam, 222-248 / 2147-2173. szám)

1929-10-10 / 230. (2155.) szám

Mai Hámunk 12 ofdal J«(>. ^Tlyr^ # Mai némánk e’dal év). 230. (2155) szám . Csütörtök 1929 október 10 Előfizetési ár: évente 300, félévre 150, negyedévre 76, havonta 26 Kő; külföldre! évente 450, félévre 226, negyedévre 114, havonta 38 Ké. Egye* szám ára 1*20 Ke A szlovenszkói és ruszinszkói ellenzéki pártok Főszerkesztő: politikai napilapja Felelős szerkesztő: DZURÁNY1 LÁSZLÓ FORGÁCfi GÉZA Szerkesztőség: Prága IL, Panská ulice 12, H. emelet. Telefon: 30311 — Kiadó- hivatal: Prága Il„ Panská ul 12/111. — Te­lefon: 34184. — Sürgönyeim: Hírlap, Praha HLINKA EXODUSA írta: DZURÁNYI LÁSZLÓ Hiánya András tegnap visszahívta a szlo­vák néppárl kéj miniszterét a kormányból. A Judová strana vezérét az oszmicskában súlyos dilemira elé áiliíctták: választania kellett a száma a bá. csak látszathatalmat jelentő, de a választási kampányban mindenesetre elő­nyökkel Kecsegtető bársonyszékek és a cellá­jában tizedik hónapja raboskodó Tuka kö­zött. . Hlinka gondolkodás nélkül elvetette az ár- nyékbatalm-at és aszkéta egyéniségéhez hi- ven a börtön lakójával vállalt szolidaritást. Nemesen emberi és harcosan férfias ez a gesztus. Hűnkéhez méltó rapszódia. Imponáló stílus, amely azonban a politikai célszerűség szempontjából is hasznos, mert Hlinka a vá­lasztási dobogón bizonyára sokkal hódítóbb és fascinálóbb erő, ha keze a cellába zárt fegyvertárs csuklóját fogja, mintha ugyanaz a kéz görcsösen a prágai hatalomba kapaszkod­az egész politikai fejlődésre, bevonult a kormányba s ezzel kihúzta a sárból a polgá­ri koalíció már-már megfeneklő szekerét. A jóhiszemű s a rutinos politikai zsonglőrök jelszavaitól elszédült Hlinka akkor éjszaka dagadó önérzettel jelentette ki a vasúti ko­csiban: ,.Tehettem-e másképp, amikor a két miniszteri .tárcán kívül megkaptam Slovenská Krajinát külön prezidenttel és külön parla­menttel." Nos, ugyanez a Hlinka három esz­tendő multán, amikor elhagyja a kormányt, üres tenyereit mutatja: „Sémimitsem kap­tam." Három esztendő kellett, mire Hlinka rá­ébredt, hogy mit ér az egész Slovenská Kraji- na a külön „prezidenttel" és a külön „par­lamenttel" — nem neki, hanem a prágai centralizmusnak. Hlinka tényleg nem kapott semmit és a szlovák nemzet sem kapott Semmit. Amit ka­pott, az egy nagy erkölcsi mínusz. Gyengü­lése a nemzeti gondolatnak és az autonóm is­ta programnak az egyre szegényedő szlovák tömegekben és a három éves koalíciós sze­rencsétlenség nyomán kikorhadt Szlovenszkó kapuján egy nagy rés a centralista politika elő törése számára, amely mesteri módon kompromittál ta 111 bikát, hogy végűd is a győ­zelem reményével törhessen be az ő aklába. Hlinka szekere tengelyig merült a kátyú­ba s a néppárti vezér az utolsó pillanatot ra­gadta meg, hogy menekedjék a v-égv esze de­lemből. A szlovák uéptribun, aki az utóbbi hetek eseményeitől szivén sebezve újból a uéptö- megek élére tör, nem is a régi Illinka, hanem egy még félelmetesebb harci készségei mu­tató uj Hlinka. aki nyíltan dualisztikus meg­fogalmazást ad a régi autonómista gondolat­nak. Hogy ez az uj Hl inka-rapszód ia históriai éposszá válik-e, vagy pedig újból groteszk és megsemmisítő fináléval, a politikai elalkuvás- sal fog-e végződni, arra a közeljövő fog vá- gaszt adui. De egyet éreznie és tudnia kell Illinka Andrásnak: azt, hogy ebben a liarc- ban egész erkölcsi és politikai tőkéje forog kockán. Mert rajta áll, hogy a centralizmuson megveendő győzelmet népe jobb j evőjévé, vagy pedig önmaga teljes bukásává fogja-e változtatni. Kár lenne, ha az utóbbi történ­nék, mert a szlovák nemzetnek nincs más Hlinka Andrása.. De ha a tegnapi exodus és tizenegy esz­tendő tapasztalásai után végre elvéi hetet! énül megtalálná Hlinka a maga töríénelempre- desztinálta útját, akkor el kell következnie a nagy revíziónak, amely kigyomlálja a for­radalom óta fölburjánzo'tt különböző gyű­lölködő és , .megbélyegző" jelszavak dudvá- ját és az egész szlovenszkói kérdésnek hori­zontális átfogásával megszünteti a Hl inka- politika öucéiuságát és megveti alapját az őslakosság nagy összefogásának Szlovenszkó autonómiájáért. Éneikül nincs és nem lehet győzelem. Az idő megérett. A lelki és a politikai elő­feltételek immár százszázalékosan adva vau­nak. De erről teljes nyíltsággal külön kell beszélnünk. .. Parisban kedvezően fogadták a flottakonferenciára szőlő angol msgbivőt MacDonaid ma elbúcsúzott Hoovertől - Megszűntek a francia aggodalmak — Az angol sajtó optimista nék. Mi örömmel köszöntjük az autón ám ista frontról eltévelygett, de most újra teljes vér- tezetben visszatérő szlovák vezért, örvende­nénk, ha ez az örömünk tel jes és hanmóni- kus lehetne, de még szánkban a csalódás sok keserű ize, ami különösen az utolsó há­rom esztendőben halmozódott föl bennünk Hlinka politikai ballépésének és katasztrofá­lis tévedéseinek nyomán. Kár volna és fölös­leges is, hogy ezeket a tévedéseket és ballé­péseket előszámláljuk s fölteregessük az egész paradox és tragikomikus odisszeát, ho­gyan akarta a szlovenszkói autonómizmus atyja a miaga radikális programját a leg­centralistább kormány támogatásával és ki­szolgálásával megvalósítani. Sokszor rámutattunk már arra, hogy a prá­gai centralista politika legnagyobb szeren­cséje a szlovenszkói autonómista front gyöngesége, egyenetlensége, sőt sok tekin­tetben politikai kiskorúsága volt. A vallási és világnézeti antagonizmusok atavisztikus öröksége a szlovák táborban még ma is olyan erőtényező, amelyet még a közös szent kenyér legtöbb érdekei sem tudtak elhalvá- nyitani s a másodlagos szempontok sorába szorítani. Amikor a szlovák politikusoknak érezniük kellett a jövőért való történelmi fe­lelősséget, a nemzeti élet, a kulturális célok s a nemzetgazdaság gyökérig ható veszedel­mét, akkor fölütötte fejét az egyes pártok között, sőt az egyes pártokon belül is a test­vérharc, amely sokszor valóságos politikai vendefiává fajult. A politikai fegyelmezet­lenségbő1! és féltékenységből sarjadzó bajo­kat csak fokozta a koncéhség, amely miután Hodzsa agrárjait és több más jelentő­sebb szlovák egyéniséget és csoportot Mold- ván-tuli cégérek alatt teljesen a centralista vizekre sodort, Hlinka — sokáig intakt — tá­borát is kikezdte s a néppártnak 1926-ban történt koalicióbálépése megindította ezek­ben a sorokban is a korrumpálódás folyamatát, amelyben ugyan Hlinka maga tiszta maradt, de nem tudott eldeutállni a kí­sértésnek akkor, amikor a kis egyházi elő­nyöket a pap összetévesztette benne a nagy nemzeti vívmányokkal. A prágai politikának bizonyára más lett volna az egész fejlődése, ha 1926-ban Hlinka keményebb és messzenézőbb lett volna Hod- zsa és Kramár kártyakeveréseivel és a hata­lom felé törtető saját törvényhozóival szem­ben. De a megnövekedett pártra támaszkodó Hlinka elvesztette az emberek és dolgok he­lyes mértékét s abban a hitben, hogy nagy pártjával döntő befolyást képes gyakorolni Washington, október 9. MacDonaid és Hoover ma délelőtt és délután tartják utolsó hivatalos megbeszélésüket, majd az angol miniszterelnök délután hatkor formálisan elbúcsúzik az amerikai köztársaság elnöké­től. Beavatott körök szerint az elnök és Mac­Donaid a hivatalos bucsuzás után este vagy holnap reggel folytatni fogja bizalmas ter­mészetű megbeszéléseit s az angol premier csak ezek befejezése után utazik vissza An­gliába. MacDonaid tegnap az angol követség épületében számos angol és kanadai hivatal­nokot fogadott. Este az angol nagykövetsé­gen hivatalos bankett volt, amelyen Hoover köztársasági elnököt Stim&on államtitkár helyettesítette. A newyorki lapok a két államférfiu tár­gyalásával kapcsolatban kijelentik, hogy so­ha kedvezőbb atmoszféra nem uralkodott az öt flottahatalom tengeri fegyverkezésének csökkentésére, mint az emlékezetes virgi­niai találkozó ntán. Azokat az akadályokat, amelyeket a genfi konferencia sikertelensé­ge okozott, egy-két hónapon belül végleg ki­küszöbölik. A World szerint az angol meghívás nagy remények csiráját rejti magában. A londoni és a washingtoni megegyezés eloszlatja a régi bizalmatlanságot és megvan az alapos remény arra, hogy a párisi, a római és a to­kiói kormányok fentartás nélkül csatlakoz­nak a londoni iniciativához. Váratlan optimizmus Párisban Paris, október 9. Kenderson meghívója a januári londoni öthatalimi konferenciára vá­ratlanul kedvező fogadtatásra talált a fran­cia fővárosban. A sajtó egyhangúan úgy véli, hogy Franciaország részvétele a flottakonfe­rencián máris biztosítva van és a következő tiz, nap alatt a Quai d‘Orsay előzetesen tisz­tázni fogja azokat az akadályokat, amelyek esetleg az összejövetel útjában állanák. Tiz nap múlva a Quai d‘Orsay hivatalosan vá­laszolni fog az angol meghívásra. A lapok határozottsága arra enged követ­keztetni, hogy a szerkesztőségek a flotta- konferenciára való meghívás kommentálá­sa előtt érintkezésbe léptek a külügyi hi­vatallal és annak instrukciói szerint csele­kedtek. Az egyhangú és kedvező kommentálás tehát annak a jele, hogy a Quai d‘Orsay hajlandó a meghívást elfogadni és aszerint cselekedni. Különösen a meghívónak kísérő sorait di­csérik, amelyek arról szólnak, hogy a végér­vényes flottaleszerelést csak a népszövetség keretén belül ülésező konferencia határoz­hatja el. Franciaország ezzel elejtette valamennyi aggályát, amely az 1927-iki első flottakon- íerenoiáról való távolmaradása után ke­letkezett. Franciaországnak nincs oka, hogy kitérjen a tengeri kérdés szabályozása elől, mivel az ajánlott eljárás megegyezik elveivel és ál­láspontjával. A kedvező fogadtatással egy­idejűleg a kommentárok azonnal kijelentik, hogy Franciaország a londoni konferenciát a priori csupán imformativnak ismerheti el, amely nem hozhat kötelező döntéseket. Szá­mokról és technikai részletekről Londonban egyelőre nem lehet szó. mivel az ilyesfélék elintézése már a népszövetségi lefegyverzé­si konferencia kompetenciájába tartozik. A tengeralattjárók kényes ügyét illetően a meghívónak a tengeralattjárókra vonatkozó passzusa — amely, mint tegnapi számunk­ban jelentettük, biztosítja a meghívott hatal­makat, hogy Anglia és Amerika a többi ha­talom véleményének kikérdezése előtt nem dönt. — megnyugtatja a franciákat, mert ele­gendő garanciát látnak benne az aggasztó angol-francia fait acooanpli elkerülésére. Az egyetlen pont, amellyel Franciaország nem azonosítja magát, az. hogy a tengeri lefogyvérzés ügyét Parisban néni hajlan­dók a háhoruellenes paktum keretébe illeszteni. A szankciók kérdése az, ami miatt a francia sajtó nem tartja lehetőnek a lefegyverzési kérdés gyors és komplikálatlan megoldását. Ki a kezdeményéig? London, október 9. A Daily Héráid, a Daily Chronicle, a Daily News és a Daily Telegraph egyhangú elismeréssel méltatják a brit kormány tegnap szétküldött meghívóit és optimiszt ikusan ítélik meg a helyzetet. A flottaleszerelési konferencia összeülése biz­tosítva van és az angol-amerikai előzetes megegyezés után kétségtelenül sikerrel fog járni. A Daily Telegraph idézi MacDonald- n-ak az amerikai szenátus előtt elmondott beszédét, amelyben a premier a flottalesze­relés kérdésének angol-amerikai iniciativái- tóI szól. A lap szerint hosszú idő óta szükség volt arra, hogy az iniciativát valaki megra­gadja. Konferenciákat nem lehet kezdemé­nyezés nélkül összehívni s az angol-amerikai megállapodás valóban az utolsó pillanatban jött. A Daily Chronicle szerint 1922 óta sok minden megváltozott. Amerika segítségé­vel megkötötték a Kellogg-paktumot. mely alapvetően megváltoztatta a lefegyverzési ügy addigi helyzetét. Valamennyi nagyhatalom lemondod a hábo­rúról, mint a nemzeti politika eszközéről és megállapodott abban, hogy ellen léteiket a jövőben nem fegyveres utón. hanem más­képp oldják meg. Ez az elv a küszöbön álló londoni konferenciának alapvető pontja, melynek jegyében könnyebb lesz az el len lé­teket kiküszöbölni és a lefegyverzést meg- s tettetni.

Next

/
Thumbnails
Contents